new job, new opportunityt

To: Oliver




- Kibaszott aranysakál - morgott az orra alatt, mielőtt a puccos bejárat felé vette volna az irányt. Az ügynökség szerint a férfi az egyik emeleti lakosztályt bérelte ki, hogy elég közel legyen a Tanácsülések helyszínéhez, bárhol legyenek is azok. Maga a hotel sem az az útszéli motel volt, amit jobb napjain megengedhetett magának, itt a fényesre pucolt ablakok az eget tükrözték vissza, nem az egzisztenciális reménytelenséget.
Mély levegő véve százezredszerre is meghúzogatta a mandzsettákat, megforgatta a gombokat. Olyan méretre szabott öltönyt viselt, amiben el tudta rejteni a fegyvereit. Vérfarkas létére viselte őket, mint kiváltságot az új munkához. Testőrként megteheti, kiváló referenciákkal rendelkezőre papírozták, mégis, ahogy áthaladt az aranyozott forgóajtón nem tudott szabadulni az érzéstől, hogy a hotel biztonsági őrei csak őt nézik és rögvest kihajítják innen az utcára, mert tudják, hogy nem idevaló. Kikenték, kifenték, felcicomázták, de hiába hamisították meg, ő akkor is, mindig is az marad, aki volt, szálka a szemben, seb a szájpadláson, a problémaforrás, amit ki kell iktatni.
- Jó napot kívánok, Mr. Hudsonhoz jöttem, már vár engem - mutatta meg az igazolványát a recepción. A szájába adták, hogy mit mondjon, mikor mondja, hogyan vágja ki magát az egyszerűbb keresztkérdések közül. Ne habozzon sokáig, ne bukjon le, ne maradjon itt. Az első adandó alkalommal csapjon le és álljon tovább, a médiaszenzáció az lesz, hogy a dzsinnek új vezetőt állítanak ki, és az majd gondoskodik arról, hogy a gyilkosságnak legyen egy mondvacsinált felelőse és kész. Minden olyan egyszerűnek tűnik.
A liftesfiúnak a nemrég elfogyasztott rákos rágcsáktól kikötőszaga lett, ettől felfordult a gyomra visszaemlékezve arra az éjszakára, aminek hála ebbe a helyzetbe került. Örvendve hagyta maga mögött, de a gazdagon díszített folyosón elfogta a szorongást. Mintha csak egyedül lett volna a világon, ő és az ajtók, meg az átkozott tükrök, amikből mind magára bámult. A fej nem illett a jól szabott zakóhoz. Sápadt, nagy szemek, furcsán rángatózó izmok az állkapocsban.
- Uralkodj magadon - intette meg azt a faszt a keretekben, aztán az ajtóhoz lépkedett. A folyosón édeskés parfümök szaga keveredett női illatokkal és a textilpuhítók sajátos aromájával. Arany, platina, fémek bűze szállt az egész alatt. A szinthez csupán egy lakosztály tartozott, de három férfi szagát érezte, abból a füstös, erős aromát azonnal a dzsinnhez társította és gyűlölte, amiért erőszakosan eluralta a többi szagot, amiért egyre határozottabban érezte minden lépéssel, amiért még életben volt, még vert a szíve, még ezt a szagot egyre erősebben és erősebben fogja érezni, és azért is, hogy majd elhalványul, pedig jóféle szag.
Kopogott az ajtón és felpillantott a biztonsági kamerára, kivillantva a fogait morogva.
- Mr. Hudson? - dörömbölt erőteljesebben amikor már kínosnak érezte a várakozást és azért fohászkodott, hogy az a gyümölcsös parfümös illat, amit érez már egy eltávozott numera legyen.  

