- Kibaszott aranysakál - morgott az orra alatt, mielőtt a puccos bejárat felé vette volna az irányt. Az ügynökség szerint a férfi az egyik emeleti lakosztályt bérelte ki, hogy elég közel legyen a Tanácsülések helyszínéhez, bárhol legyenek is azok. Maga a hotel sem az az útszéli motel volt, amit jobb napjain megengedhetett magának, itt a fényesre pucolt ablakok az eget tükrözték vissza, nem az egzisztenciális reménytelenséget. Mély levegő véve százezredszerre is meghúzogatta a mandzsettákat, megforgatta a gombokat. Olyan méretre szabott öltönyt viselt, amiben el tudta rejteni a fegyvereit. Vérfarkas létére viselte őket, mint kiváltságot az új munkához. Testőrként megteheti, kiváló referenciákkal rendelkezőre papírozták, mégis, ahogy áthaladt az aranyozott forgóajtón nem tudott szabadulni az érzéstől, hogy a hotel biztonsági őrei csak őt nézik és rögvest kihajítják innen az utcára, mert tudják, hogy nem idevaló. Kikenték, kifenték, felcicomázták, de hiába hamisították meg, ő akkor is, mindig is az marad, aki volt, szálka a szemben, seb a szájpadláson, a problémaforrás, amit ki kell iktatni. - Jó napot kívánok, Mr. Hudsonhoz jöttem, már vár engem - mutatta meg az igazolványát a recepción. A szájába adták, hogy mit mondjon, mikor mondja, hogyan vágja ki magát az egyszerűbb keresztkérdések közül. Ne habozzon sokáig, ne bukjon le, ne maradjon itt. Az első adandó alkalommal csapjon le és álljon tovább, a médiaszenzáció az lesz, hogy a dzsinnek új vezetőt állítanak ki, és az majd gondoskodik arról, hogy a gyilkosságnak legyen egy mondvacsinált felelőse és kész. Minden olyan egyszerűnek tűnik. A liftesfiúnak a nemrég elfogyasztott rákos rágcsáktól kikötőszaga lett, ettől felfordult a gyomra visszaemlékezve arra az éjszakára, aminek hála ebbe a helyzetbe került. Örvendve hagyta maga mögött, de a gazdagon díszített folyosón elfogta a szorongást. Mintha csak egyedül lett volna a világon, ő és az ajtók, meg az átkozott tükrök, amikből mind magára bámult. A fej nem illett a jól szabott zakóhoz. Sápadt, nagy szemek, furcsán rángatózó izmok az állkapocsban. - Uralkodj magadon - intette meg azt a faszt a keretekben, aztán az ajtóhoz lépkedett. A folyosón édeskés parfümök szaga keveredett női illatokkal és a textilpuhítók sajátos aromájával. Arany, platina, fémek bűze szállt az egész alatt. A szinthez csupán egy lakosztály tartozott, de három férfi szagát érezte, abból a füstös, erős aromát azonnal a dzsinnhez társította és gyűlölte, amiért erőszakosan eluralta a többi szagot, amiért egyre határozottabban érezte minden lépéssel, amiért még életben volt, még vert a szíve, még ezt a szagot egyre erősebben és erősebben fogja érezni, és azért is, hogy majd elhalványul, pedig jóféle szag. Kopogott az ajtón és felpillantott a biztonsági kamerára, kivillantva a fogait morogva. - Mr. Hudson? - dörömbölt erőteljesebben amikor már kínosnak érezte a várakozást és azért fohászkodott, hogy az a gyümölcsös parfümös illat, amit érez már egy eltávozott numera legyen.
Vendég
Vendég
Szerző
Üzenet
Kedd Okt. 20, 2020 9:46 pm
new job, new opportunityt
To: Oliver
- Hátrányból előny - tetszik ez a hozzáállás, adom viszont a folytatás annyira nincs a kedvére, kiismerhetetlen, talán kicsit undok, kelletlen mosoly húzódik a szájára. Az a fajta elnéző-féle mosoly, mert a férfi olyan tényeket közöl, amikkel részben tisztában volt, részben pedig az igazság az, hogy régebb óta politizálsz, mint amióta én élek, lyukacsos féregrágta lelked lehet ettől. Könnyen ítélkezik és az most egy kicsit látszik is rajta, ahogy a dzsinn alaposan rácáfol az érvelésére, de ha úgy akarja nézni, akkor ezek a szavak tulajdonképpen igazolják is, amit elmondott nem? - Elhiszem Mr. Hudson, nem azért pedzegettem meg az idegkimerülés lehetőségét, hogy megsértsem - de a hisztéria, az őrjöngés, az elfáradás neked is beüthet vén kujon, bármennyire is úgy festesz, mint akit az tart életben, hogy fürdik a jóban. Talán így van, de ha rendes ember volnál, most nem lennénk itt. Beleharap a szája szélébe, hogy ne mosolyogjon, előrekönyököl a térdeire, összefűzi az ujjait és a két kezét lazán lógatja maga előtt, mert a férfi felől hirtelen vonzást érez. Beleszimatol a levegőbe, ahol halvány kesernyésséggel füstölögnek a vágyak, nincsenek mély indulatok, de mégis ott a rosszallás, a helytelenítés sajátos szaga. - Megígértem, hogy senkit és semmit sem fogok alábecsülni - szusszan lassan, mintha az ismétlés bosszantaná, de a mosolya ártatlan rosszindulattal bujkál a száján. Belül kineveti a dzsinnt. Csak egy pillanatra, egy témában, egy gondolat erejéig, de megteszi. - Sem a másik felet, sem a saját benyomásom arról, hogy Ön nyugtalan, még ha négy évtizedes rutinnal is teszi ezt. A legjózanabb döntés, hogy felhívom a figyelmét arra, hogy látom, hogy feszült. Nem teljes a biztonságérzete. Nem hibáztatom - hunyorítja össze a szemét valami vicces gondolaton ami csak neki vicces. Van valami rohadt szórakoztató abban, hogy levezetted, miért ez a természetes ahogy viselkedsz. Az. Természetes, hogy félted az életed, de mégis úgy terelsz, mintha ciki lenne. Egy gyönyörű baleset vagy Oliver Hudson, nekem viszont fogalmam sincs, hogy testőrként mit kellene mondanom ahhoz, hogy biztonságban érezg magad mellettem. Egy kibaszott katyvasz, hogy nem is érdemes így érezned magad. - Nagyon érdekes terv - beszívja a levegőt hasonlóképpen, ahogy korábban a másik tette, a nemtetszéstől zajosan, de aztán megvonja a vállát, figyelő, elgondolkodó pillantással fürkészi a férfit. Most ő bizonytalanodott el, kilöki a szerepéből a felvetés, egy olyan úton indítja el, amire nem készült fel. Senki sem. Nem tanítják az iskolákban sem, mégis ismerős lesz neki, egyszerű kérés, csak hagyatkozzon arra, ami mindig is vezette. És hova vitte? Nem számít.- Mr. Hudson ha ön ösztönökre akarja bízni azt a munkát, amit évszázadok óta tudásra és technikára alapoznak akkor - egy pillanatra elakad nyitott szájában a szó. Hogyan lehet befejezni egy ilyen mondatot szépen? - akkor én kurvára benne vagyok - valahogy be kellett fejeznie a mondatot nem? - Értem, köszönöm - biccent rá a kevéssé érdemleges információra, amit a szőke maga is úgy mond, mintha figyelemre se méltó lenne, aztán csak elraktározza. Az ingerek, a benyomások, a hangok, színek, szagok mellett, amiket a másik áraszt magából. Jó lenne egy kicsit felingerelné, hogy ne tudjon meglepni később... de a futó gondolatot nem követi tett, a pillantása elkószál a másik arcán, aztán megállapodik az egyik szemében. Ahogy őt nézi morognia kell, úgyhogy sietve megszólal. - Most nincs több kérdésem.
