+18Még hallom a kocsi becsapódó ajtajának a hangját, Eddy lába majdnem odaveszett, akkor is megtoltam, amikor utánam röppent volna. Most elég, már elég. Mindenből és mindenkiből, levegőt a fejembe, hogy lecsillapodjak.
Ma van apám születésnapja, így anyám eleget hangoztatta a fülembe, hogy ideje… balbalbla. Egyik koktélt öblögettem a másik után. Soha nem vagyok részeg, sosem iszok annyit, hogy a kontroll fél pillanatra kicsússzon a kezemből, kibomlott nyakkendőm lebeg a szélben utánam, a hajam kuszán, idegből beletúrtam, anyám az egyetlen, aki fel tud így kúrni.
A kocsi biztos távolból követ, biztos vagyok benne, hogy a testőrök réme sem ül már a puha bőrülésen.
Bár az egész arcom fedné festést, akkor beillenék ebbe a szép temetőbe, a csillagok ezer fénye alatt… Mi a faszom…
Trappoló hangok, körbe pillantok, a paranoia felüti vaskos fejét, a csontokban forrni kezd az energia, a tűz nyaldossa a bőröm belülről, hallom az üveg törését, a lendületet, meg sem lep, hogy nekem ront. Becseng a fülem, kis híján feltüzelem, de még amúgy is forró az arcom az elfogyasztott szesztől. - Lekophatsz. - faszért kell idegeneknek hozzám érniük? Mi a faszt képzel magáról, lesöpröm, mint egy bogarat magamról. Ez az este nem racionális semmiben sem, lehet álmodom… igen, csak ez lehet, ez egy rossz varázslat. Elmebeteg agyszülemény az, amiben nem lobbantott lángra a támadót és még, MÉG hajlandó vagyok arra is, hogy valamilyen sosem látott, nem értett, logikusa össze nem rakott gondolat alapján Én, a híresen paranoid befelé indulok a temetőbe.
nem vagyok normális. Azonban itt nincs nagy mennyiségű víz, védve vagyok, ha más nem kicsit bepirózom a temetőt. - MI elől rohangálsz? - anyám büszke lenne rám, az életben először spontánul begyalogolok a halálba.

+18Elmebeteg.. ez az este pont annyira, mint a rajtam csöngő alak, mint valami elkúrt dísztündér, ami a nyakamba fonja magát, minél jobban lököm le, annál inkább ragaszkodik, átfut a fejemen,hogy első ízből felpörkölöm, a tűz csak lelebbenti rólam, de aztán le is suhan, éppen azt teszi, igen. Nem is értem mi a kérdés itt.
Hátrébb lépek, ha lehetne ki a világból, mert ez kezd nem tetszeni, nagyon nem. A hangok odabentről nem a kedvemre valóak, hol is a kocsim? Merre lehet és Eddy? Hol van a farkas, amikor elmebetegek kucorodnak rám? – Milyen rajongótábor? – biztos valami celebecske, valaki, akinek a nevét soha nem hallottam még, aztán megüt a tudat, hogy hogyne ismerném, jobban szemügyre veszem, ezt a mozdulatot, ahogy a haját sepregeti, mint egy valódi tini sztár. Hogyne… hogyne ismerném fel?! Jó ég, inkább futottam volna egy falka farkasba.
A hangra kapom a fejem, mert a fülem nem elég oda, egymásra bámulunk a vérszopóval, majd megint be, mi a faszom??
Kérdeznék, de nincs mit hol is a kocsim? – Na de mi? – mi a gáz? A hullák kimásznak a sírokból, semmi egyebet nem tudok egy temetőben elképzelni, vagy sírrablás esete forog fenn, esetleg valami…. mit tudom én mi. – Milyen… jellegű? – de már csak nyögés a kérdés, mert az önjelölt Hermész kézen fog és behúz a rengetegbe, pedig éppen készültem megfordulni. Egy pillanatra eszembe jut, hogy makacsul megvetem magam és egy tapodtat sem, de abból kinőttem már. Mint valami elkúrt suicide squad nekilátunk bevenni a temetőt. – Merre vagy rigó? – ha már belépek a vámpír mellé és mély sóhajjal elindulok a halálba. – Köd is van? – lehet kevesebb koktél kellett volna. Hallom már a szöttyögő hangokat, a tompa lépteket. Kihúzom magam a vérívó kezéből, fogdosson valaki mást, a jelenléte sincs a kedvemre, amilyen komolytalan jellem, azt is elbassza, ha nincs semmi gond.
