+18Vannak napok, amit attól lesznek rémálom szerűek, hogy jelen vagy a testedben, az életedben. Nekem a Leigh családdal lenni most kifejezett kínzás, mert a lelki szemeim előtt még él Hayden képe bőven. ég hallom a hangját a kósza kis vallomást, ami összetörte a szívem, a csókja, amitől felborult bennem minden és aztán látom a hátát, ahogy távozik és összeomlok.
Pillanatra nem tudok másra gondolni csak rá. A házban ívesen kerülöm a Hayden témát, ami miatt itt vagyok, mert csak azért jöttem, hogy róla kérdezzek. Most pedig ha csak szóba hozzák is feszengek, pedig még mindig ugyanaz a kibaszott hazug történt megy, hogy Hayden eljegyezte azt a lányt, ahogy az anyja kiejti a száján, kezemben az üdítős pohárral jelentőségteljesen Helire pillantok, mielőtt felfogná, elmosolyodom. Ahogy sejtettem, édesre csavart fürtjei mögé bújva elvörösödik, tudván a hazugságról. Mellette ülök a nappaliban a fotelban kényelmesen feltámasztva a bokám a másik térdemre. Szemben velem Richard arról magyaráz, hogy a közös kedvencünk az ő gyönyörű kislánya a hétvégén megnyert valamilyen versenyt, lóháton ha jól hallom, de nem annyira tudok figyelni. Főleg, mert én itt erősen be vagyok palizva és Heli úgy zsizseg mellettem, hogy a vérem felforr tőle, egyrészt lázít a gondolat, hogy így nekem veti magát, másrészt, mert pontosan látom a hatalmas zöld szemeiben izzani a tűzet, tudom mi jár a fejében, ha ő sejtené mi jár az enyémbe, akkor elég nagy bajban lennénk.
Richard szájára pillantok, látom, hogy beszél, hallom a szavait is, csak fel nem fogom, összekoccintom a poharam a lánykáéval, így gratulálva neki. Caroline halk szavú asszony a lánya mellett ül, tisztára, mintha száz évvel korábban lennénk, egyedül a lányból pöfékel a várakozó izgalom. Hosszú haja ellensúlyozza nem túl hosszú szoknyáját, de még illedelmesen nem mutat semmit, határozottan nőiesedik. A lány az enyém, ezt mindannyian tudjuk, ő alig várja, az apja szintén, az anyja retteg tőle, én meg… én meg a bátyját akarom. Milyen szorongatóan igazságtalan a helyzet.
Bársonyhangon csivitel a lány a fülembe, a lováról mesél, ahogy átvágtattak a vizes akadályon és … elhiszem és biztos, hogy őrülten izgalmas volt, a lány meg más esetben veszettül izgató lenne, a puha bőrével, a finom mandula illatával, amitől mindig éhes leszek, ha közelebb megyek hozzá megüt az enyhe virág illat, ami nyilván a hajából hullámzik.
Richard elneveti magát, elmosolyodom, biztos valami vicces hangzott el, de én erről sikeresen lemaradtam, mert csak az jár a fejemben, hogy ebben a nappaliban miken estünk át együtt a fiúkkal, akiről foghegyről informálnak, amolyan kellemetlen témaként és megint egyedül a lány az, akit elfog egy kis izgalom, hogy beszélhessen róla, hogy valakivel végre válthasson pár szót a tettvéréről, aki kerüli őt is. ha tudná, hogy mennyi közöm van hozzá...
Szórakozottan babrálja a gyűrűt az ujján, amit én húztam fel, de mintha a nyakam tettem volna kötélbe és most készülnék kirúgni magam alól a kisszéket, hogy kitörjön a csigolyám. A kandallón még kint van a fiú fényképe, de nem mai, még nagyon fiatal rajta és én tudom… ó de mennyire, hogy tudom mennyire megváltozott azóta. Az izmainak mozdulatát érzem az ujjam alatt, a számban az ízét, látom a szemének rebbenését, a hangját hallom, ahogy elélvez. A teste körém feszül és ő vadul dugatja magát, azt a csók, az a csók, amiben mindent megadott, amit el sem hittem és mégis rongyosra alázott vele, mert nem kaptam utána, nem tartóztattam, kirabolt vele és én neki akartam adni.
Nem mertem megkérdezni a szállodában, hogy az éjszakát ott töltötte-e, azt sem tudom most hol van és ettől cseng a fülem, annyira zavar.
Nem vagyok önmagam én is tudom, ezer és millió darabra vagyok hullva, majd kiszakad a szívem, mert Heli itt ül mellettem ő az enyém, csak az enyém és amilyen jó lány csak nagyon sokára lesz gondom vele, ha hagyom megerősödni női mivoltában és persze ez nem fog megtörténni. Ez a gyönyörű lány vélhetően bántalmazó kapcsolatba fog élni, ha nem is testileg, de lelkileg tönkreteszem, még sokáig lesz rajongóm, majd annyi csontot vetek neki, ami fenntartja az érdeklődését, megtanulom kiengesztelni, aztán neveli a gyerekeimet, akiket soha nem vehet el tőlem. Nálunk nincs válás. A Hudson családban nem válnak el, ott valaki meghal, addig pedig a kötele kirakat házasság. Nincs nyilvános kicsapongás, nincs nyitott házasság, a komplett mese van a boldoganéltekről, míg megnemhaltakig.
Hogy fogok együtt élni ezzel a lánnyal, miközben mindig egy másik Legihet fogok az arcában látni, a bőrén érezni, ugyanolyan lehet az érintésük vajon?
Kicserélődik a kezemben a pohár, narancsléről whiskyre, máris jobb. - Este ugye eljössz velünk a színházba Oliver? - a poharam pereme felett mosolygok a lányra. Mintha lenne választásom. - Veled szívesen. - megfelelő válasz vajon? A lánynak, aki tegezni is alig mer és akinek a tekintete tele meg nem érdemelt imádattal, pont mint egy másik szempárban. Meg_fogok_őrülni! - Lesz ott néhány ismerősöm, akik el sem hiszik, hogy a te gyűrűd van az ujjamon. - az apja visszaül a helyére, az anyja megcicceni, ne terheljen ilyennel. - Miért? - biccen a fejem oldalra.  Olyan kedvesen mosolyodik el, amitől megszakad a szívem. - Nem olyan rég a People magazin lehozott egy cikket rólad, ezt biztosan tudod…- elhallgat. Tudom. Erről lenne szó? Kísérjem el egy színházi előadásra, ahol a tini barátainak villoghat velem. Nagyszerű. Tovább mondaná, de Caroline lesissegi. Ráhagyom.
Gyűlölöm ezt a helyzetet, amiben itt ülök, mint valaki, aki elviszi a kislányukat, mert el fogom és bár a kapcsolatot tartani fogják az enyém lesz. Óvják tőlem, minden pillanatban, pedig a másik gyereküket már tönkre tetem és Richard pontosan tudja. Talán Caroline is, bár azt nem hiszem. Ócska és undorító percek ezek itt mind, betolakodó vagyok, egy tolvaj, aki mindkét gyerekükkel meglopja őket. Hol itt az igazság?
Tovább folyik a beszélgetés, a lány sűrűn pislant az arany karórájára, erről megint eszembe jut, hogy neki drága órája van Hayden meg… ki tudj ahol van, adja isten, hogy nem az utcán, hogy volt annyi esze és visszament a szobámba, hogy dühösen annyit költ a bárból, a konyháról, amennyit nem szégyell, remeg a szívem, ha arra gondolok, hogy kinél húzza meg magát, mert a telefonszámét nem kértem el, felültem a repülőre és végig stresszeltem az utat, és mint látom haza nem jött.
- Menned kell? - pillantok a lányra, a poharam a fotel karfáján egyensúlyozom, végig siet rajta a tekintetem, megficereg. - Mert akkor nem tartalak fel. - eligazítja a szoknyáját, a zavara kézzel fogható, ha érte nyúlok és rámarkolok magamhoz tudom rántani vele, de én nem rá vágyom, pedig a lány éppen nyíló félben van, csodálatosan szép, bár ne a testvérét rajonganám úgy, miként ő engem. - Csak átjön egy barátnőm, ruhát választunk. - még erősebb a zavar, már szaga is van. Én fasz, minek kérdezek ilyesmit, nyilván miattam van bezsongva, két telezsiszegő tint kapok estére? Hol egy penge? - Menj csak! - az anyja ugrik előbb talpra, aztán én, és végül Heli, aki az apjához indul, hogy a fülébe sutyorogjon, vele fordulok, csodásan odapucsít nekem. Mesei. A szemöldököm felszalad, Caroline hangosan köhög és Heli felpattan az apja fülére, lendületből szalad nekem és ha már a mellkasomon van, mintegy “véletlen”, akkor rettentően forró testtel szorosan hozzám bújik, reflexből ölelem át, végig sem gondolom. Richard felhörren, Caroline pedig majdnem felsikolt én még azt hiszem az incidens miatt, de Heli elnézve mellettem hangosan sikkantva kibontakozik az ölelésemből és ebből tudom, hogy egy nálam nagyobb dolog sétál be az ajtón. Biztos gyönyörű a ruha, amit a barátnője hozott nekem. Mélyet sóhajtok, arra nem veszem a fáradságot, hogy odaforduljak.

+18Ajkamon kissé gonosz a mosoly, mert tudom, hogy kellemes az ülés, sőt nagyon is az hiszen folyton a fejében vagyok, nem véletlen, hogy nem is kíméltem, nem hazudom, hogy nem érzek tompa fájdalmat, de megér ezen az áron.
