Dél már egy órája is elmúlt, állapítottam meg elégedetten a karórámra nézve, ami azt jelentette, hogy a kisfruska, aki a mennyasszonyomnak képzelte magát, már egy ideje várt rám. Azon tűnődtem, hogy vajon melyik lenne az ideálisabb megoldás ebben az esetben: megjelenni ekkora késéssel, vagy egyáltalán inkább el sem indulni az ebédlőbe? Végül az előbbi opció mellett döntöttem, ki nem hagytam volna, hogy lássam a csaj megszégyenített ábrázatát, amiért már egy órája várt rám. S mivel a herceg és trónörökös én voltam, és nem ő, még csak a hangját sem emelhette fel ezügyben.
Testőrökkel és egyéb szolgákkal körülvéve indultam meg az ebédlő felé, nem siettem, elvégre mi okom lett volna erre. Kényelmesen haladtunk, majd aztán megérkezve az említett helyiséghez, megállva az ajtó előtt a két szolgáló nyitotta ki azt előttem, én pedig felsőbbrendűséggel burkolva körbe magam léptem be. Arcom rezzenéstelen volt, akár a jégszikla, egyetlen érzelmet sem lehetett volna leolvasni róla, ahogy megpillantottam a kiscsajt az asztalnál ülni. Nem túlzás azt állítani, hogy roskadásig volt tele a mahagóni asztal a legkülönfélébb ételekkel, amelyek minden bizonnyal már rég kihültek, mire én megérkeztem.
Az etikett úgy diktálta volna, hogy elnézést kellett volna kérnem a hölgytől, amiért ennyit késtem, sőt, még meg is kellett volna magyaráznom neki, hogy én miért késlekedtem ennyit a megjelenéssel. Nekem persze eszem ágában sem volt így tenni, mert ez a fruska abszolút nem érdemelte meg még a legkisebb figyelmet sem tőlem. Szemem sem rebbent, ahogy egy futó pillantást vetettem rá, miközben leültem. Jól látható volt, hogy a szégyenérzéstől könnyek gyűltek a szemébe, de ő minden tőle telhetőt megtett, hogy lenyelje szemtelen viselkedésemet, és még egy mosolyt is megpróbált kipréselni magából. Szánalmas!
- Mondja, Caela… - kezdett volna bele valamilyen témába a fruska vékonyka hangocskáján, mire egy éles pillantást vetettem rá.
- Magának de Lawall Herceg. Nem rémlik, hogy a tegeződést megengedtem volna Önnek – szakítottam félbe pofátlanul dorgálásommal, mire jól láthatóan a csajba minden szó belerekedt. Remegő hanggal elnézést kért tőlem udvariatlansága miatt, mire én csak felsőbbrendűen hümmögtem egyet. Valószínűleg ez után már nem volt mersze még egyszer megszólalni, amit értékeltem. Elvégre pontosan ez volt a célom mindezzel a viselkedéssel.
Kezembe vettem az első fogáshoz használandó evőeszközöket, majd amint a szolgák tányéromra helyeztek az ételt, vágva egy apró darabot abból, nyelvemre helyeztem azt. Még rágni is épphogy csak elkezdtem, amikor megéreztem, hogy milyen borzalmas íze volt neki, és nem herceghez méltóan visszaköptem a tányéromra, hogy ezzel is jelezzem, mennyire förtelmes ez az étek, még az evőeszközöket is visszatettem az asztalra.
- Azonnal tüntessék el ezt a mocskot előlem – szólaltam meg nem dühösen, nem mérgesen és nem is visszafojtott méreggel. A hangomnak pontosan ez a ridegsége volt az, ami félelmetes volt, s amire az összes szolga, akik velem jöttek, az asztalhoz lépve elkezdtek tüstént pakolászni. A jelenetet látva a kis menyasszonyom teljes döbbenetben ült előttem, és enyhe fázis késéssel jutott csak eszébe megszólalni.
- Én… én sajnálom. Én voltam az, aki az ételt készítette, azt hittem… - kezdett el szabadkozni, mire fagyos pillantásomat ezúttal ráemeltem.
- És, kérem, mondja, mégis mi volt a célja mindezzel? – kérdeztem tőle felvont szemöldökkel, miközben elővettem egy cigarettát, hogy rágyújtsak, amíg arra vártam, hogy a válaszát kinyögje.
- Én csak… sokan mondták nekem, hogy milyen jó szakács vagyok, azt hittem, ha megmutatom Önnek is a tudásomat, herceg, akkor majd jobban fog kedvelni – magyarázkodott, még mindig lenyelve a könnyeit, amin őszintén szólva, nagyon meglepődtem. Azt hittem, hogy már ennyitől zokogva fog kirohanni innen, de úgy tűnt, hogy még nem szégyenítettem meg őt eléggé.
- Megkedvelni? Magát? – horkantottam fel gúnyosan, mert már maga az elképzelés is teljes abszurdum volt. Látszott a csajon, hogy ezzel szíven szúrtam, elvégre gúnyt űztem ártatlan kis szíve őszinte vágyából, de én pontosan erre pályáztam: azt akartam, hogy fájjon neki.
