Hátára fordult teknős

Sietve trappolok a bezárt helyiség felé. Az utolsó pillanatban jött a hívás, de hát, ha menni kell, akkor menni kell. El kell szórakoztatni a foglyot, amíg Ő is ideér. Én kifejezetten jól értek ahhoz, hogy hogy szórakoztassam őket. Sőt, ami azt illeti, ők is nagyon jól tudnak szórakoztatni engem. Mindig megpróbálnak halandzsázni. Nincsenek tisztában vele, hogy már azelőtt tudom az igazat, hogy hajlandók lennének elárulni. De hát éppen ettől lesz olyan nagyon mókás az egész. Olyanok, mint egy hátára fordult teknős, aki kétségbeesett próbálkozik a hasára fordulni, hogy visszajusson a tengerbe. Csak épp, ők sosem érik el a biztonságot nyújtó tengert.
Intek az ajtó előtt ácsorgó fogdmegnek, majd minden habozás nélkül nyitok be a helyiségbe. A cipőm hangosan koppan a parkettán. Ez a hang tele van ígérettel. Az már más kérdés, hogy milyen ígéretekkel. Csak futólag mérem végig az ipsét. Ó! Egy „gyerekeim vannak!”-típus. Nem is tudom, mikor hallottam utoljára ezt a mondatot. Jó rég volt már.
-Tudom-tudom! Gyerekeid vannak. – integetek hanyag módon. Nekem egyébként viszonylag sokan szeretik bedobni. Felteszem, az anyai ösztöneimre próbálnak hatni. Valahol aranyos, hogy azt feltételezik, rendelkezem ilyennel. De az igazság az, hogy rühellem a pulyákat. Egész nap csak visítanak és hülye kérdéseket tesznek fel újra meg újra. Elképzelésem sincs, hogyan vágyhat valaki erre.
Töltök magamnak egy italt, majd a poharammal kényelmesen a szék mögé sétálok. Nem vagyok egy Mr. Heathen, én nem vagyok olyan ijesztő. De hát nem is ezért vagyok itt és nem ettől vagyok veszélyes. Leteszem a poharamat a pasas fejére, bár nem engedem el. Még a végén leejti nekem. De azért nyugodtan tarthatja helyettem.
-Azt csiripelik a madarak, hogy megpróbáltál meglépni. Gondolom… a gyerekeid érdekében tetted. – Persze, hogy nem. Őket gondolkodás nélkül hátrahagyta az asszonnyal együtt. Csak saját magára gondolt. Csak nem jutott valami messzire. -Szomorúak lesznek, hogy idén nem kerül PlayStation a fa alá, mi? – kérdezem, miközben megértően megsimogatom az említett fejet, amíg én aprót kortyolok az Aperolból.

Nem siettem el a megérkezést. Minek? Tudom hogy Sonja tudja kezelni a helyzetet, sőt még több dolgot is ki tud szedni emberünkből mielőtt odaérek mint akkor ha én ott lennék.
Okos kislány, az én nevelésem, meg fogja tudni oldalni. Mindig megoldja, mindig eljátszadozik a leendő áldozattal mint egy okos kiscica.
A kocsit leparklom a régi raktárépület felé ahová a fogdmegjeim ezt a simlis kis köcsögöt zárták. Sonjára bíztam hogy figyeljen rá míg odaérek, hisz tárgyalnivalóm volt még a Mirageban nem messze onnan.
Megigazgatva a zakómat veszem a belső helyiség felé ahonnan kihallom a hangját és a cipője koppanásait.
Apai büszkeség terül szét a mellkasomban hiszen én tanítottam meg így kihallgatni és egy kis várakozás után benyitok a helyiségbe.
- Szervusz kicsikém - sétálok oda hozzá és a fejére simítok gyengéden kicsit megborzolva szőke fürtjeit - Mit tudunk, avass be a részletekbe kérlek - sétálok beljebb lassan kibújva a zakómból és leterítettem az egyik közeli székre.
Fél kézzel kzben töltöttem magamnak egy pohár whiskyt. Persze a telekinézisemet használtam. Annyit nem sétálok. A pohár odareppent hozázm és előttem lebegett míg feltűrtem az ingem ujját.
- Komolyan azt hitted hogy meg tudsz lépni előlem? Előlünk? Hát mégis mit gondoltál Ronnie...? Avass be hadd próbáljam meg megérteni a gondolkodásodat - megfogom a levegőben lebegő poharat és belekortyolok. A szemeim közben Sonjára siklanak, várom hogy jelezzen ha a fickó hazudik. Mindig hazudnak. Ő pedig az én személyes kicsi hazugságvizsgálóm.
