- Nem, Travis. Nem, nem és nem.- ismételgettem a mobilba, mintha egy megakadt lemez pár sora lenne, csak nálam mindegyik “nem”-nek külön hanglejtése, hangsúlya, és jelentőségteljessége volt.
- Oké, az első nemet is felfogtam, nem kell ennyiszer kimondani. Csak gondoltam túl jó ajánlat ez ahhoz, hogy ilyen könnyen elengedjük a dolgot. A másik két film, amire szerződni akarsz fele ennyire se jó. És mivel ez sorozat….
Éppen a nadrágomba igyekeztem belebújni, de tekintve, hogy két perce cibáltam ki a szárítóból, meglehetősen nehéz műveletnek bizonyult. Imádom a frissen mosott ruhák illatát, de az állaguktól a falra mászom.
- Pont az a bajom, hogy sorozat. Nem vállalok sorozatot, de ennyire már ismerhetnél. Basszus, négy éve vagy az ügynököm, komolyan ennyire szeszélyes vagyok, hogy nem lehet tudni hogy fogok egy ilyen ajánlatra reagálni?- a szabad kezemmel szélesen gesztikuláltam is mellé, mintha Travis ott állna mellettem éppen. A kibontott, de még kifésületlen hajam pedig úgy terítette be az arcom, és a vállam, libbenve ide-oda mint valami fekete selyemabrosz.
- Ennyire szeszélyes vagy, igen. Szerintem téged a jóisten se ismer, nemhogy bárki más, mert alapvetően nem lehet kiszámítani nálad semmit.
- Színésznő vagyok, ez a dolgom.
- Bingó.
A beszélgetéseink többnyire így zajlottak, bár azt hiszem Travis legtöbbször már csak azért adott igazat nekem, vagy zárta rövidre a témát, mert nem akart konfrontálódni. Amúgy is minden vitával eltöltött perc helyett máshol lehetne, amiből pénzt is lehet csinálni, nem csak jártatni a száját feleslegesen. Mondjuk ezen véleményében abszolút osztoztam. Most meg főleg, mert így is késésben voltam. Noha Cain nem fog ügyet csinálni abból, ha öt percet kések, de én igen, mert mindig szeretek drámai módon megérkezni, színes szárnyakat lebbentve reppenni be a lakásba, és nagyjából öt perc alatt felforgatni azt. Belekötve mindenbe amit csak találok, hogy aztán magamhoz öleljem és elmondjam neki, mennyire hiányzott, és mennyire vártam már, hogy találkozzunk. Az egyetlen faszi volt az életemben, aki mindennél többet jelentett nekem, és nem is hiszem, hogy lesz valaha más, akit elé akarnék helyezni. Aki elfogad, az fogadjon el az öcsémmel együtt. Nem mintha valaha érdekelt volna, hogy ki és mennyire fogad el. Szabad madár voltam, szabad lélek, akit nem kötöttek korlátok, még kevésbé mások magasról leszart véleménye.
- Estig meg se próbálj felhívni Travis! Nem érdekel a sorozat, nem érdekel új film…
- És ha Sebastian ügynöke keres? Vagy ő maga?
- Őszintén? Perpillanat ő sem. Tegnap este csaptuk ki magunkat mindenféle értelemben és döngetett halálra a Moritz elnöki lakosztályában. Hajnal kettőkor még mindig csak lihegve tudtam venni a levegőt. Szóval kötve hiszem, hogy az ügynöke éppen ma keresne engem, tekintve, hogy Sebi sem tudott egyszerűen a lábaira állni még reggel ötkor sem.
- Erre inkább nem mondok semmit.
- Nem is kértem. Csak annyit, hogy ma nem vagyok senkinek elérhető. Elutaztam, meghaltam, felugrottam egy capuccinora a mennyországba, tök mindegy, a lényeg, hogy nem létezem. Cain-hoz megyek és ezt a napot csak rá akarom szánni.
Nem is nagyon akartam a továbbiakban túlmagyarázni a dolgot, és azt is már csak fél füllel hallottam, miközben kinyomtam a telefont, hogy Travis hazafelé csak bedobja majd hozzám azt a forgatókönyvet, otthagyja a próbaszobámban. Legfeljebb nem olvasom el. Kis szemét! Tudja jól, hogy el fogom olvasni, mert mindamellett, hogy konok és kikezdhetetlenül makacs tudok néha lenni, éppen annyira kíváncsi is.