Vendég
Vendég
Csüt. Okt. 22, 2020 4:57 pm
Get to know me
To: Edmond
Minden hátrány előny lesz egyszer, attól függ, hogy miként forgatjuk a kést, amit magunkba döfünk, hogy a végső pillanatban mi ontsuk ki az életünket és ne valaki más tehesse meg. Lassan mérgező a lét, senki nem mondja ezt máshogy, csak mások a kasztok, amikbe tartozunk. nem fejtem is, hogy mit is gondolok erről, idegkimerültség. Majdnem elnevetem magam, sőt el is vigyorodok, de ráhagyom. A véleménye tulajdonképpen nem számít, annyi a lényegi belőle, hogy megértse nem teapartyra viszem, nem zsúr, nem az a lényeg, hogy jó pofizzon és bepezsgőzzön, aztán meg hagyjon meghalni. - Szívből örülök, bár nem vagyok sértődékeny. - és ha ki is vagyok merülve, attól még a leveleket megkaptam. Az valahogy csak nem lehet annak a következménye? Attól is rettegek, hogy Damient veszik célba, attól jobban, mint a saját életem kioltásának lehetősége. A szívem hevesen tatamol, a türelem sem erényem, lassan indulni is kéne, de még egy kávét kéne alkotni, whiskyvel, had legyek alkoholista ideg kimerült. Milyen jól mutatna az önéletrajzi könyvemben, nem mintha kenne. Az már meglehetősen bosszant, hogy félvállról veszi a dolgot, megígéri, hogy nem becsüli alá, nekem ez teljesen egyértelmű, de neki megígérnie kell. Hogy küldhettek a nyakamra egy zöldfülű kölyköt? Mindenesetre kell nekem valami erősítés a terembe, valaki, akiben ha nem is bízok, de kettőjükben talán, mert ebben a srácban, még férfinak hívni is túlzás lenne, egyáltalán nem bízok meg, nem tűnik úgy, mintha értené, hogy miről beszélek, hogy ha megtámadnak mennyien fognak meghalni, folyékony tüzet okádok rájuk, az egész épületet porig égetem, mindenkivel, aki odabent van, a többi emelettel együtt, a falak elfolynak majd, rosszabb lesz, mint 9.11. Láthatóan nem a mi köreinkben dolgozott és forgott eddig, de adakozzunk a szűziességén, hátha nem áruló, nem másvalaki embere és nem szórakozni van itt, vagy könnyed pénzért azt hiszi a semmire. Végig mérem. - Azért van itt, hogy a biztonság érzetem jobb legyen, de eddig nem sokat tett hozzá, lehet hibás a képlet. - és lehet ezt a srácot hazaküldöm, küldjenek helyette valaki mást, tapasztaltabbat, idősebbet, olyat, aki látott már mást, mint zsebközharcot a zsákutcában. Totál félvállról veszi, jól mulat azon, hogy síkideg vagyok. Nem jó ez így, nagyon nem. Nem ért semmit, ennek a fiúnak gőze nincs a hatalmasok játszmáiról. Adok neki 10 percet és a benyomásom ugyanez, hazaküldöm. Elvigyorodok, pedig nem sok kedvem van nevetgélni. Valami erősen nem stimmel, de lehet csak baromi ideges vagyok, nem a befektetést féltem az az enyém, hanem azt, ami lehet belőle, nem veszem mókára a dolgot, nem látta még mire képes az elharapódzó mágia. - Valamire, amiben jó. - az ösztönei jól kell, hogy működjenek, a többihez meglehetősen kevés még, a tapasztalata nulla, a megérzéseire kell alapozni, ha magammal viszem. Felröffenek. - Azt azonnal sejtettem. - hogyne lenne benne? Hiszen olyas valami, amit könnyedén kezel majd, a lényeg, hogy rohadtul ne hagyjon cserben és ne vegye félvállról. - Remek. - újból biccentek, megmoccantom a bokám a térdemen és lecsúsztatom a lábam a másikról, felállok. - Ha lesz, tegye fel őket. Egy kávét? - ha kér, ha nem, én főzök magamnak egyet. A bárpulthoz sétálok és bedobok egy kapszulát a gépbe, hogy lefőzzem a nem túl erős kávét, kiesik a szívem, de kell, az íze miatt, ha kér neki is dobok egyet. Poharat kerítek alá, és közben ráérősen kihúzom az ingem a nadrágom derekából, végig gombolom a gombokat, el kéne szívni még egy cigit… nem, nem kéne. Mire lefő a kávém, az agyvizem is, áttolom az inget a vállamon, ha a mai nap nem sül jól el, akkor kurva nagy bajban vagyok, azt nem szeretném kockáztatni azokat, akiket szeretek és ezzel a bagázzsal nem is kéne többet üzletelni, kell a ráknak egy kihordott sztrók. Mivel elfejtem kért kávét vagy sem, még egy kapszulát dobok a gépbe, az inge elhagyom a pult szélén, elgondolkodva hozzá szervírozom a kávét, ki emlékszik, kérte-e? - Még egy cigi? - hát megáll az agyam az idegtől, aztán felöltözök, ne legyek dohányszagú, se félelem, ez az ingem ezért megy mosásba. Aztán felöltöm a frisset és a józanabbik eszem is. Cigi, erkély, ajtó kinyit, mellé áll, a hideg levegő kikezdi a bőröm… bár lehűthetne.
