Fogalmam sincs, mennyit ácsorogtam kirakatok és polcok előtt, mire megtaláltam azokat az apróságokat, amik most gondosan becsomagolva lapulnak a dísztasakban, amit igyekszem nem lóbálni zavaromban, miközben Blue ajtaja előtt ácsorgok. Azt sem tudom, egyáltalán minek fáradtam karácsonyi ajándékkal, hiszen alig néhány hete találkoztunk újra, mégis… amikor megláttam azt a plakátot, annyira ő jutott eszembe róla, hogy muszáj volt borzasztóan szépen udvarolnom az eladólánynak, aki segített hozzájutni egyhez a marketing-részlegükön keresztül. De a zöld mogyoróit kínálgató Grincs-plakáton kívül rejtőzik még a csomagban egy kék plüss-bilincs - mindenhol csak rózsaszínt, esetleg vöröset vagy feketét árulnak, de amikor ez szembejött, akaratlanul is könnyesre röhögtem magam a szimbolikájától -, valamint egy nagyobb, lapos doboz, amiben hat különleges, frissen készített fánk pihen. Na nem én sütöttem őket, de a város legjobb fánkosától vannak, igazi kézműves darabok.
Felemelem a kezem, hogy bekopogjak, de aztán meggondolom magam, és leteszem a tasakot az ajtó elé. Amint vigyorogva bekopogok, már iszkolok is a lépcső felé, mint valami kölyök, aki élete legnagyobb csínjét követi el éppen. Talán így is van, és veszettül jólesik.

Eltelik egy kis idő, mire megteszem a konyhától az ajtóig vezető utat, de mentségemre szóljon, le kell operálnom magamról a rénszarvasos főzőkötényt. Bárki is áll az ajtó túloldalán, egész biztosan nem akar így látni - esetleg, ha nem vennék fel alá semmit... Így kötött pulcsiban és farmerben nyitok ajtót, hogy aztán meglepetten szembesüljek a nagy semmivel.
Néhány szapora pislantás után jó alaposan körbenézek, majd ahogy kilépnék, észreveszem a lábtörlőre helyezett csomagot. Óvatosan, erőteljes gyanakvással felveszem a tasakot és megint körbepislantok, mielőtt belekukkantanék. Az első, ami szemet szúr, a kék plüss bilincs, ami láttán hangosan felhorkanok, lefojtva egy nevetést. Pontosan tudom, kitől jöhetett, így nem is fáradozok visszalépni az ajtó mögé, ott helyben mélyebbre túrok a csomagban. A fánkok láttán elégedetten megnyalom a szám, végül kiveszem a plakátot és óvatosan széthajtogatom. Amint átsuhan a felismerés az arcomon, hátravetett fejjel, hangosan felnevetek, szinte az egész ház belezeng. A könnyeimtől alig látok, ahogy visszaigazgatom a tasakba, nehogy meggyűrődjön.
- Idén házhoz jön a Télapó? Igazán bejöhetett volna, pont most lett kész neki valami... - Fogalmam sincs, messze jár-e már, így csak fennhangon elmélkedem, még mindig mosolyogva az ajándékokon. Nekitámaszkodom a félfának és somolyogva megpörgetem a bilincset az ujjamon.

Nagy a kísértés, hogy maradjak, és tényleg megvárjam, amíg Blue ajtót nyit, de arra is, hogy simán csak lelépjek, elvégre abban sem vagyok biztos, hogy egyáltalán itthon van. Nem jelentkeztem be, hogy jövök, csak itt akartam hagyni az ajándékot. Mégsem tudom megállni, hogy ne fékezzek le a lépcsőforduló után, úgy lesve felfelé, hogy még épp lássam Blue ajtaját… és azt, amikor kinyitja. Kénytelen vagyok a szám elé szorítani a kezem, hogy ne kuncogjak hangosan, amikor felhorkan a bilincs láttán, de amikor a poszterhez érve felnevet, én is felnevetek, bár még mindig kuncogássá tompítja a jókedvemet a saját kezem.
Ahogy hangosan elmélkedni kezd, elgondolkodom egy pillanatra, végül még mindig vigyorogva előbújok a “rejtekhelyemről”, és elindulok felfelé a lépcsőn. Akaratlanul is végigmérem Blue-t, a laza tartást, és nevetnem kell a mozdulaton, ahogy a bilincset pörgeti az ujján.
- Ígérd meg, hogy ha közelebb megyek, nem fogod felhasználni ellenem - bökök az állammal a bilincs felé, miközben karnyújtásnyiral megállok, még mindig somolyogva.

