Hiába tanultam olyan sokat, hiába voltam jó abban amit csináltam... Még mindig kissé kívülállóként álldogáltam a méregdrága öltönyömben a tárgyalás utáni partikon.
Vaninak hála nem egy ilyen öltönyöm volt, én meg már azt se tudtam követni hogy melyik éppen milyen márka. Bíztam az ízlésében és hagytam hogy azt adjon rám amit jól esik neki.
Megint nyertünk, természetesen, nem az a fajta voltam aki hagyja a másik ügyvédet kibontakozni, vagy nem védi az ügyfelét kellően. Teddy így tanított én pedig úgy szívtam magamba a tudást mint valami szivacs. Mindent amit tőle tanultam alkalmaztam a tárgyalásokon és a felkészülés során is. Nem hagytam hogy bármi eltérítsen és meg is volt a gyümölcse. Nekem volt a legjobb rátám az összes ügyvédbojtár között. Még egyetlen ügyet sem veszítettem el.
Nem voltam elbizakodott, tudtam hogy a nagy számok törvénye alapján előbb utóbb bukni fogok. És az csúnya lesz.
A pezsgőmet szorongatva futattam végig a szemem az összegyűlt társaságon. Itt volt a védettem a családjával. Most hogy már nem akarták börtönbe küldeni már nem is igazán érdeklődött felőlem, én pedig puszta udvariasságból voltam itt.
Megpillantottam a bírót, aki nem messze rőlem szintén a tömeget pásztázta. Meglepően fiatal volt, már amennyire egy elfről meg tudtam állapítani a korát. Nem sokat beszélt a tárgyalás alatt és ez szimpatikus volt. A szemeiből sütött a csendes bölcsesség.
Azon kaptam magam hogy percek óta figyelem, de ahogy elkaptam a tekintetét zavartan elfordultam mintha valami hihetetlenül érdekeset találtam volna a svédasztalon.
Felvettem egy pogácsát és azt kezdtem majszolni, bár a szárnyaim mint mindig, most is elárulták a zavartságomat és finoman verdestek a hátamon.
A pezsgőt letettem az asztalra, és bár egy kortyot sem ittam belőle ott is terveztem hagyni.
A vállam felett finoman visszapillantottam a bíróra. Ismerős volt a neve is, talán Teddy említette korábban.... Beszélgetnem kéne vele? Persze... puszta udvariasságból.... Véletlenül sem a jóvágású arca és a széles vállai csábítanának oda...

Leteszem a pezsgős poharat, lazán belecsúsztatva jobbomat a zsebembe, nem zavartatva, illik-e vagy sem. Nem akartam letenni a jegygyűrűt, de valahogy mégis égeti az ujjamat. Néha érzékelem, hogy a közelben van, s ezzel a hiánya még inkább felerősödik bennem. Megtehetném, hogy most leveszek még egy pohárral és két másodperc alatt felhajtom, de ahhoz túl prominens a nevem, a hely pedig túl nyilvános. És másképp szoktam megfutamodni. Mostanában egyre kevésbé teszem, így csak egy mosollyal nyugtázva hagyom, hogy Annable belém karoljon. Helen is jelen van, valahol már elveszve a tömegben, néha látom, ahogy elvegyülve a beszélgetésben, éppen kapcsolatokat épít, vagy éppen használ ki.
- Miss Röfi is itt van - pillantok arra, amerre néz a szavai közben. Nem fogok odamenni hozzá, hogy megvédtem élete szeme fényét a rácsoktól. Voltaképpen azért nyert, mert úgyis van elég vaj a füle mögött a szeme fényének, de akarom, hogy nagyobbat essen pofára, és akkor megszorongatom a tökeit. Vagyis majd az ügyvéd.
- Majd, ha akar valamit, akkor idefárad - egy "pff" legyintés kíséretében kibontakozik a karomból.
- Sokáig fogsz élni - s eltűnik az egyik csoport felé.