Vendég
Vendég
Vas. Okt. 25, 2020 10:11 am
Cause I can feel
how your flesh now
is crying out for more
To: Oliver
10..9..8..7..6..5..4..3..2..1 Visszaszámoltam, de ja, még így is egy sértődékeny fazonnak tűnik a férfi, még ha tagadja is, mert úristen, hogy megmagyarázta a felvetést, amit egy filmből vettem, azt hiszem, talán, lehetséges, nem emlékszem, de ha a magamét mondanám neki csak annyi lenne, hogy nem lesz gond, ennyi, kész. De a fejembe verték, hogy beszéljek, beszéljek, beszéljek, azt szeretik bizonyos társadalmi körökön túl, arra támaszkodnak, az adja a hatalmat, a jó beszélőképesség, akkor és csak akkor fognak megbízni bennem, ha okosakat mondok. Hát nem mondtam okosakat. Lenyelem a szívdobogását, a torkomat feszegeti, mint a nyúlé, amit elkaptam a parkban és egy kislány sírni kezdett, ezért gyorsan kellett nyelni, mielőtt a szülei meglátják a zsebgyilkosságot és a nyakamra hívják a sintért. Még él, még eleven, de már keresztbe fordult a torkomban, mély, reszelős levegővel próbálom kitisztítani a vérízt odabentről, de valahogy nem megy. - Tényleg hibás a képlet - mordulva örülök, hogy ebben egyetértünk, de ezek a szavak... 10..9..8..7..6..5..4..3..2..1.. - Mr. Hudson - zöng az a hang a neve közepén mintha gyilkos méheket ijesztettem volna fel a kaptárban, a francba is már vele - Egy kósza megjegyzésen kívül nincs oka arra, hogy kételkedjen abban, mennyire komolyan veszem a feladataim. Vagy ha van, mondja meg őket. Kérem - hallom ahogy csikorognak a fogaim és nincs közöttük zsenge hús, mondjuk egy kóbor kutyáé, azokra a hatályos törvény szerint amúgy sem szabad vadászni, mert jogsértő viselkedés. - Szavatolni fogom a biztonságát - amennyire erőmből és képességeimből telik, de a folytatás valahogy sehogy sem áll a számra, olyan, mint egy lovagi film sora, egy vicc , egy kurva vicc. Hát hogyne venném komolyan az ügyét, én is be akarom mocskolni vele a kezem, másnak nem hagyom. Vagy azt kéne tenni? Nem. Az én zsákmányom az én ölésem, ráhagyni valakire a piszkos munkát egyszerűen csak nem farkas-dolog. Olyat a kutyák tesznek. - Nem kérek, köszönöm - udvariasság, jó benyomás a kulcsszó, keltsek jó benyomást - Az aromássága elnyomja az érzékeket - csak hogy tudja, ennyire komolyan veszem az új leosztást, bár egyáltalán nem tetszik a hangnem. Szinte megkönnyebbülök, hogy végre felkel, nem megyek rögtön utána, egy palackba zárt idegbaj a fickó, még csak dörzsölni sem kellett, a saját fondorlatos gondolatai a fülén habzanak ki és a rabja a saját kibaszott bonyolult, csillogó világának. Hála égnek, hogy nem értem miről beszél, így legalább nem heccelem magam fel, mint ő, valószínűleg nem volna hatékony munka szempontból és amúgy is kétlem, hogy a többi testőr többet tudott nálam, csak jobb képet vágtak hozzá. Én vagyok a hülye, minek kérdeztem, de majd szépítek ezen. Felkelek a fotelből, hogy mégiscsak a közelében legyek, megvédjem a forró víztől is ha kell, a zúgó kávéfőző mérges szörcsögéssel készül rávetni magát és amikor odanézek... Jó farkas ül - ahogy a zsernyákok mondják teliholdkor, mert az olyan kurva vicces. Mi a picsa? Éppen vetkőzik, csak úgy, olyan tévéreklámos módon, amikor majd mosószert fognak reklámozni, de előtte még megvillantanak egy friss, formás vállat, széles mellkast, csak gyorsan, hogy természetesnek hasson, éppen csak beindítsa a nyálelválasztást és összehúzza a zsigereket. Gömbölyű, jóllakott, feszes izmok, amik általában a zakót emelgetik és nem fizikai munkát végeznek. A fülembe suhog a viselten is ropogós anyag hangja, rámorgok, hátha visszaveszi, de a dzsinn se lát, se hall, egy másik világban éppen erotikus kávépincérként felszolgál, felém indul. A bal karján és mellkasán kaján anyajegyek virgonckodnak, sima, szőrtelen bőre alatt a meztelen izmok mozgásának játékát követik a maguk bukfenceivel. Mélyre táblázott körvonalak a hasfalán, a gazdagok kis pocakját talán mélyebbre eresztette, a csípőjén lefelé vándorló pillantásom keresi, az a gyenge akaratú öv állja utam, ami azt a rohadt inget nem tudta a helyén tartani, engem sem tudna... - Hm? - rohadtélet, hát nem kértem kávét, de itt van, elveszem a csészét, mintha rajtakaptak volna, meglököm, meglöttyen, a forróság a kezemen, bosszúsan nyalogatom. Ó testőrök ügyes kezű gyöngye. - Ha belefér - ide a füstöt, a kátrányt, a nikotint inkább, mint a koffeint aminek keserű íze mellett Hudson idegessége olyan édes, mintha szirupba forgattam volna a nyelvem. Tudom, hogy mivel nyugtatnám meg. Más körülmények között. Tudom, hogy mivel akarom megnyugtatni. Utána nézek, ahogy az ajtó árnyékába fészkel és mély gerincét mutatja nekem, hogy tépjem ki, nyaljam végig, rohadt úri hús. Mennyire akarsz megnyugodni? Mennyire akarok... mit is akarok? Lüktető gyilokvágy, tavaszi zsongás, azt sem tudom milyen évszakot írunk. Utána kell hogy sompolyogjak, a válla mellett kinézek, mit lát ebből a szögből. Csak hús. Csak test. Szép kis test. Meg akarom fogni. Nyilván nem fogom megfogni. Csak ahogy cigiért nyúlok oldalról az ujjaim súrolják a vállát, aztán szembe kerülök vele, ahogy a felállás megköveteli. Ennyi a történet Edmond, nézni lehet. Számolj vissza megint tíztől. Számold le a szeplőit.
