That, my dear |
is what makes a character interesting, their secrets.
|
Here we are kings and queens of the world | Jelenleg 8 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 8 vendég Nincs A legtöbb felhasználó (73 fő) Csüt. Szept. 19, 2024 11:46 pm-kor volt itt. |
| | Miriam Lilianne Griffiths | |
| | |
---|
Szer. Feb. 24, 2021 4:14 pm |
Miriam Lilianne Griffiths Sweet as sugar, cold as ice. Hurt me once, I'll break you twice. Becenév Mir, Mira, Lily, Anne, ML Foglalkozás Mindenféle alkalmi munka Születési hely és idő Washington DC, 1976. 12. 24. Családi állapot Szingli (áleljegyzett) Beállítottság Heteroszexuális Dzsinn Szolgáltatás Kaya Scodelario Erösségek Számos erősséget fel tudok sorolni, amik mind lehetővé tették, hogy életben tudjam tartani a családomat, mióta anya meghalt. Ilyen a megfontoltság és felelősségtudatosság. A feladataimat mindig komolyan veszem (talán túlságosan is), és addig nem nyugszom, amíg maximalizmusomnak eleget téve ki nem hoztam abból a legtöbbet. Emellett rendkívül jó fotografikus memóriával is rendelkezek, ami szintén nagyban megkönnyítette a különböző pénzügyek intézését. Mindig határozott vagyok, tudom, hogy mit akarok, és azt hogyan érjem el. Emellett nagyon határozott elveim és véleményem van, amikért a világ végéért is elmennék. Ezen kívül egy dologban vagyok még említésre méltón tehetséges: az pedig a zongorázás. Mindig is az volt az álmom, hogy zongoraművész legyek, a kaszinóban sokszor játszottam is, de mióta azt is elvették tőlünk, már nincs lehetőségem játszani. És sajnos az nem is fogja megoldani a pénzügyi helyzetünket. Gyengeségek Túlságosan komolynak és karót nyeltnek szoktak egyesek mondani. Az utóbbit azért, mert mindig céltudatos vagyok, az előbbit pedig azért, mert az valóban igaz. Már rég elfelejtettem, hogy milyen felszabadultnak lenni, hogy milyen szívből jövően mosolyogni, milyen gondtalannak lenni... Nem is igazán tudom már, hogy milyen érzés felszabadulni, lazítani kicsit. Gyűlölök segítséget kérni, ha lehet, mindent egyedül oldok meg inkább, és még ha ez nem is jön be, akkor sem opció az, hogy várjam, más oldja meg a gondjaimat. Képtelen vagyok nyugodtan ülni, mindig bennem van a tettvágy, és maximalizmusom miatt mindig találok valamiben kivetni vagy kritizálni valót. Emellett haragtartónak és bosszúállónak is tartom magam, habár nem az vagyok, aki rögtön visszavág, hanem inkább az, aki először mindent alaposan megtervez, és azután adja vissza kamatostul azt, amit kapott. Emellett túlzott határozottságom és erős véleményem miatt mindig kimondom azt, amire gondolok, mégha ezzel másokat meg is bántok. Nem szoktam ezzel azonban különösebben foglalkozni, kivéve, amikor a húgomat sértem meg ilyen módon... Azután mindig lelkiismeretfurdalásom van, amim nekem tényleg ritkán szokott lenni. Rossz szokásom ezen kívül még a dohányzás is - amikor nagyon stresszes vagy ideges vagyok, akkor mindig muszáj rágyújtanom. Persze, mások ilyenkor sírnak, de én utálom azt is, ha valaki gyengének és sebezhetőnek lát, épp ezért akkor is erősnek mutatom magam, amikor belül már összetörtem. Mondhatjuk, hogy emiatt a szívem is egy kissé megkeményedett. Család Tudtátok, hogy Japánban létezik egy szó kifejezetten a túlhajszoltsági halálra? Bizony, az ő társadalmukban nem ritka az a jelenség, hogy az emberek olyan sokat dolgoznak, hogy a szerveztük már nem bírja tovább a strapát, és egyszerűen feladja a szolálgatot. Hogy miért is beszélek erről? Kezdjük is inkább az elején. A