+18Vannak napok, amit attól lesznek rémálom szerűek, hogy jelen vagy a testedben, az életedben. Nekem a Leigh családdal lenni most kifejezett kínzás, mert a lelki szemeim előtt még él Hayden képe bőven. ég hallom a hangját a kósza kis vallomást, ami összetörte a szívem, a csókja, amitől felborult bennem minden és aztán látom a hátát, ahogy távozik és összeomlok.
Pillanatra nem tudok másra gondolni csak rá. A házban ívesen kerülöm a Hayden témát, ami miatt itt vagyok, mert csak azért jöttem, hogy róla kérdezzek. Most pedig ha csak szóba hozzák is feszengek, pedig még mindig ugyanaz a kibaszott hazug történt megy, hogy Hayden eljegyezte azt a lányt, ahogy az anyja kiejti a száján, kezemben az üdítős pohárral jelentőségteljesen Helire pillantok, mielőtt felfogná, elmosolyodom. Ahogy sejtettem, édesre csavart fürtjei mögé bújva elvörösödik, tudván a hazugságról. Mellette ülök a nappaliban a fotelban kényelmesen feltámasztva a bokám a másik térdemre. Szemben velem Richard arról magyaráz, hogy a közös kedvencünk az ő gyönyörű kislánya a hétvégén megnyert valamilyen versenyt, lóháton ha jól hallom, de nem annyira tudok figyelni. Főleg, mert én itt erősen be vagyok palizva és Heli úgy zsizseg mellettem, hogy a vérem felforr tőle, egyrészt lázít a gondolat, hogy így nekem veti magát, másrészt, mert pontosan látom a hatalmas zöld szemeiben izzani a tűzet, tudom mi jár a fejében, ha ő sejtené mi jár az enyémbe, akkor elég nagy bajban lennénk.
Richard szájára pillantok, látom, hogy beszél, hallom a szavait is, csak fel nem fogom, összekoccintom a poharam a lánykáéval, így gratulálva neki. Caroline halk szavú asszony a lánya mellett ül, tisztára, mintha száz évvel korábban lennénk, egyedül a lányból pöfékel a várakozó izgalom. Hosszú haja ellensúlyozza nem túl hosszú szoknyáját, de még illedelmesen nem mutat semmit, határozottan nőiesedik. A lány az enyém, ezt mindannyian tudjuk, ő alig várja, az apja szintén, az anyja retteg tőle, én meg… én meg a bátyját akarom. Milyen szorongatóan igazságtalan a helyzet.
Bársonyhangon csivitel a lány a fülembe, a lováról mesél, ahogy átvágtattak a vizes akadályon és … elhiszem és biztos, hogy őrülten izgalmas volt, a lány meg más esetben veszettül izgató lenne, a puha bőrével, a finom mandula illatával, amitől mindig éhes leszek, ha közelebb megyek hozzá megüt az enyhe virág illat, ami nyilván a hajából hullámzik.
Richard elneveti magát, elmosolyodom, biztos valami vicces hangzott el, de én erről sikeresen lemaradtam, mert csak az jár a fejemben, hogy ebben a nappaliban miken estünk át együtt a fiúkkal, akiről foghegyről informálnak, amolyan kellemetlen témaként és megint egyedül a lány az, akit elfog egy kis izgalom, hogy beszélhessen róla, hogy valakivel végre válthasson pár szót a tettvéréről, aki kerüli őt is. ha tudná, hogy mennyi közöm van hozzá...
Szórakozottan babrálja a gyűrűt az ujján, amit én húztam fel, de mintha a nyakam tettem volna kötélbe és most készülnék kirúgni magam alól a kisszéket, hogy kitörjön a csigolyám. A kandallón még kint van a fiú fényképe, de nem mai, még nagyon fiatal rajta és én tudom… ó de mennyire, hogy tudom mennyire megváltozott azóta. Az izmainak mozdulatát érzem az ujjam alatt, a számban az ízét, látom a szemének rebbenését, a hangját hallom, ahogy elélvez. A teste körém feszül és ő vadul dugatja magát, azt a csók, az a csók, amiben mindent megadott, amit el sem hittem és mégis rongyosra alázott vele, mert nem kaptam utána, nem tartóztattam, kirabolt vele és én neki akartam adni.
Nem mertem megkérdezni a szállodában, hogy az éjszakát ott töltötte-e, azt sem tudom most hol van és ettől cseng a fülem, annyira zavar.
Nem vagyok önmagam én is tudom, ezer és millió darabra vagyok hullva, majd kiszakad a szívem, mert Heli itt ül mellettem ő az enyém, csak az enyém és amilyen jó lány csak nagyon sokára lesz gondom vele, ha hagyom megerősödni női mivoltában és persze ez nem fog megtörténni. Ez a gyönyörű lány vélhetően bántalmazó kapcsolatba fog élni, ha nem is testileg, de lelkileg tönkreteszem, még sokáig lesz rajongóm, majd annyi csontot vetek neki, ami fenntartja az érdeklődését, megtanulom kiengesztelni, aztán neveli a gyerekeimet, akiket soha nem vehet el tőlem. Nálunk nincs válás. A Hudson családban nem válnak el, ott valaki meghal, addig pedig a kötele kirakat házasság. Nincs nyilvános kicsapongás, nincs nyitott házasság, a komplett mese van a boldoganéltekről, míg megnemhaltakig.
Hogy fogok együtt élni ezzel a lánnyal, miközben mindig egy másik Legihet fogok az arcában látni, a bőrén érezni, ugyanolyan lehet az érintésük vajon?
