Hát hogyne segítenék egy ilyen elveszett tündér fiúnak, aki itt illegeti magát a pultomnál ennyire egyértelmű szándékkal? Azt viszont már nehezebb eldönteni, hogy tényleg nem bírja a piát vagy csak kéreti magát. Vagy esetleg mindkettő. De mivel beadja a derekát, kíváncsian figyelem, hogy melyikről van szó.
-Igen, egyébként ezt nagyon szeretem a shotokban. Nem árad belőle a tömény piaszag, mint egy részeg csövesből. – Az ember azt hinné, hogy pultosként én már mindenhez hozzászoktam. De mivel farkas vagyok, igen nagy kihívás elé állítanak néha azok, akik szétcsapják magukat. Alkohol, izzadtság és hányás egyedi bukéja, hmm… mit ne mondjak, nyami! Ilyenkor különösen ramatyul tud esni, hogy minket neveznek állatoknak. Szívesen beállítanám a helyemre egy estére azokat, akik ezt így gondolják. Szerintem átértékelnének néhány dolgot.
De a kis tündérfiú láthatóan nem ilyen, bár az alkoholt tényleg nem bírja túl jól. De annyi baj legyen, hát itt vagyok, hogy elkapjam, mielőtt leborulna a székéről, mint egy zsák krumpli.
-De, tulajdonképpen ihatok. – vonok vállat nevetve, majd néhány gyors mozdulattal teletöltök egy újabb aprócska poharat, amit aztán megemelek Cain felé. -Egi! – vigyorgok rá, mielőtt egyben lehúznám az egészet, majd elégedetten leteszem magam elé az üres pohárkát. -El is felejtettem, hogy ez ilyen finom.
Nekem persze feleannyira nem árt meg, mint neki, de azért egy jó buliból eszem ágában sincs kimaradni. Ez pedig elég
-Miért, hagynád magad leitatni? – kérdezem aztán, rákönyökölve a pultra, vigyorogva az arcába pillantva, mintha nem tudnám az egyébként egyértelmű választ. Elvégre pontosan ezt csinálja épp, hagyja, hogy leitassam, hogy aztán hazakísérhessem. Szőke vagyok, nem hülye. És hát… remekül működik is a dolog.

Kicsit azért meglepődöm, hogy ennyire nem bírja az alkoholt, de hát annyi baj legyen. Itt vagyok, hogy elkapjam, amikor leborulna, ő meg láthatóan örül neki. Végül is ez így akkor mindenkinek jó. Nekem legalábbis biztosan. Meg hát nem is volt valami határozott a tiltakozása a dolog ellen. Én azért ennél jobban viselem azt a shotot. Mázli, mert egyébként szeretem, csak olyan borzasztó rövidke ital.
-Nem mondanám, hogy ellenemre van. – vigyorodom el. Mármint, hogy eldobja magát. Remélhetőleg később is el fogja, ha már most is ilyen lelkes. Nem is akarom kísérteni a sorsot, több ilyet nem kap, maradjon inkább a sörnél, mert bár az nincs ellenemre, hogy be van csípve, azért azt nem szeretném, ha beájulna, vagy úgy végezné, mint a cseppet sem kedves kolléga odakint a retyón.
-Nem áll az olyan rosszul a csinos fejednek. – mosolyodom el, futólag megcirógatva az arcát, mielőtt kénytelen lennék egy kis időre elfordulni tőle, hogy kiszolgáljak néhány vendéget. Addig remélhetőleg elvan a sörével, én pedig kiosztok néhány újabb korsót, mielőtt visszatérnék hozzá.
-Mindig betartom az ígéreteimet. – kacsintok rá, de tényleg nem áll szándékomban ájulásig tölteni. Neki sem lenne valami jó élmény, én meg nagy eséllyel hoppon maradnék ma estére.
-Úgy egy óra múlva végzek. – jegyzem meg csak úgy mellékesen. De hát ezt fontos tudni akkor, ha szeretné, hogy hazakísérjem. Vagy vigyem. Még magam sem igazán döntöttem el, hogy a kettő közül melyik lesz a befutó. Szerintem az előbbi, mert gyanítom, a húgom éppen otthon van. Vagy ha mégsem, akkor is hazajön még az éjjel.

Még kapóra is jön, hogy a fejébe száll a pia. Attól még azért messze van, hogy úgy nézzen ki, mint a haverja odaát a slozin. Annyi még bőven belefér, hogy el kell kapni, amikor lefordulna a székről, így legalább van lehetőségem egy kicsit közelebbről is megismerkedni vele, már amennyire a pult és a helyszín engedi.
Csillogó szemekkel figyelem, ahogy megrebbennek a szárnyai. Igen, kifejezetten édes. Nem mondanám, hogy túl sűrűn lenne dolgom tündérekkel, így óhatatlanul is elgondolkodom, hogy vajon hogyan fognak viselkedni egy másik helyzetben, ahol kevesebb lesz a ruha, meg persze a kocsmai vendég.
-Valószínűleg nem fordulnál le a székről. – nevetek fel, amikor újra hallom a hangját. Mert hát tetszik, nem tetszik, én erősködtem a shottal. Persze annyira nem vészes a helyzet, de azért második kört már inkább nem adok neki. Aztán bedobom a csalit, kíváncsi vagyok mit mond. Nem olyan ritka az sem, hogy valaki csak teszi-veszi magát, mert jól esik az egójának. Tudni akarom, hogy vajon Cain is ilyen-e, de láthatóan nem. Elégedetten futtatom végig rajta a tekintetem, majd bólintok egy aprót.
-Igen, az lenne a legbiztosabb. Ki tudja, mi a végén megint elesel. – értek egyet vele bőszen, miközben rendületlenül törölgetem a poharakat. Eddig is vártam a műszak végét, mert az ilyen éjszakákat nem szeretem. Úgy értem, azokat, amikor a vendégek beszabadulnak egy ereszdelahajamra és a padlóról kell kapargatni őket. De most még egy okom lett arra, hogy várjam a műszak végét, hiszen az estém jócskán izgalmasabbnak ígérkezik, mintha egyszerűen csak hazamennék és örülnék a nyugalomnak. Az sem rossz persze, de azért így mégis csak más a helyzet.
-Na, és mi lesz az aktáiddal? – kérdezem kíváncsian két kiszolgálás között. De ahogy folyamatosan pörögni kell, legalább gyorsabban telik az idő is, így viszonylag hamar érkezik el a műszakom vége. Még elköszönök a kollégáktól, majd a pultot megkerülve Cain mellé lépek.
-Mehetünk? – kérdezem széles mosollyal, aztán majd meglátjuk, hogy boldogul egyedül. De hacsak nem ragaszkodik hozzá mindenáron, hogy külön sétáljon, én közelebb húzom magamhoz, ahogy távozunk.