Általában szeretem az ilyen estéket, amikor tényleg buli van és mindenki jól érzi magát. Ilyenkor én is legurítok néha egy-egy sört a vendégekkel, elvégre egy rakás részeget józanul nem igazán lehet elviselni. Már csak azért sem, mert bár az este 90%-a jól alakul, azért ez együtt jár azzal, hogy az éjszaka folyamán nagyjából ötször megyünk budit takarítani, mert valamelyik vendég rosszul mérte fel, hogy mennyi alkoholt bír el a szervezete.
A szemem sarkából már látom is, hogy az első delikvens, egy vörös hajú csávó, a budi felé tántorog, én pedig vogyorogva nézek a kolléganőmre, a kezemben meg máris ott egy pénzérme.
-Hölgyeké az elsőbbség. – vonom fel a szemöldököm, ő pedig az írást választja. Feldobom az aprópénzt, majd mindketten a padlóra bámulunk, hogy melyik oldalára érkezett. -Ez bizony fej. – pillantok fel elégedetten, így az első budikört sikerült megúsznom. Helyette megnyerek 3 méter shotot, 4 koktélt és két csapolt sört, szóval azért nem mondanám, hogy unatkozom.
A shakerrel a kezemben látom azt is, hogy időközben már más is vár, úgyhogy azért próbálok belehúzni, már amennyire lehet egy ekkora rendelésnél. De néhány perc múlva az összes teli pohár landol a tálcájukon, én pedig széles mosollyal lépek oda az érkezőhöz.
-Szia! Mit adhato… - még be se fejezem a mondatot, amikor már mondja magától. Csak nem a rendelést. -Azt hiszem, őt most egy darabig még nem fogod megtalálni. Éppen az imént tántorgott el a retyó irányába, szóval valószínűleg most adja ki magából az egész napi menüt. – húzom el a számat. -Szerintem jobban jársz, ha addig leülsz. – intek a szék felé, majd magamhoz veszek egy korsót. -Egy sört? – vigyorodom el. Ez általában be szokott válni, elvégre, ki akar egy bárban üres kézzel várni valakire, akiről nem tudja, hogy mikor kerül elő? De ha esetleg ez nem lenne elég motiváló, akkor felkapok mégegy korsót, hogy lássa: nem hagyom magányosan iddogálni. Elvégre az ökör iszik magában.

Állok én mindenki rendelkezésére – igaz, csak szép sorban, mert mielőtt a sráchoz fordulhatnék, még ki kell adnom egy nagyobb rendelést is, de azért igyekszem minél hamarabb sort keríteni rá is, nehogy azért sétáljon ki végül a kocsmából, mert nem szolgálták ki.
Vagyis hát legfeljebb szeretném kiszolgálni, mert azonnal a szavamba vág, ahogy megkérdezném, mit iszik, de jó hírekkel nem igazán szolgálhatok. A megjegyzése hallatán viszont kiül a vigyor az arcomra, mert jól láthatóan nem kedveli az ipsét. Nem is csodálom amúgy, mert amióta csak itt van, vállalhatatlanul viselkedik. Egyszer már majdnem ki is tessékeltük, mert több lánynak is rácsapott a fenekére – ők ezt annyira nem kultiválták.
-Könnyebb lenne megmondani, hogy mit nem ivott. – ingatom a fejemet. Voltak idők, amikor én is hajlamos voltam elég keményen elkapatni magamat, de az se ma volt. Persze, ez nem látszik rajtam, mert 61 év ide vagy oda még egy ősz hajszálam sincs. Mindegyik szőkén virít a fejemen.
-Látod, hogy van, akit ez nem gátol az alkoholizálásban. De majd legfeljebb vigyázok rád. – intek nevetve a fejemmel a budi irányába, célozva a hapsira, akit annyira keres, majd rákacsintok, mielőtt megnyitnám a sörcsapot. Egy sör senkinek nem árt meg, pláne ha ráadásul itt ragadt velem ki tudja meddig. Nem mintha bánnám, bár nekem ugyebár nem árt dolgozni is az este folyamán, ha jót akarok magamnak. Meg szép jattot.
-Egészségedre! Cyrus. – koccintom a korsómat az övéhez, miután teletöltöttem mindkettőt. -Miért keresed annyira? – kérdezem kíváncsian. Biztosan nem ivócimborák, elvégre azt mondta, hogy nem bírja az alkoholt, sőt, a jelek szerint nem is igazán csípi. De biztos fontos lehet, ha az éjszaka közepén idejött miatta.

Sajnálom szegény srácot, mert bár arról fogalmam sincs, hogy mit akar ennyire a csatak részeg tagtól, de az egész biztos, hogy nem mostanában fogja megkapni. Meg merném kockáztatni, hogy ma már hiába is akarna tőle bármit, mert valószínűleg az is egy kisebb csoda lesz, ha valahogy hazajut a csávó. Már ha egyáltalán sikerül neki.
De ha már itt ragadt velem, akkor én majd elszórakoztatom, mert látom ám, ahogy méreget. Bizony, hogy látom, és ettől csak kiszélesedik a mosolyom.
-Az ígéret szép szó. – kacsintok rá, miközben nekilátok, hogy lecsapoljak két sört magunknak. Meg aztán erősen kétlem, hogy egy korsó sörtől valaki fejreállna. Ez csak egy sör!
-Ügyvédbojtár… azért az komoly dolog. – bólogatok, mert szőke fej ide vagy oda, nem vagyok olyan hülye, mint amilyennek elsőre látszom. Ebben mondjuk sokat segít a korom is, amit első ránézésre nehéz lenne megmondani. De hát nem is nagyon reklámozom, mert még a végén pánikba esne egy-két vendég.
-Látod, máris megérte. – vigyorodom el elégedetten. Mondanám, hogy a sors keze, de nem igazán hiszek az ilyesmiben. Inkább azt vallom, hogy mindenki maga kovácsolja a saját sorsát. De azért még így is egészen kellemes alakulása a szerencsének.
-Hmm… nehéz kérdés. Általában sörözök. De készíteni…. hát, a likőrös kis shotokat nem tudom megunni. – Szerencsére a vendégek sem. Kismilliószor láttam, ahogy viccesen elrendezkedik a színes folyadékban a likőr, mint valami szétloccsantott agyvelő, de mindig úgy lenyűgöz, mint egy ötévest. -Kérsz egyet? – kérdezem, annak ellenére, hogy már mondta, hogy ő nem szokott nagyon inni. Elvégre ki tudja, lehet, hogy azóta meggondolta magát. Meg aztán abban bízom, hogy esetleg marad zárásig, márpedig a zárás még egy kicsit odébb van, és addig el kell ütni valamivel az időt. Nem maradhat szomjan addig.

