Hátára fordult teknős

Sietve trappolok a bezárt helyiség felé. Az utolsó pillanatban jött a hívás, de hát, ha menni kell, akkor menni kell. El kell szórakoztatni a foglyot, amíg Ő is ideér. Én kifejezetten jól értek ahhoz, hogy hogy szórakoztassam őket. Sőt, ami azt illeti, ők is nagyon jól tudnak szórakoztatni engem. Mindig megpróbálnak halandzsázni. Nincsenek tisztában vele, hogy már azelőtt tudom az igazat, hogy hajlandók lennének elárulni. De hát éppen ettől lesz olyan nagyon mókás az egész. Olyanok, mint egy hátára fordult teknős, aki kétségbeesett próbálkozik a hasára fordulni, hogy visszajusson a tengerbe. Csak épp, ők sosem érik el a biztonságot nyújtó tengert.
Intek az ajtó előtt ácsorgó fogdmegnek, majd minden habozás nélkül nyitok be a helyiségbe. A cipőm hangosan koppan a parkettán. Ez a hang tele van ígérettel. Az már más kérdés, hogy milyen ígéretekkel. Csak futólag mérem végig az ipsét. Ó! Egy „gyerekeim vannak!”-típus. Nem is tudom, mikor hallottam utoljára ezt a mondatot. Jó rég volt már.
-Tudom-tudom! Gyerekeid vannak. – integetek hanyag módon. Nekem egyébként viszonylag sokan szeretik bedobni. Felteszem, az anyai ösztöneimre próbálnak hatni. Valahol aranyos, hogy azt feltételezik, rendelkezem ilyennel. De az igazság az, hogy rühellem a pulyákat. Egész nap csak visítanak és hülye kérdéseket tesznek fel újra meg újra. Elképzelésem sincs, hogyan vágyhat valaki erre.
Töltök magamnak egy italt, majd a poharammal kényelmesen a szék mögé sétálok. Nem vagyok egy Mr. Heathen, én nem vagyok olyan ijesztő. De hát nem is ezért vagyok itt és nem ettől vagyok veszélyes. Leteszem a poharamat a pasas fejére, bár nem engedem el. Még a végén leejti nekem. De azért nyugodtan tarthatja helyettem.
-Azt csiripelik a madarak, hogy megpróbáltál meglépni. Gondolom… a gyerekeid érdekében tetted. – Persze, hogy nem. Őket gondolkodás nélkül hátrahagyta az asszonnyal együtt. Csak saját magára gondolt. Csak nem jutott valami messzire. -Szomorúak lesznek, hogy idén nem kerül PlayStation a fa alá, mi? – kérdezem, miközben megértően megsimogatom az említett fejet, amíg én aprót kortyolok az Aperolból.

Mi a magunk részéről teljes lelki nyugalommal tárgyaljuk ki az ügyes-bajos, hétköznapi dolgainkat, mintha Ronnie ott sem lenne. Ő inkább csak amolyan… háttérzene. Meg gondolom ezeket a kis közjátékokat még ő is értékeli, mert addig sem vele foglalkozunk. Pedig kár azt gondolnia, hogy élve ki fog sétálni. Csak hát a karácsonyi ajándékok sokkal fontosabbak, mint az ő nyúlszaros élete.
-Naaa. – nyafogok, mert egyébként pont ez volt a tervem. Ilyenkor azért egy kicsit bánom, hogy ennyire jól ismer. Persze, csalhatok is. Nem fog tudni róla.
Persze, nem fogom. Ha nem ő kérné, akkor telibe szarnám, de hát róla van szó… Hogy mondhatnék nemet?
-Mindig ilyenre vágytam. Sőt, egyből kettőre! – meresztem ki a szemeimet komolykodva, mert hát nyilván egy ilyen csávó álmaim netovábbja. Úgy néz ki Elijah mellett, mint valami kibaszott karikatúra. Értem én, ha nem mindenkibe szorulhat ennyi férfiasság, de azért legalább törekedhetne rá, vagy valami. Akkor még az is megeshet, hogy értékelné valaki. Ezt mondjuk már nem tudjuk meg, de egyébként is volt rá elég lehetősége eddig. Nem élt vele.
-Jobban is megválogathatná a barátait. – dőlök neki a komódnak és szórakozottan játszani kezdek a poharammal. Jacktől is szívesen megkérdezném, hogy mégis honnan akasztotta ezt a valakit és miért lóg ilyenekkel. Annyival több is lehetne benne.
-Én már azon is csodálkozom, hogy egyszer valaki tényleg a felesége akart lenni. És hogy képes volt vele dugni. – jegyzem meg. Valahol ijesztő a tény, hogy valakinek Ronnie tényleg álompasi volt. Mégis milyen csávókkal lehetett dolga annak a szerencsétlen tyúknak, hogy ez már jónak számít nála?
-Miért az ujját töröd el? Ezt úgysem tudja használni. – csilingelek végül, amikor Ronnie már csak feleakkora hangerővel óbégat. Mégis mire használná? Szerintem azt se tudja, hol van egy női testnek az eleje meg a hátulja. -De ez itt. – lépek közelebb, miközben elkapom a férfi orrát. -Ez igazán ocsmány. – grimaszolok, mielőtt izomból elrántanám. Hát… most se lett szebb.

