Arcon is vágtak ezzel a kirúgás dologgal. Azóta sokat lógok abban a képtárban, el se hiszem, hogy leélveztem a falat. Anyám rögtön két infarktussal lenne gazdagabb ha ezt valaha megtudná. Tele van a fejem Olival azóta, még a neten is rákerestem, pedig ez igazság szerint sosem jutott az eszembe. Nem bolondultam meg akkor sem annyira, hogy magamat szivassam azzal, hogy őt bámulom videókban, lapokban. Nincs sok cuccom amit össze kell szedni, a főnök szigorú tekintete végig a hátamat nyilazza. Nehezen fog még egy fiatal hülyét találni, aki mellé nem kell még három ember, mert annyit van helyben, hogy egyébként is műszakot visz, akkor is ha épp nem. "Mondtam Chris, nem fogadok el több hibát." - Értem, Mr. Clark, megértem a döntését. - amúgy kurvára nem, mert most pár kóbor cigi, meg egy kis fű és bor még nem ártott senkinek. Nem okádtam le a képeit, nem engedtem be illetéktelent és fel sem gyújtottam. Mégis, munkaidő és többször egymás után. Hogy bassza meg a kurva élet!  
Becipzározom az utazót, átveszem a borítékot és elhúzom a belem. Technikailag céltalanul, ebben a fos időben. Láttam az öreg arcán, hogy amúgy sajnálja. Ő bírt, csak a többi seggfej nem. Hiába, a világ nem fogad el hibákat. Veszek egy doboz cigit, szétáztatom az esőben és a belváros felé megyek. Még a zsebemben van két spangli is, úgyhogy legalább aludni fogok tudni egy jót, már csak a holt kellene behatárolni valamilyen vonalzóval. Elhaladok bárok, nevető emberek, párok között akik mind újsággal a fejükön vagy ernyő alatt szaladnak be valahová. Még egy bár, egy étterem, pénzváltó, szálloda. Kitörlöm a homlokomból a vizet. Csak egy este, egyetlen egy amikor kényelmes helyre tehetem a seggem, tisztességes hely van a kádban, illatos a törölköző és van szobaszerviz. Nem mondom, hogy a régi életemből nem hiányzik egy rakás dolog, de én hoztam meg a döntést.
Besétálok, már az nem tetszik amúgy, ahogy a recepciós rám néz. Éppen valami ultrafontos dologban zavarom meg őket, amit nem kellene hallanom sem, hisz "Mr. Hudson lakosztályát hozzátok rendbe, a heti második takarítás következik." Mr. Hudson. Mr. miféle Hudson? Némán hallgatózom tovább, mennyire szánalmas vagyok már. "Ilyen arccal elnöknek is indulhatna." Annak. "Még a neve is, Oliver, milyen szép". Akkorát dobban a szívem, hogy félre kell néznem. Oli? Olinak van itt lakosztálya? Beletörlöm a kezem a farmeromba, keresek valami logót, nevet, akármit. Hamilton, Hamilton, Hamilton. Honnan..? Baszki, fejcsóválva rázom ki a gondolatot. Hamilton, itt volt foglalás amikor úgy volt, hogy eljövök karácsonyra. Ebbe a kurva hotelbe jöttünk volna, ha nem baszom el a bizonyítványt. Apám nem egyezett bele az útba, nem jöhettem. Ő sem jött utána, még csak fel sem hívott. Anyám akkora notórius kamugép ha a családról van szó, hogy el se tudom képzelni vajon most mit adott elő mindenkinek, hová tűntem két éve. Végre rám emeli a csaj a tekintetét, meg vagyok tisztelve. "Segíthetünk esetleg?" - Segíthetnek. Szobát szeretnék két főre, két éjszakára, minél magasabban. Lehetőleg kádast és nem zuhanyzóst. Megoldható? - pötyög, utánanéz. Megoldható. Megmosolyogtatjuk egymást, én a kápéval, ő meg a jatt reményével. Kilapátolom a borítékból a pénzt, hát ezt verhetném el értelmesebb dolgokra is. "Milyen nevet írhatok?" Picsába. - Jenson. Christopher. - rám mosolyog, nyomtat én meg nem kérek számlát sem, mert ilyen rendes vagyok. Londindert sem, semmit. Rákacsintok egy mosoly kíséretében. Az extrás emelet alá, ahogy kértem. A dohányzást elfelejtettem, de sebaj. Mindenhol van ablak. A szobám helyett viszont a legfelsőre megyek, a magánokhoz. Ha kell, mindet végignézem egyesével. Fogalmam sincs mit csinálok, miért akarok ide bejutni. Először csak kopogok az ajtókon, kettőből ki is néznek. Nem nyerek. Suite meg nincs olyan sok, marad kettő. Oli nem szeret középen lenni sehol, tuti a szélső az. A régi bankkártyámat dugom az ajtóhoz, hátha megcseszi annyira a kilincs nyelvét, hogy bemehessek. A vállamra nehezedő kéztől kis híján kapok agyrákot. "A betörés bűncselekmény fiam." Ennyi marad meg az egészből, meg az, hogy ketten elvezetnek. - Nézze nem akartam betörni, esküszöm. Csak eltévesztettem az emeletet. - magyarázom, rohadtul nem hiszi el. Nem is illek ide, mennyire igaza van. Egyáltalán nem tűnök a Hudson lakosztályba valónak, se a szállodába, semmilyen szinten. - De ismerem Mr. Hudsont. Hívja fel. Komolyan, hívja fel Oliver Hudsont és kérdezze meg tőle. - befékezek, felajánlhatnám, hogy én hívom fel, de fogalmam sincs hol érem el. Aztán azt mondanák nem is vele beszélnek. - Hívják fel! - jönnek a zsarukkal, na de egy név, egy ilyen név mindig súlyt jelent. Felhívják, a szívem üt kétezret percenként. Mi a gecit mondok neki? "Mit mondjunk, ki a vendége?" - Chris, a galériából. Tudni fogja. - bízom benne, hogy nem felejtette el a múltkorit. Nem tehette, nekem nem ment. Noha nem mondtam neki nevet. "Chris a galériából, Mr. Hudson. Azt állítja véletlen és a szobája az öné alatt van. Ismeri?" Intek, hogy adja ide. - Hogyne ismernél, nem igaz? Elmondod a két baromnak, hogy nem betörő vagyok? - kérdezem közvetlenül, minél erősebb kapcsolódás kell. Visszaadom a telefont, nem akarok vele beszélni. Megkattantam, megőrültem miatta. Azóta nem bírok másra gondolni, vagy normálisan viselkedni. Kihasználom ezt a fél percet és a lépcsőkhöz iramodok. Annyira kár, hogy meghallom a balfaszságom maradékát. "A bankkártyán nem ez a név szerepel, hanem Leigh. Hayden Leigh. Rohadt kis tolvaj." - a többit meg nem akarom hallani, remélem már letették. Remélem lehetek elég gyors hozzájuk képest. Átrohanok az előcsarnokon a végtelen lépcsősor után és kivágom magam előtt az ajtót. A szar esőben semmit sem látok. Meg kellene őt várnom. Mégsem kellene, lopással meg betörés gyanújával fogják hívni a zsarukat. Ha elszedik az irataimat vége. Hát futni kezdek az utcán, törölgetem a szemem, semmit nem látok. Csak két sarokkal odébb állok meg, befordulva valami étterem mellett. Felröhögök kínomban, hát ilyen nincs. Nincs! Azt fogják hinni, hogy magamat is kiraboltam. Nem futok tovább, majd az utca másik végén másfelé megyek. Így kell pénzt kidobni, mi?

Ideges pitbull módjára ugranék rá erre a kétszóra. Valóban? Érthető? Komolyan ennyit tud rá mondani? Még csak felháborodást sem érzek a hangjában. Teljesen nyugodtan elhitte, hogy elvonultam egyetemre mint valami parancsot teljesítő kis fasz, felszedtem az első csajt amelyik beesett az ágyamba a koliban és már el is veszem? Oli, kérlek, ennyire nem ismersz? Horkantok egyet. - Mintha nem lepne meg túlságosan. - annyira viszont talán mégsem érdekelt, hogy utána is nézz jobban! Zavar, hogy ezt elhitte. Vagyis inkább belenyugodott ennyire egyszerűen. - Ha anyám azt mondja, hogy missziókra járok Afrikába azt is elhiszed? - nem köcsögségből kérdezem, a hangom tele van puszta kíváncsisággal. Annyira szeretném megérteni ezeket a kis morzsákat amik kiderülnek. Szeretném megérteni, hogy mit követtem el, hogy egyszerűen elhagyott és nem keresett többé. Csak nem vizesen, mert már fázni is elkezdek. A tekintete persze felmelegít, lassúvá teszi a mozdulataimat is. Olyan csend van, hogy hallani vélem a farmer hangját is amikor kibújtatom belőle a gombot. Egész fullasztó lesz a levegő amikor így néz rám, a leheletét is hallucinálom a bőrömre. Pedig nem lépett közelebb, nem történt semmi. A kérdésem aljas, mint amennyire nyilvánvalóan nincs vele minden rendben és amire a mosolya is hozzásegít. Beleburkolózom a pillantásába. - Ennek örülök. - mélységesen, nem mintha aggódnék azon, hogy nincs minden rendben. Heli jut eszembe, mindig ezt mondja. Minden rendben van vele, az eljegyzésével is és Oliver mennyire kedves. Tisztában vagyok vele, hogy mennyire kedves. Egy éve ezt kell hallgatnom. Heli egy tündér, nem rontotta el apánk teljesen, sose érezteti velem, hogy mások vagyunk. Semmi rosszat nem éreztetett velem soha. Azt is tudta, hogy el fogok húzni otthonról amint tehetem. Persze vele is csak egy éve beszélek újra. Előtte nem voltam rá képes. Nem mintha ezt az "Oliver olyan kedves!" maszlagot nekem annyira jól esne hallgatni, bár újabban kezdem azt hinni, hogy senkit nem érdekel, hogy mit mondok. Mit érzek, egyáltalán létezem-e vagy sem. Kitalálják az egész rohadt életemet helyettem, elhagynak, félresöpörnek, nem vesznek rólam tudomást. Megint 15 vagyok és megint nem akarok Hayden Leigh lenni. Csak eltűnni, valaki mássá válni. Megpróbáltam megszökni egyszer, két nap alatt megtaláltak. Az érettségi bankettem után már ennél okosabban csináltam. Nyomok nélkül. S te? Még a bankettemre is basztál, ahhoz sem gratuláltál, hogy elvégeztem a sulit. Pedig valahol, egy cukormázas álomban azt hittem, hogy akkor. Majd akkor, Oli. Eljössz értem, milyen iszonyatosan naiv voltam! Ellépek, megfulladok. Nem értek semmit, csak a testbeszédét, az illatát, az iszonyatos hőt ami belőle árad. Ezt bárki másnál jobban értem talán. Talán!