Mivel nem szenvedek mozgáshiányban, nem igazán igyekszem egyik csoporthoz sem csatlakozni, ha akar valaki tőlem valamit, majd megkeres.
Ez jó évtizede nem így volt. Én törtem az utat, kerestem a megfelelő személyeket, hogy menjen a szekér, és minél előbb feljebb jussak. Éppen ezért nem hajtom el az olyan személyeket, akiket érdemesnek látok arra, hogy valóban feljebb is lépjen. Így adom vissza azokat a szívességeket és időt, amit én kaptam akkoriban.
Érzékelem, hogy valaki egy ideje figyel, így a tömegen végigpásztázva, megpillantom az érdeklődő szempárt. A mai nap nyertese szerintem, aki megérdemelné, hogy odamenjenek hozzá, és gratuláljanak. De miért érzem azt, hogy azt éppen nekem nem kéne, hanem pont annak, aki olyan szépen hátat fordít neki, hogy felrúgnám?
Teddynek pedig jó szeme van, tudja, kibe fektesse az energiáját és idejét. Figyelem, ahogy zavartan leteszi a pezsgőt. Éppen olyan, mint amilyen én voltam, még az idők hajnalán.
Nem vágyom ételre, a svédasztalt nem nekem találták ki, és nem is szeretek nyilvánosan enni, legalábbis ilyen rendezvényeken. Egyenesen felé veszem az utam, s ujjaim a pezsgős pohár nyakára fonódnak, felemelve, s talán kicsit közelebb is állok, mint szükséges lenne.
- Gratulálok a mai napi teljesítményéhez - nyújtom felé a letett poharát, s a másik kezemmel leveszek egy másik pezsgős poharat, s koccintásra emelem.

Ahogy a férfi pillantása találkozik az enyémmel, nem bírom elfordítom a fejem. Sosem voltam zavarban az idősebb férfiak társaságában, pláne nem a jóképűekében most mégis úgy éreztem magam mint egy rosszaságon kapott gyerek.
A szemem sarkából láttam ahogy a védencem neme egyszerűséggel kisiet a teremből. Apró, nemtetsző fintor ült ki az arcomra ahogy utánapillantok és a zsebembe süllyesztve a kezem kihúzom magam. Nagyon szívesen hogy megmentettem a seggét...
Újra felemelem a pezsgőmet és belekortyolok egy nagyot. Talán nem kéne innom, hiszen tudom jól mennyire nem bírom. Megiszom az egész pohárral és mire észbekapok máris valaki alatt fogok kikötni. Vagy az asztalon, egy szál nyakkendőben. Szép indítás lenne a karrieremet tekintve.
Újra felpillantok a bíró felé aki már megint, vagy még mindig engem néz. Egy pár másodpercig viszonzom a tekintetét aztán zavartan leteszem a pezsgőmet és elfordulok. Még így is érzem az átható tekintetet a hátamba fúródni.
Hamarosan láttam a szemem sarkából ahogy elindul, ráadásul felém. Hamarosan a lépteit is meghallottam. Odafordultam, felpillantva rá. Nem sokkal volt magasabb nálam, szélesvállú, jóképű fickó. Pont az a korosztály ami leginkább az esetem volt és... ez bizony nem... jó... Legalábbi snem úgy hogy már egy fél pohár pezsgőt megittam.
Közel áll hozzám mire megcsap a kölnije illata és felemeli a poharát hogy gratuláljon.
Elveszem tőle a sajátomat és finoman koccintok vele.
- Köszönöm uram, ez öntől hatalmas dícséret.... Ted... Úgy értem Dr. West már nagyon sokat mesélt nekem önről. Tudom milyen nehéz lenyűgözni, bíró úr - mosolyodom el szélesen, csillogó szemekkel nézve az övéibe és a koccintás után belekortyolok a pezsgőbe. Máris elfogyott egy pohárral... Huhh... ennek nem lesz jó vége.
