Arcon is vágtak ezzel a kirúgás dologgal. Azóta sokat lógok abban a képtárban, el se hiszem, hogy leélveztem a falat. Anyám rögtön két infarktussal lenne gazdagabb ha ezt valaha megtudná. Tele van a fejem Olival azóta, még a neten is rákerestem, pedig ez igazság szerint sosem jutott az eszembe. Nem bolondultam meg akkor sem annyira, hogy magamat szivassam azzal, hogy őt bámulom videókban, lapokban. Nincs sok cuccom amit össze kell szedni, a főnök szigorú tekintete végig a hátamat nyilazza. Nehezen fog még egy fiatal hülyét találni, aki mellé nem kell még három ember, mert annyit van helyben, hogy egyébként is műszakot visz, akkor is ha épp nem. "Mondtam Chris, nem fogadok el több hibát." - Értem, Mr. Clark, megértem a döntését. - amúgy kurvára nem, mert most pár kóbor cigi, meg egy kis fű és bor még nem ártott senkinek. Nem okádtam le a képeit, nem engedtem be illetéktelent és fel sem gyújtottam. Mégis, munkaidő és többször egymás után. Hogy bassza meg a kurva élet!  
Becipzározom az utazót, átveszem a borítékot és elhúzom a belem. Technikailag céltalanul, ebben a fos időben. Láttam az öreg arcán, hogy amúgy sajnálja. Ő bírt, csak a többi seggfej nem. Hiába, a világ nem fogad el hibákat. Veszek egy doboz cigit, szétáztatom az esőben és a belváros felé megyek. Még a zsebemben van két spangli is, úgyhogy legalább aludni fogok tudni egy jót, már csak a holt kellene behatárolni valamilyen vonalzóval. Elhaladok bárok, nevető emberek, párok között akik mind újsággal a fejükön vagy ernyő alatt szaladnak be valahová. Még egy bár, egy étterem, pénzváltó, szálloda. Kitörlöm a homlokomból a vizet. Csak egy este, egyetlen egy amikor kényelmes helyre tehetem a seggem, tisztességes hely van a kádban, illatos a törölköző és van szobaszerviz. Nem mondom, hogy a régi életemből nem hiányzik egy rakás dolog, de én hoztam meg a döntést.
Besétálok, már az nem tetszik amúgy, ahogy a recepciós rám néz. Éppen valami ultrafontos dologban zavarom meg őket, amit nem kellene hallanom sem, hisz "Mr. Hudson lakosztályát hozzátok rendbe, a heti második takarítás következik." Mr. Hudson. Mr. miféle Hudson? Némán hallgatózom tovább, mennyire szánalmas vagyok már. "Ilyen arccal elnöknek is indulhatna." Annak. "Még a neve is, Oliver, milyen szép". Akkorát dobban a szívem, hogy félre kell néznem. Oli? Olinak van itt lakosztálya? Beletörlöm a kezem a farmeromba, keresek valami logót, nevet, akármit. Hamilton, Hamilton, Hamilton. Honnan..? Baszki, fejcsóválva rázom ki a gondolatot. Hamilton, itt volt foglalás amikor úgy volt, hogy eljövök karácsonyra. Ebbe a kurva hotelbe jöttünk volna, ha nem baszom el a bizonyítványt. Apám nem egyezett bele az útba, nem jöhettem. Ő sem jött utána, még csak fel sem hívott. Anyám akkora notórius kamugép ha a családról van szó, hogy el se tudom képzelni vajon most mit adott elő mindenkinek, hová tűntem két éve. Végre rám emeli a csaj a tekintetét, meg vagyok tisztelve. "Segíthetünk esetleg?" - Segíthetnek. Szobát szeretnék két főre, két éjszakára, minél magasabban. Lehetőleg kádast és nem zuhanyzóst. Megoldható? - pötyög, utánanéz. Megoldható. Megmosolyogtatjuk egymást, én a kápéval, ő meg a jatt reményével. Kilapátolom a borítékból a pénzt, hát ezt verhetném el értelmesebb dolgokra is. "Milyen nevet írhatok?" Picsába. - Jenson. Christopher. - rám mosolyog, nyomtat én meg nem kérek számlát sem, mert ilyen rendes vagyok. Londindert sem, semmit. Rákacsintok egy mosoly kíséretében. Az extrás emelet alá, ahogy kértem. A dohányzást elfelejtettem, de sebaj. Mindenhol van ablak. A szobám helyett viszont a legfelsőre megyek, a magánokhoz. Ha kell, mindet végignézem egyesével. Fogalmam sincs mit csinálok, miért akarok ide bejutni. Először csak kopogok az ajtókon, kettőből ki is néznek. Nem nyerek. Suite meg nincs olyan sok, marad kettő. Oli nem szeret középen lenni sehol, tuti a szélső az. A régi bankkártyámat dugom az ajtóhoz, hátha megcseszi annyira a kilincs nyelvét, hogy bemehessek. A vállamra nehezedő kéztől kis híján kapok agyrákot. "A betörés bűncselekmény fiam." Ennyi marad meg az egészből, meg az, hogy ketten elvezetnek. - Nézze nem akartam betörni, esküszöm. Csak eltévesztettem az emeletet. - magyarázom, rohadtul nem hiszi el. Nem is illek ide, mennyire igaza van. Egyáltalán nem tűnök a Hudson lakosztályba valónak, se a szállodába, semmilyen szinten. - De ismerem Mr. Hudsont. Hívja fel. Komolyan, hívja fel Oliver Hudsont és kérdezze meg tőle. - befékezek, felajánlhatnám, hogy én hívom fel, de fogalmam sincs hol érem el. Aztán azt mondanák nem is vele beszélnek. - Hívják fel! - jönnek a zsarukkal, na de egy név, egy ilyen név mindig súlyt jelent. Felhívják, a szívem üt kétezret percenként. Mi a gecit mondok neki? "Mit mondjunk, ki a vendége?" - Chris, a galériából. Tudni fogja. - bízom benne, hogy nem felejtette el a múltkorit. Nem tehette, nekem nem ment. Noha nem mondtam neki nevet. "Chris a galériából, Mr. Hudson. Azt állítja véletlen és a szobája az öné alatt van. Ismeri?" Intek, hogy adja ide. - Hogyne ismernél, nem igaz? Elmondod a két baromnak, hogy nem betörő vagyok? - kérdezem közvetlenül, minél erősebb kapcsolódás kell. Visszaadom a telefont, nem akarok vele beszélni. Megkattantam, megőrültem miatta. Azóta nem bírok másra gondolni, vagy normálisan viselkedni. Kihasználom ezt a fél percet és a lépcsőkhöz iramodok. Annyira kár, hogy meghallom a balfaszságom maradékát. "A bankkártyán nem ez a név szerepel, hanem Leigh. Hayden Leigh. Rohadt kis tolvaj." - a többit meg nem akarom hallani, remélem már letették. Remélem lehetek elég gyors hozzájuk képest. Átrohanok az előcsarnokon a végtelen lépcsősor után és kivágom magam előtt az ajtót. A szar esőben semmit sem látok. Meg kellene őt várnom. Mégsem kellene, lopással meg betörés gyanújával fogják hívni a zsarukat. Ha elszedik az irataimat vége. Hát futni kezdek az utcán, törölgetem a szemem, semmit nem látok. Csak két sarokkal odébb állok meg, befordulva valami étterem mellett. Felröhögök kínomban, hát ilyen nincs. Nincs! Azt fogják hinni, hogy magamat is kiraboltam. Nem futok tovább, majd az utca másik végén másfelé megyek. Így kell pénzt kidobni, mi?

Felvillan a tekintetemben az ellenkezés parazsa. Miért nem most? Mitől lesz alkalmasabb fél órával később, mint mondjuk most? Mit tudna mondani egyáltalán amivel megindokolná nekem, hogy egyszerűen lepattintott magáról? Nem, ez még annál is rosszabb volt. Mintha egyszerűen csak lefosta volna a létezésemet onnantól kezdve. A húgomat meg nem értem az egészben, hogy? Hogy lenne képes mindazok után kimondani neki egy igent az oltár előtt ami köztünk történt és történik, mert bassza meg még mindig itt van, jelen van és velünk van. Megfeszülünk egymásért, már attól felállt, hogy egyáltalán elkezdett hozzám beszélni. Átöltözni előttem. Hogy megláttam az ágyát. Két perc se kellett, hogy nyögve élvezzek a szájába, neki meg főleg nem, hogy az enyémbe. Tehát jelen van, ugyanúgy. Észbontó. Úgyhogy horkantok egyet, amit nincs élő ember aki jól fogad tőlem. Kifújom a füstöt, még egy slukk, megint kifújom. Ez segít átevezni a nyugodtabb vizekre.
- Mozizol? - felnevetek, hát csak térdig húzom fel a nadrágot, mert a gyomrom viszont erősen kaja után kiáltozik, sajnos előfordult már pár alkoholos léböjt és nem annyira borzongtam tőle pozitívan. Így inkább ezt passzolnám, na meg az arkcifejezését látva szükségem lesz némi energiára ha túl akarom magunkat élni és nem elaludni egy óra múlva. - Ezen segíthetünk. - mérem végig, ez a baj a nadrágjával, hogy imádom nézni benne, főleg mert tudom, hogy nincs alatta semmi, a kontraszt a bőrével pedig lenyűgöz. Sajnálom, hogy nem rám ül, hogy közelebbről is lássam. Sétáltatom az ujjam a hasamon lefelé, megállok a farkamnál és rámosolygok. - Ízelítő, jól mondod. - istenem, mennyire szeretném ha szétnyalna mindenütt, ha kicikkezne a fognyomaival megint. Megborzongok a nézésétől, hát esküszöm magához hív, mesél és képeket is vetít arról, hogy mi történhetne mondjuk a szájtépés helyett. Bár nem bánom, hogy van benne szünet. Egy kicsi. - Nem bírod ki az ágyig. - főleg akkor nem, ha közelebb jön hozzám vagy ha én megyek hozzá. Akkor megint leragadunk, pedig izgat az ágya, túlságosan rendezett. Mintha alig lenne használatban, ráadásul úgy érzem nagyon-nagyon messze van innen. A szép szája igazat szól, mindig elérte ha akart valamit. Akkor is, ha nem úgy értettem egyet ahogy a klasszikus formák megkívánták. "Siess, Hayden ennyi időnk nincs!" mondá ő, de én voltam felül és nekem lassan, élvezkedve esett jól, minden centijét kihasználva. Aléltra nyögtem magam rajta és kegyesen nem ment ennek ellene. Vagyis legtöbbször nem. Elhal a sóhajom, istenem, rá akarok ülni a farkára. Annyira világosan vágyom, hogy még a lélegzetem is gyorsul tőle. Feltornázom magamra a nadrágot, muszáj. Felperzsel a nézésével.