Vendég
Vendég
Hétf. Okt. 26, 2020 3:07 pm
Get to know me
To: Edmond
Tompán hallom, hogy nem kér, de csak olyan mélyen, hogy a jelentését fel sem fogom. Az egész ülés jár a fejemben és anyám mély hangja, amiben azt ecseteli, hogy ideje egy helye lányt kifognom, aki szül nekem 8-12 trónörököst, mert mindig is nagy családra vágyott, és a nővérem is csak egy unokát dobott le neki, eddig. Még mindent is lehet. Melody még bőven belehúzhat, ha a fatökű férje nem mellé járna kufircolni, akkor anyám lehetne boldog is. Bár Lionora, nem viseli jól a konkurenciát, de egy kis húg vagy öcs, lehet feldobná, erről jut eszembe, hogy milyen rég láttam, a hiánya belém hasít. Elgondolkodva gombolom le az inget magamról, fel sem tűnik, hogy közönségem van hozzá. a halk morranás is eljut az agyam aljába, a mellékes telephelyre, fel sem fogom. Ha a mai ülésen bajba kerülök akkor Nora még akár eszköz is lehet mások kezében, emiatt Melody is testőrt fogadott maga mellé és a gyerek védelmére, azóta hallgatom, hogy a fogorvosi székbe sem ülhet be egyedül. A pultra dobom az inget és felszolgálom a kávét, automatikus mozdulattal nyúlok a kilöttyent lé után a leendő vagy már meglévő testőröm kezén, majdnem az ujjamra nyal. - Bocs. - az ösztön, és a forróság… kell a meleg, mint egy szelet kenyér Elkapom a kezem és visszasétálok, hogy magamhoz vegyem a saját kávémat. A férfiből, vagy még csak srác lenne(?), olyan meleg árad, amivel majdnem, hogy zavarba hoz. - Hogyne férne, ha úgy akarom. - magammal csalom az erkélyhez, nyújtanám a dobozt, de mögém lép. Félig a vállam mögött pillantok hátra, mit néz? Megsüt a belőle lebbenő meleg, mintha hajszorítóval fújná csupasz bőrömet, kilúdbőrözök a nyomán. - Khm.- mi a szart csinál? - Ott lent, a sarkon… - előre mutatok, nem pont két lépés, de látható. - Ott volt az unokahúgom iskolája, most már a kertvárosba jár, de régen sokszor láttam innen, legalább volt vele valami kapcsolatom. - a zavarom felborzolódik, ösztönösen reagál a testem, egy másik forróra. Magamra vonzottam? Megkínálom, a keze elnyúlik mellettem, mintha égetne a karja. Szopat. Mit szeretne? Feljelenteni munkahelyi zaklatás miatt? Beperelni, hogy szexuális ragadozó vagyok? Végre szembe áll velem, kifelé intek megint. - Tavaly egy férfit onnan lőttek homlokon. - az egyik magas épületre mutatok, meglehetősen távol. - egy emelettel alattam lakott. Pöpec, pontos rúgás ólommal, ide. - a homlokom közepére nyomom az ujjam. Zavarba hoz, loppal nézek felé, most bámul engem? Nem, dehogy. Jaj de naiv vagyok, minek tenné? Meg kellett volna kérdeznem, hogy melyik nemhez vonzódik, mert lehet tényleg zaklatás előtte vetkőznöm. Mélyet slukkolok, rálöttyintem a kávét, semmit sem ettem, hogy kihajtsa belőlem, bátor vagyok és nincs is reggel. Végig mérem, ha most valaki lő egy képet, le sem tagadom, hogy nem vagyunk szeretők. Az összes kurva lesifotóst gyűlölöm, az összes firkászt felakasztanám egy hosszú bitóra, lógnának a szélben. Nade, nem ma. Megint a farkasbőrbe bújt élc felé pillantok, sürgősen fel kell öltözni. Szóra nyitom a szám, amikor megrezzen a mobilom. Ha minden igaz a hintó előállt. Tovább szívom a cigit, mélyre nyomom magamba, feltöltöm a tüdőm vele, kifújom a nyitott ajtón, egy pillanata sem kerülök olyan helyre, ahol becélozhatnak, tudom, hogy paranoid vagyok, azt is, hogy jószerivel vicces az egész, de a halál nem móka, az nem válogat és visszaút sem létezik.
Vendég
Vendég
Kedd Okt. 27, 2020 5:58 pm
Cause I can feel
how your flesh now
is crying out for more
To: Oliver
Kurvára jól kezdjük, ha még a morgásomra se kapja fel a fejét, az sem szakítja ki a gondolataiból, pedig az emberek, bármi is rejtőzzön a bőrük alatt azért szoktak reagálni az üzenetre, hogy egy vadállat van a közelükben! Egoista fasz, látszik, hogy egész életében volt mellette valaki, aki megakadályozza, hogy egy kóbor kutya a torkának ugorjon. Most ez én vagyok. Dejó is nekem, miközben a szemem legeltethetem étvágygerjesztő húsán és hirtelen én sem tudom, hogy melyik bolygón vagyok. Most belenyúlsz a számba, vagy sem? Az idomár meg az oroszlán esete, aki nem harapj le a másik fejét, meg a nagy lófaszt nem. - - Nem tesz semmit - felém nyújtott meztelen karján végigszalad a pillantásom mielőtt elvonja, viszi magával az érdeklődésem. Lehet, hogy beszedett valamit? Vagy csak tényleg ennyire lesült benne az ideg, a jogos félelem aggodalma? Nehéz eldönteni, forró szaga a textilborítás öblítőszagától megszabadulva felpöffen, beterít mindent, húsvonzatú gondolatokkal maszatolva el a lélek rezdüléseinek testszagait. Oké, nekem oké, ezt is meg kell szokni és közben öv felett minden centiméterét alaposan szemügyre vehetem. Bár körbe is foroghatna. Mint a csirkék a grillen. Őrjítő, de ügyelek rá, hogy amikor hátrapillant ne kapja el a tekintetem, mereven kifele nézek, nem kell a szemkontaktus, nem fogom megmagyarázni neki, hogy miért fontos, hogy hátulról közelítsem meg, hogy az erkélyajtó felől áramló levegő a számba fújja, hogy a tarkóján meglebbenő hajtincsek között feldübörgő vénákkal érzelmes pillantást válthassak. Úgyse értené. - Ahha, látom - az állam a válla csúcsán horzsolódik, ahogy előrehajolok lesni, hogy mit mutat nekem ez a szép halálraítélt, még jó, hogy megborotválkoztam bár valószínűleg pont ezért nem tud komolyan venni, így nem karistolom fel a vállát ebben a szomorú, nosztalgikus, szinte csöpögős pillanatban. Rohadj meg Oliver Hudson, neked van családod, de ezért még nem harapok beléd. - Mennyi idős a lány? Hiányzik - rácsodálkozás ez, nem is kérdés, megbámulom a karját, ahogy felborzonganak a szőke szőrök egy pillanatra, szinte pihés férfi létére, aranybabám, mi lett volna veled egy másik életben? Lehettél volna a csicskám a gyerekmegőrzőben. Úgy szopjuk a cigarettavéget, mint attól kapnánk levegőt, pedig ő nem érzi, hogy lüktet a húsa, belülről ég, borzolódik tüze, mint amikor a csatornák végén égetik az avart városhatárban de a föld alatti csöveken a város közepéig behúz a szag, az égett pernye illata. - Áh... ezért költöztek el a rokonok? Elég veszélyes környék - ironizálok, egy halott nem halott, de megpróbálom együttérzésbe csomagolni, mert hát... pont alatta. Tehát ő is lehetett volna. Szóval a fejlövés kiütné, bár a dzsinneket ennél nehezebb megölni. Rézsút állva fürkészem azt a távol helyet, a szemem összehúzom kissé erőltetve, ha közelebb lenni a telihold jobban látnék, de a távolság homálya ellenére nem látok semmi gyanúsat. Galambok rebbennek fel a tetőről, aztán ereszkednek le, ez elég megnyugtató. - Maga miért nem nem bérel inkább máshol egy szobát akkor, hm? Ahonnan nem látni az ablakra - biztos valami megfélemlíthetetlen politikus stich, de hát látni a mozgásán, hogy ha nem is fél óvatos. Az emberi természetesség határán túl, inkább állati óvatossággal lapítja az oldalát a falhoz és les rám, pont elkapom a pillantását, mélázva bámulok a szemébe magamról megfeledkezve úgy nézve farkasszemet, hogy nem akarom kihívni de tényleg semmire, csak tudni akarom mihez kezdjek vele. A telefonrezzenéssel együtt összerázkódom, mocskos egy varázslat, de ettől veszem észre csak, hogy milyen védtelen, egyik kezében cigi, a másikban kávé, hát akkor én átlépem a veszélyzónát a függönyök között. Levágott karmaim a bőrén siklanak, a köldöke alatt tapad meg rajta a kezem, ahogy felé lépek eltolom magamtól, miért is csinálom ezt, fogalmam sincs róla, kell egy jó ok, mielőtt felszabadítja a kezét és kivág a picsába innen. A bőre alatt izmok vannak neki is, nem az emésztő lángolás puha tűzfüggönyébe horpad a kezem, ellenáll, teljesen valóságos, a szemében nézek és megpróbálok nem arra gondolni mit tennék a testével. Puha szőrszálak hajlanak szét előttem, sokkal puhábbak, mint az enyémek, nem is bunda, inkább selymes csincsillaszőr. Kell egy jó ok arra mi a faszt csinálok? - A mi kultúránkban megsimogatjuk a nyugtalanokat és azt, akinek vadászszerencsére van szüksége. Készen van Mr. Hudson? - csak semmi pánik, jól mutat a falon. Mint egy félerotikus poszter, amire kiveri az ember a benzinkút mosdójában.
