Hát bevallom, nem biztos, hogy alaposan átgondoltam én ezt az egyetem-kérdést. Na, nem mintha nem lenne rohadt izgalmas az egész, és valójában rohadtul élvezem is. De most, hogy már a harmadik éjszakámat készülök lenyomni suli után, kezdek már egy kicsit kimerülni. Hála a jó égnek, hogy holnap se órám, se műszakom, úgyhogy már alig várom, hogy bemásszak a paplanom alá és fél napig ki sem tervezek kelni alóla. Huuuuu, de jó lesz! Megdörzsölöm a képemet, ahogy a sörcsaphoz lépek, hogy kiadjak egy újabb korsóval, miközben beütöm az összeget is a gépbe. Úgy érzem, hogy hosszú éjszaka lesz ez a mai, főleg, hogy már csak arra várok, hogy hazamehessek hajnalban. Félreértés ne essék, szeretem én a munkámat, de ezek a napok most baromi húzósak voltak. Ennek ellenére felvarázsolom a sármos mosolyt a képemre, miközben kiszolgálom az előttem álló lányt és zsebre vágom a szép jattot, amit felém nyújt, majd a fickóhoz fordulok, aki még vár arra, hogy rendelhessen. -Szia! Mit adhatok? Csak úgy mellékesen megjegyzem, hogy ma akciós a Long Island, de ha csak egy sörre nevezel be, az sem akadály. – vigyorgok rá. Megvannak a maga előnyei, ha valaki szó szerint embertelenül régóta vendéglátós: zsigerből vágom ki az aktuális ajánlatokat függetlenül attól, hogy szívem szerint akár a sarokba is lekucorodnék aludni. De kucorgás helyett inkább az ír kávéra gondolok, amit majd mindjárt összedobok magamnak, ha kiszolgáltam a csávót. Az alkohol arra kell, hogy fenn maradjon a helyén a vigyorom, a koffein pedig azért, hogy ne aludjak el állva. Nem tudom, ki találta fel ezt a cuccot, de azt hiszem, hogy életem végéig fogom áldani a nevét, amiért megajándékozott a találmányával.
Egy zsarunak mindig jól jön a kikapcsolódás, főleg, ha még fiatal és az éjszaka is fiatal, vagy valami ilyesmi. Igen ám, ez lett volna az elképzelés, de a valóság meg az lett, hogy nekem kell mindenkire is vigyáznom, amíg itt vagyunk, mivel a lányok többen vannak, férfiből meg alig pár, úgyhogy magamra vállaltam a feladatot. Na mindegy, majd legközelebb iszok velük én is, a következő alkalmat Addy lakásába fogjuk szervezni és onnan úgy sem mászkálunk el semerre. Úgyhogy most szorgosan hozom-viszem az italokat és üres poharakat, persze a társaság jó, mint mindig, a boxunkban csak úgy repkednek a poénok, szócsaták, már amennyit lehet érteni a hangzavarban, de nekem már ez is tök jó, viszont hosszú még az éjszaka, így magamnak is hozok valamit, amitől nem fogok elaludni. Türelmesen megvárom, míg az előttem álló lány leadja a rendelését és a pultos srác kiszolgálja. Kissé nyúzottnak tűnik, akaratlan is szolidálok vele, nem egy könnyű meló ez sem, minden tiszteletem élvezi, főleg hogy még mosolyt is kapok az italokhoz. - Ír kávét kérek, jó erőset. A Long Island is jöhet, elviszem a csajoknak, legyen abból négy pohár – felelem neki vigyorogva, mert hát na, tartsuk egymásban a lelket még így is. Ha meg van a négy Long Island, akkor azokat elviszem a csajoknak, viszont a kávémat inkább a pultnál iszom meg, kicsit kényelmesebb, mint a boxba nyomorogni a többiekkel, meg addig is helyre rázhatom a gondolataimat, már kezdek megsüketülni a barátaim miatt. - Hosszú lesz a műszak, vagy lassan váltás? – kérdezek, ahogy megkapom a kávémat, s lassan kortyolok az italba, kiélvezve minden cseppjét, és azok az ízek?! Yada imádná, az tuti, meg kell tanulnom ezt elkészíteni, ha majd jön a nagy almába.
