+18Vannak napok, amit attól lesznek rémálom szerűek, hogy jelen vagy a testedben, az életedben. Nekem a Leigh családdal lenni most kifejezett kínzás, mert a lelki szemeim előtt még él Hayden képe bőven. ég hallom a hangját a kósza kis vallomást, ami összetörte a szívem, a csókja, amitől felborult bennem minden és aztán látom a hátát, ahogy távozik és összeomlok.
Pillanatra nem tudok másra gondolni csak rá. A házban ívesen kerülöm a Hayden témát, ami miatt itt vagyok, mert csak azért jöttem, hogy róla kérdezzek. Most pedig ha csak szóba hozzák is feszengek, pedig még mindig ugyanaz a kibaszott hazug történt megy, hogy Hayden eljegyezte azt a lányt, ahogy az anyja kiejti a száján, kezemben az üdítős pohárral jelentőségteljesen Helire pillantok, mielőtt felfogná, elmosolyodom. Ahogy sejtettem, édesre csavart fürtjei mögé bújva elvörösödik, tudván a hazugságról. Mellette ülök a nappaliban a fotelban kényelmesen feltámasztva a bokám a másik térdemre. Szemben velem Richard arról magyaráz, hogy a közös kedvencünk az ő gyönyörű kislánya a hétvégén megnyert valamilyen versenyt, lóháton ha jól hallom, de nem annyira tudok figyelni. Főleg, mert én itt erősen be vagyok palizva és Heli úgy zsizseg mellettem, hogy a vérem felforr tőle, egyrészt lázít a gondolat, hogy így nekem veti magát, másrészt, mert pontosan látom a hatalmas zöld szemeiben izzani a tűzet, tudom mi jár a fejében, ha ő sejtené mi jár az enyémbe, akkor elég nagy bajban lennénk.
Richard szájára pillantok, látom, hogy beszél, hallom a szavait is, csak fel nem fogom, összekoccintom a poharam a lánykáéval, így gratulálva neki. Caroline halk szavú asszony a lánya mellett ül, tisztára, mintha száz évvel korábban lennénk, egyedül a lányból pöfékel a várakozó izgalom. Hosszú haja ellensúlyozza nem túl hosszú szoknyáját, de még illedelmesen nem mutat semmit, határozottan nőiesedik. A lány az enyém, ezt mindannyian tudjuk, ő alig várja, az apja szintén, az anyja retteg tőle, én meg… én meg a bátyját akarom. Milyen szorongatóan igazságtalan a helyzet.
Bársonyhangon csivitel a lány a fülembe, a lováról mesél, ahogy átvágtattak a vizes akadályon és … elhiszem és biztos, hogy őrülten izgalmas volt, a lány meg más esetben veszettül izgató lenne, a puha bőrével, a finom mandula illatával, amitől mindig éhes leszek, ha közelebb megyek hozzá megüt az enyhe virág illat, ami nyilván a hajából hullámzik.
Richard elneveti magát, elmosolyodom, biztos valami vicces hangzott el, de én erről sikeresen lemaradtam, mert csak az jár a fejemben, hogy ebben a nappaliban miken estünk át együtt a fiúkkal, akiről foghegyről informálnak, amolyan kellemetlen témaként és megint egyedül a lány az, akit elfog egy kis izgalom, hogy beszélhessen róla, hogy valakivel végre válthasson pár szót a tettvéréről, aki kerüli őt is. ha tudná, hogy mennyi közöm van hozzá...
Szórakozottan babrálja a gyűrűt az ujján, amit én húztam fel, de mintha a nyakam tettem volna kötélbe és most készülnék kirúgni magam alól a kisszéket, hogy kitörjön a csigolyám. A kandallón még kint van a fiú fényképe, de nem mai, még nagyon fiatal rajta és én tudom… ó de mennyire, hogy tudom mennyire megváltozott azóta. Az izmainak mozdulatát érzem az ujjam alatt, a számban az ízét, látom a szemének rebbenését, a hangját hallom, ahogy elélvez. A teste körém feszül és ő vadul dugatja magát, azt a csók, az a csók, amiben mindent megadott, amit el sem hittem és mégis rongyosra alázott vele, mert nem kaptam utána, nem tartóztattam, kirabolt vele és én neki akartam adni.
Nem mertem megkérdezni a szállodában, hogy az éjszakát ott töltötte-e, azt sem tudom most hol van és ettől cseng a fülem, annyira zavar.
Nem vagyok önmagam én is tudom, ezer és millió darabra vagyok hullva, majd kiszakad a szívem, mert Heli itt ül mellettem ő az enyém, csak az enyém és amilyen jó lány csak nagyon sokára lesz gondom vele, ha hagyom megerősödni női mivoltában és persze ez nem fog megtörténni. Ez a gyönyörű lány vélhetően bántalmazó kapcsolatba fog élni, ha nem is testileg, de lelkileg tönkreteszem, még sokáig lesz rajongóm, majd annyi csontot vetek neki, ami fenntartja az érdeklődését, megtanulom kiengesztelni, aztán neveli a gyerekeimet, akiket soha nem vehet el tőlem. Nálunk nincs válás. A Hudson családban nem válnak el, ott valaki meghal, addig pedig a kötele kirakat házasság. Nincs nyilvános kicsapongás, nincs nyitott házasság, a komplett mese van a boldoganéltekről, míg megnemhaltakig.
Hogy fogok együtt élni ezzel a lánnyal, miközben mindig egy másik Legihet fogok az arcában látni, a bőrén érezni, ugyanolyan lehet az érintésük vajon?
Kicserélődik a kezemben a pohár, narancsléről whiskyre, máris jobb. - Este ugye eljössz velünk a színházba Oliver? - a poharam pereme felett mosolygok a lányra. Mintha lenne választásom. - Veled szívesen. - megfelelő válasz vajon? A lánynak, aki tegezni is alig mer és akinek a tekintete tele meg nem érdemelt imádattal, pont mint egy másik szempárban. Meg_fogok_őrülni! - Lesz ott néhány ismerősöm, akik el sem hiszik, hogy a te gyűrűd van az ujjamon. - az apja visszaül a helyére, az anyja megcicceni, ne terheljen ilyennel. - Miért? - biccen a fejem oldalra.  Olyan kedvesen mosolyodik el, amitől megszakad a szívem. - Nem olyan rég a People magazin lehozott egy cikket rólad, ezt biztosan tudod…- elhallgat. Tudom. Erről lenne szó? Kísérjem el egy színházi előadásra, ahol a tini barátainak villoghat velem. Nagyszerű. Tovább mondaná, de Caroline lesissegi. Ráhagyom.
Gyűlölöm ezt a helyzetet, amiben itt ülök, mint valaki, aki elviszi a kislányukat, mert el fogom és bár a kapcsolatot tartani fogják az enyém lesz. Óvják tőlem, minden pillanatban, pedig a másik gyereküket már tönkre tetem és Richard pontosan tudja. Talán Caroline is, bár azt nem hiszem. Ócska és undorító percek ezek itt mind, betolakodó vagyok, egy tolvaj, aki mindkét gyerekükkel meglopja őket. Hol itt az igazság?
Tovább folyik a beszélgetés, a lány sűrűn pislant az arany karórájára, erről megint eszembe jut, hogy neki drága órája van Hayden meg… ki tudj ahol van, adja isten, hogy nem az utcán, hogy volt annyi esze és visszament a szobámba, hogy dühösen annyit költ a bárból, a konyháról, amennyit nem szégyell, remeg a szívem, ha arra gondolok, hogy kinél húzza meg magát, mert a telefonszámét nem kértem el, felültem a repülőre és végig stresszeltem az utat, és mint látom haza nem jött.
- Menned kell? - pillantok a lányra, a poharam a fotel karfáján egyensúlyozom, végig siet rajta a tekintetem, megficereg. - Mert akkor nem tartalak fel. - eligazítja a szoknyáját, a zavara kézzel fogható, ha érte nyúlok és rámarkolok magamhoz tudom rántani vele, de én nem rá vágyom, pedig a lány éppen nyíló félben van, csodálatosan szép, bár ne a testvérét rajonganám úgy, miként ő engem. - Csak átjön egy barátnőm, ruhát választunk. - még erősebb a zavar, már szaga is van. Én fasz, minek kérdezek ilyesmit, nyilván miattam van bezsongva, két telezsiszegő tint kapok estére? Hol egy penge? - Menj csak! - az anyja ugrik előbb talpra, aztán én, és végül Heli, aki az apjához indul, hogy a fülébe sutyorogjon, vele fordulok, csodásan odapucsít nekem. Mesei. A szemöldököm felszalad, Caroline hangosan köhög és Heli felpattan az apja fülére, lendületből szalad nekem és ha már a mellkasomon van, mintegy “véletlen”, akkor rettentően forró testtel szorosan hozzám bújik, reflexből ölelem át, végig sem gondolom. Richard felhörren, Caroline pedig majdnem felsikolt én még azt hiszem az incidens miatt, de Heli elnézve mellettem hangosan sikkantva kibontakozik az ölelésemből és ebből tudom, hogy egy nálam nagyobb dolog sétál be az ajtón. Biztos gyönyörű a ruha, amit a barátnője hozott nekem. Mélyet sóhajtok, arra nem veszem a fáradságot, hogy odaforduljak.

+18Hangosan felnevet és rácsap a combjára, olyan mérhetetlen szeret ömlik belőle ahogy a testvérére pillant, amiből lehetne építkezni és komoly falat húzni rá. Helena sosem ártana a bátyának, előbb vágná le a kezét. De ő erre van nevelve. Hayden makacs és erős, Heli pedig tisztelettudó és merő szív, tipikus mártír alkat, de törekszik boldog lenni, vágyik rá. – Akkor leveszem a színházba. – sajnos szemmel látható, hogy a gondolat szöget üt a fejébe és ha másnak nem is, mert Oliver nem nyúl hozzá, főleg nem úgy és nem ott, de ő tudná, hogy nem visel bugyit, milyen izgalmas lenne. Majd Barbal kibeszéli, ha Hayden elmegy öltözni. – Kis testvéri szövetség, küldesz egy üzentet és ennyi. – egyezkedik nagyon mosolyogva, tele milliónyi vággyal. – Vagy egy képet is küldhetsz neki, lehetőleg alsógatyában vagy anélkül és akkor úgyis lecsúszik a nemlétező bugyija. – jön a hang a gardróbból, apró kis oltás, de Heli olyan vörös lesz, mint a rák, teljesen biztos, hogy vesz bugyit. Nem meri hozzá tenni, hogy naná, neked meg a bátyámról kéne egy, hiszen éppen velőig kínban van. -  Komolyan? – a levegőbe lendíti a kezét, hogy kölykösen lepacsizzon Haydennel, akkor már csak minden színből kell valami, meg kiegészítők és startra késznek kell lenni, hogy mindent összepasszíntson, menten megőrül, olyan zúgás van a vérében, hogy felrobban körülötte az atomok sokasága. – Neeeem, elég ha ÉN elképzelem. – elneveti magát, kínzottan rágcsálja a száját, hát ő nagyon elképzelt annyi mindent, az első csókot, ÉLETE első csókját, a férfival, akibe bőszen és eszméletlenül szerelmes. Mellé ezt nem titkolja, ala nature senki előtt, mert ez a dolga. Odaadóan szeretni.