Sonja tényleg olyan mintha a lányom lenne. Olyan egyszerűen és magától értetődően beszélgetünk a mindennapi témákról miközben egy székhez kötözött férfi szenvedett a hátunk mögött és a legkevésé sem zavart minket. Már olyan jól elterveztem a karácsonyunkat. Berta narancsos kacsát fog sütni, a nappaliban felállíttatok egy két-három méteres formás kis fenyőfát, és hármasban töltjük az ünnepet. Nekem nagoyn tetszett az ötlet és biztos voltam benne hogy Skynak és Sonjának is tetszeni fog.
Csak nem szabad ogy Sojácska a fejembe nézzen és kitalálja. Nyafog is miatta mire csak mosolyogva, gyengéden megsimítom a kis arcát.
- Légy jó kislány drágám - mosolygok rá kedvesen és ellépve tőle térek vissza az eredeti munkámhoz. Hol is tartottunk? Ja igen éppen készültem megkínozni ezt a szerencsétlent.
- Nana... negyven éves korodig egy pasi se nyúlhat hozzád - néztem Sonjára laposan mikor egyből két pasit emlegetett. Ő az én kicsi lányom nem adom őt senkinek. Még a végén talál valami szerencsétlent, aki bántja. Ha őt bántja valaki azt azonnal megölöm. Még fegyver se fog kelleni hozzá, az elmémmel fogom kitépdesni a végtagjait a helyéről és a szájába tömöm.
- Igen, el kell beszélgetnem a barátkozási szokásairól Jackkel - ropogtatom meg az ujjaimat könnyedén. Jack jó fickó. Régóta dolgozik nekem de ha ég egy ilyen baklövése lesz, kénytelen leszek megszabadulni tőle. Minta belülről bomlasztaná az egységet azt pedig nem hagyhatom.
- Ebben egyetértünk kedvesem. De már nem lesz neki mit használnia a dugáshoz ha így folytatja... - a szemeim a férfi lábai közé siklottak mire egyből elhallgatott. Na igen a tökénél minden egyes férfit meg lehet fogni. A legféltetteb kincsünk.
Sonja a férfihoz sétált és egy pár szó után kirántja az orrát a helyéről. Ömleni kezd belőle a vér, a férfi újra felördít én pedig megdörgölöm az orrnyergemet.
- Lehet ki kéne tépnem a ynelvét és akkor nem óbégatna így. Vagy csak beleszorítani a levegőt...? - biccentettem oldalra a fejem és hirtelen a férfi elhallgatott. Levegő után kapkodott de nem sikerült neki. Elzártam a légútjait.
- Jól esik ez a csend nem igaz? - néztem Sonjára mosolyogva.