- Utána már megértettem, ott és akkor nem tudtam mi a baj. - semmi szégyenletes nincs ebben, ezernyi más érzelmet sem értettem eleinte. Azt sem, hogy szeretem, hogy féltékeny vagyok egy hangra a telefonban, még az apámra is az voltam, mert vele maradt beszélgetni helyettem. Mindent akartam belőle. - A testem? Oli, azzal sosem tudtam neked hazudni. - most sem tudnék, bár talán már nem emlékszik minden pontra, minden kis mozdulatra, de legtöbbször azonnal lebuktam előtte mindennel, értette, hogy mit akarok akkor is, mikor nem voltam képes szavakba önteni sem. - Azt hittem csak hiányoltál, eleinte nagyon úgy tűnt. - a hevessége, a kezei és a szája egyszerűen felperzselték az agyamat. Azt hittem játszadozunk csak, Féltékeny volt. Féltékeny! - Nem volt okod rá pedig. - Nem mondom, talán előfordult olyan is, hogy később csak húztam valamivel, hogy érezhessem azokat a kristálytiszta pillanatokat a sajátomként, hogy az övé vagyok, ahogy ő az enyém. Dobjon félre mindenki mást. Ah. - Oli, ne már! Te is tudod, hogy provokáltál a kérdésekkel, büntetéses vallatás lett belőlük. - még a könnyem is csorgott, a nyálam is a végére. - Azelőtt eldöntötted hol voltam és mit csináltam, hogy egyáltalán mondtam volna bármit. - egek de meg akarom csókolni azt a féltékeny száját, jaj nekem, nem lesz ez így jó. A vacsorám se fog felérni. - Mert azt hittem, hogy játszol. - aztán szenvedtetett, nagyon aprólékosan, pedig másra gondoltam. Aznap estére kajálást beszéltünk meg és filmet, meg rengeteg szexet. Az utóbbi mondjuk megvalósult. - Pedig napokig éreztem rá a szándékot. - másnap még a szex gondolatától is kivert a víz, sőt harmadnap is óckodtam a gondolattól. Eltúlozta én meg fasz voltam leállítani. - Esedeztem, hogy hagyd abba. - persze az egy szócskát nem mondtam ki, nem voltam rá képes. Akkor elismertem volna amit állított és az volt a helyzet, hogy kurvára nem akartam semmit elfogadni, beismerni, aláírni neki. - a bankár neje, ó, felnevetek. Mekkora csörömpölés volt akkor. - Mert hagytad neki baszd meg, hogy simogasson! Flörtöltél a nővel és még rágyújtani is kimentetek. - megint affektálok, még egy olyan idegesítő némbert! - Aztán külön terem, ahová be se mehettem. Tudod mit csinált? Adott egy húszast, hogy vegyek magamnak valamit és ne várjalak meg éjjel. Egy húszast! - fortyanok fel mint egy vulkán, hát természetesen elraktam azért és a budiba dobtam. - Utána meg jöttél kedveskedni, hát meg a faszt. - miért vagyok ideges ettől? Régen volt, a nőt már tuti kinyírta a botox, vagy a férje, passzolom. Nem aludtam mellette, annyira kiverte a biztosítékomat a nő gondolata is. Eljátszottuk a takarítsd fel, nem teszem, mondtam valamit, leszarom játékot is pár fordulóig. - Lévén meg sem bírtam mozdulni? - úgy éreztem sose fogok felállni arról az ágyról, úgy pakolta szét a lábaimat ahogy akarta, nem hagyott bennem erőt, csak a fejemben. Az agyam nemet intett, nem mondtam ki semmit. - Nem mondtam ki a szót. - tudom, hogy nem tettem meg. Dühös volt, aléltra baszott, szó szerint is. - Akkor ájulásban is engem fogtál azzal a forró kezeddel. - elmosolyodom, azt hittem egyébként ezt már elfelejtette. Nekem a csajt mondjuk sikerült is teljesen azóta. A telefonnál bólintok és leadom mit kér. Mondjuk rólam tudta, hogy hajlamos vagyok féltékenynek lenni, hamar csattanok és egyébként meg is sértődtem akkoriban elég könnyen. Nem fekszem vissza, hanem célzottan hozzá sétálok, le is ülök elé. - Tényleg, Kamilla! - halkan nevetek csak, az arcához nem kerülök közelebb a csajnak egy centivel sem. Cirógatom a talpát. - Hogy mindenféle kurva simogat amikor nekem meg nem lehet? Néha kifejezetten baj volt. - máskor meg egyáltalán nem, mert tudtam, hogy nem foglalkozik velük, vagyis ha ott vagyok akkor biztos nem, voltak viszont pillanatok amikor mindet lerúgtam volna és a homlokára írtam volna, hogy foglalt. Nekem foglalt és ő tette azzá magát. Masszírozom a talpát, míg elnézem a vonzó arcát az érzékeny témánk közepén. - Én mondtam neki, hogy az vagy. Így nem kérdezett. - nem jó pont mondjuk pont ennél a körnél, hogy amúgy meg másoknak prímán hazudoztam és gyártottam le mindenféle kifogást. Rácsókolok a lábujjára, sose vallanám be, de amikor féltékeny akkor valami eszelősen gyönyörű. Ugyanez igaz arra is, ha dühös. - Megfogta a farkam. - utólag már nevetek magamon, hogy megilletődtem abban a pillanatban. Egyáltalán nem voltam szűz, sem tapasztalatlan, de a csajokkal rettenetesen. - Hogyne lenne jelentősége. - hát most is rákérdez, ugyanúgy megkérdezi mint akkor, leszámítva, hogy nem hozza rám a frászt a vádló kérdésekkel, nem provokál dacra. Ráharapok a talpélére, édesem, hát ezt a kérdést meg kell válaszolni. - Nem mintha számítana, magad mondtad. - lerakom a lábait és felcsúszom rajta, hogy a fotel karfáin támaszthassak. Az alhasára csókolok, a köldökére, az oldalán húzom a nyelvem, a feszes bőrre harapok, szívom, hogy nyomot hagyhassak rajta pár pillanatig. Tolom fel magam az izmok lankáin, átnyalok a mellbimbóján. - Már elmondtam neked párszor. - áttornázom magam az ölébe, hozzá akarok érni, átvenni a bőre melegét megint. - Akarta. Tudod mit csináltunk? - mozdítom rajta a csípőm, érezni akarom, annyira szeretném. - Akarod tudni mit? - nem csókolom meg, csak ingerlem a száját a sajátommal, közénk nyomom a tenyerem míg hátrébb csúszok, muszáj megfognom, kézbe akarom őt venni. Kopogtatnak, "szobaszerviz" hallatszik be. A farkán tolom a tenyerem és forrón csókolom szájon. Gyorsan mászom le róla és vigyorogva megyek az ajtóhoz. Nem okoz különösebben zavart bennem, hogy félmeztelen vagyok. - Köszönöm. - veszem el a tálcát tőle, legalább nem faszom kocsin tolja fel. - Vacsorát? - kérdezem egy gyökér mosollyal, nem válaszoltam még meg a kérdését. A pulthoz sétálok és lepakolom a kaját. Felülök a székre. - Gyere! - csak szembe üljön velem, ne mellém mert megbolondulok.