Csatát nyer, felvisong és rávetődik Haydenre, olyan vadul öleli magáéhoz, mint egy ötéves, nem pedig, mint aki mindjárt 18, de valójában Heli későn érő típus, a kötelezettségével van tisztába, ő egy igazi úrilány, így nevelték, így élt.
Feltápászkodik róla.  – Lesz, lesz. – hogyne lenne? Citromo is meg bármi is, ami Haydent elcsalja. Most még boldogabb, mint valaha, egyszerűen ömlik belőle, mint a tűz az ereiből, felperzsel mindent, ez az egyetlen, ami még Oliver Hudsont is megfogja benne, ez az, ami miatt a férfinak néha eszébe jut, hogy nem lesz ez olyan rossz, el lehet viselni. És Heli ezt pontosan tudja, látja azokat a pillanatokat, azok vannak feljegyezve az éjjeliszekrényén pihenő naplójába. Képek és idézetek között Oliverről ezernyi ábrándkép. Neki a világ 5 éve oda szűkült, eleinte sírt, lázadt, hízelgett, zsarolt, ostromolt és tombolt, de ahogy telt az idő és Oliver eljött hozzájuk, beszélgettek, ismerkedtek egyszer csak rájött, hogy a férfi neki van teremtve és Gladys, Oliver anyja is meglehetősen hasonlóan gondolkodik mint ő. A dolgok felépültek, ma már nem tudná máshogy elképzelni. – Szerintem nem az, inkább olyan magáénak való, midig valamiben töri a fejét és nekem kicsit… talán titokzatos, de ezt imádom benne, ezt is. Köszönöm. – olyan boldog, hogy attól meg kell vakulni. – Ahhoz fel kéne, hogy vedd a telefont Hay, és kéne, hogy elérhesselek. – nem korhol a hangja, csak némi fájdalom van benne, de ma nem engedi ezt közel magához, pedig fáj, hogy még ő is kerüli.
Kistartol a szobából, hogy átadja a helyét másnak. A lány szemérmessége messze nem olyan szelidi, mint Helié, ő bemutatja kerek seggének alsó görbületét, mielőtt kisajtolja, hogy elkísérjék és a gardróbba rontson, rövid ruha..., lehet inkább nem vesz bugyit. Suttogva kommunikálnak, vihognak a lányok odabent.
Felrezzen Hayden mobilja, Olivere üzenet ennyi: Várlak!


Felsóhajtok, mélyen szívom be a levegőt, dehogynem… nagyon is meg akarta sérteni a határokat és kurva jól csinálja, mert táncol rajtuk, de ismerem a fajtáját, ezt a fajta burzsujt. Hamarosan össze kell ezt a falat törni, hogy Richard pontosan tudja hol van a helye a hierarchiában és a társadalmi berendezkedésben, valamint azt is, hogy nem vagyok a pajtása. Megölethetném. Mennyire egyszerű lenne, a fejét kitűzném a város egyik hídjára, hogy így jár aki… de nem. Hayden és Helena apja, ami nekem semmit nem jelent, de most nem akarok vért fakasztani, főleg, mert nem tudom a féreg hol védte be magát. Az azonban biztos, hogy most a fegyelmem felé fordul, mint Sauron szeme. Nekiállok ellencsapásra gyűjteni. Helenát le kell vágni róla, de ebben majd anyám bőszen besegít. – Anyámat bárkivel boldoggá tenném, ha végre megnősülnék, ne vedd magadra. – nem, a családjuknak kifejezetten nem őrül, neki nem túl jó a véleménye Richadról, de Helenával találkozott és a lány győzte meg, na meg Haydent is imádja. De valójában anyám lelkesedése csakis Helinek szól, a jól nevelt úrilánynak, akit majd ő kiformáz magának, megfelelő gyermeknek a meglévők mellé, az unokái ellésére tökéletes lesz. Több becs nincs benne más nők iránt, akit nem ő szült, vagy nem az ő vére csorog az ereiben.
Várok, már nem veszem fel a beszélgetés apró fonalait, leszarom, hogy neki mi fontos, olyan idegbe hoz azzal, hogy lekurvázza Haydent, mellé még el is adná, kibassza a biztosítékot bennem. Lazán tartom még az állkapcsom is, hogy a fogaim se csikorogjanak. – Nem Richard, éppen másra bízod, hogy oldja meg az ügyeidet, lepasszolgatod a válladról, azzal,. hogy kiárusítod a gyerekeidet. – de persze mind ezt tesszük, nekem ebben is más a helyzetem, mert elém a kérők jönni fognak, ha fiam, ha lányom lesz, ha nem bukok meg, én már száz évig nagyvezír leszek.
Méltatlan ez az egész. Ő nem rakosgat semmit jól, Haydent sem ő tetet el, hanem magától lépett le és Helena sem az ő dicsősége, egyszerűen csak a farkából szökkent elő, de a lány miatta pont nem ér semmit. Mégis megkedveltem, de Hayden.., ő egészen más, ha rá gondolok is elönt a forró harag, hogy így bánik vele, az én gyönyörű babámmal. Dacosan megfagy a vérem, a halvérű politikus szeme felcsillan, már nem vagyok haver, nem vagyok vő, a vezíre vagyok, és ha olyan a kedvem kiránt alóla a kurva talajt és ezt… ezt elfelejti. – Pillanatig nem mondom, hogy nem értelek meg, abban bízom csupán, hogy meg fogom tudni oldani az életüket. – és nem kell piócaként másról lerántanom az életútjukat. – Csak annyira fenyegetlek, mint te. Azonban ezek tények Richard, szeretném ha megfontolnád magadba, hova is tartozol és meddig mehetsz el. – nem emelem el a hangom, nem veszekszem vele, nem hagyom, hogy felkúrjon. – Hayden és a te ügyed engem nem érint, nem kezeled máshogy, mint a lányod. – mindkettőt kiárusítja. de mindkettőt kiválthatom ez alól. – Ne is vitatkozz, nem tudhatod mit vagyok hajlandó és miért beáldozni. nem esne jól egy ilyen pletyka azt aláírom. – kissé felé dőlök. – mégis azt tanácsolom, persze barátilag, mint a lányod leendő ura, hogy ne térj le a kitaposott útról, nem szeretem ha zsarolnak Richard, olyankor néha… meggondolatlan vagyok.  – felé tolom a poharat. – Örömmel hallom. – finom gesztussal lezárom a beszélgetést, a kezem jelzi, hogy végeztünk. Magamhoz veszem a mappát. – Köszönöm az óvást, majd felkészülök a meglepetésekre.  Szép délutánt Richard. – jól fogjuk… ja nem. Kilépek az ajtón, a szívem hatezret üt, majd megáll a nagy riadalomban. Az ideg bennem dobol, mintha valami zenei mű lenne.
A szobámba vonulok, az éjjeliszekrényre dobom a nappát és előveszem a mobilom: Várlak!
Rágyújtok. Mire ideér le kell higgadnom, hogy adjak neki valami ruhát és ne vessem magam a szájára, csókoljon… csókoljon addig, míg a szívem nem töri össze a bordáimat, hanem hozzá dorombol ódát.

Mindjárt nyakon vágom, még csak az hiányzik, hogy majd ez a tudat is munkálkodjon, hogy mi van ha kimegy majd mosdóba és leveszi tényleg, a tök kibaszott sötétbe komolyan azt kell majd néznem, hogy oda meri-e húzni Oli kezét vagy sem. Kell egy vonalzó, egy sétapálca, járókeret, akármi. Vagy veszek egy sokkolót, az lehet jobb lenne. Mondjuk a barátnői ott lesznek, talán nem merne ilyen messzire menni, hisz Heli jó kislány csak tele van hormonnal és pontosan tudom én is mit érez. Azt is tudom, hogy milyen Olira vágyni így. Ráadásul pont nekem mondja, aki leszopta egy moziban is, többek között. Pontosan tudom hát, hogy bármit össze lehet hozni ha valakik akarják, ettől meg még jobban fojtogat ez a nyomorult érzés. Mert nekem kellene most is ilyeneken gondolkodnom, hogy vajon mit tudnánk összehozni ketten miközben ott ülnek körülöttünk, vajon hány percünk, másodpercünk lenne csak egymásra, hogyan tudnám megérinteni úgy, hogy a tudatában legyek és mégse szúrjunk szemet. Ezt nekem kellene csinálnom, a picsába is! Helyette a húgom beszélem le az ilyenekről. Nem szabad, vagyis ne Oliverrel. Istenem, segíts! - Miért akarod levenni a színházba egyébként? - meg kell kérdeznem, biztos megőrültem de tudnom kell ha valami jár a fejében azért, hogy megakadályozhassam valamiképpen. Vagy berúghassak a büfében közben, mert biztos nem fogom végigülni az egészet. A kiszűrődő hangok értelmétől még a fejem is megfájdul, fogalma sincs annak a libának sem, hogy mit akar tőlem kérni. Fényképezgessem alsóban, persze. Fényképezném a legnagyobb örömmel, főleg a kezemmel, a számmal. - Ki ne mondd, Heli! - figyelmeztetem halkan, el se jusson idáig a gondolataiban. - Esküszöm megüzenem. - megsemmisülök, hát nincs ebben semmi, csak összeöltözik a boldog pár én meg behányok az egésztől. Azt se tudom képes leszek-e két értelmes mondatot kinyögni Olinak, nem még ilyet, hogy árulja el mi a faszt fog felvenni mert a menyasszonya megbolondul rögtön. - Megcsókolt már? - tessék, a gyökér kérdéseim legrosszabb pontja, vagy egyik legrosszabb pontja és remélem, hogy nem tette meg. Nem akarom, hogy az megtörténjen, pedig basszam meg fog történni, mert muszáj neki. Talán azon a rohadt vacsorán fog, amire most balga módon igent mondok. Az öröme pedig elmos, persze az arcom szenvedős, de olyan itthoni illata van, hogy ha nem hangzana totál betegen akkor magamon is tartanám, gyerekkorában is mindig rajtam fetrengett valamilyen fura okból. Sose tudtam neki nemet mondani igazából, most sem megy, pedig nyugodtan mondhatnám, hogy a harmadik világban leszek misszión, bordélytúrán, nyaraláson, meg akármin. Beleestem a saját csapdámba és most vergődöm benne, hazudok is Oliról. Erre megvédi! A titokzatosra horkantok egyet. - Heli ha elmondanám, hogy ő Hasfelmetsző akkor is azt mondanád, hogy egy meg nem értett művész csak. - ahogy viszont szeretné, kedves leszek vele. A kérdés az, hogy mennyire igényeljük azt a kedvességet mi ketten. Semennyire, nem, nem, tegnap kimondtam a nemet, aztán meg fél szájjal szerelmet vallottam, kurvára stabil vagyok úgy látszik. Vagy mégsem. - Fel fogom venni, ígérem. - A barátnőjét szemlélve eszembe jut a bánat szex kérdésköre, biztos megvigasztalna. A csendet csak a vihogásuk töri meg és a nadrágomban rezgő telefonom. A szívem dupla ütemet üt a feladót nézve. Vár. Hol? Kint? Bent? Fent? Nem válaszolok, lehet apám a környékén van, meg fogom találni. A ruhák miatt keres minden bizonnyal. Elnyomom a cigim a párkányon, már megint elkap az izgulás. - Elmentem öltözni! - kiabálok be a csajoknak, a végén Heli azt hiszi majd, hogy leléptem. Az ujjaimat tornáztatom, biztos még mindig ugyanazt a szobát adják neki mint eddig. Gondolom. Remélem.