Kicserélődik a kezemben a pohár, narancsléről whiskyre, máris jobb. - Este ugye eljössz velünk a színházba Oliver? - a poharam pereme felett mosolygok a lányra. Mintha lenne választásom. - Veled szívesen. - megfelelő válasz vajon? A lánynak, aki tegezni is alig mer és akinek a tekintete tele meg nem érdemelt imádattal, pont mint egy másik szempárban. Meg_fogok_őrülni! - Lesz ott néhány ismerősöm, akik el sem hiszik, hogy a te gyűrűd van az ujjamon. - az apja visszaül a helyére, az anyja megcicceni, ne terheljen ilyennel. - Miért? - biccen a fejem oldalra.  Olyan kedvesen mosolyodik el, amitől megszakad a szívem. - Nem olyan rég a People magazin lehozott egy cikket rólad, ezt biztosan tudod…- elhallgat. Tudom. Erről lenne szó? Kísérjem el egy színházi előadásra, ahol a tini barátainak villoghat velem. Nagyszerű. Tovább mondaná, de Caroline lesissegi. Ráhagyom.
Gyűlölöm ezt a helyzetet, amiben itt ülök, mint valaki, aki elviszi a kislányukat, mert el fogom és bár a kapcsolatot tartani fogják az enyém lesz. Óvják tőlem, minden pillanatban, pedig a másik gyereküket már tönkre tetem és Richard pontosan tudja. Talán Caroline is, bár azt nem hiszem. Ócska és undorító percek ezek itt mind, betolakodó vagyok, egy tolvaj, aki mindkét gyerekükkel meglopja őket. Hol itt az igazság?
Tovább folyik a beszélgetés, a lány sűrűn pislant az arany karórájára, erről megint eszembe jut, hogy neki drága órája van Hayden meg… ki tudj ahol van, adja isten, hogy nem az utcán, hogy volt annyi esze és visszament a szobámba, hogy dühösen annyit költ a bárból, a konyháról, amennyit nem szégyell, remeg a szívem, ha arra gondolok, hogy kinél húzza meg magát, mert a telefonszámét nem kértem el, felültem a repülőre és végig stresszeltem az utat, és mint látom haza nem jött.
- Menned kell? - pillantok a lányra, a poharam a fotel karfáján egyensúlyozom, végig siet rajta a tekintetem, megficereg. - Mert akkor nem tartalak fel. - eligazítja a szoknyáját, a zavara kézzel fogható, ha érte nyúlok és rámarkolok magamhoz tudom rántani vele, de én nem rá vágyom, pedig a lány éppen nyíló félben van, csodálatosan szép, bár ne a testvérét rajonganám úgy, miként ő engem. - Csak átjön egy barátnőm, ruhát választunk. - még erősebb a zavar, már szaga is van. Én fasz, minek kérdezek ilyesmit, nyilván miattam van bezsongva, két telezsiszegő tint kapok estére? Hol egy penge? - Menj csak! - az anyja ugrik előbb talpra, aztán én, és végül Heli, aki az apjához indul, hogy a fülébe sutyorogjon, vele fordulok, csodásan odapucsít nekem. Mesei. A szemöldököm felszalad, Caroline hangosan köhög és Heli felpattan az apja fülére, lendületből szalad nekem és ha már a mellkasomon van, mintegy “véletlen”, akkor rettentően forró testtel szorosan hozzám bújik, reflexből ölelem át, végig sem gondolom. Richard felhörren, Caroline pedig majdnem felsikolt én még azt hiszem az incidens miatt, de Heli elnézve mellettem hangosan sikkantva kibontakozik az ölelésemből és ebből tudom, hogy egy nálam nagyobb dolog sétál be az ajtón. Biztos gyönyörű a ruha, amit a barátnője hozott nekem. Mélyet sóhajtok, arra nem veszem a fáradságot, hogy odaforduljak.

+18Kezd felcseszni, teljesen komolyan azt érzem, hogy az agyam elpattan lassan de imádom, szeretem ezt a fiút, kell nekem, akarom őt, így nem bántom, nem megyek ellene, nem mondom , hogy kapja be és takarodjon el, mert beledöglök, ha itt hagy, megvadulok tőle, hogy esetleg nem tölti velem az éjszakát. belé akarok bújni, minden rohadt értelembe. – Mert, ha elmondom mit jelentesz nekem, megint azt fogod mondani hogy hazudok, nem akarom, hogy ezen élcelődj. – kezdek dühös lenni, de a hangom olyan nyugodt, hogy már engem is idegel. A végén tényleg felrúgom. – Azt szeretném Hayden, hogy hallgass meg, hogy értsd, amit mondok, nem azt, hogy legyél semleges, hanem halld, amit mondok. – mert ez megy el, a harag egyszerűen túlfűti az agyát és nem engedi, hogy a gondolatok beérjenek, hogy lássa mennyire szarul viselkedik most. – Az istenit Hayden, Helena és Barbara összehasonlíthatatlanan. Miért nem érted meg, hogy nem lökhetem el magamtól? Hogy várhatod ezt el tőlem? – suttogva emelem meg a hangom, nem akarok vele veszekedni, de kezd az agyam nekem is felforrni, mert vele akarok lenni, hozzá akarok bújni, szeretni akarom. Imádni.
