new job, new opportunityt

To: Oliver




- Kibaszott aranysakál - morgott az orra alatt, mielőtt a puccos bejárat felé vette volna az irányt. Az ügynökség szerint a férfi az egyik emeleti lakosztályt bérelte ki, hogy elég közel legyen a Tanácsülések helyszínéhez, bárhol legyenek is azok. Maga a hotel sem az az útszéli motel volt, amit jobb napjain megengedhetett magának, itt a fényesre pucolt ablakok az eget tükrözték vissza, nem az egzisztenciális reménytelenséget.
Mély levegő véve százezredszerre is meghúzogatta a mandzsettákat, megforgatta a gombokat. Olyan méretre szabott öltönyt viselt, amiben el tudta rejteni a fegyvereit. Vérfarkas létére viselte őket, mint kiváltságot az új munkához. Testőrként megteheti, kiváló referenciákkal rendelkezőre papírozták, mégis, ahogy áthaladt az aranyozott forgóajtón nem tudott szabadulni az érzéstől, hogy a hotel biztonsági őrei csak őt nézik és rögvest kihajítják innen az utcára, mert tudják, hogy nem idevaló. Kikenték, kifenték, felcicomázták, de hiába hamisították meg, ő akkor is, mindig is az marad, aki volt, szálka a szemben, seb a szájpadláson, a problémaforrás, amit ki kell iktatni.
- Jó napot kívánok, Mr. Hudsonhoz jöttem, már vár engem - mutatta meg az igazolványát a recepción. A szájába adták, hogy mit mondjon, mikor mondja, hogyan vágja ki magát az egyszerűbb keresztkérdések közül. Ne habozzon sokáig, ne bukjon le, ne maradjon itt. Az első adandó alkalommal csapjon le és álljon tovább, a médiaszenzáció az lesz, hogy a dzsinnek új vezetőt állítanak ki, és az majd gondoskodik arról, hogy a gyilkosságnak legyen egy mondvacsinált felelőse és kész. Minden olyan egyszerűnek tűnik.
A liftesfiúnak a nemrég elfogyasztott rákos rágcsáktól kikötőszaga lett, ettől felfordult a gyomra visszaemlékezve arra az éjszakára, aminek hála ebbe a helyzetbe került. Örvendve hagyta maga mögött, de a gazdagon díszített folyosón elfogta a szorongást. Mintha csak egyedül lett volna a világon, ő és az ajtók, meg az átkozott tükrök, amikből mind magára bámult. A fej nem illett a jól szabott zakóhoz. Sápadt, nagy szemek, furcsán rángatózó izmok az állkapocsban.
- Uralkodj magadon - intette meg azt a faszt a keretekben, aztán az ajtóhoz lépkedett. A folyosón édeskés parfümök szaga keveredett női illatokkal és a textilpuhítók sajátos aromájával. Arany, platina, fémek bűze szállt az egész alatt. A szinthez csupán egy lakosztály tartozott, de három férfi szagát érezte, abból a füstös, erős aromát azonnal a dzsinnhez társította és gyűlölte, amiért erőszakosan eluralta a többi szagot, amiért egyre határozottabban érezte minden lépéssel, amiért még életben volt, még vert a szíve, még ezt a szagot egyre erősebben és erősebben fogja érezni, és azért is, hogy majd elhalványul, pedig jóféle szag.
Kopogott az ajtón és felpillantott a biztonsági kamerára, kivillantva a fogait morogva.
- Mr. Hudson? - dörömbölt erőteljesebben amikor már kínosnak érezte a várakozást és azért fohászkodott, hogy az a gyümölcsös parfümös illat, amit érez már egy eltávozott numera legyen.  