Halkan röffenek fel, persze, hogy tökéletes, de a baj az, hogy  valójában ő maga a tökéletes. Az idegessége ragadós, mintha belém lőné egy éles nyíllal, megfogan és belém marva megmarad. Ha ideges azzá válok, pedig eddig sem voltam a legnyugodtabb, de hazudni nem olyan nehéz, mint a legtöbben azt hiszik. Egyszerű.. magunknak kell elhinnünk, hogy minden rendben van, hogy nem bánt, nem fáj, hogy Stephanie kezét fogdossa, hogy simogatják egymást, ki tudja mit sutyorognak, míg én csendet rendezek. – Nem tehetek ellene Hayden. – rossz neki, nekem szerinte nem az? Nem kínos, hogy a húga az eljegyzési gyűrűt mutogatja az újságíróknak, mintha nem látták volna már hatezer szögből? Nekem talán jól esik, hogy el kell vennem valakit aki még kölyök?
Közelebb lépek, a cigi sem esik jól. – Tudom. – én is vele akarok lenni, csak vele, most, hogy végre megint megvan, hogy már nem azt kell hinnem, hogy egyetemre jár és lassan leellik a nője, most sokkal jobban vele akarok lenni, mint eddig bármikor. Lelépni akarok vele, megszökni a világ elől, csak ő és én… mi, erre vágyom, butaság? Őrültség? Az, minden bizonnyal az. Mégis másra testálom, hogy jól érezze magát, mert a józan eszem ugrál a szívemen és azt ordítja, mégis mit képzelsz? Hüm? Hova mennél vele, a börtönbe? Az szép lenne. Hagyd a fiút. HAGYD! Az agyam olyan hangos hogy a szívem verése alig hallatszik tőle. – Igen. – Nagyot nyelek, érezze magát kibaszott jól, én meg had döglöm bele. – Ha nincs önálló ötleted. – akkor meg, sehogy! Mondd, hogy nem is akarod, hogy csak belem akarsz lenni, engem akarsz ölelni, hogy egyik lány sem kelti fel az érdeklődésed sem. Megzavarodik az elmém, közelebb akarok menni, beszívni az illatát, ami csak erősebb lett, ütősebb, belehalósabb nekem. Biccentek, az erényei nagy részét én vettem el, nem jó szível, de őszinte és tiszta szerelemmel, azzal, amivel most is szeretem és tesz ezt ő is velem.
Leszarom Stephaniet, leszarom hova illik és hova nem, mindent egyszerre, mert nem érdekel sem a lány, sem az illése, sem semmilyen, csak ő érdekel, veszettül, zavaróan csak ő. Mintha nem is egy utcán állnánk, hanem a szívem köves közegében, botladozom a szavak szikláin, az érzések zuhatagában. – nem értelek. – mi van ha egyetemre megy? Menjen, ez a dolga, közben lassan megerősödik és készen lesz utódot nemzeni, nekem mindegy, hogy napközben egyetemre jár vagy sem, míg az igényeimet méltón kiszolgálja. – Miért akarnék ott lenni? – összeszalad a szemöldököm, miről beszél? – te percig sem hiszed igaz, hogy én esetlegesen féltékeny lennék a húgodra, vagy ellenőriztetném? – ja azt de, az szinte teljesen biztos. Heli nem szarvazhat engem fel, bár egy botrány… mindenki velem érezne együtt, szegény Hudson, kiforgatták majdnem a vagyonából, emiatt kötök vele szigorú házassági szerződést, vonatkozva az utódlásra is. Heli itt sem volt szabad a szüleivel és velem sem lesz az, mindig rab lesz, az elvárásoké, most a szüleié, akkor az enyém.
Közelebb lépek, ahogy magán simogat, mindkét kezem a zsebembe gyűröm, hogy véletlen se nyúljak érte. – Szeretnéd? – rendszeresítse hogy nem vesz fel semmit?! Kérelem benyújtva. Végre olyan közel érek, hogy semmi sem számít, csak ő. – Miattad ég a vérem, rettenten vágyom rád. – minden kibaszott értelemben, nem csak megdugni akarom és megcsókolni, amit nem teszek meg, de ölelni, simogatni, együtt filmezni, a buta viccein nevetni, hagyni gyereknek lenni és hozzá fiatalodni. Már majdnem rámondom, hogy lépjünk le, a keze a derekamon égő katlan, markolom a bőröm a zsebemben, megőrjít. Nem akarom megcsókolni nem itt, de mégsem tudok egyetlen pillanatra sem ellenállni, az ajkam felsimul az övére, mohó, mély csókba vonom bele, a nyelvén nyalok végig, belenyögök a szájába, közelebb simulok, csak a kezem nem mozdul, ha érte nyúlok, megbaszom itt a falnál. – Álló fasszal nem tudsz járni? – még a hangom is vigyorog, noha én  leszek a kényelmetlenebb helyzetben, mert engem Heli úgy figyel, mint a cápa a véres húst, a kezére azonnal felnyögök. – Mit csinálsz, kicsikém? – nekinyomom az ölem a kezének, a farkam kedvtelve üdvözli, ha nem is mered meg nagy örömében, de felfigyel a közeledtére. A homlokom az övén pihen, a szám az arca felett lebeg,. a forró lélegzetem a száján csiklandoz, mint az övé rajtam, a gerincem majd összeroppan a kíntól. – Legyél velem. – minden válaszom ez, mert én is vele akarok lenni, minden percben, és még nem is tudja, hogy magammal viszem, de most nem is merem elmondani, hogy az apja konkrétan eladta nekem. Talán Richard őt szánja nekem hozományul abban bízva, hogy Hay nem teszi meg Helivel… ó dehogynem. Éhes csókom viszonozza az övét, a nevét súgom benne és könyörgök neki, hogy legyünk erősek, szökjünk meg… és vessünk véget mindennek, vegyünk egy lakást Hawaiion…. örökké. Úgy csókolom, hogy majd belehalok, a kezem begörcsöl a zsebemben, a tarkómon minden ideg feszül, mint az állkapcsomban. Szeretlek, olyan végetlenül mélyen. Az otthon íze a szájában, a nyelve simogatásában, a megtérés nyugalma ő. Kibontom magam a szája alól, mert félő, hogy bajba leszünk, a farkam reagál rá, a szívem meg bevadul egészen. – Édesem, sosem csókoltam még meg, nem ma fogom elkezdeni, ne aggódj, hiszen azt ígértem veled folytatom az éjszakát. Csak te meg én. – hát nem ezt beszéltük? Kis csacsim, édes gyönyörű csacsim. – Igen. – ünnepélyes az ígéret, eszembe sem jutna megcsókolni, még soha nem kívántam rá, pedig Heli gyönyörű. – Nem. Könyörgöm kegyelmezze nekem, ha hozzámérsz nem jutunk vissza. – halkan könyörgi a hangom, a keze tűzforró a farkam már egészen kemény, így is rásimul az ujjam a zsebem rejtekében , hogy ne ugorjon felé. – menjünk vissza, csináljuk végig, és az éjszaka a miénk, mit szólsz? Csak mi. – közelebb hajolok hozzá. – meztelenre vetkőztetlek és végig csókollak, mindenhol… bekapom minden kis porcikád, de addig ki kell bírni. Rendben? – mondja, hogy igen, legyen erős, hét itt halok meg. Csak menjünk issza, együnk egy perecet, igyunk valami kurva erőset és a csajok maradjanak kussban, ezt a percet választja a mobilom, hogy felrezegjen a zsebemben. Ebből tudom, hogy menni kell, vár a kötelezettség.[/i]

Elégedetlenül sóhajtok fel őt hallgatva. Nem tehet ellene, nem tehet róla, senki nem tehet semmiről. Szeretnék hangosan ordítozni egy sort, hogy ne kelljen erről a témáról beszélnünk, noha én vagyok az, aki majd szétrobban az idegtől. Ráadásul még piszkálódik is, ami egyáltalán nem tesz jót. csak az izom rándul meg az állkapcsomban tőle. Nem tudok erre értelmesen felelni, inkább tanulmányozom a mocskos betont a lábainknál. - Idegesít. - milyen szépre csiszolt szava annak, hogy megrohadok az idegtől és féltékeny vagyok a saját húgomra, akire még csak nem is kellene féltékenynek lennem, hisz a hibás elem saját magam vagyok ebben a dobozkában. Erre az apró mozdulatra figyelek fel, amivel elhajítja a csikket és rátapos. Közelebb jön. Nem kellene tán, mégis ránézek mintha valami hülye macska lennék aki kiszúrja a bizonyos vöröslő pontot a ház valamelyik frontján. - El van ez cseszve. Mondtam, hogy nem jó ötlet. - csóválom a fejem lényegében a saját hülyeségemen. Nemet kellett volna mondanom és lelépni. Akkor viszont azon kattognék, hogy megrezzen-e a mobilom a nevével a kijelzőn, vagy sem.
A vérnyomásom rögtön felugrik, nem hiszem el, hogy lepasszolna valaki másnak. Akárki másnak jelenleg, hát találjam meg a szórakozásomat! Mi sem egyszerűbb, mint ezeket kiejteni azon az izgató száján. Menjek a dolgomra, foglaljam csak le magam. - Kreálhatok önálló ötletet is. - oldalra billentem a fejem felvont szemöldökkel. Hát valóban ezt szeretnéd, Oli? Kezdjek kreatívkodni? A felnevetéshez hasonló hangfoszlány is tele van pumpálva a hitetlenséggel. Nem hiszem el, hogy ezt tényleg kimondja. Most. A mai után, a tegnapi után meg úgy egyáltalán. Nem, baszki! Ne mondj nekem ilyet, legyél a programom te magad! Helyette mi marad megint? A húgom és a költözése hozzájuk, az ő közelébe ami újfent nem hagy nyugodni. Hat hónap semmi ha az esküvőjéről van szó. Meg fogok bolondulni addig, akkor meg utána is. Most ez kimondás, egy hamis ígérettel kikövezett gyűrű mutogatása a médiának, hogy mindenki lássa és felkészüljön rá. Erre elmosolyodom. Muszáj. - Nem, azt nem hiszem, hogy féltékeny lennél. - értsd, kurvára ajánlom, hogy ne legyél az, mert akkor az én jelenlétem egyszerre válik majd feleslegessé, terhelővé és kényelmetlenné is . - Azt viszont nem, hogy nem fogsz tudni minden lépéséről. Ne akarj átverni, Oli. - kiszélesedik a mosoly, nem gondolja, hogy elhiszek neki ilyet. Egy egyetemre járó fiatal ara maga a rizikófaktor a sajtóját tekintve. A részeg Mrs. Hudson a barátaival bulizott az egyik bárban. Nagyon jó cikk lenne. Lehet ez kellene. Jézusom, mik nem jutnak az eszembe?