Hozzá érni is mámor, de nem vitázom vele már Barbaráról sem Helenáról semmiről, ami nem engem és őt érinti, csak róla akarok beszélni, csak neki elmondani, hogy imádom hozzá akarok bújni, szeretkezni akarok vele. Dugni. Baszni és a szájába élvezni vele lenni…. nem értheti, hogy mennyire akarom őt, de honnan is tudná? Amikor a tekintetem majd felfalja, hiába kapja el a kezemből az állát, hiába lép hátra, bennem csak az dobog, hogy miért kell ez? Miért nem lehet sokkal egyszerűbb? – De, Ki lennék, mert te megteheted, hogy eltaszítod magadtól én viszont nem, és nem, nem vagyok áldozat, logikusan értsd meg Hayden. – nekem muszáj normálisnak lennem Helivel, most még. Pár hónap és egy hasonlóért akkora maflást kap lesétálj az egyenlítőt keresztbe.
Vitázunk, mint a kölykök, lassan tényleg nagyon felkúrja az agyam, megint közelebb lépek, hogy a szájár sziszegjek. – te hülye vagy, miért kell ez? Most így jó neked? – szóljon persze, azonnal házasítson ki, vagy már azt sem tudom miről beszél, az agyamon lobog a vörös posztó, azt látom csak, hogy hátat fordít nekem, hogy itt hagyna, így a fejem magasba emelem, előre bökök az állammal, úgysem látja és kiadom  a második parancsot, pedig az elég is hatot, már az is elvetet a vitázó kedvét.
Két szívdobbanásnyi idő telik el, amiben az enyém meg sem moccan, riadt vagyok, ideges és türelmetlen, mert, ha nem teszi meg akkor vége mindennek. Kifújom a megposhadt levegőt ahogy mozdul és térdre ereszkedik. A szívem újra verni kezd, oda kell nyúlnom, hogy ki ne essen a mellkasomból, szabályosan szúr az idegtől.
Ez már egy másik játék, amiben már nem csak mi vagyunk jelen, de a múlt is, az életünk nagy része, minden, ami mi vagyunk, már nem Oliver vagyok, a szerelme, hanem Oliver vagyok az Ura és a gyönyörű kis szolgám, aki minden jutalmat megkap tőlem, ha jól csinálja, márpedig nagyon jó eddig. – Muszáj. – adom meg az egyszavas választ, azért csinálom. Milyen kurva szexi, ahogy letérdel… megvadulok. közelebb sétálok, megráz a feszültség belőle, szinte a bőrömről pattan vissza, én is feszült vagyok. Dagad a mellkasom a mély levegőktől, finom mozdulattal fésülök a hajába. – Jó fiú. – nem, nem megalázom és ezt tudja is, a hangsúlyom valóban dicsér, megbékél. Már nagyon mást akarok, mint vitatkozni vele.
Az ujjaim a nyakára csúsznak, nem baj, ha leráz magáról tudom, hogy nem fog felemelkedni térdelésből, míg máshogy nem kérem. – Várj meg! – a begördülő taxi elé sietek, leintem, kitakarom a térdelő fiút, kifizetem a kiszállást, többet is de elküldöm, nem kell ma. Remélem. Megvárom míg kitolta, muszáj, hogy a fiú velem maradjon. Visszasétálok hozzá, körbe nézek, az ablakok nem látnak ide, ez nem a ház eleje, viszonylag nyugisnak tűnik, meg tudom, hogy Heli a szobájában bőg, az anyja már felment sírni, hogy Hayden elmegy, Richard meg ilyenkor már a tvt bámulja… ezek a szákosaik, a személyzet pihen.
Az ujjaim most az arcán futnak,nem baj, ha acsarog, kifejezetten imádom az sem, ha nem akarj, mert engedelmeskedik. – Gombold ki az inget, végig a mellkasodon. – halk, egyszerű utasítások, nem sietek, nincs hova, most az enyém, már az enyém, hosszan. Míg fel nem oldom vagy a menekülő szót ki nem mondja a fiú az enyém, minden tekintetben. Most engedelmeskedni fog, mert ordít belőle a vágy, hogy a gondolkodás súlyát levegyem a válláról és ezzel megtettem.
Megkerülöm, beletúrok a hajába, előre billentem a fejét, majd a hajába markolva hátrahúzom, másik kezemmel az arcán simítok végig, a lehetetlen száján, lehúzom az ajkát, a fogához koccan a körmöm, bekopogok vele, engedjen a szájába, a nyelvére akarok simogatni, előbb csak az ujjaimmal, aztán a nyelvemmel, és a farkammal, de most nincs csók, még nem érdemli meg.
Ha a szájába enged végig simítok a nyelvén, elengedem a haját, az ujjaim is kisiklik a szájából, elé sétálok, a száján marad az ujjam, könnyed mozdulattal guggolok elé, térdelve magasabb, mint én, és ennek most nincs jelentősége. Ha elé fekszem is enyém a hatalom. Nyálas ujjam lehúzom az állán, a nyakán, a mellkasára, körbe rajzolom a mellbimbóját. – Könyörögj, hogy leszophass! – mert azt olyan jól csinálja, imádom a fátyolos hangját. gyerünk Hayden játssz velem, tedd meg, könyörögj nekem és had mondjak nemet.

Talán igaza van, most minden szavát élből veszem hazugságnak és nem is akarom másnak venni, pedig a felszín alatt ott kapargászik a realitás és meg kellene talán hallanom amit mond, nem csak zavaró csipketerítőként lerántani az asztalról ahol meg az én meggyőződésem van tálalva. Akkor is fáj, zavar és kurvára lesokkolt az a pillanat, mindegy honnan nézzük. Ezt miért nem tudod megérteni?
- Hallom amit mondasz. - stimt, nem hallom vagy nem úgy hallom. Jobban mondva nem is akarom hallani amit mond. Jobb lenne ha nem mondana semmit, csak egyszerűen bevinné a kerek seggét a házba, inna párat lefekvés előtt és álomba nyomná magát engem meg hagyna elmenni, eltűnni a faszba, hiszen a jelek szerint képtelen vagyok normálisan kezelni a helyzetet, vagy egyáltalán kezelni. Semmire sem vagyok képes csak dühöngeni és a dühömnek ő áll bele egyenesen a középpontjába. Nem én kényszerítem rá, beleáll és még jobban felbasz.