- Hivatalosan még nem lettünk bemutatva egymásnak - nyújtok kezet neki  -Cain Mars vagyok, Dr. West egyik ügyvédbojtárja. De ezt bizonyára már kitalálta - nevetem el magam kissé zavartan és érzem ahogy a bőröm lángra lobban. Eddig is ennyire meleg volt itt? Úgy teszem itt magam mintha valami szűzfiú lennék...

Aprót oldalra biccentem a fejem, rövid időre, ahogy a testtartása árulkodik valamiről, s figyelem. Bizonytalanság volna? Inkább itt legyen bizonytalan, mint a tárgyalóteremben. Ahol kiválóan remekelt.
Mosolyomba másféle mosoly költözik, ahogy West keresztnevét mondja ki, a vezetékneve helyett. Nohát, ilyen bizalommal vannak egymás felé? Teddy, Teddy, még mit nem meséltél  nekem? Nagyon bízhat a fiú képességeiben, és tudásában.
- Nocsak. És miket mesélt? - koccintás után kortyolok egy rövidet az italból. Valóban nehéz lenyűgözni. A legjobbakat akarom a szakmában. Egy fokkal sem adom lejjebb, különben hova lenne az igazi igazság? Naív volnék? Ha az vagyok, legyek így. - Önnek sikerült - emelem meg ismét a poharam kicsit.
Felugrik egy pillanatra a szemöldököm, s kissé kihúzom magam, ahogy kezét nyújtja felém. Jeges hidegség árad felőlem egy röpke ideig. Csend. Mozdulatlanság. S ahogy érkezett, úgy múlik le rólam. Zavarban van mindössze az ifjú, s nem utasítom most rendre. Voltam én is ilyen, követtem el bakikat, s akik akkor elég tapasztaltak voltak, s átérzőek másokkal szemben, éppen úgy nem tettek helyre. S ők voltak később, akik segítettek utamon, egyengették. Szeretnék majd egyszer olyan lenni, mint ők.
- Doktor Kyle Thyron bíró - mosolygok rá újfent, viszonozva a kézfogást. - Doktor West ügyvéd úr sokat mesélt magáról. S elhiheti, mind igaz, amit mondott Önről - levegőt veszek, s arckifejezésement látni, témát váltok.
- Volt már kint? - Mutatok a poharat tartó kezemmel a kinti kert felé. - A vendéglátóról azt tartják, a kültéri világítás ínyenc mestere. Van kedve csatlakozni, meggyőződni erről?
A tömegben könnyedén török utat, s nem csak nevem okán, hanem majdnem kétméteres magasságom, széles vállaim is elég hamar szembetűnik mindenkinek. Helent, és Annablet is kiszúrom ismét a tömegben, de olyan elmerülten elmerültek a tömegben, hogy nem keresem egy másodpercnél tovább a tekintetüket. Élik az életüket.
A szélesre húzott ajtókon keresztül lépünk ki a frissebb levegőre.
- Máris jobb, nemigaz? - Mosolyom még szélesebb. Azt a vándorelfet, akiként felnőttem, sosem fogom kiiktatni magamból, nem tudom, s nem is akarom. A természet a lételemem, s csak hivatásom, s családom miatt fogadtam el a négy fal közé zártságot. De a szabad ég az igazi otthonom. S mégsem bírtam elviselni a vándorló létmódot. Furcsa kettősség.
- Szokott túrázni? - Kérdezhetném, mi vezérelte, hogy ügyvéd legyen, vagy vannak-e távolabbi tervei, de egy időre mindenki leteheti a munkát, s lazíthat. S nem akarom nagyobb zavarba hozni, mint amiben az előbb volt.
- Érdemes elmenni a szökőkúthoz. Az odáig vezető út is csodálatos. Elméletileg. S most meg is nézhetjük - már a kezdeti fényfüzérek, természetes világítások is csodálatosak. Igazi fényszennyezés. De egy ekkora városban, ez belefér.