Griffiths család tagjai mindig is különböző dzsinn klánok vezetőinek a jobbkezeiként szolgáltak, leginkább tanácsadói szerepkörben. Sokan úgy is neveztek minket, mint a vezetőcsinálók - ez is mutatja, hogy milyen régbe visszanyúló, mély tiszteletnek és megbecsülésnek örvendett a családom. Persze egészen addig, amíg az apámra nem került a sor, hogy betöltse ezt a szerepet. Tudjátok, alapvetően ó harmadik gyerek volt, a bátyjait készítették fel a tanácsadói munkára, egy váratlan balesetben azonban mind a szülei, mind a két bátyja meghalt, és így rámaradt az, hogy helytálljon, bármilyen előzetes tudás és felkészítés nélkül. Mondhatom, nem is járt sikerrel. Anya viszont egy rendkívül okos és intelligens nő volt, ő volt az, aki apa helyett is ellátta a tanácsadói munkát, miközben ő állandóan szerencsejátékokon függött. S bármennyire is tűnt anya legyőzhetetlennek, ahogy teltek az évek, úgy egyre kevesebbet evett és aludt, majd meghalt. Túlhajszolta magát. A családunk igazán ekkor indult meg a lejtőn lefelé. 14 éves voltam ekkor, úgy éreztem, hogy én vagyok az egyedüli, aki képes nagyjából még vezetni ezt a családot, de persze egy kis fruska ugyan mit tehetett volna a klánvezérért? Az ellenségeink persze hamar eltávolítottak minket az útból, elkobozták a birtokainkat, és korábbi hírnevünk is odalett. Ugyan máig nem felejtette el senki, hogy kik is a Griffiths-ek, de már rég nem számolnak komolyan velünk. Ezt követően egy kaszinót vezettük, ami még a birtokunkban állt, apa azonban képtelen volt felhagyni a szerencsejátékkal, így öt évvel ezelőtt még ezt is elvették tőlünk. Egy csodás családtörténet, igaz? Egyetlen jó dolog van azonban ebben az elfuserált családban, ez pedig az ikerhúgom, Lysandra. Az ö személyisége szöges ellentétben áll az enyémmel, ő kedves, gyengéd és imádnivaló - ő egy szép virágszál, míg én egy tüskebokorra hasonlítok. Ettől függetlenül, ő az én mindenem. Torteneted - Ms Griffiths? A kaszinót kellemes zenehang töltötte be – kivételesen nem én játszottam -, aminek ritmusára a karomon doboltam, mikor felcsendült egy mély férfihang a hátam mögül. Apánk helyett is én voltam az, aki karban tartotta és vezette ezt a helyet, így nem illetődtem meg a megszólításon, csak visszafogott, ámde illedelmes mosollyal az arcomon fordultam az érkezők felé. - Miben segíthetek Önöknek? – kérdeztem udvariasan, miközben lopva végig pillantottam a három öltönyös férfin. Soha nem láttam még őket, így biztosan nem fordultak meg nálunk egyszer sem. Kiváló fotografikus memóriám volt, bármit könnyedén megjegyeztem, amit láttam, és ezekkel a férfiakkal soha életemben nem találkoztam még. Persze, bármilyen ügyben jöhettek, így nem feltételeztem egyből a legrosszabbat róluk, mégis egy kellemetlen érzés rántotta görcsbe a gyomromat. Volt valami a kisugárzásukban, ami semmi jót nem sejtetett. - Nos, mivel úgy tudjuk, hogy Ön ennek a kaszinónak az ügyvezetője, ezért kérjük, olvassa ezt el – felelte a férfi, miközben elővett az aktatáskájából egy A4-es méretű borítékot, és átnyújtotta azt nekem. Felvont szemöldökkel vettem azt át. Nem igazán értettem, hogy miért most, miért itt akartak megbeszélni velem bármilyen ügyet a kaszinóval kapcsolatban, de nem volt mit tenni, kénytelen voltam az ő szabályaik szerint játszani. Óvatosan felbontottam a borítékot, majd kivettem a gémkapoccsal összekapcsolt papírokat. A szöveget még csak végig sem olvastam, tekintetem egyből megakadt a dokumentum címén: Elkobzásra jogosító nyilatkozat. Igyekeztem