Cause I can feel

how your flesh now

is crying out for more

To: Oliver




- Valóban nincs - és ez egy pillanatra még el is gondolkodtat, de túlságosan felbosszantott ahhoz, hogy megálljak következtetni. A képén trónoló elégedett, diadalmas mosoly letörlést kíván, sőt, azok a pajkos, érces fények a szemében kioltást, addig ráznám, mint a rongyot, ha másféle felállásban lennénk és tényleg elveszíteném az önuralmamat. Hogy szeretném! Megmutatni neki a fogam fehérjét, színt vallani és kirágni ebből az egész kellemetlen, kínos, faramuci helyzetből magam, de közben meg is tartani valamit belőle.
Az illatát, az ízét, a forró közelségét, a szó szerint tini-módra felálló farkát, amivel felbosszant, mert inkább kutyamód kellene a lábai közé húznia, amikor szembesítem azzal, amit észrevettem, tehát voltaképpen dorgálom. Ezt láttam bazdmeg, nézhetsz rám ilyen csúnyán, de azt akartad, hogy mindent figyeljek meg és én megtettem, beleértve téged is, ez van, nem kell szeretni. Nekem se tetszett az ügymenet, akkor neked se fog a következtetés, ezek a dolgok így működnek, de miért, ó miért mozgolódik a slicce mögött a pöcse úgy, hogy érzem a bőr szagát a szövet szálai között kinyomakodva felém integetni?
- Próbálja meg - szikrázik a válaszom, méghogy elverni! Felhegyezi a fülem a hangjának megmélyülése, nem a legjobbkor intéz hozzám kihívást, amikor amúgy is ki akarom vinni a hóra, hogy halljam, ahogy tüzes, forró lénye sistereg a hideg nedveken. Visszafogom magam, hogy értsem a szavait, amik megmagyarázzák őt és elég jól magyarázzák meg, én értékelem, hogy levezeti, de nem megy szembe azzal, amit elmondtam. Nem cáfol rám, sőt, megerősíti, hogy nem válogat az eszközökben, csak a hatás érdekli, csak azt értékeli, a végeredményt, érzem az arcomon a vigyort, amivel ezt majd a képébe vágom, de akkor elakad a lélegzete egy kicsikét. Olyan érzés áthatolni az egoburkán, mint korgó farkasgyomorral vaskos csontot rágni, hogy a velőhöz férve az éhség végre enyhüljön. Az ismétlése a roppanás hangjával egyenértékű és még azt sem zavar, hogy nem gondol okosnak, elhúzza a fejét... - Ne duzzogjon, Mr. Hudson, csak egy kifejezés - zümmögöm egészen az arcába hajoltan, ha nem csókolnám meg kinevetném, pedig az már tényleg a pofátlanság csúcsa lenne és nem akarok teljesen visszaélni a helyzettel. Azt hiszem nem ment át a lényeg egészen, de az arckifejezése miatt rohadtul megérte, kivillant az emberi oldala a túl szép maszk alól, de egyáltalán nem bánom, hogy a helyére csúszik megint, miközben beszorítom az ülésbe és egy pillanatnyi vacak hezitálás után nyitja a száját, hogy engedjen, beengedje a nyelvem az ajkai közé. Nem mondom, hogy nem sóhajtok bele megkönnyebbülten, amiért így tesz, hogy egy pillanatig nem jutott eszembe, hogy akkor eddig ért a mese nekem, de kár gondolni a gonddal. Leszorítom a számmal, a tenyerem az ingén simít végigpengetve a gombokat a mellkasán, aminek izmos rejtekén őrült gyors szív vert még nem olyan rég, most meg a haragtól bukfencezik a gyomra magasságában, úton a farka felé, mint a tenyerem. Végigsimogatok rajta fölé húzódva, a térdem a combján súrlódik, megtámasztom magam, veszteglek, a kocsi alattunk rázkódik némi egyenetlenségen és megint eszembe akar jutni valami, de mielőtt elcsúsznék a szájáról a fogaimmal kapok bele és a lábára ülök éppen akkor, amikor a kezem az ölébe ér. A nadrágon keresztül örül nekem, lófaszt, leginkább az életnek, amit a maga szája íze szerint éget minden végén, szinte irigylem. Nincs félés, nincs felelősség, nincs dráma. A kétségek az igazi aljanépnek valóak, mint amilyen én is vagyok.
- Mr. Hudson, miért akarták lelőni, ha akkor még nem is volt tudomásuk erről a vásárlási ügyről? - mintha egy toportyán harapdálná az oldalam, hogy húzzam már ki a fejem Hudson szájából és nézzek körül igazán, mert valami nagyon nincs a helyén, nem ért véget a vész. - Oscar barátja hirtelen felindulásból kapott a fegyverhez, talán hogy megakadályozza a papírok előírását, de egyébként egészen más halált szántak önnek... valószínűleg a tárgyalás utánra - és nem is az számít, hogy "miért", hanem hogy rossz kocsiban vagyunk-e.