- Helena a tökéletes választás számodra. - ebből nem enged, most csak ez a fontos semmi más. Amíg ez így marad és a lánya nem hibázik, biztos abban, hogy a Hudson matróna támogatni fogja az egész ügyet. Ezt pedig semmi nem rúghatja fel, ezért ügyeli Helena minden lépését, mindig tudja merre jár. Figyeli a számítógépét is, levelezéseket, e-maileket, instagramot. Mindenre ügyelnie kell még 7 hónapig. - Nem mindenki él olyan kivételezett helyzetben mint te és a családod, Oliver. Nekünk, többieknek az a dolgunk, hogy a gyerekeinknek megfelelő életet biztosítsunk. - a fia nem feltétlenül alkalmas arra az útra amelyre lépnie kellene, de erre vannak az alternatívák. A másik dzsinn nyugodt arca őt is azzá teszi, a figyelmeztetései és az apró elhintések késztetik rá, hogy engedjen a szorításon és ne bocsátkozzon a vagdalkozásba. Hátra is dől kényelmesen. - Bízom a képességeidben és a kapcsolataidban, Oliver. - ezt őszintén mondja. Mindenki lesi a nagyvezír kegyeit, tehát ha jól logikázik, akkor végre 18 év után valóban a saját ügyeivel foglalkozhat és nem kell, hogy fájjon a feje anyagi meg egyéb dolgok miatt. A neje úgyis nagymama akar lenni, ehhez pedig majd hozzásegítik. Részéről pedig végzett, ezt vállalta amikor kimondta az igent az oltárnál annak idején. - A határokon belül maradok, hamarosan már egy család leszünk ugyebár. - pontosan tudja, hogy élete végéig nem hozhatja fel Haydent indoknak ha valamit akar a vezírtől. Ezért kell jóban maradnia a lányával, megtudnia tőle minden apró részletet a Hudson-ház életéről majd. - A fiam engedetlen, Oliver. Mások szívesen cserélnének az ő lehetőségeivel, ő eldobta amikor elszökött. - mennyire dühös volt akkor! Megalázónak érezte, mindenkit felhívott akit lehetett, hogy ha látják azonnal szóljanak. Arra várt, hogy fél évet talán kibír valahol a fiú, aztán lefogyva, beesett arccal jön majd könyörögni alamizsnáért. Akkor formálhatta volna a saját szájíze szerint a képességeihez mérten. A fél évből két év lett és nem találta meg. - Nem áll szándékomban zsarolni a továbbiakban sem. - szeret erre inkább emlékeztetőként tekinteni, hamarosan eljön a hivatalos eljegyzés, hiszen Helena 18 éves lesz. - Ellenkezőleg. - hisz bizalmat remél a dzsinntől most, hogy beavatta a fia lehetséges útjaiba. Biccent és miután a jövendőbeli veje távozik, mosolyogva sóhajt egyet. A gépezet hát elindult, már csak várnia kell. És persze figyelni, a Hayden-kártyát a megfelelő időben kell megpiszkálni. A fiú nagyon lojális természet.

Kopogás nélkül nyitok be végül, türelmetlen vagyok itt gondolkodni az ajtó előtt, hogy vajon a szobájában van vagy sem. Talán kicsit nagy hévvel nyitom ki az ajtót.Le is gyökerezek ahogy meglátom a szobában. Fújtatok csak, hogy előbb érjen el az illata. Dohányzik, apám biztos megint fasz volt. - Oli? Itt vagyok. - nem mintha nem venne észre tökéletesen. - A lányok öltöznek. - vakon csukom be magam után az ajtót és odamegyek hozzá, annyira pofátlan vagyok, hogy a cigijéért nyújtom a kezem. - Mit mondott apám? - mit akarok mondani én, ezer dolgot, hogy nem kellett volna talán elrohannom tegnap olyan gyorsan, hogy a faszért ölelgeti a testvéremet helyettem, hogy szeretem, hogy hanyatt akarom dönteni az ágyon, hogy szép időnk van. - A csaj felajánlkozott. - kicsit hátrébb lépek, főleg két slukktól az illatában részegeskedve. Annyi mindent szeretnék, mégis csak a lábujjaimat tornáztatom a cipőmben. - Tényleg adsz ruhát? - leplezetlenül mérem végig, leszarom, nem látja senki. Imádom nézni, olyan rohadt vonzó, még a szempilláim is égnek tőle. - Nekik sokáig fog tartani, de meg kell üzennem Helinek, hogy miben jössz. Össze akar veled öltözni. - sikerül ezt full semleges hangon kiejtenem, tök büszke vagyok magamra. A közelében mindig békésebb vagyok, ha nincs ott akkor meg jön az átmenet a picsa - a klimaxos feleség - a nagymama - elfelejtett szerető négyszögben. Kibújok a pulóveremből, a hőhullám.

+18Csak egyetlen pillanatra jut eszébe, hogy azt hazudja csókolóztak, de nem akarja átverni a bátyját, nem lenne releváns és nem is illik. Így megrázza a fejét, egészen a hajtövéig vörösödve el.

Dühösen kalapál a szívem, már a második cigire gyújtok és nagyon nehezen higgadok le. Hayden elszökött itthonról, de mindennek mi lehet az oka, sajnos jó masszívan én is benne vagyok, ha normális gyerekkora lett volna, amit nem baszom el, menten 12 évesen, ha nem rontom meg, ha nem… szeretek bele egy kibaszott kölyökbe, akkor nem így lennének a dolgok. Nem Helenát bánom, meg kell nősünöm, nem lesz baj belőle, azt bánom, hogy azzal nem lehetek, akit szeretek és neki tettem az életét tönkre. Hadarva lélegzem, muszáj lehiggadnom, kinyitom az ablakot is, hogy kifelé fújjam a füstöt és a friss levegő leküldjön a gyomromba egy kis vakaródzó elnyugvást. A tűz nyaldos belülről, majd felgyullad a hajam.
Amit tegyek? Mi a megoldás? Ha hozzányúlok Haydenhez megbántom Helenát, ha nem nyúlok hozzá belehalok, ha magammal viszem mit adhatok neki? Lehet a szeretőm, pont, ahogy az apja felvázolta, de Hay nem lesz elégedett ennyivel mellettem, neki nagy falat kell, de az övé nem lehetek. Lehet valóban össze kéne valakivel hozni, de hogy viseljem el, hogy máshoz ér? Hogy mást csókol? Miért magammal foglalkozom és nem vele? Mert nekem az lenne a tökéletes, amiben ő is benne van és én is. - Igen. - a fejem sem kapom oda, végre itt van, érzem őt,... az illatát, a jelenlétét, az egész kurva auráját, ahogy felmelegít mindent azonnal. - Jól teszik. - közelebb jön, átadom a cigit, enyhén remeg a kezem, alig is látható. Megengedek magamnak egy szelíd mosolyt, jó ég de gyönyörű ez a fiú, a hangjától is égnek áll minden szőrszálam. - Amit vártam. - semmi egyéb, bár Richard kicsit messzire ment, de semmi új, semmi olyan, amire ne számítottam volna, csak kicsit erősebben. - Igen? - visszaveszem a cigim, beleslukkolok, az íze rajta a füstszűrőn, megbolondulok. - Mit takar, hogy felkínálkozott? - és nekem ehhez mi közöm van? Hála az égnek semmi, csakhogy felrobbanok ettől. - Persze, adok. - végig pillantok rajta, csak ne vetkőzzön le, ne előttem ne most, vagy de… hozzá akarok érni, nyugtasson meg, mondja, hogy megoldjuk, de ezt nekem kell megtenni.
Elnyomom a csikket, méregetjük egymást, mint két bolond, de olyan szép ez a fiú, azok a szemek, a keze… megvadulok. - Ő is öltönyt vesz? - rossz poén, értem én. - Te fogsz neki jelenteni? - tragikus a sóhajom, annyira meg akarom ölelni, hogy majd beledöglök.
Ellépek tőle, hogy a szekrényhez sétáljak, én csak a bőröndöt adtam be, nem én pakoltam ki belőle, de azt sem én össze és mire eljutok oda, minden vasalt és friss, ez a Leigh ház rejtélye, és Belláé vagy manapság Litáé.
Lelassul a kép, ahogy a pulóver lehúzza magáról, felszalad a pólója is, kivillan a hasizma, a csípőjének lágy esése, a V vonal oldalsó széle és nekem megáll az idő. Lépni is elfelejtek, meghalok, jó ég. Elé akarok térdelni és csókolni, nyalni, falni, bezabálni a köldökét, fú nagyon meleg van.
Felrántom a szekrényt és majd beleájulok. Válogatok az ingek nadrágok között, előszedek neki egy fekete nadrágot, zakóval és egy világoskék inget, de el sem látok odáig, azt sem tudom hogy hívnak, ha nem teszik választ másikat. Amúgy is csak őt látom és meg sem merem kérdezni, hogy itt fog átöltözni? Előttem? Mert akkor kurva nagy bajban vagyunk, főleg, mert nekem is át kell.
Kifektetem a ruhákat az ágyra, de igazából őt szeretném, csak feküdjön hanyatt én meg… addig feleszem a testét is, lerágom a kis csontjait, és beszívom a torkomra mindenét, csak had teljek el vele, had fulladjak bele. Ömlik belőlem a megjátszott, betanult nyugalom lágy zengése. A hangom is halk, nem vagyok más csak egy békés dzsinn.  - Írd meg neki, hogy vegyen feketét. - úgy is gyászolok.