Vissza is kapom, touché Oli, szinte felfalom a hátát a tekintetemmel. Minden kis izommozgást megfigyelek. Nagyon kezdek vágyni arra az italra, vagy inkább vakságra. Bármi ilyesmire, hogy ne lássam és ne érezzem. Közben meg gyönyörködöm benne, kilép az emlékek ködéből és megint igazivá válik. Mennyiszer simogattam, csókoltam, haraptam a hátát. Annyival erősebb volt, mint én. Felnéztem rá, a szuperhősöm volt. Egy vágyott csoda, amit megkaphattam és csodálhattam. Olyan sokszor lerajzoltam, nagyon érdekelt a mozgások ábrázolása. Mindig ő volt az alanyom. Nem mintha meg mertem volna neki mutatni bármit is ezekből. Lassan sétálok oda a pulthoz, előre hajolok, hogy támaszkodhassak vele szemben. Mintha épp paktumot kötnénk valamiről. Felnevetek. - Mondtam, hogy jó az a kép. - megállítom a szám előtt a poharat, csak egy fél pillanatra, aztán húzom meg. - Éreztem is utána azt a tartalmat. - ezt már halkabban mondom, nem szégyellem előtte, hogy éreztem őt magamban még egy ideig. Szerintem rekordot döntöttem a magamhoz nyúlásban, a végén már fájt és hagytam a faszba. Kerestem füvet, legalább lenyugtatott annyira, hogy a normalitás talaján tudjak maradni. Nézem őt elsétálni és nem kellene utána mennem, hanem egyenesen a fürdőbe kéne, hisz tán van törölközője vagy valamije. Mégis a hálóján kopogok be kis idő múlva. Amit meg látok az legyökerezteti a lábaimat. Basszam, hogy bírjam ezt ki? Az a nadrág annyira mutat mindent és olyan könnyen lehúzható, szinte semmiség. - Előrelátó vagyok. - nyelek egyet, kirajzolja a nadrág a farkát és nem tudok dönteni, odalépjek és a kezembe vegyem.végre, hogy a tenyerem alatt legyen még keményebb, vagy húzzak el de kurva gyorsan. Meglátom az ágyat is, egyre nehezebb levegőt venni. - Nem? - rekedtesen kérdezem meg, dehogynem az a célja. Nem is tudom mi lenne az ajánlott neki a közelemben. Mondjuk közöttünk egy ajtó. Az ajánlott lenne. A pólót meg nem adja, megbolondulok. A köcsög kis kérdésre egy gúnyos mosoly felel, visszaadom neki én is. - Hogyne, minden. - bólogatok, kirántom az ujjai közül az anyagot és elhagyom a hálót. - Nem kell! - Istenem, még be sem érek már magamat fogom. Lüktetek. Minek mentem be oda? Nem vagyok normális. Inkább italt töltsön. Jó sokat, jó erőset. Addig lenyugszom, muszáj magamat lenyugtatnom. Elmos, amikor egy másik szállodában is ugyanígy néztem őt. Túl volt az üzleti dolgain én pedig megvártam. Csak későn jött, nagyon. Nem akartam rá se nézni, erre teljesen nyugodtan öltözött át. Fél szemmel lestem csak, máshogy nem is mertem. Tudta, hogy figyelem. Biztos vagyok benne. Hirtelen mások lettek a pakoló mozdulatok. Nekem szóltak. Nem akartam már aludni. Húzott, kértem is, hogy húzzon még. Vegye le a pólót, legyen nélküle. Nézzünk filmet. Az ölébe hajtottam a fejem a kanapén, befúrtam az ujjam a derékrész alá. Megkértem mondja el miről szól a film, beszéltettem és kiéhezve vettem a számba. Nem sokáig nézte a filmet. Hideg vizet fröcskölök magamra és könyörgök mindenhez, hogy múljon el a merevedés, nem akarok így kimenni. Viszont muszáj. Felhúzom a nadrágot, eligazítom és póló nélkül megyek ki, egyszerre nem megy minden. - Oké. - akkor ott hagyom, visszaviszem. A fel nem vett darabot magam előtt tartom, elfedem a nyilvánvalót. - Reggelre? - kíváncsi mosoly játszik a számon. Itt leszek reggel? Vagy majd nekem hozzák eggyel lejjebb? Odasétálok, a pult legalább jótékonyan eltakar addig is. Elnyúlok a pohárért, elmosolyodom a pereme felett. - Semmi vérlázító nincs benne. - látnál alá, ott vérbő és lázító dolgok vannak! Meg fogok bolondulni ez biztos. Csak rövid korty kell, oldalt fordulok míg felveszem a pólót. Ha nem lettek volna problémáim, már így jövök ki. Megtörlöm a hajam is. Kócosan is hagyom, a faszt se érdekli, hogy most lesimogassam. Mindjárt nem fázom így, bár erről nem a ruha tehet. Visszaállok takarásba, iszom még egy kortyot és megrázom a fejem. - Nem. - de, csak nem ételre. Mindjárt felmászom a kurva pultra is. Ez a hangszín rögtön a gerincemen nyal végig. Felpillantok rá, majdnem felnyögök, istenem. Istenem, ne csinálja ezt! - Nem tartom jó ötletnek. - belépni a lábai közé, rácirógatni az izmos combokra, a számra kérni az övét. Ezért nem vagyok én éhes, semmire sem rajta kívül. Sőt, átlépek a pult másik oldalára, hogy szemben legyünk. Megint előre hajolok, poharat tolok az övéhez. - Ne csináld ezt, Oli! - kérem rá, annyira vágyom rá, hogy legszívesebben átmásznék most hozzá. - Inkább tölts. - hagyj menekülni, ne akard ezt. Ne kérd, hogy menjek oda, esedezem neked. Nem tehetem, te se teheted. Egyébként sem meg amúgy sem. A pohár oldalán simítok végig, pedig rajta akarok. Szükségem van rá. Kívánom, bassza meg! - És egy cigit is. - olyan nehezen jönnek a szavak. A szám nem beszélgetni szeretne, vagyis nem élő szóban. Elveszek egy mogyorót, bekapom. Érzem, hogy már-már túl sokszor állok egyik lábamról a másikra míg támaszkodom. Hogy tolom magam a pultra. Feszülnek az izmaim, minden bajom van és mindre ugyanaz a gyógyír. Ő. - Egyszer sem jutott eszedbe a múltkor, hogy akár én is lehetnék akivel vagy? - kérdezz-felelek meg minden ilyen. Ellököm magam a pulttól, nem bírom tovább. Elfoglaltság kell a kezemnek és a lábamnak is. Nyugodt mozdulatokkal rendezem el magamat a nadrágban. Úgyis tudja, hogy felizgat, hogy vágyom rá. Megkerülöm, de elég távolságot hagyok, csak látnom kell így. Itthoni ruhában, ebben a nadrágban. - Gondoltál rám azóta? - játszom? Igen, határozottan. Az ölére pillantok, már nem tudna olyan könnyen ráhúzni mint régen. Viszont nem kétlem, hogy tudna. Elégedett pillantással iszom be a látványát. Istenem, segíts meg!

Némi sértettséget vélek a szavaiban felfedezni, megmosolygom magamban, hogy ne bántsam meg jobban vele, tudom, hogy ha nem vagyunk éppen nagyon összehangolva, akkor meg tudom sérteni egy-egy rosszul választott szóval. - Az nem lep meg, hogy hazudtak nekem. - javítom ki azonnal, mert egyből sejtettem, hogy félreérthető a számból előbukkanó kis keserű felismerés. Biztos vagyok abban is, hogy az apja szót nem ejtett rólam, nem mondta el neki, hogy konkrétan megfenyegetett és jogosan tette, hogy ott rúgott, ahol a legjobban fájt. - Talán, kinézem belőled, hogy missziókat jársz. - mellé ki tudja, hogy mire nem vehető rá egy szerelmes és csalódott kamasz, mert akkor az volt ő, egy kiskamasz. - Jól mutatnál reverendában. - értem, hogy nem éppen jó átkötés, de ó hát gyónok neki.
Olyan elevenen mozdít meg bennem mindent a gombolása, hogy belém akad a lélegzet, pedig levegőre még nekem is szükségem van. Biccentek, boldog vagyok, hogy máris örömet szereztem neki, ha nem is olyat, mint a galériában. Pedig az volt a felemelő és minden percem leköti azóta, amit nem munkával töltök, vagy mások ágyba cipelésével.
- Ahogy azt is mondtad, hogy nem illik hozzám a kép, már akkor gyanús kellett volna, hogy legyél. - de lássuk be, hogy baszott sokan olvasgatnak rólam és hoznak döntést a helyemben, vagy rólam anélkül, hogy ismernének. betesznek egy jól gerjesztett skatulyába mindegy, hogy bele illek vagy sem, ők elképzelik. Felköhintek a szavaira, majdnem lenyelem a nyelvem. - Igen? Sokáig érezted? - megőrülök. Az ajkam félmosolyra húzódik, cinkos kis vigyor ez, mert ő én a szagát éreztem magamazon órákig bizseregtem tőle, a tekintetét láttam magam előtt a sötétben és a kezem képzeletben a testén siklott, de persze csak magamra találtam. Ő meg rám a gardróbban. Felciccen a szám, hát hogyne, előrelátó. Akkor biztos a tekintete sem engem akar felperzselni, ahogy az ölemre esik, a kitüremkedő félkeménységemre. - Csakis a kényelem, de azt nem kétlem, hogy a neked adott darab nekem lesz kényelmetlen. - magamra találok valahol mélyen amiatt, hogy a srác összeomlik, hogy még mindig ugyanaz a vágy bűzlik belőle, ami belőlem, ugyanaz a kénköves pokol bugyrozódik benne, ami bennem, akar, ahogy én őt és ettől… elönt a szégyen, elveszem a húgát, azistenbasszameg! Visszalövöm a csipkelődő kérdést, most ő van mérhetetlen zavarba én meg kínba, mert a farkam fellüktet, ki kell innen mennie, de azonnal, ha lehetséges és nem omlok össze, sem a lábai elé és nem kenem falra. Gyorsat harcolunk a pólóért, felajánlom a segítségem és nem kér belőle, minő csalódás… Huh, megnyugszom kissé, ha megmosom a hátát is kurva nagy bajban vagyunk, így is. Mibe mászok bele… mibe?!
Leiszom magam, mire végez, az majd jót tesz, az alkohol azonnal elpárolog belőlem, olyan tűz tombol a bensőmben. - Vagy a saját szobádban, ahol tölteni szeretnéd az éjszakát. - na persze nem engedném el, szó sem lehet róla, még a végén meglép megint, ki van zárva. De azt sem akarom, hogy azt érezze rákötöm magam a szabadságára.
Én az ölembe rejtem az izgalmam vérbő változatát, ő a pult mögé. Szánalmasak vagyunk, ahogy dugdossuk azt, ami egymásnak szól, egymásról mesél, egy meleg kéz kellene neki és nekem is, meg egy száj, aztán a többi. Elé pöccintem a poharát, meg fogok őrülni,. a gerincem alig bírom egyenesen tartani, a feszültség vibrál belőlem és ahogy véletlen a kezéhez érek a pohara felett, kedélyesen megrázom. - Azt mondod? Fogadsz velem, hogy az én vérem igenis lázad? - nem is kicsit, a combjaim között lüktető tömeg húsról meg nem is beszélve. Szóra nyílik a szám, ó nem, ne vegye fel, de közben igenis bújtass el a testét előlem, mielőtt átugrom a pulton és lerántom a puha szőnyegre, úgy akarom megbaszni, hogy közben az ujjaim a nyaka köré kulcsolom és addig szorítom, míg ellilul a szája, hogy aztán csókot harapjak ki belőle, az akadozó légvételek alatt, benne akarok lenne, amikor  a teste vergődik a kíntól. Úristen… miért jut ez az eszembe? Bal kezemmel simítom el az orrnyergem a mutató és hüvelykujjam között. Mert Hayden milliónyi játékban volt benne, mert pont úgy imádott a térdemen elfeküdni és felpucsítva köszönni az ütéseket, mint, amilyen szívesen a lábaim közé térdelt és kényeztetett, vagy tettem éppen én vele. Egy dolog biztos, hogy Hayden hozzám tartozott és teszi most is.
Én akarom a haját törölni, én akarok lenni a ruha a testén, a nadrág, a póló, a bőre akarok lenni, alá kúszni, magamba fogadni belőle mindent és a mélyére hatolni, mindent meg akarok tenni vele. - Rendben. - nem éhes. jól van, én igen, de ráérek enni még.
Magamhoz intem. Nem jön. Miért csinálja ezt? Tudja, hogy ha nemet mond azzal vadászni csal?! Pontosan tudja. Nem, nem jó ötlet, hanem egyenesen kitűnő. Elmosolyodom játékosan, nem jön.. jó, ne is jöjjön azonnal. - Valóban nem jó ötlet, de mikor szerettük mi azt, ami más szerint nem lenne jó? - mert nem maga miatt nem jön, ebben biztos vagyok. Úgy figyelem, mint a ragadozó a prédáját, ahogy azt megszokhatta tőlem, ha akarok valamit és ő elutasít. - Nem tehetek máshogy Hayden. - hiszen a vágy kiszívja a levegőt a szobából közülünk, fulladok a forró kíntól, hogy a közelében legyek, hogy végig csókoljam a testét, hogy befaljam a gyönyörű farkát, és aztán…
Töltök, direkt úgy, hogy a pohár peremét lecsordulva az ujjaira folyjon a királyi italból, rákapok a kezére és fogva tartom, hogy hergelő és ingerlő mozdulattal emeljem a számhoz, rá sem nézek, ahogy végig nyalom az ujjáról a drága whiskyt.  Nem pazarolunk… A hajtöveimbe szökik az érzés, mert a bőrének íze robban a számra, azonnal vissza is adom a kezét, az övé, nekem lesz a farkam kőkemény.
Könnyed mozdulattal siklok le a székről és a cigihez sétálok, nem szégyen, hogy felizgat, nem is tudom elrejteni, ha megteszem csak jobban felhívom a figyelmét rá. Azzal sétálok vissza a pulthoz, felemelem a vonalas készüléket, azonnal bejelentkezik a recepció. A tűzjelző kikapcsolását kérem a lakosztályban, majd fizetek pluszköltséget.
Még a mogyorót is irigylem a szájából, hogy feszül.. megveszek, a segge is kitűnő látvány, elé tolom a dobozt szegjünk szabályt. Kivárom a visszajelzést.
Visszaülök a székre és csak rá koncentrálok, de előkotrok egy szál cigit. A kérdésre elvigyorodom. - De, eszembe jutott, az is, hogy szegény fiú, úgy dugom meg a falnak döntve, hogy közben valaki más jár a fejemben. - Minden mozdulatát kitűnően látom, sőt mi több. A szívem kihagy egy ütemet. Olyan közel teszem le a poharam, amibe hamuzni fogok, amivel visszacsalom magamhoz. - Khm. - igen? Komolyan? Hát megfeszülök, ha így pillant rám. - Tudod, hogy gondoltam rád, azt is, hogy itt is eszembe jutottál, már arról, ahogy hozzám értél, a csókodtól, a mozdulatokból, amit együtt tanultunk be egymásról. - gonosz mosoly szalad a szám sarkába. - Minden alkalommal rád gondoltam, amikor magamhoz nyúltam, a neved többször hallotta a párna az ágyamban, mint egészséges lenn. - rágyújtok, közelebb kell jönnie ha ő is akar. - Biztos vagyok benne, hogy több részlet is érdekel téged. - szemtelen vagyok tudom, de a gyomromban görcsök váltják egymást, vagy rettegek, hogy elriasztom, vagy attól, hogy elélvezek spontán. - Megmutassam, hogyan gondoltam rád? - természetesen csak húzom, de látni akarom az arcát, hogy éppen azt ajánlom fel neki végignézheti, ahogy a nevét súgva kiverem.