Míg utána futok a gondolatomnak, már a köldökéről fantáziálok az ing alatt, fáj, hogy nem nyithatom szét az inget rajta most rögtön. Lehetetlen közel van, sugárzóan forró, minden alkalommal megéget én meg örülök neki. - Rühellek kiöltözni de a tekintetedért megérné. - miért halkul a hangom? Hová bújik ilyenkor a magabiztosságom és miért válok egy dörgölőzni vágyó, remegő lélekké? A szavaira zsizsegni kezdenek az izmaim, bizsergek. Hirtelen élénkülök fel, hát nem igaz. Úgy csúszom a hatása alá mintha ez lenne nekem elrendelve. Minden ilyen alkalommal elég ha kiszól egy ilyen vallomással és végem van. A szája épp csak ingerlően simogat az enyém felett amíg beszél, az agyam rögtön zárlatot kap. Megcsókolom, mást nem is tehetnék. Ilyen közelről lehetetlen nem megtenni, meg se akarom próbálni nem megtenni, ccsak felolvadok benne. Könnyedén sóhajtom az ajkai közé magam, végre. Végre! A nyelem már az övén simogat végig, az ujjaim játszanak a derekával. - Szeretnék nem járni tudni. - mosolygom közénk, tovább simogatva a száját az enyémmel. Már úgyis késő, a racionális gondolataim szabadságolják magukat, közénk csúszik a kezem. Zsibongva pislog ki belőlem a Vágy, pedig épp csak hozzáérek és van köztünk még ruha is bőven. - Nem tudom. Mit csinálok? - mosolygok, a nyelvhegyem a száján fut végig. Magam sem tudnám ezt pontosan megfogalmazni, hátha neki jobban megy. Felizgatom? Vagy épp nem bírok magammal? Érzem a mozdulatából, a testéből, hogy nincs ellenére. - Akármikor. - most is, a nyögésem is halk, pedig tényleg csak finomkodok, magamat húzom, s magammal őt. Nyomatékot kap a válaszom a csókjában, majd belefulladok a viszonzásba. Neki akarom nyomni magam a kezem viszont itt áll az útban, és annyira édes meg igazi a csókjának az íze, hogy abba se kellene hagynunk. Sosem kellene abbahagynunk. Vágyat súgok neki, soha el nem múlót, olyat, ami irányítja minden gondolatom és érzésem. Nagyon-nagyon kell koncentrálnom, hogy ne folyjak bele sokkal jobban. - Tudom, hogy nem tetted. - mert óvodás vagyok és meg kellett őt kérdeznem róla. Egyszerűen tudnom kellett, hogy történt-e már bármi ami okot adhat erre a vak szukás rajongásra, amit Heli produkál felé. - Csak te meg én. - bólintok, hiszek neki. Hinni is akarok neki. - Vedd el a kezed róla. - érzem ugyanis az akadályt a farka és a kezem között. Nem akarok rosszat, bár bemenni sem akarok, csak vele lenni és dugni valahol egy hatalmasat. Ha elveszi a kezét fordítok az enyémen, de csak kívülről fogok rá. - Délután lemondtál egy szopásról, most csak kézbe akarlak venni. Semmi hátsó szándék. - rácsókolok a forró szájára, csak hátsó szándékom van, bár nem akarom kellemetlen helyzetbe sem hozni. - Engedd meg! - csak had érezzem egy kicsit, egy pár pillanatra. Ha igen, még fel is nyögök a vágyakozással töltött örömtől. Imádom felizgatni, egyszerűen túlságosan is. - Hahhnyira.. - fantasztikus, tökéletes, forró és erre vágyom. Rá vágyom, a fenébe a hülyeségeimmel! Kelletlen hisztis sóhajjal elveszem a kezem, meneküljünk meg mindketten. Eligazítom magam is, az önkotrolom elég nulla ha ő is jelen van. Na meg a telefonja. Biztos Heli kíváncsi, hogy hol a faszban vagyunk már. Ellépek, bár nem akarok. Megrázom magam, mély levegőt ki meg be. - Jó leszek. - mert már a számon ég a csókja, a nyelvemen az íze és most szenvedhet a pofavizitek közben ő is. - Az otthoni ágyam viszont szerintem már kicsi lenne nekünk. - régen nem volt, sőt, mindig úgy éreztem, hogy elveszek benne meg könnyen kúsznak fel a szörnyek éjjelente. - Menjünk! - ficergek egy kicsit, adnom kell magamra némi takarást és nyugalmat, hogy ne neki simulva akarjak bejutni. A lányokhoz érve pedig italt kérni valami hatalmas adagot és erőset. Buta kérdésekre felelni, mint: Nekem két cigi kellett. Hogy tetszik a darab? - annyira semmit mondó kérdezősködés, csak hát mindenki hallgatózik. - Téged mindig ennyien figyelnek, Oliver? - még a kíváncsiság színezetét is eltüntetem a hangomból, Helinek muszáj főnie ebben, nekem meg gecinek lenni. Ez a nagytestvér dolga. Olyané, aki elárulja a vérét a szerelméért cserébe. Válaszolj nekem, beszélgess velem! Adj józanságot! A poharam pereme felett a tekintetét keresem. Heli idegeneknek int oda mosolyogva. Nem tudom tudja-e, hogy nem lesz First Lady.

+18Úgy sétálok közelebb, mintha kötelező lenne, pedig kínzom magam ezzel és biztos vagyok benne, hogy őt is. mert a közelébe lenni kínszenvedés, olyan őrjítően zavaró, hogy a lábam megroggyan tőle. Muszáj a kezem a zsebembe gyűrnöm, hogy ne nyúljak érte és öleljem olyan szorosan, hogy levegőt se kapjon, de butaságot se beszéljen. Biztos vagyok benne, hogy idegeli, engem is teszi, mitől lenne ő különb ilyen téren? - Az egész nem jó ötlet, de hogy hihetted, hogy nem fog piszkosul fájni? - én kicsikém, hát beledöglök én is, akkor ő? Tudom és értem, de neki tudnia kéne hogy Heli nekem egy kötelező olvasmány, ugyanakkor igen, meg fogom dugni, mert valahogy babákat kell, hogy belegyártsak. Kötelezettség, nem … szerelem, az ő. - tedd meg, csak ne oszd meg velem, amit nem lát a szem, az nem fáj a szívnek. - szeretném, hogy jól érezze magát az életben és mindenhol, csak nem lehetne, hogy menten velem tegye meg? Csak velem legyen, általam imádva? Megadok neki mindent, sőt azt amit el sem tud képzelni még.
Olyan közel vagyok hozzá, hogy érzem a testének finom illatát, a ruha öblítőszagát, a hajának egyediségét, a szeplők világítanak az arcán a düh sokat kihoz az emberből. - Jól gondold. - mindkettőt, azt is, hogy nem vagyok féltékeny és nem is lennék, és azt is, hogy Heli minden lépését figyeltetni fogom, olyan botrányba keveredhet, amibe én akarom, de teszem azt egy kemény drogozás, egy jó szexparty vagy esetleg egy gyilkosság kibelezné a karrierem, akkor is ha nem én vagyok a részese, hanem a nejem. És Heli fiatal még, nem tudja mire kell figyelnie, emiatt kellenek majd neki a kis pofonok. - Tudod, hogy irányításkényszeres vagyok Hay, ezt megtapasztalhattad már te magad is, most is vagy  a múltunkban végig. - nem bírom, ha valamit nem látok előre, nem döntöm el, hogyan legyen, ebben rejlik talány a legnagyobb erőm. Az irányítás kényszere.
Egészen közel lépek hozzá, a bőre forrósága megüti az érzékeimet, átjár minden érzés vele kapcsolatban, a kezeim kínzottan a zsebemben, ahogy értem nyúl a gerincem meghajlik hátra, magara hívom ezzel. - Imádom, amikor ilyen szexin vagy kiöltözve, arról fantáziálok, hogyan gombolnám le az inget rólad. - vallom be nagyon halkan és így is van, meg a nadrággal is bajlódnék, mindennel, Bezabálnám a bőrét, felrajzolnám nyelvvel rá a kedvenc képem.
A szája engedelmesen simul nekem, a nyelve forró kis katlan, azonnal elnyílik a szám, hogy befogadjam a csókját, megvadít ez a fiú, miatta fogok nagy hülyeséget csinálni egyszer, megint. - Ígérem, ha az este úgy alakul, ahogy tervezem, holnap nem nagyon fogsz. - szétkefélem. Erre vágyom, hogy előttem térdeljen és szabadon baszhassam, azt hiszem ki kell lógni a házból, mert hangosak lennénk oda, kell egy búvóhely, de vele az erdőben is szívesen hetyegek, fent egy fa tetején, mindegy, csak körém fonódjon csak belé márthassam a vágyam.