- Nem várom el tőled! Csak baszki láttam, érted? Lát-tam és ez felforralja az agyamat, képtelen vagyok befogadni, nem álltam rá készen. - összecsippentem az orrnyergem, hogy ne ordítva mondjam - Ha azt mondod dugsz valakit, basztatlak vele de nem olyan. Nem kell látnom. Nem fáj úgy, érted? - nem tudom magam kifejezni neki, normálisan nem. Mert az is felkúrna persze ha az orrom alá dörgölné, csak attól függ miként. Mert lehet az izgató, hogy a gyönyörű testét megosztja mással aki érzelmileg nem hat rá, csak van vele és elmeséli, nekem feláll tőle és végül úgyis velem van, lesz. Valami. Ami nem ez a változat, hogy mélyvíz és rögtön fulladjak is bele. Nem! Ezt nem!
- Próbálom megérteni! - emelkedik a hangom, robbanásveszély közelben süllyedek a saját mocsaramba, hát nem látod? Nem veszed észre, hogy bekattanok tőled, miattad? Hogy nem tudom ezt uralni, elnyomni és leküzdeni sem? Nem kellett volna kijönnie, mert így rosszabb és még be se baszhatok valahol magamat sajnálva, őt gyalázva egy tetves sötét, lesajnálható csehóban mert a jelenléte megállít benne. Úton van a taxim, de lehetne akár ezer mérföldre is, nem számítana. Annyira pattanásig pumpálódik bennem a feszültség, hogy az idegtől sem látok rendesen.
- Ja, lehet. Lehet, hogy ez így jó! - kipördülök, muszáj elhúznom mert kettős gondolatok tízezrei verik szét a koponyámat. Lelépek ő meg menjen fel, csináljon amit akar, engem hagyjon békén. Muszáj mennem és a hangja villámként hasít belém. Nem tudok rázárni az utolsó szavakra, kimondani egy geci végszót erre a napra, erre az egész szarra ami elbaszott most mindent. A két hülye picsára, akik csak asszisztenciát adtak kettőnknek és az én agyam ettől tombol. A "Térdre!" ketté üt belülről, a számban néma nyál termelődik azért, amit nem mondhattam ki, rezonálni kezdenek az izmaim. Eltelik talán négy-öt másodperc, valami semmi, amíg térdre ereszkedem a hideg betonon a bennem ugráló feszültséggel együtt. Egyenes a hátam, de előrebukik a fejem és a combom markolom. Hallom a lépteit, majdnem felnyögök a nehéz várakozásban. Muszáj? Muszáj csinálnia? Felizgat a két könnyű szóval, de nem akarom, hogy felizgasson vele. Az ujjai megráznak, elrántom a fejem. Gecire haragszom és a picsába kívánom jelenleg, de lüktet a farkam és muszáj mélyeket lélegeznem, hogy nyerjek némi enyhülést. Csak bólintok, megvárom. Meg se fordulok, kavargok a mély tölcsérben, ami alján ott lakik az a felem amit együtt teremtettünk meg, ami a kezéhez tud dörgölőzni és megcsinál, megad neki bármit amit kér. Megőrjít azzal, hogy nincs itt előttem, hogy várakoztat és nem hallom a hangját. A levegőm is beszorul míg meg nem hallom a lépteit. Az ujjai forró csíkokat húznak a bőrömre, felgyorsul a légvételem és felnézek rá. Kibaszottul haragszom, meg vagyok bántva, közben feszengek a ruhámban és megrándulok a szavaira. Gombolni kezdem az inget, vakon mert őt nézem, tőle fuldoklom. Széthúzom magamon, meglegyint a kinti hűvös, pedig a kezének kellene rajtam járnia. Olyan elemi erő húz hozzá, hogy szinte megfulladok tőle, összefut a nyál a számban. Kívánom ebben a sötét, vak vágyban. Nem akarok mást érezni, csak ezt. Őt. A keze a hajamban maga egy édes hívás, bőrbe bújtatott édesség, halkan nyögök fel. Előrebillen a fejem, minden gondolatom blokkolja a testem, a marokra fogható vágyam. Újabb nyögés, istenem, baszni akarok vele. Dühödt hő áramlik belőlem, szisszenő forróság és utat kap az ujja. Elárul a nyálam, még a szám szélén is kicsorog. A nyelvem nem mozdítom meg, a szemeim csukódnak le és azt akarom, hogy hozzám érjen. Haragvó vágy csap felé, a szám sem mozdul, csak a bőröm bizsereg, a szívem ver fel hevesebben. A testem gyarló szar, a mellbimbóm attól patinásan kemény, hogy hozzáér, már elfelejtem, hogy hideg a beton. Kócolt hajjal nézek rá a saját magasságomból, csak most nyelek először, végre sikerül. Kitölti a látómezőm, rányalok a számra. Felrobog a hirtelen ötlet, hogy belecsókoljam a szájába, de nem szabad. Nem tehetem. Ha feláll és szemmagasságot kapok, az arcom dörzsölöm az ágyékához, nyitott szám préselem hozzá a sok anyaghoz. - A számba akarlak venni, Oli. - befúrom a nyelvem a cipzárhoz, végighúzom rajta, a lévgételem is remeg. - A torkomban akarlak tudni. - fogéllel mozdulok a nadrágján, mindjárt letépem róla, de nem lehet. Tudom, hogy nem. - Kérlek, Oli, muszáj bekapnom. - duruzsolok a farkára a nadrágon keresztül, megfeszülök annyira szeretném. Tiszta vágyat sóhajtok ki, érzem őt a számmal és el van zárva tőlem. - A makkod akarom nyalni, kérlek! - belefúrom az arcom az ágyékába, rátapasztom a számat, összenyálazom őt, a fogaim közé veszem a kis cipzárt. - Baszd meg a számat! - de nem, én akarom szopni őt, annyira erős vágyat érzek rá, hogy saját magamnak okozok fájdalmat a combomba mélyedő ujjaimmal. - Engedd meg! - ha úgy, akkor letrükközöm azt a cipzárt. Bármit.