A korrekciótól kicsit sikerül elnyomnom a prüszkölő elégedetlenkedésem. Mindenesetre ami kiesett azt már nem tudja nekem visszaadni. Azt sem tudom, hogy minek hazudtak neki egyáltalán. Talán azért, mert apám amúgy is mindenkinek hazudozik mindenkiről. Egyszerűen esetemben azt szeretné, hogy így legyen és kész. Egyetem, nő és gyorsan egy házasság. Lehetőleg olyannal, aki neki is megfelel. Ámbár nem tőlem várja a tökéletest, hisz azt már bejelentette pár éve a legnagyobb örömök közepette. Rögtön felmegy tőle az agyvizem. – Jesszusom, Oli! – kínomban elnevetem magam. Én és a missziók. Biztos arról vagyok híres, hogy éhező gyerekeket itatok és etetek Afrikában, meg gyógyszereket osztogatok a falvakban. – Lenne mit meggyónnod? – ez meg végképp, bár egyszer apám is elejtett hasonlót. Ha papnak állnék, lehetne életutam és persze ő szentként tetszelegne mindenhol, a hibás génest eltávolítaná a házból, mellette pedig még az üdvözülés is megvárná a sarkon. A poharunk koccan végül, a galéria emlegetése az emlékeket mozgatja bennem. Spontán volt és veszélyesen szexi élmény.
- Persze, hogy azt mondtam. – türelmesen várós félmosollyal nézek rá – Nem egy képről akartam eszmecserét folytatni. – azért kellett világossá tennem végül, hogy éppen ajánlatot teszek, ami szerencsére célba is ért hiánytalanul. Kétségeim sem maradtak, a hiányérzet is a folytatást jelentette. A köhintése a bensőmben melenget, jól hallotta. Örülök neki, ha már szóban nem tudtam vele megosztani egy éjjeli telefon kíséretében. – Eléggé, öt év sok idő. Egészen elfelejtettem milyen veled.– burkolva csúsztatok ki neki egy vallomást is, hogy más nem volt utána. Nem mondom azt, hogy nem dugtam másokkal, az nem igaz. Így viszont sosem. Így végignézve rajta pedig, megint lassul a lélegzetem. Ez az itthoni szett teljesen megbolondít, azzal együtt, amit a nadrágja megmutat. A kezembe illene, segíthetnék szerencsétlen helyzetén mindkettőnk örömére. Sajnos nem lehet, nem tehetem meg. Már nincs mögöttem a névtelenség, a lelkiismeret meg egy ocsmány szar dolog. A húgom hisz a házasságukban, abban is, hogy szerelem lesz meg sok gyerek. Az utóbbit Oli adottságaival még maximálisan el is tudom hinni, ettől meg elemészt a savas tudat. Mennyire kicsinyes féltékenynek lenni a húgomra? Pedig még biztosan nem, apám őrzi. Amilyen megalázó szemétláda, szerintem vizsgálatokra is hordja. Kirántom a kezéből a pólót, mennem kell innen. Vele egy helyiségben csak távolodnak az arcok, a dolgok amiket nem szabadna akarni és mindnek a helyére Oli kerül. A számba nem. A szavai dohognak a fülemben még a fürdőben is. Neki lesz kényelmetlen, mi? Zsibbad a testem, nekem már most kényelmetlen. Jobb lenne itt maradni, beszélhetne hozzám és kiverném a hangjára is. Álljak le, álljak le. Vizet, sokat és hideget. Remélem sok piája van, meg még annál is több.
Az asztalnál olyan mint egy otthon ízű és illatú jelenés, ami felett a szex felirat lobog tűzből kirakva. Majdnem visszamenekülök a fürdőszobába. Nehéz meghallani, hogy beszél mert az éteri száját látom csak, ahogy szavakat formáz hozzám. – Igen, van miből választanom. – rámosolygok könnyedén, nincs itt semmi probléma, hacsak nem azzal, hogy ezt a lakosztályt egyáltalán bent hagyom opcióként. Szigorúan a kanapén kellene maradnom, pedig azért fizettem egy kisebb vagyont, hogy fejedelmien kényelmes matracra rakhassam a seggem, legalább egyetlen éjszakára. Hiszen ki tudja hova kell elmennem már megint. Itt nem maradhatok, egyszerűen nem lehetséges. Tisztában vagyok vele, még ha nem is mondjuk ki. Nem tudna megmagyarázni, ha pedig megmondja az igazat róla, hogy ki vagyok én, számíthatok egy csúnya telefonra anyámtól és egy értetlenre Helitől.
Elgondolkodva nézek a poharamra, hátha a benne aranyló ital elmondja nekem, hogyan kell vágyakat lehiggasztani és nem álló farokkal társalogni, mintha minden annyira kurvára rendben lenne. – Akkor ki kell bilincselni a véredet. – lehelem halkan, még a fülemet is megsimogatja a szavak bolyhos éle, az ő fülére nyalok vele, ahogy tettem a testére is. Meg fogok őrülni, egészen biztos. Élvezem a kezét, csak ráfogni vagyok képtelen. Annyira meleg, olyan jóleső ez a kis érintés is. Istenem, segíts meg! Megtörlöm a hajam, legalább fél pillanatig nem ő foglalja el a látómezőmet. Evés, majdnem felnevetek. Éhes vagyok, éhezem, elég határozottan. A pulthoz nyomom magam, majdnem fájni is kezd és főleg a hangja miatt. Ismerem ezt a hangszínt, izgatóan simogat végig. Erre nem szabad nemet mondani. A testem szinte magától mozdulna hozzá, az agyam parancsol vissza. Túl jól hangzik, túlságosan szexi ahogy ott ül és túlságosan oda akarok menni hozzá. A szavai emlékeket hívnak. Mi mindig úgy szerettük, ahogy senki másnak nem lett volna jó. – Most nem erről van szó. – megrázom a fejem kicsit talán túl hirtelen is. A húgom kurva vőlegénye, ne akarja hát, hogy odamenjek hozzá. Nem teheti ezt velem, nem nézhet így rám. Nekem se lenne szabad reagálnom rá egyáltalán. Kár, hogy ezt egyetlen részem se akarja meghallani, még kevésbé megérteni. – Oli.. – nyögöm erőtlenül, félhülye arccal nézem mit művel, kapkodni kezdem a levegőt. Az ujjamon végignyaló nyelve az egyik legszebb látvány ezen a gyökér világon, meg most tízes skálán tizenegyes szinten izgat fel vele. A fogaim között szívom be a levegőt, a számhoz emelem az ujjam amin járt és egyszerűen bekapom. Őt nézem míg kicsúsztatom a számból. – Ragadós ital. – bele is menekülök. Cigit kérek, nem tudom hová megy. Majdnem megállítom, ne menjen sehova. Teljesen megszűnik a világom, ő jár egyedül vágykoszorúval feldíszítve. Ráadásul mindent látok mégis gyalázatosan semmit. Az az erekció amivel jár pedig minden figyelmem magára kívánja. És a kezem, a számat, engem. Megnyalom a számat, aljas játékszabályok szerint játszunk? Simogatom az alakját a tekintetemmel és megsemmisülök. Fojtottan, némán nyögdécselek vágyakat felé, jöjjön már vissza ide! Hallgatom mit mond, rövid és diadalmámorban úszó mosollyal nézek felé. Mindent meg lehet hát oldani a kinti hűvös nélkül is. Egyébként is az illatában akarok itt elpusztulni, zokon is venném ha valami hülye szellő elfújná ezt tőlem. A dobozra nézek, ki is veszek egy szálat, jóformán remeg a kezem, sodorgatom hát az ujjaim között. Istenem, hát rám gondoltál közben? Visszavigyorgok rá. – Nem tudom, hogy ezen sértődjön meg szegény Chris, vagy vegyem bóknak én? – istenem, milyen mélyre lökte magát belém akkor is. Időt sem adott, hogy szokjam vagy lassítsunk. Akárki is lett volna az a Chris, elirigyelném tőle az intenzív élményt. – Nekem még gondolnom sem kellett rád. – hiszen veled voltam, az elejétől tudtam is és ettől meg még jobb. Pedig nem lenne szabad egymásra gondolnunk. Úgy főleg nem, hogy köztünk áll a húgom, aki a menyasszonyod! A farkam mégis tőled lüktet, a testem téged vágyik. Sóhajtva izgazítom magam egy megkönnyebbülőnek ható sóhajjal. Lássa, nem szégyellem. Előtte sosem szégyelltem vágyat, mindegyik neki szólt. Kilépek végre elé, had lássam egészben minden részletét. – Nem, Oli nem tudom. – már igen, tehát valahol emlékeztél rám, valahol tudtad, hogy velem vagy. A csókjaid tudták, az érintéseid sem egy névtelen senkit simogattak meg. Éhesen mérem végig megint, nagyon nehéz nem odalépni hozzá most. – El kellett volna kérnem a számod, ezt megoszthattad volna velem is telefonon. – lépek közelebb, hogy el tudjam venni a gyújtót, a számba is dugom a cigit, gyorsan rágyújtok, mielőtt más jut az eszembe. – A nevemmel a szádon élveztél el? – gusztustalanul egyenes vagyok, el akarom őt képzelni azon a hatalmas ágyon fekve, kényelmes terpeszben, ahogy magát simogatja és a nevem süt pecsétet a szájára. Illetlenül édeset. Megrándul a farkam, basszam, nem fogok tudni sokáig itt ácsorogni. – Érdekel. – hogyne érdekelne, remélem meg is mutatja nekem minden részletét. Nagyon mély levegőt veszek, mintha kitalálná mi jár a romlott agyamban. Kifújom a füstöt a mennyezet felé. – Nem, ne mutasd meg. – tudom, hogy szinte izzik a tekintetem, pedig az enyém nem tud, a szám hazudik neki. Látni akarom ruha nélkül, de én akarom levetkőztetni. Hozzásimulni, hallani akarom, hogy igenis hiányoztam neki. Még ennyi év után is. – Meséld el hogyan! – a második bugyorba akarok lépni, semmi nem hiányzik kevésbé, minthogy halljam is. Felülök a pultra, nem mondta, hogy nem szabad. Így fejmagasságba hozom a saját álló farkammal, meg a ténnyel, hogy attól elmennék ha rálehelne véletlenül. – Mondd el, mire gondoltál. – ráfújom a füstöt, meg akarom csókolni. Azóta meg, hogy odalépett hozzám az utcán. Elnyúlok a poharamért, nagy kortyot nyelek, biztos nem vagyok normális. – Mire vágytál. – megtámaszkodom a kezemen miután eltolom a poharat. – Ha jó a válasz, kérhetsz valamit. Ha nem tetszik, én kérek tőled. – nyújtózom, nézzen végig. Óvatosan csúszom le a pultról, még a csípőm is kitolom előre. – Üljünk le. – intek királyi módon hátrafelé a fotelok és kanapék hívását fogadva. Mielőtt még felállna megelőzöm, helyet keresek és nem mehetünk egyszerre, mert nem fogunk odaérni. Egyszer simítom el a seggemen a nadrágot, vagy nézi vagy nem. Leülök a kanapéra. – Túl közel nem jöhetsz, Oli. – szólok rá, így is túl közel van. A hálóban kellene lennie, nekem egy emelettel lejjebb alapjáraton. – Gyere, beszélgessünk! – gonosz mosollyal invitálom a gyönyörű hősöm, a szerelmem tárgyát. Már meg sem lepődöm rajta, hogy úgy képes volt felizgatni, hogy hozzám se nyúlt. A közelembe sem jött.

Édes, nemes játék ez kettőn között, amiben nem kevés önuralom keveredik a sokszínű vágy burjánzó virágfüzérével, befed, befon és egésze lefed engem, semmi egyébre nem tudok koncentrálni csak rá, a közelségére, a saját nadrágomban ágaskodó farkával már bánom, hogy adta neki, bár ha anélkül állna a pult mögött bujkálva, álló dákóval nagyobb bajban lennék, így is alig bírom megállni, hogy a hangszínemen változtatva, duruzsolva, de határozottan parancsoljam a közelembe, mert érdekelne, hogy a betanult hanglejtés, az azonnali engedelmesség, ami még a közös időtöltésekre  is kihatott, most hogyan érne révbe?  Hiszen Hayden rögvest és kérdés nélkül engedelmeskedett neki, legyen szó arról, hogy add vissza a kocsi kulcsot, tedd le a húgod cuccát, vagy éppen arról, hogy vetkőzz le és térdelj le… mindig hatásos. Nevelés, semmi egyéb, mint a parancs ellenállhatatlan ereje, tegyük hozzá, hogy soha nem bántottam, de van ezeknek a játékoknak egy külön színezete, amit a hangom pontosan ráformál a bőrére és ő engedelmeskedik, tudom, hogy ösztönből most is megtenné, kérdés és vacillálás nélkül. Mégsem élek most ezzel, inkább kérem és ő nemet mond. Ne gyere hát, fogsz ma még. – Biztos vagyok benne. – azt is tudom, hogy miről van szó. Minden kilégzéssel cirógatok egyet rajta, mintha mágikus erővel bírnék és lehet még az is. Hiszen tudom, hogy ő úgy hat rám, ahogy én rá… és akkor, ha ez igaz, akkor … na jó legyünk logikusak, hiszen áll a farka. Az ujjaim alatt bizsereg a bőre, még én is érzem.
Rányalok az ujjára, amit whiskybe fojtottam, az egész teste megfelel, a szívét látom a bordáin keresztül kínlódva vergődni, ugyanezt érzem a sajátomban is. Kicsit lesz a bőr a csontokra, húsra.
Hangosan felhörrenek, az… persze pont akartam kérni, hogy vígan szopjál rá az ujjadra, hooogyne. Akkorát lüktet a herém, hogy majdnem leránt a székről is a vaskos vágy. – Veszélyes ital, mindig valami ragacsos dolgot hoz elő az emberből. – óó igen, gondolatokat és élvezetet, azok mind ragadnak.