Elnevetem magam, a hangom tele fülledt vággyal, hiába élveztem el, nincs jelentősége. Mozizom hát, hogyne tenném, nekem elég ha most hosszú percekig ül így a kanapén, elnyújtott lábakkal és hagyja, hogy nézzem, agyban megfestem, tiszta Titanic. Amúgy is mindegy miről beszél, mert a hangját hallom ugyan, hogy valamin segítene, de a tekintetem az ujjait követi, ahogy szabadon bejárják a bőrét és csak irigység sóhajt fel bennem, hogy nem a nyelvem az. Felszisszenek kár, hogy megáll a mozdulatban. Jól van barátom, ízelítő… összefut a nyál a számban, pedig még tele vagy az ízével a pia és a cigi alatt. – Tény, de nem is akarom kibírni az ágyig. – szemmel faljuk egymást, a gyomromban ugrálnak a vágy gömbjei, alig is bírok egy helyben ülni és nem rajta, alatta. Bősz szavakkal a testére harapni, hogy gyorsabban, mélyebben csak csinálja. Kínlódom ettől a soktól. A gondolataim között éppen nagyon kefélem őt, amikor rátérünk a Kamilla témára. – A tested azt mondta valamit eltitkolsz. Ezzel húztál fel, de ezerszer súgtam a füledre, hogy állíts meg, mégsem tetted. – ó egek, de fáradt voltam, mire ő mozdulni sem bírt. Jószerivel én sem, de megérte, minden perce. Felszalad a szemöldököm. – Ugyan Hayden, nem voltál te buta gyerek soha sem, mindig is ismerted milyen az igazi indulat rajtam, eleinte kifejezetten élvezted, hogy felbaszom magam. – csak aztán nem az lett a vége, ami szokott, mert nem békülősen dugtunk, hanem durván, de ott Hayden igenis hülyére akart venni. Talán szárnypróbálgatás volt, hogy meddig mehet el. Egy teszt, mit szólok hozzá, ha nem vagyok egyetlen az életében,. nos… azt hiszem nem vizsgáztam túl nyitott  személyiségre, mert ugyan Haydent egyenrangúnak próbáltam tekinteni, mégis én voltam a kapcsolat irányítója. Szó sincs arról, hogy nem teheti meg, amit akar, ahogy én sem, vagy tehette, ha nem voltam ott. – Talán hamar ítéltem, de lehet nem, csak te tudod az igazságot. – csalafinta a mosolyom, akkor ideje színt vallani. – Ó de, hogy esedeztél, azonban a varázsszó nem hagyta el éteri ajkad, sem a nyögéseid közé nem sült be, sem a sikolyokba. – Pedig nagyon figyeltem, hogy le ne csússzak róla, ha kinyögi, ha csak elkezdi és gondol rá, akkor megállok, soha nem bántottam, ha enyhítést kért, de ott nem tette. Valami miatt büntette magát velem és mi kellett nekem ennél erősebb bizonyíték? -  Mert az emberek hozzám érnek, nekem amúgy fel sem tűnt, olyannyira csak rád koncentráltam. Azonban a bankár neje befektető a szívesség bankomban, ha jó vagyok hozzá, jó lesz hozzám. Adok és kapok. – megemelem a kezeimet,  hogy mérleget utánozzak neki, kiegyenlítő szárakkal. – Komolyan? – elnevetem magam, beejtem a kezem az ölembe.  – Mire költötted a húszast? – kész. Nem tehetek róla, hogy kinevetem. Persze az éjszakáét vele töltöttem, de meghívhatott volna egy kávéra a húszasból. – Szép este volt, akkor éreztem először, hogy házasok vagyunk. – hát, hogy perlekedtünk, végül feltakarította, igaz nagyon duzzogva, a kukát rugdalva, felborogatva és lesérült egy szilánktól is, majd duzzogva kivonult a hálóból éjszakára. – Addigra nem… ahh- felnyögök a gondolattól is, milyen szexi volt, atyaég, a karja becsavarodva a feje alá, arra nem volt ereje, hogy kivegye a nyáladzó arca alól. Lélegezni alig bírt. – Nem, pedig sokszor elmondtam neked, ha elfelejtetted volna. – mély a sóhajom megint. Biccentek, Kamilla… doh. – Sokszor volt probléma nekem is, de imádtam a moziban a sötétben a kezed gyűrni, meg a farkam a szádba. – az összes klasszikus szexet kipróbáltuk, lifttől a természetig, a kocsin keresztül, a nyilvános wcbben a benzinkúton. Mindenhol is. – Dicséretes. – az apjának hazudott, elég beteg. De csináltunk ennél betegebbet is. – Na mondom. – csak megfogta. De már nem is érdekel, hiszen most bevallaná, ha több is lett volna. Felnyögök a harapásra, megint elönt a vágy forró tüze. – Engedjük el. – nem érdekel mi volt ott és akkor, már nem. terpeszt nyitok neki nagyobbat, ahogy a lábaim között siklik, felbizsereg a bőröm, a vágytól felver a szívem egy egészen buzgó ritmusa. A hajába simogatnak az ujjaim. A nyelvétől egészen izgalomba jövök, megmoccan a testem, át a mellbimbómon, hátra dobom a fejem, hogy hangosan sóhajtsak. Az ölembe húzom, két kézzel markolok a seggére, magamra rántom egészen. – Nem, már nem akarom tudni, csak, ha elmeséled úgy, hogy nagyon felizgatsz vele. – akkor mindent is akarok tudni, azt is ami sosem volt, ha izgató és szexi és ő is benne van. A farkam reakcióba lép a vérkeringésemmel, nyögve követem a mozdulatát az ölembe és a kezem előre siklik, hogy megint a farkán markoljak, nekisimogassam a nadrág anyagának. Belehajolok a reménybeli csókba, de nem kapom meg, felröffenek. – Igen. – engedelmesen nyögök csak, mindent  akarok tudni bassza meg, mindent. Előre hajolok, hogy a vállán csókoljak és a kezem becsúsztatom a nadrágjába. Kopogás… mi? Még nyikkan a szám, a kezébe keményedő farkamtól és elhagyja a terepet. Alig is értem mi folyik körülöttem, megzavarodom.
Ajtót nyit… milyen gyönyörű, így hátulról is, jó isten. – Jövök. – tragikus a sóhajtom és megint kőkemény  a farkam. Leülök, elveszem a tányérjaimat és őt bámulva megvajazom a friss pirítóst, majd húst tornyozok rá és zöldséget szúrok a villámra. – Nagyon rossz fiú vagy, Hayden, nem lesz ennek jó vége. – ráharapok a kenyérre, de csak őt nézem, nem kívánok jó étvágyat, ez most nem az a menet. – Mit csinálsz a városban Hayden? – muszáj beszélgetnem vele mert, ha csak nézem itt kapok agyvérzést, megint keményen lüktet a farkam, kezdem az agyam eldobálni. Tán illett volna kezet mosnom…

Valamiért imádom, hogy figyeli mit csinálok, hogyan mozdulok. Mintha minden kis részletem érdekes vagy legalábbis lenyűgöző lenne számára. Gyanítom az én tekintetem is hasonlóan izzón figyeli őt abban a fotelban. Miért nem hozzám ült le vagy mondjuk rám? Akkor nem lenne köztünk ennyi távolság sem. Magam helyett az ő testén sétáltatnám az ujjaimat, megfigyelném minden rezdülését, támaszthatnám a tenyerem a csípőjén és küzdhetnék azzal, hogy nincs a szám alatt. Istenem, mindjárt elpárolgok tőle. Hogy lehetséges ez évek után?
- Igen, mert azt hittem csak játszani fogunk, mármint úgy ahogy egyébként is tettük. - elmosolyodom - Lehet csak rosszul értelmezted a jeleket. - vagyis valamit titkoltam, illetve mégsem mert nem kérdezte meg. A szex körül forogtak a kérdések szerencsekerekei, mit tettem a csajjal, hogy tettem vele, valljam csak be, hogy megtettem. Aztán a játék másba fordult, új szintre lépett és már csak makacsságból sem mondhattam ki azt a szót, akkor elismertem volna az igazát. - Ah, a lelket kikefélted belőlem. - csúszom lejjebb a kanapén, hiszen szó szerint ez történt. Bár az zavart, hogy nem értettem még, annyira nem jól igazodtam ki az érzések között, hogy sokszor a sajátjaimat is nehezen gondoltam végig, nemhogy az övét. - Igazság, igazság, hát neked is tudnod kellene. - imádom a tényt, hogy féltékeny volt és ki is meri nekem mondani. Nem tűrte jól finoman szólva sem ha a tudtával lett volna más a képben. Nem mintha érdekeltek volna mások, persze beszélgettem, érdeklődő voltam meg minden ilyesmi ha olyan helyre kellett mennünk.
- Ezt vegyem úgy, hogy megdugtad? - a hangom pusztán kíváncsi, mert lehet nem aznap éjjel, lehet csak utána, vagy egy fél év múlva, vagy csak szimplán lehet úgy érti, hogy ha kedves hozzá akkor a nő is az és így minden más jobban viszonyul körülötte. Meg mindenki más is. - Ha elmondtad volna, nem kapok agyfaszt miatta. Na meg, ne tapizzon nyilvánosan. - pedig foglalt volt, nagyon is foglalt, csak nekem ezt nem lehetett kimondani, sem kimutatni. Szájba sem vághattam érte a nőt, egyszerűen nem tehettem semmit sem. Meg voltam kötve mindenféle szempontból. Belül viszont úgy fortyogtam mint a vulkán. - Kidobtam, ne viccelj. A kérdésben nem voltam lefizethető. - most már tudom milyen ha protokollból vagy jóban valakivel, ha azért mosolyogsz rá mert remélsz tőle később valamit, na meg nincs más választásod csak ezt tenni. - Ha azok lettünk volna.. - nagyot sóhajtok, egyébként akkoriban nagyon könnyen elképzeltem, hogy majd az lehet a vége. - bizony még ott léptem volna ellene . Vagy magamra vontam volna a figyelmed másképpen. - gonoszul elmosolyodom, ó, isteni jó lett volna közben. Meg utána fenn a szobában is. Ehelyett bennem a féltékeny düh tombolt amit szerintem odafenn meg is értett, nem is hívott be éjjel. Ettől még hajnalban a konyhában dugtunk, a nőcske meg csak álmodozhatott volna maximum arról, hogy az ő segge landol a pulton, neki mormog Oli olyanokat mint nekem tette. Eredetileg csak nassolni mentem ki, ő inni és véteknek éreztem elpazarolni az órákat nélküle. Már csak látszatra duzzogtam, amint a közelembe jött zsongott a fejem is. Kinyúltam érte és mire a szájába vett már nem voltam álmos, csak nyögdécseltem és nem akartam bemenni az ágyra. Annyira jó volt, szeretgettük egymást és olyan isteni szex keveredett ki, hogy természetesen vele aludtam el, a nőről meg nem akartam beszélni. - Hol nem adtad a farkad a számba? - elmosolyodom szélesen, vágytól felcsillanó szemekkel. - Mondjuk az a főút melletti lepukkant motel elég undorító volt. - ki is ráz a hideg. Messziről látszott, hogy mindentől is ragad az ágynemű meg a padló, úgyhogy az egyetlen tiszta helyiségben aludtunk, a kádban. Muszáj volt mindig egy éjszakára megállni, ne legyünk feltűnőek. - A legjobb abban a hülye sátorban volt. - annyira hideg volt éjjel a hegyekben, hogy azzal melegítettük magunkat, hogy élvezkedtünk egymáson. - Mondtam én neked akkor is, hogy kétszemélyes a hálózsákod. - belegondolva, tényleg mindenhol valamilyen módon megtörtént kettőnk között. Mindig egyre többször.
