A vérnyomásom egy ideje magasabban van, mint ahogy lenni szokott. Kezdem unni, hogy megjelenik, de egy kérdésemre sem válaszol. Helyette, azóta, a leltárom szerint, három égőm, egy kenyérpirítóm, egy laptopom és egy órám bánta, hogy a házamban tanyázik. Béreltben, legalábbis, még az a szerencse, hogy a tulaj megszokta, s azt is, hogy helyre tetetek mindent, ami az itt tartózkodás alatt elromlik. Más bíró helyett rendeltek ide, megbízhatatlannak tartották, így megkaptam az összes ügyét, míg ki nem nevezik az újat.
Azóta megkaptam lakótársnak, s egyáltalán nem kedves.
- Jó, rendben, elegem van - kapcsolom ki a tollat és dobom az asztalra. - Akkor is szóra bírlak.
Felkapom a mobilt, s egy olyan számot hívok, amit, ha lehet, nem csak arra használnám ki, s fel, hogy dolgoztassam.
- Hello, Eden, itt Kyle. Ráérsz valamikor az elkövetkező napokban? - felkapom a tabletet, amin a tárgyalás anyagai vannak. - Hátha ketten többre jutunk.


Éjszaka valahogy beszédesebbek velem, éjfél után mindenképpen, s mivel a halottas ház vezetőjével elég hamar barátságba kerültem, a szokatlan időpontban megtörtént látogatások sem kerültek megkérdezésre. Vagyis, minden alkalommal, hogy éjjel léptem be, alaposan kifaggat másnap.
- Szia! Köszönöm, hogy eljöttél - nyújtom felé a kezem. Nem szokásom sokat rángatni. -Még azelőtt lépni akarok ebben, hogy megtörténne a temetés. Ugyanis nekem semmit sem mond. Helyette inkább minden mást ... csinál.
Sejtem, hogy tudja, nem kell kimondanom sem, hogy tönkretesz. Azt viszont nem sejtem, hogy azért viselkedik így velem, mert nagyon hasonlítok arra a személyre fiatalkorában, aki végzett vele, s ez inkább dühössé teszi, mint közlékennyé.

Már jócksán elmúlt éjfél de ez is egyike volt azoknak az éjszakáknak mikor csak ültem az aprócska erkélyemen és bámultam a várost ami nagy sosem alvó fenevadként terült el a lábam előtt. Figyeltem az autókat amik fel alá masíroztak az utcákon, a néha felbukkanó néma villogókat amik egy egy kollégát vagy mentőst rejtetttek. Minden alkalommal némán sok szerencsét kívántam nekik.
A kezemben egy szál cigi füstülgött már majdnem az ujjamra égve, a másikban egy üveg sör ami már rég megmelegedett a nyári estében, mégis kb csak két korty fogyott belőle. Olyan voltam mint egy kő vízköpő ami vigyázza a várost.
Nem számítottam rá hogy megszólal a mobilom, így mikor zenélni kezdett a zsebem én is összerándultam mint aki mély álomból ébredt. Előhalászva a készüléket egy ismerős név fogadott. Már azelőtt tudtam mit akar hogy felvettem volna a mobilt.
- Kyle, ezer éve... - rekedtes hangon köszöntem neki és elmosolyodtam. Persze msot is azért hívott hogy dolgoztasson, de nem bántam. Legalább kiszakított a merengésemből.
- Jelenleg van pár futó nyomozásom ami elég sürgős... de szerintem a hétvégén át tudom ugrani hozzád. Miről lenne szó? - kortyoltam bele a sörbe  de hamar el is fintorodtam. Se szénsav se kellemes hűvösség. Mehet a kukába az egész.

Szombat este érkeztem meg a megadott címre. Hasonló időpont körül járhattunk, mint mikor felhívott. Ha nem látnám a fiatal bíró hegyes füleit azt is hihetném hogy valójában vámpír. Flo meg ne tudja, a végén még megbántódik.
- Mindig öröm az éjszaka közepén összefutni veled Kyle - rázom meg a kezét, fáradt mosollyal véve el a szavaim élét.
- Mondj el mindent amit tudsz róla, lehet hogy segít - biccentettem ahogy követtem befelé a hullaházba. Kíváncsi vagyok hány háztartási eszközét vágta tönkre a szellem mire végre rájött hogy segítség kell neki és felhívott. Ő is van olyan makacs mint én.
Hamar beértünk és megláttam a leterített holttestet az asztalon. Fáradtan megmozgattam a nyakam és vettem egy nagy levegőt a csípős, fertőtlenítőszagú levegőből.
- Maradj az ajtónál, nem tudom mit fog csinálni de ha dühös rád, félek hogy megindul feléd - néztem Kylera és odasétálva az asztalhoz megérintettem a hideg, kemény bőrt.
- Mutasd - parancsoltam a testre határozott hangon.