Megnyugtató, hogy nem csókolta meg. A tanultabbik, szabályokat követő felem persze azt súgja, hogy miért tette volna, egyrészt fiatal másrészt ne pletykáljanak. A másik meg naivan ujjong. A lényeg, hogy nem történt meg, feldob a hír, csak a többi mindenség ne lenne ennyire hervasztó. Kicsit reméltem, hogy nincs a szobájában, bár akkor is ide kellene jönni, a ruháit nem tudja lebegtetni így mindenképpen ránk fog záródni egy ajtó. Tegnap én magam is becsaptam egyet, lehet nem kellett volna. Iszonyatosan szarul voltam, most is szarul vagyok, ráadásul másnapos is és mindegyikük a fejfájásomat akarja előhívni. Most meg állok itt mint egy barom, megrökönyödve a jelenlététől, attól az iszonyat erős kisugárzásától, aminek rögtön a hatása alá kerültem. Most is ez van, már sétálok is oda hozzá, nekem is kell a cigi, kell a jelenléte. El szeretném mondani, milyen Helit hallgatni róla, hogy csak hirtelen ötlet volt ide eljönni, beszélgessünk inkább, nem tudom miről, vagy húzzunk el mert az lenne a legjobb, ugye? - Csak egy színház. - visszamosolygok, olyan másnak tűnik. Gondterheltnek? Nem. Nem tudom, visszaadom a cigijét. Beszélni kell, mert ha nem azt tesszük akkor más dolgok fognak a fejembe férkőzni és jelen is vannak, kapargatják a felszínt. Mennyivel könnyebb lenne megcsókolni és szarni a többire! - Megkért, hogy legyek a hivatalos kísérője, olyan ruhában, hogy épp csak nem.. - elmosolyodom, tudja ő. - Érdekes, felhúzza a ruháját de elpirul ha igent mondok. - mert igent mondtam, pedig Stephanie-nak is igent kell mondanom majd, hogy ne zavarjuk Helit és vőlegényét. Egymással kellett volna menniük, a fenébe is! Megkattanok már most, pedig el sem mentünk még. Utálok ebben gondolkodni, az egész nem nekem való. - Elmennék farmerban is, csak anyám infarktust kapna. - kommentálok, pedig izgatóan fájdalmas belegondolni, hogy az ő ruhái lesznek rajtam. Sosem viseltem a ruháit, vagyis nyilvánosan nem. Zuhanyzás után felvenni a pólóját egészen más 13 évesen, mint most. - És mit vártál? - Könnyedén érintem meg a vállát, micsoda humor, micsoda humor. - Azt, én meg koktélruhát. - felnevetek halkan. Érinteni akarom, hozzáérni. Eltörölni ezt a különös valamit közülünk, amit biztos én kreáltam tegnap. Vagy eleve. Igaza is lenne, csak az elvek mindig háttérbe szorulnak ha elborít a jelenléte és felszínre bukkanhatnak az érzéseim is. - Én. Rettentően fontos neki. - ki sem nevetem érte, talán még én is bevállalnék vele ilyet ha lehetne. Nem lehet, nekem biztos nem. Úgy várok valamire, egy fél pillanatra vagy nem is tudom. Egy idióta vagyok az az igazság. Viszont megígértem Helinek, na meg azt is, hogy kedves leszek Oliverrel, nem burkolózhatok bele a kínlódásba. Felkészülök rá lelkileg is, hogy átöltözzek vele. Vagy előtte jobban mondva. Sóhajtva veszem le a pulóvert és az a pár röpke másodperc amíg nem tesz semmit, nem csinál semmit csak engem néz, többet ér mint bármi más. Szeretném neki megmondani, nem, megmutatni inkább, hogy hatással van rám, azt is, hogy mekkorával. Az egész csupán ennyi, pár másodperc, úgyhogy várok rá. Várom, hogy visszatérjen egy újabb pár másodperc, mint régen. Csendben figyelem a mozdulatait, az ágyra pakolt ruhákat amik nem igazán érdekelnek, a muszáj részét képezik. Ő érdekel és a figyelme. Mellé lépek. - Fekete? - Oli feketében, túl jó. Heli meg abban a túl rövid, túl jól álló hozzá passzoló darabban, határozottan nem jó. Az idegeimnek sem lesz jó. - Jól fog állni. - meg is írom Helinek jó röviden, kicsit remeg a kezem közben. Megszemlélem a ruhákat, az ágyhoz lépek. - Nekem kék? - szórakozottan pillantok rá, legyen kék. Rózsaszín is lehetne, tök mindegy. Míg veszem le a pólóm belefűzöm, hogy: - Remélem nem gáz ha nálad öltözöm, csak ha nem jó vagy valami. - micsoda indok! Félredobom a pólóm és az ingért nyúlok. Oli, Oli, Oli illat. Mi van velem? Zsongok, mintha mindenem izzana és nehéz lenne levegőt venni. Begombolom az inget. - Na milyen? - nézzen már rám, adjon nekem pár másodpercet. Csak párat, hogy tudjam. Érezzem megint ugyanazt, mint az előbb. Még körbe is fordulok neki, amit akar. Figyeljen rám. - Biztos minden rendben? Mintha.. - lehet haragszik rám a tegnapi után? Vagyis meg is beszéltük, nem tudom, lehet inkább csak én beszéltem. A kezéért nyúlok. - Zavar, hogy veletek megyek? - ott kell lennem ezek után, nem? Vagy ha lelépnék megharagítanám Helit, apám meg csak egyetértően bólogatna, hogy hát mi mást vártak. - Meg kellett ígérnem Helinek, hogy kedves leszek veled. - lépek közelebb - Szerinte nem bírlak. - ártatlan lelke, honnan is vette volna észre a jeleket régen. Annyira kicsi volt akkoriban. Pedig bírom, jobban mint bárkit. Mindig is így volt. Vele szeretnék lenni, most is. Máskor is. Megbolondulok, kigombolom a nadrágomat, nem maradhatok itt vele sokáig, mert begőzölök és rámászok. Felveszem a másikat, az ágy másik oldalára sétálok. - Sajnálom a tegnap estét, elbasztam. - vagy jól tettem, attól függ kinek a szemszögét nézzük. - Nem volt túl vidám éjszakám utána. - úgyhogy gyere ide és vigasztalj meg! Letolom a nadrágom, nem mintha méltósággal tudnék kimászni belőle, úgyhogy jobb híján lerángatom. - Te nem öltözöl? - kérdezem halkan. Tegye, had lássam. Had menjek a közelébe. Vagy pont az ellenkezőjét kellene tennem? - Nem megyek közelebb, ha.. - ezt szeretnéd, de ne akard ezt. Vagyis akard ezt, csak engedj egy kicsit a közeledbe.

+18Már az is, hogy itt van, hogy az ajtó csukva van egy ok, egy indok arra, hogy a gyomrom csomókba álljon. Annyira ideges vagyok, hogy konkrétan koncentrálnom kell a légzésre, hogy ne főjek meg ordítva a kínomban. - Persze, tudom. - könnyed a mosolyom, nem adja a cigim, pedig érte nyúlok, a kezem lehullik a levegőbe, szeretném magam előtt karba fonni őket, de az tipikus elzárkózás lenne, jelezném, hogy igenis gond van, pedig nincs...de van! - Oh, legalább nem unatkozol. - az agyamban csikorognak a fogaskerekek, mert mit számít nekem, hogy milyen ruha van a kurván, vagy éppen nincs? Mi jelentősége van? Hayden önálló és mint megtudtam független, ha a csajt akarja pakolni a wcben ahhoz sincs semmi közöm. Mégis ólom nehéz a súly a lelkemen és semmit nem tehetek ellene, hogy összefacsarodik a szívem. Könnyed mosoly kúszik a számra, az a hazug, az álnok, amivel takarom a csúnya gondolatokat, és kifényeztem a politikai élet köszörűjén. Igazinak tűnik egészen, csak a szemem nem megy vele. - A nők ilyenek, hallani és látni akarják, hogy a vér kifut az agyunkból tőlük. - vállat vonok, nem számít. Az agyam majd felrobban féktelen haragjában, Barbara ma meghal… nem, miket nem gondolok? Végig mérem, mintha azon agyalnék milyen lesz mellette a szőke cica… olyan.. odaillő. - Először anyád, aztán mindenki a színházba és végül a világ kiforogna négy sarkból, amúgy egy farmerben is lehetsz őrjítően elegáns. - nagyon jó, most meg udvarolok neki. Jó isten. 5 ujjal fésülöm el a hajam kínomba, meg fogok kattanni.
Alig hallom meg a kérdést, az ujjai megérintik az ingem anyagát, a bőröm felbizsereg alatta és tagadhatatlanul tudom, hogy mélyen szeretem őt, olyan rettentően akarom, hogy fel kéne rúgni a világot, csakhogy egy ilyen botrány engem utolérne a világ végén és a családom több száz éves hírneve a porba hullana, anyám belehalna, az unokahúgom életének is vége lenne, mint a nővéremének. Nem lehetek ennyire önző. - Némi erődemonstrációt, biztosítást kis eszmefuttatást. - zsarolást, gecizést és a befektetésének megóvását, aka Helena.
- Jól állna. - nem is koktél de valami szexi és kurvás jelmez… istenem. Nem. Nagyon nem. Milyen csodás ahogy nevet, a szabályos fogsora, a dúsan hullámzó ajka felett, az orrának vonala, a szemének lázító tüze, NEM! Szedjem már magam össze. A családom és az életem múlik rajta, hogy tudok jó mártír lenni vagy nem? Muszáj, beledöglenem, hogy tudjam ez igazi. - Helena ilyen, a látszat mindenek előtt. - keserű a hangom, ellépek tőle, hogy a szekrénybe túrjak.
Lefagyaszt a vetkőzése, ahogy a bőre elővillan, az illata szinte betölti a teret, mintha a friss húst kicsomagolnánk a papírból és most minden ízében lesiklik a torkomon. Túl erős a vágy, hogy megcsókoljam, túl intenzív, alig legyűrhető, a gyomromon facsar a kín.
Biccentek, fekete. - Jól.- jó fog állni, a képeken, a kibaszott sajtóban, mert nem kétlem, hogy Richard leadta a drótot, hiszen ez egy nagy múlt család, a tradíciók szerint, ha nyilvánosan viszem a lányt egyedül színházba. akkor összekötnek vele jobban. Agyfasz. - Nem tetszik? - lepillantok az ingre és onnan rá, olyan kurva közel van, hogy remeg a szám. Meg kell állni, de úgy csal magára, mint hetek óta éhező tigrist a sérült gazella látványa. Bele akarok zabálni, minden kis porcikáját elízlelni külön.
A hangom elköltözik a torkomból, a póló olyan simán csúszik le a mézarany bőréről, hogy felhördülök. - Dehogy. - hogy lenne baj?! Itt basz szét az ideg. A szám kiszárad, mélyet lélegzek, le kell higgadni. Én is az ingért kapnék, de a mozdulatom a levegőbe kap és levadászom a pólóját mielőtt az ágyra érne, zavartan markolom az ujjaim között, csikorgó fogakkal engedem el, mintha csak reflex lett volna, okos, ügyes kutya nem dugtam bele az orrom. - Túl tökéletes. - megbillenek, hogy felé lépjek, kipördül, megszemlélem a hátának kecses vonalát, a vékony derekát, majd jobban kihangsúlyozza ha be is tűri a inget, a seggét is alig fedi el előlem. Miket nem tennék most is vele azonnal. Az összes belső szervem bejelez rá. - Persze, ne aggódj, minden rendben van. Mintha? - nem akarom, hogy folytassa, de nekem Hayden már gyerekként is a bizalmasom volt, igaz sokat nem értett a felnőtt dolgaimból, de sok gyászt zúdítottam rá, egyszerű kölykös tanácsaival mosolyával mindig megvigasztalt. Akkor is, ha éppen a suliról mesélt, csak hallgatni a hangját is mámor.