Felsóhajtok a kezére. Akarom.. vegyen a tenyerébe, dédelgessen, verje ki, azt kéne a színházban is, sőt moziba kellet volna mennünk, ott lehet jókat perverzkedni. Nekinyomom kicsit az ölem a kézhátának. - Rossz vagy! - és ettől kikészülök, elmosolyodom, megringatom magam a csókjában, a szája alatt.
Megfulladok a vágytól, süt belőlem, ömlik felé, neki akarom magam préselni, itt dugni meg a fal tövében.
Tudom,  akármikor, én is akármikor, ő pedig szerelmet vallott tegnap. Szeretném kérdezni róla, meséljen, mondja el a konok szája mennyire mennyire nagyon? Csak feleannyira, mint én őt? A szívem tempót vált, az agyam meg gondolatot és a kezére szűkölök, arra, hogy nyúljon be, húzza le a sliccet és aztán guggoljon elém.. nem lehet. - Jól van tudd is.-  A szám cirógat az övén, a csókjába kérem magam. - Csak mi. - lüktet a farkam, még nem merev teljesen, de közelít hozzá, az ujjam tartja kordában. - Hayden. - könyörög a neve, ne csinálja ezt velem, de visszahúzom az ujjam és a farkam nekifeszül a nadrágnak, ahogy a markába siklok, azonnal belefut az összes vér, kitölti az anyagot, felduzzasztja, lihegve ringatom magam, csak elégítene ki, megint. - Lemondtam egy szopásról, de lett egy dugásom. - pontosabban fejezzük ki magunkat és elég csak rá gondolnom, ahogy alattam fekszik és erőből... ó ég. A farkam kőkemény a kezébe immár, alig bírja el a nadrág anyaga. - Kicsinálsz. - egyszavas vallomásoké az este, mert valóban így van. Mire észbe kapok a keze lesiklik rólam, a mobilom meg őrülten rezeg. - Nem hiszem el. - ránézek a kijelzőre és intek, hogy menjünk. - Sosem vagy jó. - hála a jó égnek, ne is legyen. Imádom, hogy ilyen akaratos és telis tele van vággyal, csak az agyam nullázódik közben ki. - nem is abban akarlak megdugni. - mert nagyon meg akarom, erősen… ahhoz nekünk nem jó a ház.
Visszafelé a zsebemben marad a kezem, főleg, mert magam elé engedem, a formás segge meghívja minden gondolatom, azt sem hallom miről beszélgetnek. Csak bólogatok, röviden felelgetek. - Sokkal többen, ez most nem is sok. - de ja, amúgy kurva fárasztó és mellé nagyon idegölő is, mindig tilosban kell járnom.
A második felvonás pont olyan unalmas, mint az első, főleg, hogy a lányok közénk ülnek és Barb erősebb támadásokat indít Hayden irányába, a másik kettő meg suttogva hajszolja, legyen még több. A kezét fogdossa, a combját… és azt is elkapom, amikor merészen az ölébe nyúl és ottfelejti a kezét. A guta majd megüt, nem vagyok féltékeny… én soha, nem, dehogy.
A kocsiban ellenséges vagyok vele, akaratlan… vagy sem, de Barb kiesett a pikszisből.. Stephaniet tesszük ki elsőnek, aztán Barbarát, aki kicsalja Haydent, hogy elköszönjön tőle, unottan várakozunk, Heli közben a színdarabról mesél és megszakad a szívem, hogy nem is figyelek rá. Így valamire igent mondok. De mire? Valamire, amire nem kéne ítélve abból, hogy az arca elvörösödik, a szája kipirul, a tekintete tűzre lobban és én valamire igent mondtam., Szent faszom.
Ahogy a bátya visszatér faggatni kezdni Barbról…. meghalok.
Jóval később írok már otthonról Haydennek, hogy lépjünk le… csak mi ketten, ki a házból.

Megint csak a vállam tudom rántani, ami megfelel egy nem tudomnak vagy hasonlónak. Azt reméltem, hogy nyugodtabban fog lemenni és a kis barátnője nem fog úgy taperolni előadás alatt mintha legalábbis a szexpajtása lennék, hogy Oli mellettem lesz közben és leszarhatom a többi résztvevőt. Ehelyett három székkel arrébb ülve azon merengek, hogy vajon Heli mi a faszt tervez a fekete szexre hívogató ruhájában, hogy miért kell nekem mindezt elviselnem amikor semmi kötelezettségem nincsen senki felé sem. Csak a rohadt érzéseim nem engednek felállni és elsétálni. Előtte állni és nem vele lenni viszont olyan, mintha a fogamat rángatnák harapófogóval: iszonyatosan fájó. - Nem tudom. Azt hittem közelebb leszel. - ez biztos úgy hangzik, mint egy picsa duzzogása, amiért a pasija nem foglalkozik vele a társaság előtt, pedig nem ez van. Csak a fasz tudja, a közelében akartam lenni, húzni magam, húzni őt, hogy ne kelljen ennyire szenvedve ülni. Megérinteni őt lopva, hogy másnak ne tűnjön fel. Ezernyi apró jelet ráhinteni, hogy egy szót se halljon az előadásból és rám gondoljon, ahogy én őrá. Ehelyett ez jut, az agyfasz és a folyamatos ideg, amitől úgy járt a lábam odabent is, mint akibe áramot vezettek. - Tegnap még nagyon akartad tudni, hogy évekkel ezelőtt mit csináltam a csajjal. Hogy is hívják? Camilla? - ne osszam meg vele, menten leég a fejemről a haj. Mi van ha meg akarom vele osztani az összes kefélésem minden pillanatát? Bedugja a fülét? Mert közben nekem kell majd azt kizárnom valahogy a rémálmaimból, hogy a húgom fülébe fog nyögni pár hónap múlva! Attól még megüti a fülem a "szívnek" végszó. Rá akarok kérdezni, hogy ez most azt jelenti amire gondolok? Vagy túlmisztifikálok egy egyszerű mondatot? Mikor lett női agyam bassza meg? - Pedig talán néznélek mással egyszer. - a gondolata is izgató, persze csak olyannal aki mit tudom én, megfelel a kritériumoknak. Vagyis semmi más, csak test. Egy baszható test, akit ki lehet tolni az ajtón rögtön utána és nem gondolni rá többé. Ő viszont biztos gyönyörű közben, ahogy átadja magát az élvezetnek, kiszolgáltatja a saját szükségletét a másik testtel. Elkalandozok, atyaég, ez is az illata miatt van, ami már szinte becserkésző hatású az összes érzékemnek. Szerelem, szenvedély és vágyódás egyvelege, amiért két kézzel akarok kinyúlni, ha már visszasétált az életembe azon a galériás napon.
- Talán feltűnt belőle valami. - elmosolyodom, annyira kölyökként nem éreztem meg, vagy csak nem ismertem ennek a szónak a jelentését. Számomra azt jelentette, hogy velem akar lenni és fontos vagyok neki, ennyi meg elég is volt. Magamtól is ráborítottam egy csomó dolgot a töri karótól kezdve a "szerinted lehetne élni a Marson, Oli?" kérdésekig mindent. Egy titkom volt: a szerelmem, de azt is ráborítottam végül. Kevésbé vagyok megfontolt mint ő, sosem voltam erről híres. Most sem fontolgatom, hogy hozzáérjek-e, mert muszáj. Ez túlmutat holmi akaraton, ez kényszer. Imádott kényszerem. Még az is bejön, hogy húzódik előlem kifelé. Milyen kár, hogy így is úgy is elérek a vágyott szájáig egyszer. - A végén elkezdek inget hordani. - ő meg ne fantáziáljon, gombolja szét most, simogasson meg, hogy megnyugodjak! Annyival jobb lenne mint beszélni róla! Sőt, csókolni is sokkal jobb, mint beszélni valami feltételes módról ami úgysem valósulhat meg. Amilyen melókat én eddig találtam, ing sehol nem kellett. Úgy szeretem az ízét a nyelvemre futni, hogy bele is sóhajtok a csókba és levegőért küzdök a beszédes másodpercekben. - Alakuljon úgy! Azt akarom, hogy holnap fel se álljon még neked se. - amihez csak időt kell kinyernünk magunknak a világból. Meggyűröm az ingét a tenyeremmel, a szája után hajolok egy igent sóhajtani. Élvezzük egymást és szarjunk le minden mást ma, ha már én tegnap elbasztam az éjszakai ígéretek halmazát. A testem vágyik utána, a lelkem az övét akarja körülfonni, megmondtam neki tegnap, hogy még mindig szeretem. Olyannyira, hogy az évek se tudták kitörölni az erejét. Ráadásul most sem kívánom kevésbé mint akkor. Imádom, hogy a kezemnek nyomódik, morajlik belőle az akarás és ez felbátorít, ráerősít a vágyaimra. Elő akarom venni a farkát és simogatni akarom míg el nem kezd kérni, utasítgatni. - Az vagyok? - mosolyog a csókom, hát akkor rossz vagyok. Mindenképpen rossz helyben és időben, mert nem az utcán kellene ezt csinálni egy darab szünetében. Csak hát annyival jobb, mint a hülye darabot bámulni tőle messze. Ebben a vágyban, sőt pillanathalmazban nem akarok a húgomra gondolni, pedig mindig én hozom elő mint egy mumust az ágy alól. - Megkívántalak. - a suttogásban, a vágy ízű csókokban és az elfedő kezében amit közénk ékel, pedig tudjuk mindketten, hogy sokkal jobb lenne ha nem tenné. Sőt, kevésbé szenvednénk, érzem a testéből, hogy akarja, - Akarom! - nyomatékosan súgom a szájára, nem érdekelnek most mások, meg elvárások. Semmi. Az érdekel, amit előlem rejteget. A jussom, békém és örömöm forrása, vagyis a vágya. Akarom és enged, a tenyerem alatt érzem a keményedő lüktetést, hát majdnem megfosztott tőle! - Uh.. - átszellemülten nyögök fel, csodálatosan bűnös dolog az utcán a jóformán merev farkát simogatni, vegyük elő! - Pedig most is kiabál azért, hogy kapjam be. - szinte gurgulázik a hangom a vággyal telt örömtől. Az a baj, hogy tényleg leguggolnék elé és bekapnám itt helyben. Húzom rajta a tenyerem szép lassan. Egészen kemény, istenem, ki se találjuk, hogy be kell menni. Erről nem tudok lemondani. Ujjbeggyel rajzolok a makkján, amit idegesítően sok anyag rejt előlem. Megpiszkálom a sliccét, rá kell próbálnom erre az izgató súlyra ami a tenyerembe simul. Kicsinálom? - Iigen? A farkad nem ezt mondja. - édesem, kicsim, add már ide most miért kell szenvednem érte ennyit? Hozzád sem értem már mióta! A kurva mobil rezgése széttöri a kis szexis kalandjátékunkat. - Nem mondhatnánk, hogy rosszul lettem? - persze ez most végszó, mikor már izgek-rezgek érte! Megint ülhetek tőle fényévnyire, míg ezt a pompás erekciót megsemmisíti a távolságunk. - De, álmomban igazi kis angyal vagyok! - vigyorgok, elindulok befelé pedig magamat is igazítanom kell, nem aszexuális résztvevője vagyok a kis játszmáinknak. - Nem? Hát akkor hol? - meglepve pillantok rá a vállam felett, ha már ilyen gálánsan lemarad az ajtónál. Bent gazdagodom egy itallal, legalább egy negyed gondolatomat eltereli a szex-szopás-Oli szentháromságról.
