Fogalmam sincs, mennyit ácsorogtam kirakatok és polcok előtt, mire megtaláltam azokat az apróságokat, amik most gondosan becsomagolva lapulnak a dísztasakban, amit igyekszem nem lóbálni zavaromban, miközben Blue ajtaja előtt ácsorgok. Azt sem tudom, egyáltalán minek fáradtam karácsonyi ajándékkal, hiszen alig néhány hete találkoztunk újra, mégis… amikor megláttam azt a plakátot, annyira ő jutott eszembe róla, hogy muszáj volt borzasztóan szépen udvarolnom az eladólánynak, aki segített hozzájutni egyhez a marketing-részlegükön keresztül. De a zöld mogyoróit kínálgató Grincs-plakáton kívül rejtőzik még a csomagban egy kék plüss-bilincs - mindenhol csak rózsaszínt, esetleg vöröset vagy feketét árulnak, de amikor ez szembejött, akaratlanul is könnyesre röhögtem magam a szimbolikájától -, valamint egy nagyobb, lapos doboz, amiben hat különleges, frissen készített fánk pihen. Na nem én sütöttem őket, de a város legjobb fánkosától vannak, igazi kézműves darabok.
Felemelem a kezem, hogy bekopogjak, de aztán meggondolom magam, és leteszem a tasakot az ajtó elé. Amint vigyorogva bekopogok, már iszkolok is a lépcső felé, mint valami kölyök, aki élete legnagyobb csínjét követi el éppen. Talán így is van, és veszettül jólesik.

Azt hiszem, Blue egyértelműen elvette az eszemet. Olyan dolgok fordulnak meg a fejemben mellette, amik normál esetben biztosan nem jutnának eszembe. Például az, hogy kockára tegyem ezt a valamit - legyen az barátság, vagy valami sokkal másabb - azért, mert úgy vonzódom hozzá, mint lepke a lobogó gyertyalánghoz. Mégis biztos vagyok benne, hogy bármi történjen is, megéri a kockázatot. Csak most az egyszer. Blue-ért.
Eszembe sem jut a sarokba dobni az óvszert. Még akkor sem, ha bízom Blue-ban, mert hát… túl sok kellemetlen emlék társul bennem az ilyen apró részletekhez, amik olykor a tündér egész életére kihatással lehetnek, és én is lényegében csak valami emberfeletti mázlinak köszönhetem, hogy megúsztam minden komolyabb következmény nélkül. Megnyugtat maga a gesztus is, hogy Bluenak eszébe sem jutott hanyagolni az óvszert, ahogy az is, hogy én húzhatom fel rá. Egyszerűen kell ez az extra biztonságérzet. Nem véletlen, hogy hálásan csókolok a mellkasára közben, majd hagyom, hogy felemelve az állam lehajoljon hozzám, és megcsókoljon. Lelkes nyugalommal adom meg magam a csókjának, ahogy neki is. Innen már tényleg tündért próbáló feladat lenne visszatáncolni, de ha nem bíznék Blue-ban maximálisan, fele eddig sem jutottunk volna, ha rajtam múlik. Márpedig az ösztönös védekezési mechanizmusom még mindig elég… erőteljes.
Hogy lehetnék-e az ő szerepében ebben a helyzetben? Bizonyára, minden esetre egyetlen porcikám sem igényli. Tökéletesen megvagyok Blue alatt kiterülve, miközben a testünk, és valahogy úgy érzem, a lelkünk is összefonódik. Szeretném végig az arcát figyelni, a szemébe nézni, miközben a csípője gyengéd, de határozott ütemet diktál, de amikor közénk nyúlva a markába zárja a férfiasságomat, egyszerűen elveszek. Behunyt szemmel ejtem vissza a fejem a párnára, és hallom magam valahonnan messziről, ahogy a gyönyör pillanataiban Blue nevét… sóhajtom? Nyögöm? Fogalmam sincs. Csak azt tudom, hogy az ujjaim alatt megnyugtatón feszülnek a hátizmai, míg a másik kezemet a takaróba préselve szorítom összefont ujjainkat, bőrének férfias illata kitölti az érzékeimet, és megőrjít a tudat, hogy még mindig bennem lüktet. Boldogan kuncogok fel a megjegyzésére, és kicsit elfordítva a fejem az arcának dörgölöm az arcomat.