Cause I can feel

how your flesh now

is crying out for more

To: Oliver




Az orgazmus pillanataiban úgy tűnik, mintha már mindig így maradna a világ, de ez minden alkalommal csalódást okoz. Bár ezt a fajta csalódást úgy el tudja viselni az ember, mély levegőkkel ahogy a hátamon emelgetem a dzsinn fejét. Nem rossz, nem rossz egy ilyen meleg ölelés szex után, a szégyentelen rajta fészkelődés, egyáltalán nem kellemetlen, sőt. Oké, hogy nem vallanám be és az is, hogy az első mozdulatára kipattanó rugóként állok fel, mert vége a mókának.
Aztán belekapaszkodom a zuhany falába, mert egy éles nyilallással tiltakozik az egész testem. A. Rohadt. Életbe. Sajdul bennem Hudson helye, valami forró csordogál bennem, megrázkódva elfordítom a fejem tőle és mint rendesen a hűvös víz alatt keresek menedéket, de nincs szabadulás tőle. Az első néhány mozdulatnál még őszintén irritál, felismerem magamban a kutyák dühét, amik a kamatyolás után visszafutnak a saját birtokukra és onnan a tisztesség kedvéért megugatják a másikat, de nehezen tudnám megfogalmazni, hogy miért feszélyez engem a közelsége. A bőrén súrlódik a bőröm, kétféle illatunk összekeveredve dicséri az óvatosságát, neki ilyesmi eszébe jut nekem meg csak feltisztuló szaga, simán sikamlós puha ujjbegyű érintése és rámvillogó szemének parázsfénye jár az eszembe, meg ahogy ennek a gondolatnak a végére érek az is, hogy vajon mikor állapítja meg, hogy kettőnk közül ő sokkal éberebben vigyáz magára itt most?
Bár ha valaki megpróbálná a víz felé nyújtózó elégedettségtől majdnem vibráló kecses izmú alabástromtestét egy ujjal megérinteni, akkor véres konfettivé szaggatnám egy pillanat alatt és a húscafataival beterített fürdőben lesném tovább címlapfiús mosakodásának étvágygerjesztő nüanszait.
Mintha hipnotizálna valamiként, megyek utána, mint egy gyerek, egy idő után már nem színlelem, hogy nem bámulom figyelő farkasszemekkel, hogy elkapjam egy-egy vérforraló felém pillantását azon az alapon, hogyha neki lehet, akkor nekem is, kihívással védekezek a zavar ellen, amivel meglep, ellep, belémoltotta, bennem gomolyog miatta. Intenzív jelenség az egyszer biztos. A számat nyalom, égeti a pillantása. Ha mondani akarsz valamit Hudson mondjad, készen állok rá. Van olyan paragrafus ami szerint az alkalmazottakkal való szexuális kapcsolat etikátlan és tilos, és érdekel téged? Nagy bajban lennénk, ha így volna. Főleg én.
Beletörődő sóhajjal nyugtázom, hogy nem, a felöltözés nem csökkent a köztünk szikrázó feszültségen, nincs bírás ezzel a fasszal, csendes megköszönéssel veszem el a ruhadarabokat, erre nagyon megtanítottak minket a nevelőben és most nem is bánom, hogy legalább ennyit ki tudok nyögni magamról. Sután egyensúlyozva öltözöm fel, alsó, nadrág, zokni, ing, az ujjaim alatt surrogó szövet talán már rajta is volt, a gallér mögé dugom az orrom, hogy a tisztítóban hagytak-e az anyagszálak között valamit Hudsonból, de nincs szerencsém. Talán új. Egy gondos bejárónő helyezte el a szekrényben a többi között, jázminillatú parfümmel permetezett mellére szorítva ábrándozhatott el egy pillanatig arról, hogy ő mit tenne a szőkével a fürdőszobájában.
- Minden passzol - töröm meg a csendet elkészülve, ahogy ő én is a hajam megfékezésével fejezem be a mozdulatsort, tudván-tudva, hogy engem leseget, miközben a tükörben igazgatom a nyirkos tincseket az összes többi szőrszálam felfelé mered a pillantásától. Kellemes, frusztráló és érthetetlen is számomra, az elmúlt egy évben összesen nem nézett rám ennyi ember, aki egy kicsit is magasabb polcon volt, mint én, de ezzel nem dicsekszem. Kicsit ellentmondana a "referenciáimnak" bár csak nem ez a testőrök washingtoni egyetemes beavatási szertartása. Az izgatott borzongásom az utcán amúgy is átalakul környezetfigyeléssé, a vadállat hálaégnek teszi a dolgát, miközben én igyekszem a lehető legkevésbé megkefélten járni és elleplezni a kimért ülésre zökkenést.
- Csak a nevek miatt kérném - próbáljuk ki a módszerét, még semmit sem bántam meg, amire az elmúlt egy órában igent mondtam neki, cigi, kávé és a fürdő, a fürdő, a fürdő... elnyílt szájjal várom, ahogy közelít, a testem önálló életre kel és lelkesen feldobog a szívem a helyére tett kitűző alatt, micsoda csalódás! Felmorranva kapom el a kezét, hát ki tehet erről, ki, mielőtt visszahúzhatná én ragadom el, a mandzsettagombok kemény göbjei megszorulnak az ujjaim alatt, a sofőrtől elválasztó falat egy odapillantással ellenőrzöm. Ne szórakozz velem Hudson, légyszíves, nagyon kérlek ne szórakozz velem, a számhoz húzom a kezét bocsánatkérően. - Mindig ilyen közvetlen, Mr. Hudson? - készüljek szagorgiára a kezeden? Nem mintha féltékeny lennék.