Muszáj most is hozzáérnem, ez egy erős kényszer aminek eleget akarok tenni. Csókolni a féltékeny száját, végre dugni vele egy hatalmasat. Kamilla, kit is érdekel az a lány, lehet már azóta van tíz gyereke, vagy nem is él. Nem számít és akkor sem számított. Ez számít, a bőre a nyelvem alatt. - Ha már kérdezed a választ is kell hallanod. - imádom az ízét, az érzékenységét, hogy ennyire érzékeny rá ha csókolják, ah, el fogok veszni ebben. Az ölébe csúszom át, felnyögök a kezeitől. - Bármikor szívesen felizgatlak. - bármivel, ah kézbe kell vennem őt, a farkán akarok simogatni, csak rá nem kalkulálok. Meglepve nyögök fel, rögtön mozdul a csípőm, még mindig nem vagyok semmivel sem kiegyensúlyozottabb mint öt perccel ezelőtt. Kellene a csókja, a nyelve. Az igent engedélynek veszem inkább, halkan nyögve simítom rá a tenyerem. Az ujjai felégetnek. - Szeretem ha igent mondasz nekem. - készen vagyok rá, hogy elővegyem, már bele is akasztom az ujjam a nadrág derekába, hogy ne rejtegesse itt előlem magát tovább, csak a kopogás. Pedig már keményedik a tenyerem alatt, istenem, ne már! Máshol mindig tetű lassú a szobaszerviz. Gyorsan állok fel inkább, mielőtt még premier erekciót mutatok a szobapincérnek, vagy hagyom az ajtó előtt álldogálni. Helyette viszont átveszem a kaját és ő jön, el is megy az étvágyam a kajától már attól, hogy nézem hozzám sétálni. Halasszuk az evést, leszarom, mást kívántam meg. Leveszem a fedőt a tányéromról. Ezért tömök gombát, jót tesz az állóképességnek. Betolok egy falatot. - Vissza akarok ülni az öledbe. - az vagyok, rossz és vágyódó, nagyon-nagyon vágyódó. Atyaég, már a második falat ízét sem érzem, pedig minden csirkés-tésztás kaját imádok. - Erre hozott az utam. - fel se fogom a kérdést, beszélgetni. Mögé sétálok, a tányérom is épp csak átpöckölöm az ő oldalára. Még rágásban vagyok, de már a nyakába csókolok, a hasára simogatok, nagy sóhajjal nyúlok a nadrágjába. Ó, mindenre ami szentséges, milyen forró és kemény! - Adsz egy falatot, Oli? - csavarok a csuklómon, a másik kezemmel kibillentem a nadrágból, ne zárja el. Most ne. - Mit is kérdeztél? - ha kapok egy falatot, bekapom. Így már jóízűt tudok enni. Igaz rogyasztanom kell a lábamon, hát van ilyen. - Tényleg csak erre hozott az élet, amúgy New Yorkban laktam. Előtte Vegasban. - bejárom kézzel a pompás farkát, fel is nyögök tőle. Szorosabban a tövénél, gyengébben a makknál amit két ujjam között tolok át és vissza. - Úristen, ez.. - elmosolyodom, nyilván nem a kaja jön be ennyire. - Örülsz nekem? - lassúak a mozdulataim, élvezkedek rajta - Egyél, Oli. - mormolok a nyakába, a csuklyásizmot harapom meg lágyan. Ne maradjon éhes, hogy én se maradjak az.  

Hangosan felnevetek, a fű és a pia együtt még viccesebbé teszi ezt a kérdést. - Nem Hayden, ne vedd úgy, hogy megdugtam. Szívességet az ember nem csak azzal tehet, hogy szétteszi a lábát, a másik meg közéjük ugrik, sőt néha sokkal izgalmasabb, ha meg sem történik, csak a vágy marad meg rá. - noha bennem az sem volt, szeretem a könnyűvérű nőket, de fiatalon, frissen, mint a pipi, mint az éretlen, kemény barack, amit harapni kell, hogy őszinte legyek, nem annyira jött be nekem a nő nyomulása sem, sem a könnyed félkínálkozása. - Igen? - jó kedvűen felszalad a szemöldököm. Szerintem akkor ugyanígy agyfaszt kap sőt talán jobban is egy kicsivel, meg amúgy sem kérdezte, csak duzzogott, de aztán, hogy kiengesztelt a konyhapulton, hajjaj. - Kidobtad? - megint felnevetek, megőrülök már a közelségétől is, a jelenségétől ala nature, mindentől, ami miatt csak rá tudok figyelni, minden pillantásom leköti, a fejemben zúg a milliónyi kép, a vágyak tömkelege, hogy mit tennék meg vele és érte. - Ha azok lettünk volna, én börtönben lennék, te javítóban, apád a sírban, az anyám meg diliházban. - de álmodozni róla szép, csak nem reális, És én nem akarom, hogy bármi is komor legyen körülöttünk, bármi, ami nem kettőnkről szól, mert azt most kicsit sem érdekel.
Bámulok rá, elmerülök a múlt képeiben olyan mélyen, hogy a szemem kifényesedik, mint egy kutyának, amit a tűz mar fel belülről. - Hiszen olyan forró szád van, tehetek én róla, hogy az esetek többségében az előtt az ölemben volt a fejed, hogy végig mondtam volna? - a többiben meg imádtam, hogy egy kicsit ellenkezett. Ó igen, azok a kis mókás játékok, amiben végül duzzogva nyelt tövig a szájába, mégis élvezettől izzott a bőre. Annyira imádom, hogy itt van, csüngök a szavain. -  Ó az a motel.. két napig vakaróztunk utána. - és egymást kenegettük, meg felváltva szidtuk a tulaj összes rokonát. - Az a hálózsák nagyon egyszemélyes volt, de imádtam, hogy összepréselt veled. - csak alig bírt mozogni rajtam, meg kicsit nehéz úgy szexelni, hogy alig bírsz mozdulni és közben nevetgélsz is.
Mászik rám, mint egy forró kis angyal, ez valahogy sosem múlik el, hogy valaki ilyen izgalmas legyen? A bőröm felbizsereg az érintésétől és simulok alá, nyögve, sóhajtva. - Mondd hát el a választ Hayden, őrjíts meg vele teljesen. - tudja, hogy beledöglök, ha meghágta a csajt. - Az a baj, hogy azzal felizgatsz, hogy levegőt veszel. - rámarkolok a seggére, húzom magamra, csókra nyúlik a szám benne vagyok, kezdjük az egészet újra, csak ő és én, itt és most… hangosan felnyögök, érte nyúlok, hogy máris a kezembe vegyem a szép farkát, hiszen olyan helyre kis tisztára szoptam… és kopogás.
Hitetlen fejrázással ülök az asztalhoz és megkenem a pirítósom. Az első falat majdnem félre is csúszik. - Idehívtál enni, most meg az ölembe akarsz ülni, Hayden… még mindig nem tudod mit akarsz igazán, dicsértés. - mert szívesen elmondom neki, hogy mit akar. Engem. Akarjon, de azonnal. Megveszek. Üljön az ölembe, dobjuk el a kaját, de bevallom a fűtő olyan jó íze van, hogy összefut a nyál a számban. Hátra dőlök kicsit, fölényesen nézek rá, de csak mert ugyanaz a vágy hajtja az én motorom is és tudja, hogy kihívás ez, nem több. - Igen? Erre pont? - elvigyorodva kenek újabb adagot a kenyeremre, megmozdul. Lepillantok a tányérra… kiszalad a levegő belőlem, nem, ne jöjjön ide, ó igen, meg ne álljon. A bőrömre forróság költözik, szerte szalad bennem. nem fordulok vele, elviselem, el tudom.. nem, nem tudom. Muszáj. Fordul a fejem félre, hogy a nyakamba engedjem a száját. Kis rohadék, hát felgyújtja a testem. Felnyögök. Simulok a kezébe, még tartom magam, fogom a kurva kenyeret. De a lábaim engedelmes terpeszre nyitom, a keze vidáman siklik a kőkemény farkamra. - Nem lehet veled bírni, igaz? - ó és nem is akarok. - Öhh. - kostatálom az élvezet hangján, már nem rágok, csak lihegek, de nyelnem kéne. Menten. - Hayden…- fedésnek szánom, de könyörgés lesz belőle, lenyelem az utolsó falatot. - Ó a tied az egész … falat. - megveszek, le fogok innen fordulni a fene nagy vágyban. Mégis adok neki egy falatot a kajámból… is. - Aha. - hogy őszinte legyek már nem tudok figyelni, miről is beszél vajon? Muszáj letennem a kést, a kenyeret, az agyamat, a testem nekidörgölődzik, nagy levegőt veszek. - kifejezetten boldoggá teszel és ami ennél sokkal jobb, hogy megvadítasz. - dehogy eszek, vissza kell szereznem a hatalmat. - Elég Hayden! - mintha a fogam húznák, még a mosolyom is felolvad. Ráfogok a csuklójára, előszedem az utasító hangom. - Bemész a hálóba, levetkőzöl és megvársz az ágyon. Mos! - akarom tudni van-e még hatalmam felette, ugrik-e még ha csettintek? A szolgám még a játék kedvéért? Ajánlom, hogy igen, mert felrobbanok úgy akarom és az alhasam is vadul lüktet, a farkam harca kész, meg akarom dugni, minden szögből, de most azt akarom, hogy lépjen el, engedelmeskedjen. Azonnal. Amíg kitalálom mit tegyek vele… azonkívül, hogy mindent, de vissza kell szereznem a hatalmat tőle.

Jókedvűen pillantok rá, hát szerintem az a botox királynő történetesen egy egész szívesség gyárat felhajtott volna neki, ha megdugja. Beköltözik némi hitetlenség a tekintetembe, hát ha megdugta volna legfeljebb most fricskáznám az ízlése miatt. Legalábbis azt hiszem. A végén gondolkodom el, szóval jobb csak vágyni rá? - Szerintem a veled való dugásért sokat megadott volna, - áldottan játszott meglepettséggel mosolyodom el - Szóval jobb ha a vágyak nem teljesülnek? Ha meg sem történik? - az áldott meglepettségből gonosz félmosoly lesz - Érdekes megközelítés. - vonatkoztathatom akár magunkra is? Mondjuk megvan a maga bája ennek is, főleg mert semmi elhúzásból de tényleg nem lenne szabad ilyen elégedetten és kielégülten fetrengenem ezen a kanapén telis-tele olyan gondolatokkal, amik további élvezkedésre sarkallnak. Főleg a múltba révedő beszélgetéssel, amiben felcsillan száz nyögés, ezer érintés, érzelmek skálái. Könnyebb ezt csak így tartani, hogy meg sem történik, megmarad a vágyódás. Kár, hogy túl erős és lehetetlen megpróbáltatást gördít elém az is, hogy ne üljek az ölében már most.