Ahogy Cal előbújik a lépcsőfordulóból, a mosoly kiszélesedik az arcomon, csoda, hogy le nem esik a szám. Fikarcnyi kétségem sem volt afelől, hogy tőle kaptam ezeket a remek ajándékokat, és abban is bíztam, hogy még a közelben settenkedik.
- Megígérem - A bilinccsel együtt a mellkasomra szorítom a kezem, majd hátrabökök a vállam felett. - Vár rád valami a fa alatt, ha megtalálod, a tiéd. Meg a sütőben, de az még meleg. Gyere be! - félrehúzódom az ajtóból, hogy helyet szoríthassak neki, és meg sem próbálom leplezni, mennyire örülök, hogy látom. Csak ekkor tűnik fel, hogy az egyik szomszéd kilesett a nagy zajra. Udvariasan odabiccentek, visszaejtem a bilincset a zacsiba és ha Cal eljön mellettem, lendületből rávágok a fenekére, csak hogy a nénike megrökönyödhessen, mielőtt becsuknám magunk után az ajtót.
- Köszönöm az ajándékot. Mondtam én, hogy működik a kapcsolatunk... Elsőre kitaláltad, minek örülnék. - jegyzem meg vigyorogva, és visszaindulok a konyha felé letenni a tasit és befejezni a magára hagyott süteményt.

-  Helyes - vigyorodok el elégedetten, majd kicsit zavartan pillantok rá, amikor közelebb lépek hozzá.
- Vársz valakit? Zavarok? - a mennyei illatokból ítélve valami finom sül, és kétlem, hogy pont engem várt volna… vagy ennyire működik a telepátia? Az azonban süt Blue-ról, hogy örül, hogy lát, nem érzem rajta, hogy kellemetlennek találná, hogy pont most toppantam be, így hamar túlteszem magam a kezdeti megingáson.
Amikor ellépek mellette, és rácsap a fenekemre, nem tudom leplezni a meglepettségemet. Nem számítottam rá, és mástól valószínűleg zokon is venném a dolgot, de most valamiért mégis elvigyorodok Blue elégedett mosolya láttán, amikor becsukja az ajtót. Még pont láttam a szemem sarkából a kíváncsi szomszédot, és úgy sejtem, a fő célja a megmozdulásnak a megbotránkoztatás volt.
- Kellemes karácsonyi szívrohamot a szomszéd néninek? - vonom fel a szemöldököm, mielőtt mosolyogva megcsóválnám a fejem. Tovább azonban nem kommentálom a dolgot.
- Igazán nem volt nehéz. Valahogy… tudod, csak szembejöttek és rád emlékeztettek, én meg elhoztam. Történet vége - vonom meg a vállamat, majd leveszem a szürke szövetkabátot, és felakasztom valahova, aztán a cipőmet is leveszem, mielőtt beljebb lépnék. Fekete nadrág és sötétkék garbó van rajtam, a kabát alatt.
- Szóval, hol az az ajándék, és mi sül, aminek ilyen isteni illata van? - kérdezem a lakást pástázva, miközben a levegőbe szimatolok. Hamar kiszúrom a karácsonyfát, és ha már úgyis felhatalmaztak, odalépek hozzá, hogy szemügyre vegyem az ajándékokat.