Cause I can feel

how your flesh now

is crying out for more

To: Oliver




Mulattat, hogy Hudson milyen könnyen vicsorog annak ellenére, hogy semmi állati nincs benne, legfeljebb némi macskásság, de csak puha szája és ravasz szeme miatt. Döbbenetesen sokféle fintora van, mintha nem akarná titokban tartani, hogy mit gondol, ami az ő köreiben elég szokatlan és még az enyéimben is a pókerarc a legokosabb választás majdnem minden kérdésben, de engedi magát meglátni és ezt sem tudom vele kapcsolatban hova tenni. - Egyáltalán nem zavar - sietek a válasszal a kezére súgva, lassan engedem ki az ujjaim közül, a számon hagyok egy keveset az érintéséből, ízéből - bizonyos körülmények között viszont akadályoz a munkában. Összezavarhatja az érzékeimet - amiket fókuszba ugraszt magán, amikor figyelmet kér figyelmet kell kapnia, mert fellobog, mint egy hormonfáklya az éjszakában. Ezt jelentené, hogy dzsinn nagyvezír? Annyival intenzívebb, mint a fajtársai, amiket ismertem, hogy le se tudnám írni a különbséget, de kiszakítom magam a körülötte portyázó gondolataim vadászatából és belenézek a papírokba, miközben hallgatom a szavait. Mennyivel unalmasabb szavak ezek, mint a lihegve hörgött artikulálatlan bókjai! Még a hangja is más, sivatagi száraz szél ami a perzselő Nap melegétől felforrósodott kövek felett keletkezik, egy nevadai ügyet juttat az eszembe, azt az engesztelhetetlen forróságot.
- Szakmai vagy magánjellegű nézeteltérése volt a fiúval? - megnézem magamnak a képét, de az egyezségünknek megfelelően nem mélyülök el az anyagában. Inkább férfi, mint fiú, de amíg az apa a szakmában van mindig fiúnak számít - Milyen ajánlatot tenne? Nekem? - nagyon rosszul leplezem a meglepettségem, bosszúsan szisszenek fel, meg se kellett volna akadni rajta. Nem olyan ajánlat, nyilván valami kémkedési felszólítás, vagy ő is fizetne, hogy szúrjam hátba ezt a férfit itt előttem, nahiszen, álljon be a sorba. Követem Hudsont körülnézve odakint, zárt terek és új szagok, illatok, a lift nehéz, fémes gördülése. A körülöttünk levő kocsikból nem tudom még meghatározni pontosan melyik melyik résztvevőé lehet, bár a fajoknak speciális szaga van, a testőrök és sofőrök miatt olyan keveredés van, mint egy bálon. Elfek, dzsinnek, tündérek, nem meglepő, hogy az üzletben nincs egy vérfarkas sem, a gondolataimba kerülnék, amikor megint, MEGINT! megérint! Felpillantok rá, uralkodom magamon, sűrű pislogással állom meg, hogy azon melegében összegyűrjem az ő zakóját, hogy legyen mit igazgatnunk még, beleborzongok a gondos mozdulat provokálásába. Még mit kéne tennem ebben a helyzetben amikor nyilvánvalóan felizgat úgy, hogy mintha jelzőgomb lenne fellüktet a belsőmben a nyoma, hörrenve veszem a levegőt. - Megértettem Mr. Hudson, majd nagyon gondos leszek! - hát ez kifejezetten frappáns volt, de remegek a szája alatt, a gyorsan rohanó lift nem biztos, hogy az a hely ahol megharaphatom, bár megtenném. Meg én. - Ha olyan közel van, hogy hallja a szívem... - belémfullad a szó, nyílik az ajtó, rajtakapottnak érzem magam, pedig a dzsinn játszik az idegeimmel. Pont velem. Pont ő. Olyan hihetetlen, de tetszik a dolog. Elnevetem magam ahogy a legveszélyesebb fajként az embert említi, milyen igaz! alig tudom lemosni az imidzsromboló vigyorgást a képemről.
- Egy nő sincs ebben a kistanácsban - állapítom meg ahogy befejezi a felsorolást és aztán nyílik az ajtó, hogy a cápákkal teli medencébe ereszkedjünk. Nincs ebben semmi idegen, pont ilyen érzés besétálni a ketrecharcos arénába, ahol hirtelen minden szem rászegeződik az emberre. Hudson miatt megnéznek engem is, látom a szemekben, hogy a beavatottak arra emléknek mi lett a férfi előző testőrével, a nem beavatottak pedig azt latolgatják, hogy a történetek közül melyik lehet az igaz. Egy lépést előreengedem Hudsont, mélyet szívok a kevert levegőből, aztán a széke mögé állok, ahogy kérte, miközben a többiek a bocsánatkéréssel elégedetlenül elfoglalják a helyüket lassan.
- Elbasztuk az időt - súgom hasonlóan halkan a választ a dünnyögésére mögötte állva, mert szó szerint ez történt, mert végre én is emlékeztethetem valamire és mert a helyezkedés még tart, valamint mert az, hogy nem vagyok egyedül vérfarkas a szobában még nem kell ok legyen arra, hogy magamban tartsam. Látom, hogy nem ránk figyel a férfi, ő még nem fedezett fel engem az asztal túlvégén a tündér mögött. Hát igen, a pilleszárnyúak ritkán választanak a saját fajukból testőrt, lévén gyönyörűek, de nem kifejezetten elrettentőek. Annyira nem tetszik nekem ez a légkör, mert nem a késlekedésünk okozza legnagyobb feszültséget, hanem más, mélyebb, irigységbűz tekergőzik az asztal felett. A felnyitott mappákból felpöffen a harag, pedig az elfek olyan szelíd népek, mégis az indulat odavonzza a pillantásom. A testőrök semlegessége közé próbálok idomulni, de Hudson közelében nehéz, úgy képzelem, hogy ő a tűz, ami fénykört rak maga körül, de határolt a hatása. El kell határolódnom tőle, mindattól amivel felkavart engem, mert annak majd ezek után lesz ideje, folytatása. A sötét peremre száműzöm magam gondolatban, hogy fejben körbejárjak ezek között, akiket nem ismerek, gazdák és kutyáik, akármilyen formában zajlik ez mindig így van. Olyan fegyelmezettek ami tőlem távol áll, az üdvözlőbeszédek alatt már elunom magam, az egész mintha egy megrendezett filmjelenet lenne, de csak az első komolyabb témafelvetéseknél látom, hogy a másik vérfarkas a levegőbe böki meglepetten az orrát. Észrevett. Tompa érzékű és ez elégedettséggel tölt el, ellenben azt a gyilkos szándékot, amitől Hudson tartott még a hotelben én sem érem tetten. Valaki nagyon jól leplezi magát, vagy elveszik a többi indulat között a lényeg.