- Uram én nem akartam meglépni... Nem nem én... én éppen úton voltam Önhöz... A bevétellel! Ahogy minden csütörtökön! - ebegett habogott a szemöldököm pedig felszaladt.
- Kezdjük előlről jó? - hajtottam le az italt és lecsaptam az asztalra a poharat - Miért akartál meglépni a pénzemmel Ronald? Jobb ha őszintén válaszolsz, az a szőke szépség mögötted minden egyes gondolatodat tisztán hallja.

Részemről ráérünk, elvégre részben ezért vagyok itt. Meg aztán van, amit meg tudok oldani a Főni helyett, akkor minek cseszné el vele az idejét, amikor más dolga is van? Egyébként is szereti, ha itt vagyok ilyenkor, mert így nem nagyon működik a mellébeszélés. Ez az ő dolgát is megkönnyíti. Azét, aki a székben van, kevésbé, de az meg nem a mi problémánk.
-Kérem, én nem akartam…
-Megszökni? Akkor mégis mit csináltál a határon? Hóvirágot szedtél? – vonom fel a szemöldökömet. Ennél azért jobban is túráztathatná magát. Végül is az élete a tét, nem? És még csak nem is küzd érte igazán. Hát hol van belőle a túlélő ösztön? Pedig tudom, hogy fél. Pontosan tudja, hogy mi vár rá. Még csak kimagyarázni se tudja nagyon, mert hát… pontosan ezt csinálta. Meg akart lépni. Ezen nincs mit magyarázni.
-Szia! – pillantok fel, ahogy nyílik az ajtó, és elmosolyodom. -Gyerekei vannak… - magyarázom tágra nyílt szemekkel, kissé szarkasztikusan. -Nem valami beszédes ma. Pedig annyi, de annyi gondolata van, amit megoszthatna velünk. – magyarázom, miközben szórakozottan zongorázni kezdek a feje búbján.
Aztán befogom a számat és átadom a terepet. Pedig tényleg vicces volt. Valahogy nem igazán tudom az ilyen alakokat sajnálni. Végül is nem volt kötelező velünk dolgozni, ő döntött így annak idején. És ő volt az, aki úgy döntött, hogy nem tartja be a játékszabályokat. De ezt a példányt meg aztán különösen utálom. A gyerekeivel takarózna, akiket magukra akart hagyni? Ugyan már.
Megrázom egy kissé a fejem, ahogy beszélni kezd, bár ehhez nem kell atomfizikusnak lenni. Elég nehezen venné be a gyomrunk, hogy ő pont ide tartott, amikor épp készült elhagyni az államot.
Kissé megrándul az arcom, mikor szőke szépségnek nevez. Mert hát nagyon igyekszem nem elégedetten elmosolyodni, hogy szőke szépség vagyok, de most ez nem az a pillanat, amikor nekem itt nagyon vigyorogni kéne, tehát inkább visszaerőltetem a komoly ábrázatomat a helyére.

Alig tudom elfojtani a mosolyomat ahogy meghallom Sonja hangját. Hóvirág a sivatagban. Van humora a lánynak. Hiába volt honnan örökölnie, az én humorérzékem is párját ritkítja még ha sokszor nem is értékelik.
Belépek mire mindkét fej felém fordul. A féri arcán őszinte páni félelem ült de Sonja viszont elmosolyodik és gúnyolódva nyitja nagyra a szeeit.
A szám elé kapom a kezem egy apró meglepett levegővel.
- Hahh most mi lesz, Sonjácskám? Hiszen gyerekei vannak? tettettem a sokkot mintha csak most tudtam volna meg hogy ennek a szerencsétlennek gyerekei vannak.
Úgy érzem jobb lesz azoknak a gyerekeknek apa nélkül.
- Oh igazán? Nem fájdul bele a fejed édesem? Biztos nem egyszerű ezt a sok sületlenséget hallgatni... - simítom meg az állát gyengéden ahogy a cicáknak szokás. Ez a lány fontos nekem és ezt éreztetem is vele. Kevés számomra fontos ember van hisz minden ilyen ktődés komoly gyengepontot jelenthet. De az a kettő aki van, Sky és Sonja, elég erősek ahhoz hogy megvédjék magukat. Így nem aggódom értük.
Tudom hogy kire lesz hagynom a birodalmam ha én már nem leszek.