Arra tartok, ahonnan a srác hangját hallottam, nézd, nem jöttünk be látod? Milyen okosan és logikusan döntöttünk? Átbotlok egy a lábam után nyúló kézbe szorult zombierőn. Na nem…. Nem, nem.

+18A helyzet komikumához tartozik, hogy rühellem a hullákat, élve sem szeretem az embereket, de meghalva meg aztán lehetőleg semennyire sem. KIbannolva magukat a koporsóikból az a végérvényes stádium nálam. – Egyem a humorod. – hagymán dinsztelve. A vámpírok amúgy is hullák, hiába mozognak, neki ez hazatalálás. – Szépen tisztulok, ha erre céloznál. – isteni lesz ha még hajba is kapunk, mint két tinidizsis srácocska. Végre leválik rólam, sokkal jobb, magányosan bukdácsolok a hang felé, bizonyítéka van, egyem meg ezt is, látjuk, vagy halljuk, ami fontosabb érezzük, vagyis mente hányjuk. Felfordul a gyomromban a koktélok tárháza. Nem is válaszolok, hullákkal mi? Mondja ezt ő? Aki alapvetően is egy hulla, édes faszom. Mit keresek én itt? – Átengedem neked ezt a posztot. -  rálépek egy kézfejre, áttiporok rajta, immár erősen koncentrálok, hogy semmi ne rángasson le, fasz tudja mit esznek ezek a dögök, ha esznek és nem csak riogatnak. – Amúgy ezek zabálnak húst? – vagy mi a céljuk? Az nekem is világos, hogy valaki irányba állítja őket, nem maguktól kódorognak az éjszaka égisze alatt, az túl fura lenne. – A dada már itt van. – Nem tagnap lökött engem sem anyám a világra, pontosan tudom, hogy a zombikat valaki sorba rakja, mint egy sakktáblán, azt is, hogy valaki elirányítja őket felénk, vagy éppen valamerre, amerre érdekes zajlik, de hogy nem maguktól dzsiggelnek az éjszakába az is holtbiztos. Felrántom a földről a cuki karvastag botot, ami szembe jön. Sok esélyem van vele, kiszúrom valaki szemét, ha mákom van nem a sajátomat.
Az elemlámpa fénye végre hoz egy kis látást nekünk is, tudjuk merre van a srác, akit rögvest meg is pillantunk, a felismerés szerte fut bennem. A kelő fény azonnal beugrasztja a gyomromba a félelmet, mert kicsit több a dög, mint hittem.
Hát ma mindenkit ismerek itt, csak azt a kedves hullagyalázót nem, aki körbe zár minket, mi meg besétálunk, ha mintha mi sem lenne természetesebb. – Kibaszott Stephen King karikatúra ez – felmorran a szám is, mert ez már nem a nekem tetsző program, nagyon nem. A helyzet kezd faramuci lenni, mert szemmel láthatóan bekerítenek minket, terelnek össze, mint a juhokat. – Dobd már azt el! – akármi van Daniel kezébe, a srácot ismerem, ha nem is túl jól, de mégis a vezíre vagyok, nekem ne hozzon ide döglött húst… többet. – Keress gyorsabban! – kissé leszűkül a kör, a vérnyomásom megugrik, mint a tűz az ereimben, letesztelem a legközelebbi zombin, hogy áll a tűzhöz, úgy borítom rá, mint egy eleven folyó takarót. Vajon drága egy tűzbe borult temető helyrehozatala? Lelkesen terelődünk egymáshoz közelebb, kibelezem a vámpírt, bandukolhattam volna tovább, erre berángat ide... ez egy merénylet ellenem. rájöttem. Paranoia testvér felül a vállamra kacagni.