Cause I can feel

how your flesh now

is crying out for more

To: Oliver




- Ennyi - szalad ki a számon, mintha helyette is pontot akarnék tenni a gondolatok végére. A félbehagyott célozgatások végére, a rakoncátlan kis elfgyerek végére és főleg a tudatlanságoméra. A szememet lesütve erősen próbálok nem belepirulni, pedig a gondolat inkább nevetséges, mint zavarbaejtő, olyan hirtelen változik a széljárás negyedóráról negyedórára, hogy az egész testem, minden részem merő érzékenyre súrolódott figyelő test. A veszélyérzet már az idegeim tövében vakarózik, de a végek még mindig Tőle sisteregnek, ahogy csak közelebb jön a liftben kéjes ábrándok rohannak meg. Nagyon-nagyon nehéz koncentrálnom és választ adnom neki, nem a nyakára ugrani és nekipréselni a lift falának. Csak bólintok. Túl közel van. Volt. Lesz. És amikor eltávolodik egy-két lépésnyire én zárom a távolságot, hogy ne tévedjünk el az indulatok útvesztőjében, ami azonnal felrajzolódott körülöttünk, ahogy csak beléptünk az irodába.
Húha, Hudson. Már nem az, hogy meglepne, hogy heves indulatokat vált ki a környezetéből, de azok intenzitása hirtelen az eddigi képet a gondolataimban az irodai munkáról teljesen újrahangolja. Bűbájos mosolyok és kedves vagy éppen enyhén élces szavak sietnek elrejteni néhány furcsaságot, például, hogy a teremben levő hat testőr közül egyik sem dzsinn, bár az egyik üzlettárs az. Tiszta sor, senki nem bízza az életét egy olyanra, akinek a nagyvezére éppen Hudson, a profizmus és a fajhűség egymástól határozottan elszeparálódik, ezzel megfosztották magukat a lehetőségtől, hogy vízzel harcoljanak a tűz ellen, bár nem egészen. Tiszta, vizes illat áramlik felém, a másik dzsinn és a kölyökelf vitája közepette az utóbbinak a testőre engem néz. Ő az egyetlen nő, szirén lehet, gyönyörű arcában markáns, haragos szemek, mintha ismernénk egymást... nem rám irányul a dühe, a szőkét előttem bámulja a háttérből, mintha osztozna a gazdáján esett sérelmekben, bár erről Oliver nem beszélt. Talán új darab. Talán az elfbaba húzogatja újabban, de közben Hudsonra gondol. Talán csak őt tartja hibásnak a felcsattanó vitáért. Talán csak szimpatizál, de a pillantása egyáltalán nem semleges, bár ahogy észreveszi, hogy figyelem továbbfordul. Szusszanva kifújom a levegőt. Nincs elég messze, bár kettőjük között az öreg elf kisugárzása és illata a nyugalom csendes fala. A balunkra pillantok ahogy Hudson is odafordul megszólítva az embert. Jólétről árulkodó puha vonások, lelketlen emberszemek és undorító elégedettség amikor végre mindenki rájuk figyel. A férfi színpadra vágyott és Oliver egy felszólalással megteremtette neki, hogy aztán három szóval mindenki füle hallatára kiherélje. Én nem értek az üzlethez, de fájdalmas sziszegéssel figyelmeztetem, hogy NEMÁR BAZDMEG, egyes körökben ilyen pofátlan kijelentés hallatán már csattanna is elő a pillangós és itt sem marad hatástalan ez a pár szó, pedig én azt hittem ez civilizált társaság. Szabad ilyet mondani egyáltalán öltönyben? Mindenféle előjáték nélkül bumm a közepébe?