Jól van, éljük ezt túl, cigit szerzek, élvezettel mozgok a nézésnek élére tűzve, mert tudom, hogy le sem bírja a szemeit venni rólam, ahogy én sem róla. Undok kis játék ez, olyan, amiben vesztésre állunk párosával mind a ketten, hiszen belőle is hullámokban ömlik az akarás melege, ahogy belőlem is. Direkt feszítek meg izmokat, lazítok el másikat, hogy jól lássa a hátam a póló takarásában, a seggem, a combom ruganyos járását, Szenvedj csak.
Elnevetem magam, én is cigit babrálok az ujjaim közé. – Minden képen vedd bóknak. – ha tanácsolhatok, de meg is sértődhet, majd kiengesztelem.
Érdeklődve villan rá a tekintetem. –Ez azt jelenti, hogy senki nem töltötte be a … helyem, vagy, hogy eszedbe se jutottam? – és lehetne még ezernyi magyarázata ennek a gyönyörűen csomagolt bóknak, amit most nem bontok ki egyedül, had küzdjön meg a válasszal és igen, dobja elém a tényt, hogy senki mást nem engedett a szűk kis seggébe, ha így volt, ha nem… na bumm.
Felszalad a szemöldököm, ahogy elém tárva igazít a tömör húson a lágyékán ágaskodva, csak a nadrág képez belőle egy jól látható duzzanatot. Megveszek a vágytól, hogy megfogjam, a számba vegyem, kielégítsem megint. – Az a helyzet nem kiáltatott telefonszám csere után, de persze örömmel megosztottam volna veled, minden egyes pillanatát, amikor éppen. … rád gondoltam. – ó úgy, igen. Miközben a kezem magamon csúszott.
Rágyújt, még nem követem. – Talán meglep? – tudja jó, hogy imádom közben becézgetni, miközben a testébe robbanok, ha éppen nem játékában vagyunk, olyankor más is történik. – Egyből sejtettem. – elnevetem magam. Engem is kifejezetten érdekelne. Le sem veszem a tekintetem róla, a mélyére akarok látni, érteni, hogy mi zajlik le benne, mert én csak rá fókuszálok, semmi egyéb nem jár a fejemben, csakis csak ő. – Megleptél, azt hittem érdeklődést mutatsz egy kis bemutató iránt. Hol van az én gyönyörű és romlott Haydenem? – meghülyülnék, köszönöm, hogy nemet mondott, de sosem ismerném be, hogy valójában megkönnyebbülök. Megőrjít a közelsége, a tekintetének éles felmérése, a tudat, hogy csak egy szó és átszellemül játszótárssá, hogy már nem  kölyök testét falnám be, hanem a kemény izmokat, a vastag combon bukna le a szám és a köldöke kőré a harapásom is másfajta húsba siklana bele. A farka is nagyobb lett vajon? Fél szám mosolyával pillantok le az emlékeimben elidézett ölére, ahj, hogy duzzad…. megveszek. – Ohhó, inkább szöveges felolvasás, mint mozgókép? – hátrább hajolok, hogyne hajoljak az elém tárt ölébe. Cseles, nagyon cseles. Hogy felhergeljem közelebb nyomulok, úgy teszek, mintha be akarnék hajolni a combjai közé, de jó fej vagyok, csak beijesztem vele. Jó fej.. magammal. Mielőtt megvadulok. – Intim titkaim érdekelnek? – felnevetek és a poharamba ejtem a sóhajom, lehúzom a maradékot. Biccentek, de nem szólalok meg, mire vágytam… rá. – Micsoda ajánlat, nem is tudom mire törekedjek. – kérhetne ő is, remélem nem azt, hogy hozzá se nyúljak ma, azt megszegném. De nekem előnyös a terep.
Lesiklik a pultról, hagyom, hogy elsétáljon, addig veszek pár mély levegőt, magamhoz ölelem a poharam és a cigis dobozt, valamint az üveget is. – Mit jelent a túl közel? – befészkelem magam egy fotelba, az, hogy felizgatott nem titok, nem bujtatom, minek? A poharat félúton köznék teszem és rágyújtok én is. – Szóval elégítsem ki a fantáziád? – mélyet slukkolok semmit nem látok csak őt. – Az első alaklomra gondoltam, amikor felpróbáltuk a testedre a köteleket, még abban a kis New Yorki lakásban, emlékszel rá Hayden? – egy laza kis fél emeletet béreltem ki, túl sok időt töltöttünk ott akkoriban, utólag látom, hogy ő iskola helyett is, de akkor elhittem, hogy csak 4 órája volt, hogy szünete van, mindent, mert el akartam. – a hátra kötött kezedre, a mellkasod és hasad előtt végig húzott kötélre, ahogy a bőrödbe vág finoman, ahogy feszesen a plafonhoz rögíztett tested jártam körbe, és végig ettelek. Emlékszem... órákkal később, hogy könyörögtél, hogy elélvezhess végere, hogy sírtál a haragtól, a dühtől, a tomboló sóvárgástól. Hogy rám ordítottad én háromszor te egyszer sem. – szegény kicsit tényleg túlfeszítettem a húrt, de mivel volt és van menekülőszó és ő nem használta….úgy vettem élvezi és élvezte is. – A remegő combjaid jártak a fejemben, miközben a hálóban feküdtem az ágyon és vadul vertem a farkam. – ráslukkolok az emlékre, italt töltök a poharába, nincs is poharam…- és arra… ahogy sértegetsz, az ujjaim a nyakad köré fonom, addig szorítom a torkod, míg elkékül a szád, míg az ájulás közelében a tested felakad a kötélre, aztán reszkető, botladozó térdeken állsz és könyörögsz  hangosan, hogy elélvezhess. – így volt, bele őrültem olyan szép volt, és dühös, mint egy fúria, végül úgy élvezett el a számba, hogy ordított a fájdalomtól, az orgazmus fájdalmától, míg torokra nyeltem a reszkető húsát, vadul markoltam a szétkurt seggét és ő szitokszókat szórt a fejemre, miközben telepumpálta a gyomom. – először erre gondoltam. – és mennyi mindenre még. A gyomom összeugrik, ahogy az emléket felidézem, a farkam majd felrobban és hozzá sem értem. Elnyomom a csikkem és beleiszok az üvegbe, maximum bontunk másikat, ha finnyás lenne rá.

Megérdemli, hogy nézze amit az ujjammal teszek cserébe azért, amit művelt. Milyen iszonyatosan forró volt a nyelve! Megsemmisülök belül többször is, annyi türelmem sincs mint egy ötévesnek a játékboltban. Pedig azt kell előhozni, a tiltótáblák mind ki vannak téve, látom őket a bútorok felett, előtt. Nem szabad, nekem nem szabad. Ne érjek hozzá, ne kérjem a csókját, ne érintsen meg. Mindenhol itt vannak Oli, hát te nem látod? A jelek szerint nem, hisz a saját táblája ragyogja be az egész helyiséget. Mindenéből a szex üvölt, a múltunk és egymás hiánya. Ezt szerettem a legjobban, az első pillanatokat. Amikor nem láttam 2-3-4 hétig és megjelent. Úgy nézhettem ki, mint egy idióta Disneyland bejáratánál. A szemem csillogott, az arcom kipirult és feszengtem a nadrágomban. A vágy súlyos nehezékként stimulálta az alhasam izmait minden alkalommal. Volt, hogy direkt mentem hozzá én is a húgommal és öleltem meg, tudattam vele. Persze ez sosem lehetett több pusztán másodperceknél. Végigettük a vacsorákat, míg az asztal túlfeléről lopva néztem a mosolyát, a nyakamat simogató súlyos pillantásával teltem el. Mindig protokoll beszélgetés zajlott. Hogy vagyok, hogy megy az iskola. Mindig a matekkal volt gondom, mert a családom abból nem kért. Viszont már jelen volt a segítség. Újra meg újra ugyanazt a szabályát hágtam át anyámnak. Lehozom, hát csináljuk meg. "Hayden, a vacsoraasztalnál nem írunk leckét!" Nem, anyám. Ott tényleg nem. Helyette sajátos leckét kaptam az asztalomra dőlve, vagy az ágyamnál térdelve. Elmesélte az egyenleteket, hangosan, hátha valaki hallgatózna a folyosóról. Halkan és lassan szoptam le mindahányszor. Amíg nem jött az ukáz, hogy "írd meg a leckéd, Hayden". Izgatott, de nem kaptam többet míg kész nem volt az a szar. Mire végeztem, már csak rá gondoltam és kapaszkodtam az asztal szélébe. Nagy levegőt veszek, hát a matekházik ideje már régen elmúlt.
- Mindig. - térek vissza a jelenünkbe, a cseppet sem ragacsosba. A vágyóba. Azt hittem ez elmúlt, hogy már nincs meg. Hiszen elhagyott, egyszerűen elfelejtett engem és kizárt az életéből. Elsirattam, komolyan és mélyen gyászoltam meg a nemlétét, a veszteségem és azt, hogy neki sem számítok semmit. Ez itt dolgozik bennem, a vágyam mégis úgy húz felé, mintha távirányítóval vezérelne. Fordul utána a fejem is, amíg elsétál. A műsor nekem szól, megveszek azért, hogy megérintsem végre. Szabadon és úgy, ahogy nekem tetszik. Nem ahogy volt valamikor, vagy épp nem volt. Nem egy emlékképet akarok, hanem az igazit. Megint, újra. Oli miért hazudtál nekem szerelmet? Miért? - Annak veszem. Jó kemény bók volt. - szó szerint, tökéletesen illett a kezembe. Meg a számba is ha már itt tartunk. Most is így lenne, nincsenek kétségeim, ellenőrzést kíván. Kemény-e már annyira, mint a múltkor a galériában? Muszáj rágyújtanom, istenem. Valahol a zsebemben van a füvem is. Az segítene egy kicsit, vagy épp mindenen rontana.
- Milyen csodás kifejezés! - felnevetek, már lassan a nevetés is fáj, mert minden izmom azon dolgozik, hogy ne másszak oda hozzá gyorsan. A helyét, a helyét, ez a hétköznapi szó is annyira sokrétű a szexi szájából. - Úgy értem senki nem dugott meg. - de a másik helyed sem vette át senki, mindig te maradtál ott. Szándékosan fogalmazok nyersen, mert érzelmekről nem ajánlott beszélni. Erről sem, de megtanultam a zárt ajtókat. Akkor szabad beszélni, kimondani. Meg kellett tanulnom, hogy a szex nem bűn, nem ocsmány és a vágyak sem azok. - Ó, gondoltam rád. - sokat, álmatlanul, néha sírva, sajgó lélekkel, máskor izgatottan és izzadtan. Gondoltam rád! Már elé is tudok állni. Én gondoltam rá, ő volt az, aki nem. Sosem tudták kapcsolni, bár sose szóltam bele a kagylóba. Meg kellett ezt is tanulnom.
- Megadtad volna a számod, hisz tartozást halmoztál fel. - emlékeztetem mit mondott, tartozik egy szopással a végtelenből, csak ezt valós tételként meg tudom jeleníteni. - Talán még lesz alkalmad rá. - elmondani majd telefonban, hiszen nem maradhatok itt. Nem szabad, találnom kell egy helyet ahol lakni fogok. Nem jönni a közelébe, telefonálni viszont talán még nem annyira tilos. Vagy mégis? Az őszinte kimondásai szépen szisztematikusan őrölnek porrá, mehet belőlem kenyeret sütni lassan. - Meg, de tetszik. - szeretném hallani akkor, abban a pillanatban hogyan hangozhat. Mikor egyedül van és csak magának szól, a vágyát nekem nyújtja képzeletben és gyönyör rántja össze az izmait közben. Rágyújtok, nem bírom tovább. Fel fogom ajánlani a füvet, mielőtt a pia felold teljesen. - Hiszen azért mondtad. - mosolyogva fújok ki füstöt, a felétől igazán megfulladhatnék, egy átmeneti halál legalább lelankasztana. Mindjárt én fogok magamhoz nyúlni az orra előtt ha sokáig húz, közben meg ez a sajgó görcsölés csak még jobban felizgat. - Nem őrültem meg teljesen. - feddő a hangszín is, más se hiányzik minthogy magát simogassa az orrom előtt. Ha messzebb lenne, ahol nem érem el és nem akarnám félretolni a kezét közben, akkor talán. Így nem, semmiképpen. Nem bírnám ki. Felülök elé, a századik ötlet a listán amit nem kellene megtenni. Egy geci hang meg mondatja, hogy dehogynem. - Szegény ember mindennel beéri. - morzsákkal, az édes hangján szólókkal. Határozottan nem kéne játszadoznom, mégis teszem. Mert a mosolya, a nadrágja alatt feszülő farka nem hagy más választást. Nézem magam felé hajolni, megrezzenek. Ne! Istenem, ne! Majdnem infarktust kapok, csak szopat. Jó, helyes. Igen. - Minden titkod érdekel. - ez kicsit hirtelen csúszik ki, faszom mi van velem? Nagyon intenzív bennem a jelenléte, öleljen már át mint odakint és minden a helyére fog kerülni. Eszébe se jusson! - Amire szeretnél. - az én ízlésemre, a beteg agyamra, a saját meggyőződéseire. El is indulok, ledobom magam a kanapéra, terpeszt is nyitok, legyen kényelmes. Sehogysem az, mert mocorgok a tekintetétől. Nem lehetne záradék benne? Nyúljon a nadrágomba míg beszél. Sőt, feküdjön rajtam végig. Félre kell néznem, túl jó látvány abban a fotelben. Túlságosan jó. Pont a lábai közé tudnék térdelni. Köhintek, hát megfulladok ez van. Gyenge tüdő.