Azok a szürkészöld szemek úgy fürkésznek hogy szinte zavarba jövök pedig az égre esküszöm mostanában igencsak ritkán sikerül bárkinek is zavarba hoznia. Az évek alatt igencsak kinyílt a csipám és megtanultam kezelni azokat a férfiakat akiket vonzónak találtam. És be kellett ismernem magamnak a bíró úr igencsak vonzó volt.
- Hogy a bíró úr igencsak kemény, de igazságos. Szeret Önnel dolgozni. És hogy olykor nehéz meggyőzni, de ha jó észérveket hozok fel, be fogja látni hogy igazam van - mosolyodtam el könnyedén. Pontosan erre építettem a mai stratégiámat is és lám... győztünk. Büszke voltam magamra és az hogy a bíró úr is megdicsért még pluszban, sőt, kimondta hogy sikerült lenyűgöznöm még szélesebb mosolyra késztetett.
- Ez az egyik legnagyobb elismerés amit eddig a szakmában kaptam - hajtottam fejet finoman és én is felemeltem a poharam - Köszönöm a kedves szavait.
Egy pillanatra megfagy köztünk a levegő. Azonnal rájövök hogy elszúrtam de szerencsére a fagyos hangulat amilyen gyorsan jött olyan gyorsan el is tűnik. A bíró úr elfogadta a kezemet és ő is bemutatkozott, persze tudtam a nevét de így illett.
- Igazán? Miket mesélt rólam? - mosolyodom el ismét kissé zavartan. Nem gondoltam vlna hogy Teddy dicsekszik velem bárkinek. Micsoda kellemes meglepetés. Ezekszerint igencsak meg lehet velem elégedve. Mondjuk tény hogy az egyik legeredményesebb ügyvédbojtárja vagyok.
- Oh még nem... Bár én is hallottam hogy gyönyörű a kert. Sétáljunk egyet - mosolyogtam szélesen és ahogy elindult követtem. Jóval magasabb és szélesebb volt nálam így mögötte kényelmesen követhettem kifelé a kellemes esti levegőbe. Még nem volt túlságosan hideg, de a nappali meleg is eltűnt már. A szél kellemesen fújdogált a kert virágillatát hozva magával.
- Csodás idő van... a tündérnek repülni támad kedve - nevettem halkan megrezegtetve illedelmesen összezárt szárnyaimat. Ugyan a elvegőmágia nem volt az erősségem, a szél hozzám is beszélt. Engem is repülni hívott.
- Sajnos nem. Gyerekként a nővéremmel gyakran eljártunk a szabadba, de mióta mindketten elfoglalt felnőttek lettünk nincs időnk ilyesmire. Ön gyakran túrázik bíró úr? - érdeklődtem felpillantva rá. A fénysorok megvilágították jóképű arcát. Valóban csodálatosan volt felépítve... a kert. Igen.
- Menjünk, már ez a rész is nagyon szép - szakítottam el róla a tekintetem és körülnéztem. A fákon, a sövényen millió fényfűzér szaladt végig. Valahogy nagyon otthonosan éreztem magam itt.
ELindultunk végig az úton, és hamarosna meg is pillantottuk a szökőkutat. Gyönyörű szirénes, halas faragványok díszítették az aljában néhány nagy, lusta koi úszkált. Mintha apró fények lebegtek volna a víz felszínén.
- Hű... - esett le az állam ahogy közelebb sétáltam.

Földre szegezett tekintettel hallgatom. A hallásom sokat segít abban, hogy meghalljam, amit szükséges, és akarok meghallgatni. Nem fizikailag értve. Válasza befejezése után felemelem a fejem, s kissé feljebb tekintek, a poharamat is feljebb emelve, s a mutatóujjamat kinyújtom.
- S amennyiben azok az észérvek a valódi igazságról szólnak - a hülyeséget, és az ostobaságot is alá lehet támasztani észérvekkel, s egészen hihetőek tudnak lenni. - Felismerte a dolgok közötti összefüggést, s kiválóan tálalta - egy ügyvédnek kiváló szónoknak is szükséges lennie, nem csak hihetően tálalnia, de logikusan is. Cain pedig jó volt ebben.
