VALAMIKOR A MÚLTBAN

Mostanra már nem rezzenek össze apám hangjától, ha meghallom a hátam mögött. S amennyire untam a partikat, mostanában annyira élvezem. Okom van rá, s nem azért, amiért apám hiszi, olyannyira boldogan.
- Mióta vagy ilyen jóban Payne szenátorral? - Áll mellém, ahogy a pezsgőt pörgetem a karcsú pohárban.
- Amióta elmondtam neki, mekkora egy tyúkagyú a pénzügyi tanácsadója - vonok vállat.
- Hogyan mondod?
- Jól hallottad - a csend, ami tőle érkezik, majd a kérdése, mutatja véleményét. Elment az eszem.
- De... tavaly cserélte le - kortyolok a pezsgőből.
- Igen. Bemutattam Ms. Rhalenek - tovább keringtetem az italom a pohárban, direkt figyelmen kívül hagyva a döbbent nézését. - És mert Ingriddel minden nyáron három hetet töltök a Bahamákon - a nem logikusan beszúrt információval, ami a szenátorhoz való kapcsolatomat tovább erősíti, hirtelen nem tudja hova tenni. Muszáj vagyok gúnyosan elmosolyodni. Vannak dolgok, amikben nem elég éles kés a fiókban, s ki is használják. Én is.
- Abba a botrányos nyaralásba a mai napig mész?
- Mert te aztán szűzkezű vagy ebben - talált, hallom, ahogy megakad benne a levegő.
- És, tetszik Ingrid? - Tud ő is ugrálni témában, csak nem látok benne logikát.
- Aha. Nagyjából úgy, mint egy vizilónak a kecske - leteszem a poharat az érkező, gyűjtő tálcára, rápillantva a picérre közben. Sokan lenézik őket, pedig ők aztán mindent hallanak. Ezért is vágyom hirtelen egy cigire. Andrew már kétszer nézett felém, hamarosan öt perc szünete lesz, s mind a ketten nagyon szigorúan követjük az előírásokat. Csak a kijelölt helyen gyújtunk rá. S nem azt, hogy a két, eltérő rétegből érkező nem bratyizik cigizés közben.
Lekapok egy töményt tartalmazó  poharat, s apám kezébe nyomom.
- Mrs. Tahiti kinézett magának. Ez a gyengéje. És gyorsan is hat nála - veregetem meg a vállát, s lelépek cigizni.

Már cigivel a számban érkezek, s egyből kiszúrom az új arcokat. Általában ugyanazokat a pincéreket veszik fel, mert elég nehéz titoktartásra késztetni az új arcokat. Az információ felér egy gyémánttal, olajhordóval. Pont ezért cigizek én is velük.
- René új csaját láttad már? - Andrew nem kertel, a legfőbb hírvivő, csoporton belül.
- A flitteres-tüllös álszőkét? - Adok neki is tüzet, majd én is rágyújtok. A választ azonban meg sem hallom, mert egy új arc hajol felém. S nem egy pincér az. Adok neki is tüzet, s figyelem. Fogalmam sincs, hogyan és merre megy a beszélgetés, ahonnan már ketten lépünk le.

Morogva vonom a fejemre a párnát. A Nap éppen az arcomra süt, de sokkal inkább a fejfájásom ébreszt fel. Vissza akarok aludni, morgok még egyet, s inkább becsukom a szemem.
Már-már félig benyelt az álom, a testem azonban reagál a mixer zörgő hangjára, megrezzenek.
- Kuss - pakolom a fülemre a párnát, a zaj abba is marad. A fejfájás nem.
Már nem megy visszaaludni, s inni is kéne valamit, mert ebből nem csak egy napos macskajaj lesz.
Morogva ledobom a párnát a fejemről, s belőle alig kilátva, megpróbálok felülni, de a fejem megadja magát, hanyatt borulok, vissza.
- Óbasszameg... - koppan a fejem, erősen. Nem ágyon vagyok. Most az sem érdekel, hol vagyok, csak a fejem létezik. Leveszem a szememről a kezemet, egy pohár alját látom.
- Mi ez a libafos?
- Ha tudom, hogy ilyen morgós medve vagy másnaposan - felhorkantok, mert sokak szerint józanul sem vagyok különb egy balfasznál, félbeszakítva a mondatát, akinek ismerős a hangja, de honnan. - akkor kidoblak a taxiból, hazafelé menet.
- Fúj, taxival jöttem?
Feltolom magam az ágy lábához, nekidöntöm a hátam, s elveszem a poharat, beleszagolok.
- Meg akarsz ölni? - fintorodom el a szagára.
- Ha nem láttam volna néha a mellkasod emelkedni, azt hittem volna, megtettem - csendesen alszom, darab faként, ez mások számára ijesztő.
Felhajtom a felét a pohár tartalmának, s végre a hang irányába is nézek.
- Á, te vagy az, az estéről. A tegnapiról - mutatok rá a mutatóujjammal, a poharat fogva.
- Tegnapelőtti?
Kikerekedik a szemem, kis híján kiköpöm a kortyot, mire felnevet.
- A tegnapi. A látványért megért egy próbát.
- Éppen olyan kedves vagy, mint én.