Cause I can feel

how your flesh now

is crying out for more

To: Oliver




Talán ez a csók még jobb is, mint a korábbiak, jobban esik, mert nincs bennem az a kételkedő tartózkodás, az a bizonytalanság, hogy egy ilyen ficsúr mégis mi a faszt csókolgat engem abban a szobában, ahol szinte még a szőnyeg is túl drága ahhoz, hogy elviselje ahogy végigosonok rajta. A harag kissé megégette a száját és a számat a száján, a fogaink majdnem összekoccannak, de belefojtottam a feldúlt szavakat, ő pedig akár végül is így is elégtételt vehet az őt ért sérelmeken, ezt a gondolatot már akkor érzem az ajkai között forgolódni, amikor még el sem szakadtunk lihegő, kapkodó, ziháló levegőt venni. Akkor meg aztán teljesen biztos lesz, minden keze alatt felbizsergő porcikámban érzem a tettlegességet, a derekam be is fekszik ennek a szükségletnek, engesztelően emelem a csípőm, hogy a gombok az ujjai alatt már majdnem maguktól pattanjanak szét.
- Nem így értettem. Ezt Oscarék nem tudták, ezért nem akarhattak lelőni. Mit tettél múlt héten? Miért halt meg az elődöm? - duruzsolom a szavakat a szájába éppen úgy mormogva, nyámmogva és csámcsogva rajtuk, mint ahogyan ő teszi, megcsókolom a szája sarkát. - Mit követett el Mr. Hudson? - megnyalintva az arcát nem a kérdés teljes komolyságáról biztosítom, de nehéz kiszakadni lángoló bőrének bűvköréből, ami úgy vonzz, mint a Hold hideg fénye teliholdas éjszakákon, pedig forró, jaj nagyon forró. Szinte fáj, ahogy az ölembe nyúl, az érintése tüzes, mégis sóhajtva tornászom feljebb magam, hogy eléferjen a nadrágomban, ahol egyre szűkösebb a hely. A markolásától, az adrenalintól, a haragtól és a feloldhatatlan konfliktusok zaklatottságától. Az ujjaim az ingén cirógatnak, elfintorodva veszem tudomásul, hogy elrontottam a játékos kedvét, félrehajolok az útjából.
- Ők lövették, vagy lőttek magára múlt héten. Túlélte, tehát a terveik szerint mostanra már halott kéne, hogy legyen, de így, hogy él még ez egy orvosolandó probléma - napnál is világosabb akkor, amikor a gomb nem reagál a kezére, bár az én gombjaim tennék, de hiába, oda már nincs az esze. - Tehát logikusan a közeljövőben amíg nem kerít új testőrt, addig esedékes még egy merénylet, mielőtt rendesen felkészül. De maga g yors volt, ők is gyorsak voltak és itt vagyunk - az öléből elérem az ajtókilincset, szelíden rányitok, de a központi zár megmutatja hogy mit tud, persze kitéphetném, rá is sandítok engedélyért, szerintem odakint hempergőzni jobb volna a betonon még ilyen sebességnél is, mint egy roncsolódásos balesetben részt venni károsultként, de a konkrét kérdésben meggátol az hogy ellök. Van még egy kérdésem... tudja rólam vagy mi a fasz, hogy egy másik csapattal játszom, mint ő, mint akik vadásznak rá, basszus bazdmeg de kurva népszerű vagy Hudson!
- Jah, bajban - félig-meddig beesve az ülések közé összerezzenek, mint a kutya a szirénától amikor csipogni kezd a kis autóhűtő elektronikus akármicsodája és kinyílik az ajtaja. Két falatnyi hideg és izgalmas illatok dőlnek ki mögüle, de a ragyogó fehér fényben gondolom a hajtincs a lényeg, ami a telefonról odavonzza a dzsinn figyelmét és az enyémet is. Érte se kell nyúlnom, édeskés kölyöksampon és tiszta kölyökszag árad belőle ebbe a kocsiba, a félig kilógó farkamhoz, Oliver lezilált ingéhez nem illően amin egy gondolat erejéig elkalandozik a pillantásom. Csak egy percre eszembe jut az is, hogy az én megbízóimból kinézem az ilyen aljas trükköt, a gyerekrablásos zsarolást szelíd, művészi módszerekkel, de akkor az én szerepem nem értem az egészben. - Akarja, hogy - felbontsam a kocsibelsőt- csináljak valamit, vagy elmegy a csalinak és együttműködik? - emelem ki a kislánytincset ha ő még nem tette meg, aminek a tövét egy koronás eper mintájú csattal fogták össze. Merő báj.