Oliver-öregördög(elf)-másikdzsinn vs. ember-tündér-kiskanoself kooperáció frontvonalát rajzolja ki a hátracsattanó szék és a felháborodott felcsattanás, én nem hiszem el, hogy tényleg verekedni kell egy ingatlanügy közepette? Fogalmam sincs róla, de ahogy megmozdulnak az eddig mozdulatlan alakok egy kicsit balra húzódom Hudson mögül, hogyha hátratolná a székét ne ütközzön belém, "véletlenül" az ember és a testőre közé kerülök, ő dühít a legjobban a felborított székkel, helyben le tudnám a fejét harapni hirtelen. Nem kerüli el a figyelmem a másik dzsinn helycseréje a testőrrel, sem az ember remegése, senki se szereti ha fegyverviselő férfiak hangja remeg a képzeletbeli ravaszt szorongatva amivel pontot tennének a mondat végére, na de pont egy ügyvéd? Ha akarnám a beállt csendben megszámolhatnám a szívdobogásait, de nem akarom, a testőre nem közelít tovább, fél, hogy fenyegetésnek venném és okkal, na ki kezdi? De tényleg ki kezdi, olyan indulatba jöttek, ami teljesen indokolatlan az asztal körüli események ismeretében, fojtogató a légkör, hetek, hónapok, fél év indulata feszül az asztal alatt, bazd meg Hudson neked nem testőr kell, hanem képviselő, aki a nevedben biztonságban tárgyalhat, mert minden egyes szó amit kiejt a száján érezhető hatású szögbelövésként funkcionál egyes törékenyebb idegrendszerű egyének koponyáján. Az öreg elf csillapító hangú szidalommal fordul a fiához, a testőre annak a testőrére figyel aki szintén beleborzong a haragba, csakúgy, mint az ember. A lebukottság bűze bombaként robban elő a pórusaiból, egyszerre azzal, hogy ordít. Felmorgok tőle pont olyan önkéntelenséggel, ahogy ő pillant a zakója alá nyúló mozdulat előtt a tündérre, akihez azonban éppen odahajol a saját testőre, hogy rólam tájékoztassa, nem adhat megfelelő segítséget ebben a helyzetben.
A lelassult másodpercek között időzve olyan hihetetlen, hogy tényleg fegyverért nyúl. Mit hisz mi fog történni? Lelövi Hudsont aztán békésen megtárgyalják a maradékot? Vagy egyszerűen nincs más választása, félelem és düh csap fel belőle, az éhező ragadozók kínja az elhibázott ugrás előtt, vagy zsákmányt szerez, vagy nem lesz többet energiája ugrani hacsak az élet elé nem vet egy dögöt akkor éhen hal... belemarkolok a kétségbeesésébe, mielőtt kiteljesedhetne a mozdulat, vagy a gondolat végére érhetnék. Ahogy gyakoroltuk, a tokba rejtett fegyver felé kapó kezére csapok, megmarkolom hirtelen és magam felé rántom bár a protokolltól eltérően nem az asztalra hasaltatom, hanem túszejtősen előttem tartva fordulok az ő testőre felé, aki a hátrarúgott széket még csak most veti félre az erejével, telekinetikus érintés nélküliséggel, tehát ember tényleg, lassú, de utálatos erő birtokosa, egy pillanatig kísért a mozdulat, hogy hozzávágjam a védencét. Ezt kapd el. Nem teszem. Nem.
- Nem hazugság. Bármelyik vérfarkas megmondhatja szívhangból és szagból. És üljön vissza Mr. ... - elfelejtettem a nevét, szerencsére rámüvölt ezúttal - VEGYELERÓLAMAKEZÉT - és én a testőrének karjai közé lökve engedelmeskedem is. Már mindenki minket néz. A testőre mögül. A gyomromba fejel a felismerés, hogy a másikdzsin divatot teremtett és az árnyak és az asztal közé beszorítva de mindenki maga húzta a saját ügyfelét oltalomba, még ha az elffiút ketten is próbálják lecsillapítani és a tündér sunyi mosolya egyértelművé is teszi, hogy túlzásnak találja a reakciókat a védelmi formációkat felvették. Csak én támadtam. Elszúrtam. Elszúrtam. Elszúrtam?