- Rajtad kívül? Néhány télapó jelmezes chippendale srácot, de őket máris lemondom - Szeretném, ha látná rajtam, hogy viccelek, de aztán ki tudja, mennyi igazságtartalom lapul a poén mögött. Az a baj, hogy magamból elég sok mindent kinézek, és biztos vagyok benne, ebben a néhány hétben Cal is kiismert annyira, hogy hasonlóan vélekedjen.
- Állandóan leskelődik, mint valami nyugdíjas megfigyelőrendszer... Meg aztán ne mondd, hogy nem tetszett. Nem ehhez kaptam a bilincset? - kacsintok rá, és mivel jókedvemből adódóan képtelen vagyok gátat szabni a szófosásnak, már mondom is tovább. - Egyébként csalódott vagyok, itt a bilincs, de hol a selyemkendő? Nem azt mondtuk, hogy azt mindketten jobban szeretjük? - Drámaian csóválom a fejem, és mivel Cal előtt nincs olyan sötét szégyenfolt amit ne vállalnék fel, ezért a konyhapulthoz érve visszaakasztom a nyakamba a rénszarvasos kötényt és megkötöm a derekamon.
- Örülök, hogy a mogyorókról mostantól csak én jutok eszedbe - Már fáj az arcom a fojtott vigyorgástól, úgyhogy teret engedek egy rövid, jóízű nevetésnek. - Ahm, a fa alatt keresd, a tiéd az egyetlen szépen becsomagolt. A rondán csomagoltak a családomé. És mézeskalácsot sütök, később át akartam vinni az ajándékoddal együtt. Mondjuk úgy, hogy ez... - Egy pillanatra elhallgatok, ahogy a tepsire nézek. - Hmm... Speciális süti. Csak neked. - Ennyivel inkább terelem is kicsit a témát, és amíg Cal a fánál babrál, kisütöm az utolsó tepsivel. A jegesmedvés-kismackós, tényleg esztétikailag egészen szimpatikus csomagolás egy doboz kék hajfestéket rejt és valami puhát, ami egy kézzel - de nem az enyém által - kötött, felakasztható, ajándékváró zokni, rajta az arcképemmel, és a szó legkedvesebb értelmében iszonyatosan ocsmány.

- Úúú, le ne mondd! - vigyorgok Blue-ra, és bár tényleg nem tudom eldönteni, viccelt-e, de az igazat megvallva… egyáltalán nem bánnám azokat a télapó jelmezes chippendale-eket. - Nincs is jobb karácsonyi program, mint szépen kidolgozott kockákat nézegetni egész álló délután.
Még egy ábrándosnak szánt műsóhajt is odabiggyesztek a mondandóm végére, mielőtt beljebb lépnék a nappaliba.
- Nem számítottam rá, hogy egyből belecsapunk a közepébe. Hol marad az előjáték? - csóválom meg a fejem vigyorogva a kacsintás után. - Ami meg a selyemkendőt illeti, azt hittem, tartasz itthon, ha már az a kedvenced - ééés igen, most én kacsintok rá kihívó mosollyal. Egyszerűen annyira… ez jön a társaságában, hogy képtelen vagyok gátat szabni a kibuggyanó szavaknak és az apró gesztusoknak. Meg talán, talán nem is akarok.
Amikor Blue felveszi a rénszarvasos kötényt, nem teszek rá megjegyzést, pedig nagyon, nagyon vissza kell fognom magam, de jobban érdekel most az ajándék. Kíváncsi vagyok, milyen elborult dolgot talált ki, mert ebben a jelzőben látatlanban sem kételkedek, és lám! Minden gyanúm beigazolódik, amikor a fa mellé ülve, szépen, komótosan (nem tépve-szaggatva) kibontom az ajándékomat. Aztán felnevetek. Boldogan és jóízűen, néhány perc múlva a könnyeimet törölgetve a szemem sarkából. Nyilván a nevetéstől. Még a sütire vonatkozó riposztom is belefullad a nevetésbe.
- Mintha zöld hajat emlegettél volna - jegyzem meg végül még mindig vigyorogva, ahogy Blue-ra pillantok. - Gondolod, hogy a kék mégis jobban állna?
Még felemelve az állam kicsit meg is döntöm a fejem, mintha csak a profilomat akarnám mutatni neki, hogy jobban oda tudja képzelni a kék hajamat. Ezután emelem csak fel a zoknit.
- Ilyen rondát még életemben nem láttam - kommentálom, de még mielőtt bármi “rosszat” gondolhatna, folytatom, időt sem hagyva az esetleges méltatlankodására. - Egyszerűen tökéletes helye lesz a kandallópárkányomon!
Felállok, és kezemben az ajándékokkal odalépek a konyhapulthoz, és leteszem őket.
- Köszönöm! - mosolygok Blue-ra, miközben kíváncsian próbálom meglesni, mi is készül pontosan.