- Ott pont jó lesz. - véletlen érek hozzá a kezéhez amíg babrál a poharakkal. Síró alkeszként emelem fel a sajátom és hamuzok is egyet, nehogy összegányoljam a szép huzatát. - Igen, elégíts ki. - szándék mentes a botlás, lehet sor fog rá kerülni hamarosan. Majd kisunnyogok a mosdóba és bezárom az ajtót magamra. Folytathatja a beszédet aközben is, míg megszentségtelenítem a fürdőszobáját. A párnát kezdem simogatni jobb híján. Ránézek. New York, párszor jártam annál a lakásnál tavaly. Emlékeket éltem meg, mennyire kíváncsi voltam és hogy féltem, persze senki sem volt ott, magamat se értettem minek császkáltam mindig arra. - Emlékszem rá, Oli. - bólintok, kíváncsi vagyok mit akar megosztani. Melyik élményről. Sokat kellett takarítani ott. Egy füstölgő szexfészek volt az egész, de jól hangszigeteltek a falak. Szabadok voltunk és távol mindenkitől. Megrándulok az emléktől, jól van Hayden, élvezd csak tele a gatyád mint egy 12 éves. Halkan felnyögök, már meg sem merek mozdulni. - Túl jól ismerted a testem és nem adtál többet, csak annyit amennyi még nem tolt át. - borzasztóan kettős volt. Haragudtam, kidugta belőlem az erőt is. Háromszor. Szétszakadtam, összeálltam a szájától. Hangosan sóhajtok fel, sose fájt még annyira elélvezni mint akkor, már ahhoz is kevés voltam, hogy létezzek, de megadta. A száját dugtam és esedeztem, könyörögtem és ordítottam. Beleborzongok. A nyomai, a külső nyomai hamar eltűntek. El kellett cipelnie a zuhanyig. Iszonyatosan érzékeny volt minden pontom, a szám kivételével amivel mormogtam, anyáztam, dorgáltam, kértem, könyörögtem. - Negyedjére már szenvedtél te is. - mert provokáltam vele éjszaka, nem is bírtam. Ő sem. Szerintem sosem aludtam félig rajta annyira kimerülten mint akkor. Utána iszom az üvegből, nem kell pohár. A szájlenyomata viszont igen. Nehezen lélegzek. Gondolhattam volna, hogy ennyire erős dolgot fog mondani elsőre. Felállok és a cuccaimhoz megyek, a kis zacskót lerakom kettőnk közé az asztalkára. Minden van benne. - Végső segédeszköznek. - igen szívok, igen jót tesz. Nem hinném, hogy ő kezdene szövegelni miatta. Elgondolkodva mérem végig. - Ez egy kemény kezdés volt Oli-Oli. - ingatom a fejem, pedig imádtam újraélni, ha ő kérne elvéreznék most. - Nem azt mondtad mindig, hogy óvatosan kell? - geci vagyok, vigyorgok is. - Kérjél elnézést és közben szeretném látni, milyen hatással volt rád. Csak mutasd meg. - csak kérlek, esedezem, buktasd elő a nadrágodból a farkad, had lássam, aztán kurva gyorsan pakold is el. Nagy kortyot nyelek az üvegből. Izgatottan nézek rá, mutassa meg. - Emlékszel mikor repültünk St. Bartsra és kivertem előtted, de nem érhettél hozzám mert rád láthattak a fülkéből? - haragudtam rá valamiért, már nem tudom miért és húzni kezdtem. Nem akartam utazni, nem az volt megbeszélve, hogy valami rém gáz üzleti szart is be kell iktatni. Beszéltem hozzá és beszéltem, nem figyelt, hát más eszközhöz kellett nyúlnom. Dühös voltam rá és azt akartam, hogy szenvedjen. Változtassa meg a menetrendet, legyen velem ahogy ígérte. - Mi is történt ott végül a gépen? - ó, én emlékszem rá. De vajon te is?

Izzó láva a vérem, amúgy is maga vagyok a tűz, de a közelében meg aztán mindenem azzá változik, ahogy végig pillantok rajta, a szájára esik a tekintetem, annyi mindent tudnék vele kezdeni, hogy elmondani nem lehetnem, nem egy nap alatt és nem is kettő, de minden tagom rákívánom, hogy csókoljon és nyaljon el szégyentelenül, ahogy azt megtanítottam neki. Felköhintek, hogy ne nevessek fel, milyen trágár, imádom. – Nem is érezted hiányát? – kíváncsi a kérdés csak, nem kötekedni akarok vele de nem hiányzott neki, hogy betérdeljen valaki elé és keményen megkúrják, mert ahogy én emlékszem azt már évekkel ezelőtt is imádta, mi tagadás a galériában sem ellenkezett, ha tudom, hogy 5 éve szűz a segge lehet… nem, akkor sem, ha tudom, hogy ő az akkor ronggyá harapom és addig kefélem, míg elájul. – Közben gondolt rám? – megőrülök, hozzá kell érnem, muszáj vagy itt pusztulok el, a csontok elégnek a forró hús és vér tömegében a testemben, a bordáim kicsinek tűnnek, hogy befedjék a vadul lüktető szívem, kifacsar a valóságomból ez a fiú, még mindig.  
Mégis hangosan felnevetek, leöblítem egy kis itallal. – Jogos, jövök neked egy szopással, mit gondolsz ejtsük meg most? – úgy pillantok az ölére, mintha máris a számba vehetném, még a az ajkaimra is rányalok, jelezvén, hogy forró a nyelvem, de érezhette az ujján és a nyálam elég jó kenőanyag. Végig zúg rajta a tekintetem, fel a hasára, mellkasára, a szemeire, hogy mit mond? Most akár betakarhatja a tartozást tőlem. – Ugyan Hayden, pontosan tudod, hogy a fejemben jársz, ahogy én is neked. Nem lehet ez olyan nagyon meglepő. – az sem, hogy ömlik belőlem az embertelen vágy kénköves tüze. Heves minden kis szikra, ami előpattan, mert Hayden direkt húz, pedig ehhez elég jelen lenni. Az arcán számolom a szeplőket, látni akarom mindent. – Félek híján vagy az önuralomnak.- én is, ne aggódj egy pillanatig sem, alig bírom ki, hogy ne nyúlkáljak magamhoz és szorongassam, hogy könnyebb legyen. – Mindennel? A mindent is neked adhatom Hayden, de te keveset kérsz. – én meg híresen mohó vagyok. – Az összes? – sok titkom van, köztük az, hogy most lerágnám a nadrágot rólad, hiszen hallom a szíved örül ütemét és érzem a búja illatod, a tested nekem zenél, lehetsz te önmegtartóztató, egy pillanatig sem hiszek benne.
Áttelepszünk. – Nincs ez a fotel olyan messze. - felszisszenek, ahogy a kezemhez ér, áramot vezet belém és vágyat lobbant megint, a farkam fellüktet a heréim fájón húzódnak, a gyomromban bokszmeccs veszi kezdetét. Hátra dőlök és mesébe kezdek. Mesébe, amitől szemtelenül merev lesz a farkam, alig bírja el az anyag hogy féken tartsa, az agyam meg engem, hogy ne essek neki. Pedig egy nagyobb mozdulat és ráteperem a kanapéra, vajon ellenállna? – Ó igen. Hogy remegtél. Mmmm. – akárha valami nagyon finomat kóstolnék. – Milyen hosszan nyaltalak el és aztán, ahogy a számba feszültél, én pedig visszatértem mögéd, előre billenve a lapockáid közötti résbe befolyt a nyálam és minden más is, ami nem benned. – úgy kéjelegtem rajta, mint egy eszelős, míg könyörgött a csodás szája, én a hátára vertem, a seggére és persze bele is, szétkentem rajta, fel a hajába… Ó ég, meg kéne ismételni ezzel a testtel. Most is úgy ordítana? – Hát valljuk be, addigra mindketten szenvedtünk, de az ujjaim lenyomata még a nyakadon volt, a mellkasod tele a szívásokkal, harapásokkal… jó ég. – felsóhajtok, fú bassza meg, akarom. Meghúzom az üveget, megmoccanok, ahogy feláll, de mégsem lépek utána, pedig a segge meghív. Köznék pakolja a kis szütyőjét. Felé intek a kezemmel, csinálja. Én emiatt aztán nem szólok rá, sőt megkínálhat. De ez az ő motyója, rendezgesse csak. – Végsőnek mire Hayden? Azt gondold ha beszívsz és megteszem én is, lesz bármilyen hatalom ami itt tart engem és téged ott? Miből hiszed, hogy akkor nem akarok minden porcikát megkóstolni rajtad? - mert akkor nagyon téved, sőt csak lezsibbad az ellenállás rólunk,de azt hiszem pont ezt szeretné, hogy ne kelljen gondolkodnia. Ám, elvehetem tőle, ha így szeretné, küldjön egy jelet és elveszem annak ellenére, hogy beleegyezne szóban. – Dehogy, kemény kezdés a galéria volt és te voltál , aki belekezdett. – gonoszan mosolygok rá. Ha azt mondom elém és térdre, megtenné vajon? Biztos vagyok benne, hogy igen. – Már nem kell veled óvatosnak lennem, hiszen a jelenléted pokoli tűzzel éget el, nem akarok óvatos lenni veled. Durva akarok lenni, erős, mély… - lökésekkel élvezni a testébe, hosszú éjszakára az ágyamhoz kötözni, megdugni ezerszer. – Kizárt…- az is, hogy elnézést kérek és az is, hogy megmutatom. Mégis az ölemhez nyúlók és ráfeszítem a nadrágot jobban, de elő nem veszem, csak nem hiszi? Megvadulok, inkább dobja ki ő és én rákúszom a számmal, befalom, bezabálóm őt. – Sssssssz. – a fogaim között szívom be a levegőt. – minden percére emlékszem, milyen nagyon gonosz voltál ott, is. – fú de szenvedtem. Fél lépésre ült tőlem az agyamban zúgott a közelsége, az ujjai között otthonosan siklott a farka és mellé ocsmány, búja szavakkal hergelt idegből, vicsorogva szenvedtem végig, a szállóban aztán megháláltam neki, azzal a pólóval kötöttem be a száját, amivel magát törölgette és a repülőn az ölembe dobta – Azt mondd meg, tetszett –e a sztori annyira, hogy kérhetek valamit? Vagy az, hogy mutassam meg a te kérésed és mégsem tetszett, mert túl erős volt. – most esik le. – Ja, hogy az, hogy látni akarod.. értem. – elnevetem magam és nyögve hátra dőlök a fotelban, a kezem a nadrágomba süllyed, a másikkal felhúzom a pólóm és igyekszem nem leégetni a ruhám. Úgy bámulok a fiúra, mintha megbabonáznám, lesimogatom a nadrágot az ölemről, előbuktatom a makkom, a kőkemény húson csúszik le a nadrág anyaga. Teljes pompájában megmutatom neki. Aztán visszatemetem a nadrágban és elnyomom a csikkem. Meg fogok bolondulni, ez tiszta sor, a szívem a torkomba ugrál. – Te jössz egy sztorival, kicsikém. – és közben szívjon, szívjunk és dugjunk. Engem nem frusztrál egy kierőszakolt házasság, akkor sem, ha az a húga, akit kifejezetten szeretek, de távol attól nem tart, hogy Hayden minden figyelmem lekösse.

Elgondolkodom a kérdésen, ha saját magára kérdezné, egyértelmű lenne a válasz. Így viszont megtúráztatóan szép perspektívákat kínál nekem ezzel. Az ő hiányát nagyon is megéreztem, tehát biztosan nem erre gondol a kérdéssel. Valahogy sosem akarja senki hallgatni, ha belekezdek a monológomba. Nála lehet néma maradnék, hisz ha nem számítottam akkor, most meg nem is számíthatok akkor teljesen mindegy min mentem tönkre vagy éppen min nem. – A szexnek? De, egy ideig. Vagy annak, hogy megdugjon valaki? Hát.. – lebámulok a kezemre, voltak érdekes ajánlatok, főleg Vegasban. A kedvencem a prostis pályaválasztás volt. – nem. – Nem éreztem, mert nekem ez csak veled működik, seggfej! Sose értettem meg igazán ezt a részét, mármint, hogy miért nem érdekelnek mások ezen a szinten. Talán mert úgy éreztem rohadtul elnyomnának vele és kihasználnának, ragaszkodnék vagy ki tudja mi lenne. Nem hiányzott egy második képen köpés. – Bennem voltál, hát ki másra tudtam volna gondolni? Kitoltad volna belőlem. – pimasz lesz a mosolyom, bizseregtem az élmény után és naivan azt hittem, hogy visszajön még egy fordulóra. Hát nem így történt most sem. – Számítottam rá, hogy megjelensz, bár erről leszokom. – azért a telefonszám dolgot hiszem, sőt inkább tudom is valahol. Elég lett volna ha a szexi hangján beszél hozzám közben, meg miközben és kész lettem volna. El sem kellett volna jönnie többé utána. Névtelen egyszerűség lehettem volna, semmi más. – Baszd meg! – majdnem fájdalmasan húz össze ez a kérdés. Igen, imádnám ha bekapná, ha a torkára tolhatnám magamat. Ha simogathatnám közben az arcát, a torkát, istenem, komolyan el tudnék menni a beszélgetéstől is. Az sem jó ha a nadrág hozzám súrlódik. Semmi nem jó, nincs gyógyírem. – Nem, most nem. – fogcsikorgatva jön a válasz, még a száját is nyalja. Megkínoz, engem kellene így nyalnia. Azt se tudom mikor vesztettem el a beszélgetés gyeplőjét és hogyan lett tényleg ajánlat belőle. Olyan ajánlat, amire vágyom és amit mindennél jobban akarok is. – Honnan tudnám? – kelletlenül felnyögök, meséljen még, hát így is cérnaszálakat kötögetek vissza a fejemben, nehogy tegyek neki én is egy ajánlatot. Vajon ha benyúlok a pólója alá mi történik? Szabad ilyet? Biztosan nem. Egyáltalán nem, az megszegi a távoltartási szabályokat. Megszeg minden mást is. – Híján, úgyhogy nem tenném tönkre a bástyáimat azzal, hogy téged nézlek ahogy a farkad simogatod. – vicsorgok már a mosolygás helyett, remélem még ki kell mondanom vagy hússzor a farok szót, akkor biztos egyben omlik össze az egész kis védelmi rendszerkém. Pedig ezzel amit mond, hogy nekem adhat mindent és keveset kérek mégis, nagyon nem segít. Ellenkezőleg, csak lenyom a vágyak alá, így sem látok már tőlük. Erre rátesz, mondjuk én is ráteszek. Úgy nézem mintha attól magától leugranának róla a ruhái. Bár, jobban szeretném én levetkőztetni. Sokkal-sokkal jobban. – Igen, az összes titkod. – legyen egyértelmű, engem minden érdekel. A legtitkosabb semmiség is amit az elméjében rejteget. Bármi amit meg kíván velem osztani. Igazságok, mocskos dolgok, szépek, hazugok. Minden, Oli.