megőrizni a hidegvéremet, és nem mutatni feltörni kívánkozó zaklatottságomat, miközben gyorsan végigfutottam a dokumentum tartalmát is. Kényszeredett mosollyal az arcomon pillantottam fel a rám nyugodtan váró férfiakra, miután végeztem. - Kérem, megmagyaráznák, hogy mégis mit jelent ez? Tudomásom szerint még van időnk a tartozások befizetéséig, ráadásul az összeg, ami szerepel a dokumentumban, sem stimmel. Ennél sokkal kevesebb összegről volt szó eddig – feleltem nyugodt hangon, igyekezve nem hagyni, hogy a hangom megremegjen. Hinni akartam abban, hogy mindez egy hazugság, vagy csak tévedés – évek óta én voltam az, aki kezelte a pénzügyeket, és aki foglalkozott apánk tartozásaival. Egyszerűen nem történhetett meg olyasmi, hogy valami elkerülte volna a figyelmemet. Mégis… lelkem egy darabkája pontosan tudta, hogy mi az igazság. Nem ez lett volna az első eset, hogy apának valahogy mégis sikerült megkerülnie minden óvintézkedésemet, és valahogy lenyúlnia azt a kevéske pénzt, amit félretettem, hogy aztán elverve azt csak még nagyobb adósságba taszítson minket. Nevetségesnek tartottam, hogy a lányának kellett nyakörvet tennie az apja nyakára, és őrködnie felette, nehogy valami ostobaságot tegyen, mégis így állt a helyzet nálunk. Évekig sikerült is visszafognom őt, de úgy látszik, ezúttal megtalálta a kibúvókat… - Nos, meglehet, Ön nem értesült róla, de Mr Griffiths a megállapodásunkat megszegve újabb adósságokat halmozott fel. A visszafizetéséről szóló szerződés alapján ebben az esetben jogunkban áll a kaszinót lefoglalni. De, kérem, ne aggódjon túlságosan, Ms Griffiths, alaposan fel fogjuk mérni a helynek az értékét, és az annak megfelelő összeget levonjuk a családja tartozásai közül. A változásokról majd a későbbiekben értesítjük Önöket. Addig is, a hét végéig van idejük elhagyni a kaszinót, ám, kérem, ne felejtse el, hogy csak a személyes tárgyaikat vihetik el – tette még hozzá a fekete öltönyös férfi, majd anélkül, hogy megvárta volna akár egyetlen nyikkanásomat is, sarkon fordultak mind a hárman, és elhagyták az épületet. Én pedig ott álltam egy helyben, teljesen ledermedve, amíg az agyam próbálta feldolgozni a hallottakat. Három napunk volt elhagyni a kaszinót, a helyet, ahol évek óta laktunk már, mivel elveszítettük a korábbi birtokainkat is apának hála. És most… és most már ez sem volt. Úgy éreztem, ha nem szabadulok ki szabad levegőre rögtön, akkor itt bent fogok megfulladni. Arcvonásaimat igyekeztem továbbra is rendezetten tartani, nehogy bárki is megsejtsen bármit is, de minden megtett lépéssel egyre kevésbé tudtam visszatartani a zokogásomat. Amióta anya meghalt, olyan keményen próbálkoztam, minden álmomat félretettem annak érdekében, hogy helyre tudjam állítani a családunk helyzetét, de most… most mindennek hiába. Miért is küzdöttem hát ennyire? Felesleges volt minden egyes perc, amikor visszafogva a könnyeimet erősnek mutattam magam a családom érdekében. Már rég megállíthatatlanul megindultunk a lejtőn lefelé, soha nem állt erőmben az, hogy megállítsam a zuhanást, pusztán késleltetni tudtam az elkerülhetetlent… De lám, most mégis csak földönfutóvá lettünk! Szinte úgy robbantam ki a kaszinó teraszajtaján, annyira vágytam a friss levegőre, a nyílt térre. A hideg esti levegő csípte minden egyes meztelen porcikámat, de a fizikai fájdalom össze sem volt hasonlítható azzal a kínnal, ami a szívemet tépte. A teraszon lézengett egy-két alak, mire rájuk üvöltöttem, hogy tűnjenek el innen, most azonnal. Mert már