- Ez a legjobb ajándék, amit valaha kaptam - suttogom, miközben kipirult arccal, vigyorogva figyelem az orrom előtt rebbenő, gyönyörű szárnyait. - Kivéve talán azt a Billie Joe Armstrong pengetőt, amit a tizennegyedik születésnapomon találtam egy csinos kék csomagolópapír-darabban a szekrényem ajtajának belsejére ragasztva…
Hivatalosan sosem tudtam meg, hogy kitől volt, de nem volt nagy agymunka rájönni, és Nyrae egyszer véletlenül el is szólta magát. Sosem volt alkalmam igazán bármit kezdeni az információval, a pengető pedig… fogalmam sincs, hova került a cuccaimmal együtt apám halála után. Sosem sajnáltam még ennyire egy tárgy elvesztését.
A lélegzetem lassan csillapodik, de felnevetek, amikor meghallom Blue dicséretét. Amikor azonban ismét megmozdul, egy szégyentelen nyögéssel fullad el a jókedvem.
- Tárgyalhatunk... a büntetésemről - mormolom az ajkai közé el-elszakadva a csókunkból, mielőtt ismét körém kulcsolná az ujjait. Egek! Élvezettel nyüsszenek fel, miközben a hátába vájt ujjaim óvatos mozdulattal kúsznak fel a szárnytövére, hogy gyengéden ráfogjak. - Kérem, biztos úr... legyen kíméletes!
Nyögöm lihegve, pimasz módon a szájába, miközben a lélegzetem el-elakad a tempótól, amit a csípője és a keze diktál.

Sok szexi dolgot láttam már eddigi röpke életem során, de Cal mindenen túltesz. Sosem hallottam annál szebbet - és izgatóbbat -, ahogy a nevemet… Sóhajtja? Nyögi? Valahogy úgy vegyíti a kettőt, hogy fel kell markolnom a feje mellett a lepedőt, mielőtt engem is magával ragadna a csillagok közé. Azt hiszem, az arcára festett érzelmeket, teste érzékeny és odaadó reakcióját el tudnám nézegetni minden este. Sőt, saját, személyre szabott, privát műsort is tarthatna, egyáltalán nem tiltakoznék, ha ez lenne az új program a szokásos netflixezés helyett. Magamban elhatározom, hogy később felvetem neki az ötletet, most nem akarom idejekorán kiszakítani a rózsaszín szirupból, inkább végigzongoráznak túlhevült bőrén az ujjaim, az ajkaim, kényelmesen átringatva az utóhullámokon. A nyakához fészkelek, és bármennyire gyerekes is, úgy érzem, sosem akarom elengedni a kezét.
- Kamus… - Játékosan a vállába harapok, csak hogy leplezzem, milyen érzelgős, fülig érő vigyort csalt a képemre a nagyon is túlzó vallomás. Büntetésül azért, mert ennyire édes, végig szeretném gyötörni az egész nyakát, ám a következő szavaival sóbálvánnyá merevít maga felett. Egy pillanatra a teljes keringésem leáll, fixen érzem, megfagyok, mint a nyúl az esti fényszórók előtt. Aztán a létező összes vér a testemben, meg szerintem öt mérföldes körzetben mindenki másé is, elkezd az arcomba áramlani. Ösztönös reakció lenne ilyenkor elrejteni a zavaromat, de amilyen idióta vagyok, inkább premier plán kivetítem Cal előtt, ahogy feljebb tolom magam és megbámulom. Muszáj látnom az arckifejezését és kiderítenem, mennyit tud - láthatóan jóval többet, mint valaha hittem és akartam. Egyetlen jelenbéli húzásom miatt sem szégyenkezem, sőt, büszke vagyok minden hülyeségemre, de hogy gyerekként mennyire kínosan szerencsétlen voltam… És ezek szerint ezt nem sikerült előtte sem titokban tartani. Felért egy hadművelettel becsempészni a bénán becsomagolt kis ajándékot a szekrényébe. Meg hát eleve feltörni azt... Kétszer majdnem lebuktam, és utána egész nap úgy dobogott a szívem, estére a nagy izgatottságtól még a hőm is felszökött, anyámék majdnem otthon fogtak másnap, de hát akkor hogy láttam volna a reakcióját? Muszáj volt meggyőződnöm róla, hogy megkapta, utána meg persze egy hétre ágynak estem. Na jó, talán az izgatottság mellett az is rátett egy lapáttal a hirtelen jött betegségemre, hogy előtte egész éjjel az aréna hátsó bejáratánál ácsorogtam és Cal kedvenc gitárosára vártam, hogy kikönyörögjek tőle egy aláírást és egy pengetőt.
- Igen? Na szép… Hivatalosan is második vagyok valami suhanc mögött? - csóválom meg végül a fejem, és nagyon remélem, hogy a vérkeringésem újraindításával lassan az arcszínem is normalizálódik. Nem szeretem egy rakás szerencsétlenségnek érezni magam előtte.