Felszusszanok apró mosolyban. - Dehogy, kifejezetten örülök, hogy velünk jössz, nem maradok négyesben a lányokkal, azt hiszem apád büntetésnek szánta. - 3 csipogó kiskacsa. Meg nekem a szívinfarktus. - És megígérted neki? Kedves leszel hozzám? - előrébb lépek, hogy eligazítsak egy hajtást az ingen, az illata olyan átütő, palackoznám, csomagolnám kisajátítanám és magamra csorgatnám magányos éjeken. - Ha sejtené mennyire bírsz azt kellene megígérned, hogy bunkó leszel velem. A szájára pillantok, periférikusan fogom fel, hogy megmozdul a válla és a tekintetem mohón, ellenőrizetlenül lezuhan az ölére, a gomb hangja, ahogy kipattan a nadrág anyagából, olyan hangos, hogy a szívem is elnyomja egy pillanatra. Mázli, hogy ellép, mert forrót lélegzek kínomba, lehet lepörkölném a haját. - Nem basztad el, sok volt pont úgy neked, ahogy nekem, pedig valójában kevés.- nagyon is kevés, olyan gyorsan ver a szívem, majd elájulok. A kezét figyelem, az előbukkanó alsónadrágot, a combját, benyelem a világot. - Ami azt illeti nekem sem. - ráküldtem magam a maradék füvének egy részére, reggel meg koffein vénásan.
Felé fordulok és ráérősen gombolni kezdem az ingem én is, akkor kínozzuk meg őt is. - Ha? - végig szántom a gombokat, már alig remeg a kezem és pár lépéssel átsétálok az ágy túloldalára hozzá, oly közel lépek, hogy érezzem a légzését, halljam a szívét. - Nem akarsz a közelembe jönni? - egészen hozzá hajolok, a kezem rálel a derekára, be az ing alá, félig lehunyt szemmel odafordítom az arcom, mintha meg akarnám csókolni, de nem teszem, neki sem hagyom, ha erre vetemedne. A tenyerem siet a hátára, erősen, durván rántom magamhoz, a fejem kissé lehajtva, hogy a szájára fújjam a szavaimat. - Nem lehet Hayden, egyszerűen tilos, ne kisérts engem. - tudom, hogy a szavaim sokkolják, vagy meglepik, erőszakosan markolok a csípőjére két kézzel kifordítom és panaszosan rálököm az ágyra, így taszítva el magamtól. Dühös fintorral fordulok utána, képtelen vagyok megállni, pillanatok alatt kapok a lábai után, mire feleszmél, meztelen combján barangol a szám, azt hajtogatva, hogy nem szabad, nem!

- Nem unatkozom? - ez meg miféle válasz akar lenni, drága Oliverem? Elmosolygom, nem tudom eldönteni, hogy idegesíti a dolog, vagy inkább sajnál benne, netán helyesli, helyeselné azt, amit Barbara látszólag eléggé szeretne, viszont szerintem sosem csinálta. Nem igazán értek a csajokhoz, valahogy mindig csak ez a jött-ment effektus jelenik meg ha rólam van szó. Talán azért, mert sokáig nem tudom megjátszani, hogy adok mindent. Egy valamit sosem tudtam senki másnak, mert az éppen tanácsot osztó szőkeség magával vitte belőlem. - Marhaság. - fújom felfelé a füstöt. A ruha az ruha, igazság szerint amíg nem kezd el valaki leplekben mászkálni, csak az eladhatóságán múlik mit akar kiközvetíteni nekünk, többieknek. Ehhez nem árt mondjuk nem szemellenzőzni, bár láttam már olyan csajt aki a világ leggázabb cuccaiban is iszonyat jól nézett ki. Hiteles volt. - Igen? Lehetek? - nem tudom elleplezni a mosolyt, egyébként régen szerette ha farmert hordtam. Őt meg hagyjuk milyen farmerban, a fantáziaképeim melegágya volt az a kopott, világos farmere amit időnként magára rángatott és amikor elképzeltem, hogy kigombolom rajta, hát. Hát. Mi? Kimászom az illúzióból, nem öltözött át három másodperc alatt. Ő Oli, mindig elegáns. Árad belőle ez a már-már királyi aura. Ezt még egy fürdőgatyában is képes hozni, pedig pár programot direkt azért könyörögtem ki régen, hogy hátha láthatom mi rejlik a felszín alatt. Meg is találtam, kilábalni sem tudtam belőle azóta sem. Az érintésem könnyed, magától értetődően jön, hogy hozzáérek, jobban is kellene. Át akarom ölelni őt még most, mielőtt a nyilvánosság beférkőzik közénk. - Azt hiszem szerencsés, hogy velem nem beszélt. Legalábbis egyelőre nem. - elborul a tekintetem, hisz már tudom az igazságot. Hazudott nekem, mindenki és mindvégig emellett pedig rólam is hazudoztak a világnak. - Ehhez mit fog szólni a sajtó? Ki a rejtélyes alak ma veletek, kész szalagcím. - fintorgok magamnak. Valójában ha apámnak lenne beleérzése, akkor úgy intézné, hogy mások ne tudjanak a mai színházról. Azonban imádja a kurva hírverést, így majd kegyesen félinformációkkal fog válaszolgatni mindenkinek. - Ha már meg kívánnám botránkoztatni a nagyérdeműt, inkább valami bőrből és csatokból álló szerelést vennék fel. - súgom neki, nem mintha ilyenre készülnék, de annyira megnézném a sok bigott fasznak az arcát. Elégtétel lenne a hüledezés, közben meg a tudat, hogy ilyen pornókra verik otthon, na meg a nejeik is arról álmodoznak, hogy valaki kikötözi és keményen megdugja őket. - Nem hibáztathatod érte, máshoz nem ért. - pedig egy értékes személyiség lenne, ha nem lenne ennyire szobor, akit még mindig formázgatnak kedvükre a szüleink. Az álmom, hogy megszökik valakivel és szerelmes lesz. Másba mint én, az határozottan boldoggá tudna tenni. Ahogy a gyászos hangon szólaló imádatom tárgya is. - Szeretem ha feketét viselsz, mindig le akarom rólad venni. - mi a faszt nem tudok kimondani és pont rosszkor. Tegnap pont én mondtam, hogy nem szabad. Elküldtem a zuhanyzóból, nemet mondtam neki mert annyira fájt minden amit mondott, hogy képtelen voltam megemészteni és vele maradni anélkül, hogy ne lettem volna rohadék és ne zabált volna fel a lelkiismeret. - Nem szeretem az ingeket. Macerások. - csak rajta, de rajta mindennél jobban. Bár nélküle sokkal jobb. Lehet mert eleinte mindig ingben volt, vagy mert arról nyitom amerről akarom. Alulról, felülről. A pólós én vagyok, ez egyszerű és egyszerűen is veszem le. A figyelmét akarom úgy, mint az előbb. Meg is kapom, megváltozik a légvétele, megfürdöm ebben az érzésben. - Akkor jó, nem szeretnék kellemetlenséget okozni. - annál többet szeretnék okozni, ez egészen nyilvánvaló a számomra. Elbaszakszom az inggel, egyszer nézek fel rá kérdőjelekkel, amikor a pólómat fogja meg. Kerülgetem a nagyon forrót, a hívogatót. - Egy színházhoz túl tökéletes? - ó, gyere játsszunk még ilyet! Visszafordulok, a nadrág kérdőjelesebb lesz, de mindent megteszek az ügyért. - Igen, úgy tűnik mintha nem lenne. - ezt egyenesen mondom, mindig megmondtam, hiszen azt mondta valamikor régen, hogy mindig legyek őszinte hozzá és mondjam ki. Hát a kendőzetlen őszinteséget talán nem mindig lehet maximálisan tolerálni talán, viszont ez most talán nem érzékeny téma. Tegnap kellett volna megéreznem a határokat, de lebegtem és kielégült voltam. Boldog, a rohadt eget is! - Apámnak mindig is seggfej gondolatai voltak a büntetésekkel kapcsolatosan. Kár, hogy belerondítottam a képbe ma este. Biztos sajnálja. - nyelek, úristen milyen közel van. Miért nem érintem meg? Pedig görcsölnek az ujjaim annyira szeretném. Magamhoz húzva megmutatni, hogy igen én basztam el tegnap és sajnálom.
- Megígértem neki, hogy kedves leszek veled. - mondom halkan, nagyon kis seggfej mosollyal. - Igen? Annyira bírlak? - ahamra bólintok, meg gombolom a nadrágom, ami a tekintete súlya alatt majdnem nehéz feladatnak minősül. Ha így néz nem jó, nagyon nem, rákívánok..bár ez már talán meg is történt. Ez ijesztő, belegubancolódom abba, hogy nem kéne húzni az időt, meg abba, hogy milyen istenit dughatnánk gyorsan amivel magamat szopatnám meg, mert nem lenne kényelmes végig ücsörögni egy egész előadást. Mintha nehéz sodrású vízben járnék olyan nehezen érek át az ágy másik oldalára, némi méltósággal felvértezve tolom le a nadrágomat, fél-féllábon egyensúlyozva, hogy kilépni is ki tudjak belőle. - De, elbasztam. Végre nem csak fantáziáltam rólad, erre tessék.. - maximálisan a saját hibámnak érzem, közben meg mégsem érzem hibának mert szükséges volt megtenni, vagy mondhatta volna, hogy kussoljak. Az a csók amivel ott hagytam, belehaltam utána. Meglepve nézek fel rá, vakon teszem le a nadrágom az ágyra. - Nagyon kevés. - meg is átkoztam magam a végtelen mennyiségű szesz mellett amit lenyeltem hajnalig. - Részegen még jó ötletnek tűnt eljönni ide. - most is az, ha csak ebből az egy helyiségből állna a ház és a többiek megszűnnének létezni, csak mi maradnánk. Jaj ne, az ujjai mozgása eltérít, annyira lassú, a bőre kivillan az anyagok takarásából. Nagyot nyelek. Mintha az idő is lelassulna úgy bámulom míg átér hozzám. Mi volt a kérdés? Épp csak a számat nem tátom el, csak folyamatosan át kell nyalnom a felületén, mert teljesen kiszárad. - Nem kellene akarnom. - ez nyilvánvalóan nincs így, mert a közelébe akarok lenni, csak nem tudom hogyan tudnám kivitelezni, a jelek szerint szarul megy. Élesen szívom be a levegőt, a keze úristen de forró. Rögtön életre kel a bőröm, átforralja a véremet, lelkiekben felkészülök, hogy megcsókol, fordulok is hozzá, akarom akarom! Kihajol előlem, meglepetten csapódom a testéhez, mohó ujjaim befutnak az ing alá, kapkodom a levegőt. - Ha nem lehet, miért jöttél ide? - lehet, lehessen! Muszáj lennie. A kezeim levegőbe markolnak a hirtelen váltástól, esem az ágyra és azt se tudom mi van, miért lökött el magától? Miért? A szája a válaszom, az őrjítő melegsége ami a combjaimon csattan, izgató ösvényt vágva a bőrömön. Megmerevedek a meglepett izgatottságtól, muszáj a hajába simogatnom, nyögéssel adóznom a forró szájának. Nem szabad, én is tudom basszam, nem szabad. Csak a testem nem tudja, a vágyódásom tegnap óta tombol, mert nem csitítva lett, hanem felélesztve. Szuszogva nyúlok érte, csúsztatom a tenyerem a nyakához, akarok fordulni is, kifeküdni és alá préselni magamat, a szája alá nyomakodni. Vagy bele. Csupa olyan gondolat van bennem, amibe bele akarok rohadni, vagyis bele kellene már csak elvi okokból is, így viszont csak ő van, a melegünk és a vágyak selyemszalagja amik engem most kötnek gúzsba. Visszamormolok, hogy ne hagyja abba és leszarom mit nem szabad. Felhúzom magamhoz, mit húzom, rántom és emelkedek én is. Durván csókolom meg, a szájába lököm a tegnap óta bennem zabáló hiányt, az éhségem ami mardos. Lihegek mint a futóbajnok a boldog mámorában. - Dugás nincs. - vigyorogva tolom le a válláról az inget, sietek, sietve akarok vele összepréselődni, a nyakába csókolni, a vállába harapni. Teszem is, magamra húzom a kezét, nyitom a lábaimat, hogy kapjon helyet.

