Még nincsen egy hete sem, hogy megérkeztem Wahingtonba, de vissza kellett utaznom Los Angeles-be. A film amiben most szerepelek, úgy volt, hogy minden én részemet felvettük és most békén hagynak pár napig hagy pihenhessek, de persze ez nem így lett. Két jelenetem rosszul sikerült felvenni vagy még változtatnának rajta vagy valami ilyesmi. A pótforgatás után két nap múlva lesz egy esemény, ahová el kell mennem, mert jelöltek egy kategóriában. Nem akartam egyedül eljönni, a bátyámat bármennyire akartam megkérni, neki ott a munka és nem akartam ilyenekkel terhelni, pedig szerintem eljött volna velem, csak nem 1 napra jöttem vissza. Szóval nem akartam egyedül lenni, ezért egy nagyon jó legjobb barátomat kértem meg, hogy jöjjön el velem az eseményre. Én előbb jöttem a forgatás miatt, ő holnap reggel érkezik, ha minden igaz. Hotelben fogunk lakni ebben a pár napban. Reggeliben érkeztem meg LA-be. A reptérre értem jöttek, onnan mentem is a forgatásra egyből. Estig elhúzódott az egész forgatás, pedig azt hittem hamarabb végzünk majd. A hotelbe érve, a szobánkba mentem és egyből az ágya vetettem magamat. Egy forró fürdő jól esett volna, de nem bírtam! Másnap reggel  kissé sokáig aludtam. Gyorsan összekaptam magamat, valamit ettem és ittam egy nagy bögre kávét is, és elvitelre a barátomnak is csináltam egyet. Ha nem kéri majd megiszom én. A kocsimat már elhozták  Wahingtonba szerencsére, de már meg itt nem tudok mivel menni, ezért erre a pár napra bérelek egy kocsit, hogy tudjunk menni mindenféle helyekre,ha szeretnénk majd az esemény előtt. Úgy is lesz 1 egész meg egy fél napunk arra ha akarunk valamerre menni nemcsak a hotelszobában punnyadni. Bár én annak is nagyon tudok örülni. A barátom gépe körülbelül 10-re érkezik meg, én pedig  bent vártam rá. Baseballsapka és napszemüveg van rajtam, hogy ne ismerjenek fel. Most nem akarok paparazzikat! Bár mindig a legváratlanabb pillanatokban tudnak felbukkanni.

Megáll a levegőben a kezem a jegyzettömbbel.
- Hogyne, természetesen.
Értekezlet vége, s a főnök még kéri, maradjak. Most lesz végem, rájöttek, hogy én voltam, aki bemártotta őket!
Mégis lazán, de feszült érdeklődést magamra húzva, hogy miért is maradtunk négyesben, várakozom.
- Mint tudod, megüresedett egy hely, elég sajnálatos módon.
Erre tényleg őszintén tudok reagálni. Merthogy nem akartam, ez legyen a vége. Furdal a lelkiismeret.
- Szükségetek van egy kisegítőre - bólintok.
- Nem éppen.
Csodálkozva nézek a főnökömre.
- Te vagy a legrégebb óta az osztályon. Akit hoznánk, nem lenne képes áthidalni a pillanatnyi káoszt úgy, hogy közben a feladatok is haladnak a maguk módján. A többiek is rád szavaztak.
Összecsücsörítem a szám. Olyan csapdaszaga van, hogy a nyúlcipő már ott virít a lábamon. Mégis feldobok egy mentőkártyát.
- Á, értem. Nem inkább azért, mert az apám szenátor? - A keserűségem és csalódottságom őszinte. Ha tudnák, hogy mindjárt kiugrik a szívem a torkomon!
- Nem. Eleget bizonyítottál, és ide nem akarunk egy külsőst betenni. Úgy hallom, hosszú hétvégét terveztél. Mire visszajössz, az irodádat átteszük Johnéba - s azzal minden teketória nélkül felállnak, és kimennek.
Egy ideig csak meredten tudok ülni a széken, majd előrehajolok, a két kezem közé teszem a fejem. Mindjárt elájulok. Csapda-csapda-csapda, egyértelműen ezt szajkózza a megérzésem, ami eddig sosem hagyott cserben.
Örülnöm kéne, de tudom, hogy az is megszokott, ilyen fiatalon egy ekkora kinevezés feszélyez is, így ehhez nyúlok.
Meg vannak számlálva a napjaim.

Kis pirula felszálláskor, és máris jót pihentem az út alatt. Elaludni nem akartam teljesen, vész esetén azért tudjak cselekedni, főleg, hogy vannak szárnyaim és segíthetek is. Nem igazán foglalkoztat az ilyen hősködés, de megteszem.
Az előző éjjel fotóztunk, a kevés alkohol nem szállt annyira a fejembe, a képek mégis jók lettek, s ki is mosta a végítélet érzését belőlem. Megtettem, tudva, hogy ez lesz majd, így min aggódjak? Addig élem az életem. És ásom az ő sírjukat is, ha már az enyém szépen mélyülget. Csak mást nem akarok belerántani, akinek nem kéne majd benne lennie.

A leszállás után hamar megvolt a csekkolás, s kapom le a poggyászom a futószalagról, s megnézem még egyszer az üzenetet. Várni fog rám, hiába mondtam neki, megvárom a hotelben, ha nem akar akkora nyilvánosságot.
Ahogy kilépek a folyosón, keresem az alakját, körbenézek. Meglátva, intek felé, a derekamig felemelt kezemmel, s elindulok felé.
- Meg sem ismernélek a sapkában, ha nem tudnám, hogy nézel ki - átölelem, s arcomat érintem hozzá, üdvözlésképpen. Utálom a csókokat, legalábbis a lánypajtisokat. Kiráz tőlük a hideg.
- De még így is istenien nézel ki - fogom meg a poggyászomat, s indulunk kifelé.
- Van még ma elfoglaltságod, vagy.. elrabolhatlak? - pillantok rá, én is felveszem a napszemüvegem, az erős fényt nem kedvelem, a levegőt igen, szét is terjesztem szárnyaim, ahogy kiérünk a kocsihoz.
- Milyen volt az itt tartózkodás? - mindig sűrű napjai vannak, arra emlékszem.