Odakint lassan hullott a hó, a karácsonyfa fényei az ablakon játszottak. A házat belengte a mézeskalács és a sült marha illata. A fenyőfa alatt ajándékok, a kandallóban égett a tűz. Minden tökéletes volt.
Ria és én a tűz előtt összebújva nézegettünk egy képeskönyvet. Már nem emlékszem mi volt a mese címe de imádtam mikor felolvasta nekem. Ő tudott a legszebben mesélni az összes családtagom közül. Eljátszotta a szereplőket, elváltoztatta a hangját mintha mindig valaki más bőrébe bújt volna. Mindig megnevettetett vele.
A csengő a vacsorának szólt. Mikor meghallottuk már megkordult a gyomrunk és szaladtunk is az ebédlőbe ahol nagy tölgyfa asztal roskadozott a rengeteg ételtől.
Az óriási marhasült foglalta el az asztal közepét, körülötte illatozó mézes almadarabok, krumplipüré, mártás, sült zöldségek. Minden mi szemnek és szájnak ingere.
Emlékszem hogy nem ért le a lábam a székről. Izgatottan kalimpáltam ahogy apám vágott nekem egy nagy szeletet a marhasültből. Gyönyörű szeletet kaptam, krumplipürét, mártást és egy nagy szelet sült almát.
Ria odarakott nekem még egy kis sült répát is mert tudta hogy az a kedvencem. Cinkos mosoly ült az arcán én pedig nem tudtam nem vigyorogni.
Minden olyan tökéletes volt. Olyan mesébe illő.
Tudtam hogy vacsora után megkapom az ajándékaimat, aztán a nővérem befejezi a mesét nekem. Teli hassal, boldogan fogok ágybabújni, holnap pedig az egész napot hóember építéssel és hógolyózással fogom tölteni. Ha jól viselkedem Ria talán elvisz korcsolyázni a tóhoz.
Beleszúrtam a villámat a marhasültbe és enni kezdtem. Isteni volt, omlós és puha.
A harmadik falatot vettem talán a számban mikor az... megmozdult a nyelvemen. Megálltam rágás közben és a falat tovább mocorgott a számban. RÉmülten köptem a tányérra mire anyám hitetlenkedve kapott levegő után.
- Eden Ravalee mégis mi az istent művelsz! - csattant fel de én elhűlve meredtem a tányéromra. A kis, enyhén megrágott falat... mocorgott a fehér porcelánon. Ria is odahajolt és elkerekedtek a szemei.
- Anyu... mozog Eden kajája... - pislogott rá döbbenten. A szüleink döbenten emelkedtek fel hogy megnézzék maguknak hogy mi történik a tányéromon.
A következő pillanatban az egész szelet hús felemelkedett és fájdalas, szinte sikoltó bőgésbe kezdett. Sikítva hőköltem hátra a székemben és azzal a lendülettel borultam fel.
Az egész marhasült, minden szelet az asztalon életre kelt. Én keltettem életre mindet. Elrontottam a karácsony esténket.
Akkor derült ki hogy nekromanta vagyok... és azóta nem eszem húst.

Ria keze az enyémben volt ahogy a sír szélén álltunk. A keze finoman remegett az enyémben én pedig a két, teljesen egyforma koporsóra meredtem. A képességem msot cserbenhagyott. A koporsók nem nyíltak ki és nem kerültek elő belőle a szüleink. Nem tárták ki felénk a karjukat hogy megöleljenek és azt mondják minden rendben lesz.
A nővérem halkan szipogott mellettem mire elfordítottam a szemem a sírgödörről és ránéztem. Az arcát könnyek áztatták, az ajka remegett. Olyan volt mint egy kislány pedig kettőnk közül én voltam még gyerek. Megszorítottam a kezét mire rám nézett.
- Nem megy... nem működik a képességem... - suttogtam ire megrázta a fejét egy szó nélkül és átkarolt. Nem szólt semmit csak magához ölelt.
Odabújva néztem vissza a két koporsóra.