- Eléggé messze van. – legyintek rá, köztünk azért itt van ez a kis asztalka. Ha a kanapén ülne, már menekülőre fognám. Az közeli, túlságosan is. Most nem hajthatom a fejem az ölébe, pedig hogy a számra simulna a kemény farka is, istenem. A meséjétől az enyémnek is egy lehelet kellene és végem lenne. Pontosan emlékszem, még a szememet is lehunyom tőle. Ha nem lett volna mellé még minden ablak is zárva, kihívták volna a zsarukat az ordibálás miatt.
- Mert megkínoztál. – a mosolyom viszont nem haragot tükröz, távolról sem azt. Újraélem az egészet, a több órányi kínt, a forró száját, a saját fájdalmaimat, a remegtető élvezetem. Kitartottam valameddig és mindig újrakezdődött. Mire képes voltam fókuszálni, elbírni a súlyom, ő visszajött és végem volt. – Mintha sosem akartad volna abbahagyni. – nyögni is fájt, a hangom is elment, képtelen voltam mégis kimondani azt az egy szót, amivel feloldozott volna. Ezért volt folytatása is, csak szünettel. Mert nem mondtam ki. A zuhany alatt sem, az ágyban sem. – Még a belső combom is. – javítom ki, hát viselek egy emléket amit a múltkor szerencsére nem látott. De megvan még, dédelgetem is azóta sokat. Apró mementója a nálam fogságba esett emlékeknek is. Szuszogok már , mégis felnevetek. – A tiéd voltam akkor teljesen. – nem szégyellem, úgy szerettem őt. Más oldalait ismertem mint a sok felszínes féreg, sokkal másabbakat. Muszáj felállnom, kell valami még. Biccentek mert nem szól bele, valahogy nem is lenne szükségem semmilyen atyáskodó szavakra. Már a papírért nyúlok mikor megáll a kezem. Iszonyatosan igaza van, iszonyatosan szeretném is azt, hogy ne tartsa ott semmi sem. Meg akar, jézusom, nem hiszem el, hogy ezt is kimondja. Forró levegőt fújok ki. Tönkre fogok ebben menni az biztos. – Nem hiszek ilyesmit, Oli. – azért enyhén remegő kezekkel csak megtekerek egy cigit nagy nehezen. – Tudom, hogy meg fog történni. – nézek rá, hát erre tartunk. Azóta erre tartunk, hogy megfordultam az utcán. Oda akarok menni hozzá, a száját akarom magamra, ölelni akarom és a nevét nyögni, magamba engedni megint és annyiszor ahányszor csak lehet ma éjjel. Mert ez megint hagy némi keserű szájízt, hogy ennyi jut. Bár legalább nem tíz perc. Csak a pohárért nyúlok el egyelőre. Nagy, hűvös korty ami talán le sem ér, mert már közben elpárolog és elmosolyodom.
- Te sétáltál be az épületbe. – vállat vonok, mindjárt rá is hárítom – Értettél engem, két pillantásból értettél, ez lenyűgözött. – gonosz az a mosoly, Oli, mindjárt lecsókolom a szádról ha nem fogod be – Igen, kemény voltál. Rettenetesen kemény. – most én nyalom a számat, istenem, olyan könnyedén siklott a torkomig, hogy ezzel kivégzett. Eredetileg nem terveztem bele, csak szexet és minél kevesebb beszédet meg gondolatot. Nagy levegőt veszek. – Igen? – nyelek, fuldoklom a nyálamban is lassan. A hajam is mindjárt megszárad annyira melegem van. – Ennyire hiányoztam? – most az én mosolyom a gonosz, jól érzi a vágyam is. Szerettem mikor megbaszott is, durván és kíméletlenül. Sosem éreztem bántásnak, ez egy kölcsönös vágy volt, amire a másikunké felelt. Adta és elvettem, én is adtam és ő elvette. – Oli! – a hangom figyelmeztető, hát megegyeztünk valamiben. A titkaiban, meg az értékelési rendszeremben. Ha azt mondom kemény kezdés és a farkát akarom látni cserébe a kínért amit a hallgatás közben értem át, akkor mutassa meg. – Ahm. – felnyögök, majdnem jó. Csak még mindig ott van az anyag rajta. Tényleg végignézném innen is, ahogy kiveri. – Gonosz? Felülírtad a programunkat. Nem is adtál túl sok szabadidőt. – elmosolyodom. Fiatal voltam, nem járhattam a partot kedvemre. Ha meg ráért éppen, akkor máshol jártam. Rajta. Vigyorgok egy sort. – Pontosan azt akarom. Látni. Mutasd! – lehet, hogy éhesebbre sikeredik mint kellene, leszarom. Úgyis tudja, hogy vágyom rá. Nem akarok színészkedni előtte. Elég nehezen ment a galériában is, hogy ne a nevén hívjam, ne csináljak olyat amiről megismerhet. Rögtön lefelé siklik róla a tekintetem, feszülő izmokkal figyelem a mozdulatait. Majdnem siettetem és aztán mégsem. Még levegőt is elfelejtek venni, a számat kívánja, a kezemet. Nem kell elfedni. Vagyis el kell, mert akkor itt van vége a beszélgetésnek. Nagyot nyelek, már leszarom a poharat. Kell az üveg. – Mintha hiányozna róla valami. – vagy inkább valaki, annyira geci lehet az arckifejezésem, hogy képen kéne törölni magam miatta. Én hiányzom róla. Jaj ez a név, muszáj rágyújtanom a kis tekertre. Nincs annyi, hogy lecsukjon bármit. – Nem úgy van, hogy a te titkaidat hallgatjuk? – slukkolok kettőt és felé nyújtom. Ettől meg még éhes is leszek, ráadásul kénytelen vagyok közelebb csúszni, nehogy leejtsem valamire. – A kurva Hamlet. – felnevetek, ahhoz sok minden fűződik nekem. – Amikor meg kellett tanulnom és nem ment. Te meg rohadék voltál és kényszerítettél, hogy olvassam hangosan, értsem meg. Az öledben ültem az íróasztalomnál és simogattad a farkam. Nem találkoztunk másfél hónapig előtte. Teljesen felbasztál, hogy a sulival szivatsz, közben meg elvonod a figyelmem. Ellenkeztem, lebasztalak, elküldtelek. Lefogtál és folytattad, kínzóan lassan, nekem meg szavalnom kellett, összefüggéseket mondani. Megcsókolni sem voltál hajlandó. Esedeztem, hogy nem értem, megállítottad a kezed. Addig nem, amíg el nem kezdtem mondani megint. – szerencsétlen állatként vergődtem a kezei között. Túl erős volt, simán lefogott. Közben meg annyira hiányzott előtte, hogy le se szartam mit olvasok, csak rá koncentráltam. – Mire végre beleültem, teljesen készen voltam. Hallottad, hogy anyám fel fog jönni. Engem keresett és nem tudtam már leállni, ahogy te sem. A vállam haraptad, én a tenyeredbe nyögtem. – megint nagyot nyelek, szorította az arcom, be akartuk fejezni mindketten. Csak nem ment. Iszonyatosan közel voltunk a lebukáshoz. Kapkodtam a levegőt a félelemtől vegyezett adrenalinban, élveztem a kezére, az asztalomra, a könyvre ami ráadásul az övé volt. – Akkor élveztél belém először. Mire anyám bejött, én az ablaknál álltam, te meg az asztalomnál maradtál. És még a Hamlet elején jártam. – most is simogathatna így, hogy másról van szó és lefog és rohadék akitől minden pillanatban el tudnék élvezni, amit nem hagy. – Kurvára imádtam minden pillanatát. Szerintem mondjuk idegesebb voltál mint én. – én mindent leszartam. Toltak a hormonjaim, a vágyaim és a szeretetem.

Érdeklődve pillantok rá, egyszerűen csak érdekel, hogy mit gondol, mit tett, hogyan élt? Kivel és hányszor volt, miközben elfeledett engem, ami jószerivel az  én hibám, de mit tehettem volna, egy 15 éves kölyökkel, anélkül,hogy börtönbe végezze halom váddal megtámogatva, hogy soha többé ki se szabaduljak onnan. Hiszen az apja tudta, csak nem vett tudomást róla, mert könnyebb volt a fejét a homokba dugni, semmint szemeb szállni velem, emiatt a családjainkra vetett béklyót. Jól csinálta mellesleg, mert Hayden tiltólistára kerül nekem ténylegesen, nem csak morális okokból.
Biccentek, szóval nem… nem volt senki más a helyemben, értem én, nekem szóló ajánlat volt és milyen jól tette, hiszen én jól éltem vele, boldogok voltunk mindketten benne.
Felnevetek, kitoltam volna? Mindent is, azt éreztem egyenesen a szívét kefélem és ezt akarom most is, ami is megint, újra és újra, hogy a szájára simuljon az enyém csókolni akarom éhesen, vadul, zabálni belőle, mert már az is fáj, hogy nem vagyok máris benne. Jóízűen kinevetem ezt a kis éles megjegyzést, mégis megrándul a farkam tőle, mert milyen csodás kis tolatás is volt az rám, az ölembe ő maga. – Touche – fáj, szúr, éles. Igen, nem kerestem és sejtem, hogy nem teljesen a galériára gondol.
- Arról is lehet szó, de most éppen a szopás tartozásom emlegetted fel, persze egy jó szexnek sem vagyok az elrontója. – olyanok vagyunk, mint a kutyák, csaholunk, de egyikünk sem mer a másikba harapni úgy igazán. – Akkor már tudod, mert most elmondtam. – és ha valamit nem mondhatni el róla az az, hogy hazudok, mert nem teszem, soha nem is tettem, nem kerestem őt, de nem kérdezte és nem válaszolhattam.
A gyomromban fájón feszül minden izom, könnyedén neki eshetnék, nekibasznám a falnak, felkenném a tapétára… - Igazad is van Hayden, mert a kezem sokkal jobban vágyom a te testeden elhelyezni, a számmal egyetemben, mint saját magamon. – szóval nézni... na valljuk be, hogy Hay soha nem volt képes csak nézni, a legtöbbször akkor szegte meg a szabályokat, amikor felkúszott mégis az ágyra és puha csókokkal a bokámról indult felfelé, hogy mire a térdemig ért, már gyengült az ellenkezésem, a combom belső felén már csak elhalóan nyögtem, hogy nem szabad, tilos. Hamar omlott le az ellenállásom és tenné most is, de én akarom végig ízlelni, a mohóságom nem győzhető le.
Feléget a tekintete, egyszerűen elporlaszt, mert mindent elmondom az enyém meg hűen megfelel neki, mindent elregél a pillantásunk, teletűzdelve bíborforró vágyakkal. – Mohó vagy, az összes titkom nagyon hosszú lista, és lehet lenne, ami elborzasztana. – sőt egészen teljesen biztos.
- Félúton kicsit meg is sajnáltalak, amikor már csak artikulálatlan a betűket ordítottál a világba és a tested lengedezett a kötelén, ahogy felcsapódtál az ölemre…. Kifejezetten hosszan bírtad. – geci a mosolyom, mert az emlék feléget bennem minden szabad területet, most azonnal ráismételnék minden egyes momentumára, sőt becifráznám ezzel és azzal, de imádnám megkötözni, elvenni a tapintást tőle, a látástól is megfosztanám, a kedvemre használnám a testét, igen… ó igen.
A farkam fellüktet, nekifeszül az anyagnak, panaszosan felnyögök. – Mert sosem akartam abbahagyni, mert az, hogy nem élveztél el, az csak kívánatossá tett, hogy remegett a farkad.. ohó. Igen, sosem akartam abbahagyni. – most sem akarnám, most jobban nem, mint akkor talán. – Akkor is az enyém voltál Hayden és pont emiatt én is csak a tied – ne legyenek téveszméi, ő pont úgy uralt engem, mint én őt, ki úr, az szolga is.