+18Nem felelek, nem unatkozik, amúgy sem tenné, csak engem basz az ideg ketőhússzal, hogy valami kis kurva oldalán lejt be a színházba, aki fel is kínálkozik neki, és persze a józan eszem pontosan tudja, hogy így a helyes, sőt ennek így KELL lennie, vagyis kellene. De mindig túl nagy a rész aközött, amit a józan ész diktál és ami miatt a szív félre veri a harangokat. Biccentek, lehet kibaszott szexi bármiben, nem kell hozzá sem farmer, sem ing, sem semmi, nekem kell levegő, hogy ne fulladjak bele a közelségébe, mint valami buta tini, aki most látja a nagy őt, akinek aztán a nevére sem emlékszik első osztálytalálkozón.
Azzal, hogy megérint is bűnt követ el, olyat, ami a lelkem sebzi fel, miközben az övén léket ütöttünk. - Hayden, nem kéne erről beszéled vele, ha csak nem akarod, hogy jobban fellépjen ellenünk. - utalok arra, hogy szeretné az esküvőt elérőbb hozatni? Beavatni Helit és eláztatni mindkettőnket? Engem mondjuk nem hat meg, maximum már akkor gyűlöl, amikor elveszem, a lány talán nem is bennem fog nagyot csalódni, hanem benne. Hatni akarok a józan eszére, amiatt is, hogy az apja ne mondhassa el neki, hogy jószerivel arra kért adjam el kurvának, valami vén buzi mellé, vagy keressek neki nőt és én erre igent mondtam. mentem magam is, de én kimagyarázom, azonban ha felkavarja az álló port sokan sérülünk, az apja egy idő után nem fogj szelektálni kin keresztül gyilkolja le őt. És be fogja dobni a lányát is, hiszen az is csak befektetési eszköz, tán egy kicsit lehet szereti is.
Halkan felröffenek. Isteni, a rejtélyes idegen a sajtó előtt bevonul a gyönyörűen szőke Barabarával az oldalán Kísérőként jön, ergo azt a látszatot keltik, hogy… de mi közöm nekem ehhez? Így jó ez, nem?
Az ideg felfal, lerágja a csontokról a húst, erőfeszítés a könnyed mosolyom, a finom hangom, a remegés rebbenékenysége a kezemben, a tűz fedő alatt tartása. - Szerintem azzal kevéssé botránkoztatnál meg, manapság… - legyintek egyet és sajnos lelki szemei előtt megjelenik bőr és csatos ruhában, összecsikorognak a fogaim, hogy ne könyörögjem ki ejtsük meg, ó kérlek, had öltöztesselek bőrbe, csatokba, résekbe, övekbe és szíjakba. megvadulok a gondolattól. Ó hadd kössem a kezed egy lánchoz és… nem. Jó ég, nem! - Nem hibáztatom semmiért, ő tehet itt bármiről a legkevésbé. - Heli áldozat, csak még nem tudja, azt hiszi, hogy mellettem majd jó élete lesz, hogy boldog lesz, majd vigyázok rá, nos ez a része még igaz is. Rövid pórázon fogom tartani, mert ő lesz  a látszat, ha boldogtalan akkor rossz a sajtó, ha boldog jó a hírnév, nagyjából ennyi. Mégis van hatalom a kezében.
Felhörrenek, engem csak ne emlékeztessen arra, hogy milyen, amikor leszedi az inget rólam. Eszembe se juttassa, hogy maradjon ép agysejtem.
Elengedem a fülem mellett, pontosan tudom, hogy nem szereti az ingeket, de az ingek szeretik őt.
Kicsinál a vetkőzéssel, az agykapacitásom nullára konvergál, már nem létezik semmi csak ő és én ebben a szobában, ahol annyit és olyan sok helyen, mindenhol voltunk egymáséi.
A pólóját meg majd visszaadom egyszer. - Nincs olyan, hogy túl tökéletes, hacsak nem rólad van szó. - a hangom rekedté válik, tele mohó vággyal, buja kis elképzelésekkel, ömlik belőlem az akarás tüze. Azt sem tudom miről beszélgetünk, olyan közel van, hogy a testhője kifacsarja a vérem. Közelebb lépek hozzá, elengedem a mintha feltételezést, mert van és nem akarok beszélni róla, ahogy az apjáról sem. A testén függ a tekintetem a szájára is esik belőle, hogy tudja, meg akarom csókolni. - Milyen szerencsés vagyok. - legyen is kedves hozzám, de ne Heli miatt, hanem maga miatt, a tekintetem lezuhan a nadrágjára, felszisszenek kínomban, a kezem majdnem felé mozdul, hogy segítsek neki, teljesen megvadít pedig engem szoktak így akarni, értem szoktak így epedni, ahogy én most érte teszem. - Szerintem nagyon is bírsz. - előre lendül a kezem, hogy a nadrágja ölére markoljak, de már el is lép, kifújom a levegőm, ami a tömődbe poshadt bele. Követem tekintettel, még nem moccanok, pedig olyan nehezen állok ellen, hogy a lábaimban fájnak a csontok. - Nem érzem elbaszottnak, ijedtnek, és zavartnak. Valaminek, ami nem baj neki, hiszen neked is régi vágyképek váltak valóra, nem lep meg, hogy megijesztett. - mert én összeszartam magam tőle ijedtemben, amikor egyedül maradtam és úgy sajgott a hiánya, hogy sorra szívtam a füvéből, aztán kettőig nem láttam, a szőnyegen aludtam  nappaliban.
Kilép a nadrágol és meghív engem ezzel, megyek  már, ne aggódj. Megkerülöm az ágyat és elé állok, hogy beszívjam az illatát , elteljek vele. A szájára pillantok. - Mindig kevés lesz belőled a minden is. - Úgy pillant rám, mint aki tart valamitől és ez… csak jobban felizgat.
Részegen… ez egy szar ötlet, az egész egy nagy szar, amit csinálunk. Bűn és geci dolog, de a vágyak... azok elviselhetetlenek. - Nem bizony, egyenesen megtiltom. - hogyne, igen, nagyon is. Máris és én is ezt teszem majd mindjárt ellenállok, mindjárt, csak egy percet még.
Magamhoz rántom, rávigyorgok a szájára láttam, hogy rányalt és nem én tettem, ez is bűn. A csókra készül, édesem, gyönyörűm komolyan? Felrántom a testemre, az ujjhegyeim a bőrébe állnak, szorítom fel a testemre. - Hayden, az egész életem tilos veled. - már megszoktam, hogy nem lehet, de attól még akarom.
Kipördítem, felkenem az ágyra és biztos vagyok benne, hogy nem ér a gondolat végére amikor már rászívom magam a combjára elhagyom a nyomom rajta.
Rányalok a bőrére, el akarok helyezkedni a lábai között, hogy kiszolgáljam magam a még alsónadrágba rejtett húsán, fel akarom falni magam rá, hogy a számba keménykedjen bele és szopni fulladásig, önfeledten, hogy tele legyek az ízével, amikor már nem érinthetem meg. Emelkedem fel, nem sok más választásom van, mert jószerivel felránt a földről és rázuhanok a szájára, hogy belemélyedjek egy csókba, belé. Olyan íze van, mint a forró, karácsonyi otthonnak, mégis tele vad fűszerrel, amitől naphosszat bagzani akarok, csak kefélni vele, benne lenni, tombolva dugni fel magam a csúcsra és aztán az igényeihez igazodva kielégíteni őt. - Hogyne! - hogyne lenne dugás?
Besimulok a lábai közé, még bőven fel vagyok öltözve pedig az inget már rázom le magamról a csókjai kereszttüzébe. Csókol és csókolom ahol érem, miközben a csípőmmel lökök rajta, hogy összesimuljunk. Kőkemény vágyam jelzi, hogy akarom, mindent is akarok. - Pedig. …- ráhajolok a fülére. - addig akarlak dugni, míg kapsz levegőt, hogy egész este az járjon a fejemben, milyen keményen basztalak meg. - beledünnyögöm csak, csókokkal fűszerezem meg, lihegéssel, nyögésekkel, miközben imitálom a dugást elnagyzolt mozdulatokkal. - Azt  akarom, hogy érezze magadban végig, hogy felhorzsoltalak, benned jártam. - belehajolok a nyakába, nem szívom meg a bőrét csak csókolom, nem is karcolom, mert nemsokára jelenésünk van, nem akarok olyan nyomot hagyni, amit látnak, olyat akarok, amit érez. - beléd akarok hatolni. - szavakkal bódítom, mert tudom, hogy szereti őket és mert meg akarom dugni, azt akarom, hogy érezzük, elékezzünk egymásra egész este, a titkos randevúnkra.
Feltolom magam róla és rácsókolok a szegycsontjára, a kezem lesiklik az oldalán, a szám lejjebb súrlódik, végig a hasán, a bőére harapok, errefelé már lehet, aki itt látja, annak semmi köze hozzánk, magyarázza ki. Átbukom  hasán, a kezemmel az alsónadrágba furakszom és a markomba veszem a farkát, mire odaér a szám, már legyen előbuktatva és keményen vágyakozzon rám. - Mmm. - elégedett a hangom, muszáj bekapnom, a számba akarom venni egészen, hogy lekösse csapongó gondolataimat, hogy elteljek az ízével és azt akarom, hogy megvaduljon a szám alatt, igenis akarja, hogy basszam meg.

Rossz ízű használt rágóként kérődzöm apám személyén. Ne hozzam fel neki? Mi a picsáért ne hozzam fel amikor hülyére vett, átvert és hagyott évekig szenvedni! Sőt, bele is mártogatott a szarba azzal, hogy eljegyeztette Olival a húgomat. Jobb híján felhorkantok, ellenünk? Akkor az olyan mintha lenne, létezhetne olyan, hogy mi ketten, ami a jelek szerint annyira esélyes, minthogy Marilyn Monroe feltámadjon és együtt üssük ki magunkat hétvégente. - Elmondaná Helinek, mi? - aki elő sem vehetne érte, hisz én voltam jelen előbb és én vagyok az, akit elástak, dobtak, felejtettek nem pedig fordítva. Nekem kell nyelnem, hogy ő meg mindenki más cukormázas életet élhessen. - Annyit nem szándékozom itthon maradni, emiatt ne aggódj. - kárálok, egyáltalán nem akarok itt maradni. Nincs erre szükségem, annyira vastag páncéllal van bevonva a felszín, hogy az alatta lévő rohadás még csak át sem tud szaglani az avatatlanoknak. Ha nem figyelsz, akkor meg beránt és csatlakozol hozzájuk, akik erősítik ezt a páncélt évről-évre, hazugságról-hazugságra.
