Az eső az arcomba vágott, ahogy kinyitottam az öreg, megvetemedett ablakot. Jólesett a hűvös szellő, a lakás fullasztó levegője után, ami nehéz volt az egymásnak feszülő testek, a marihuána, és még Isten tudja, minek a szagától. Tizenegy éves voltam, és életem első igazi balhéjára készültem. Egyedül. A pisztoly, amit egy zaciból csórtam, hidegen simult a szakadt nadrágom korca alatt a hátamhoz. Egy kicsit elültem az ablakpárkányon, mint egy elcseszett galamb. Benéztem az anyámra, aki épp heroinos kábulatban fetrengett, és csak egy nevet hajtogatott még akkor is. „Elijah”.
Ezerszer hallottam a sztorit. Kissrác koromban még tetszett is. Hogy Anya valamikor gyönyörű és keresett escort volt, filmsztárok, politikusok, és nagypályás bűnözők versengtek érte, de egy nap megjelent egy valódi lovag, aki elragadta a szívét. Akinek a nevét én is viselem. Elijah Heathen. Akivel egy felejthetetlen éjszakát töltött és a szerelmük gyümölcse vagyok én. És hogy édesapám majd egy szép nap értünk jön, és magával visz Amerikába, ahol majd vele élünk, egy gyönyörű házban, és mindent megkapok, amiről csak álmodtam. És lesz egy igazi apukám.
Aztán ahogy cseperedtem, a tündérmese bája lassan megkopott. Lassan megláttam, hogy az apám valószínűleg nem is emlékszik erre a nőre, aki már csak árnyéka egykori önmagának. Aki nem akarta elvetetni a magzatát, és belebolondult egy olyan férfi álomképébe, aki másnap már a nevét sem tudta. Aztán amikor nem volt hajlandó munkákat vállalni, szépen lassan lecsúszott, hogy az East End-en kössön ki a többi utcai prosti mellett, miközben még mindig élete szerelméről ábrándozott, aki soha nem fog érte jönni. Ebbe a nyomorba, a nélkülözésbe szülte meg a fiát. Engem. Nem volt innen kifelé, hát nem is ágáltam az élet ellen, amit az East End mocskos utcái kínálhattak.
Aznap este pedig épp egy éjjel nappali boltot készültem kirabolni. A többiek azt mondták, pakoljam ki a kasszát, és vigyek nekik a felső polcokról annyi drága brandyt és whiskeyt, amennyit csak tudok. Tele elszántsággal indultam neki, a szemem előtt csak a cél lebegett. Ha ez sikerül, a Harley-streeti fiúk bevesznek maguk közé, sőt, még a bandavezér csaját, a tizenhat éves Destinyt is megkapom egy éjszakára. Félig gyászosan, félig pedig fantasztikusan sikerült a kis magánakcióm. Mindent megszereztem, csak útközben lelőttem a boltos kutyáját, ami rámtámadt, és megsebesítettem a vén szivart is. Másnap a saját ágyamból, a mellettem pucéran heverő Destiny karjából szedett ki a yard


Aznap is esett, amikor eljöttem Skóciából. Ha még csak esett volna, de ömlött, attól féltem, hogy fel se szállhat a repülő. Egy hátizsáknyi ruhával, és minden mozdítható értékkel pattantam meg otthonról, mikor anyám kiadta a páráját. Rámbízott egy lepréselt, száraz rózsát, és néhány millilitert a kedvenc, méregdrága parfümjéből, és azt mondta, menjek Amerikába. Keressem meg az apámat, ő majd a gondjaiba vesz, őt pedig temessem el a kedvenc dombján. Hát, ez nem történt meg. Hálátlan kis geci vagyok.