Erősen délután volt már, mire megérkeztem Cain lakásához. Bár alapvetően volt kulcsom, ahogy neki is az én lakásomhoz, nem szívesen használtam. Legfeljebb ha nem volt itthon, és be akartam neki dobni valami kis apróságot. A forgatás helyszínéről hozott egzotikus hülyeségeket, amiket nem tudom, hogy szeretett vagy sem, én tántoríthatatlanul halmoztam el velük. Ruhákat, amiket csak azért vettem meg, mert szerintem baromi jól állna neki. Mocsok módon jóképű volt, édes és naív. Ez utóbbi volt mindig a veszte, és ez az ami miatt a leginkább szüksége volt rám. Többször is, mint amennyi időt vele tudtam tölteni. Kicsit ambivalens volt mindig a dolog, mert sosem vonzott olyan munka amivel több időm lett volna rá, ha már a szüleinket nem sűrűn érdekeltük mi van velünk….de én mindig is tudtam, éreztem, hogy a színház és a film az én világom. Én tündökölni születtem, nem arra, hogy a háttérbe húzódjak.Cain mindig is másabb volt. Valahogy ami belőlem hiányzott, az mintha benne összpontosult volna. De nem hagyhattam, hogy kihasználják. Örökké szerelmes volt és örökké rosszul választott. Külön érzéke volt hozzá. A barátait is legtöbbször rosszul választotta meg, bár ez igazából inkább az én véleményem volt.
Legtöbbször normál emberi módon közlekedtem, és ezen szokásomon ritkán változtattam. Még mindig és változatlanul ki nem állhatom a bennünket átszövő mágiát. Van aki elfogadja aminek születik. Én nem tartoztam ebbe a kategóriába.
Csengő helyett a kopogtatót használtam, egyrészt mert diszkrétebb, másrészt meg mert van benne valami reneszánsz elegancia. Én pedig odáig vagyok az efféle, helyenként a sznobizmus határát súroló dolgokért.
Mikor végre ajtót nyitott a mosolyom éppen olyan széles lett, mint a két kitárt karom amivel úgy ragadtam magamhoz, hogy szerintem felfogni nem volt ideje ki lapogatja olyan intenzíven a hátát.
- Ó szívem legragyogóbb csillaga! Pokolian hiányoztál Cukorkám! Bejönnék….hoztam mindent amire szükséged lehet, és mindent amire nem. Bár ez utóbbi sosem zavart tudod. Sááááááámli!- kiáltottam el magam, amikor a háromlábú aprójószág a maga araszolós lelkesedésével simult a lábamhoz, arra várva, hogy felvegyem és megvakarjam a buksiját. Nem voltam valami nagy állatbarát, igazából bánni sem tudtam velük, ez a képesség erősen korlátozott volt benne. Szerintem még egy műanyag szobanövény is meghalt volna a közelemben, annyira nem volt időm semmire. Sámli viszont kivétel volt. Imádtam a kis szőrgombócot és ő ezzel rendszeresen vissza is élt. Én meg hagytam.
Még mindig folyamatosan magyarázva, szó szerint akár a semmiből lecsapó vihar szambáztam be a nappaliba. Ledobtam a közepesebb méretű táskát, amiben ruhaneműk voltak neki, meg pár ajándék. A másikat viszont óvatosan helyeztem le, abban volt minden ami a palacsintához szükséges. Pokoli szakácsnő vagyok, de van pár étel amiben remekelek szerintem. Ilyen a palacsinta.
- Jöttem volna előbb is, csak tudod….a forgatások utáni afterpartyk. Bűbáj mosoly mindenkinek….okés Sámli, téged is imádlak... - jegyeztem meg a macseknak, aki gyakorlatilag az ölembe huppant, amikor ledobtam magam a kanapéra.Szusszantam egy nagyot, a hajamat összefogva hátradobtam és kíváncsian néztem végig az öcsémen.
- Azta! Rohadt szarul nézel ki Cukorka! Alszol eleget? Mi van azzal a...nyah….hogyishívjákkal?- csettintgettem az ujjaimmal, meg a nyelvemmel is, mert tudom, hogy mindig van valakje de egyszerűen a neveket nem tudom megjegyezni.
- De semmi pánik! Itt vagyok! Lesz palacsinta, meg hoztam mást is! Lazulunk kicsit. Ránk fér!- kacsintottam vidáman, megpaskolva a kis kézitáskámat, amiben néhány nem hagyományos cigi is lapult, meg némi itóka.A többes szám pedig szándékos volt. Jelen pillanatban úgy tűnt, hogy nem csak ő de én is épületes baromságot követtem el. De ez más lapra tartozik. Most az érdekel vele mi a szitu.