Cause I can feel

how your flesh now

is crying out for more

To: Oliver




Olyan a helyzet, mint amikor a dinamikus, összehangolt mozgással cserkésző és megiramlásban levő farkasfalka útját egy rozsomák keresztezi. Azok a bűzös vadállatok töfögve vágódnak fel odvas fatörzsek közül és nekiugranak mindennek, ami közel ér hozzájuk. Az addig harmonikus rend felborul, a társak megzavarodnak, a gyávábbak a lábaik közé csapott farokkal eliszkolnak, az okosabbak kimutatják a foguk fehérjét, de igazán zavarodottak és rémültek azok, akik túl közel kerültek a tűzhöz. Szó szerint. Ezúttal Oliver vállalta magára a zaklató szerepét, a szavaira mindenki reagál, szinte követhetetlenül gyorsan, megzavarodott kavargásra bomlanak a sima mozdulatok és aki a legközelebb van hozzá az borul meg a leginkább. Az ember szája éppen csak nem habzik, hatalmasra nyitott szemeiben visszatükröződnek Hudson kezén a lángok, belülről emészti fel a tűz, amire olyan markánsan, erőteljesen irigy, hogy szinte arcba vág az új impresszióval pedig a mindenkiből felpöffenő indulatok már így is éppen elég kihívás elé állítják az idegrendszerem. Figyeljek meg mindent, bazd meg. Igen, te bazd meg, aki most olyan szépen, simán kérsz, hogy kénytelen vagyok elengedni a fickót anélkül, hogy egy roppantással eltörnék a csuklóját.
- Ne adjon rá okot - mordulok fel a mutogatása láttán, erővel fegyelmezve a fogaim, hogy ne csattintsam össze az ujján. Aki mutogat az buzi, de velem együtt szólt a dzsinn és a tündér is, lehet itt valami a levegőben, elnézek arra a tájékra mert tudom, hogy az ember nem fog tudni megmoccanni egy néhány pillanatig. Én se tenném. Sok mindent nem tennék, nem így tenném, lepillantok Hudson aranyló fejére. Hogytessék? HOGYTESSÉK?! Egyértelműen nem nekem való a testőrmunka, ha a golyófelfogás az elvárás a tevékeny merényletelhárítás helyett, feldobog a fülemben a saját vérem is és kajánul nyilall a testemben Hudson faroknyoma amivel szó szerint mély benyomást tett rám, kuss már mindenkinek, alig hallom az ember sebesen kapkodó lélegzete alatt a pulzusát, össze-vissza ver a szíve, nem is egészséges, a túlsúly is meghajszolja, mi lehet az igazság? A cáfolás hiánya beismerés is lehet de az se kizárt, hogy csak tudott a dologról, ezért magáénak érzi a golyót... de ki fogta a fegyvert? Kire villannak ezek a mindenkit kutató malacszemek a leginkább... bárcsak elbeszélgethetnék vele egy kicsit négyszemközt, hatásosabb lenne, mint a taknyos elfecske felcsattanásától nekibátorodott visszakozó fogcsikorgatását hallgatni.