Becsületemre legyen mondva, hogy még mindig képes vagyok ugyanazzal a széles vigyorral kiszolgálni mindenkit. De asszem, valahol mégis hiba csúszhatott a gépezetbe, mert amikor a sráchoz lépek, úgy olvas az arcomról, mintha csak egy nyitott könyv lennék. Pedig baromira igyekszem! Lehet, legközelebb meg kéne kérnem Jade-et, hogy sminkelje ki a bőröndöket a szemem alatt, akkor kevésbé lenne gázos. -Te is? – vigyorodom el, mert ezek szerint azt is kiszúrta, ahogy a kávéfőzővel szemezek. De persze azonnal nekilátok. Gondosan betöltöm a kávét a gépbe, a csészébe pedig löttyintek némi whiskyt. Még a tetejére zsonglőrködök némi tejhabot, aztán nekiállok a hosszadalmas sor Long Islandnek is. -Mindet egyszerre akarod levenni a lábáról? – nevetek rá. Elvégre a Long Island finom, de kétségtelenül erős koktél. Éppen azért szeretik az emberek. A felessel ellentétben ez legalább finom, de ugyanakkorát üt. Én mondjuk senkit nem szeretek leitatni azért, hogy kivarázsoljam a ruháiból, de… ízlések és fogkiverések. -Parancsolj! Egészségetekre! – tolom elé a tálcát az öt itallal, majd leszámolom az összeget is, mielőtt visszamásznék a kávéfőzőhöz, hogy végre a saját kávémat is összerittyentsem. El lehet képzelni a meglepett arcomat, amikor végül visszafordulok és a srác megint ott van. Persze, nem zavar, meg semmi, csak meglepő. -Csak nem elüldöztek egy lábgyanta lehetőségével? – pillantok rá, miközben felnyalábolom a kávémat és letelepszem vele szemben. -Zárásig vagyok. – húzom el a számat. Normál esetben nem bánnám, de most egy kicsit sok volt a jóból. Persze az is lehet, hogy szimplán csak öregszem. Még örülhetek, hogy ez csak a teherbírásomon látszik és nem a képemen. Ha azon is meglátszana, akkor már kiakadnék. Semmi garancia nincs rá, hogy George Clooney-san fogok öregedni és egy sármos silver fox leszek majd. Bár azért reménykedjünk a legjobbakban.
- Muszáj, el fogok aludni, mire annyira kész lesznek, hogy vihetem őket haza – felelek vigyorogva, mert ez így igaz. És igen, egy rendőr jó megfigyelő, mégha nem is direkt csinálom, csak feltűnnek az ilyen apróságok, szakmai ártalom. - Hát, ha még csak így lenne! – mondom nagyokat bólogatva hozzá. - Amúgy nem, csak eljöttünk szórakozni, viszont kellett a sofőr, ők meg amúgy is inni akartak, úgyhogy így jártam – vonok vállat vigyorogva, persze nem bánom ezt, régi ismerőseim, szóval nem nyomulnék rájuk. Azt már nem teszem hozzá, hogy a lányok közül kettő meg is volt, de ez maradjon a mi titkunk. - Kösz-kösz, már szaladok is velük – felelem gyorsan és átveszem az elém tolt tálcát, hogy azzal egyensúlyozzak vissza a bokszhoz a fizetés után, ahol már kitörő örömmel fogadják az újabb kör alkoholt a lányok és a két haverom, én meg készségesen kiszolgálom őket, fene a jó szívemet nekik. Amint letetettem az italokat, a saját kávémért visszabaktatok a pulthoz, hogy ott üljek le a székre, kicsit kényelmesebb, mint majdnem leesni a boksz üléséről. - Gr… ne emlegesd a gyantát, még a hideg is kiráz a gondolatától – rázkódom össze teátrálisan, Sarah mániája a gyantázás, én meg fújom kívülről, mit-hogy-merre, de azért hapsiként erre nem voltam kiváncsi soha. Maradjon meg a csajoknak ez a titok. - Akkor egészségünkre, mielőtt leesik a fejünk – koccintom a csészémet finoman az övének, ha benne van. Ha már nekünk nem jutott annyi alkohol és felügyeljük a kicsiket, legalább ennyi kijár. - Átérzem amúgy, mikor toljuk a 24/48-as szolgálatot, hasonlóan szoktam érezni magam, bár nekem olykor szerencsém van és az autóban vagy a pihenőben elaludhatok – teszem hozzá vigyorogva, ismét kortyolva a kávéból. - Egyébként Kade vagyok, örültem – nyújtom felé a kezemet egy kézfogásra, ha elfogadja megrázom és újra kézbe veszem a csészémet, néha azért vetek egy-egy pillantást a boxunkhoz, hogy élnek-e még a többiek.