- Ki hát. - elfintorodom, a faszt se érdekelte igazából az a húszas. Nem volt előttem túl nagy értéke a pénznek, az meg egyenesen fellobbantotta az agyamban a vulkánt. Mintha valami nyolcéves lettem volna akit lekenyerez két nyalókával, hogy be ne köpje apát. Alig bírtam lenyelni a kommentemet és nem hozzávágni a bankjegyet. - Ezzel én is tisztában vagyok. - nem mintha az apai részem különösebben érdekelne, de őt tényleg lecsukták volna és mindegy lett volna mit mondok a bíróságon. Felsóhajtok. - Nem emlékszem édesanyádra. - pedig lehet találkoztunk már valahol valamikor. Akkoriban ha ő megjelent elég nehezen fogtam fel a körülöttem lévő dolgokat, kimaradtak a részletekből ilyesmik, mint többi szereplő. Számoltam vissza az időt amíg mindenki eltűnik a képből. Mert jött, mindig meglátogatott valami módon. - Kivéve mikor nem akartam akkor és ott és nem érdekelt. - például a kocsiban a húgom ballagása után, amikor elmentünk arra a hülye lovasfarmra családostól, mert Heli akkor éppen azt élte, az apám meg loholt elintézni neki. Semmi kedvem nem volt még létezni sem. Előhoztam hasfájást, fejfájást, náthát meg mindent. Anyáméknak viszont rohanni kellett a tortáért meg mindenért, csak ketten jöttünk és félre is állt. Akkor mindenkiből is elegem volt, legalább 40 fokos idő volt és az is zavart. - Képes voltál megtúráztatni Heli ballagási bulija előtt. - felnevetek végül, úgy folyt rólam a víz mintha csap lettem volna. De róla is a dögmeleg kocsiban. Szusszanok, lepukkant motelek, stégek, nyaralók, erdők és sátrak, szállodák meg a mi házunk, panaszom sose volt semmire az biztos. - Pedig nagyon nem akartál kempingezni jönni. - vigyorgok, az az én ötletem volt. Imádtam túrázni, most is szeretnék valószínűleg, csak már nem teszem. Azt viszont igen, hogy az ölébe mászom. Hisz ehhez nem kell sátor, sem erdő. Semmi nem kell, csak ez a szoba meg a közelsége. - Ígérem elmondom. - csak hagyjon érvényesülni, olyan finom a bőre, a faszt érdekli az a csaj, mármint őt nyilván érdekli, engem meg az ő farka érdekel nem ilyen régi eseménysorok. Felnyögök a kezeitől, a forró testétől. - Akkor had fokozzam még. - simítom rá a tenyerem, már a szájára nyögöm amit felgerjeszt bennem, a csókunk fuccsba esik, mert ha tényleg ráhajolok semmi nem lesz a vacsorából. Imádom, hogy megkeményedik az ujjaim alatt. Nekem meg így kell itt hagynom. Istenem, mennyire szarul időzít a szobapincér!
- Miért baj ha több dolgot is egyszerre? Nem ehetek az öledben ülve? - annyira ártatlan arccal nézek rá, hogy kevés hiányzik a felnevetéshez. Pontosan tudja, hogy mit akarok és ebben semmi titok nincsen, főleg mert tudom, hogy feláll neki éppen és ettől az éhségem egészen másféle lett. Nem is nagyon érzem a kajám ízét, pedig gomba meg csirke. a legjobb párosítás. Megkerülöm az asztalt inkább. - Aha. Pont. - vigyorgok mikor mögé lépek, hát annyira az ölébe akarok mászni, markolni a farkát és hallani a nyögését, hogy már más gondolatom sem igen akad. Zöld útnak veszem az alám mozdulást, jóízű a csókom a nyakán, egyszerűen elégek a gondolataimtól is. A nadrágjába nyúlok, komolyan azt hitte, hogy ezt így fogom hagyni? Egy nyögéssel csúsztatom végig a kezemben. Terpeszt nyit, istenem, igen. Máris jobban hozzáférek. - Nem hagyhatom így. - ó, bizony nem. A hangja pedig egyértelműen azt jelenti, hogy valójában neki is bejön. Akarja, hát mozdítok a csuklómon, akarja még jobban. Az az igazi. A hüvelykem húzom a vastag éren, jesszus, örülök ha kiejtek egy mondatot. - Az egész? - még a számat is nyitom, adja bele azt a falatot. Jó kedvűen rágom meg, nyelem is le. Nem is érzem az ízét, csak az övét és azt is vastagon, mégsem eléggé. Nem is hall semmit belőlem ez tuti, a teste viszont reagál rám, nagyon is akarja, hogy folytassuk, folytassam. Kibuktatom a nadrágból, mennyei, semmit sem kell rejtegetni. - Na ne mondd! - mormogok a vállára, átpillantok felette, hogy lássam a kezemben, lássam az ujjaimat mozdulni rajta. - Mi? - mi az, hogy elég? Dehogy elég, sosem elég. Felemelem a számat a válláról. Most komolyan megállít? Pont most? - Még nem vacsoráztam meg. - három falat kaja összesen, ha így akarja akkor elveszem a kezem. Kelletlen sóhajjal sétálok vissza a saját térfelemre, durcás szájjal húzom magam elé a tányérom. - Gondolom ha már ráér, hogy hozzád érjek akkor van időm enni is. - csak azért is a számba tolom a villát és elnyammogom miközben őt nézem. A hangja azonban a gyomromban remeg, a fülemben visszhangzik. Be kell mennem a hálóba, be kellene. Szóval eszem tovább némán. Mi az, hogy letiltott magáról? Miért? Mire megeszem a felét még meg is szomjazom, muszáj vagyok felállni és inni az ásványvízből ami a pult végén árválkodik. Belekortyolok, a lehűtésem kedvéért locsolok belőle a fejemre, a nyakamra és a mellkasomra is. Lerakom az üveget a pultra, előtte sétálok el és kicsit megborítva a parancssort a nadrág derekába akasztom a kezeimet és letolom, letaposva kilépek belőle, zárszóul még fel is veszem és a székre dobom. - Tart még az a most? - támaszkodom meg, persze úgy, hogy lásson. Kurva jól lásson. - Egy csók és itt sem vagyok. - félmosolyra húzom a szám. Csak egy, természetesen.  

Hazudhatnám, hogy meglep, hogy nem képes egyedül enni, hiszen én sem vagyok az, majd megzavarodom a látványától, ahogy a villa a szájába siklik egészen más dolgok jutnak az eszembe. A közös ebédek, amiket végig feszengett, mert előtte a folyóson felhúztam kölyök testét és magára hagytam, bevonultam az ebédlőbe, míg ő a helyére osonkodott, mennyi apró kis játék volt köztünk. Az lep meg igazán, hogy sosem buktunk le úgy igazán, hogy mindenki a szememre olvassa, hogy elővegyenek és komoly baj lehessen, mert a végére kifejezetten vérszemet kaptunk, csak, hogy addigra mindkettőnk szívére rabláncot vert a másik. – Akár ehetnél is az ölembe, de azt csináljuk máshogy, én had legyek közben tövig benned. – akkor megnézem, hogy nem akad a torkán a kaja, mert nekem már attól megteszi, hogy felém sétál. – Micsoda csodálatos véletlenek, hogy erre volt keresnivalód. – elnevetem magam, megkattanok már tőle, olyan lehetetlenül forró a közelemben, hogy én kapok menten lángra. Már én sem falatozok, a nyakam adom neki, a keze magabiztosan simul a nadrágomba, rá a kőkemény farkamra, vele együtt nyögök fel. – Nem? Ne is, a végén bajom esne. – jólesően sóhajtozom, pedig csak simogat a sima bőrű ujjaival, a forró tenyerével, de a farkam majd felrobban kínjában. – Az egész. Ha csak nem sokallod. – ó azt nagyon nem hiszem, eleinte rémítette, riasztotta, sőt egyenesen pánikba esett, azt mondogatta biztosan nem. Az egész? Emlékszem kikerekedett szemére, a szaporán verő szívére, a pánikra a tekintetében és a döbbenetre. Biztos, hogy nem. Az egész teljesen tuti, hogy nem sehova sem. Végül a torka is képessé vált befogadni, bár arra nagyon sokat gyúrtunk, de a teste egy idő után sóvárgott a kitöltésre, a forró húsra, ahogy szétfeszíti finoman, az összeverődő hangokra, ránk. Nem is sok időnek kellett eltelnie, hogy mohóvá, kiéhezetté tegyem, elfogadóvá, ahj. Imádtam és ahogy érzem ez most sem csitult el bennem. Az illata pont olyan, mint volt, lehunyom a szemem, míg az ujjai végig gyúrnak. Beszívom őt, elönt a forróság. A szám reszketésétől dadog a kifújt levegő, a vágyam előpattan a nadrág alól, mintha nem az imént élveztem volna a nyelvére. Gyalázat. A keze után nyúlok, a csuklóján simogatok, míg ő rajtam, beengedem egészen a lábaim közé. Nyögve, lihegve élvezem a játékot és aztán egy határozott, egyszerű szóval állítom meg. Megállom, hogy felnevessek a döbbent visszakérdezésre, pedig hagyhatnám is, most verhetné egy ideig, szophatná, elélvezni úgyis csak jóval később fogok, miután szétrkúrtam a seggét. Miután mozdulni sem bír az ágyról. – Volt rá alkalmad. – én sem vacsoráztam, de már nem is akarok, semmit sem csak őt. Vele akarok lenni, benne… akarok lenni. Most. Azonnal. Szóval lehet inkább azt kellett volna mondanom hasaljon fel a pultra és tőlem ehet is közben. – Rendben. – ráér.. oké. Hátradőlök, nem nyúlok magamhoz, nem pakolom el a tomboló vágyam, csak figyelem őt, ahogy duzzogva vacsorázik és nem, nem az utasításaim szerint a szobába vonul. Hallatlan, lesz ennek böjtje szépségem ne aggódj. Ráérősen pillantok végig rajta, nem osztom meg vele, hogy min mosolyodom el, az emléket sem, ami éppen az agyamon tornázik. Az első alkalomra gondolok, amikor az ölembe ült, amikor meglovagolt az éjszaka leple alatta a kerti hintában, a fényektől távol, pedig már hűvös volt, de olyan vadul lovagolt a farkamon, hogy ha ránk tör az orosz hadsereg sem vesszük észre. Akkor haraptam meg a nyakát úgy, hogy hetekig nyoma volt, már nem is emlékszem mivel magyarázta ki, de a segge befért még a két tenyerembe és a fiú olyan szilaj vágtában tolta a farkamon, hogy sikongatni lett volna kedvem. Folyton a fülébe súgtam, hogy lassítson, mert elsülök, ő meg se hallotta, a saját kedvére randalírozott az ölemben, a farkamon, a maga kedvére préselte a seggét az ölembe.