képtelen voltam tovább visszafogni a könnyeimet. Ott helyben, ahol álltam, a földre rogytam, és arcomat kezeimbe temetve tört ki belőlem a kétségbeesett zokogás. Úgy éreztem, hogy mindennek vége. Hogy a világom teljesen a darabjaira hullott, és mindennek az én szerencsétlen, átkozott apám volt az oka. Sokszor vágytam már erre, ám ez volt az első alkalom, hogy ilyen szívből jövő gyűlölettel kívántam azt, bárcsak az apánk örökre eltűnne a föld színéről, és nem tenné tönkre még jobban az életünket Lysandrával… Napjainkban - Lysandra! – rontottam be az ikertestvérem szobájába dühtől csillogó szemekkel. Általában hidegvéremről voltam ismert, de amint meghallottam apától ezt az új hírt, a vérnyomásom egyből a 200-at kezdte verdesni. – Teljesen elment az eszed?! – förmedtem rá a húgomra, miközben ő teljesen nyugodtan ült a piperés asztalánál, és fésülte hosszú, barna haját. Arcvonásai nem mutattak meglepettséget, így sejtettem, hogy tudta, miről volt szó. Ha lehet, a belőle áradó nyugalom csak még inkább irritált. - Most miért vagy úgy oda? – vonta fel ártatlanul a szemöldökét, miközben a tükörből pillantott rám. Még csak hátra fordulni sem méltóztatott! Üvölthettem volna akár torkom szakadtából is Lysandrával, őt akkor sem tudtam volna kihozni a sodrából most. Húgom nagyon érzékeny volt sok mindenre, és szavaimmal általában könnyen meg is bántottam, ezúttal azonban úgy éreztem, hogy lelkiekben minden féle reakcióra felkészült tőlem. Úgy ült ott a kis tükre előtt, mint akit már semmivel sem lehet meglepni. - Nem mehetsz hozzá Connor Lockwoodhoz – jelentettem ki ellenkezést nem tűrően, miközben hátrasimítottam a hajamat, majd karba tett kezekkel megálltam az ajtóban, hogy megakadályozzam, a húgom elmenekülhessen ez a beszélgetés elől. Igaz, nem úgy tűnt, mint aki ezen törte volna a fejét, de nekem volt egy olyan sejtésem, hogy hamarosan már inkább szabadulna meg tőlem. Csakhogy ez nem lesz olyan egyszerű. - És ugyan miért nem? Már minden el van rendezve – válaszolta ő, mire ezúttal rajtam volt a sor, hogy felvonjam a szemöldökömet. - Mert nem ismered egyáltalán őt. Biztosan tudsz te is a róla szóló pletykákról. Lys, az a srác két pillanat alatt szét fog szedni téged! – fakadtam ki, miközben megengedtem magamnak, hogy egy kevés kétségbeesés vegyüljön a hangomba. Azt akartam, hogy Lys hallgasson rám, legalább ebben az egy dologban. A húgom azonban szavaimat hallva sértetten felvonta az orrát, miközben felugorva a székéről felém fordult. - Hát ennyire ostobának és gyengének gondolsz engem, Miri?! Szerinted én nem tudom, hogy miféle dzsinnek mondják őt?! De van bármi más választásom?! Veled ellentétben én nem vagyok csodaember, én nem tudok egyszerre olyan sok munkát elvállalni mint te! Ez viszont egy visszautasíthatatlan lehetőség arra, hogy legalább egy kicsit tudjak segíteni a családunkon! – tört ki Lys, s habár szavai először dühösen csengtek, mondandója végére kibuggyantak a könnyek is a szeméből. Ezt látva az én haragom is egyből elpárolgott, mert rájöttem, hogy igaza volt Lysnek. Talán nem helyeseltem azt, hogy a pénz miatt menjen feleségül akárkihez, de mi mást tehettünk volna? Vagyis, egy dolgot tehettem: méghozzá, hogy találok neki egy sokkal jobb jelöltet Connor Lockwoodnál. - Tudom, és ne haragudj, Lys, nem így gondoltam – léptem közelebb a húgomhoz, miközben vigasztalóan átölelve a vállát leültettem az ágyra magam mellé. – Én csak nem szeretném, hogy bármilyen bántódáson essen, és félek attól, hogy az a férfi mit