- Megérdemli - biccentek felé féloldalasan, lejjebb engedve fejemet is.
Kérdésére szemeibe tekintek. Komolyan, és vidáman egyszerre.
- Valóban tudni szeretné? S hogyhogy még nem mondta el magának? - Csak ugratom, majd egy másodpercnyi hallgatás után válaszolok a kérdésére. - Lelkiismeretes. Alapos. Kiváló logikával bír. Nagyszerű érzéke van ahhoz, hogy az ügyet sikerre vigye, akármelyik oldalon is legyen az a feladat. Ezeket ma mind be is bizonyította.
Beleegyezik, s remélem, egy kicsit ki is kapcsolódik, látom, hogy még mindig feszült. Én is ilyen voltam. Jól akartam szerepelni egy-egy partin, csak így lehetett előre lépni. Itt sajátítottam el a társasági élet csínyját-bínyját, s közben figyeltem is az embereket, tanulva tőlük.
Jó ötlet volt a frissebb levegő, és a szabadabb tér, szemmel láthatóan felpezsdül. A szárnyain is észreveszem, de legfőképpen felélénkülő tekintetén, és arcvonásain.
- Akár azt is megteheti - mosolyodom el szélesen, örömteli arccal. Van a tündérekben egyfajta játékos rejtélyesség, pezsgő huncutság. Általában felélénkülök a társaságukban, még ha vannak olyanok is közöttük, akiket a csalafintaság nem éppen kedves formája hajt.
- Pedig néha kikapcsolódni sem árt - félkomolyan mondom, majd picit biccentem a fejem, jelezve, jön a folytatás, egy kis "de" beszúrással, vizuálisan. - Én is ilyen voltam, a munka elfoglalttá tette minden percemet.
A kérdésre kissé feljebb emelem a fejem, örömteli kifejezéssel.
- Ó, igen, amikor csak tehetem. A fák... a fák, a rétek, a madarak. Mintha mind hozzám beszélnének - még ha nem is vagyok jó benne, nagyon lelkem részei. - Gyerekkoromban sokat utazgattunk. Egészen más úgy megismerni a természetet, hogy nem csak az időjárás, hanem a táj is változatos - nem nosztaligázok, az a típus nem vagyok. A karaván életet utáltam. A természetet viszont szerettem, és még ma is szeretem.
Ezúttal egy vizespoharat veszek el, limonádénak csúfolt remekmű, színekkel, élvezetes ízekkel, s korántsem a giccses kiegészítők miatt, amik szerencsére nem voltak benne. Azt mind azonnal kivágom belőlük.
Azt hiszem, ezt felejtettem el nagyon sokáig. A pillanatot kiélvezni, a jelennek élni. Ahogy Cain elmerül a kút csodálatában, s közelebb lép hozzá, ott maradok. Fogalma sincs róla, mennyire egy látvány a szökőkúttal. Számomra a tündérek voltak mindig is a legtitokzatosabbak. Én csak egy egyszerűen unalmas fajnak tudnám leírni a miénket, de lehet csak azért, mert magamat is annak tartom.
Kortyolok egyet a pohárból, s közelebb megyek, elmerülve az ízben, ami mindig meglep újabb és újabb ízekkel, ahogy telik az idő.
Lehajolva könyökölök rá a kút párkányára, letéve a poharat magam mellé.
- Ha innen nézi - mutatok előre, kicsit leszegve a fejemet, hogy jobban igazítsam a kellő látványhoz. - Olyan érzés, mintha a csillagok a vízben lennének. Velünk együtt - rafináltan kialakított vízesés, medence, minden oldaláról más és más élményt mutat.
- Mondja... szokta élvezni ezeket a rendezvényeket? Mi az, amit keres benne, hogy élvezze? - Nem fogom a munkájáról kérdezni. Most kikapcsolódunk.