Hallatlanul megkönnyebbülök, hogy ebben a légkörben nem folytatódik az ülés tovább, durván sok lenne a jóból, Hudsonnak mellettem úgy ver a szíve, hogy oda kell néznem rá, de nem sápad, nem ájul, biztos kézzel szignóz, miközben éppen szemmel verik két és fél irányból. Elhúzom a székét, ahogy megmoccan, hogy be ne szoruljon és mozgásban legyen, a szavai olyan gusztustalan provokálással emelkednek fel, ami a becsületére válna más körökben is önfeledtség helyett mégis kicsit kínosan vigyorgok, mert az utolsó szavakat én se tudom mire vélni, nemhogy a többiek. De azért megbiccentem a fejem a magabiztosság látszatával, ezért majd később számolunk - tanulmányokat tudnék írni - főleg a takony emberről, aki megint igényli, hogy felé lépjek, a gumilabdás pattogása kiváltja belőlem, hogy hozzá hajolva egyszer hátrahőkölésre késztessem és látványosan beszívjam az illatát. Látott már elég horrorfilmet ahhoz, hogy tudja ez mit jelent. Megjegyeztem a szagát. Örökre. Alig várom, hogy egy sötét sikátorban találkozzunk. Na pá.
- Szívből egyetértek - dünnyögöm magam elé, hátvédként zárkózva fel a dzsinnek mögött az elfhez. Rámpillant, de csak a szemével mosolyog a hegyesfülű, olyan egyenletes szívverése van, mintha nem ő szőtte volna a veszélyhelyzetet először árnyakba, agyfaszt kapok az ilyenektől. - Hudson nem normális - fűzöm hozzá, bár nem kérdezte, hogy mivel értek egyet most szusszan egyet. - Nagyon kell vigyáznod vele. - - Talán inkább rá, nem? - nem? Egy pillanatig dermedten bámulok az elf után, kiráz a hideg tőle, pedig nem is nekrofil, de valami baj van vele, majd kiderül. Felzárkózva Hudsonhoz behuppanok utána a kocsiba, velünk jött néhány rosszalló pillantás és valamelyik testőr el is kísért minket távolról, hogy lássa a távozásunkat, szerencsére nem hallok mást, mint a kocsi hangjait, talán nem egy bombára ültünk rá. Az csak bennünk ketyeg engesztelhetetlenül.
- Egyetértek Mr. Evansszal, maga nem normális - ha már hallgat, akkor hallja ezt a nagy igazságot, elcsippentek egy cigarettát, rágyújtok a kezéből, de nem nézek rá, inkább ki az ablakon, így is látom, hogy mosolyog bazd meg, mint a kópé kölykök akik rossz fát tettek a tűzre, de valahogy megúszták. Hogy verjem belé, mi a faszt képzel magáról? - Erre nem voltam felkészítve - szemrehányás ez és nem panasz, de jó így, hogy az ő szaga tölti be újra az érzékeim homlokterét és kiszellőzik az orromból az a reteksok indulat, ami felgyülemlett. - És már nem azért, mert ne láttam volna elég sok ótvardühös embert már életemben, de hogy ezt így... ilyen formán... Mr. Hudson magának nem testőrre van szüksége, de tényleg - egy viselkedésidomárra- mert amit itt leművelt az kamikaze akció volt a javából és gondolom még bele se lendült igazán - pedig félt, hát érzem, hogy félt, nincs magyarázat, hogy akkor miért, félt és megindultak a hormonjai, de mint az állat, rá kell néznem, előbb az ölébe, most komolyan erre gerjed? Biztos vérfarkas volt a nagymamája. - Már elnézést a véleményformálásért - arra is rátérek amit majd hallani akar de előbb bassza meg. Képzelem hogyan fog magába szállni mindjárt, bűntudatos macskaképén alamuszi vigyorral. Mélyet szívok a cigarettába, feltöltöm magam vele időnyerés céljából amíg összegzem a benyomásaimat. Rajta kívül. Mert ő egyértelműen egy fasz.