Nehéz ügyek mindig vannak, s már jó párszor sóhajtottam el, a bírósági teremben könnyebb dolgom van, mint némely eltávozott lélekkel, akik makacsabbak, mint a legjobban magát ártatlannak vallók.
- És még egy napja - akármennyire is zaklatott az élet, a nyugalmamat kevés dolog képes elvenni. A vonalon keresztül is hallani a mosolygásomat.
Hétvége. Addig még tudom határozattal megakadályozni az elszállítást.
- Az még belefér - sóhajtok egyet, mert egy halk pukkanás éppen egy töltő halálát jelentette.
- A kedves barátunk éppen most nyírta ki a töltőmet. De ezen kívül nem hajlandó szóba állni velem, mióta a tárgyalóterembe belibegett. Márpedig van pár pont, amin megbicsaklik az ügyvédek tolla, ha bizonyítani kéne a hitelességét - márpedig nálam sima papírokkal lehet átmenni.  

Mosolyogva ingatom a fejem.
- Hogyne, persze, mint mindig - ahogy elnézem, szívesebben ücsörögne a kanapén, és végre alhatna egyet. - Azt nem ígérhetem, hogy nem fog sokáig tartani - mivel nem tőlem függ. Ha így lenne, akkor nem kerestem fel volna Ravaleet erre a szívességre.
Megindulunk befelé, a kártya szabadon enged be bennünket.
- A neve James Mortimer, negyvenhat éves, ember. Az ügyben, mint áldozat szerepel, ám ide a bökőt, hogy az egyik szál mozgatója volt, és kicsit túlzottan beledugta az orrát más dolgába, és eltakarították. A gond az, hogy nem tudni, ki végzett vele, melyik oldal. Márpedig éppen ez lenne a nyitja az egésznek. Brit a neve, de sokkal inkább olasz - kis csend után hozzátettem, kissé zavarban. - Ha spagettit főztem, semmi nem ment tönkre.
Érzékeny az orrom, megszoktam a tárgyalók kevert illatát, és itt legalább csak egyet éreztem, a vegyszerekét. De most túl tömény, így kell pár másodperc, míg hozzászokik az orrom.
A megjegyzésre rámeredek.
- Megindul .... felém? - ráteszem a fő információkat tartalmazó mappát a közeli asztalra. - Nem kérdeztem semmit - emelem fel kezeimet, megadóan.
Visszamegyek az ajtóhoz, s karbafont kézzel nekitámaszkodok a vállammal az ajtófélfának. Ha ennyire gyűlöl, hiába akarnék a test közelébe jutni, hogy megérintsem, nem jutnék ugyanúgy semmire.
Mindig szeretem nézni, ahogy Ravalee dolgozik. Van benne egy olyan kisugárzás, ami kényszeríti a kérdezettet arra, hogy feleljen. És ezt nem éppen arra értem, amit most csinál.

A test hamar megmozdul, aztán abbamarad a mozgása. Kis szünet után hirtelen ül fel, és pont rám mutat, hiába van letakarva.
- Gyil...kos - szárazon tördelve hallani a szót, de egyértelmű.

Meglepve vonom fel a két szemöldököm. Már majdnem kimondanám, a hogy? kérdést, de észbe kapok, hogy itt most csendben kell maradnom. Az úgyis nagy erényem, a pulpitusról a néma hallgatást kapják tőlem az ügyvédek, tanúk, vádlottak, szakértők.
És aki most kérdez, az Ravalee.

- Meg...öltél.

A szakmai ártalom visszacsap, fejben egyből pörgetni kezdem a halál beálltának időpontját, s szinte észrevétlenül megrázom a fejem. Még ha gyanakodnék is magamra, valahol egészen máshol voltam akkor.

Nem meglepő hogy Kyle rögtön átlát rajtam. Tudom hogy milyen jó emberismerő ahogy azt is hogy elég régóta ismer ahhoz hogy tudjon olvasni bennem. Na meg nem olyan nehéz a szemeim alatti karikákból bármit kiolvasni. Rám fért volna egy alapos alvás ahelyett hogy most itt vagyok, dehát... ezt osztotta az élet. Sosem voltam szerencsés kártyában.
Némán sétálok mellette ahogy egyre beljebb hatolunk az épületbe, a kártyája apró csippanásokkal enged egyre mélyebbre minket.
Aprókat bólintottam és az utolsó megjegyzésére felvontam fél szemöldököm.
- Olasznak néz ki vagy...? - kérdeztem kissé zavartan mire szóba jött a spagetti én pedig nagoyn jóízűen nevettem el magam rajta.
- A te spagettidet nekem se lenne szívem elrontani. Azóta se ettem olyan jót mint mikor a Rockfeller ügy után meghívtál vacsorázni - tártam szét a karom mosolyogva ahogy beléptem a hűbös, vegyszerszagú terembe. Az asztalon már ott pihen az előkészített test, letakarva, csak a vállai és a feje lóg ki a műanyaglepedő alól.
Mindig azt mondják a filmekben a hullákra hogy olyanok mintha csak aludnának. Ezt... sosem értettem. Eddig egyetlen hulla sem volt olyan pedig ha valaki... akkor én elég sokkal találkoztam már.
Kyle kérdésére rápillantottam és felvontam fél szemöldököm.
- Ha valamiért dühös rád, akkor megesik hogy a test is agresszívan reagál. Egy tanút majdnem megölt már így egy hulla... nem volt szép látvány elhiheted - dörmögtem és magam mögé zavartam ahogy rákészültem a hulla felkeltésére.
Mindig kellett egy kis idő míg összeszedtem az erőt magamban. Sosem volt egyszerű... Pláne ha ennyire fáradt voltam mint most, négy óra vezetés után az éjszaka közepén.
De a képességem működött. A férfi kinyitotta vak, halott szemeit és hirtelen felült.
A lepedő meglendült, de így is látszott hogy a hátam mögött álló bíróra mutat.
A nyelve nehezen mozgott, a beszélő holttestek mindig nagyon nehezen képeznek szavakat.
A szavaira majdnem a tarkómig szaladnak a szemöldökeim és hátrapillantok a vállam felett a hozzám hasonlóan kissé meglepett Kylera. Látom ahogy megrázza kicsit a fejét és újra előrefordultam.
- A neved James Mortimer igaz? Felelj! - parancoslom mire a férfi halott szemei újra felém fordulnak. Nagyon nehezen képesi ki az igenlő választ, de megkapom.
- Úgy gondolod hogy ez a férfi ölt meg? - újabb igenlő választ kaptam és valamit... ami egy név akart lenni. De nem tudtam kivenni.
- Tudod hogy hogy hívják...? Mondd el mi történt! - finoman Kyle elé léptem hogy kitakarjam. Ösztönös reakció volt, nem akartam újra látni ahogy valakit megpróbál széttépni egy hulla.