Feltűrt ingujjal hallgatom ahogy a férfi beszélni kezd és lassan csóválni kezdem én is a fejem. Ezt az ostobát...
- Ronald. Ne légy már ennyire ostoba - mondom szinte gyengéden és Sonjára pillantok aki éppencsk el tudja fojtani a mosolyát amiért szőke szépségnek neveztem. Halványan mosolygok rá én is aztán ahogy a tekintetem visszafordul a férfi felé a mosoly eltűnik az arcomról.
- Szóval Ronald...? Halljuk... Hova akartál meglépni a pénzemmel? Kihez akartál emnni? Vagy csak úgy magadnak...? - biccentettem oldalra a fejem de a férfi válaszadás helyett zokogós érthetetlen könyörgésbe kezdett.
Sóhajtva emeltem az ég felé a tekintetem és Sonjára pillantva intettem magamhoz.
- Mit csináljunk ezzel a fajankóval kedvesem? - tettem csípőre a kezem mintha bosszankodnék. Csak játszottam és kíváncsi voltam a véleményére.

Persze, hogy humoromnál vagyok. Mindig szórakoztat ahogy próbálnak kiutat találni, pedig nincs. Olyan, mintha egy rakás hörcsögöt bezárnál egy labirintusba, aminek nincs kijárata, de ők csak próbálkoznak és próbálkoznak. De hát hagynom kell belőle másnak is, ezért is adom át a terepet, amikor Elija megérkezik. Banyek... de jól áll neki ez a zakó.
-Nem tudom... lehet, nem tudunk ezzel megbirkózni. - kontrázok rá. Ha mindig kapnék egy dollárt, amikor ezt hallom... hát, akkor rengeteg pénzt keresnék azzal is. Nem mintha nagyon rászorulnék, mert tulajdonképpen mindenem megvan, elég csak megnyekkennem.
-De... szerintem be is veszek egy Prozacot mindjárt. - legyezgetem magam. Egyébként néha tényleg nem ártana. Az olyan alakoknál, mint Ronald, különösen nem. Érti mindenki, hogy be van szarva, Elijah elég ijesztő tud lenni, de hát ezt eddig is tudta. Egyébként sem panaszkodhat. Ha minden úgy történt volna, ahogy kell, akkor nem kéne az irháját se félteni. A lóvét szereti, csak dolgozni nem.
-Én lassan golyókat növesztek helyette. - forgatom meg a szemeimet és ellépek a szék mellől. Amúgy sem szeretem, ha valaki sír. Kiráz tőle a hideg. -De képzeld... itt hagyta volna a gyerekeit nekünk. - pillantok fel. Tudja, hogy ez a gyenge pontom, én meg nem akarok úgy tenni, mintha ez nem lenne így. -Kellene nekik valami szép ajándék a fa alá. - az már más kérdés, hogy ki mit vesz ajándéknak. Én biztos tudni akarnám, ha az apám leszar. Legalább nem picsognék utána. Persze, kinek mi. Hátrapillantok a vállam felett a nyüszögő férfire. Legalább viselné a dolgot méltósággal!
-Egyébként itt a pénz. A fiúk visszahozták Weeping Angellel együtt. - mutatok az asztal felé, amin ott pihen hiánytalanul.
-Mit szólna a feleséged ahhoz, hogy kurvázol? - fordulok meg váratlanul, amikor elkapok egy gondolatfoszlányt, amiben határozottan nem az asszony szerepel. Általában nem ítélkezem, ha főleg elnézve az elkényelmesedett anyucikat, de hát mint minden, ez is személy- és perspektíva függő. Most épp szent vagyok.

Szeretem nézni ahogy Sonja úgy játszadozik a kihallgatnivaló "ügyfelekkel" mint egy jóllakott macska a vacsorára tartogatott egerével. Kicsit pofozgatja, kicsit simogatja, mielőtt széttépné. Erre neveltem. És milyen ügyes nagy lány lett.
- Jaj hát oda a birodalmunknak így, hát mi lesz velünk szépségem? - kapok a szívemhez de ne tudom már elrejteni a kaján vigyoromat. Ha minden egyes ilyen tolvajért kapnék egy dollárt, akinek van valami verhetetlen kifogása hogy miért árult el...
Nos akkor már milliárdos lennék és nem milliomos.