- Ha ezt hamarabb tudom.. - már vigyorgok, mehettem volna a helyi BDSM bárba kölcsön cuccért és biztosan nem egy színházban kötöttem volna ki. Mondanám, hogy menjünk inkább ilyenre. Meghívót szerezni könnyű, elrejteni magad szintén, csak hát ezek az ocsmány programok amik kötelezőek. Még csak azt se tudom, hogy mit akarnak ma megnézni. Annyi biztos, hogy én valami másra voksolnék a szívesen nézném kategóriában. - Persze, ezzel tisztában vagyok. - Heli csak élni próbálja azt az életet, amit kijelöltek neki. Azt se tudom mi lakozik benne úgy igazán. Hogy mire vágyik ténylegesen, vagyis vágyna, ha tehetné, ha merné. Hazudnék magamnak ha azt mondanám, hogy csak a kedvéért megyek. Nem mennék, ha Oli nem lenne itt. Már leléptem volna valószínűleg a picsába. A gondolat viszont, hogy az ő ruháit fogom viselni elfogadtat bármilyen színházat, Barbarát meg Stephanie-t is. A nézése szintén, a pólómat pedig remélem magához fogja dörgölni és úgy adja vissza. Egyenletesen próbálok lélegezni ami a közelében lehetetlen, csapongok. - Le akarsz venni a lábamról? - akkor miért vibrál így, ilyen különösen? Miért nem adja át magát kettőnknek, hisz majd megfulladok érte, miatta, annyira szeretném levetkőztetni, magamhoz ölelni és faszságokat sugdosni a fülébe. Felforrok a pillantásától, csókoljon meg! - Az vagy, tekintve a rossz híremet. - vele sem voltam mindig kedves, de ő lett a fényem, meg tudtam neki nyílni. Úgy is, hogy eleinte nem feltétlenül rám volt kíváncsi ki is vagyok, milyen is vagyok. Vagy igen? Ezt sosem kérdeztem meg. Vigyorogva gombolom a nadrágom, már a pillantásával súgott kimondatlanságtól is majdnem feláll pedig hozzám sem ér. Miért nem ér hozzám? - Nem is tudom, had gondolkodjak ezen! - felnevetek, bírom, milyen kis halvány kifejezése annak amit iránta érzek. Ha így kérdezi bárki, azt mondanám nem bírom. Nem kell bírnom, nekem más jutott, amiről a sok gyökér imádója csak álmodhat.
Az ágy másik felén már tisztesen önostorozhatom magam, maradnom kellett volna tegnap és a lelkem kikefélni vele, aléltan szuszogni éjjel a mellkasán és reggel majd valamit valahogyan átbeszélni, megbeszélni. Ő akkor is itt lenne ma, én ki tudja hol. Talán itt az újabb közös titkunkkal, ami ugyan most is lett, csak nem tudom miért érzem másnak. Magam miatt másnak. - Nem is megijesztett, hanem.. - rángatom ki magam a nadrágból - fasz tudja. Felbasztam magam, aztán meg kétségbe is estem. - megvonom a vállam, ez vagyok én, ilyen szerencsétlenség, aki még egy érzelmi kavalkádot sem tud normálisan eluralni. Vagyis inkább neki nem tudok hazudni és úgy tenni mintha nem bolondulnék meg. Most is nehéz beszélni, mert leáll vetkőzni amit voltaképpen én mondtam ki, hogy tegye meg, erre sül bennem a pánik, hogy elvérzek ha a közelembe jön meztelen bőrrel. Pedig jó ötlet, kellene is, nagyon kellene. Főleg ha ilyeneket mond, istenem. - Oli.. - hanyatló, figyelmeztető él mert ez pont oda vezet ahová még fél perce nyomultam magam is, most is akarok és segít. Igaza van, nem is kellene akarnom. Főleg nem itt, pár fallal a húgom mellett kellene ilyeneknek eszembe jutnia. - Megtiltod. - felcsillan a tekintetem, kifejezetten szeretem amikor megtiltogat nekem itt ezt meg azt, főleg mert miatta száguld úgy a vérem, hogy összeesnék legszívesebben. Mintha erre érezne rá, neki is esek, kiszalad a levegőm. Csókolj meg! Olyan csalódottan sóhajtok fel, mint a kisgyerek aki elől apa felzabálta a csokit épp abban a pillanatban. - Leszarom mi a tilos! - na, csak gyere már! Hozzápréselem magam, végre megérintem és fel is égnek az ujjbegyeim olyan forró a bőre. Fel se fogom mi történik, a hirtelen helyzetváltást, csak a száját. Azt azonnal, szisszenek is tőle és mászom feljebb az ágyon. Önkéntelen a terpesz és nyúlok érte, a számra rántom, fuldoklom a csókjában. Szétrobban a nyelvemen az íze, mintha ki sem jöttem volna abból  a szállodai szobából. Nagyon segítőkészen tolom lefelé az inget róla, muszáj a testén kalandoznom, az oldalát simogatnom, nem akarom kiereszteni a csókból sem, csak húzom őt egyre feljebb, simuljunk össze. Az ereimbe mámor árad, mintha most élnék igazán. A csípőjére ejtem a tenyereimet, feltolom magam, érezzen. Minden sejtem azért kiabál, hogy rakja be a kupac drága göncén, dugjunk amíg lehet, pedig tudom milyen kellemetlen lenne utána ott feszengeni a színházban. A nyelvére simogatom a nyögésem, rámarkolok a seggére, ó igen. Nem, ó, nem! Attól is felnyögök amit mond, ahogyan mondja. A vállába harapva érnek bennem végpontot a szavai. Kimondja amit szeretnék, basszam, attól még nem egészen azonos a leosztás, hogy annyira nyomnám magam hozzá, rá. - Járjon a fejedbe, hogy hogy baszol meg a színház után. - a fülére nyalom a szavaimat, pedig minden hajlatom áhítja a szexet vele. Nem bírnám ki azt a szart, ezzel tökig tisztában van. Magamra húzom, tartom a seggénél és lihegek attól, mert beszélgetünk, mert feláll neki, mert feláll nekem is és ez összezavarja az agyamat. - Utána. - nem, nem, nem hagyom, hogy eltérítsen. Már sziszegek mint valami gyagyás kígyó, hiszen nekem dörgöli magát, minden mozdulata fájóan jó. Nem akarok szétesni, nem lehet. - Acélos elhatározásom van! - csókolom meg, csak élvezzünk el, muszáj mert belehalok. Maradjunk így, jelentsünk beteget és mindenki kapja be, de ő az enyémet mindenképp. Lehanyatlok, az izmaim összeugrálnak a bőröm alatt a szájától. A talpamban is ajzottság ugrál, ő csókban csúszik lefelé, magamat meg alkarra tornászom. A meglepett "hah" gördül belőlem, a kezébe simul a farkam, jó isten szerintem végig erre a mennyei pillanatra vártam, az elsőre a sorban. Az amikorra. Az arcára simogatok, az állára, igen drágám, szerelmem megígérek mindent, csak vegyél a szádba. - Meg akarok kattanni tőled a színházban. Várni akarlak magamba. - vallok, a gondolataimba akarom őt költöztetni, a mellette lévő széken görcsölni, levetett zakó alá húzni a kezét az ölembe. Várni, kivárni, megvárni. - De most.. - a számra harapok, esedezem neki és meg sem mozdulok, lefagyok. Most szolgálja ki magát, szopjon le, az ízem a szájából akarom érezni. Elcsomagolni a bűnös titkát, a címlapra való Oliver Hudsonnak. - vegyél a szádba, Oli.. - amit el se hiszek, ez biztos csak valami részeges álmom, hogy ő pont itt, ebben a szobában, amikor itt a család és programunk van. Pont most hív meg élvezkedni. Elsimogatom ahol érem, igenelek neki. Csinálja, szenvedtessen meg azzal, hogy kussban kell lennem miközben felrobbantja az érzékeimet. Keveredik bennem az adrenalin és az iránta érzett vágyam. Nem ígértem senkinek, hogy sietek. Terpeszt adok, képtelen vagyok feljebb mászni, semmi sem érdekel a száján meg a nyelvén kívül. Ki kell tartanom, ki se ejthetem a tegye be, dugjon meg, keféljen meg egyveleget ami a fejemben épülget szépen.

+18Nem érdekel semmi, nem tervezek az apjáról beszélni, nem most. Fogunk, a feltételekről is. Mindenről is fogunk beszélni, mert egyszerűen muszáj lesz, de nem most, nem ezekben a percekben, amikor olyan közel van hozzám, hogy a szívem kihagy egész csokor ütemeket, hogy neki simulhassak bódult akarásomban. Már megérinteni is olyan mérhetetlen hiba, amitől az agyamba kisülnek az idegvégződések, itt, ebben a szobában nincs is nagyobb bűn, mint Hayden szája után sóvárogni, tele a tudattal, hogy nem szabad, nagyon nem és az is, hogy a húga bár szobával arrébb éppen nekem csípi ki magát, az éjjeliszekrényen a fotó, ami tönkretehet minket, a ház tele az “ellenséggel” mégsem tudok másra koncentrálni csakis rá, arra, hogy mennyire akarom.
A teste felsimul az enyémre, forrón megfelel nekem, kipördítem és az ágyra lököm, hogy a számmal a combján barangolja, a nyomom szívom rá, harapom belé, mégis engedelmesen mászik feljebb, hogy a nyelvemmel átfurakodjak a szájába. Kétségbeesett, hadaró a csók, zabálok belőle, mintha ezek lennének az utolsó csókok.
Nekilököm magam a lágyékának, a kemény farka bizonyítéka annak, hogy akarja… én is akarom. A szájába sóhajtom, nyögöm a vágyam, miközben markolom végig az oldalát és a száján, fülén harapnak az ajkaim, az illatával telek el. Meg akarom dugni, muszáj meglennie, mert ÉN így akarom.