Vesz egy ásványvizes fürdőt, meg sem szólalok, a szemem sem veszem le róla, a karjaim zárkózottan összefonom a mellkasom előtt, nem tetszik, hogy a cselekedeteivel nemet mondott, nagyon nem.
Vetkőzik, ezt sem így kértem és ő direkt ellenkezik, szárnypróbálgat, én viszont nem érzem, hogy lehetne ezt neki, azt sem, hogy évekig nem láttam, mintha tegnap lett volna, pont annyira szeretem még mindig és kívánom. Felszisszenek a látványra, a vízcseppek végig folynak a hasának lankás izmain be a köldökébe, le a farkára. A hátán is utat lelnek, a gerince árkában a segge két partja közé ahova én vágyom, min te egy igazi hajótörött. Fellüktet a farkam, nem szólok hozzá, csak a nézésem üzeni meg, hogy felbaszta az agyam. Összezárt szám, a gonoszan csillanó szemem, az jelzi, hogy a határok átlépve és nem, nincs bocsánat. Nem felek, nem… nem tart a most, de elnézem neki, lehet elszokott a játéktól. Úgy siklik a tekintetem végig rajta, mint egy éhes tigrisé a gazellán, a nyál összecsordul a számba, megőrjít, komolyan mondom. A combjain fennakadok, jó ég… a farka gyönyörűen duzzad és a ahh… jó ég. Leég minden szőrszál rólam, emberfeletti az erő, amivel nem ugrom neki. A csókra felszalad a szemöldököm, nincs. Ugyan, kérlek. Leeresztem a karjaimat, a fejemmel a háló felé bökök, induljon meg befelé, vagy nem jut be, semeddig sem, itt teperem le és kíméletlenül húzom a farkamra, a szájára téved a tekintetem, jó ég.. mégis meg kéne csókolni. Kivárom, hogy meginduljon befelé, elriszálja magát, itt kapok szívinfarktust.
Amint eltűnik, mert az ágyra innen nem lehet jól rálátni kifújom a levegőt, adok magamnak  egy piros pontot, hogy nem erőszakoltam meg és a piához sétálok, meghúzom az üveget, majd rágyújtok az erkélynél egy cigire. Lassan, ráérősen szívom, had várjon, a szívem meg kicsit had lassuljon le. Csak remélem, hogy nem alszik el, hogy vár rám, kivárja azt a 13 percet, amit megadok neki, amit kibírok, eredetileg 15 lett volna, de már így sem bírom, megkattanok. Ráérősen sétálok a hálóba, pedig a vágy rángat előre, mint a rajzfilm kutyát a forró húsos pite illata.
Lássuk… a medvét. Jó ég… csak ne szakadjon ki a szívem.

A tisztes kis magángimi ahová apám benyomott mondván az életre tanít, egy csomó olyan dolgozóval büszkélkedett akiknek most ketté is állna a fülük attól, amit Oli mond. Vágyódó mosollyal hallgatom, megnyalom a szám és még egy csodálkozó szemöldökfelvonás is belesikeredik. Ó, hát nekem is eszembe jutott ez a dolog, hogy történetesen elfeledtetném vele az evést meg magammal is, Az ő hibája egyébként, felállt a farka hát nem hiszi, hogy tudok másra is gondolni ezek után, mert nem. Vissza is irányítanám magunkat a fotelba, sokkal kényelmesebb volt rajta ülni, belenyúlni a nadrágjába és beszélni hozzá valami ezer éves esetről ami még mindig idegesíti a tudatát. Zavarja, amikor elégek már attól is ha egyáltalán rám néz, ha végigmér.
- Arra is hajtottam, csak hát a szobaszerviz. - szörnyen szánhatóan felsóhajtok, már rég a farkán ülnék, vagy talán csak a számban lenne. Másodjára már nem lesz fennakadás, ebben tutira biztos vagyok. Sőt, csak a kezembe kell adnia magát, kicsit hátrébb dőlni. - Tényleg csak a véletlen, nem utánad jöttem a városba. - ezt már a fülére súgom, persze halvány tudatban talán jelen volt, hogy mintha Oli is itt élne, na de ekkora városban kevés esélyt láttam arra főleg a saját anyagi helyzetemben, hogy mi ketten összefussunk. Főleg arra nem gondoltam, hogy beesik abba a rohadt galériába és a falnak dőlve fogunk dugni. A váratlan meglepetések ereje, bár a kezembe simuló farka nem okoz éppen már meglepetést, csak egy rakás szexéhes gondolatot, azért még jóízűen mélyesztem a fogam a nyakába, belemormolva a tetszésemet. - Pontosan, veszélyes így hagyni. - a bőrébe mosolygok, beljebb tornászom a kezem a nadrágjába, hogy elérjem a selymes, feszes golyóit. Megkattanok tőle, eszméletlen! Úgy nyitom ki a számat, mintha nem éppen egy villányi adag kaját várnék bele, még rá is hümmögök. Egy kis türelem csak és minden centijében sóhajtozhat nekem. A teste már megadta az igent, hiszen hozzám simul. Tudom, hogy akarja és annyira amennyire én. - Szerintem megbirkózom vele. - minden ízében, végtére is már nem évekkel ezelőtt vagyunk, mikor még elrettentett és el sem tudtam képzelni, hogy a mini csodáknak amiket a kezével és a szájával művelt még van fokozható mivoltja. Úgy értem addig kicsit játékos színezete volt, de a szex teljesen más fokra helyezte át az egészet. Nem kellett hazudnom, hogy nagyon fáj és feszít, hogy nem akarom tovább, nem bírom el. Próbálkoztunk és egyre többször, míg nem megtanultam én is és akartam is. A kis feszítő érzés csak felfokozta a vágyakozást rá. Ha pedig közben simogatott, csak duplázta. Úgy volt igazán jó és ezt tudta, meg is adta. - Minden részével meg. - vegyük elő, istenem. Nem tudom honnan van ez az erős vágy, de minden pontom bizsereg a közelében. Nem szűnt meg, egyáltalán nem. Ami bennem kavarog az kiteljesedik a testi jelekben. A tág pupillák, a kemény farkam ami a derekához nyomul, míg ő nyögdécsel és sóhajtozik a fülembe. Le is szarom a vacsorát meg mindent, legyen velem még. Imádom ha simogat, ha butaságokat súg, ha olyan hévvel ejti ki a nevem ahogy csak ő képes. Erre meg megállít, azt hiszem ez valami vicc akar lenni. Miért? Csak ki kéne fordulnia. - Oli.. - majdnem könyörög a hangom, a frusztrált sértődés átveszi az irányítást, bár a parancs amit hallok nagyon sok mindent vetít előre. Csak azért is leülök kajálni. - Nem volt, elvontad a figyelmem. - felhúzom az orrom, most töltsem az időt a tésztával a farka helyett, nagyszerű. Márpedig muszáj, mert felbaszott a letiltással meg azzal, hogy beparancsolt a hálóba, hát ha csak feláll a székről és megindít hátra akkor is bejutunk, csak közben nem kell félbeszakítani amit csinálok. Ehelyett eszem és az agyát húzom a vízzel is. Olyan nézést kapok ajándékul ami kifejezetten a tetszésemre van, ezért veszem le direkt előtte a nadrágom. Ha már elzavar, mármint be akkor nézzen is. A szemei viszont nem ígérnek nekem sok jót, mégsem akasztott meg a mozdulatokban. A csók nem létére lebiggyesztem a számat, nem enged. A fene a makacsságába, pedig a számat nézi, ezért nyalok rá. Játsszuk így, Oli! Akkor hát bemegyek ha így akarja. Olyan hosszúnak és hűvösnek tűnik az út nélküle odáig. Nem is jön utánam. Sőt, az ajtóból kipillantva hirtelen nem is látom. Kifújom a levegőmet. Fel sem kell hajtanom az ágytakarót, tudom, hogy valószínűleg makulátlan tiszta. Lehet az illata sincs a textilek szálai között mert nincs itt annyit. A szekrényhez lépek, eltolom az ajtaját. Mondjuk ruha szép számban van. Kiveszek találomra egy kéket, csak mert mindkettőnknek jól áll ez a szín. Magam elé tartom, hát igen. Nem mondanám, hogy van hasonló a ruhatáramban. Alig van ruhám ha már itt tartunk, ettől függetlenül a többit is megnézem. Mindent körbejárok, megérintek, közben meg a szívem ver vagy hétszázat percenként. Izgulok? Egy escort nem így érez, tuti nem. Valami szűz a nászéjszakája előtt már valószínűbb. Megállok az ablak előtt és kibámulok a városra, amiről nem tudok valami sokat. Aztán megunom a fényeket és az ágyhoz sétálva, végigfekszem rajta keresztben miután elcsenem a könyvét az éjjeliről. Meglepve olvasom a sorokat, hmhm. Előbb érzem meg a jelenlétét, minthogy meghallanám a belépését. Pedig nincs semmi különlegességem, csak megváltozik tőle minden. - Sokáig tartott míg ideértél. - fordítom a fejem oldalra, hogy lássam azt a gyönyörű jelenést ami ő maga. Még ha éppen fel is húztam az agyát, akkor is az. Kurvára sajog a szívem ahogy végignézek rajta. - Tudod hányszor rajzoltalak le képzeletből? - elfektetem a fejem az alkaromra - Nagyon sokszor. - csodálom a látványát a hálószobai háttér előtt. - A valóság viszont sokkal jobb, Oli. - a rajzaimat mindig dugdostam előle, már persze ha tudtam. Nem tudom neki milyen az én valóságom, a felnőttesebb, de nekem kell az övé az biztos. Minden porcikája, hajlata, mosolygörbülete és sóhaja, a szavai, az álmos reggelei. Ijesztő. - Sokkal-sokkal jobb. - fordulok végül teljesen oldalra és lenyelem az izgatottságomat, ha már a másik lelohadóban van az idő múlása miatt. - Nem jössz ide? - kíváncsi a kérdés is - Vagy még mindig ne érjek hozzád? - a sértett frusztráltságon nem tudok túl lenni a jelek szerint. Ha nem állít meg kint, legalább a szám boldog lehetne. Felhúzom a jobb térdem, gyere ide hozzám, már kurvára sok idő eltelt.