- Ne erőltesd azért túl magad - simítom meg Sonja arcát gyengéden. Ronaldon látszik hogy retteg. LÁtszik hogy tudja, milyen szörnyűségekre vagyok képes és pontosan jól tudja hogy vele is meg fogok tenni minden szörnyűséget amire csak képes vagyok.
Miért volt ilyen ostoba?
Miért gondolta hogy jó ötlet lesz meglopni engem? Pont engem...?
- Ne tedd, kell a női erő mellém - mosolygok rá ahogy mellém sétál. Sky és én túl férfiasak vagyunk. Ő kiegyensúlyozza a kis családunkat.
Halkan elnevetem magam a szavaira ahogy az ingem feltűrésével foglalkozom. A pecsétgyűrűm, ami az erős mágusokat jelképezi megcsillan a lámpa hideg fényében. Ha meghalok, ez a gyűrű Sonjáé lesz. Gondoskodom róla.
- Igazán nagylelkű kedvedben vagy ma Sonja drágám - mosolyodok el szélesen megsimítva a derekát és az asztalra pillantottam ahogy odamutatott. Egy fém táska kinyitva, tele a pénzzel. AZ én pénzemmel amit ez a barom ellopott tőlünk.
- Nagyszerű. Megkapják a bónuszt, szólj majd Skynak ezügyben - bólintok ahogy visszafordulok a nyüszítő férfi felé. Ha megnyugodott végre ki tudjuk hallgatni. Ha más nem egyesével fogom kitépni az ujjait a helyükről.
Hirtelen Sonja feltesz egy kérdést mire felszalad a szemöldököm és összecsapom a tenyereimet.
- Hohohohohoho.... Ronald Ronald Ronald... Ezt nem gondoltam volna rólad. SZegény asszony... - csóváltam a fejem közelebb sétálva hozzá.
- É-én nem... csak egyszer történt...! - hebegett habogott mire mögé lépve simítottam a vállaira és megszorítottam kicsit.
- Mind tudjuk hogy ez hazugság Ronnie... Mondd csak, el akartad kurvázni a pénzemet mi? Mind az utolsó centig... És azt hazudni nekem hogy kiraboltak? Így volt Ronnie? - pillantottam Sonjára. Tudtam hogy ő lesz az aki megmondja nekem az igazságot.

Szeretem ezeket a kis játékainkat. Legalább Ronnie is érzi, hogy ez itt senkit nem hat meg. Egyébként is kétszínű dolog, hogy azokkal a gyerekekkel akar takarózni, akiket le se szar. Hát nem tök mindegy akkor, hogy lelép vagy feldobja a pacskert? Se így, se úgy nem lesz velük. Nem oszt, nem szoroz.
-Még a végén árvaházat kell nyitnunk! – kontrázok rá. Bár megkockáztatom, jobb helyen lennének nálunk. De inkább maradjanak csak otthon. Utálom a gyerekeket. Rémesen ostobák és még idegesítőek is meg zajosak.
-Áhh, majd ledőlök, ha végeztünk. – legyintek, de azért elmosolyodom. Inkább az érintés miatt, mintsem amiatt, hogy aludni megyek. Amúgy se megyek aludni. A csendespihenőt már az oviban se szerettem és azóta sem javult a kapcsolatunk.
-Igaz. Csinosabb is vagyok így. – villantok meg egy vigyort. Csak sosem értettem, hogy az ilyen pasasoknak mi szüksége rá. Még dísznek sem jó igazán.
Ma egyébként tényleg sziporkázom. Lehet, az új szőnyegem miatt van. Vagy hogy végre kaphatok egy kiskutyát. Akárhogy is, jó kedvem van ma.
-Hát jön a karácsony. – legyezgetem magam. Egyébként tényleg szeretem a karácsonyt. Imádok ajándékokat kapni! Ez nem volt mindig így, mert gyerekként az volt az ajándék, ha nem kaptam egy maflást, de azóta sok minden megváltozott. Most már tudom, hogy mért vannak érte úgy oda. Kíváncsi vagyok, hogy idén mit kapok.
Bólintok egy aprót. Tényleg megérdemlik, alaposak voltak. Már csak Ronnie van hátra a történetből, aztán tovább is léphetünk. Neki nem lesz olyan szép vége, mint nekünk, főleg, ahogy elkapom az egyik gondolatfoszlányt. Istenem… imádom az ilyen pasikat, akik eljárnak kurvázni és aztán még bele is zúgnak. Jó reggelt, kedves uram, ez itt egy fizetős szolgáltatás. Persze, hogy olyan veled, mint egy tündérbogár. Már rég elköltötte fejben a pénzt, amit nála hagysz.