Ravalee is túlhajszolja magát, de majd éppen én mondom, aki szintén éjnek idején caplat mellette, éppen "dolgozni".
A zavaromhoz, hogy olasz-e, egy zavart mosoly is csatlakozik. Nem tudom, hogy olasz-e, de csak akkor volt nyugodt minden, ha olasz ételt főzök, de leginkább egy eredeti, olasz recept alapján készült spagettit. Így az utóbi időben leginkább azt főztem, addig is nyugalom volt. Ha így folytatom, dupla edzésre lesz szükségem. Nevetésére elnevetem én is magam. Bizarrnak hangzik, mégis, van benne értelem.
- Ezt dicséretnek veszem - biccentek felé mosollyal. - Megismételhetjük, ha ennek vége. Még egy jó ideig maradok a városban - emlékszem az ügyre, amiből száznyolcvan fokos fordulat mellett, rengeteg fenyegető levelet is kaptam, nem csak magamra nézve. De nem olyan bíró vagyok, aki mindez miatt meghátrál. Az igazságot akarom. Mindenkinek. Legyen jó, vagy kevésbé jó.
- Igazán bíztató - ritkán volt hasonlóban részem. Voltaképpen egyben sem. Láttam már rángatózást, hirtelen mozdulatokat. - Még bíztatóbb, kezdem magam jól érezni - veszek egy nagy levegőt, s düllesztem ki a szemeim egy pillanatra. De nem félek. Nem azért jöttem, hogy féljek.
Az ajtófa meg fog támasztani, míg várakozom, míg Ravalee felkészül, tudom, hogy nem egy sima, felcsapom a könyvet, és megvan a válasz. Azt a könyvet elég nehéz kinyitni.
Annyira meglep a szó, nem is a jelenet, az is, hogy egy pillanatra elfeledkezem, csendben kell maradnom, s csak az utolsó pillanatban csukom be a szám, hogy még egy hang se jöjjön ki belőlem. Mozdulatlan maradok, tekintetem egy pillanatra villan Ravalee-re, majd vissza a hullára.
Figyelem, ahogy visszaveszi a figyelmet rólam, őmagára.
De újabb igenlő választ kapott, most már összevonom értetlenül a szemöldököm, s kicsit előrébb döntöm a fejem. Most valaki nagyon szórakozós kedvében van, de nem tudok nevetni.
Hallok még valamit utána, talán egy név? Eh, nem tudtam kivenni!
- I...ig..n. R...hh ...Rhuuu ...
Kidüllednek a szemeim. Az igazi nevem kezdete. Neeeehhhm, nem hiszem el! Még a fejem is megrázom. Tudom, nagyon is tudom, hogy máshol voltam a halála idejében! Vagy mégsem?
Ahogy Ravalee mozdul, hogy takarjon, meg sem merek moccanni, megértem, mit akar elérni, még a levegő is benn reked.
- Rhuupp..rt... Sssam .. Rhuupert
Egyre jobban kezdi birtokba venni megint a testet? Vagy csak én hallom, hogy egyre jobban beszél? Sam Ruppert? Ki az a Sam Ruppert?
- Llleszú..rth...átulrólll
Biccentek, magamnak, a jelentésben valóban ez volt. Férfi Sam. Oké, így keressük.
- Ittthhvann...tud..om... - akarna mozdulni, de a lepedő megakad, s megtartja, morogni kezd.
Feszülten figyelem, hogy ha kell, el tudjam kapni onnan Ravaleet. Ennyit nem ér, hogy baja essen.  Vagyis de. Láttam már más hatásokat is, mint egy halálra pukkant töltő.