Füvet kotor lő, a szavaira nagyot sóhajtok, a vigyorom a számon marad. – Bölcs vagy Hayden, mert meg fog történni, a kérdés csak az, hogy meddig húzzuk az előjátékot. – mert lássuk be, hogy ez az. hiszen nekem kőkemény a farkam és neki is. A vágy itt ömlik körülöttünk fel a falakra, az ablakokra, a szoba függönyein csúszik le és mardos belénk, mint a harapós kutyák. Elnevetem magam. – Én sétáltam be, de te vártál rám, mint egy kis pók a sarokban, szőtted a hálód és én bemasíroztam, de Hayden egy pillanatra sem sajnálom, mert a hangod, a tested, ahogy a falra simultál, nos arra is gondoltam, miközben magam simogattam . – mi tagadás így volt, ez nem titok és nem is ciki. – Meglehetősen. – hiányzott hát, a nadrág anyagát a farkamra simítom, hogy megmutassam, hát ezt kérte. ezt adom, hallom, hogy fedés van a hangjában, hátra vetem a  fejem és boldogan felnevetek, szenvedjen csak, látom az ő ölét is, az sem különb. – Nem kértél szabadidőt, minden percet velem akartál tölteni és milyen jól tetted, hiszen kiteljesedtünk, a szobában New Yorkban és egymásban.- fú anyám, miket nem csináltunk egymással. Úgy nézek rá, mint aki menten rá is ugrik és lehet meg is teszem azonnal. Kegyes vagyok és lehúzom a nadrágot a farkamról, bemutatom neki teljes, lüktető, vastag keménységében, ingeról végig húzom az ujjam rajta visszafelé, ahogy betakarom és a nadrágomba rejtem, még el is igazítom, hogy lássa alig bírok magammal. – Te hiányzol róla, a szád elsőnek és aztán miden, amit megkaphatok belőled és minden, amit meg is fogok kapni belőled még ma. - magabiztos vagyok, mert így fog történni, mind a ketten tudjuk, ez már csak a húzd meg, ereszd meg.
- Nem, az este pont úgy szól rólad, mint rólam. – elveszem a füvet és beleszívok, mélyen lent tartom, hogy míg hallgatom is csendben legyek. Közelebb csalom még jobban, alig nyújtom ki a kezem, hogy viasza adjam neki. – Ó a dühös Hamlet. – felnevetek és újabb körre nyújtom a kezem, direkt neki simogatom magam. – emlékszem a haragvó energiáidra, a mohóságodra. – ahogy mesél a képek leperegnek előttem, emlékszem a halálfejes pólójára, amin még viccelődtünk is, arra, hogy az alsója olyan feszes volt, nyígott a szája. – Mhhhhm. – ó igen, micsoda emlék az. – Ahj, hogy tekeregtél, milyen vadul ültél az ölembe, alig bírtalak visszatartani, megöltél a kéjjel. – felnevetek, na igen, az anyja nem jókor jött az is biztos. – Végig azon jártak a gondolataim, hogy éppen folyik vissza belőled a spermám, míg az anyád beszélget velünk. -  cserélgetjük a dekket, a hajamból indul meg a hatása, a fejtetőmből forrok fel, az emlékek, elvadítanak, lepillantok az ölébe. – Jól sejted, de ha emlékeim nem csalnak, az egy érdekes éjszaka is volt. – A szülei leléptek színházba a húgával karon öltve és mi kettesben maradtunk, aközben vettem a számba, hogy az anyjával beszélt telefonon, valami nagyon fontos elfelejtettem elmeséli, hogy… kezdetű 12 perces telefon beszélgetés volt, amiben a fiút végig nyaltam, az ujjaimmal a seggében toltam gyertyaállásban és míg ő értelmesen válaszolgatott én felzabáltam és még le sem tette az anyja a telefon, jelezvén, hogy az apja is mondana valamit, itt hallottam a kihangosítást. közben belé csúsztam. – Mit gondolsz, meddig tudsz ellenélni neki, hogy ide gyere hozzám, hogy megcsókoljalak és lehúzzam a pólót rólad, hogy végi csókoljam a mellkasod? Mennyi időt jósolsz nekünk arra, hogy a hálóban az ágyamba essünk egymásnak és először elélvezzünk? – mert én nem sokat. Kicsúszok a fotel szélére és határozottan az ölébe nyúlok, hogy a kemény, fiatal húsára fogjak egyelőre a nadrág anyagába bújtatva.

Kész szerencse, hogy nem mond ellent, hogy az mégsem úgy volt. Értek Oli mindent, nem úgy viselkedtél mint aki csak baszik egy idegennel, de ahhoz nem mozdított meg eléggé, hogy visszatold a segged legalább kíváncsiságból. Elképesztő. Remélem az alkohol minél előbb le fogja zsibbasztani az agyamat és lelankad a lassan fájóvá váló érdeklődésem is egy kicsit, mert kezdem magam úgy érezni, mint aki a pultot készül megdugni, vagy le akar állni kiverni egy beszélgetés közepén. Tulajdonképpen tudom, kurvára tisztában vagyok vele, hogy merre tart ez az egész. Ismerem ezt az izgató húzódást az izmaimban, a nehezülő alhasat, a feszülő farkamat. Ismerem a tekintetét, amely egész különlegesen csillan fel ilyenkor, de nem hagy afelől kétséget, hogy mi fog történni. Ha nem lenne az ital, a torkom is teljesen szárazon köszörülgetném, amit rendbe tudna hozni egy csókkal, vagy inkább ezerrel. Mint a múltkor, istenem, úgy éreztem örökké tudnám vele csinálni. Na meg bármikor elég lenne még egy ahhoz, hogy követelhessen még mögé sokat.
- Szopással tartozol, ne emelgesd feljebb. – félmosollyal nézek rá, hát nem a kártyaasztalnál ücsörgünk, ahol alkudhatunk a bankkal azt illetően, mi menjen be tétnek. A tartozása valós, nagyon be akarom hajtani. Istenem csak szedjen ki ebből a kurva nadrágból, melegítsen fel a szájával, nyálazzon össze. Mindjárt elektromosságot kezdek sugározni annyira fájva vágyom, az agyamról is kezd lecsúszni az ellenállás, homályosodik az arc, a saját személyes kálváriáim is. Minden, mert a világ kettőnkre szűkül ismét.
- Ettől mondjuk nem kényelmesebb. – hogy ilyeneket elmond, ilyeneket vall be. Már a hangja is izgat, mindig is izgatott. Főleg amikor nem volt szabad egyáltalán. Nem értettem kölyökként, hogy miért nem. Mi értelme volt azt mondani, szeret ha közben meg nem vitt magával, nem mondta azt apámnak, hogy bassza meg a hülyeségeit. Csúfondáros napjaimon azt kívántam, bár hozzá tudnék cuccolni és majd onnan fejezném be a gimit. Sok mindent nem értettem meg, kibaszottul sok mindent. Amiket csináltunk, az veszélyes volt rá nézve. Befeszítem a lábujjaimat is, hogy ne nyögjek fel. Mintha olvasna a fejemben, pedig nem. Ez a saját vágya. A szexi szája meg durván őszinte, le kell hunynom a szemem egy pillanatra, annyira hozzá mozdulnék. Nem tudom megállni, muszáj a pult mögött magamra markolnom. Csak pár pillanatra.
- Igen? És hol kezdenéd? – hallanom kell, kíváncsi vagyok. Pedig nem kéne hallanom, sem kimondania. Vagy mégis kellene, jobb tudnom, dolgozik vele az agyam és az emlékeim. Elveszem a kezem a farkamról, felsóhajtok. Menthetetlenül kívánom, ezen már a világ összes köve, dinoszaurusza vagy családja sem tud segíteni. Ott zárult erre a lakat, amikor becsukódott mögöttünk az ajtó. Muszáj néznem, ettől még igazibb. Már nem csak egy emlék, nem egy lázálmos vízió amiről nem tudom eldönteni, hogy igaz vagy hamis. Itt van, lélegzik és biztos olyan forró a bőre, mint amilyen az előbb volt a szája és a nyelve az ujjamnál. El fogok pusztulni.
- És nem érsz rá elmesélni? – végigmérem derékig, kurva pult a faszért takarja előlem. Ezért jobb elé állni, sőt onnan átinvitálni a kanapéra, mintha terített asztal elé ülnék megbilincselve és bekötött szájjal. A pokol egyik rohadt bugyrába lépek be, ráadásul én találom ki. Nekem kell ilyen baromságokat kérdeznem és tudnom. Egyre vonzóbb elmenekülni a fürdőszoba rejtekébe és 13 éves módiban kiverésre gondolni. Mert kamaszként általában ez a két mentsvár marad. Fürdőszoba meg a zárt ajtó, ami anyám szerint privilégium. Pf.
- Kifejezetten hosszan. – ismétlem el egyetértve, pedig alig bírom kiejteni a szavakat a számon. Csak a képeket látom, megélem az élményt. Annyira kibaszottul fájt, de egy hitetlenkedő pillantást kap a sajnálkozásért, tudja mikor hiszem azt el, hogy megsajnált. Akkor megállt volna, nem tette. Nem is kértem, hogy tegye meg. Egyáltalán nem akartam, hogy megálljon és ez megijesztett magammal kapcsolatban.
- Észrevettem, azt hittem már nincs rajtam olyan felület ahol nem te folysz. – felnevetek halkan, pedig már némi panaszos szenvedés is belekeveredik. Fáj nevetni, bár ez meg sem közelíti a kielégületlen fájdalmat amit akkor éreztem a köteleken lógva. Nem tudtam fogni, ha mögöttem volt nem láttam és még rendes volt, mert a lábaim lent lehettek és nem a saját súlyommal együtt függeszkedtem. – Meg ahol nem jártál. – teszem hozzá. Mindenemen éreztem, mindenemhez hozzám ért valami módon. A farka meg, jesszusom, mikor alám nyúlt és előre döntött, már én tartottam a súlyom. Ő a lábaimat, az elején még le is tettem rögtön, hogy blokkolódjon az ereje. Aztán nem. Valamiért nem. Köhintek.
- Igazán? – simogatok el egy nemlétező ráncot a párnán, ami lehetne akár ő is. Sőt, jobb lenne ha ő lenne. Sokkal jobb. – Tudom, Oli. – megkönnyebbülten ejtem ki a nevét. Az övé voltam kétségtelenül, ő meg az enyém, mert amennyire elgyengültem én, annyira kiadta magát ő. Csak rólunk szólt, nem számítottak életkorok, családok és semmi más. Amit mi adtunk, amit mi bírtunk el.
- Bírom az előjátékokat. – nyalok végig a jointon, pedig tuti jó már. Ez viszont ki lett mondva, tényleg tudom hová tartunk. Hogy ez mennyire bölcsesség, arról viszont fogalmam sincs. – Te talán sietsz? – siettetném pedig, pontosan tudom mi feszül a nadrágja alatt és erre most jogot is formálnék ha a szám nem lenne megbénulva arra, hogy kimondjam a végső szót, már megint. Felnevetek nehézkes sóhajjal. Kényelmetlen na.
- Nem vártalak, csak éltem egy felkínálkozó lehetőséggel – simogatom a szemeimmel a kezeim helyett, a szám helyett. Nagyot nyelek, ez nagyon élénken él bennem is. – Tehát nem tudtad, hogy rám gondolsz, mégis rám gondoltál. Vagyis tényleg bejött. Ez most a névtelen srácnak szól vajon? – húzom vele, fogom is. Rákattant, vagyis rám akkor. Bonyolult ebben vájkálni, mert egy idegenhez nagyon is odaadó volt, hozzám pedig túl rövid az idő. Sosem elégedtem meg holmi rövid vackokkal. Mindben ott lógott a folytatás.
- Mivel győznél meg, hogy ezt el is higgyem? – szándékos a kérdés, fejtse csak ki pontosan, hogyan mondaná el, hogy hiányoztam neki. Közben a lelkem általa darabokra tört részei is el akarják ezt hinni, csak elnyomja a nem értés. Heli, Heli és Heli! A tény, hogy kurvára eljegyezte mindazok után. Képes volt rá. Fellobban a dühöm, meg valami jogformáló féltékeny szarságom is, amit nem is akarok felfogni sem. Nem is vagyok rá képes, mert közben engem néz és a farkára simítja a kezét, nekem meg levegőt is nehéz vennem hirtelen. A térdembe markolok. New York, New York.
- Tökéletesen. Nekem te voltál a szabadidő. – is, ezt pedig meghagyom kimondatlannak, úgyis tudja. A kocsija hátsó ülésén vallottam be neki egyszer és mondtam ki utána még nagyon sokszor, amikor úgy éreztem. Volt, amikor dacból nem. Utána mindig történt valami, amiért mégis kellett és kurva jó érzés volt. Hallani is. A számra nyalok, tudom én kértem, a látvány viszont több, mint amit elbírnék ép aggyal. Nem akarom, hogy elrakja, majdnem meg is szólalok, viszont a szabályokat én hoztam. Kértem és megtette. Faszom, kifújom a levegőt, erre innom kell. Kurva sokat. Felnyögök, milyen szöveg ez? Teljesen hülyén nézek rá, akkor ugorjuk át a fejezeteimet és álljunk egymás elé végre. Érjen hozzám, mielőtt még a gatyámba fogok elmenni. – Vágyom is oda, szájjal és kézzel is. – mással is, mindenhogyan. Megint végigmérem. – Kurvára vágyom. – ha már megmutatta, mert megtette. Istenem, megrohadok ezért, de megtette. Innom kell, pedig az üvegen is ott van a szája lenyomata. Mintha a hűvösség vissza tudná adni milyen érzés lenne ha érezhetném. Pedig nem. – Pedig szívesen hallgatnálak. – terpeszt nyitok, kényelmetlen már mindenhogyan, mert itt kellene lennie mellettem, szorosan mellettem. A fű majd talán kielégít azzal, hogy a párnát taperolom a teste helyett. Mintha a nyomába érhetne. Átadom neki a jointot egy mosollyal. Na ilyet viszont sose csináltunk együtt. Ehhez mindig kölyök voltam, micsoda humoros oldala az egésznek. Megérinti a kezem, átszellemült nyögéssel fogom fel. Alig bírom elvenni tőle azt a szart, beleszívni kettőt és visszaadni. Muszáj megérintenem közben, majdnem a kezét is elkezdem simogatni, had essen le az az égő vacak, kit érdekel. – Nem is akartál visszatartani, max a saját érdekemben. – felnevetek, jártunk így és kurvára fájt. Meg is kellett állni miatta, lenyugtatnia, elmagyarázni miért vagyok mohó gyökér. – Nekem meg azon, hogy milyen érzés lehet úgy ott ülni és az anyámmal társalogni, hogy előtte fél perccel még bennem jártál. – kibaszott gyorsan tanultam meg mosni egyébként, úgyhogy nagyrészt neki is köszönhetem, hogy most egyáltalán boldogulok valahogy egyedül. Muszáj vagyok elnyomni a végét, már égeti a számat, ahogyan ő is tenné. Felnevetek. – Sose élveztem annyira egy telefonbeszélgetést apámmal. – pedig még a lélegzetem is elállt, egyszerűen nem tudtam, hirtelen megnyikkanni sem. Pedig még anyám közben simán ment, csak vagy négyszer toltam el a kezét, hogy hagyjon már. Kurvára sikeres volt. Mire lejárt a hívás készre tett. Magára is. Lejjebb csúszom, nem tudom nem őt bámulni. Lüktetek, az egész testem egy baszott nagy igent kiabál felé.
