Ez is egy olyan reggel volt, amikor nem örültem, hogy élek. Mert előző éjszaka ocsmányul berúgtam, és mert valamiért ahogy vénültem, a másnapok egyre csak rosszabbak lettek. Valamikor napokon keresztül tudtam inni, és meg sem éreztem, most meg már másnap úgy vonszoltam magam, mint egy zombi. De nem tudtam megállni. Azt hittem, egy kupica whiskey majd segít elaludni, hiszen mindig segíteni szokott. Aztán a kupicából pár pohár lett, a poharakból meg üvegek, és mielőtt képszakadásom lett volna, szinte hallottam a nejemet, ahogy perlekedik velem, hogy hogy nézek már megint ki. De tudtam, hogy ez már csak a képzeletem játéka. Akármennyire részegedtem le, nem tudtam elhessegetni a démont, ami mindig emlékeztetett: a családom halott, és nem tudtam segíteni rajtuk.
Úgy esem be a kávézó ajtaján, mint aki mindjárt meghal, bár tény, hogy közel állok hozzá. Kell egy kávé, meg talán valami cukros, hogy el tudjam ma viselni a főnökömet. Meg magamat is. Aztán, mintha csak az ég küldte volna, formás tündér pattan elém, széles, édes mosollyal. Tényleg formás, pedig rég néztem meg utoljára magamnak pasit. Magas, telt, kerek formákkal, és ahogy elnézem, szinten mindenhol tetoválások fedik, haja kontyba van fogva, és úgy mosolyog, mintha nem lenne holnap. A hangja pedig eszméletlenül édes.
- Mhhhmm…jó reggelt. Igen, azt hiszem, egy fekete most jól esne szépségem, fején találtad a szöget. – hangom reszelős, a sok piától, fáradt szemekkel nézek fel rá. Ő olyan arccal néz egy másodpercig, mintha legalább is randizni hívtam volna, aztán elsiet a pult mögé. Nagyon nehezemre esik nem a hátsóját bámulni, pont az a fajta, ami könyörög egy jó nagy, csattanós seggre pacsiért. Meglepődve veszem észre magamon, hogy az édes tündér srác teljesen elfoglalta a gondolataimat, így, hogy itt van előttem. Semmi más nem jár a fejemben, is ez jó. Csak figyelem, ahogy telefonozik, meg elkezd kávét főzni, és addig szuggerálom, míg el nem indul felém ismét. A kezében kicsit több minden van, mint amit rendeltem, és mosolyogva teszi le elém.
- Köszönöm igazán…- de már be sem tudom fejezni a mondatot, mert vissza rohan vörösen a pult mögé. Nem tudom elnyomni a vigyoromat, majd kávéstól, sütistől egyszerűen oda költözöm a pult mellé. Rá vigyorgok a kávém felett.
- Tudod, az jobban tetszett ám, hogy a te ajándékod, legalább egy másodpercre szexinek éreztem magam. Egyébiránt…James vagyok! – nyújtok kezet neki, mert szeretném, ha bemutatkozna, ha tudnánk még beszélni. Esetleg munkaidőn kívül is. Talán egy étteremben.

Picit kevésbé szörnyű a másnapom ettől a látványtól, és ettől a hangtól. Annyira édes, annyira bájos, és annyira lefoglalja minden gondolatomat, hogy az is megfordul a fejemben, hogy ne menjek be egyáltalán dolgozni. Inkább csak itt maradnék egész nap, és ha ez a helyes teremtés nem is hozzám beszélne egész nap, legalább nézhetném, ahogy dolgozik. Már annyi elég lenne hozzá, hogy jó napom legyen. Meg is kell rázzam a fejem egy pillanatra, hogy ne csak arra tudjon fókuszálni az agyam, hogy mennyire megdöngetném. Így azért mégsem illik társalgást kezdeni.