Vendég
Vendég
Szer. Okt. 28, 2020 11:04 am
Get to know me
To: Edmond
Közel áll meg hozzám a bőr lég a hátamról, érzem a mellkasát, pedig ő fel van öltözve és nem is simul nekem, mégis meghökkent a merészsége, az etikett alapvető hiánya, nem illik. De közben az agyamban felpuffad a vágy rá, hogy leszarjon mindent és a félelmet mossuk ki belőlem, hogy ne legyek már ennyire berezelve, nem is félelem ez, mint inkább zsigeri aggodalom. Nem csak az én életem a tét, de Nora is bajba kerülhet, ahogy Damien is, ha nem taktikázom jól. A lehelete felgyújtja a tarkómon a szőrpihéket és egyszerűen nem értem mit csinál mögöttem, de rágyújtok, mintha nem zavarna, mert nem is teszi. A vágy illatát kutatom belőle, nekem szól ez? Dominancia játék? Hozzám akar érni. Megrezzen a vállam, a bőr felpattogzik rajta, úgy simul az álláról a bőr nekem, hogy a gyomrom ugrik egy dupla lutzot menten, a szívem meg azonnal követi egy rittbergerrel. Szóra nyitom a szám, aztán slukkolok egyet egy mélyet, itt sem vagyok, az alhasamban a forróság sem az, aminek látszik, kiver a lúdbőr. Felsóhajt belőlem a férfi vágya…. előre figyelek, újabb slukkal butítom az érzékeimet. – Most múlt 9 éves. – végre ellép mögülem, tudok koncentrálni, tudok beszélni, a hangomban megszűnik a rekedt sóvárgás, mire megy ki a játék vajon? Le sem veszem a pillantásom róla, találgatom mit játszik, mi a tétje és mi a lényege? – Igen. – jóváhagyom, nem kérdezte, de eltalálta. Lionora kedves őszintesége, a múlhatatlannak tűnő szeretetet, a vad bújása, finom gyermek illata, az ártatlanság maga. Imádom magamhoz ölelni és a hajába fúrni az orrom, őszintén és tisztán csak szeretni. Egészen más ő, mint Damien volt ennyi idősen, nyilván… Szerencsére, hogy a lányka nem lobbant bennem más vágyat, minthogy imádjam, de Damiennel is sokáig küzdöttem ellene és végül elbuktam, mert a fiú társ volt, azzá tettem. Összezavar. - Csak a nővérem lakott itt még anno a férjével, de csendre vágytak inkább – mindent minden ember, aki kicsit is normális, ahogy én sem élnék itt, de van lakásom a belvárosban. – Mit gondol, ha komolyan meg akarnak ölni, van esélyem túlélni? A csellengő elhatározásokat tudom letörni és megmutatni, hogy nem félek. – mert ettől valóban nem, meghalni nem félek, igazából másokat féltek, akiket szeretek, nem magamat. Belebukik a tekintetemben, tudom én, hogy farkas, de nem fordulok el, soha nem fordulok el, soha nem én előbb. Ha csak nincs vele kifejezett tervem, de most nincs, erőt akarok lüktetve küldeni belé, és ahogy így elnézem… minden mást is. Mit akar kiolvasni belőlem. – Megtalálta? – a kérdéseire a választ a tekintetem alján lobogó tűzben? Meglelte, amit keres? Ott van? Felgyülemlik bennem a vágy, mélyet szívók, utolsó slukk. Oda sem nézve elnyomom a csikket. Megrezzen a telefon, a csészémet a kis asztalra csúsztatom, a legjobbkor, mert felém lép, döbbenten elnyílik a szám, mozdul a kezem, hogy távol tartsam, a tenyerem a mellkasának feszül, értetlen a tekintetem. Forró bőre rásimul a hasamra… a hasamra. Egy kósza pillanatra eszembe jut, hogy a zsigereim akarja kitépni, de nem azt látom rajta, hogy ártó lenne a szándék. Kérdőjelek pattognak a szememből felé, felzúg a vérem a kezére, forró, magabiztos érintés, ahogy megtol, hátralépek, nekisimulok a hideg falnak. Nem… nem értem. – A maga kultúrájában? – hogyne, én meg most jöttem a hathuszassal? Hülyének néz, az ujjam a csuklójára fonódnak, ott tartom a kezét magamon. – még nem, nem nyugodtam le. – forró ujjait felfelé irányítom a mellkasomon és legyen hálás, hogy a mellkasomra vezetem nem az ölemre. Azt hiszem azt már tisztázhatjuk, hogy nem csak a nőkre bukik, ha ugyan, különben nem simogatna. Le sem veszem a pillantásom róla, miközben az ujjait végig húzom a nyakamig, a szegycsontomon, fel a kulcscsontra és vissza, megpihentetem a szívemen. Érezze csak, hogy nem, nem vagyok készen… de lehiggaszthatna, bátran letérdelhet.