Vágok egy fejet, nemtetszésem jeléül, mert hát pontosan azt terveztem, hogy kinézem a fejéből, hogy mit kapok. De ha ő kéri, akkor tényleg nem fogok belekotorni a gondolataiba. De csak azért, mert ő kéri. Más hiába is próbálkozna ezzel, még Sky sem sokra jutna ezen a téren, pedig ő is igazán közel áll hozzám.
Meg hát még jó, hogy be vagyok sózva. Az utóbbi években nem panaszkodhatok, mert nem csak hogy van karácsony, de mindig nagyon király is. Nekem viszont több, mint 10 évnyi karácsonyt kell bepótolnom, szóval még mindig ugyanolyan lelkes tudok tőle lenni, mint először.
-És szerinted negyven évesen mégis ki akarna hozzám nyúlni? Addigra trottyos és öreg leszek! – fonom össze a karjaimat. Hát ne vicceljen már! Vagy talán…? -Miért, féltékeny vagy? – kérdezem kihúzva magamat, szemtelen tekintettel, csak azért is megkísértve az ördögöt. De hát mi más oka lenne rá?
Ez egyébként egy irtó fontos beszélgetés lenne, szóval talán érthető, ha nem kultiválom Ronnie nyavalygását. Mármint, úgyis tudja, hogy mi fog történni, hogy úgysem ússza meg, akkor legalább tiszteletben tarthatná, hogy itt most egy komoly beszélgetés zajlik. Meg is érdemli, hogy eltöröm az orrát.
-Én nem is arról beszélek. – kacsintok Elijah-ra, ahogy rámarkolok az ormányra, aztán diszkréten elreccsentem, mintha csak a reggeli gabonapelyhem lenne. Néhány pillanatig még csodálom is a művemet, mielőtt ellépnék tőle, aztán nagy, egyetértő sóhajtozásba kezdek, amikor végre csend van.
-Na, szóval mi a baj a nem létező pasimmal? – kérdezem összefont karral most, hogy végre visszatérhetünk a lényeges dolgokhoz és nem szakítja félbe senkinek a visongása. Én bezzeg mindig kaptam a pofámra, ha lábatlankodtam, vagy belepofáztam anyám egyik fontos telefonjába. De őt úgy tűnik, kacsák nevelték, vagy a fasz tudja. Biztos azért sípol ennyit.
-Egyébként meg… tudod, azért van, aki észreveszi, hogy elég jól nézek ki. – magyarázok tovább, miközben a fal mellett álló tükörhöz lépek és mustrálgatni kezdem magamat, miközben a tükörből figyelem a férfi arcát is, hátha leolvashatok róla valamit. Merthogy a fejébe nem merek belépni. Magamnak sem szívesen vallom be, de félek attól, hogy mit találnék. Mi van, ha tévedek és rosszul gondolom?

A grimaszára nem tudom elfojtani a mosolyomat. Akárilyen idős is lesz mindig lesz benne abból a kislányól akit annak idején magamhoz vettem. Mindig is fontos helye lesz a szívemen és ezek a grimaszok... Ezeket szeretem a legjobban.
Amilyen jó kislány tudtam hogy nekem nem fog ellentmondani. Nem is akarna meg persze nem is tudna egyáltalán.
A szavaira a mellkasomhoz kapok mintha rögtön vérig sértene. Még hogy öreg és trottyos...
- Kicsiszívem, én már rég elmúltam negyven, szerinted öreg vagyok talán és trottyos? - vonom fel a szemöldököm és közelebb lépve hozzá fgogom meg az állát hogy rám nézzen. Féltékeny... Ugyan dehogy.
- Csak féltelek az olyan gazemberektől mint amilyen én is vagyok - mondom gyengéden és egy csókot nyomok a homlokára.
Ronnie üvöltése persze kissé megzavarja a családi idillünket de egy idő után nem is olyan nehéz már kizárni azt. Mint egy idegesítő monoton hang, akár a csap csepegése, már nem si figyelünk rá egy idő után.
Sonjácska könnyedén eltöri a férfi orrát, aki ha lehet még rondábbá válik, ami igazán lehetetlennek tűnt eddig a pillanatig. Már valahogy nem is tudom sajnálni ezt az anyámasszonyatonáját. Felbosszantott.
Könnyedén belé is fojtom a levegőt. Csak ájuljon el utána kitaláljuk hogy mi legyen vele.
Sonjácska hamar visszatér az eredeti témához én pedig felsóhajtok.
- NIncs semmi baj vele amíg nemlétező - mondom könnyedén. Vajon minden apás lánynak ilyen nehéz ez?
Figyelem a szőke lányt ahogy az egyik tükörhöz lépve kezdi nézegetni magát.
Mögé lépve simítoko a vállára és adok egy puszit a szőke hajkoronájába.
- Gyönyörű szép vagy, Sonja. Csupán félek hogy valaki ki akarna használni. Hiába lehetetlen neked hazudni, a szívedet attól még összetörhetik. És aki összetöri azt megölöm - mosolygok gyengéden és megsimítom a karjait.
Ronnie végre elájul, a feje lebukik előre és elhallgat.
Ideje eldönteni hogy mi legyen vele.
- Mit mondasz kedvesem, hagyjuk életben és engedjük vissza a prostijához, vagy öljük meg? - lépek a bárpulthoz hogy töltsek magamnak egy italt. Ha már ott vagyok, Sonjának is töltök egy aperolt. Tudom hogy az a kedvence.

