Mit is mondjak… kurva vidám gyerekkorom volt. Kezdve a születésemmel, ami után anyám első szava az volt, hogy „Adjatok má’ egy cigit”. Megható, nem? Na, pont ennyire örült nekem. Persze, gyerekként még azért próbálkozik az ember. Elvégre anyáról van szó. Rajzoltam, gesztenyét gyűjtöttem, kifestettem egy tobozt. Aztán marha büszkén vittem neki, mert hát neki csináltam. Néha el is fogadta. Aztán később megtaláltam a kukában. Ilyenkor még jobban próbálkoztam. Mert anya mindig morcos volt. Azt akartam, hogy örüljön. De sosem örült.
Néha azért hallottam őt nevetni. Általában akkor, amikor férfiakkal volt. Ilyenkor én nem jöhettem ki a szobámból. Szóval csak annyit hallottam, hogy nevetgélnek… aztán meg hogy nyögnek. Akkoriban azt hittem, szerelnek valamit. Merthogy a szomszéd mindig akkor sóhajtozott meg nyögdécselt, mikor az autóját szerelte. Furcsálltam is, hogy ennyi mindent meg kell szerelni otthon. Aztán persze évekkel később rájöttem, hogy szerelésről szó sincs.
Nagyjából akkor, amikor a képességeim is ébredezni kezdtek. Még alsósok voltunk, de az egyik osztálytársam talált valami pornót a neten. Én persze az ismerős hangok hallatán megjegyeztem, hogy az én anyukám is így csinál, amikor szerelnek valamit a nappaliban. Aztán már csak annyit hallottam, hogy: az anyja egy büdös kurva. Persze, egyből neki ugrottam, hiszen mit kurvázza le az anyámat? Később derült csak ki, hogy igazából meg sem szólalt. Csak én hallottam az ominózus mondatot. Tehát gyakorlatilag ok nélkül megvertem. Két hétre felfüggesztettek és még anyám is rendesen megagyalt. Hát, így védd meg a családodat…
Ezek után nyilván már nem gondoltam azt sem, hogy az anyám szerel. Külön élmény volt, az akkor még irányíthatatlan képességemmel azzal is tisztában lenni, hogy mit is gondolnak a hozzánk járogató férfiak.
A helyzet aztán egyre szarabb lett. Én nőttem, kamaszodni kezdtem, és ezzel együtt nőiesedni. Akkor már nem csak az anyámról gondoltak dolgokat. Eleinte még vágtam a pofákat… aztán néhány maflás után már nem. Gondoltam, akkor majd megúszom a dolgot. Milyen naiv voltam akkoriban…
Anya még a szüzességemet is eladta. Bezony! Szépen be lettem árazva! Természetesen egy vasat sem láttam belőle. Nekem csak a szar része jutott. Azt hittem, szétszakadok. Nem finomkodott velem egy percig sem. Minél jobban kapálóztam, sírtam, kiabáltam, könyörögtem, ő csak annál jobban belelendült. Erre izgult. Még mindig emlékszem a fű- és sörszagú leheletére.
Utána csak megsemmisülten hevertem a kanapén. Üresnek éreztem magam és a tagjaim nem akartak engedelmeskedni nekem. Bámultam a plafont és még az is szürreálisnak tűnt, hogy egyáltalán lélegzem. Fogalmam sincs, mennyi idő telhetett el, mire anyám bejött és pofozgatni kezdett, hogy most már igazán keljek fel onnan. Szedjem össze magamat, ez nem kívánságműsor.
Nem lettem túlzottan kelendő. Nem mindenki bukott a tiltakozásra, úgyhogy a többség úgy volt vele, hogy túl problémás vagyok. Ezen az a tény sem változtatott, hogy egy kis idő után már nem vesződtem a dologgal. Csak robot módjára tettem a dolgomat. Rossz lett a hírem a törzsvendégek között. Csak azok voltak vevők rám, akik még nem neszelték meg a dolgot.
Így találkoztam végül Mr. Heathennel is. Tudtam, hogy valami nagykutyáról lesz szó. Még akkor is tudtam volna, ha nem olvasom ki anyám fejéből, ugyanis kölcsön adta nekem a kedvenc, rózsa illatú samponját, amihez sosem nyúlhattam. Kurvára jó benyomást akart tenni.
Azért én is kicsit meglepődtem, amikor nem egy megszokott, szőrös, leharcolt pacákkal találtam magam szembe, aki azért jár kurvázni, mert senki nem hajlandó vele lefeküdni. Nem tudtam róla sokat. De azt igen, hogy a hozzá hasonló embereknek sok pénze van. És azt a sok pénzt nem egyedül szokták megkeresni. Így aztán kihasználtam a lépéselőnyömet és megcsillantottam neki, hogy nem csak testnyílásaim vannak, de értek valamihez, amihez nem sokan. Abban nem voltam teljesen biztos, hogy örülni fog annak, hogy a fejében turkálok. De ennyit még hajlandó voltam megkockáztatni. Már úgyis hozzászoktam, hogy megvernek, ha kell, ha nem. Csak 16 voltam és bármit megtettem volna, hogy kiszabadulhassak onnan.
Ahogy a mondás tartja: aki mer, az nyer. Én nyertem. Mert soha többet nem kellett sörszagú, lihegő vadállatok alatt feküdnöm. Annál sokkal fontosabb feladatom lett. És végre volt valaki, aki törődött velem. Volt valaki, akire tényleg felnézhettem. Mert ő le is tett valamit az asztalra. Nem úgy, mint a drogos anyám, aki csak egy rongy maradt egész életében, akibe mindenki beletörli a lábát, ő meg még hálás is érte, ha adnak érte néhány bankjegyet. És most már saját rózsaillatú samponom is van!
Kezdőlap 
írta: 
Van annál nagyobb lépéselőny, mint a tény, hogy átlátok az embereken? Persze! Az, ha ez a lehető legbájosabb mosollyal párosul. Ütős kombó, és mégis... mindig alábecsülnek. Nem szomorú? 
Amíg mások alábecsülnek, én hajlamos vagyok túlbecsülni saját magamat. Ez viszont nem változtat a tényen, hogy egyedül bizony jócskán elveszett lennék. Talán már nem is élnék. Vagy ha igen, akkor arra a sorsra jutottam volna, mint az anyám. Nem tudom, melyik a rosszabb. 
Hú, hát az... necces! De kezdjük az apámmal, mert az a legrövidebb. Merthogy fogalmam sincs, hogy ki az apám. Gyanítom ő még ennél is kevesebbet tud rólam. Nem hiszem, hogy anyám valaha is felvilágosította.
Mikor megláttam az arcodat még nem számítottam egy olyan tragikus történetre mint amit itt olvashattam tőled. Az anyád, akit nehezen nevezhetnénk édesanyádnak minden gyerekkort elvett tőled amid csak lehetett volna. Odalett a boldog gyermeki képzelőerőd, a szeretetre való vágyad. Nem kaptál tőle semmit te pesig csak adtál és adtál...