Heli rögtön játssza a First Ladyt, nekem az agyam teszi a magáévá a tudat, hogy mi ketten pedig rejtegetendő bűnt dugdosunk. Szenvedve megyek vissza. Még elaludni sem tudok Barbarától, kezd egyre pofátlanabbul nyomulni. Lehet, hogy el kellett volna utasítanom. Így végül, mikor majdnem a még félig merev farkamra markol rá, megfogom a kezét és összekulcsolom az ujjainkat is. Így maradunk a várva várt végéig. A tekintetem pedig csak úgy kilencvenszer kalandozik Oli combjai felé. Lássam a kezét és ne a húgom térdén már megint. A kocsiban megint szembe sikerül kerülni Oliékkal és noha Barbara félreérti a felcsillanó tekinteteimet, az egész mámorom azért van, mert Oli kezd egyre mogorvább lenni vele. Imádom, hogy zavarja. Annál biztosabb, hogy együtt töltjük az éjjelt valahogyan. Mikor kirakjuk a nem is nőmet az udvariasság miatt kísérem el a kapuig és végig kedvesen sikerül mosolyognom, arcon is csókolom ugyanebből a felindulásból. Elengedem egy "jó csaj vagy és remélem nemsoká találkozunk" szöveggel, Heli tízmillió kérdésére viszont nehezen felelek értelmesen. Jó, hogy nem házassági szerződést dug rögtön az orrom alá. Egy kérdésre viszont nagyon címzett választ adok. - Nem csókoltam meg Heli, az nekem sokat jelent. - Stepnek megígérem a felhívást is. Otthon leragadok anyámmal, aki még mindig a lefekvés előtti szokásos ginjéhez invitál meg. Beszélgetünk és kurva nehéz úgy tennem mintha nem tudnám mit hazudoztak rólam össze mindenkinek. Elkeserítem holnap mikor beközlöm, hogy nem maradok itthon. A mobilom rezgése von el tőle, leterelem, hogy Charles az és ha nem bánná akkor lelépnék vele. Olinak persze visszaküldöm, hogy hátul várom. Már csak a tárcám van fenn, azért elindulok vigyorogva. Tudom, hogy nem szabad bemennem hozzá, nem is akarok. Minden mint régen, mintha mi sem történne. Majdnem fütyörészve indulok az ajtóm felé, amikor megüti a fülem Heli hangja. El akarok tőle köszönni, be is nyitok csak hát a szobája kurvára üres. Rögtön begörcsöl a gyomrom, mert Oli szobája meg résnyire nyitva és ettől agyvérzés kerülget. Halkan sétálok oda és szíven vág a csókjuk amit csak bénult tátogással vagyok képes nézni. A hozzá simuló törékeny testet ami félig átöleli Őt. Csók. Megcsókolja , megteszi. Pedig megígérte, hogy nem. Egyszerre veri az agyamat a düh, a féltékenység amiben Helit ölném meg legszívesebben és az iszonyatos gyomorszorító fájdalom is, hogy ezt látom. Úgy hátrálok mintha legalábbis valami beteg pornó tárult volna elém. Öles léptekkel, zúgó fejjel megyek el a szobámig, bevágom magam mögött az ajtót és gyűröm befelé az ordítást, az anyázó, kérdőrevonó sorozatot ami feltörni készül. Baszd meg! Baszd meg a hazugságokat! Tényleg csak felkapom a hátitáskám, fújtatok mint egy csataló. Hát elmehetsz a faszomba! Nem kapok levegőt. Nem mehetek oda hozzá, hogy elküldjem a picsába. SMS-t küldök Charlesnak, hogy beugrom ma később, Végül anyámhoz megyek le a nappaliba és mellőle hívok taxit. Rövid beszélgetésünk alatt 3 pohár italt döntök le, rosszallóan néz, hát ez van. - Jó, jó kivárom azt a negyedórát. Ja, kint leszek. - közben az se érdekel ha lejön, vagy ha Helivel együtt jön le. Sőt az se, ha inkább gyorsan megbassza. Látványosan vagyok hót ideg, öt perc után már nem bírok a kanapén seggelni. Csak kilépni az ajtón és rágyújtani mellette. Oli kap üzenetet: "Ha netán meg is baszod, valamelyik fiókomban találsz kotont." Amit nem lát a szem az nem fáj a szívnek mi? Hát kapd be! Elszívok egy cigit is és ólomnak érzékelem az időt ami még hátra van.

+18Még mindig az jár a fejemben, hogy talán nézne valakivel egyszer.. én meg nem bassza meg, agyvérzést kapok, hogy Barbal kiszáll a kocsiból, hogy Heli azonnal sutyorogni kezd, olyan vidám a lány, hogy engem már alapból a felbasz. Minden szó egy blablabla a fülemben. A lány keze forrón felsimul a combomra, minden izmom megfeszül, kénytelen vagyok rámosolyogni, hogy ne érezze azt ellene feszülök. A tekintete Hayden szemébe fúrom, ahogy visszaül a kocsiba, mély levegőt veszek, a tűz felemészt, alig is tudom keretek közé szorítani. A farkam azóta fáj, hogy a szünetben felállította és szopással kecsegtetett. Komor vagyok, de már Barb is felcseszett, szimplán azzal, hogy jelen volt.
Nem csókolta meg… neki ez fontos. Gúnyosan elvigyorodom, öröm nélkül, nem tesz boldoggá, mert egészen kicsinál, hogy pörgök rajta, felemészti az erőm, Heli keze a combomon olyan merész, hogy le sem tudom reagálni, finom mozdulattal nyúlok a keze után, rácsókolok az ujjaira és visszahelyezem a térdére a tenyerét, mielőtt ordítok.

Hátul. Az ajkam most szalad öröm vigyorba, az ingem már majdnem lecserélem, amikor eszembe jut, hogy ki akarja majd gombolni, hogy fel akarja fedezni a bőröm alatta, marad. A gondolattól is feláll… minden hajszálam, hogy végre a szájára bukhatok, belerághatom, hogy ha meg mer valakit csókolni, kurvára összeverem az övemmel.
Kifelé iparkodok  és felakadok a befelé osonó lányba. - Most nem…. - alkalmas, mennék kifelé, nekem randim van, de ezt mondjuk azért csak nem mondhatom neki. - Csak pár percre jövök. - súgja halkan, apró tenyerét felfeszíti a mellkasomra engedelmesen visszalépek a szobába, a tekintetem tele kérdőjelekkel. Mi a picsa van vele, hogy fogdos és hozzámér, hogy a szobámba visszatol? Helena? Aki attól zavarba jön, ha csak hozzá szólok, mitől ez a nagy bátorság? Az ujjaim a csuklójára fonom, hogy lebontsam az ingembe kapaszkodó körmeit. - Mi ez a játék? - enyhe alkohol szaga árad belőle, az arca tűzpiros, a haja kissé kusza és nincs túlöltözve sem, ami azt illeti a mellei egészen a kirakatban, a hálóinge vékony a kibontott köntös alatt, el sem hiszem. - Nem… - szégyelled magad? Akarom volt kérdezni. - Ne legyél konok. - bennem a döbbenet, amikor a karja a nyakamba siklik, ellenállás nélkül borulok a szájára, hiszen egyszerűen az egész nem történhet meg, kizárt. Ilyet ő nem tesz, miféle szörnyeteg szálat meg? Rökönyömben két hosszú másodpercre a szám az övére simul, felemelkedek az ajkairól és eltolom magamtól. - Mi a francot művelsz… - kezdetű beszélgetés kerekedik, halk suttogó lebaszás, amire a lány mentegetőzni kezd, én pedig kiosztom, hogy milyen csalódás nekem ez a ribancos vonal, melyik barátnője erőlteti rá? Mert Barbara és ő nincsenek egymásra jó hatással, továbbá szeretném, ha többé nem is találkoznának. Na az más téma, hogy Haydentől akarom távol tartani. A szívem hatezret üt az idegtől… Paf… A szóáradat közepette bevágódik egy ajtó és a balsejtelem az orromon szökik be a beszívott levegővel. Heli az ágyamra ömlik, a szélére ülve sírva fakad. Dadogva kár bocsánatot és arra is, hogy ne mondjam az apjának. A kezem után kap, beletörli az arcát, a rúzsát, ami a számra is biztosan jutott. Egész megsajnálnám, ha az ajtó csapóadása nem idegelne ki. Látta? Nem, dehogy. Mitől vagyok ilyen paranoid itt?