Ólomlábakon jár az idő, a türelmem elférne egy kis táskában, olyan apróban, amit meg sem lehet látni messziről. Hajtanak a mohó vágyak, a kiéhezett akarás, a milliónyi emlék bombaként robbanó íze és az elméletem, hogy pontosan ugyanolyan tökéletes lesz vele, mint volt mindig is. Adok időt magamnak és neki is, neki, hogy kicsit összekapja magát orrolásában, magamnak, hogy  ne robbanjon fel a szívem, ne ütközőn ki rajtam a méltán vad akarás édes tüze.  
A hiánya most valósan érzékelhető, pedig csak egy másik szobában van, én meg a cigiből slukkolok és nem is igazán értem, hogy eddig hogyan bírtam ki, hogy nem kerestem, valószínűleg, mert igaz a mondás, hogy az idő begyógyítja a sebeket... vagyis. Fedőréteget húzott az enyémre és elrejtette, de gennyedzik és fekélyes alatta, sosem gyógyult be igazán, nem forrt össze és nem múlt el belőlem, most érzem, hogy tudom, minden porcikámmal tudom, hogy odabent vár a hálóban. Talán engedelmesen, esetleg... De meztelenül az biztos. Az agyam folyamatosan hasonlítja össze azzal a fiúval, akit ismertem, aki alacsonyabb volt nála, véznább, de engedelmesebb vajon?  
Ő is érzi ezt az eszeveszett szeremet? Vagy neki már elhordta az idő a morzsákat? Megkattanok.  
Fogy a levegő belőlem, kilélegzem a füstöt. Milyen lehetetlenül helytelen utána mennem, megkívánni őt is felháborító következményekkel járhat, de megdugni... az aztán mindennek a teteje, de mondhatjuk, hogy csúcsa... Ó édes drága jó istenem, engedd meg, hogy ezt túléljem.
A szívem lüktetve verődik a bordáknak, majd ketté szakadok, míg belépek a hálóba, hogy szemrevételezzem szemtelen alakját az ágyon.  
Milyen jól néz ki az ágyamon, a könyvvel a kezében, felsóhajtok, azonnal felém pillant,pedig lemerevedek a küszöbön. - Hosszú út volt. - minden kurva értelemben. Megveszek, hogy lehet valaki ennyire gyönyörű? - Nem, hányszor? Milyennek rajzoltál le? - a pillantásától megugrik a gyomrom, összepréselődnek a heréim és csillapodó érdeklődésem azonnal felélénkül, pedig csak közelebb lépek, csak a látványa korbácsol rajtam. - Talán megkoptak az emlékeid. - rugalmas lépésekkel közelítem meg az ágyat és rajta őt, a laza tartását, forrónak tűnik innen, biztos közelebbről is az. Megkerülöm félig, felém fordul. - téged így festenélek meg. - az oldalra fordult pózban a feszülő izmok gyűrűjében. Az agyam lenullázódik, gondolkodni sem bírok, csak a pőre ösztönök hajtanak, amik felé lopják a lépteimet.  Elvigyorodom, dehogynem megyek. Csak előbb tisztes távban áttolom a nadrágom a csípőmön, át a seggemen és a combomon, hogy kilépjek belőle. Ráérősen összehajtogatom és a fotelba ejtem. - Feküdj a hátadra. - a száját akarta nekem adni, most eljött az ideje, hogy megtegye.  - Lógasd le a fejed! - ó az egyik nagy kedvencem, csodásan kinyílik a torka, befogadóvá válik a keményebb ütemekre is, hallani akarom a hangját, ahogy a levegőt elzárom előle és a nyál előömlik a szájából, mindent akarok, rámászni és csókolni, hogy aztán felfaljam. - Aztán úgy csináljuk, ahogy te szeretnéd. - én most ezt szeretném, legyen nagyfiú és bátor mosolya mellet adja meg nekem. Ráérősen sétálok közelebb, pedig legszívesebben felugranék  a levegőbe és átrepülném a távolságot, hogy azonnal rávetődjek, olyan rettentően kívánom, hogy a gyomromban csomók képződnek, és lüktet a szívem az akarástól. De szeretném, hogy engedelmeskedjen, aztán én is engedelmeskedem neki. Kiengesztelésnek nem túl jó, értem én, de azt nem is akarom, meg akarom dugni a torkát, aztán őt, élvezni akarok vele, csókokat váltani, a bőrére olvadni a nevén hívni közben és kendőzetlenül élvezkedni, egész éjszaka.

Idegennek érzem itt magam, hisz nem tartozom ehhez a lakosztályhoz, sem semmihez ami itt van. Egy betolakodó vagyok, nem ideillő pont. Ennek el kellene szomorítania, hisz amúgy sem voltam soha nála. Ő ismerte a szobám és a házunk minden pontját, megjelent mindenhol és ott is hagyta az illatát vagy épp az emlékét. Miután nem jött többé, akkor is velem maradt a házban. Hazug illúzióban szenvedtem, egy emlékörvényben ami mindig elkísért. Egyedül az iskolában volt más. Ott nem létezett Oli, csak én. Nem volt múltam, csak jelenem. Az új jelenem gyengén szőtt buborékját pedig egyszerre kipukkantotta a bordó ingében a galériában. Valahol viszont élvezem az idegenségemet, hogy a nyomaim itt maradnak majd ha már nem is leszek itt. Ha bebújik a paplan alá is ott leszek alatta, körülötte. Hol a faszban van? Direkt húz? Sóhajtva lapozom a könyvét és elképzelem ahogy itt van éjjelente, még enyhén vizes hajjal dől az ágytámlának, lenémítja a telefonját és belesüllyeszti a fiókba, hogy reggelig hagyják békén. Egyedül van, néha megsimítja a homlokát a mutatóujjával, vagy elmosolyodik az olvasott sorok hatására. Hol vagy, Oli?
Elképzelem itt az ágyon meztelenül, valaki mással. A halk nyögéseit, a tetszéstől felcsillanó pillantásait, a kemény farkán cuppogó szájat. Gyönyörű közben, igaz csak magammal láttam tükrökben, néhol még a tekintetünk is találkozott többször. Láttam a farkát bennem járni, a kezeit a testemen siklani. Oli, gyere! Mire belép végem van a gondolatától is. Sosem győztem betelni vele. Mindent elirigyeltem másoktól ami vele volt kapcsolatos. A beszélgetést, ebédeket, a semmis mosolyait, legfőképpen a figyelmét. Pedig eleinte alig mertem ránézni, annyira hihetetlen volt ami történt, nagyon igazi és megijesztett. Teljesen hülyének éreztem magam utána. Végre itt van viszont.