+18Megőrjít a forrósága, a szájának engedelmes sóhajai, ezt már szeretem. A vágy szétömlik bennem, belőle siklik át belém, a bőréhez érve magamat húzom fel. A gyönyörűsége megkérdőjelezhetetlen. Ahogy térdel engedelmesen, meg sem moccan, míg mást nem mondok és tudom, hogy nem is fog. Most engedelmes, most az enyém, teljesen, százszázalékosan, mert ösztönösen a vérébe itta magát az engedelmesség. Végig simítom a csupasz mellkasát, mielőtt elé emelkedek és közel lépek, hogy a fejét nekem tudja dönteni. Felsóhajtok, beletúrok a hajába megint, a farkam azonnal megkeményedik, ahogy a nyelve végig siklik a ruha anyagán. - Ügyes fiú, kérd még! - hallani akarom, hogy mennyire akarja. A hő párállik belőlem a ruha ráolvad a testemre szinte, a tűz nyaldos belülről, míg a szája nekem simul és belehúzom az ölembe, nekinyom magam. - Ihgen, a torkodba. - felnyögök, akarom, hogy tudja milyen veszettül kívánom és az, hogy milyen őrületes kockázatot vállalunk, az csak sokkal jobban izgat, de valójában ez róla szól. A haja érintése ismerős a kezemben, a lehelete is a hangja más, mélyebb, érettebb, mint amikor legutóbb így könyörgött kölyökhangján. - Meg fogd kapni. - talán, ha jó lesz. A vágytól reszket a combom, a gyomrom, ahogy beszívom a tüzelő levegőt. Az ujjaim a fülén siklanak, felfedezem magamnak. Várom a pillanatot, hogy a keze mozduljon, hogy büntessem, rászóljak, de olyan okos az én gyönyörűségem, az én szépségem a szerelemem. Olyan ügyes, olyan kívánatos, olyan finom. Vajon valaki mással is játszott ilyet? Vagy ez nem is játék? Ez véresen komoly, mert ez most rólunk szól, csak a minek. Ez mi vagyunk, a mi mikró világunk, amiben a szolga letérdel az uralkodója elé. Milyen gyönyörű, egyenes a háta, ahogy tanítottam. A feje az ölemben, a könyörgése, a hangja az, hogy tudom akarja én meg jobban akarom. Bizsereg a testem, a hideg citerázik a hátamon.
Morog a számból a hang, az élvezet forrósága.
Ringatom magam neki, odalököm a csípőm. A nyelve forró és tüzelő, a szája maga a menny kapuja és tudom, hogy bele fogok élvezni a fiú már az enyém, minden szempontból. Most az enyém. Igen. Az én szerelmem. - Gyönyörűm. - megveszek egészen, dicséretet hízeleg a szám. - nem, még nem érdemelted ki. - gonoszan mosolyom csikordul, mert akarom a szájában akarok lenni, meg a seggében is, benne.. a testében, mélyen. Az ujjbegyeim a fejbőrén simogatnak. - Vedd elő a farkam! - a vedd elő az jelenti, hogy a szája nem érhet hozzá. Reszket a levegőm. Hátrébb se lépek, küzdjön meg a farkamért. - Meséld el, hogy fogod leszopni a farkam! - csak vegyen a kezébe, csak érjen hozzám. A szájához akarom, hogy simogassa a makkom. De nem engedtem meg, hogy a szájával hozzám érjen, ha megszegi a szabályokat, ha kicsit is ellene megy, megvonok tőle mindent a vágyait bolondítom meg, mire elélvez nekem vinnyogni fog a kíntól és ezt ő is pontosan tudja. Mert el fog élvezni, órák múlva… sokára, én addigra remélem többször is.
Sebesen ver a szívem, majd kiszakad, a szám sóhajoktól hangos, pedig nagyon halk vagyok. Kissé hátrébb hajolok derékból, hogy rálássak a ténykedésére.
Lüktet a vérbő húsom, a szájára vágyom, a torkának szorítására.