Vani hívása óta három nap telt el. Azóta sem kaptam igazán magyarázatot a késő esti hívására amiben elmondta hogy lefeküdt azzal a pasival akiről már régesrégen biztosított hogy nem lesz köztük semmi. Persze az elejétől fogva sejtettem hogy mi a helyzet d eki voltam én hogy egyetlen rossz szót is szólhassak?
Én sem voltam jobb, igaz én még nem feküdtem le a nálam ötször annyi idős, nős főnökömmel. Még.
A legtöbb estén nem akartam egyedül maradni a gondolataimmal szóval dolgoztam. Miután hazaértem az irodából benyomtam a tévét, leültem az asztalhoz és még akár hajnalig is folyamatosan dolgoztam. Rendeztem az ügyeket, kidolgoztam a stratégiákat. Persze az agyam hátuljában ott mozgott hogy mindezt csak azért csinálom hogy még jobban lenyűgözzem Theot. Így is meg volt elégedve a munkámmal de... azt akartam hogy csak rám figyeljen. Hogy csak engem lásson és ne kergesse tovább a többi ügyvédbojtárt.
Olyan hülye vagyok...
Az asztalnál ülve körmöltem a végeláthatatlan sorokat az új ügyről ami még csak ma futott be és elméletileg jövő hétfőig elő sem fog kerülni a megbeszéléseken, én mégis két lapot telejegyzeteltem már vele.
A gondolataimból a kopogtató hangja szakít ki. Meglepetten pislogok fel, Sámli pedig mintha érezné hogy kijött már nyávogva rohan is ki ahogy három kis lába csak bírja és én is felkelek az asztaltól. Nem kell tükörbe néznem hogy tudjam, szarul festek. Az ingem gyűrött, az arcomon erős a borosta a szemem alatt meg olyan gucci táskák ülnek hogy Dante is megirigyelné.
Ahogy kinyitom az ajtót egy illatfelhő és egy óriási sötét hajkorona csap arcon. Egyből felismerem benne a nővéremet. A karom a dereka köré fonódik és megszorongatom.
- Vani! Nem számítottam rád - nevetem el magam és felemelve meglóbáltam egy kicsit. Egy pillanat múlva már a lakásomban volt, mint egy kisebb méretű forgószél, felkapva a macskámat és biztos vagyok benne hogy néhány iratomat is lesodorta az asztalról, mégis mosolyogva követem.
Vani olyan volt akár egy heves zápor egy forró nyári napon. Felfrissített, kitisztította a fejem és egyszerűen csak könnyebb volt lélegezni ha velem volt. Vele tudtma hogy biztonságban vagoyk, mert ő vigyáz rám és meghallgat.
- Jó látni téged, jól nézel ki, és hiányoztál! De megint fogytál - mondtam neki rosszallóan. Örökké fogyott én meg nem szerettem ezt. Lepakolta millió ajándékot amit hozott nekem de most nem ezekkel foglalkoztam. Örültem hogy itt van. Persze a finom olasz ingeket sem fogom elutasítani amiket hord nekem a forgatásokról. Mégiscsak meleg vagyok, szeretem a szép ruhákat.
- Tudom, emlékszem arra a telefonhívásra pár nappal ezelőttről - megálltam az asztalnál és elkezdtem összepakolni hogy ne legyen útban a nagy palacsintázások közepette. Becsukom a Tonkins kontra Tonkins aktát és elsuvasztom valahova ahonnan nem kerül elő néhány napig.
- Köszi - vetettem rá egy száraz vigyort - Csak sok a munka, ne is foglalkozz vele - legyintettem rá és miután mindent eltüntettem ami a családi programot zavarhatná lehuppanok mellé a kanapéra.
-El se tudom modnani neked mennyire boldoggá tesz hogy itt vagy. És nem csak azok miatt - bökök az állammal a kistáskája felé. Sámli közben hanyattvágja magát Vani ölében, feltárva selymes fehér pocakját. Eskü ez a macska még nálam is jobban szereti a nővéremet.
- Mit kérsz inni? Van még egy üveg vörösborom ha érdekel - pattanok fel másodpercekkel azután hogy végre leültem hogy töltsek mindkettőnknek. Úgy érzem vár ránk ma este néhány olyan beszélgetés amihez bizony jól fog esni a bor...