- Talán lementél a földszintre és feltartottak? - húzom a kérdéssel, hamarabb kellett volna jönnie és nem váratni büntetésből vagy nem is tudom miből. Végigsimogatom a tekintetemmel, jézusom, lehidalok tőle. Rajzoltam mikor nem volt velem, szerepekbe helyeztem. Motivált, hogy jobb legyek, minél élethűbben tudjam visszaadni azt, ami a fejemben van. - Mindig másmilyennek ábrázoltalak. A kedvencem a szuperhős volt, meg a régi lord. - elmosolyodom, azok az enyémek, a fantáziáim, a szerelmem manifesztációi a magány ellen. - Sosem koptak meg. - minden hajlatára emlékszem - Azért kell frissíteni mondjuk. - nagyon is, már most késő van hozzá, hogy elkezdjük. Leteszteljük konkrétan, hogy minden emlékem a helyén van-e még. - Valamit már a galériában is emlegettél sok pénzről meg egy képről. - amire meg is mondtam akkor is, hogy csak vele tenném meg. - Azt a képet el kellene rejtened. - mert míg az együtt töltött időnk a miénk volt, a képet könnyebb megtalálni. Persze ezt csak úgy mondja, tisztában vagyok vele. Megbabonázva nézem az elém táruló tökéletességét, a vágyott vonalak hajlásait. Nem tudom miért izgulok, hiszen számtalanszor megtörtént már az, ami most meg fog megint. Akkor is, ha nem kellene megtörténnie. Nem tudok szabadulni a vágyamtól, az érzéseimtől. Sosem tudtam igazán, sem elfelejteni őt. Az értetlen düh hülyeségekre sarkallt, néha bezárkóztam napokra is, máskor meg haza se toltam az arcom. Már máshová akartam iskolába is járni inkább. Másik városba menni, ahonnan félévente egyszer jöhettem volna haza. Talán tapintatból sem jött, helyette a kurva családommal járkált el mindenféle rendezvényekre. Nélkülem. Akkor nem állt elém soha egy száll semmiben, keményedő farokkal, nem jött be így a szobámba, kurvára soha többé. Most pedig itt van. Hanyatt fordulok, fejjel lefelé fordulva nézek rá, egyszeriben eltávolodik az arca, közelebb kerül hozzám a farka. Felhúzom a térdeimet és elmosolyodom. - Nahát, a számba akarod adni? - semmi meglepettség nincs a hangomban, enyhe sértettség van még jelen, nem esett jól, hogy kint letiltott magáról. - Ahogy én akarom? - meglóbálom a lábaimat, aztán feljebb tolom magam a matracon, hogy a tarkóm rásimuljon az ágy szélére. Emelem a kezeimet, hogy felsimítsak a combján, fejre is állok csak adja már a számba végre. - Közben nem lehet úgy? Mert megfoghatnád, be is kaphatnád utána. - hajoljon rám, fantasztikus lenne. - De, csak akkor ha megcsókolsz. Különben nincs üzlet. - felnevetek, ennyire vágyom a csókját? Nem, még ennél is jobban. Pedig irtóztam tőle ha a szája a derekamnál feljebb járt. Nyálas volt, sikamlós és forró. Sokáig meg is kellett kérdőjeleznem magam, minden rendben van-e velem vagy sem. Feljebb emelkedem, a lábára csókolok, a fogam mélyesztem a bőrébe. Az egész testem vágyja őt. Félretolom a könyvét. - Hmhm? - visszaengedem a fejem, segíteni nem fogom. Neki kell szájba dugnia ha akar. Főleg mert rogyasztania kell és előre is hajolnia, ami nekem meg külön jó.

Hitetlen a tekintetem, ami végig szalad rajta, nem hiszem el, hogy ez a csoda az ágyamban fekszik, a könyvem olvassa, amit a minap vettem valami abszolúte sikerlistás krimi, de most ha megfeszítenek sem tudnám a címét megmondani, mert semmimás nincs előttem, csak Hayden sima, ruganyos bőre, a fiatalsága izmok mögé rejtve, már nem a nyúlánk kamaszfiú, akit megrontottam, becserkésztem, megzabáltam és olyan mély nyomokat hagytam el benne, amik végül engem martak sebesre. A csontjaimig hatol a felismerés, hogy úgy hiányzott, majd megvesztem, de ezek csak most lesznek biztosra vehetők, ahogy nézem őt… a látványa tönkreteszi ezt a szobát, mert örökre lenyomatot hagy a matracon, az ágytakarón már nem fogom tudni elfelejteni, hogy itt járt, de el kell vajon? – A türelmed sosem volt erényed Hayden. – mindig is azonnali gyerek volt, tegyük meg most, csináljuk most. Na persze néhányszor megpróbált nemet mondani, de eljutottunk oda, hogy végül be sem próbálkozott vele, sosem utasított el, egyszerűen csak volt, hogy nem akarta, azt némelykor tiszteletben tartottam, ha 5-10 perces ostorom után sem engedett, hát engedtem én. A szex soha nem volt igaz erőszak köztünk, de a játék tudta emelni ennek fényét, és Haydennel nagyon sok szerepet leosztottunk egymásnak.
Kis sértettség cseng a hangjában, kedélyesen elmosolyodom, nocsak. Megbántottam az én vörös szépségem. A szoba gyér világításában a szeplők a bőrén árnyékfoltoknak tűnek, de pontosan tudom, hogy a hasán is vannak… vagy voltak, meg kell néznem, ó igen. Nagyon is. – Inkább vagyok lord, mint szuperhős, de emlékszel a kis bunkeredre Hayden… a matracra… - lassan mozgok és lassan beszélek, hogy húzzam még, de minden gördülékeny, okkal teszem és mondom amit. Akkor volt szuperhősös képregénye, akkor érintette meg a mellkasom, a hasam hasonló izmokat keresve és én végül a farkáért nyúltam és ő viszonozta. Ó ég. Kiszárad a szám. – Sosem? – én sem hittem, hogy mennyire emlékszem rá, de nekem most sokkal több újdonság van rajta, hiszen ő felnőtt közben, míg én mit sem változtam. Talán kicsit öregebb lettem, gondterheltebb. A szívem is keményebb lett, de nem irányába. Végig pillantok rajta, megveszek. A szememnek még mindig túl szép, hogy igaz legyen, a hangja karmol a gerincemen, mintha álomban lennék. Az agyam csapong a koponyámban.
Felröffenek félnevetésemben. – Ne aggódj cseppet sem, nekem is van mit felfrissítenem és újra felfedeznem rajtad, esetleg megtanulni. – Állom, azt a képet még mindig nagyon szeretném,  meg ala nature mindent, amihez neki köze van, ami hozzá tartozik és róla szól. A kép az feküdne a gyomromnak. – Azt a képet is. – egyszer egy kiránduláson vettem neki egy mappát, tele papírral és ő tollal kínlódott, sírt és dühöngött idegességében, mert sehogy nem állt a kezére, de a  fejébe vette, hogy tökéletesíti eme technikát, naphosszat bámult rám oldalról, megkerült és elölről nézett, hogy megtalálja megfelelő árnyékokat az arcomon. Szalvétára vázolt fel étteremben, poháralátétre, akkoriban mindent meg akart örökíteni. A mappája betelt képekkel, rólam… minden szögből, olyan pózokban, amikben azt sem tudtam, hogy látott, meztelenül fogkefével a számban, a kanapén kiterülve, az ágyban csak a takaró jótékony simogatásában, párnával a fél arcomon. Dühösen, mosolyogva és elkapott pillanatban, amikor a vágytól felakad a szemem… igen., Akkoriban a már majdnem 15 éves Hayden erősen megfigyelt, tudtam, láttam és éltem, itta magába a látványom, mintha fényképezőgép lenne. Hazafelé tanakodtunk mi legyen a mappával? Kértem adja nekem… nem adta. Megbeszéltük, hogy eltüzeljük, azonban az apja aznap rosszul lett, kórházba vitték, mára semmi baja, de a mappa nálam maradt és én kitérő válaszokkal elhitettem vele, hogy megsemmisítettem. Mondanom sem kell, hogy nem tettem.
Vágytól rekedt hangon arra utasítom feküdjön a hátára és ő némi gúnnyal engedelmeskedik. – Is. – a szájába is akarom adni, meg mindenhova. Ráérősen vetkőzöm, pedig rá kéne vetődnöm, minden tagom érte remeg.
Hozzá sétálok. – Vagy ahogy én akarom. – elnevetem magam, ó sejtem, hogy ezt akarja, majd még eldöntöm. A tenyere forró a combomon, pedig az is ég a testem hőjétől. – Isteni tanácsok Hayden, még eldöntöm. – ó dehogynem , mindent akarok, bekapni, őt… tövig és tovább, bezabálnám, hogy csak az enyém legye, megőrjít a tudat, hogy megosztotta magát másokkal is. – Ez nem üzlet, kicsim, ez egyszerű engedelmességi gyakorlat. – rásimogatok a szájára, felrobbanok a vágytól, ahogy fekszik az ágyon, a hasa lesüllyed, a szíve verése átlátszik a gyomorszájában, a farka fekszik az ölén, a combja vastag, izmos, és a nyaka szélesebb lett, de a nyelőcsöve pont olyan feszes lesz tudom. beszívom a levegőt mélyre, hogy érezzem élek még.
Felnyögök a csókba, a harapásra és kedélyesen leguggolok mögé, hogy megtartsam a fejé és megjutalmazzam egy pókemberes csókkal, amiért máris fekszik nekem a hátán. Rászívom magam a szájára, csókolom az ajkát, a nyelvemmel hatolok a belé és rászopok az övére. Csókolom míg levegő után nem kapunk, aztán visszaemelkedem fölé, a térdem az ágynak támasztom, a lábujjaim megtartanak, ahogy a vágytól duzzadt húsomat végig fektetem az arcán, rá az orrára, oldalra kapom, végig szaladok a szemén, nekinyomom a makkom a szájának. A látványtól majd rácsöppen a nyálam. – Nyisd ki a szád! – meg sem várom, hogy reagáljon az ujjaimmal nyitom a fogait és mohón áttolom a forró résen a makkom. Előrébb kell dőlnöm, hogy kényelmes legyen. Lassan veszem birtokba a száját, csak ne borzonganék minden pillanatában. Mellé támasztom a kezem és a száját figyelem, ahogy benyeli a farkam, már vonulok is vissza. Hosszan siklok a nyelvén ki és be, egyre mélyebbre nyomulok a szájába, hagyom, hogy a torka megszokja a lökéseket, melyek pillanatról pillanatra vadulnak el. A tenyerem végig szalad a mellkasán, a hasán, be a lábai közé, hogy az ujjaim közé zárjam a golyóit, megsimogatom, összegyűrőm és míg egyre mélyebbre nyomulok a torkába, kézbe veszem a farkát. Hallani akarom, ahogy felcuppan rajtam, mélyre tolom a farkam, bejárom a száját és egy idő után nincs bennem már sok kímélet, mert tudom, hogy bírja, ha durván kefélem a száját, miközben a farkát ritmusra verem, mielőtt én magam is ráhajolnék, de míg én a számba veszem és végig járatom a nyelvem rajta, őt felszúrom az ágyra, tövig nyomom magam a torkában, nekifeszítem az ágynak és csak tartom magam mélyen, nem baj, hogy öklendezik, az sem, hogy tudom a könnyei ömlenek. Ráérősen körbenyalom, beszopom a farkát, míg ő finoman vergődik az oxigéntől megfosztva.
Fellángol a testem, nyögök és sóhajtok a számban lévő farkára, akkor engedek a csípőmmel, amikor kézzel jelzi a lábaimon.