A lány elé guggolok, arra kérem feküdjön le és ne igyon többet, még egyszer pedig meg ne próbálja az irányítást kivenni a kezemből, mert elverem, mint szódás a lovát. Tovább sír. mennem kéne… Helyette vigasztalom. Végül felemelkedem előtte, az állát fogom az ujjaim közé, arra utasítom menjen vissza a szobája és feküdjön le, holnap pedig újratárgyaljuk. Hova megyek? A kérdése megállít, visszapördülök. Pár hónap múlva ezért megütöm figyelmeztető jelleggel. Most csak végig mérem és felszalad a szemöldököm, a kérdést, hogy mégis hogy képzeli, hogy kérdőre von fel sem kell tennem, mert lehajtja a fejét, megadja magát. Magára hagyom, főleg mert felrezeg a mobilom és az üzenettől a szívem kihagy vagy három ütemet egymás után. Látta! Vadul dörgölöm át a szám, hogy a rúzsnak nyoma ne maradjon, elég a kezemen.
Nem merek a szobájába menni, abban bízom, hogy ő sem ott van. A lépcső alatt összefutok az anyjukkal, aki azonnal beavat, hogy Hayden távozik. nekem meg a józan eszem. Illedelmesen váltok vele 5 mondatot, de mennék, csak nem akarom, hogy azt lássa futok utána kifelé.
Hálás vagyok, hogy odakint találom. - Hova mész? - meg mi a faszom? Miről van szó?: Ráérősen rágyújtok, a szívem vadul kalapál, nem így terveztem. - Ő csókolt meg engem, mellesleg részeg. - ha ez számít. Halk vagyok és célszerű, nem lépek túl közel, csak szívom a cigim, mint aki ezért jött ki. A pillantásommal igézem, gyerünk essen nekem, de halkan, ha lehet. Az ideg ugrál az arcomba, mert neki mindegy lesz ki csókolt meg kit, a csók az csók.

Szeretném valami felhőből megmagyarázni, hogy az biztos nem úgy volt. Rosszul láttam, beképzeltem, a húgom sosem merészkedne odáig, hogy bemenjen Oliverhez és belemenjen a csókba. Pont ezért tuti, hogy nem beképzeltem. Láttam a kibaszott két szememmel! Azt mondta eddig sem tette és nem ma akarja elkezdeni, hogy megígéri. A faszomat az ilyen ígéretekbe, legalább 24 óráig tudta volna tartani magát, de nem. Még jóformán alig értünk haza. Nem úgy van, hogy ilyenkor meg kéne várni míg mindenki elalszik? Mint amikor hozzám be tudott jönni, vagy velem tűnt el. Mindig későn, mindig máshol a házban. Erre most végképp nem óhajtok gondolni. Már anyám szavait is alig hallom meg, gépiesen válaszolgatok neki Barbarával kapcsolatban, na meg lehűtöm anyai aggodalmát, hogy semmilyen erényét nem vettem el a kiscsajnak a színházban. Utána sem bár biztos vagyok abban, hogy benne lett volna. Lehet kibaszottul ezt kellett volna tenni. Maradni és megbaszni nem pedig abban reménykedni, hogy majd Olival leszek egész éjjel. Amit ugyebár szintén megígért. Meg elszökni csak mi ketten, lófaszt. Úgy viszont nem fogok tudni itt maradni, hogy talán odafent kapja be a farkát éppen Heli. Meggondolatlanságot csinálnék, jelenetet ami aztán beborítana mindent. Komolyan nem tudom, hogy mi a faszt gondoltam. Bár eltörne az ujjam viszont ahelyett, hogy egy ennyire nyilvánvalóan féltékenységtől fuldokló üzenetet írok meg! Mire meggondolnám magam természetesen már kézbesítve van. Lehet ideje se lesz megnézni két nyögés között. Huh, ha nem higgadok le szétverem a telefonom a végén. A taxira várni sem győzök, főleg nem odabent. A kinti hideg esküszöm hívogatóbb ezerszer. Úgy nyelem a cigifüstöt, mintha legalábbis éltető levegő lenne.
Az ajtó nyitódására kihagy kettőt a szívem. Előbb tudom lélekből, hogy ő jön ki, minthogy meghallanám a hangját. Nem nézek rá, képtelen vagyok mert beverek egyet a szép arcába. Amit ugyebár megint meg kellene magyarázni és megint én jönnék ki rosszul, hogy hogyan viselkedem szegény húgom kibaszott vőlegényével. - El innen. - szeretnék ránézni, a lelkem éhezik rá, hogy lássam az arcát, de mégsem akarom látni. Nem bírnám, folyton előttem van a kép, ahogy Heli a karjába simul és összeér a szájuk. Felrobbanok! Jó sok füstöt fújok ki, mintha tényleg a nyugalmat próbálnám ki-be lélegezni. - Nem tettem fel kérdést. - ebből kifolyólag a részletek nem érdekelnek, csak a kelleténél jobban. Heli részeg? Mikor ivott? Kivel? Basszam, biztos amíg mi kint enyelegtünk ezek lenyomtak valamit a színházban. Nem mintha lényeg lenne. - Szóval szájon erőszakolt egy 17 éves, 50 kg-s csaj. - cinikusan röhögök fel, remélem hallja magát is. Megrázom a fejem, még mindig nem tudok ránézni, nem megy. Nem bírok. - Nem érdekel, Oliver. - szándékosan hívom a teljes nevén. Ékelem be a távot közénk, hogy még véletlenül se, sőt eszembe se jusson. Azt se akarom tudni, hogy mi van rajta. Látszik-e a száján Heli csókjának a nyoma. - Szerintem nem kértem nagy dolgot. Ezek szerint mégis. - megfordulok, hogy belenyomjam a cigim a virágcserépbe. - Őt is leintetted későbbre? Olyan szépen megkérted rá, hogy ne mint engem? - hogy kicsinálom meg megőrjítem? Ja, rettenetesen. Pont az látszott a fenti jelenetből, hogy így van. - Az inged meg a nadrágod majd beadom a szállodába. - tehát vegye biztosra, hogy nem fogok visszajönni ma éjjel. Előbb omoljon az egész szar a fejemre. Nem tudok neki mit mondani, mert csak ordítozni fogok. Jobb lelépni gyorsan, mint itt várni vele úgy, hogy nem vagyok vele. Ezt nem tudom benyelni, ma nem. Elmondtam, jeleztem. Mást nem tudok, ennél jobban nem megy. Vagy nekem nem megy. - Jó mulatást estére! - horkantok. - Még megfázol. - ha kint marad strázsálni velem, míg ideér a taxim. Persze ő nem tud megfázni valószínűleg.

+18Gúnyosa elhúzom a szám, végig mérem a fejem kissé oldalra billen, mint a ragadozó madaraké, akik éppen fókuszálnak a megenni kívánt pocokra, hogy aztán lecsapjanak. – El innen. – ismétlem meg a szavait, mintha valami talány lenne, végig gondolom, ő nem néz rám, én zavartanul bámulok rá. – Menekülésben mindig is elsőrangú voltál. – ki tanította ezt neked? Ki tanított arra, hogy a problémákat ne megoldd, hanem elfuss előlök, ahogy megannyiszor előlem. Menekülőművész a srác, de ideje lenne, hogy szembe nézzen velük, hogy egy kicsit kiálljon a szavaival is maga mellett, ne fusson, szaladjon. Felhörrenek, figyelmeztető a gesztus. – Okosan a szép száddal Hayden, nem a kutyád vagyok és nem is az egyik haverod, ha a pöcs sértett kiskamasz akarsz lenni, ne csodálkozz, ha úgy is bánnak veled. – ma este nem csak azért viszket a kezem, hogy Heli arcára felmázoljam a tenyérlenyomatom, de egészen lázba hoz ő is. Kezd egy kicsit sok lennie az egy városba jutó hisztérika mára. – Miért? Talán azt láttad, hogy hevesen csókolózunk, a kezem a halóinge alatt és éppen a csiklóját masszírozom, vagy a melleit majszolom? Ezt láttad? – mert látta, de ha végig is látta akkor sem láthatta ezt. Hiszen az egész 3 másodperc volt, míg döbbenet gyökeret vert bennem és lefagytak a tagjaim. De Hayden kezdi elpöccinteni az idegeimet, elég volt a babázásból vele. Kapjon magához.