Mintha az akaratom hirtelen két vágányra szakadna; az egyiken kurva erős és sértett düh fújtat végig, a másik pedig előrelép a parancsra és fellebbenti a fátylat ami elfedi a zsigerit, az igazit. Ebben az akaratban engedelmesség és vágy lakik és magától tör a felszínre. A tüdőm nem is képes utolérni a hirtelen váltás reakcióit. A vérem felforrósodik és minden részem akarást üvölt a fejembe. Az ujjai erre erősítenek rá, hogy ez helyes és meg fogom kapni benne jutalmul a vakfehér kielégülésem. A vágy feloldoz a gondolkodás terhei alól, elmossa a nemkívánatos arcokat, történéseket kettőnk közül. Alátartom a nyelvem az ujjának, meg sem mozdul a fejem, az arcizmom sem rándul meg, csak a combomba marok, hogy legyűrjem a kényszert.A szavai világosan jutnak el hozzám, hangot adnak az én akaratomnak amit irányít. A nyelvem alatt érzem, hogy kemény, felel nekem, hát kimondok kéréseket. Beszínezem, hajtogatom neki, hogy fogadja el és engedjen. Engedje a számba magát, vegye el a levegőmet magával. Az orrom, a szám belenyomódik az ágyékába, önkéntelenül is mozdulok hozzá, mintha puszta szájmozgással eltüntethetném az anyagot is. - Ne hagyj benne levegőt venni. - a hangja úgy simogat körbe, mint egy puha toll, vagy egy selyemkendő. A farkam fellüktet, de nem nyúlok oda, nem fogok rá, eltelek a súlyossá váló akarástól. A simogatása a hajamban egy izgató placebo csak, mert nem ez fog a vágyott pontra juttatni. - Most? - súgom fojtottan, igen most kell. Készen állunk rá, hogy centinként nyomuljon a felkínált forró számba és lassan ki. Elkínzottan nyögök fel, mert pillanatok alatt segíthetnénk a torlódó zavaró anyagon ami meggyűrődik a nyálamtól, a fogaim közé veszem a kis cipzárt és irányt váltok,, az arcom simogatja a mozdulatait, a dicsérete édességként robban bennem. Felnyögök , felcsigázott tekintettel nézek fel rá. Dicsérjen még, a gyengéd hangja megérint, a testén akarok felmászni, remegek a pillanatért amikor kimondja az igent. - Nem még nem érdemeltem ki. - megismétlem, fogélt húzok a keménységén. Tényleg nem tettem, csak esendő, gyarló vágyhalmazként fogalmazok neki. Az utasításra kettőt dobban a szívem gyors egymásutánban. Elengedem a combjaimat, lassan tolom fel a tenyereimet a combjain, hogy kicsatolhassam az övet. Már mindjárt,. Imádó lassúsággal bújtatom ki a gombját, húzok a sliccen, nyolc ujjam akasztom az alsójába, áttolom rajta az anyagot. Az illata leigázza az érzékeimet, gyönyörű és kőkemény. A két feszes golyó alá tolom a számat, csak emelem őket vele, nyögéssel adózok a súlyuknak. Meleg nyálat köpök a tenyerembe, elkenem a vérbő makkján, felnyögve veszem kézbe. Elhúzom a fejem, az ágyékába nyomom az arcom, ahhoz simítom a farkát. Megjáratom rajta a kezem, rászorítok a tövére. Tökéletes, kurvára tökéletes. - Körbenyalom a makkod. - lehelem a bőrébe, csúfondárosan gyorsan el tudnék élvezni, de ez most itt nem lényeges, én nem vagyok lényeges. Csak Ő. - Becsúsztatlak a nyelvemen egész a szájpadlásomig. - hullám mintát ír le a csuklóm ahogy mozgást váltok rajta. - Elízlelem a kis rést és a számba szívlak. - alélt a hangom, mintha imát mormolnék ájtatosan egy templom padján. Felnyögök, annyira forró. - Tovább tollak befelé, az orrom akarom az alhasadba nyomni. - közben fulladni, kapkodni a légvételt övező úton. - Ütközésig lökni aprókat, hogy a torkomon maradj és érezzelek ahogy kitöltesz. - harapdálom a finom bőrét, mintha belevéshetném a szavaimat. - Az enyém leszel, teljes hosszadban. - két ujjam között ingerlem őt. - A számba foglak verni. - oda, hogy élvezzem az ízét. - Lassan fogom csinálni Oli, élvezkedve. - mint tegnap amikor hamar elment és szétnyaltam utána. Azt akarom most is. Teljes hosszán húzom a kezem. Nem sietek ezzel sem, csak erő kerül a mozdulatokba. A nyögése az afrodiziákum ismét, a jelzőfény ami vezet. Megtartom a szám a farka mellett, csak rálehelem a vágyam, de nem érek hozzá. - Aztán kitámasztok és megbaszod a számat. - nyelnem is kell a vágy élénkségétől. Gyere, Oli! - Engedd meg! - kérem, kérlelem nyögve. Nem akarok a nadrágomba élvezni, vészesen kilengek az érzésben. - Kiszívom az utolsó forró cseppeket is belőled, Oli. - most felnézek, megremeg az ajkam , adja ide mert bekattanok. - Megmutathatom? - engedélykérés, most így működünk és nekem tökéletes. Egyetlen szó kell, egy igenlés. Csak egy!

+18Engedelmes gyönyörűséges szerelem, ahogy térdel a hideg betonon a lábaim előtt felajánlkozva, nekem adva mindet magából. Azt akarom, hogy érezze, hogy hatalmam van felette, hogy tudja az enyém és így is lesz. Éreznie kell, hogy mi ketten összetartozunk, hogy azonnal engedelmesen elém ereszkedett és ez nem fog megváltozni, nem lesz soha hatalma letörni az akaratomat és nem lesz elég erős ahhoz sem, hogy ellenálljon nekem, mert valójában nem is akar, ő engem akar. - Ó nem fogok. - az ujjaim a hajába merülnek, lepillantok rá, a tekintetem tele tűzzel mégis az a fensőbbség árad belőle, amiről pontosan tudja, hogy nem a lenézése, hanem a felmagasztalása. Gyönyörűm. A szám kiszárad a vágytól, mert ömlik belőle a hő, a falakról verődik vissza, magába szippant. Finoman remeg a vágytól, érzem az ujjaim alatta, a tenyerembe. - Nem, nem most még. - pedig megvadulok úgy akarom. Külön izgat, hogy a lámpák lekapcsolnak körülöttünk, nagyobb mozgásra vannak kitalálva, vagy valaki bentről nyomta  le, mivel ide ablak nem néz, nem aggódom, de sokat hozzátesz. Forró a szája, a lélegzete, az arca, a teste előttem, a hajából vibrál valami, mindig is mondtam, hogy a vörösek különlegesek. Ég a bőre a kezem alatt majd elfolyok benne. Nagyot nyelek, hogy helyben ne essek neki. De muszáj egy kicsit tartani magam, mert én parancsolok most is. Megint. Én ezt imádom, mennyi munkám van benne, hogy Hayden engedelmesen térdel, hogy nem picsog, mert nyomja a lábát a beton, a hideg a mellkasán csíp, hanem ahogy néz… a tekintete. Ó édesem, nagyon el vagy te bukva, de egy pillanatig ne aggódj mert én is pont annyira. A farkamban remeg a vágy, a golyóim súlyosak, a hasamban görcs. Az ujjaim a fején simogatnak, a száján, a nyelvén járok.