A napsütés éppen annyira kellemesen meleg, hogy kitelepszem a teraszra, az étterem előterében. Itt most nyugodtabban tudom átnézni az anyagokat. Szárnyaimat széttárom, van elég hely, s azt is figyelmen kívül hagyom, hogy a gondolataimat, ahogy haladok a munkában, követi a tartása, és a rebbenése is. Az árnyékra bosszúsan pillantok fel.
- Takarsz - még időben korrigáltam a takarodj szót, ahogy felismerem az arcot.
- Mi ez? - A felém nyújtott borítékra nézek, majd rá. - Ha zsarolni akarsz, baromi rossz ajtót találtál meg - temetkezem bele az anyagba.
- Valóban zsarolni akarlak, de kurvára nem azért, amiért a te csökkent agyi látásod gondolná.
Megfagyok egy pillanatra. Ilyet sem hallottam még, hogy valaki lehülyézzen.
Egy ideig nézem a borítékot, aztán kikapom a kezéből.
- Túl jó vagyok arcmemóriában - aztán kinyitom a borítékot, s nagy merészen kihúzom a lapokat. Kikerekedik a szemem, ahogy megnézem, hol lassabban jár a kezem, hol gyorsabban, ahogy hajtom egymás alá a lapokat. Fel sem tűnik, hogy iszik egyet a hozott borból, s helyet foglal. Leteszem a napszemüveget az asztalra.
- Ezt mikor csinál...tuk? - felnézek, de addigra már közel hajol hozzám, kezeim ösztönösen fognák a vállát, hogy eldobjam magamtól, de ekkor megérzem a csókjának ízét. Ismerős, kellemes, bizsergető, leér a talpamig, majd felcikázik a fejem tetejére, s ott marad, szárnyaim kifeszülve rezegnek, végül beleolvad ruháim ráncainak vonalába. A kezem viszont a tarkója felé kezd vándorolni.
- Tehát innen tudod, melyik bor a kedvencem? - Lengetem meg a fotóköteget.
- És semmi mást. Vagyis de, egyvalamit igen - néz végig rajtam, de abba belevörösödök.. - Nem vagy egy árulkodós, a bor sem kotyogtatott ki veled semmit - eléggé önelégült vigyor ül ki a képemre. - Aztán megtudtam, ki vagy, s most már tudom, miért is rajongtál annyira a maszkokért - ül vissza a székre, rákönyökölve az asztalra.
- Vannak még maszkjaim.... - néz rám. Visszateszem a képeket a borítékba, s az asztalra dobom.
- Nem érdekel - belemetkezem a munkába, mit sem sejtve arról akkor még, hogy nem csak egyszer bukkan fel a képekkel újra, s partikon, mire igent mondok a maszkokra. Apám egy életre elintézne, ha tudná, modellkedem.

Már vagy negyedjére veszem le és teszem fel a szemüvegem. Egyáltalán nem akarom sem elhinni, sem elfogadni, mit látok. Az első lukat fél éve vettem észre, s azóta módszeresen göngyölítem fel az információkat, kapcsolatokat. S egyre inkább nem tetszik. S nem az első részlet, amivel sok, befolyásos embert sarazhatnék be, kirántva alóluk a piros szőnyeget. Meg sem érdmelik, hogy ott legyenek, ahol vannak.
Fél évvel később névtelenül feladott csomag érkezik az egyik helyi kapitányságra, részletes információkkal, alátámasztott bizonyítékokkal.