Vendég
Vendég
Szer. Nov. 04, 2020 1:09 pm
Cause I can feel
how your flesh now
is crying out for more
To: Oliver
- Kis édes - a sóhaja követ vele szemben, a zakó rám zárulva fojtogat, forróság van benne és szűkös nekem. Nekivetkőzni és magamhoz húzni izgalmas lenne, belefojtani a szavakat, már amiről most beszél már nem ingerel, a stílusa is meglassult, elmélkedő, nem olyan pattogó, amitől az arcába akarok mászni. Kis édes. Már a gyerek. Ugye. - A 9 évesek még kedvesek - szívom a cigarettát, a belsőm messzi távolában tompán sajdul a családhiány helye, rohadjon meg az egész világ, az összes politikus amelyik elvette a jogainkat, köztük ő is, pusztuljon mind, zabálják fel őket a gyengébb farkasok, de az harag csak messze vonyít tőlem, úgy nézem őt, mintha volna bennünk bármi közös a füst élvezetén túl. Szeretjük a gyerekeket. Nagy kaland, majdnem mindenki szereti őket és rühelli egyszerre, de ahogy előttem áll csak egy magányos szerencsétlen dúsgazdag rohadék, akinek hiába van meg mindene, mégsem lehet ott és azokkal, akikről ilyen szépen tud beszélni. Hát ez nagyon nem az az Oliver Hudson, akit a tévében meg a bulvárhasábokon látni és rohadtul nem aggódik semmi földi dolog miatt, mert egy egészen másik világban él, mint mi átlagos halandók. - Azt gondolom, hogyha megfelelő testőre van bármire van esélye - beleszívok a cigibe és rávigyorgok mellette, hogy érezze, ez akár lehetne szakmai hitvallás is, ajánlom magamat, alászolgája. - Értem az álláspontját, de azért... - valójában fél. Úgyis csak tiltakozna, vagy megmagyarázná, vagy méltatlankodna, hogy belébeszélem, emelem a kezem, mindegy, nem számít, lépjünk tovább. Tudom amit tudnom kell, ott szitál a levegőben valamennyi félelem, tartózkodás és szívkamrazörgető aggodalom, de nem a menekülő vadak nettó vasíze, a pániktól habzó vér ahogy az izmok falának rontva kicsapódik és az izzadtság vaskos, nedves hártyát képez a húson, nem olyan az ő félelme. Inkább kínosan tiszteletre méltó azzal együtt, ahogy állja a nézést, csak akkor jut eszembe, hogy nem szokták amikor kérdez. Felmordulok válaszul. Mit lehet találni egy olyan szemben, ami zöldeskék, de mégis tűz lobog benne? Kiráz tőle a hideg meg a meleg is. Nem miszter, amit én keresek azt nem a szemedben találni meg sokkal inkább a zsigereid között. Megnehezíti a dolgot, ezt az egész ölés-dolgot, hogy védendő objektum létére nincs benne semmi kiszolgáltatottság, végtelenség, semmilyen préda-szerűség. Ki akarom ugrasztani a nyulat a bokorból, de egy futólag eltátott száj, a nekem simuló forró kéz nem elég ahhoz, hogy nyúl legyen belőle. Semmire sem elég ez az érintés sem, többet akarok belőle, szétterülnek, az ujjaim, a tenyerem a köldökén, az izmok közti résbe mélyesztem az ujjbegyeim karmok helyett. Csak megsimogatom, csak meg akarom simogatni, a falnak taszítva, ha átváltoznék most az emberfarkas alakomba tán nem volna elég gyors, de nem rezzen bennem az alakváltás. Egészen más formálódás zajlik, az ölembe árad a vér, lüktetése fújtatása ingerel, hát ez szép baleset lesz. - Nekünk is lehet kultúránk, nem? - felfortyanok hirtelen, bele akarom taszítani a falba, de megfog. Azt hiszed elég? Sokkal erősebb vagyok nálad, de én se akarom levenni a kezem rólad, mert ezzel a helyzettel valamit kezdeni kell, hogy ne kirúgás legyen a vége egy félresikerült megsimogatás miatt. Maradhatnánk ennyibe. Tényleg maradhatnánk. Okos lenne ennyiben maradni. - Mit nem mond? - nem nyugodott le, de ahhoz képest a legnagyobb lelki nyugalommal szerzi el a kezem, csak annyira feszítem, hogy érezze, eltéphetném a mancsából a mancsom, de jó neki ott. Mély izomkörvonalakon húz keresztül, amiket korábban megbámultam, ragacsos a nyelvem miközben megnyalom a szám, ujjbeggyel szabdalom fel az izmait, a csontot, a hüvelykujjam alá fogom a kulcscsontját, csak egy pillanatra beleakasztom az ujjam. Rátámaszkodok tenyérrel. Döbbenet. Hát miért nem tud csak megszidni és elengedni a pillanatot? - Mit kellene még megsimogatnom ahhoz, hogy megnyugodjon, hm? - hajolok közelebb bizalmasan, pedig már ez a közelség is túl bizalmaskodó. A félig égett cigarettát a balomban összemorzsolom, a hamu futólag megégeti a kezem, de gyorsan leszórom, a derekára rohanok, hogy odafogjam, mielőtt nagyon elszabadul nekem. Mámorító belemarkolni abba a feszes, kemény húsba, le kellene tűrni róla a nadrágot és megtudni, hogy mi van még ott. Ahogy kifújom a levegőt a szájára ér, jó lenne, ha visszalépne mielőtt odanyalok, akkor talán nem történik semmi sértő. - Jó erősen ver a szíve, több szobával odébb is hallanám. Őrjítően gyors - az ujjaim belemélyesztem a csontjai ellenállnak, nem foghatom a kezembe, de a szegycsontját rezgeti belülről. - Szinte vergődik. Mint egy csapdába esett állat, amit ki kell szabadítani - hol szabadítsuk meg a dzsinnt a feszültségtől? Olyan sok válasz, de csak egyetlen igazi van.
Vendég
Vendég
Csüt. Nov. 05, 2020 1:01 pm
Get to know me
To: Edmond
+18Odakapom a fejem, mintha gúny lenne a szavaiban, pedig nincs, nem tudhatja, hogy mit tettem Damiennel, nem utalhat arra. Kizárt. Én tudom és engem zavar össze, hogy a tény bennem lakik, mint egy új keletű érzékszerv, hiszen a dolog régi, túl régi, majdnem 20 éves. Vagy pont annyi. – Némelyik 9 éves az és vannak az elkényeztetett királylányok. – kedvesen elmosolyodom, mert Lionora egy királylány, de mellé egy nagyon kedves és alázatos teremtés, aki tudja, hogy attól, mert valakinek a valakije még nem lesz rangja és posztja, hanem attól, hogy megküzd érte. Dolgos és nagyon szorgalmas gyerek, hiányzik, olyan elemien, hogy ráharapok a füstszűrőre, hogy ne sóhajtsak fel. Elnevetem magam. – Bölcs meglátás, a kérdés az, hogy maga a megfelelő testőr erre a célra? –csipkelődöm vele, nem tudhatom, ő sem még, hiszen nem ismerjük egymást, nem tudom mennyire gyorsan reagál, milyen bátor? Farkas, ez tény, és a reflexe jó kell, hogy legyen, de milyen ember emellett? Az a döntő érvelés. Farkasszemet nézek egy valódi farkassal, nem fordulok el, nem adom meg magam, soha nem tenném, nem vagyok úgy programozva, ha félek is belesétálok a sötétbe, mert amit én tudok, hogy ami elől menekülsz úgyis utolér, akkor hát ne várasd meg, pördülj sarkon és indulj felé, hogy tudja merész vagy, értse te vagy az erő. Nagyvezír vagyok, a hatalom a kezemben összpontosul, nem azért élek vele, mert a címet kaptam, holott igen, de meg is tettem érte mindent, hogy ott legyek a létra csúcsán. Nincs válasz… meglelte akkor? Vagy keresi még, amit bennem akar látni? Mit szeretne vajon? Mire húz a szája olyan élésen? Mit akar meglátni bennem, ami vélhetően nincs ott. Nekinyom a falnak, a tenyere a hasamon, mint egy égő idegvégződés, forró, elemi, erős. Szóra nyílik a szám, végül mégis csak a tekintetem kérdez és én vagyok, aki végig simogat magán az ő kezével. Nem kéne nekem ezt elutasítani? Azt mondani, hogy viselkedjen? Kikérni magamnak? A fal hidege felkúszik a gerincemen, fel az agyamig, a tarkóm aljába, ahol összeránt és a mellbimbó azonnal az ujja alá keményedik, mi ez a játék? – Hogyne lehetne, imádom ezt a kultúrát. – csak eddig sosem találkoztam vele, de értem én, hogy kifogás. Meg akart érinteni, meg akarta tenni, vagy mert meg akar ölni és akkor megadom a lehetőséget neki, vagy mert egyszerűen