Nevetve rázom a fejem, legalább nem vagyok egyedül ezzel az álomkórral itt a pultban. Bár nekem legalább csak saját magamat kell majd hazavinnem zárás után, viszont az legalább jó messze van még. Képtelenség lenne kávé nélkül kibírni. -Látod, én ezért titkolom, hogy tudok vezetni. – osztom meg vele a titkot, bár tény, hogy ez a magyarázat szimpatikusabbá teszi. Persze, az évek alatt már nagyon sokféle figurával találkoztam és valahol még meg is értem, ha valaki ilyen módon próbál valakit befűzni, de ez nem jelenti azt, hogy egyetértenék vele. A magam részéről még kellemetlennek is érezném, ha csak így tudnám levarázsolni valaki bugyiját. -Egészségetekre, jó szórakozást! – bocsátom útjára a tálcával, aztán szépen össze is rakom a saját kávémat, bár már látom előre, hogy ebből még ma le fog csúszni vagy három. De amikor megint ott találom a srácot, akkor azért meglepődök. -Nekem mondod? A húgom egyszer legyantázta a lábamat! – röhögök fel, de hát az vesse rám az utolsó követ, aki nem lepődne meg, hogy 4 lány helyett inkább a pultos társaságát választja. Igaz, én mondjuk legalább nem vagyok részeg. Odakoccintom a csészémet, majd jólesően kortyolok egy nagyot a kávémból. Azért is szeretem ezt a kávét, mert nem csak ereje van, de finom is. -Katona vagy? – kérdezem kíváncsian a szolgálat említésére. Annak idején, amikor még dívott a sorkatonaság, engem is szerettek volna vinni. Hát… én meglógtam. Nem nekem való az ilyesmi. Már az egyenruhánál bukik az egész, mert túlságosan is szabad szellem vagyok az ilyesmihez. -Cyrus. – fogadom el a felém nyújtott kezet, mielőtt folytatnám a kávémat. -Nekem mondjuk nem a műszakjaim hosszúak. Csak most kezdtem el az egyetemet és a kettő együtt kicsit húzós néha. Már három napja folyamatosan talpon vagyok, kezd egy kicsit beütni. De hát ilyen ez. – vonom meg a vállamat, mert hát kibírom. Lesz majd ez jobb is idővel.
- Tudod, a baj azzal van, hogy én szereztem meg legelsőnek a jogsit, sehogy sem tudtam eltitkolni előttük – nevetek fel, miszerint Cyrus eltitkolta mások előtt, hogy van jogsija. Ha nem elsőként tettem volna le a vizsgát, talán én is így jártam volna el, de hát ez már a múlt, szóval így jártam. Gyorsan átveszem az italokat és már szépen el is egyensúlyozok velük a társasághoz, akik kitörő örömmel fogadják az újabb italokat, mikor pedig kiosztottam mindent, visszabaktatok a kávémért a pulthoz. Egyrészt mert Cyrus nem részeg, másrészt tényleg nem akarok kiesni a bokszból, miközben megiszom az éltető italomat. - Uh… az durva lehetett! – nézek nagy szemeket, de azért csak elröhögöm magam én is, mennyire szürreális már a kép, ahogy az ember kishúga épp legyantázza a fiú tesója lábát, avagy akármiét. Összekoccintjuk a kávét, amolyan köszönésképpen, ugyan van benne minimális alkohol, de ez már más téma lenne, végül kortyolok belőle. Isteni finom ez a kávé, ezt meg akarom tanulni elkészíteni, lehet az éjszaka folyamán kifaggatom a srácot, de egyelőre élvezem, hogy ő épp nem ordít a fülembe és nem csapkodja a hátamat. Megnyugtató. - Rendőr, de hasonló az életképünk odabent. Mondjuk velünk még át is rendeztetik az őrsöt, ha a Kapitány gondol egyet és feng shui-s kedvében van – teszem hozzá fancsali arcot vágva, igaz, ez Washingtonban történt, de pont elég jó élmény volt ahhoz, hogy ne szeressem meg a pakolást. Megtörténik a bemutatkozás is, ha már este itt fogok ücsörögni egy darabig a pult mellett, mégsem hívhatom „Hé, te ott”-nak, vagy pincérfiúnak, vagy ilyesmi. Van neve, ahogy nekem is, megosztani meg nem félek. - Részvétem. Ismerős a szitu, bár néha voltak nálunk könnyítések, de három napig nem aludni, az durva! – teszem hozzá döbbenten, azt a francokat, az azért elég komoly. Nem lennék a helyében. Nem azt mondom, nekünk is vannak húzós napjaink, sokszor félálomban végezzük a munkát, mert annyira sok minden történik egy-egy szolgálat ideje alatt, de pont ezért vagyunk párban, hogyha az egyikünk pihenne, akkor a másik tartja a frontot és ugyanez fordítva, hogy legalább pár órát tudjunk pihenni mindketten. - Jól bírod egyébként, mármint ha nem figyelnék mindenre is, észre sem vettem volna. Ügyesen álcázod a fáradtságod, vagy mondjuk úgy az évek és a rutin? – kérdezem őszintén, ismét kortyolva az italomból, ami még mindig isteni.