Tüdőre szívom a füstöt megint. – De igazad van, bele kellett volna rúgnom kettőt. – mert nyilván azt nem várta ki, hogy kibontsam magam a csókból. Vádak, koholtak, elítélve. Tikk. – Nem érdekel… látom. – beszúr, hogy a teljes nevemen szólít, távolságtartás, igazi harag, csakhogy lassan bennem is fellángol a düh parazsa. Hátrébb lépek és a dühöm fellobban. – Direkt nem hallasz meg? Persze könnyebb haragvónak lenned, de túljátszod a szereped. – legyen akkor dühös, essen nekem, basszon hozzám szavakat, rendezzük jelenetet., a húga odafent bőg, ő idelent ordít Nagyszerű lesz. – Igen, még azon agyalok, hogy előtted vagy utánad bassza meg, mit javasolsz? Bár szerintem ő kevesebbet bír mint te, szóval eléd teszem, ha neked jó úgy. – lezárom a távolságot köztünk elé lépek, az ujjaim közé fogom az arcát, olyan durván, hogy az ujjaim a bőrébe vájnak, a húsát tolják. Közelebb lépek. – Fejed be ezt a gyerekes viselkedést. Megmondtam, hogy ő csókolt meg, ha nem vagy fasz, láthattad volna, hogy nem viszonoztam, hogy eltoltam, azt is, hogy visszaküldtem a szobájába és azt is, hogy lebasztam a viselkedése miatt. De neked csak a haragod számít, szegény, szegény Hayden megint elárulták. – lesajnáló a hangom, kiengedem a kezemből az arcát, pedig a bőre olyan puha és olyan finom, hogy harapni akarom, csókolni. A testén játszani, simogatni, már szeretkezni akartam vele eddigre, vagy éppen előjátékban lenni. De akkor legye igazán dühös. – Tarts meg. Barbarának tetszettél benne, majd felveheted az esküvőnkre. – kihúzom magam és egyet hátralépek, ha nekem ugrik legyen lendülete. – Bazd meg, te hisztis picsa. – gyere, legyél nagyon dühös, add ki magadból, gyerünk mire vársz? Meg sem moccanok, nem megyek be, megfázni amúgy sem tudok én maga vagyok az éledő tűz, de menten megütöm, lekeverik neki egy akkorát, hogy a feje körbe pördül.

Pont arra nem volt szükségem, hogy kijöjjön, főleg nem ezek után amit láttam. Már hátul kellene lennünk, csak nekünk, folytathatnánk amit elkezdtünk a színháznál, olyan tökéletesen forró csókja volt, hogy a tarkóm most is bizseregni kezd tőle. Lehetne ez, lehetne, hogy megint letilt magáról és a keményedő farkát simogassam a nadrágján keresztül. Lehetne ez is, de nincs. Mert neki a kibaszott húgommal kell smárolni. Egyszerűen annyira fáj, hogy képes emiatt a jelenlétével is felbaszni a vérnyomásomat kétszázra. Nem nézek rá a beszólásra, igaza van. Sokszor kezdtem menekülni ha valami nem tetszett, ha valamivel nem akartam szembe nézni. - Te pedig az ígéretekben. - visszaadom, nem érdekel mit csinált apám, akkor is képes volt itt hagyni egy büdös szó nélkül, évekig fel nem hívni, nem smárolni a húgommal ugyebár. Ha én menekülök előle, ő meg átbasz örökké.
- Mim vagy nekem? - ha már ennél tartunk, hogyan definiálná magát az én életemben? Nem a haverom, nem a kutyám, nem a barátom, nem a rokonom. Mi ő nekem, mit gondol? Hogy fogalmazná meg? A kérdés egyenesen neki van szegezve, bár meglehet erre semmilyen válasz nincs és nem is lesz, mert nem lehet rá válasz egyszerűen. Főleg nem hangosan kimondva. - Pöcs kiskamasz? Tehát ha valami nem tetszik, akkor pöcs kiskamasz vagyok? Hát baszd te meg! - jó, lehet, talán tényleg túlpörgöm és nem az lenne a megoldás, hogy elhúzzak, de mit kell csinálni ha nem akarok ott maradni mert az rosszabb bárminél? A gondolataim megállás nélkül ugrálnak, ráadásul nem tudok nem arra gondolni amit láttam. Folyamatosan előttem van a jelenet. Lehet felszínesebbnek kellene lennem, kifejlesztenem azt a nagyon erős pókerarcot amit neki is?
- Miért, csak akkor baszhatna fel ha azt láttam volna? Vagy nálad ezek összetartoznak, baszod? - hát visszafogni is nehéz az indulatot. Hozzuk már még egy szintre is, hogy amit láttam akár lehetne bármelyik felsoroltja. Bezzeg én mit kaptam bassza meg amikor csak feltételezett valamit a fejében anno, régen! Teljesen kicsinált és nem is hitt nekem, pedig látni nem láthatott semmit, a szavaimnak meg nem hitt. Vele ellentétben én viszont kurvára a két szememmel láttam!! Megfeszül az állkapcsom, hát ettől nem jobb egy szemernyit sem. Ha most még arra hajtunk, hogy az én rohadt hibám amiért láttam amit láttam, akkor monoklit pakolok a szép szeme alá mindjárt. - Túljátszom. - horkantok, mindjárt beskálázza nekem, hogy mikor mi és mennyire baszhat fel és eshet szarul. Óriási, hogy képes még a nyakamba tolni. - Had legyen az én kibaszott privilégiumom, hogy mit érzek! - emelkedik a hangom pedig itt nem szabad. Bárki meghallhatja és mindannyiunknak csak a problémája fog belőle származni. Ettől aztán pláne nem tudok megnyugodni, hogy az otthonomban még ki sem adhatom magamból a sok szart, mert rögtön jön az erkölcsrendészet és morálbíróság. A szavaira elönti az agyamat a szar, a pillantásom is elsötétül. Felé mozdulok, félúton ütközünk össze. - Még arra is azt mondanád, hogy nem is úgy volt. - gyökér mosollyal nézek rá, csak úgy fröcsköl a gúny a szavaimból, amíg az ujjai a húsomba nem mélyednek. Annyira meleg a keze, szinte éget. Az agyamat is égeti, a szívemet már elporlasztotta. Nem tudok a monológra mit reagálni és tökre logikusnak hangzik amit mond. Tényleg annak, hiszen Heli volt az ő szobájában és nem fordítva. Ha tényleg ivott felbátorodhatott ennyire? Attól még összesimult a szájuk, hát hagyta neki. Nem lépett bele a folyamatba. Főleg ezzel a lesajnáló arrogáns hangszínnel aztán teljesen hihetővé is teszi Bassza meg, baszd meg Oli! Baszódj meg! Elrántom a fejem, fújtatok az idegtől. Engem ne sajnáljon le, a kurva életbe! - Szegény Oliver, aki mindig az áldozat! Bezzeg ha engem kaptál volna rajta Barbarával! - az nekem napokig okozna sajgó élményt több ponton is. Most kell rövidre zárni mielőtt elpattan az agyam. Gyorsan elhúzok és feltalálom magam. A telefonom is kibaszom az első kukába, hogy véletlen se vetemedjek hívásra.
Arrogáns fasz, kiesik az a fél másodperc amikor a vérnyomásom cselekszik és erőből nem vágom szájon. Még a pillanaton se tudok elgondolkodni, sem azon, hogy nem ez az első alkalom, hogy idáig jutunk, vagy, hogy kurvára megérdemli mert geciskedik és lekezel, vagy, hogy ez teljesen jogos a részemről. Azt akarom, hogy fogja be, ne magyarázzon, ne kezeljen le. Megropogtatom az ujjaimat. - Rögtön el is veszed? Még ma? .- mély levegőt veszek és hátrébb jövök tőle, minden izmom sikoltozik, felpumpál az adrenalin. - Sietsz. Jó mély csók lehetett. - értem hogyan értette, a geiskedést is kiérzem, azért csinálom én is. Hátrálni meg azért kell, mert túl közel van. Vagy én hozzá és nem tudok lenyugodni, nem megy. A közelében sosem. Beintek neki. Picsa?

+18Nagyot sóhajtok és még mélyebben slukkolok az arany végű cigarettából, az agyvizem kezd felmenni, pedig beszélgetni jöttem után, sőt egy jót szeretkezni, vele lenni, csókolni a mocskos kis száját,  de most a dühe villog, mint egy becsapni kész villám és én nem menekülök, beleállok, széllel szembe hugyozok jószerivel, mert tudom hogy megbékíthetetlen és itt tartani sem tudom, ha ő maga nem akar maradni. Vállat vonok, én hazudok ő menekül. Sakk-matt. – Ez egy kiváló kérdés Hayden, az, hogy minek nézel és ki vagyok elég messze esik jelenleg egymástól. – kid vagyok mesélj? Nem olyan régen azt hittem, hogy a szerelmed, de ez most bedőlni látszik, mert nekem nem jó ha valaki ennyire nem ön azonos és nem bír uralkodni az érzésein, túl nagyot kockáztatok. – Nem, akkor vagy az, amikor ilyen rettentően hülyén viselkedsz, valamire, amiben nem hibáztam. – mert valóban nem tettem, Helit nem lökhettem el magamtól, nem üthetem meg és nem dobhatom ki a szobámból, nem a saját házukban és amúgy sem, mert el fogom venni. Mégis mi a faszt kellett volna tennem? Megtaposnom?
Még egy mély levegő, megállom, hogy ne üssem meg, ne keverjek len neki egy amolyan józanító pofont, mint gyerekkorában nem egyszer, amikor a hisztéria elragadta. Jobb már Hayden? Nem, gyűlöllek. Jött a válasz, a sértett, a hiú, de végül mindig az ölembe simult, nekem dörgölte magát és belátta, hogy túl reagálta a dolgokat vagy én hízelegtem ki, nincs és nem is volt jelentősége akkor sem, mert csak annak volt, hogy mi együtt vagyunk valahol. Most is együtt kéne lennünk, elbújva a világ elől, éppen egymás száját kéne falnunk, meg egyéb testrészeit. – Nyilván nem, de úgy viselkedsz, mintha azon kaptál volna, hogy éppen előttem térdel és tolom benne tövig. – na akkor mehetne ez a gyilkolás, de megértem persze… Én már a térdemen fektetném keresztbe és a seggét verném, aztán… nem. Most nem erre hajt ez a beszélgetés. Kezdek kibaszott ideges lenni, a vérem mégis hűvösen folyik a ereimben, mintha a tűz most jeges lángokat lövellne belém. Lehet jobb így? Menjen, talán túlélem… nem nem hiszem, belepusztulok, de lehet nem is baj, ha ma innen lelép? – Senki nem azt kétli, amit érzel, azt vonom kétsége, hogy a jelentősége akkor annak, ami történt, hogy neked harakirit kéne elkövetni. – a hangom is hideg, kezd kiakasztani és esküszöm nem lesz ennek jó vége.