csak egy kiéhezett férfi egy másikra. Manapság nem meglepő. – Üm. – a tényt mondom, ellentart, felröffenek, hogy ne nevessek, a tekintetem le sem veszem az arcáról, a szeméről, ott fogom látni elsőnek, ha meg akar támadni, az ellen semmit sem tehet, tizedmásodpercekkel előbb megüzeni a szeme, talán lesz időm cselekedni, talán nem. A szívem belegyorsul a kezébe, a légzésem a kezdeti izgalomtól megugrik, beszívom és kifújom az illatát, forró levegő távozik az orromból. Besimulok a tenyere alá, mégis én irányítom el őt, hiába akasztja rám magát, hiába ő kezdeményezett, én engedélyezek. – Mindjárt meg is mutatom. – rápillantok a szájára elfeledem, hogy indulnunk kéne, hogy dolgom van, csak a forrósága számít Szemtelen betolakodó. Én is közelebb hajolok, aprót billen oldalra a fejem, mintha csókra csalnám, persze nem fogom a távolságot lezárni, csak ha úgy akarom és nem akarom még. Birtokló mozdulat a keze a derekamon, felnevetek, átfordul röpke nyögésbe a szorításra, szabad tenyerem a nyakába lel menedéket, a füle alá simít a hüvelykujjam, tanakodok magammal, hagyjam, ne hagyjam? Rálélegzik a számra. Felizzik a gyomromban a vágy, hogy rácsókoljak, megízleljem, nem… nem teszem. A kezem arra is tökéletes a nyakába, hogy ő se tehesse meg. – Reakció a kulturális simogatásra. – hogyne, majd kiszakad a szívem, de mi van a tiéddel. Az nem regél semmit? – Semmiképpen ne, nagyon jó helyen van odabent. – A hüvelykujjam felszalad a szájára, letiltom a csókról a mozdulattal, elzárom az utat, és megérintem a keményre feszesedett húst. A szívem valóban a tenyerébe akar ugrani, rányomom a sajátom, erősebben érezze, nekinyomom a csontnak, magamat meg a faltól hozzá, egészen nekisimul az ölem, a lapockám marad a falnak dőlve. – De vannak egyéb ötleteim. – domináns… érzem, süt belőle. A szemébe látom. Az ujjai közé túrom a sajátom a szívem felett és lefelé irányatom, végiga hasamra rajzolt izmokra, le a köldökömre, alhasamra és átbuktatom a nadrág derekán, nyitott tenyerét vezetem az ölemre. Sem időm sem kedvem nincs az időhúzásra. Hagyom, hogy érezze félkész érdeklődésem, belenyom a tenyerébe. Másik kezemmel a száján babrálok, bedugom az ujjam az ajkai közé, ha engedi a fogai közé is és félre nem érthető mozdulattal az alsó fogsorára mért nyomással megindítom lefelé. Gesztus csupán, nem erőszakos mozdult, ha akar mondhat nemet ez benne a lehetőség.
Vendég
Vendég
Csüt. Nov. 05, 2020 2:21 pm
Cause I can feel
how your flesh now
is crying out for more
To: Oliver
Fejrándító nyugtalanság, édes szavak a rokongyermekről és bosszantó csipkelődés, amire a válasz csak arcoskodás lehetne a részemről, vagy a fát magam alatt vágó szerénység... egyáltalán nem könnyű ezzel a fasszal. A szemébe nézve megvonom a vállam. Én vagyok a legmegfelelőbb testőr arra, hogy elharapjam a torkát, ahogy kell. Semmi személyes ügy, az egész pénzkérdés, de addig is nagy biztonságban lesz mellettem. És te Hudson, ki tudod olvasni ezt a szememből? Olyan keményen állod a sarat, ami még a farkastársaknak is becsületére válna. Utálom megbecsülni ezért, de nincs más lehetőség, most kéne abbahagyni az ismerkedést, amikor még nem késő. De máris elkéstem vele, érzem a kezem alatt lüktető húsának étvágygerjesztő feszességében, a tenyerem alatt bukfencet vet a gyomra, egy rész izgalom, egy rész félelem, két füstkorty és kevés whiskey, valami puccos koktél aminek a neve elemi ösztön vagy valami hasonló. Szava sincs rá, pedig nekikezd, gyerünk királyfi légy macsó herceg, sikíts, hátha jön valami igazi testőr és véget vet ennek az őrületnek. Nem? Most tényleg nem? - Mindjárt gondoltam - az imádásának jele húskeményedés, szinte fáj megválni tőle ahogy továbbhúzza a kezem magán, hol akarja, hogy még simogassam, hol? Már így is lekarmoltuk a jó ízlés és illendőség határait, mibe keveredtem már megint, de tényleg. Bár bomló húsrostok émelyítő szaga helyett inkább álmodok ezzel az illattal, amit meglendülő szíve présel ki a testének pórusain keresztül. A zavar és vágy sajátos zamata formálódás közben édeskés, aztán egyre inkább sóssá válik, a nyelvemet csalja magát, hogy nyaljam meg, szopogassam el, kezdve mondjuk hetykén üzengető mellbimbóival és fodros ajkaival, amik csalogatnak. Beőrjöngök a szagától, a drága hamis parfümös igézetek alatt a tűz igazi, valódi, veszélyes és vonzó, meleg, étel, élmény, izgalom kavarodik fel ahogy szimatolom. - Mutasd, ha mered - hördülök csapdába esve azok között a dolgok között amiket akarok és amiket meg kellene most tennem, vagy inkább nem kellene, óvakodnom, visszakoznom, hát ezt már elbuktuk, nincs tovább. Két hajszálnyira egy csóktól feszülünk, mint a szarvasok bőgés idején, persze azok a tehénért fújtatnak össze, mi meg azért, hogy megtudjuk melyikünk akarja jobban, a nevetését lefalom a szájáról, de csak luftot harapok, a keze a nyakamban megpórázol. Ettől szédülök, mintha szorítana, belefeszítem magam, hogy küzdjön meg a távoltartásért, ha nem akarja, milyen lenne már, a falnál smárolni. Milyen lenne? Csikorog a talpam alatt a padló annyira tudni akarom, kaparnak bennem az állati ösztönök, a fenevad nem csókolózik, de volnának ötletei, miről is szól ez a száj? A szívéről beszéltünk, amit majd elrágcsálok, az enyém a torkomban pumpál a keze alatt, a nyelvem hegyén dobol, ami a körmén siklik, senki se mondta neki, hogy ne nyúlkáljon egy farkas szájába? Senki? SENKI? - Ohbazdmeg - ez meg az én reakcióm a kulturálatlan mozgásra, a lába közé lépek, hogy ne kelljen messzire menni, a túl sok ruha alatt forrni kezd a vérem. Rohadj meg Oliver Hudson, hogy nem tudod mikor kell nemet mondani, de már késő, a kezünk összeforrt a farka pedig félig felállt nem elég nagy a hüvelykujja ahhoz, hogy a farkasvigyort eltakarja, hát ez kész. Szépen elkészült nekem, szóval nem igazán válogatós, oszt összeadja magát mindenféle utcai szeméttel. A kezéről lebomlott kezemmel az ölébe markolok, a farkát domborítja a tenyerembe, ezt akarod? Itt simogassalak? Ó megteszem, meg én nagyon szívesen, de attól nem megnyugodni fogsz és én sem. - Hrhrhr - az ujja körül a morgásom kiszalad, ráharapok a kis csontra figyelmeztetően, de azért csak megteszi. A pofátlanságának hála szorítom a derekát még jobban, lila zúzódás morzsolódik a kezem alatt, de szerintem észre sem veszi, én is alig, mert lefelé irányít a mozdulatával. Ezt akarod? A falnak koccan a térdem, lesiklik a szám az ujjáról, annak rendben van. Úgyis meg akartam harapni csókos bimbóját, éppen csak a fogaim közé szorítani. Ezt akarod? Ezt hát, hogy a térdem lecsússzon a falon, hogy lehúzzon a súlyom a teste előtt, hogy visszatoljam elszaladt csípőjét keményen, hogy végigrágjam magam a simogatott izmokon, hogy a markomból kiengedve a farkát elnyissam magamnak az övét, a sliccét. Finom, tiszta, füsttelen íz ül a bőrén, harapok belőle egyet, aztán továbbállok gyorsan, lekoppanva a padlóra már ott vagyok, ahol akarja. Az ölére lehelek, most már nem visszakozhat, nem hagynám, beleharapnék, innen csak a gyávák futnak, miközben szétrepesztem az ágyékán a drága anyagot. Az alsójába fúrom a fejem, beszívom, megízlelem, a magamévá teszem az összes lehetséges illatnyomát. Megszédített. A rohadtéletbe. A nyelvem hegye a selymen keresztül simogatja meg félkemény tagját. Akarom.