-A múlt héten? – Ahogy emlegetem, úgy ömleni kezdenek a gondolatok is. Ez a jó a beszélgetésekben. Mindig arra terelik a figyelmet, amerre kell, nekem meg csak válogatni kell, mint egy katalógusban.
-Még jobb… - vigyorodom el, de még nem árulom el, csak vidáman pislogok Elijah-ra, hogy vajon kitalálja-e. Hát ez frankón, még a Jackassnél is jobb. Ez az ember önmaga paródiája…

- Isten ments, nem kell nekem több gyerek - nevetem el magam jóízűen. Ők ketten már bőven elegek voltak nekem. A jobb és a bal kezem, de hogy valaki más is bekerüljön a képbe...? Nem. Ne vagyok én apatípus.
- Most még szükségem van rád kincsem, utána majd pihenhetsz - mosolygok rá szinte gyengéden. Na jó, ha Sonjáról és Skyról van szó, valahogy elviselem az apaszerepet. Valahogy.
Ők ketten azok akiket szeretek. Tényleg, feltétel nélkül. Ők azok akikért bármit feláldoznék.
És tudom hogy ők is így vannak velem. Egy család vagyunk.
- Valóban közeledik. El kell mennem ajándkot venni nektek - simogattam meg az államat a mutatóujjammal elgondolkodva. Olyan könnyedén beszélünk ezekről a dolgokról mintha Ronnie nem nyüszítene mellettünk az életéért könyörögve. Annyira az agyamra megy.
Hamarosan újra rá fókuszálunk és ahogy lassan mögé sétálok szinte hallom, még az erősebb hallás vagy bármilyen másik érzékelés nélkül is hogy hogyan gyorsul fel a szívverése. A félelem szaga elnehezíti a levegőt, és a bömbölése lassan de biztosan fejfájásként mászik a homlokom mögé. Oh hogy hallgatna már el.
A vállaira markolok mire még jobban remegni kezd, taknya nyála összefolyik. Meglehetősen undorító látvány.
- Na ha ilyenkor látna a cicavirágod, mit gondolna rólad Ronnie-boy? Hmm? Vagy talán érdemes lenne őt is megkeresnünk és idehozatnunk, hadd lássa ki ígért neki annyi szépet? Vagy hozzuk ide a gyerekeidet? Az asszonyt? Mondd csak kit akarsz leginkább látni? - csapkodtam meg a vállát szinte barátságosan míg a tekintetem Sonján pihent.
A vigyorára felszaladt a szemöldököm és lepillantok Ronnie.
- Jooobb? Nahát nahát Ronnie mit terveztél még itt nekem? Le akartál fizetni valakit? Saját vállalkozásba akartál kedzeni? Azt ne mondd hogy el akartad venni azt a kislányt mert esküszöm összepisilem magam a nevetéstől - csapom össze a kezeimet és a tenyereimet összeérintve sétálok vissza Sonja felé.
- Ne ne ne... ne mondd el. Tőle akarom hallani - emelem fel a kezem ahogy Sonja beavatna a részletekbe - Szóval... mihez akartál kezdeni a pénzemmel Ronnie? - a hangom elmélyül. Egy pillanat alatt sokkal fenyegetőbbé válik. Már nem viccelődöm.
Ronnie nyüszítve könyörög már aga se tudja szerintem hogy miért. Felsóhajtva emelem a plafon felé a tenyerem és egy egy gyors apró mozdulattal biccentettem oldalra a fejem.
A halk, gyomorforgató reccsenés amivel eltörtem az ujját betölti a termet. A férfi felüvölt a fájdalomtól én pedig még mindig őt figyelem.
- Mit terveztél a pénzemmel? - ne kiabálok, de a férfi már ennyitől is elhallgat, halkan hüppög már csak.

Nyilván rájátszok azért a dologra, de ezt Elijah is tudja. De hát miért is ne tenném, amikor olyan szórakoztató? Bár be kell valljam, Ronnie fiú tényleg olyan fárasztó, hogy nyugágy kell hozzá. Szemétládának lenni egy dolog, mi sem vagyunk épp kedves népség. De gyáva faszfejnek lenni és ráfogni valakire, akit le se szar… na, az egy olyan bugyra a köcsögségnek, amit mi sem érhetünk el talán soha. Ettől felfordul a gyomrom.