- Nézzenek oda, milyen jó dolgod van… - somolygok végül, hogy aztán kiszakadva a múltból visszalendüljek a jelenbe, belé, hozzá, ugyanúgy hozzá, mindig csak hozzá. Mellette talán jóval önzetlenebb vagyok, mint azt bárki is kinézné belőlem, de annyira nem, hogy túl sokáig elodázzam a saját gyönyöröm. A szárnyamra fogó keze halk, jóleső morranást csal fel a torkomból, miközben minden más porcikám el akar égni tőle, rajta, benne.
- Az attól függ… Mit kapok cserébe - nyögöm vissza a szájába, épp csak egy röpke vigyort eresztve meg, mielőtt csókba fojtanám. Kivételesen nem is hagyom magunkat tovább fecsegni, újra és újra fel akarom térképezni a száját, kiélvezni a duzzadt, húsos párnák puhaságát, míg a folyamatosan növekvő forróság elviselhetetlenné lesz, és gyorsuló lökéseim éles csattanással fúlnak el, belerobbantva minden egyes cseppjét Calba. Az óvszerbe. Egyre megy. Ennyire intenzíven közel még senkihez sem éreztem magam, latex ide vagy oda. Vörös fürtjei közé túrok, levegőért kapva szakadok el tőle, hogy ritmusából kibillent tüdőm beérhesse kicsit magát. Míg átringatom magam a zsibbasztó eufórián, a kezem is lassabban játszik rajta. Szeretnék valami vicceset mondani, tényleg, de ahogy összeakad a pillantásunk, csak édes vigyorra és egy lusta csókra futja.

Azt hiszem, azon napestig vitatkozhatnánk, ki is a szexibb. Blue mosolya már felöltözve is olyasmi volt, amitől kedvem támadt addig csókolni, amíg már egyikünk sem kap rendesen levegőt, hát még így, hogy egy darab textil sem maradt rajta, ami elterelje a figyelmemet a kidolgozott izmokról, és… nos, úgy mindenről. Amikor átlök a határon, úgy kapaszkodom belé, mintha muszáj volna, és kicsit úgy érzem, az is. Muszáj, hogy a pillanathoz láncoljon, összefont ujjainkat szorítom meg újra, miközben a tarkójára simítom a másik kezem, hogy közelebb húzzam, amikor a nyakamhoz fészkeli az arcát. Nem tudom megállni, hogy kimondjam, ami ott van a nyelvem hegyén, egyszerűen úgy érzem, muszáj. Szusszanva mosolyodom el a gyanúsítgatásra, de folytatom, és érzem, ahogy Blue megdermed a karjaim között. Egy pillanatra igazán átsuhan rajtam az ijedtség, hogy rosszat mondtam, hogy talán mégsem ő volt, talán az egész… De nem. Ahogy feltolja magát, és fülig vörösödve rám néz, megnyugszom.
Nevetve rázom meg a fejem.
- Te vagy az első, de csak mert akkor még… - elharapom a mondatot, szó szerint. A fogaim az alsó ajkamba mélyednek, ahogy zavartan lesütöm a tekintetemet. Majdnem ostobaságot csináltam. Az az ajándék akkor még nem jelentett olyan sokat. Persze, mégiscsak az egyik legmenőbb dolog volt, imádtam Billie Joet, de ennél nem volt több, ahogy Blue-ra sem tekintettem másképp, mint egy kissrácra, akitől persze, jólesik a rajongás, de inkább csak zavarban van tőle az ember. Akkor én is másért rajongtam titokban, és ezt kifejezni még annyi tököm sem volt, mint Blue-nak. Most viszont az egész helyzet átértékelődött bennem, és mindez azért, mert Blue fontos lett. Fontosabb, mint egy tizenéves rajongás, egy aláírt pengető, vagy mint bármi más. Akkor még nem szerettem. Most viszont bármilyen ostobaságnak tűnik is csupán néhány hét távlatából, biztos vagyok benne, hogy szeretem. Ha nem így lenne, nem lennénk itt, így. Nem tennék kockára valamit, ami ilyen jó, ha a szívem nem írna felül minden józan döntést, amit az agyam meghozhat.