Alig pár nap volt hogy elvigye őket ez a kór, amiről azt sem értettem hogy micsoda. Egyikük sem volt már fiatal, hisz elmúltak 150 évesek de... Azt hittem erősebbek ennél. AZt hittem túl fogják élni.
Ria könnyei az arcomra potyogtak, az egész teste rázkódott de én... én valahogy nem tudtam sírni. Nem jött ki egyetlen könnycsepp sem. Pedig felfogtam hogy soha többé nem fogom látni a szüleim arcát. Felfogtam hogy soha többé nem fognak hozzámszólni.
Mégsem tudtam sírni.
- Minden rendben lesz Eden... Én fogok vigyázni rád mostantól jó...? Odaköltözöl hozzám és... és minden rendben lesz... - suttogta Ria remegő hangon én pedig bólintottam és átkaroltam a derekát.
Már nem is emlékszem a szüleim arcára. Apámnak bajsza volt és szemüvege de a többi részlet mind homályos. Nem emlékszem a szeme színére, vagy a hangjára, nem emlékszem milyen magas volt, vagy hogy öltözködött.
Édesanyámnak a kezeire emlékszem. Ugyanolyan gyógyító keze volt mint RIának. És az arca... az arca helyére már csak a nővérémét képzelem. AZ ő mosolyát látom, az ő hangját képzelem oda.
Ria az aki felnevelt. Miatta nem lette az aki lehettem volna.

Újabb álmatlan éjszakán voltam túl. Talán ha egy órácskát vagy kettőt sikerült aludnom, azon kívül csak a plafont bámultam ebben a lakásnak becézett lyukban. Egyetlen szoba volt az egész, plusz egy fürdő és egy kis kamra. De legalább nem volt messze a kávéfőző az ágyamtól. Ahogy elkezdett pirkadni és egy kis fény szűrődött be a ferde redőnyök alatt inkább kimászta a takaró alól. Feltettem főni egy adag kávét és a nagy bögrémmel egyetemben kiálltam az erkélyre elszívni egy cigit. Vagy kettőt. Vagy többet.
Figyeltem ahogy ébredezik a város, figyeltem a lent szaladgáló különféle lényeket, néztem az égen elrepüő sárkányokat és griffeket. Lassan nekem is ideje volt elindulnom munkába. Gyorsan magara kaptam azt amit találtam a szekrényben, ismétcsak megállapítottam hogy le kéne mennem a mosodába kimosni a ruháimat, de tudtam hogy ennek ma sem lesz itt a napja és fogtam a kis kávéval teli töltött termoszomat és elindultam az őrs felé. Nem vacakoltam a kocsival, nem siettem, úgyis megszokták már hogy kések.
De én vagyok az egyetlen nekromanta detektívük kéznél szóval nem cserélhetnek le. Win-win mi?
Megcsörrent a telefon a zsebemben és ahol elővettem Florian fintorgó arca köszöntött.
- Nagyon fontos és elfoglalt vagyok, mit szeretnél? - vettem fel a telefont. Csodálkoztam hogy még fent van ilyenkor rég aludni szokott már. Rantolt egy kicsit a helyes pasin aki nem ír rá tinderen. Persze ő nem írt rá mert az ilyen már. Megbeszéltünk egy közös ivászatot estére aztán elzavartam aludni. Morogva de ment. Nagyon helyesen tette.
A telefonomra pillantva kikerestem Ria számát de nem hívtam fel. Még nem... Majd ha kicsit kipihentebb leszek. Most úgyis kihallaná a hangomból hogy nem vagyok jól. Nem akarom hogy aggódjon.
Az őrsre belépve megláttam egy nagydarab szőkés, szakállas fickót álldogálni a recepciónál. Sütött róla hogy vérfarkas. Nem volt meglepő vérfarkasokat látni itt, hisz állandóan behoztak egyet egyet. A szemem végigsiklott rajta és mentem is az irodám felé. Ahogy leültem a főnök már hivatott is be. Nem tudtam elrejteni a szemforgatásomat. TÚlságosan beszédes az arcom. A kávémmal együtt indultam el felé és még... Mit sem sejtettem arról hogy mi lesz odabent.
A vég kezdete.