Nem nagyon hagyom neki, hogy ellenkezzen. Lehet, rosszul teszem, de szakmai ártalom. Meg hát nem is nagyon tudom elképzelni, hogy valaki egy árva sörtől fejreálljon. Nyilván találkoztam már olyannal, aki nem bírja annyira a piát, de azért egy sör még nekik is bele szokott férni.
-Hát… szerintem arra ma már ne nagyon számíts. – húzom el a számat. Nem elkeseríteni akarom, csak pontosan tudom, hogy milyen állapotban van a másik. Nem véletlen, hogy utána küldtem a kolléganőmet takarítani. Pontosabban hagytam neki, hogy megnyerje magának a takarítást.
De így legalább szabad az estéje, úgyhogy semmi akadálya annak, hogy egy kicsit kieressze a gőzt. Velem.
-Ahogy gondolod. – tárom ki a karjaimat. Mert amúgy szerintem finomak. Nekem az egyetlen bajom a shotokkal, hogy olyan rövidek. Mire ki lehetne élvezni, már el is fogy. Persze, üt, mint az állat, de akkor már lehetne tovább is finom, nem?
De aztán visszatér a széles vigyor az arcomra, ahogy mégis csak érdeklődni kezd a polcon sorakozó cuccok iránt és ahogy követem a tekintetét, lassan körvonalazódik is a fejemben, hogy mit dobjak össze neki. Már persze csak akkor, ha nem ragaszkodik hozzá, hogy ő márpedig nem kér.
-Hát… majd igyekszem. – vonok vállat. Igazából nem nagyon vannak opciók. Leveszek néhány édes lötyit, a hűtőből meg előkapom a tejet. Utóbbiból éppen hogy csak az aljára dobok egy kicsit, majd jöhetnek rá a színes rétegek, hogy aztán egy apró, de annál színesebb kis poharat tegyek le elé a pultra.
-Fenékig! – vigyorgok rá, miközben nagyot húzok a sörömből. Ízre egyébként full édes a cucc. A hatását csak akkor érezheti meg, amikor már lecsúszott az egész. De akkor már mindegy is.  

Tulajdonképpen egy igazi jótét lélek vagyok. Itt ez a szegény srác, aki még az éjszaka közepén is csak a munkáját akarja elvégezni, erre ez a palimadár meg teleáldja a budinkat. Hát meg kell mentenem attól, hogy egész este unatkozzon és szerencsére én pontosan ilyen nagylelkű fazon vagyok. Még egy sörre is benevezek vele, egyébként is rám fér, ahogy egyre inkább részegednek a vendégek. Nem legenda, tényleg nehéz őket józanul elviselni.
-Abban szívesen segítek. – vigyorgok rá, mielőtt a figyelmét magára vonnák a színes likőrök és a koktélok. Persze, tudom én, hogy fejre fog állni, mint a csacsi, legalábbis ha valóban nem bírja a piát… de hát egy görbe estébe még senki nem halt bele, nem igaz? Én is túl vagyok egy pár ilyenen és még sose hagytam ott a fogamat. Egyébként sincs egyedül, hiszen itt vagyok én is.
Így aztán lelkesen látok neki, hogy bekeverjem a shotot. Bár az is tény, hogy nem nagyon lehet olyan gyengére keverni. Alkoholból van az egész, azt nem tudom legyengíteni, mert nem vagyok Jézus. Igaz, ez nála is inkább csak fordítva működött.
-Az élet túl rövid ahhoz, hogy ronda dolgokat igyunk. – Legalábbis én ezt szeretem az italkeverésben. Nem csak attól izgalmas, hogy milyen íze lesz és mennyire erős, de az is fontos, hogy jól nézzen ki az egész. Ráadásul mindenki szívesebben iszik olyat, ami menőn fest.
Azért látom aztán, hogy nem túlzott. Tényleg nem egy nagylegény azon a bizonyos gáton, mert nekem kell utána nyúlnom, hogy ne szédüljön le a székéről. A pult felett átnyúlva kapom el a karját, aztán visszarendezgetem, hogy megtámaszkodjon a pulton.
-Óvatosan! – mosolyodom el, hát le ne essen nekem csóri. -Billegősek errefelé a székek. – viccelem el, mert hát egyébként nem szégyen az, ha valaki nem tud ipari mennyiségeket inni. Sokan vannak így vele. Az sokkal gázabb, ha valaki tudja ezt magáról, aztán… kiköt a nagy fehér csészekirály mellett egy beszélgetésre, hogy aztán mások takaríthassanak utána.