Grimaszolok, persze, hogy grimaszolok, amikor ilyeneket mond. Meg aztán engem se kell félteni, hogy visszaszólok-e neki. Nanáhogy! Nem elég, hogy nincs kukkolás, de még a tetejébe a szerelmi életemet is mindenáron vakvágányra akarja terelni. És csak reménykedni tudok abban, hogy ezt miért teszi. Nem lenne ellenemre. Nagyon nem.
-Az más! – legyintek. Ő nem öreg és nem trottyos, de amíg egy 40 éves férfi dögös és érett, addig egy 40 éves nő már gyakorlatilag egy vén csoroszlya. -Egyébként is, TE egy elbűvölő gazember vagy. – vigyorodom el. Gazembernek gazember, ezzel, ha akarnék, se tudnék vitatkozni. De engem se sűrűn vádolnának meg az erkölcsös és kedves lány jelzőkkel.
Szinte fellélegzem, ahogy abbamarad Ronnie visongása. Kezdett már csengeni a fülem tőle. Pláne, hogy én nem csak a hangjaiból kaptam az áldást. Áldás… Áldás és átok egyszerre ez a képesség. Mert hát tényleg hasznos, de annyira… NEM vagyok kíváncsi arra a sok sallangra, ami a fejekben motoszkál.
Újabb szemforgatás, amint megemlíti, hogy semmi baja a nem létező pasikkal. Persze, hogy azt gondolom, hogy magának akar megtartani, na de… akkor meg mire vár?
-Honnan tudod, hogy nem én töröm össze valakiét? – pillantok rá a tükörből, miközben hátrébb lépek a karjai közé, hátammal a mellkasának simulva. Erre egyébként adott esetben több esély van. Bár persze ez csak attól függ, hogy kiről van szó. Az övét nem tördelném sehová.
-Ne büntesd azt a szegény lányt! – rázom meg a fejemet Ronnie-ra pillantva a vállam felett. Szerintem ő is örülne, ha megszabadulna egy ilyen kolonctól. Rendesen sajnálom szerencsétlen csajt. Anyámnak sose voltak ilyen kuncsaftjai. De hát ki a franc zúgna bele pont az anyámba? Ő gyakorlatilag olyan, mint egy szexshopos műpina. Arra jó, hogy felhúzzák, de más élvezeti faktor nem nagyon van benne. -Köszi. – veszem el Elijah-tól a poharat. -Vagy… vagy példát statuálhatsz vele. – Persze ahhoz egy törött orrnál több kell. Az már igazi remekművet igényel. De én biztosan ezt tenném. Tudja mindenki, hogy hol a helye és akkor nem jut eszükbe baszakodni megint.

Imádnivaló mikor Sonja elkezd grimaszolni. Az a kis fintor csak még elragadóbbá teszi, és még csak nem is tudja. Nem csoda hogy nem akarom hogy bárki is vaaha rátegye a kezét. Ő az én kicsi lányom és örökké az is marad. Aki csak egy pillnatást mer vetni rá azt megölöm.
A legyintésére megcsóválom a fejem. Még hogy negyven évesen trottyos lenne.
- Dehogy más, édesem - legyintek könnyedén és a jelzőre elnevetem magam jóízűen. Elbűvölő gazember. Ezt kéne írnom a névjegykártyámra. Előrevinné a boltot az egészen biztos.
Ronnie végre elhalgat én pedig nagy sóhajjal könnyebbülök meg. Ha már nekem egfájdult a fejem a visításától, szegény Sonjának milyen nehéz lehet. Ő mgé a fejében uralkodó káoszt is hallja. Nem lehet neki egyszerű...
A karomba simul én pedig könnyedén átölelem és a fejére támasztom az államat. Sosem volt gyerekem, legalábbis nem olyan, akinek a létezéséről tudok, de ez a lány, olyan volt mintha a tulajdon vérem lenne. Hiába néztem magunkat a tükörben és tudtam hogy jobban nem is különbözhetnénk egymástól... Az érzések nem változnak.
- Oh biztos vagyok benne hogy rengeteg szívet fogsz még összetörni... De a tiedet is összetörhetik. Én pedig akkor az illetőt is összetöröm, mindegy mennyire véded tőlem. Ezt jobb ha most tisztázzuk - mondtam könnyedén mintha csak arról beszélnénk hogy mit együnk holnap vacsorára. Sonja és Sky a családom tagjai. És a családomat bármi áron megvédem.
Elengedtem és visszaléptem ROnnie elé aki ájutan lógott végre elcsendesedve.
Röviden elnevetem magam és megcsóválom a fejem. Nem... Ha csak így elengedném nem tanulna semmit. És más sem. Más is meg merne lopni.
Látszik hogy Sonja olvas a fejemben mert neki is ez jut eszébe. Példát kel statuálnunk.
- Mire gondolsz? Talán... kasztrálni kellene? Vagy elvenni az egyik végtagját? - finoman oldalra biccentem a fejem ahogy gondolokdom. A lényeg a fájdalom. A fájdalom és hogy senki más ne merje megtenni ezt megint. A félelem az amiből felépítettem ezt a birodalmat. És abból is építem tovább