Meztelen mellkasom simul az ő inggel fedettjére, érzem, hogy másikat kell majd adnom neki, de még ez is izgat, ahogy azt hajtom fel a lebarangoló csókjaimmal. - Nem! - ellentmondást nem tűr a hangom. - most akarlak. - senki nem tudja mi történik a színházban és főleg nem hogy utána, kötve hiszem, hogy nem leszünk szemmel tartva, hogy lesz időnk egymásra és alkalmunk is, valahogy nem hiszek benne. - előtte. - felharapom a szót a köldöke főlé, bele  a bőrébe és a kezemben már ott simul a farka az alsó rejtekében, miközben az enyém fájón lüktet - Acélos…- rászorítok a kemény húsra, had fájjon. - érzem, hogy egészen acélos. - előbuktatom a gyönyörű makkját, az állam dörgölöm hozzá, míg a hasán siklik a nyelvem és a szám. - Nem, nem. Azt akarom, hogy magadban érezz végig, miközben Barbara a kezed szorongatja. - van ebben féltékenység? Van. Sok? Rengeteg, csak az van benne, és nem, nem megyünk úgy el a színházba, hogy nem basztam lüktetősre és nem élveztem el benne. KI_van_zárva! - Utána is! - belelihegem a hasába, lejjebb csúszom az ágyon, hogy elférjek, félig támasztom fel a mellkasom az ágyra, a farkam majd felrobban és még semmi sem történt, Laza csuklómozdulattal tolom az alsót a heréi alá, hogy az egész farka előttem pompázzon. - Halkan! - suttogom, a nyelvem végig fut a makkon, két kezem a farkán dolgozik az egyikkel a duzzadt heréket markolom a másikkal a farkán simogatok. - Mmmm. - jólesően nyögök fel, végig csókolom a kemény hús oldalát, az egész ajkam beteríti és mohon vetem rá magam, mintha ez nekem lenne most élmény és nem neki, valójában az neki és nekem is. Félre billentem a fejem, a számba szívom a kemény heréken feszülő bőrt és hagyom a farkát felfeküdni a szememre, arcomra. Teli nyelvvel nyalom végig a vastag eret visszafelé futtomban és rábillentem a szám. Rámarkolok  a tövére belecsavarom a számba a farkát és nem is veszem mélyen be, csak a makkon siklanak az ajkaim  többit inkább a kezemmel nyomakodom bele. Halkan cuppanok, hümmentek rajta, de mohón és erősen szopom, nem lassúzok, nem kéjenckedek, egyszerűen fel akarom kergetni a csúcsra úgy, hogy kihagyjon a szíve pár ütemet. Ismerem a testét, tudom mit szeret, mit imád, fél perc alatt elélvezettem, ha akarom, de ennél több kell nekem. Feszengek az ágyon simulva, a lábaim között poklot idéz a saját szerszámom. Bólogatva szopom, szívom a farkát, a kezem elszalad megcsavarja a bőrt, majd halad vissza. Lihegve kicuppantom a számból, a kezem jár erős ütemet. - Muszáj, hogy megdugjalak ne vond meg tőlem. - két kezem a combjaira  csúszik és ahogy lejebbe engedem magam, hogy a térdem a földön legyen, kihúzom az ágy szélére, belé kapaszkodva, a szám jár a farkán, lassabb és gyorsabb tempómban.
Lihegve engedem ki a számból, tolom fel a lábait, hogy a nyelvem végig fusson a farkán, a heréken, a vastag varron és nem vagyok rest benyalni a segge két partja közé rá a forró lyukra, oda vágyom és tudom, hogy imádja a szám, annyira fellököm a lábait, hogy szemérmetlenül kitárom magamnak, telecsorgatom a nyálammal, a csókjaimmal ,a  nyelvemmel.

Elég sok kombinációt ki lehetne hozni azt illetően, hogy egyes előttünk fekvő opciókból mik lennének a legjobbak és mivel párosítva. Ha csak vagy/vagy lehetne sem tudom mit áldoznék most be a kelléktárból, mert egyszerűen átömlik rajtam a mindent akarok érzése. Főleg mert egyáltalán nincs idő arra, hogy körbe tudjam imádni, a lassúságot is nehezen kivitelezem. Egyébként is fél perccel ezelőttig az is kétséges volt, hogy nem fog teljesen figyelmen kívül hagyni. Az ágyon fekve a forró szájával ajándékozottan már nincsenek kétségeim, csak a józan eszem püföli a vágyam, hogy nem szabad mert nem ő fog szenvedni hanem én. Ő kielégül, vele együtt én is, a szex emlékezetes mivoltja viszont az enyém marad. Határozottan nem kényelmes ücsörögni utána, a bárban is álltam, a vonaton meg félig feküdtem, hisz a tegnapinak is bennem van még az emléke. A kezeimnek viszont nem tudok parancsolni, sem a számnak, nem lehet rajta ing ha rajtam fekszik. Meggyűröm a bőrét, mintha ki akarnék magamnak szedni belőle darabokat, kéne gyakorolni talán némi türelmet ha menne. Nem megy, nekem feszül és felnyögősen jó érzéssel húzom a lábaim közé, ott akarom tartani és fuldokolni a csókjában. Minden érzékem tudja, hogy itthon vagyunk és ez most miért kurvára tilos több tonna szempontból is, az emlékek is becsengetnek, sokszor légyottoztunk ebben a szobában, míg elvileg tanultam a sajátomban, vagy csak elbújtam itt és rá vártam a fürdőszobában, míg egyáltalán befut. Volt, hogy az ágy előtt csúsztam előtte térden miközben telefonált és volt olyan is, hogy be sem mertem jönni annyira zavarban voltam a vágyaim miatt. Fel kell nevetnem, annyira egyértelmű ez az ellentmondás, mintha már eldöntötte volna előre. - Faszt, nem! - semmiképp, nem rakhatja be. Nem dughatunk mert meg fogok zavarodni a színházban, amire legalább annyi esélyem van most is. Rögtön elárul mindent rólam, hogy már attól nyögök mert összesimul a testünk. - Utána. - kétségbeesett ez a hang, nincs is rá tüdőm, hogy kiejtsem. Fáj és gerjeszt, hogy kemény a farka, az enyém is és ennyire fűzi az agyam az igazával, mintha a vágyaimat olvasná a fejemre gonosz átokként, ami utolér mindjárt. Lehanyatlok az ágyra, megsemmisít a forró szájával, felszisszenek de nincs annyi ellenállásom, hogy ráfogjak  a kezére, főleg mert meghalok annyira akarom. - Tőled mindig. - támaszkodom könyökre, szedjen már ki minden fölöslegesből, fájó a bezártságérzet is, a pillanatok is, amíg nem ér hozzám. Nyögős mosoly színezi meg az arcom, úgy nehéz tárgyalni, hogy a farkam mindjárt magától ugrik a szájába. - Meg az elhatározásom is. - vonaglok meg, hogy feljebb jussak a szájához. A csaj neve megakaszt. Barbara? Komolyan? Édesem, egyszerűen elönt a tudata az ő érzéseinek amit nem mond ki, más esetben meg mindig ez a végszó, mert a fejébe vette, hogy meg kell történnie. Néma hangot lehelek. - Barbara nem a seggemre vágyik. - ó, ezzel vélhetőleg most nem segítek a helyzeten, béna érv is, meg eszembe se jutna megdugni a csajt főleg nem a most zajló események fényében. - Telhetetlen! - vigyorgok egyet - Ez ígéret? Dugunk hajnalig? - természetesen a színház után. Valami módot találnom kell, hogy eszébe ne jusson a húgomra reagálni semmilyen szinten. Hozzá kell férnem a színházban, muszáj vagy belemászom ebbe a szép szavakkal körbepakolt csapdába. - Ah. - végre nincs szorító érzés, csak vérbő megnyilvánulásom irányában. Halkan. Elnyúlok a párnáért, zászlóként lobogtatom meg. - Halk leszek. - csak vegyen a gyönyörű szájába, adjon nekem lelki békét, most mentem át négy pokol-túrán alsó hangon, megérdemlem ezt az iszonyatos csodát amit nekem akar adni. A könyökléses mozim addig tart míg végig nem csókol és el nem tűnik a szájában a makkom. Atyaisten! Tegnap rászóltam, hogy lassan csinálja, most időm sincs rá, a szentek elégedett mosolyával nyomom a párnát a fejemre és abba nyögöm bele a mondandómat. Összeugranak az izmaim, megfeszítem magam, egyszer lököm fel a csípőm, a torkát akarom érezni közben meg a talpam közepe is az élvezettől bizsereg. Kivégez, mindig is kivégzett ezzel. Pontosan tudja, hogy imádok a szájában lenni és mindig ráérez, hogy mi a megfelelő vágytempóm és pattanásig is húzza meg a húrokat. Meggyűröm az ágytakarót, szabad kézzel a hajába simogatok, előtte lesöpröm a párnát is. Megint feltornázom magam, semmi perverz csak ha látom őt, akkor valóság. Próbálok annyira halk lenni amennyire lehet, elsúgom mennyire szeretem ezt, folytassa még! Ha nem lassít le a szájában megyek el hamarosan, ami mondjuk azóta célom, hogy a hivatalosnak látszó kézfogásunknál rám mosolygott semleges módiban. - Engedj mélyre..  - nyöszörög a hangom, az lehet lassú, csak engedjen a forró, szűk torkába, végezzen ki vele. Kezdek összefüggéstelenül nyögdécselni, atyaisten, ezért megérte a koszos vonaton szenvedni idáig. Marhára megérte! Minden rászívás élesen nyom feljebb és feljebb, megremegek, muszáj vagyok mozdulni, itt döglök meg ha nem teszem. Zsong az agyam tőle, kettőnktől, a testem a gyönyörre koncentrál. Alig értem mit mond, koncentrálnom kellene a szavaira, élesebben hallani őket egy kicsit. - Hogy aztán kielégült mosollyal bájologj mindenkivel? - ó, nem. Rám kell vágynia, gondolnia és minden kézfogásnál, hülye kérdésnél arra gondolnia, hogy dugni akarok vele. Nem mással, hanem vele. Levegőt kapkodok, ne vonjam meg. Semmit sem vonok meg, semmit. - Istenem.. - könyörgök magamnak is két nyögés között, aprókat lökök, el fogok menni, szeretnék elmenni meg nem is. Visszarántom a fejemre a párnát, mert ezt nem tudom elfojtani, összeránt, hogy szinte a matracról is felemelkedem hirtelen. Őrült hévvel pumpál a szívem, lehunyt szemhéjaim mögött fehér fények cikáznak, el nem ül az érzés, hullámzik és megfeszít, nyújt, szétmorzsol és lihegve alig fogom fel, hogy mi van. Még a kép se tisztul ki, csak a kettős infarktus ér el és mást kapok, mellé. Édes, gonosz, aljas a nyelvével együtt, amivel épp nyal. Tiltakozva szuszogok, a lábaim biztos maguktól engednek neki, nem én csinálom. Sosem. Kibaszottul tökéletes és meg is semmisít. - Jaj, csináld! - ezt sem én mondom, a szám magától formáz szavakat, mert én tudom hová készülünk és, hogy alsó hangon 3 órát kell majd ott eltölteni, de kettőt biztos. Most mégis erős, nagyon erős a késztetés, hogy kérjem a szexet, elkérjem, hogy tegye be. - El akarok menni a szádba! - most, mindjárt, kérem, követelem - Az ujjad nem fogom bánni. - az enyhítés, hogy a picsába ne vágynám mert közben valami kurva jó ha a szájában is vagyok, ő meg bennem is. Nem akarok rá készen állni, közben én is tudom, hogy minden porcikám azért létezik most, hogy végre letolja a nadrágját és hálátlan módon dugjon meg. - Csak azt! - figyelmeztetem, muszáj, kell. - Aztán add a számba. - az ízével akarok elindulni én is, csak kérem. Könyörgöm, folytassuk!