Felállva az asztaltól, lassú léptekkel a fruska felé vettem az irányt, majd a széke mellett megállva még le is guggoltam, hogy egy szem magasságban legyünk: s hogy ő is jól lássa azt a fagyosságot és érzelemmentességet, mely íriszeimből áradt.
- Jól figyelj, mert csak egyszer mondom el – kezdtem bele lágyabb hangnemben, mely a fagyos tenger helyett inkább a békés tengervízre emlékeztethetett, továbbá szándékosan tegeztem le, hogy bensőségesebb légkört teremtsek a mondanivalómnak. – Egy pillanatig se hidd azt, hogy valaha is el foglak fogadni menyasszonyomként. Te számomra egy senki vagy, csak egy aprócska bogár, akit bármikor eltaposok. És ha továbbra is az utamban maradsz, akkor készülj fel arra, hogy minden másodpercben arra fogok törekedni, hogy minél jobban megszégyenítselek minden és mindenki előtt. Rémálommá teszem az egész életedet, a boldogságodnak a legapróbb csíráját is el fogom fojtani, ha pedig még így sem adnád fel, soha ne feledd, hogy bármikor képes vagyok irányítani az elmédet – fejeztem be mondanivalómat, a végén még gyengéden meg is simogattam a lány fejét, csak hogy fokozzam szavaim kegyetlenségét. – A helyedben én addig menekülnék, amíg még tudok – tettem még hozzá, majd meg sem várva a reakcióját felegyenesedtem, és a kijárat felé vettem az irányt, nagyot szívva a kezemben tartott cigarettából. Nem igazán figyeltem, hogy ezután mit tett a kis fruska, de azt még én is hallottam, ahogy hangosan zokogni kezdett. Valószínűleg az egész palota hallotta, mert csak úgy zengett minden folyosó a szánalmas bőgésétől. Én azonban nagyon is elégedett voltam, mert tudtam, hogy ezzel még egy szerencsétlen kérőt sikerült elüldöznöm véglegesen magamtól.

- Caelan – jött be édesanyám a könyvtárba, ahol éppen az egyik még nem olvasott könyvet bújtam. Csak szemeimet emeltem fel rá, jelezve, hogy hallgatom, de az olvasmányomat nem tettem le az asztalra, ezzel is jelezve, hogy nem vagyok kíváncsi sokáig a mondandójára. Egyébként is sejtettem, hogy mi kapcsán kívánt velem beszélni. – Tudom, hogy eddig sok mindent elnéztünk neked azért, mert a trónörökösi teendőidet maradéktalanul és kiválóan teljesíted, azonban ami sok, az sok. Nem fogom többé tűrni, hogy minden potenciális mennyasszony jelöltet elüldözz innen.
- És mégis hogyan kívánsz megakadályozni ebben, édesanyám? – kérdeztem tőle kíváncsian, mert nem most hallottam először ezt a mondatot tőle vagy édesapámtól. Eddig azonban minden kísérletük kudarcba fulladt azt illetően, hogy meggátoljanak engem abban, hogy elkergessem a kérőket. Emiatt ilyenkor mindig dühössé szoktak válni, tudva, hogy valóban nem tudnak tenni mindez ellen semmit, ezúttal azonban anya arcán diadalittas mosoly jelent meg. Erre pedig akarva-akaratlanul is letettem a kezemből a könyvet. Ez valami újdonság volt, egy új kihívás, aminek néztem elébe.
- Egy új testőrt nevezünk ki melléd – jelentette be, mire én értetlenül ráncoltam a szemöldökeimet.
- És egy új testőrnek mi köze van a menyasszonyaimhoz? – kérdeztem anyámtól óvatosan, mert tudtam, hogy a válasza nem fog tetszeni. Ez eddig túlságosan könnyűnek tűnt, biztos voltam abban, hogy van valami csavar a dologban.
- Az, drága fiam, hogy az új testőröd egy tűz elemű dzsinn lesz. Mivel eddig nem sikerült senki olyat találunk, aki egy kicsit is kihívás lett volna neked, úgy döntöttem, hogy valami újjal próbálkozok. Úgy vélem, hogy ez a dzsinn képes lesz változást elérni a viselkedésed kapcsán.
Csak nagyokat pislogva néztem anyámra, mert most hallottam tőle életemben legelőször ilyen nevetséges és egyben zseniális tervet. Őszintén nem számítottam, hogy egyszer egy ilyen fog megtörténni velem, de lám, csak megtörténik. Új kihívásra vágytam, hát megkaptam.
- Szeretnék egy fogadást kötni veled, anyám – pillantottam rá ravasz mosollyal.
- Halljuk a részleteket, fiam.
- Ha képes vagyok ezt a testőrt is elüldözni magam mellől, én nyerek, és te békén hagysz végre a házassággal. Ha viszont nem sikerül elüldöznöm őt egy éven belül, akkor te nyersz, én pedig hozzámegyek ahhoz, akit te mondasz – jelentettem ki magabiztosan a fogadás feltételeit, mert tudtam, hogy úgyis én fogok nyerni. Eddig soha nem veszítettem még semmiben. Látszólag azonban ezúttal anya is magabiztos volt, ezt sugározta a kiállása is.
- Rendben van, áll a fogadás.
S ezzel vette kezdetét minden.