Ráncba szalad a homlokom.
- Ha kockákat akarsz nézegetni, arra itt vagyok én! - Nem, nem vagyok féltékeny. A kettős mérce teljesen bevett és elfogadható dolog: én viccelődhetek jelmezes sztriptíztáncosokkal, ő viszont nem. Mi ezzel a baj? Az már persze rögtön jobban tetszik, mikor visszaterelődik rám a figyelme.
- Akkor nem a fához küldtelek volna, hanem a szobámba - viszonozom a mosolyát, erős késztetést érezve rá, hogy tényleg megmutassam neki az ágyneműtartóm tartalmát, de aztán úgy ítélem, az még a mi kapcsolatunknak is túlságosan erős lenne. A nevetése hallatán megkönnyebbülök, és nem tudom, miért - fogjuk rá a távolságra -, de ismét bekussoltat, úgyhogy csak csendben hallgatom és igyekszem nem arra gondolni, hogy egész este el tudnám hallgatni, ahogy nevet, mert az baromi nyálas lenne, főleg tőlem.
- Igen, de aztán belegondoltam, hogy zölddel túl szexi lennél, aztán csak elszállna veled a ló... A kék egy fokkal visszafogottabb, meg valahogy jeleznünk kell, hogy tartós kapcsolatban vagyunk. - Azok után, hogy nekem kék bilincset vett, már a matchelős ajándék is pipa. De ha ez nem lenne elég, a pultra dőlve kiszólok neki a konyhából. - Nézd meg a fa melletti párkányt! - Ha odanéz, látni fog egy ugyanolyan ocsmány zoknit lógni ott, csakhogy azon a saját arcképem helyett az ő képe van, az, amit még az aktájából csentem ki, a hivatalos igazolványképei egyike. Tehát pont olyan jól sikerült, mint az enyém.
- Helyes, pont azért kaptad, hogy mutogasd. Hé hé hé! - Ahogy megközelíti a pultot, már vetődöm is és mögé fordulva eltakarom a szemét - a sütőkesztyű miatt igazából a fél arcát. - Elrontod a meglepetést! Csukd be a szemed, ne less! Egy csomót melóztam vele, úgyhogy mindennek úgy kell lennie, ahogy én mondom. - Hiába az ő ajándéka, hát na, ennyi önzőséget már megszokhattunk tőlem. Az ajándékokat azért még segítek lepakolni, addig lehúzom a kesztyűt a kezemről és rendesen a tenyeremmel beborítom a szemét, majd a hátának dőlve megtolom előre, hogy megkerüljük a pultot.
- Ha elájulnál a látványtól, ne aggódj, mögötted vagyok és elkaplak - duruzsolom a fülébe, folyamatosan előrelesve rá, tényleg csukva van-e a szeme, és miután bepozícionáltam a pult elé, lassan elhúzom a kezem és a vállát fogom meg. - Oké, megnézheted - Három nagy tepsit fog látni, telis tele díszítetlen, pénisz formájú mézeskalácsokkal.