Igazán hálás vagyok Blue önzőségéért, amikor újra megmozdul, és eltereli a témát, én pedig örömmel csókolok vissza. Hogy mit kap cserébe? Mindent. Bármit. Csak maradjon, itt, velem, így, összefont ujjakkal, forrón egymáshoz símuló testtel, gyönyörtől elakadó lélegzettel, kipirult arccal… gyönyörű. Nem tudok jobb, szebb szót rá, egyszerűen megigéz a látvány, ahogy a kéj átcsapva Blue feje felett másféle árnyékokat fest az arcára. Lábaimmal a csípőjét ölelem, szabad kezemmel lustán símogatom a szárnyát, amíg elülnek az utolsó hullámok is, és amikor vigyorogva rám pillant, elmosolyodok én is, viszonozva a puha csókot. Nem akarom még elengedni, csak a kezéért nyúlok le, hogy sóhajtva elhúzzam kettőnk közül, és az ujjaira csókoljak. Nem mondom, hogy ellene lennék egy újabb körnek, de valahogy… nem érzem a sürgetést. Sokkal jobban vágyom arra, hogy csak… legyünk. Összebújva.
- Van időnk - súgom halkan, gyengéden megcirógatva az orrommal Blue orrát. - Én nem megyek sehova.
Hiszen megígértem neki, kisujjeskü, meg minden. Abban csak reménykedni tudok, hogy neki sincs a tervei között a lelépés. Hiába igyekszem bízni bennem, a nyomorult kisördög csak suttogja a fülembe a hülyeségeit a vállamon ücsörögve. Nem én vagyok az önbizalom és az egészséges önbecsülés mintapéldánya, na.
- Mit szólsz egy zuhanyhoz? - nézek Blue szemeibe somolyogva, majd lassan vigyorrá szélesedik a mosolyom. - Aztán kidíszíthetnénk azokat a sütiket, hm?

Kérdőn felszalad a szemöldököm, láthatóan folytatást várva a hirtelen félbehagyott mondatához, ám az együttlétünk hevében a beszélgetés egyelőre másodlagossá válik, így ha nem vall magától, valószínűleg hagyom, hogy megússza a témát. Csak most. Amint felszabadul egyetlen darab agysejtem is, vissza fogok térni rá, mi is volt egész pontosan régebben. Bármennyire is szeretem hallgatni a saját hangom, meg az övét, most mesésebb szimfóniát jelentenek az összefolyó, artikulálatlan nyögések és sóhajok és az az el-elfúló trillázás a végén, ahogy egymás után lekoccoljuk a csillagokat. Olyan királyi lustasággal terpeszkedem szét Caleben, mint akinek esze ágában sincs a következő hat hónapban megmozdulni, ne adja az ég leszállni róla, inkább aléltan élvezem a cirógatását, szárnyaim elégedetten rebegnek az ujjai alatt.
- Hmm, lesz majd olyan, amikor nem engedlek sehova. De amíg hivatalosan nem jelentelek be a lakótársak előtt, technikailag nincs is olyan sok időnk, tehát ha szeretnénk még egy kört, akkor gyakorlatilag… - kezdenék el érvelni egy második, sőt, harmadik menet erőteljes létjogosultsága mellett, de aztán olyan édesen dugja hozzám az orrát, hogy még én is belefáradok a saját hülyeségembe és megadón elnevetem magam.
- Jó, jó, hagylak szusszanni… De a staminádon kicsit még dolgoznunk kell majd. - Finoman megpaskolom a fenekét, mielőtt végre rávenném magam, hogy legördüljek róla. Nem megyek messzire, szorosan mellette helyezkedem el, kezem-lábam átvetve rajta, hogy minél több ponton érintkezhessünk egymással.
- Mmmh, jól hangzik. Két perc és mehetünk… - Még közelebb csusszanok hozzá, ami fizikai képtelenség lenne, pedig megoldom, és az arcom befészkelem valahova a nyakához, ahol a testhője még intenzív meleget áraszt és az illatát is erőteljesebben érezhetem.
- ...És, csak hogy tudd, nem támogatom a zuhanyszexet, bármilyen szexin hangzik is. - toldom még hozzá informatív jelleggel, aztán jó alaposan kiélvezem azt a két percet, amiből lehet, hogy lesz öt-hat is, vagy tíz, ha Cal nem sürget. Szükségem van rá, hogy nyugiban ölelgethessem, bújhassam, lusta csókokat hinthessek a teste különböző pontjaira és bevárjam a tüdőmet, meg a szívemet, míg felélednek az extázisból és újra megtanulnak rendesen funkcionálni. És egy kicsit még őt is szeretném nyúzni, bele akarok hallgatni a szívverésébe a mellkasán, össze akarom túrni a haját és le akarom nyalogatni a gyönyöre lenyomatát a hasáról, megfigyelve, behorpadnak-e azok a fűnyíráson edzett kockák egy-egy nyalintás alatt és vajon zavarba tudom-e hozni, ha közben kajánul rávigyorgok. Onnan pedig még lejjebb akarok menni, ébresztgető csókokkal táncolva körbe a férfiasságát, hogy mielőtt még eredményt érhetnék el, játékosan a combjába harapjak.