Éppen ezért kászálódom fel, zúgó fejem és liftező gyomrom ellenére is, mert beszélgetni akarok vele. És tényleg, beszélni, nem csak néhány üres szó, és utána térjünk a lényegre, igazi beszélgetésre vágyom, ami el is jut valahová. Talán nem egyből az ágyba, esetleg először csak egy másik kávézóba, vagy akárhová, de el innen, máshová. Egy randira. Bár, lehet, hogy még az alkohol kering a véráramomban, és attól vagyok ilyen eszelősen bátor. A pult mellett ücsörgés meg már megszokott tevékenység, én aztán nem fogom feltartani, ha másokat is ki kell szolgáljon. De lesz szíves a figyelme nagyobb részét nekem szentelni.
- Deni…nagyon örülök -mosolygok még mindig rá, a kávénak már csak az illata is kezdi kipucolni a fejemet. És ez jó. – Különleges név…bár te is különlegesnek tűnsz, nem lehet épp a neved hétköznapi. – figyelem az arcát, ahogyan zavartan pislog a torták felé. Pedig bénán flörtölök. Valószínűleg azért, mert ezer éve nem csináltam.
- Elhiszem…nekem kicsit édesnek tűnnek, nem csípem a túl édes cuccokat. Pedig…te is édes vagy, a te kedvedért lehet, hogy kivételt teszek! – rákacsintok, bár szerintem ritka bénán flörtölök. Ezer éve nem csináltam, így inkább elébe megyek a dolognak. Iszom egy kortyot a kávémból, majd újra rá nézek. – Na és mondd csak, ha elvinnélek máshová…mondjuk moziba, akkor is a tortákról beszélnél?

Ha tudnám, hogy mikor álltam egyáltalán csak közel ahhoz, hogy párkapcsolatot akarjak, most nem lennék ennyire rohadt magabiztos. Háromszáz évnek tűnik. Kevesen viselik el azt a valakit, aki lett belőlem, hiszen ebbe az amúgy elegánsnak mondható kávézóba és macskajajt csillapítani támolyogtam be. Ez a csodás vonásom általában egy-két randi után elriasztja a jelentkezőket, vagy ha ez nem, akkor a lakásomon kirakott egyetlen egy családi fénykép. Amin a feleségemmel és a lányaimmal szerepelünk. Mert a kérdezésig senki sem jutott el, pedig akkor el tudtam volna mondani, hogy nem, nem vagyok házas. Hát ez van.
Erre belefutok a legédesebb tündérbe, akit csak találhat az ember. Nagydarab srác, mégis úgy hebeg-habog, mint egy tinédzser kislánya, amikor bókolni kezdek neki. És ez a nem titkolt szándékom. Ezért követem a pulthoz, és nézem végig, ahogy elkezdi összepakolgatni az összes tortát, amit csak talál benne. Mintha nem lettek volna eddig is ugyan olyan rendben.
- Na akkor azt megkóstolom -mosolygok megint rá, és figyelem ahogy az ujja még mindig a browniek felé bök. Az, hogy esetleg más is várna kiszolgálásra, éppenséggel hidegen hagy, teljesen rá vagyok koncentrálva Denire.
- Háááát úgy tervezem, de te is vihetsz engem, ha az úgy jobban tetszik – vigyorgok rá, aztán még kacsintok is egyet, ahogy a válaszát várom. Elmegy mögötte egy csaj, mire kihúzza magát, és elhangzik a várva várt kérdés, ami egyben beleegyezés is.  Az órámra nézek vigyorogva
- Nem tudom, meddig dolgozol? Nekem az egész napom szabad – mosolygok még mindig töretlenül. – Egyezzünk ki abban, hogy én nem zavarlak tovább, te pedig küldesz egy sms-t, amikor végeztél, és érted jövök.
Azzal elmarok egy szalvétát, a zsebemből előkotrok egy tollat, és lekanyarítom a telefonszámomat a papírdarabra. Felé tolom, várom, hogy elfogadja-e
- Na, megegyeztünk cicám?