- Hmm, hát jó. Egye fene, a te kockáiddal is kiegyezek - vonom meg a vállam a lehető legjobb fapofával, amit jelenleg ki tudok préselni magamból a nagy vigyorgások közepette. Gondolom mondanom sem kell, hogy kevés sikerrel járok.
Annál többel jár viszont Blue ajándéka, amire - a szobája feltételezett ajtaja felé vetett pillantásom után - terelődik a figyelmem. Igazán értékelem úgy az egészet.
- Végülis jogos meglátás. Ha már hosszú távú távkapcsolat… vagyis már nem is távkapcsolat. Szóval ha befestem a hajam, te meg felveszed a bilincset egy laza munkanapon, akkor kijelenthetjük, hogy járunk? - teljesen laza okfejtés, amit egy vigyorral zárok Blue felé, ami végül megint nevetésbe torkollik, amikor meglátom a zoknim párját a párkányáról lógni.
- Jó ég! Ebből a képből kiindulva egyik esküdtszék sem nyilvánítana ártatlannak. Még szerencse, hogy a valóságban ezerszer jobban nézek ki - ennyire ragadós lenne Blue ego-ja? Vagy inkább csak én érzem otthonosan magabiztosnak magam a társaságában. Bizonyára ez utóbbi.
Amikor a pult felé közeledve mögém kerül, és eltakarja a fél arcom a kesztyűjével, megint vigyorgok, mint a vadalma.
- Oké, oké… most kellene daddynek hívjalak? Bocs, de az nekem nem fekszik… - jelentem ki pimasz mosollyal, de közben engedelmesen lehunyom a szemem, és akkor sem esek kétségbe, amikor a mellkasa a hátamhoz símul, hogy úgy irányítson a pult túloldala felé. Valami halvány rossz érzés dereng csak fel bennem egy pillanatra, amitől kissé darabosak az első mozdulataim, de mindez betudható annak is, hogy éppen nem látok. Ostoba, indokolatlan hittel bízom Blue-ban, amire nincs normális alap, és nincs magyarázat.
Valamiért beleborzongok, amikor a szavai a fülemet cirógatják, de a furcsa érzésről hamar eltereli a figyelmem a látvány, ami elém tárul, miután engedélyt kapok kinyitni a szemem. Annyira tudtam! Vigyorgok, nevetek, és olyan vidám arccal fordulok hátra Blue felé, mintha ez lenne életem legjobb karácsonyi ajándéka. Talán az is.
- És nélkülem akartad kidíszíteni? - teszem fel a cinkos mosollyal körített kérdést alig arasznyira Blue arcától. - Vihetnénk át belőle a szomszéd vénlánynak is, hátha leszokik a túlzott közvetlenségről.

Ki is egyezhet, mert igazán szép kockáim vannak, a rengeteg fánkzabálás ellenére azért teszek róla, hogy így legyen. Vele együtt nevetek, mégis az ő szájából hallani, hogy "járunk", valahogy összekuszálja a gondolataimat. Van a hangzásában valami, amitől bestresszelek. Calebbel járni. Oké, hogy csak képletesen értette, mégsem tudok szabadulni a gondolattól. Neem, a párkapcsolatok egyáltalán nem valók nekem. Calebbel járni...
- Nem is tudom, szerintem elég valósághű kép - cukkolom, de aztán mentegetőzve feltartom a kesztyűs kezem. - Figyelj, már van matchelő zoknink, ezek után nem igazán kell kijelenteni, járunk-e. Szerintem már rég házasok vagyunk. - Még mindig furcsa érzés ezzel viccelődni, a gyomrom valahogy egészen összeszűkül tőle, de hát csak vicc. Egy jó poén még sosem ártott senkinek.
- Fordítva szereted? Mert én szívesen hívlak daddy-nek - Hogy gondolhattam erről a srácról, hogy egy kicsit is prűd? Rajta kívül senki sincs a környezetemben, aki legkésőbb ezen a ponton ne pirult volna már bele a szóváltásainkba.
- Jó, jó, bevallom, alábecsültelek. Nem gondoltam, hogy elbírja a lelked, ha előtted kell őket fehér mázzal összekenni... - visszahúzom az egyik kezem, a másik ott időzik még a közelebb eső vállán, ahogy megfordul. Nem zavar a közelsége, sőt. - De segíthetsz, ha ennyire szeretsz ilyesmivel foglalkozni. - Nem konkretizálom, mit értek "ilyesmi" alatt, ő úgyis tudja jól. Hihetetlen, mennyire kiismert. Lehetséges ez egyáltalán ilyen rövid idő alatt? - Hé, tudod, ez zseniális ötlet! Írhatnánk rá valami kedves üzenetet. Apropó, mit iszol? Enyém a kéró az ünnepek alatt, úgyhogy érezd magad otthon. - Egyelőre még nem indulok el a hűtőhöz, hogy felmérjem, mivel tudom egyáltalán megkínálni, csak állok ott és őt fürkészem, a tenyerem még mindig a vállára tapadva, és borzasztó elégedett vagyok magammal és a sütijeimmel.