- Szerinted a hálóban fog megtörténni? – némi cinikus él kerül a hangomba, távolról sem bízom abban, hogy eljutunk az ágyáig elsőre. Mert ez megragad, az „először”. Megbabonázva nézem a kezét, végre igenből nyögök és nem szenvedésből. Ráfonom az ujjaim a csuklójára. Tartsa csak ott, hajoljon erre, másszon le a fotelről nyugodtan. Mozdítom én a kezét a nadrágomon, leírhatatlanul jó, nem kell benyúlnia sem. Még nem. Alá tolom magam. – Ha annyira sietni akarnál, már itt lennél előttem és a száddal húznád a nadrág gumiját lefelé. – minden második szavam között nyögés vagy sóhaj van, uram isten el fogok menni a semmitől is. Felhajtom a pólót a hasamon is, annyira melegem van, mindjárt leolvad rólam a ruha és a bőröm is. Felsimogatok a karján, a felkarjáig alig jutok. Forró és erős. Felrakom a bal lábam, a jobbat lent hagyom, azon feküdjön végig a karja. – Ezt akarod? Hogy menjek oda hozzád? – cirógatom a karját, mintha mániákus lennék és ennél finomabb, jobb dolgot nem éreztem volna még életemben sem. Érzem, hogy lüktetek a keze alatt, mintha a szívdobogásom a farkamban verődne vissza. Köcsög mosollyal nézek rá és elveszem a kezét, hogy felállhassak és elé tudjak lépni. Felhúzom a pólóm, most elégedett vagyok magammal. Tudtam milyen célt akarok elérni. A szabad kezemmel a hajába simogatok, onnan le az állára, emelem felfelé. – A bőrömre mondd amit szeretnél. A köldökömnél talán meghallom. – felnevetek, lemosolygok rá, ez is játék. Igaz, ha közel hajol valószínűleg az állát fogja a farkam simogatni. – Tartozol a szalagtűzős bálom táncával. – azzal az eggyel, ami amúgy sem valósult volna meg. Nem nyilvánosan, csak mégis. Ez így bizonyára úgy hangzik, mintha egy bolond mondaná. Talán az is vagyok, végzetesen bolond.

Tiltakozóan megemelem a kezem, dehogy, én aztán nem emelek semmilyen tétet sehova, semmikor, miről nem beszél? A szopás az szopás és az hoz valami egészen mást maga után, főleg, hogy itt van velem a birodalmamban, a vonzás körömben és tudom, hogy vágyakban úszva, eltemetve, kiszolgálva nekik. Nem titok, mert kínjában a pultot dugja, hát nem vagyok én gonosz, megadom, amire vágyik. Főleg mert jó magam is ugyanezt teszem, buborékokban rohangál a vágy a gyomromban.
Áttelepszünk a kanapér és fotel együttesre, ami nem segít egyikünknek sem, lássuk be, főleg, hogy emléket idézek fel, olyat, mitől a nyál összeszalad a számba, olyan rettentően vágyom megismételni vele, azzal, aki most lett. A gyönyörűvé érett fiúval, aki még nem több egy kölyöknél, nem nekem és soha nem is lesz.
Hiába emlékszem a testére a kötelek között, a hangjára, a sírására, az obszcén megnyilvánulásokra, mégis összeugrál a gyomom, a farkam, a szívem, ha csak nézem is őt. Felnevetek. Na igen, elég sok helyre jutott belőlem és belőle is lássuk be, szegényem, hogy nyüszített, hogy kielégülhessen, milyen merev volt a farka és milyen érzékeny, tudom, hogy rettentő fájdalommal jár, ha csak húzzuk és húzzuk, én adtam neki de ő nem tiltakozott ellene. A lábujjai görbülése is előttem van, ahogy kapaszkodik a padlóba, miközben ezer átkot szór rám és én velem szemben pöffeszkedve ülök, kielégülve. Az ujjam az ölében, csak a feszes heréken simogatva. Jaj de dühös volt és milyen gyönyörű. – Emlékszem rá, imádod addig elhúzni meg beleőrülsz és leveted a korlátaidat emiatt vártam veled olyan sokat ez első alkalommal, amit te magad kértél el, mert te szereted húzni Hayden, én meg szeretlek húzni. – minden rohadt értelemben, előjátékban is és a farkamra is imádom felhúzni, csak bámulok rá, az ujjaim a combomon pihennek, csak azért nem dobolok türelmetlenül, mert nem vagyok már 15 éves, kibírom, hogy azonnal neki essek, had élvezze csak, hogy felbassza az agyam maximálisan. – Micsoda helyzetmegélés volt az, ott a kis szobában, a falnak dőlve.. még érzem a kezemben a tested fogását, a szám alatt a bőröd ízét. – rá is simítok az ajkamra, hogy tudja komolyan érzem és, hogy meg lehet ezt ismételni, most vagy bármikor csak kicsit pukkadjunk még ki. – Sok névtelen sráccal dugtam és egyiknek sem tartozom szopással, sem semmi olyannal ami azt ígérte volna, hogy látjuk még egymást. Egyiket sem csókoltam fulladásig, ha ez jelent neked akármit is. – pontosabban… megbasztam őket és tovább álltam. Ahogy azt ő kifejezetten jól tudja rólam. Nem volt titok soha, hogy nem vagyok túl monogám, de a szerelmem csak neki vittem el és adtam neki, ezt is tudta, mert elmondtam és elhitte, mert soha nem hazudtam neki. – Sehova, előttünk az egész éjszaka… előjátéknak. – ugyan még csak délután van, de odakint szaka az eső, sötét van a felhők miatt. Direkt felnyögök, ahogy előbukkan a nyelve, nyalogassa csak… hergeljen csak. Teljesen megőrjít, alig bírok a helyemen maradni és nem neki ugrani, harapni akarom, most lehetne, senkinek nem kell elszámolnia, kiszívhatom a nyakát, a száját. – Ugyan Hayden az egész testem győzköd, minden pillantásom a bőröd alá furakszik és az, hogy még nem vagyok a szádon, nem tépem a pólót rólad és gyűrlek le, vagy próbálom meg jelzi, hogy téged akarlak, nem csak a tested, bár… azt meglehetősen. – elnyögöm a mondat végét, mert az ő kérésére markolok a saját farkamba, na jó nem kérte teljesen így, de majdnem én pedig megadom neki. Ömlik belőlem a vágyakozás tüze. A pórusaimból árad felé, a falakon koptatja a tapétát, a kanapén az anyagot, a bőrét éri el, Őt. Minden mozdulata nekem zenél, szenved, kínlódik ő maga is.
Hátradöntöm kicsit a fejem, beszédülök a piától, de a tekintetem le sem veszem róla. – Nekem te voltál az értékes idő, a vágyott ajándék, azok a pillanatok, ami miatt kihúztam a heteket. – tény, mit mondjak erre, így van és el akarom neki mondani és nagyon remélem, hogy nem kérdezi MOST meg, hogy miért nem mentem egyszer csak, valahol belül meg mégis borzalmasan szeretném a szájára rágni, hogy nem tehettem mást, hogy beleőrültem, hogy úgy fájt ordítottam a zuhany alatt.
Tartok neki egy röpke bemutatót, a farkamból, hiszen ő kérte, az ujjam úgy siklik végig rajta, hogy összeugrik a gyomrom, mert őt akarom így simogatni, csakis… máshogy is. Szájjal leginkább. – Ha csak fele annyira, mint én rád, akkor nem is értem, hogy miért ülünk ilyen békésen két kilométerre egymástól. – mert annyinak tűnik, de nem áthidalhatatlan, nem megoldhatatlan és nem, semmiképen nem legyőzhetetlen. A tűz már a nyelésemben mardos fel, alig kapok levegőt. – Ebben biztos vagyok, csakhogy az én bensőm is ki van éhezve rád, és hiszen ismersz… tele fogom a füled duruzsolni. – mint mindig, amúgy is imádok közben beszélni hozzá, dicsérni, húzni.
Adogatjuk a csavart cigit és közben simogatjuk, érintjük egymást apró kis szösszenetek ezek, de a gyomom merő görcs, a fű nem oldja, hanem bogozza őket. Felvicsorog a szám kínjában, hogy nem mehetek még közelebb, de azt akarom, hogy ő jöjjön, vagy kérje el, ez ilyen egyszerű.
Elnevetem magam. Na igen, imádtam. A cinkos társam volt, aki soha nem árult volna el, én tettem azzal, hogy magyarázat nélkül elhagytam, de tudtam, hogy csak így lehet, ha elmondom neki, hogy az apja tudja és nyíltan zsarol vele, akkor Hayden lelép és én magamhoz veszem őt, abból öles botrány lett volna. Olyan, ami tönkretette volna az életem a családom, vezíre vagyok a fajomnak, nekem vigyáznom kell a látszatra. – Ó én is imádtam, apád hangját, jól vagy Hayden? Minden rendben van? Olyan furcsa a hangod? Menjünk haza? Beteg vagy? Van lázad? – mennyei volt, közben felszúrtam a farkamra és minden kérdés után feldöftem a testébe magam, hogy a hangját préseljem ki, a bőrömön csattant a keze, ahogy hajtott el magáról, a talpa a hasfalamba feszült, onnan feszegette lé, rágcsáltam a talpélét, és újra és újra feltoltam magam benne. És ami azt illeti lett volna láza is, bár azt bőszen mértem.
- Ne legyél naiv, a hálóban IS meg fog történni, és itt a kanapén, a pulton, mert felizgattál vele de a szőnyegen is beléd akarok hatolni a lakosztály minden centijét fel akarom avatni veled, ezt a fotelt is köztük. – előre hajolok, az ujjaim a farkára fonódnak, könnyedén veszem közéjük, elsőnek azt hiszem eltol onnan, de olyan kemény  a kezemben, a vékony anyag takarásában, hogy tudom beledöglik, ha megteszi, eszem ágában nincs elengedni, lassan simítanak végig az ujjaim rajta, csak éppen érintem. – Talán, de akkor nem sütne belőled ez az elégedetlen tűz, ez a morózus vágy, amitől a hajtöveim is izzadnak, akkor megadod magad és én mást akarok, tudod jól. – most én nyögök, ahogy feltárja a hasát, felszisszenek a fogaim között szűröm a levegőt, megvadulok. Másik kezemmel a saját farkam után kapok, hogy ezt az őrült vergődést fájdalommal fojtsam el. Remegő levegő szalad fel belőlem, közelebb csúszik, a karom felfeszül a lábára. Az ujjai alatt égek el, ennyim van, én és a lángoszlop bennem. – Igen. – azt akarom, hogy jöjjön ide, elém pontosan és adja meg, amit akarok, mindent belőle. Felnyikkanok, hát jön, drága gyönyörű, ostoba kölyök, gyere csak.
Hátrébb csúszom azonnal és terpeszt nyitok neki, még mindig kint ülök a fotel szélén, két kézzel kapok a combjai után, máshogy simul most, mint annó, sokkal nagyobb teret ölel fel.
Vigyorogva figyelem őt szembe találom magam a kőkemény farkával, szenvedek, kínlódok, megállom…képes vagyok rá.. nem nem vagyok. A drog áramlik bennem, hajt előre, tedd meg, edd meg, zabáld be a finom bőrét. A hajam is borzong tőle, közelebb húzom, emelem az állam, ahogy kéri, kihúzom magam, az ajkam landol a köldöke mellett. – Ide? – Apró harapás, és nyalás a jussa, beborzong a szám, a testem. Atyaég. Megmozdítom a fejem, hogy az állam súrolja a farkát, a kezem felcsúszik a seggére. Csókkal falom be az alhasát, az állammal tolom le a nadrágot. – Annyi tartozásom van Hayden, döntsd el melyiket akarod bevasalni.  – mert jöhet minden is, csak még had zabáljak bele. Tolom lefelé a nadrágot róla, egészen mélyen csókolok a lágyékára, de a fogaim közé kéne venni az anyagot, hogy áthúzzam a farkán. – Na mi legyen, táncolunk, vagy…- nyitott szájjal futok végig a nadrágba bujtott farka kemény ívén, csak segítem a döntést. Beledöglök úgy akarom, összefut a nyál a számba, csak az állapotot érzem az ízét nem, de érzem a vágynak vadbúja szagát, érdekel milyen lett kiteljesedve, mert olyan duzzad és forró, olyan vastag, már fogtam nemrég, de most ízlelni akarom, persze ha táncot akar, azt is lehet, én addig csak forrón lehelgetem.