Cause I can feel

how your flesh now

is crying out for more

To: Oliver




Kétszer is lenemnormálisoztam a főnököt egymást után és még sose volt ennyire igaz, főleg ahogy felém fordul és ma született bárányként nevetgél a korábbi tapasztalataimon. Összehasonlíthatatlan, te fasz, amikor a saját bőröm kockáztatom, vagy valaki másét kéne épen tartani aki az én kontómra lobogtatja a vörös posztót szürreális zakós bikák előtt, hogy rohanjanak felöklelni, de mielőtt ezt valahogy szavakba önteném félrenyelem a füstöt. Néhány kis köhögés. A gerincemen simogató elismerés, ami a hangjában éppen úgy nem rejtőzik el, mint a provokáció. Ha már kimondja, komolyan is gondolja, bazdmeg rám volt szüksége, aki gyorstalpalón tanulta a melót, hogy közel férkőzzön hozzá, és...
- Nagyon szívesen - morranok csak, mielőtt hebegni-habogni kezdeném annak rendje és módja szerint. Rohadék. Nem hogy elismerésre számítottam de legalábbis egy gyors szakmaváltási ajánlatra, merthogy agresszív vagyok, pedig nem is. Szórakozottan karcolom a számat a cigarettával, kibámulok az ablakon egy pillanatra.
- De. Lelőtte volna. Nem azért, mert bátor, hanem mert nem látott más kiutat - odanézek és vigyorog, hát nem hiszem el ezt az ember, mindjárt jól felhúzom magam és leszedem az arcát a faszba. - Jól van, felkészülök lélekben, hogy leszedjem a saját segge alatt gyújtott máglyáról - megforgatom a szemem, hát ez kész. Teljesen kész, mindig kész, harcias, heves, a maga területén, hát a pofám leszakad tőle egy kicsit sem bánja az egészet, mert csak a végeredményt nézi, az oda vezető út és a potenciális sérülések mit sem számítanak. - Tudja akkor Hudson - hogy kibaszottul értem, ahogy néz, de ennek itt sem helye, sem idegen, mi a fasz, minden testőrével ilyen? - és nem, nem duzzogásból - téged az anyád se szeret - elsősorban nem az a baj azzal, amit leművelt, hogy most, miközben már nem remeg a keze, de még mindig szaglanak magából az átéltek. Az hagyján, hogy érzem a szájpadlásomon az adrenalintól porhanyós, édes húsának az ízét és még célozgat is a pillantásával, hogy honnan harapjak ki magából egy falatot. Az hagyján - kipöccintem az ablakon a csikket, nincs türelmem végigszívni, a dzsinn felé fordulok az ülésen, azzal a fajta lendületes odamozdulással, aminek hála centikkel közelebb kerülök hozzá és nincs kétségem, meg tudnám harapni mielőtt ledobná az emberbőrt- mert én mindannyiuk ízét érzem és ismerem már, tudom hogyan álljak ellen a késztetésnek, a hús csábításának, amikor énekelni kezd, hogy légyszi egyél már meg, de ezt a szagot magából nem csak én érzem. Hanem mindenki, akinek orra van. Nem tudják, hogy miért, de ott van bennük az érzés, hogy maga ezt rohadtul élvezte és ezek a férfiak nem kedvelik azt, hogyha az ő kontójukra élvezkednek. Még a szövetségeseiben is visszatetszést keltett, ha csak egy vonásnyit is, de undorítóan viselkedett Mr. Hudson, mint egy vérbeli aljanép, akinek a létezéséről nem akarnak tudomást venni - a leheletem az arcán simít végig. Te kimozdulsz a komfortzónádból ettől, Mr. Körmönfont Agy, akinek hobbi mások idegrendszerét átrendezni? Vagy annyira magabiztos vagy és bízol bennem, hogy ez már meg se kottyan neked?
- Egyébként a válasz az elfbaba. Félreértés ne essék, az ember szervezte meg ezt a mocskos munkát, de az ifjú titán majdnem jobban izgult nála, hogy sikerül-e végre pontot tenniük az ügy végére. Az ő testőre beavatott, az emberé meglepettnek tűnt, a tündérről nem tudok mit mondani, de a gesztusai gyanússá teszik, hogy enyhe meglepettségnél többet nem sugallt. Errefelé akarunk egyáltalán menni? - pillantok ki az ablakon a feje mellett. Ennél tovább nem időzhetek, vagy visszaülök a seggemre, vagy lesmárolom, mielőtt lebaszarint hogy minek vagyok az arcában, úgyhogy az utóbbi mellett döntve belenyomom az ülésbe. Csak hogy érezze a törődést. Ha megégetem magam akkor megégettem magam.