Lihegve kapkodom a levegőt és még csak a szája siklik a nadrágom anyagán. - Már mindjárt. - kiérdemli, ha így folytatja. Imádom, hogy a szopás neki egy ajándék, hogy el tud élvezni közben, hogy olyan lelkes megvadulok tőle, a baj az, hogy már most reszket minden tagom, nem tudom, hogy lesz ebből leuralás.
Az engedélyre azonnal mozdul, szilárdan állok, míg a tüzet okádó tenyere a nadrágomon siklik fel. Késedelem nélkül csatolja szét az övet, gombolja a nadrágot, a mellkasom sűrű emelkedik, ahogy fölé görbülve lélegezni próbálok. Én szépségem, mennyire imádom.
A torkom mélyéről nyögök fel, pedig csak a szája érinti a feszes, elkínzott heréket. Magabiztosan, határozottan vesz kézbe, a húsom kemény, feszes mégis hidegnek érzem a kezéhez képest. Pedig tudom, hogy közel azonos vele.
Az arca melegsége lágyékon rúg, még mindig a hajában az ujjaim el sem engedem a szavait akarom, melyekre nyögésekkel, sóhajokkal felelek meg. Akarom mindent egyszerre. Csak őt nézem, halkan lélegzek, hogy halljak mindent belőle, pedig a szívem a fülemben dobog. Elnyílik a szám egy sóhajra, körbenyalja.. tudom. A szavaira és a kezére kezdek el remegni, a combjaimból indul meg, a hasamba ver gyökeret, de nem mozdulok, csak simogat a kezem dicsér és biztat a sóhajaim tömkelege, a szám kiszáradása, a nyelvem siklása az ajkaimon, ahogy keresgélem a sóhajokat, amiket neki a adhatok, mert ebben a helyzetben nekem nem kell beszélne, ő teszi. És hogy Teszi, megzavarodik az elmém. Erősen magamhoz húzom, belenyomom a fejét az alhasamba, oda fog majd az orra érni, ha keményen a száját kefélem, vagyis mindjárt. - Igen… - súgja a szám, folytassa, abba ne hagyja, csak már menten elélvezek, de ne foglalkozzon vele. Kapkodom a levegőt, csak rá nézek, őt látom mindenhol, a kezében magamat, a száját mozdulni, a hajának sötétjét a fénytelenségben. Az alsó ajkán gyűr a hüvelykujjam, ahogy kiejti, hogy a szájába fog verni, és biztos vagyok benne, hogy ezerszer álmodott erről, hogy megteszi. Nekem. Nekem és velem teszi meg. Tudom, hogy most egy álmot váltunk valóra és nem csak az enyémet. - Szét fogom kúrni a torkod. - beígérem, mert így lesz, mert olyan keményen fogom baszni a száját, hogy elhiggye belehal. Mert a tarkója mögé fogom kulcson az ujjaimat és fölé fogok magasodni, semmit sem tehet majd a brutalitásom ellen.
A szavaitól hördülök fel, meg a leheletének melegétől, a kezének lassú ingerlésétől, a tudattól, hogy iszonyatosan tilosban járunk. - Megérdemled Hayden? - halk a hangom, rekedten, dohosan szólok hozzá. Tüzet szívok be az orromon, azt érzem, olyan hosszan, mélyen lélegzek be, hogy az illata elérjen hozzám. A bőre okádja a hőt a kezem alatta, a farkam már most majd felrobban. - Mutasd meg! - engedékeny vagyok ma velem, mert akarom a szájába akarok veszni, azt akarom, hogy pontosan úgy csinálja, ahogy elmondta és ezt tudja jól. Nem térhet le az ösvényről, ahogy elmesélte azt kell csinálnia, ez is egy lecke. Lazítok a fogáson a hajában, hogy szabad utat adjak a fejének, a szemem le sem bírom venni róla. Meg fog kínozni, ez most az ő fegyvere, azt mondta lassú lesz és tudom, hogy olyan lassú lesz itt döglök bele, de kitartóan várom, hogy neki kezdjen hogy a szájába vegyen, pedig máris basznom kéne, lenyomni a torkára magam, de ő csinálja, én csak adom az élményt, mert én parancsolok, én vagyok az első. Csak vegye már a szájába, mert megőrülök, már most nem kapok levegőt.