Vendég
Vendég
Csüt. Nov. 05, 2020 2:53 pm
Get to know me
To: Edmond
+18Nem értem mi történik tulajdonképpen, hogy jutottunk ide közel 25 perc alatt vagy annyi sem telt el, de már kotorászik bennem a vágy, már sokkal jobban figyelek rá, mert olyan közel van, mert belém oltja a testének lehetetlen hőjét, pedig én magam vagyok a tűz, engem nem izzaszthat meg. Nehezen hiszem el, hogy vágyat tol belém, hogy felilleszti a fejemre az akarás ékes glóriáját, hogy ő csinálja ezt velem, aki a testőrömmé kéne, hogy előlépjen, de igaza van, ahhoz kéne ismerni testem. Hideg a fal a lapockám alatt, a tarkóján markolok a hajában, hogy távol tartsam magamtól, pedig jönne. És én akarom. Akarom, hogy a szája a számra robbanjon, hogy átfúrja a nyelvét a fogaim közé, hogy ez a kis erőszakosság bennem vesszen el. Nem adom meg neki, nem adom, mert azt akarom, hogy szűköljön érte. Elégedetten sóhajtok fel, pedig érte nyúlna a szám. Heves ütemen járatja a szívem a motort, a mellkasomba rabosodik a verése, majd kitöri a bordákat, rányalok a számra és kihívóan lepillantok az övére, ó nem, mégsem adom a számat neked. Mikor fordultunk ebbe? Amikor kulturálisan a hasamra simogatott, vagy amikor levetkőztem? - Mindent merek. - ne essen tévedésbe, közelebb hajolok, de csak a csípőm áll el a faltól, a hasam és mellkasom hátrahomorítva, távol tartom magam tőle, pedig… Ó igen. Leharapnám a szájáról ezt az elemi vágyakozást, ez a fullasztó tűzben úszó kéjt, amit most fullánkként szúr a bőröm alá. Felnevet a hangom, de csak egy röffenésre futja, ömlik belőlem, hogy akarom, mégis ellentartok, kis harcias farkas, egyelek is meg reggelire. A nyelvem helyett az ujjam fut a szájába, szerte ömlik belőle a még forróbb hevület és én majdnem a falra olvadok tőle, vadul kalapál a fejemben valaki. Felnyikkanok, a lábai terpeszre késztetnek, engedem közéjük, a combja nekem súrol, megugrik a gyomrom, mintha menekülni készülnék, a farkamban fellüktet az ér. Ráhúzom a tenyerét a farkamra belelököm a kezébe, érezze csak mit csinált, közben tartom a szemkontaktust vele, elnyílt szájának látványáéra hangosan felszisszenek, a foga megszúrja az ujjam, összepréselődnek a belső szerveim a vágyakozástól. Tűzforró a keze az ölemen, elengedem hát, hangos nyögés a szorításának jutalma. Most az én számon akad fenn a lélegzet, megőrülök. Végig bizserget a morgása, egésze az ujjamból fut szerte a szervezetembe, muszáj megmoccannom, vagy összesek, remeg a térdem. Mennyi, mennyi erő és tessék, csúszik térdre, Igen. Ó igen! Ujjlenyomatokat hagy el rajtam, majd Damiennek elszámolok vele, másnak nem, főleg mert a férfi egy alfa, egy erős, ízig vérig kemény lény, most mégis elém ereszkedik a gyenge erőszaknak engedelmeskedve, kell hogy irányítson valaki, igaz? Búcsúzóul az ujjamra harap, a lélegezte végig horzsolja a bőröm, felhólyagosodni érzem a húst a szája alatt, nekiroppanok a falnak, a derekam is felfekszik a hideg tapétára, felvicsorodom, de már csak sóhajra futja. Végig ízlel, a hajába túrok, követi a mozdulatom, alá lököm magam, csókoljon, harapjon, egyen meg. Reszket bennem az akarás. Csörren az övé, halk a cipzár, de élesen figyelek rá. El sem hiszem. A keze már nincs a farkamon, de már nem is kell, mert kőkeményen feszül a nadrágomnak, immár csak az alsónak. A harapásától égnek mered minden apró kis szőrszál a tarkómon, a vállaiba kapaszkodom, a nyakát simogatom, megüti a lehelete a nadrágom anyagán keresztül izgatottan várakozó farkam. Mint egy neveletlen kutya, belém fúrja az orrát és ez olyan baromi izgató, hogy felugrik a szívem a torkomba, majdnem ki a számon. Elnevetem magam. Terpeszt nyitok neki, hogy hozzám férjen, összetúrom a haját - Csináld! - Kéri a hangom halkan, csak csinálja a maga kedve szerint, de mégis nekem. Nekilököm a csípőm, be a szája alá, a farkam majd felrobban, a heréim felduzzadva feszülnek a bőrtokban, nem nyugszom meg kifejezetten, de már nem is érdekel semmi, csak a szája, a kezének mozdulatai, és a farkam közel hozzá, csak kapja be! Az ujjaim a fülét rajzolják meg, lihegve lélegzem, pillanatok alatt, hogy ki tud az ember fulladni, ha jó a motiváció. - Csináld! - kér a hangom, de parancs a szó, mert nem tudom kérni és már nem is akarom, mert ez most nem kunyerálás ez vágy a javából. A szájára simogat az ujjam, onnan a torkára, cirógatom, fogom a nyakát.
Kezdőlap 
írta: 