De igazából nem volt miért hálásnak lennem. Azért kellett volna annak lennem, hogy egyfolytában az utcákon lődörögtem, ha esett, eláztam, ha hideg volt, fáztam, folyton éhes voltam, és csoda volt, ha megmaradok? Vagy talán azért, hogy a gimit is nagy nehezen fejeztem csak be, és nem is álmodhattam róla, hogy egyetemre menjek? Pedig imádtam a matekot, pengeéles logikával láttam át a helyzeteket mindig is, és tudtam bánni a pénzzel. De nem. Nekem egy, az utcán eltékozolt, lopással, ivással, és érdektelen szexszel töltött fiatalkor jutott. Egy tipikus srác voltam a gettóból. Úgyhogy, mikor a kivénhedt kurva felfordult, fogtam az összes mozdítható, és pénzzé tehető dolgot, meg egy kanna benzit, és felgyújtottam a lakással együtt. Úgy intéztem, hogy két holttestet találjanak ott, egy középkorú nőét, és egy tizennyolc éves fiúét. Aztán vettem egy jegyet az Államokba, és elszeleltem. Finn Heathen Skóciában hivatalosan is meghalt.
Amerika…először hatalmas volt, és ijesztő. De nem volt nehéz megtalálni azt, akinek köszönhetem, hogy ezen a nyomorúságos világon vagyok. Úgy tűnt, Elijah Heathen híre a legkisebb, legporosabb zugába is eljutott ennek a hatalmas országnak. Washingtonból stoppal mentem Vegasba, tökéletesen rájátszva a szegény árva kisfiú szerepre. Aztán mikor oda értem, megkerestem az első olyan embert, akinek köze volt apámhoz, és felajánlottam neki a szolgálataimat. Mert tudtam, hogy nem szambázhatok be csak úgy a milliárdos öregemhez, és közölhetem vele, hogy „Cső, én vagyok a fiad, akiről valószínűleg nem is tudtál!” és várhatom el, hogy majd azonnal a keblére ölel, és meglapogatja a hátamat. Bizonyítanom kellett. Ennek pedig már lassan két éve. Annak a fazonnak dolgozom, aki a fegyvereket intézi az egész szervezetnek. Nem mondom, hogy ő az évszázad főnöke, de elismeri a logisztikai és taktikai érzékemet, és ugyan még mindig engem szalajt mindenért, már a jobbkezének tekint, és elég sokszor én intézek mindent egyedül. És nem is szarul, hogy őszinte legyek.


Amúgy is ritkán jártam Washingtonban, de ez a nap még különlegeseb volt, mint azt vártam. A főnökömet kísértem egy „tárgyalásra”, és elszalajtottak kávét venni, amikor valami olyan történt velem, amire rohadtul nem számítottam. Megláttam egy nőt. Nem csajt…nem ő Nő volt, a szó legszorosabban vett értelmében. Gyönyörű szőke haja elegánsan leengedve szegélyezte szív alakú arcát, tökéletes formáit kihangsúlyozta a ruha, amit viselt. A kávézó ablakából pillantottam meg, és azzal a lendülettel végig és borítottam magamon a forró italt, ami szép barnára festette az ingemet. De csak álltam ott szájtátva, ahogy a gyönyörű, fekete ruhás alak légiesen benyitott az ajtón. Összecsukta fekete napernyőjét, majd ügyet sem vetve rám, a pulthoz lépett és rendelt magának. Ahogy ellépett mellettem, megcsapott a szőke hajból áradó megfoghatatlan illat és nagyot dobbant a szívem. És nem tudtam mit csinálni. Csak álltam ott, nagyra nyílt szemekkel szerencsétlenül, miközben az álomszerű jelenés immár a kávéjával ellibbent mellettem, ki az ajtón. És én nem tudtam mást csinálni, mint leesett állal bámulni utána. Azóta sem láttam még hozzá foghatót, és ahányszor meglátok egy szőke hajzuhatagot az utcán, szívdobogva remélem, hogy ő az. A nevét sem tudom, a hangját sem hallottam, de látni akarom megint. Mert teljesen elcsavarta a fejemet.