-Úúú! És mit kapok? – vigyorodom el. Azt persze már tudom, hogy én mit adok neki, de azt nyilván nem fogom elárulni, de örülni fog neki. Jó, igen, tudom, csalok, mert belelátok a fejébe és így tudom, hogy mit szeretne. De hát ki olyan idióta balfasz, hogy ne használja ki ezt a képességet?
Aztán csak felkavarom az állóvizet, ahogy Ronald gondolatai elkalandoznak egy egészen váratlan irányba. Méghogy a gyerekek… Tényleg felfordul a gyomrom az ilyen szarjancsiktól!
-Igazán férfiasnak találná most. – grimaszolok. -Egy igazi főnyeremény! – hadonászok az ujjaimmal. Nem igazán vagyok hajlandó disztingválni, mert hát minek. Ronnie-nak már nem lesz lehetősége emlékezni rá, Elijah pedig tudja, hogy az ilyen kotonszökevényeket utálom a legjobban. Nem mintha különösebben sok mindenkit szeretnék.
De a számat azért befogom, ha nem akarja hallani. Még meg is értem, bár én magamban azért jót derülök rajta. Nekem nincsenek illúzióim a kurvákról.
-Én… én csak… - kezd dadogni, én pedig a szemeimet forgatom. Komolyan, ez már kezd unalmas lenni. De aztán nem is igazán tudja befejezni, hogy ő csak mit, mert elkezd visítani, mint egy szopós malac. Jézusom, csak az ujja tört el! Mit csinál, ha valami nagyobb baja lesz? Elájul?
-Honnan szeded ezeket az alakokat? – kérdezem őszinte megvetéssel, amíg Ronnie a háttérben hüppög, mintha muszáj lenne. De tényleg, honnan szalajtják ezeket?
-De én… mi…
-Jesszusom, ki ne mondd! Ő egy prosti! – csattanok fel, mert már tényleg kezdek pipa lenni. Az a munkája, hogy abban a pár órában vele van, addig szereti. A következő pár órában meg valaki mást. Nem egy atomfizika. Da!

Mikor először találkoztam Sonjával még kislány volt. Alig 16 éves, az anyja prostit csinált belőle. Épp a pénzemet akartam behajtani egy prostin mikor az anyja úgy dobta elém mint valami koncot. Apró volt, sovány, az arca édes, a tekintete viszont... Olyan tűz volt benne ami egyből megragadta a figyelmem. Okos lány volt, és ezt könnyen megmutatta nekem hogy mire képes. Másnap már a házamban hajtotta álomra a fejét és azóta nem mozdul az oldalam mellől. Olyan mintha a saját lányom lenne.
Már én is szinte olvasok a gondolataiban egy egy arcrándulásra. Most is tudom hogy mire gondol, hoyg felfordul a gyomra a székve kötözött pasitól.
- Majd meglátod kincsem. Nem ér kiolvasni a fejemből, úgy oda lesz a meglepetés - olyan régóta könyörgött nekem valami kisállatért, így elhatároztam hogy most veszek neki egy kiskutyát. Mókás lesz ahogy majd a kiskutya és Sky morognak egymásra.
Féloldalas mosollyal pillantok Sonjára ahogy griaszolva gesztikulál.
- Te is igazán férfiasnak találod nem igaz szépségem? Pont ilyen férfiakról álmodik minden nő a föld kerekén... - visszafordulok a férfi felé - Egy ilyen alattomos... csúszómászó.... hazug... tolvajra. Álompasi vagy Ronnie - paskolgatom meg az arcát mintha csak megdicsérném.
A hebegése habogása kezd fárasztó lenni, érzem ahogy a fejfájás kezd beférkőzni a homlokom mögé és felsóhajtok.
- Jack ajánlotta be, állítólag régi haverja. Jackben bízom, de ezután el fogok beszélgetni vele - mondom sötéten ahogy Sonjára nézek. Jack jó ember, ex zsaru, és évek óta nekem dolgozik. Nem hibáztatom... annyira.
Ronald újra hebegni habogni kezd hogy ő meg a kurvája mit akartak mire Sonja felcsattan. Kiszalad belőlem egy nevetés.
- Komolyan el akarta venni? Azt hitted szeret téged Ronnie? A kurváknak az a dolga hogy szeressenek pár óráig aztán más karjában kössenek ki! Hogy lehetsz ennyire ostoba Ronald?! Már engem bosszantasz fel! - csattanok fel én is és egy csettintéssel eltöröm még egy ujját. Ezt azért mert felbosszantott. Tanuljon már meg normálisan beszélni.