művelne veled. Te valaki sokkal jobbat, sokkal gyengédebbet érdemelsz… Nem egy ilyen pökhendi, felfuvalkodott hólyagot, akinek a legnagyobb gondja az életében az, hogy reggel milyen öltönyt húzzon fel – magyaráztam neki együttérző hangon, mire ő csak megrántotta a vállát. - Talán. De én is szeretnék végre tenni valamit a családunkért, Miri. Ki fogom bírni őt, én is tudok erős lenni – próbálta bizonygatni Lys azt, amiről mindketten tudtuk, hogy nem igaz. Ezt azonban már nem volt szívem a szemére vetni, így inkább csak egy halvány, meleg mosolyt küldtem felé. - Van egy ötletem – jelentettem ki, mire Lys kíváncsian pillantott rám. – Személyesen még nem találkoztál vele, igaz? – kérdeztem, mire a húgom csak nemlegesen megrázta a fejét. – Én fogok találkozni vele először. Kiadom magam neked, hogy kiderítsem, milyen ember is ő valójában. Ha úgy ítélem, hogy a rossz híre pusztán légből kapott kitaláció, akkor hagyom, hogy hozzámenj – jelentettem ki büszkén. Lys gyanakodva figyelte az arcomat, mert hátsószándékot sejtett, amivel nem is tévedett sokat. Mert valójában eszem ágában sem volt hagyni, hogy Lys hozzámenjen ahhoz a tuskóhoz. Vele ellentétben én nem kételkedtem abban, hogy a róla szóló hírek igazak. Ezért csak annyit kellett elérnem, hogy Connor legyen az, aki önszántából visszamondja az eljegyzést. - Megtennéd értem? – kérdezte óvatosan, mire széles mosoly terült el az arcomon. - Hát persze, Lys. Érted bármit – válaszoltam, miközben megpusziltam a feje búbját, fejben azonban már azon kezdtem el agyalni, hogy hogyan is tegyem tönkre ezt az eljegyzést. |
| Miriam Lilianne Griffiths Szolgáltatás☾ :
✤ You never know how strong you are until being strong is your only choice. ✤ Play by : Kaya Scodelario
☾ :
✤ Don't ya know I'm dangerous? Fire burnin' in my blood. I got this handled, I don't need rescuin'. ✤
Join date : 2021. Feb. 24.
|
Pént. Márc. 26, 2021 9:37 pm | Üdv köztünk Miriam! Love requires a sacrifice. But it's worth it. Abban a kérdésben, hogy a család az első, és a legfontosabb, úgy hiszem, ti dzsinnek, és mi, vámpírok könnyen egyetértésre jutnánk. Azt, amit te tettél a családodért, bármelyikünk utánad csinálná, mégis, iszonyatos erő kellhetett hozzá. Fiatal lányként, egy ilyen apával, azzal a tudattal, hogy mindent elvesztettetek, amitek csak volt, kezdve a vagyonotokkal, egészen a megbecsülésetekig, és a jó híretekig. Sokan nem tudnának együtt élni ezzel a teherrel, de nem te. Te tovább mentél, egy amazon elszántságával küzdöttél. De talán ebben a küzdelemben elveszett valami, amit nem fogsz tudni egyedül megtalálni. Ami pedig a húgod házasságát illtei...én nem ugranék bele ilyen könnyelműen ebbe a cserébe, de én én vagyok. Ha Connor valóban olyan borzalmasan körülményes, és irányításmániás, ahogy mondják, azt a te szabad lelked nem fogja sokáig tűrni. De, talán neki is éppen erre van szüksége, hogy valaki végre fellázadjon ellene, és megmondja neki, hogy a világ nem lehet mindig olyan, ahogyan ő parancsolja. Remélem, hogy ez a személy majd te leszel...egy biztos, a testvéredhez nem illene ő. És ki tudja, talán mégis megvalósul az a házasság...így, vagy úgy. Nem is tartalak fel továb, menj, foglald le ezt a különlegesen szép pofit, és vesd rá magad Connorra. Rá fog férni egy alapos leckéztetés. Üdvözöl: Florian |
| ArisztokrataPlay by : Timothée Chalamet
Join date : 2020. Sep. 17.
Hozzászólások száma : 147
| |
|
Engedélyek ebben a fórumban: | Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
| |
| |
| |