Nem tudom és nem is akarom magamnak megmagyarázni a reakcióimat, úgyis elmossák minden ép gondolatomat. Leszűkülök a szavaira, az illatára és a hanglejtésére. Elnyomom a saját sürgetésem, a felette átugrani próbáló lebaszást, hogy mégis mit képzel mit csinál, normális? Néma marad, minden szavam elpusztul a megszületésekor és úgy válok irányíthatóvá, hogy egy festményen ábrázolva legalább a pórázomat adnám a kezébe. Itt vagyok, tiéd vagyok, rendelkezz felettem. Azonban a szavak nem szükségesek, mert a nadrág anyagának súrlódó érintése az arcomon, a nekem feszülő farka egyszerűen letakarítja a szükségességüket az útból. Tudom, hogy miféle útra léptünk rá, ismerjük az ösvényt hozzá, sokszor jártunk it kisebb-nagyobb sikerekkel összefűzve. Fuldoklom a vágyaimtól amik az ujjaiból sugároznak belém és húznak a madzagon, csalogatnak, meghajlásra kényszerítenek. - Értem. - annyira halk a hangom mintha nem is a sajátom lenne. Talán nem is az, mert az én hangom csak nyögni akar, vágyakat súgni, kiabálni, ordítani vele és miatta. Megremegnek az izmaim, az egész alhasam szorít, görcsbe áll és lüktet, pedig néma sóhajokkal neki adózom most, nem magamnak. Eltörpülhetek, eltaposódhatok, nem vagyok fontos most, csak ő és a szavai. Az érzéki teste ami spricceli rám a hőt.
Elgyengülve veszem elő a nadrágból a farkát, elvesztem már az első szónál. Bent vagyunk az erdőben Oli, hát ne is vezess ki belőle. Nem kell feloldanod. Szuszogva, elkínzottan nyögöm a szavaimat hozzá, mozdítom a csuklóm a feszes húson, adózom a tökéletességének. Mert az, mindig is az volt. Annak teremtetett. Vágyakat mesélek neki, egy szőtt, komponált fantáziát amitől a nyálam is elcseppen. Az arcomhoz simítom a farkát, megőrülök, mert a szavak dupla béklyóba kötnek, hiszen amit kimondok az a valóság vágyáért születik és mert azt akarja, hgoy tegyem meg. Akármit kérne odaadnám, a vesémet kiszedem önkézzel ha közben hajlandó megbaszni és azt mondani megbocsát. A fülem tövében még moccan egy kis hang, hogy hát mi a picsáért is akarok voltaképpen bocsánatot kérni, de a nyögése, a tenyerem alatt átfutó remegése egyszerűen lefejezi. Igen, Oli sajnálom, had mutassam meg mennyire is. Had adjak át neked magamból valamit, könyörülj meg! Magyarázok neki mindenféle hangszínen, jár a csodás farkán a kezem és bár ne kérné, hogy mondjam. Nem akarom mondani. Felpillantok rá az elesett vergődő nézésével. Szét fogja. Kisfiúsan ártatlan az arcom valószínűleg, az ágyékára ejtem a számat, elkínzott imát mormolva. - Igen, szét. - és azokban a pillanatokban valószínűleg könyörögni fogok, hogy ne csinálja, megpróbálom eltolni, ellökni, de ez bizalomjáték. Megfeszítjük a határokat jelző vonalat, hogy meddig az annyi, mi kell még, mikor lesz sok. - Nem, de nagyon szeretném. - rándul egyet a testem, mindent szeretnék. Máris magamba, hogy még a nevemet is elfelejtsem. Adjon hosszan és sokat. Lihegek a sürgető vágyaktól amik leelőzik a cselekvéseimet. - Igen. - mormolom alig hallhatóan. kettőt lök a csípőm, végem van, a számhoz igazítom, kitolom a nyelvem, hogy megteremtsem a szavaim igazát. Lassan nyalom körbe, fájón felszisszenek. Az íze bombaként zúzza szét az agyam, a nyelvhegyem fúrom a kis résbe, engedem őt a számba. Már éles a légvételem, már kurvára tök mindegy, az éhező számba veszem, követelve szívok rá, nyálcsíkot húzok ki. Kiengedni nem tudom, nem akarom. Már elránt a taktus, két hullámmal veszem torokra, rendszertelen szuszogással élvezek el a nadrágomban, esedezve nyomom az arcom neki, megfosztom magam a levegőtől, a felnyögéstől és tartom lent, amíg átlovagol rajtam a hullám, fájó csíkokat metsz az agyamba, kis realitás szeletkéket amíg le is esnek a földre. Nem érdekel ez hogy mutat, nem érdekel semmi. Lecsúszom róla, rátolom a nyálam távoztomban, a szívem kiesik a testemből és máshol dobog ahol mondjuk tud is. Végre fellazul a lekötött agyam, alá tolom a számat, lecsókolok a tövéig, a vastag eret nyalom végig, benyelem a levegőt. Szétzuhant tekintettel nézek fel rá, amiben végre igazán fellobban az akarat. Bele fogom verni a számba és minden kurva pillanata tűzijáték lesz nekem.
Hát bekapom újra és nem sietek, alátolt nyelvvel buktatom át a nyelvhátamon, csókoljon csak torkon. Lassú ütemben mozdul rajta a fejem, míg a vérem szétpezsgi az ereimet, mint aki nagyon erős és nagyon jó drogot kapott most magába. Emelkedem egy kicsit térdből, megmarkolom a tövét  préselem őt magamba, de már a nyögésem is akaratos. Mindent akaró. Bekönnyezek, azt is leszarom. Csúszom hátra, a makkra szívok. Lihegve, tátott szájjal nézek rá. Megteszem a bocsánatkérésem, de ő jön. - Keféld meg a számat. - rajzolom körbe a farkával, rácuppanok, megvárom, végezzen ki magával. Kettőnk között semmi sem romlott, semmi sem rossz. Mi vagyunk mi, így együtt és én kurvára meghajlok ennek a csodája előtt.