Én már erre a problémára rég kifejlesztettem a magam technikáját. Egyébként is azzal töltöm minden estémet, hogy gondoskodom mások szórakozásáról. Ha már én is elmegyek valahova, akkor eszem ágában sincs kihagyni a bulit. Persze, van, aki előtt nem tudom eltitkolni, Jade előtt például esélyem nem lenne rá. Ő viszont tudja, hogy miért nem reklámozom. -Az szívás! – grimaszolok. Így mondjuk nekem is nehezen ment volna. Részemről ez már a kezdettől fogva egy tudatos terv volt, meg aztán, amikor én megszereztem a jogsimat, akkor még nem is volt ennyire mindennapos, így még nagyobb esély volt rá, hogy így járok. De hát mindenkinek vannak titkai, nem csak nekem. -Nekem mondod? – forgatom a szemeimet, ahogy szóba kerül a húgom és a szadizmusa. Ő persze viccesnek találta a dolgot. Főleg mert éppen aludtam egyébként. Senkinek nem kívánok ilyen ébresztőt. Kade-et illetően viszont tévedek. Persze, csak tippelek, mert egyébként akár mentős is lehetne ezzel az erővel egyébként, szóval csak bedobtam az elsőt, ami eszembe jutott a szolgálatról. -Nem tudtad, mire vállalkoztál. – röhögök fel, miközben elképzelem, hogy egy csapat rendőr nagy erőkkel átrendezi az őrsöt, miközben a főnök meg csak áll középen és osztogatja a parancsokat. Hát, nem irigylem őket, annyi szent. -Szerintem most kezdek el hálát adni a leltárért. – rötyögök tovább. Nálunk ugyanis az a mumus, de az őrs átrendezéséhez képest még mindig jobb. Meg a leltár fontos egyébként, csak nem túl szórakoztató. Meg gyakran jelent egyet a túlórával. -Hát ez van. – vonok vállat. -Igazából belekalkuláltam, mikor elkezdtem. Meg hát nem tart ez örökké. Talán majd a következő szemeszterben egy fokkal jobb órarendet kapok. – Meg hát ki is hagyhatnék előadásokat. Sőt, biztos lesz is olyan, hogy ez megesik. De alapvetően nem azért vágtam bele, hogy aztán lógjak állandóan. -Leginkább az utóbbi. Olyan régóta vagyok vendéglátós, hogy el se tudom mondani. – nevetek. Ha 40 évig olyan munkát végzel, ahol még akkor is mosolyogni kell egész este, ha tegnap halt meg a nagyi, akkor egy idő után egyszerűen hozzászoksz és reflexből jön az egész. -Akarok rendelni kaját, mert lassan kilyukad a gyomrom. Van kedved csatlakozni? – kérdezem, mert hát nem tudom, hogy Kade éhes-e. Én nagyon. Úgyhogy elő is halászom a telefonomat a zsebemből és megnyitom a kajarendelős appot. Ha ő is kér valamit, akkor elé tolom először, hogy válasszon.
Kezdőlap 
írta: 
Hát bevallom, nem biztos, hogy alaposan átgondoltam én ezt az egyetem-kérdést. Na, nem mintha nem lenne rohadt izgalmas az egész, és valójában rohadtul élvezem is. De most, hogy már a harmadik éjszakámat készülök lenyomni suli után, kezdek már egy kicsit kimerülni. Hála a jó égnek, hogy holnap se órám, se műszakom, úgyhogy már alig várom, hogy bemásszak a paplanom alá és fél napig ki sem tervezek kelni alóla. Huuuuu, de jó lesz!