- Menjünk tusolni. Látni akarom, milyen művészeti alkotásokat hozol össze a sütijeimből - Mielőtt megindulnék azonban, még megtámaszkodom felette, forró csókkal feszülök neki a szájának, belekóstolva a puha ajkak közé, aztán kiszabadítom magam végre az óvszerből és magammal húzom Calt a fürdő felé anélkül, hogy hosszabb időre hajlandó lennék elszakadni a szájától.

Eszemben sincs magamtól vallani, egyelőre legalábbis, így kihasználom az alkalmat, hogy van mivel eltereljem Blue figyelmét az elszólásról. Utána pedig csak jóleső zsibbadással, pihegve élvezem a gyönyör utóhatásait, és most még Blue súlyát magamon érezni is jóleső. Tökéletesen tisztában vagyok vele, hol vagyok és kivel, nincs létjogosultsága most semmilyen negatív gondolatnak. Lustán cirógatom a szárnyait, élvezem a finom rebbenéseket az ujjaim alatt, és boldog mosollyal csitítom Blue lelkesedését. A nevetése ragadós, és örülök, hogy megadja magát a kérésemnek.
- Semmi baj az állóképességemmel, csak egyszerűen… túl jó csak így - mormolom halkan a hajába fúrva az arcomat, amikor végül mellém fekszik, és kinyújtott kezem a feje alá teszem, hogy úgy ölelhessem magamhoz, miközben hozzám bújik. Ha létezik is mennyország, kizárt, hogy ennél jobb legyen.
- Nocsak! - próbálok rásandítani a zuhanyszexes megjegyzése után, de csak a fél profilját látom, így simán a plafonnak címezem a szavaimat, apró köröket rajzolva a vállára. - Nem gondoltam, hogy Blue Lewisnak pont a zuhanyszexszel vannak fenntartásai. Kíváncsivá tettél, hogy miért…
Egyáltalán nem sürgetem, hogy kihámozzuk magunkat egymás karjaiból, élvezem az elpergő pillanatokat, és tényleg érdekel, mi baja Blue-nak a zuhannyal.
- Pedig… épp fel akartam ajánlani, hogy ha szeretnél egy második kört, összeköthetjük a kellemeset a hasznossal - fordítom el kissé a fejem, az ajkaimmal és a nyelvem hegyével megkeresve Blue fülének ívét. - Nagyon… nagyon sok előnye van annak, ha nem kell, hogy érdekeljen, mit maszatol össze a tündér…
A lehető legfülledtebb hangomat veszem elő, már csak azért is, hogy lássam, Blue hogyan reagál, és húzzam kicsit az agyát. Egyszerűen muszáj, mert annyira élvezem, hogy vele lehet, hogy bármit ejtek ki a számon, nagyon kicsi az esélye rá, hogy nagyobb marhaság legyen, mint amivel ő tud előállni, és ez… felszabadító.
Kiélvezem az összes apró simítást, puha cirógatást, amivel Blue a felhevült bőrömet kényezteti, a hajamat kócolja, és bármennyire is igyekszem, hogy ne így legyen, igenis zavarba hoz, amikor rám vigyorog, miközben letisztogatja a hasam. Mert önmagában talán nem lenne olyan zavarba ejtő a dolog, de jó ég, az a mosoly, az a pajkos csillanás azokban a kék szemekben…! Megőrjít, darabokra cincálja minden önuralmamat és egyben minden maradék szégyenérzetemet. Sokkal intimebbnek érzem ezt a gesztust, mint amikor a férfiasságom vette az ajkai közé. Bizony megfeszül a hasam, és érzem, hogy az arcom lángba borul, de csak azért sem vagyok hajlandó elfordítani a tekintetemet Blue-ról. Kevés ennél erotikusabb dologban volt még részem.
- Megőrjítesz - szusszanok félig nevetve, mégis vággyal telt hangon, és őszintén megkönnyebbülök, amikor megkegyelmez, és kiadja az ukázt, hogy menjünk végre zuhanyozni.
- Menjünk - bólintok, és már kelnék is fel az ágyról, amikor megtámaszkodik felettem, én pedig örömmel futtatom a kezeimet a mozdulattól megfeszülő felkarjára, miközben újra megcsókol, és nem is nagyon szakadnak el az ajkaink, ahogy felkelünk az ágyról, és a fürdő felé vesszük az irányt.