Összeérünk, ahogy egymás felé mozdulunk  az indalatok szikráét vetnek köztünk, két összemozduló test, ahogy ömlik belőlük a harag, mert noha a hangom rideg, mégis felbasz a hülyeségeivel.  – Vigyázz a szádra. – sóhajtom közénk halkan és le is pillantok rá, mert kurva szexi, hogy ilyen ideges, megveszek. – nem hazudtam neked, most se állíts be hazugnak. – rámarok az állára, a húsa melegen lüktet a kezem alatta élő, lélegző szervezete van, olyan, amitől elolvadok, amit magamnak akarok, a pulzálásból akarok erőt nyerni magamnak. A szavaim célba érnek vagy sem, nem számít, elengedem, ahogy elkapja a fejét. Ennyi mennyi harag, csak úgy perzsel belőle. Elnevetem magam , legyen még idegesebb. – Percig nem vagyok áldozat, ebben az esetben most valójában elszenvelgője voltam a TE haragodnak és nem az ő csókocskájának. – sziszegve, suttogva veszekszünk, mert azért a házat nem lenne ildomos felverni, biztos vagyok benne, hogy így van egy fül ami hall minket. – Az neked nagyon fájna barátom. – csúnyán elmosolyodom, mert tudjuk mind a ketten, hogy nem a tenyeremmel verném el a seggét. Nem csak.
Meg akar ütni, tudom. De bebaszna, ha meg merne, akkor a gyerekkora minden tanítása semmit sem ér, akkor nem tiszteli benne, a mesterét, amivé kinőni terveztem magam, akkor megbuktam. Mert, ha nem akkor még mindig térdre kérhetném egy jól hangsúlyozott szóval, akkor cselekednie kéne reflexből, ha megüt, akkor mindennek vége. És vagy elölről kezdem vagy nem. – Ma már nem, elég késő van. – felé lépek, ahogy ő menekül, úgy követem. Felpumpál az ideg. Most van elegem. – Elég! – parancsol a hangom és tudni akarom engedelmeskedik vagy sem, maradt benne a tanításból vagy semmi sem. Ha semmi sem, lehet elengedem a taxival és másként kezelve majd, másnak. Úgy raktam össze gyerekkorából magamnak, hogy a hangsúly erősebb legyen az ösztönnél. – Térdre! – újabb utasítás, aminek elképzeléseim szerint nem fog engedelmeskedni, pedig kéne neki, akkor tovább beszélgetek vele, de ha mégis felülírja az akaratát a parancs végrehajtása, akkor még van remény számunkra. Neki és nekem is egyaránt. Felemelem a fejem, várok.

Sejtettem, hogy meg fogja kerülni a válaszadást ezzel teszi még nehezebbé az egészet. Mindig könnyebb a téma felett átbeszélni, belekötni valami egészen mást mint kinyögni egy nyílt választ. Annyira le tudnám pofozni ezért, hogy a tenyerem is bizsereg a fene nagy vágyakozástól. Pedig másra készültem, sőt úgy zsizsegtem odafent még, mint aki az első randijára készül. Ebben lenne is valami igazság, mert utoljára öt éve volt bármink lebeszélve együtt, tehát bizonyos értelemben ez az első lenne. Lett volna. - Aha, azért nem válaszolsz rá. Mert messze esik. - na elmész a fenébe, Oli! Egyáltalán nem kellett volna kijönnie ide. Dumálhatna anyámmal a nappaliban két ital mellett, aztán felmehetne a menyasszonyához, vagy magára zárhatná a szoba ajtaját. Akármi. Mit gondolt mi lesz ha idejön? Kezdi felnyomni a vérnyomásom azzal, amit mond. Sértett kiskamasz aki hülyén viselkedik. - Ha jól értem azt szeretnéd, hogy szarjam le és meg se szólaljak? Le se reagáljam? - cinikus a kérdés, hát ez az elvárás? Kettőnk közül ő a politikus, az ő arcát vizslatják minden alkalommal a kamerák kereszttüzében, nem az enyémet. - Legyek hűvös, mint mikor te megjátszod magad? Tényleg ezt szeretnéd? - mindig is uraltak az érzelmeim, talán mert kölyökként túl hamar kerültem túl komoly érzelmek bűvkörébe és túl sok részét nem értettem az egésznek akkor sem. Kis híján nem nyelem le az összes füstöt amit beszívok. Mondd, muszáj neked rögtön a másik végletet a szemem elé vetíteni, mintha nem menne magamtól az, ami röpke hat hónap múlva mindennapos lesz közöttetek? - És te hogy viselkedtél amikor beképzelted magadnak Barbarát a színház előtt? - ugye, nem volt olyan régen hát gondoljunk vissza mi történt mielőtt elindultunk. Mondtam, világosan mondtam, hogy ne és leszarta, nem állt le, mert már a fejében létezett a kép amit nem akart onnan kiverni. Helyette nekem be. Na jó jó, ez nem lesz jó, ha közben közénk húzom a szexet, mert felrémlik az a forró szája amibe azelőtt élveztem bele, hogy történt volna bármi. Megkattanok annyira összekavar ez az egész mai nap, a tegnapi és ő is. Főleg ő. - Mégis kihozod, hogy nekem hogyan kellene éreznem. Szerinted nem így. Te biztos nem lennél kiakadva, ugye? - ezt a kérdést még magam sem hiszem el. Ki lenne akadva, de nem kiabálna. A hangját sem emelné fel és mindketten tudnánk, hogy miért nem. Egy életre emlegetném akkor is, ha nem én kezdeményeztem volna. Ez a hangsúly, a hűvösen csengő hangja már eleve mozgat bennem valamit. Valamit, aminek nem lesz jó vége. Talán tudatosan akarom felbaszni, mert ő is felbasz engem és véletlen sem, fikarcnyit sem akar kiengedni és átmenni megértőbe, kinyögni, hogy sajnálja, hogy ezt látnom kellett. Nem, rögtön a geciskedés. Rögtön.
- Kapd. Be. - vigyázz te a szádra, mindjárt ordítani fogok vele és leszarom ki hallja meg és ki nem. Ez is felbasz, hogy itt még azt sem lehet. A hangom sem engedhetem ki, mert meghallhatnak és akkor ennek az egésznek vége. Végérvényesen vége, ami jobban megijeszt mint bármi. Kurvára dühös vagyok, de belehalok ha megint elveszítem, ha már nem lesz nekem. A szájára téved a tekintetem és csak az a csók van előttem. Nem kellett volna látnom, ki vagyok élezve rá, hát folyamatosan leráz valamilyen indokkal. Ne fogjam meg, ne kapjam be, hozzá se érjek mert nem szabad. Nem hazudott, ez is olvasatfüggő. Megtörtént, tényleg láttam és a gondolatát nem bírom elviselni, egyszerűen belefulladok a féltékenységbe. Hogy történhetett meg? Nem lett volna szabad még fél évig . Fújtatva húzom el a fejem tőle, már megint túlságosan közel vagyunk egymáshoz, érzem, hogy bizsergek tőle. - Mert abban nem szenvedtél. Tudtam én. - rávillan a tekintetem mint aki a szaván fogta. Csókocska ide meg oda, az én haragomat elszenvedi, a csókjukban meg mit csinált? Kiélvezkedte a jövőjét mint előrejelzést? - Nem én kezdtem őt taperolni és nem is én tettem neki ajánlatot ma éjszakára. - ezt már tényleg közénk súgom, mintha titkot bíznék rá. Én nemet mondtam, miatta. Nem csókoltam meg a csajt. Miatta.
- Sosincs késő, szóljak az öregemnek? Odáig lesz. - hátrálok ki, mert gitárhúr formában rezegnek az idegeim és félő, hogy nem fog megállítani az, hogy hol vagyunk. Sem az, hogy nem kellene. Talán a vége is itt van, letelt a meghívóm mára, belekontárkodtam a családi idillbe, ideje visszasüllyednem a névtelenség semmijébe, olyanok között akiket le se szarok, nem fontosak és pont emiatt nem tudnak bántani. Nem kell magamnak lennem. A hangjára elnémulok, talán megérezte ezt a határt, ami át fog menni gusztustalan, gané sértegetésbe egymás részére és aminek jól ismerem a végét. Lelépek, ő marad. Visszatér az életébe, ahogy én is visszatérek az én életembe és ennyi nagyjából, kiürítjük a dobozt. Az meg, hogy mit érzünk mellékes marad. Hátat fordítok és egy isten hozzád baszd meg mellett készülök is elmenni innen, vagy legalább őt itt hagyni, nekem jó lesz kapun kívül is hát pont leszarom. A parancsszó úgy nyomul be a számba, mintha legalábbis a vérbő farkát tolná bele. Visszakérdezni sem tudok, sem hüledezni, hogy mi a faszt gondol pont itt? Most nincs itt az ideje. Semminek sincs itt az ideje. Megküzdök a szóval, a sokszoros jelentésével amivel bír. Lehunyom a szemem és végrehajtom a parancsot. A hideg kőre simulnak a térdeim, de nem nézek rá. Mintha meglasszózna egy lánccal és a selymes tenyerében lenne a vége. - Miért csinálod? - nehezen nyögöm ki a szavakat, nehéz a légvétel is, mert elindul a folyamat. Az izgatottságé, a rögzített reflex, ami felborítja a keringésem, ami alatt megfeszülök, fészkelődnék a ruhában mert a bőröm is érzékenybe megy át. Persze, hisz ilyenkor nem kellene, hogy ruhában legyek. Hátra hajtom a fejem, hogy lássam az eget és kapjak levegőt is.