Hát, nem pont azt a reakciót kapom, amire számítok, pedig tényleg nagyon próbálkozom. Pontosabban, tudnék jobban is próbálkozni, csak éppen addig nem merek elmerészkedni. Még. Szóval marad a grimaszolás és a megjegyzések. Meg a remény.
-De más. Téged nem lehet nem szeretni. – mosolyodom el kissé. Főleg mert végre a visongás is abbamarad. Én is elzárom a csatornáimat, mert ki akarom élvezni egy kicsit ezt a csendet. Egyébként sem köt le különösebben, hogy hogy esik pánikba. Magának köszönheti az egészet, meg aztán nem sokat változtat a helyzetén, hogy mik az utolsó gondolatai. Ilyenkor már használhatatlanok általában. Néhányan bepróbálkoznak néhány hazugsággal, de ő már nem tud csiripelni. Az elme pedig nem hazudik, épp ez benne a csodálatos.
-Hát, akkor össze is törheted! – vonom fel a szemöldökömet, bár bevallom, hogy ezt erősen kétlem. Azt nem várnám meg. Nem vagyok én akkora madár. Meg hát… akit én szeretnék, az nem nagyon megy sehová, ő itt van mellettem.
Persze, arról sem feledkezem meg az ábrándozásaim közepette, hogy okkal vagyunk itt. Így aztán elgondolkodva lépek közelebb, szemügyre véve Ronnie-t, nem mintha különösebben szép lenne vagy valami.
-Mit szólsz ezekhez? – kérdezem és elkapom a férfi egyik kezét. Elegáns mozdulattal fordítom felfelé a mutatóujját, majd egy erősebb nyomással elroppantom az azt tartó ízületet. -Látod, már teljesen használhatatlan. Mindet le kell vágni. – sajnálkozom. Hát darabokra törött ujjakkal mihez kezdene az úriember? Még egy szép szerelmes levelet se tud így megírni. De erre már nem lesz szüksége már amúgy sem, ráadásul szerintem jobban jár mindenki, ha nem csacsog tovább. A valóság sokkal nagyobb csalódás lenne mindenkinek, mint egy egyszerű felszívódás.
-Egyébként, tudod, tetszik nekem valaki. – szólalok meg aztán váratlanul, szándékosan kihagyva belőle egyelőre, hogy kiről van szó. Először csak azt akarom látni, hogy mit szól a dologhoz.

A kis grimaszra megint megsimítom az arcát mielőtt ellépnék tőle. Ha nem tudnám hogy biztosan nem az én lányom mert soha semmi közöm nem volt az anyjához, még el is hinném hogy vérrokonok vagyunk, annyira egyformák a reakcióink.
- Oh igazán? Pedig elég sokan vannak akik nem kedvelnek különösebben... - igazgattam meg az ingem gallérját mosolyogva. Persze tudom hogy Sonjának és Skynak mennyire fontos vagoyk. Kevés ember van aki ennyire közel áll hozzám.
Sonja még a fejembe is lát ami valljuk be... Nem a legszebb és legvidámabb hely a földön. Mégis... ragaszkodik hozzám. Fontos vagoyk neki. Vágyhat másra egy ember?
- Azért az nem egészen ugyanaz drágám - sandítok rá apró mosollyal. Ha valaki az ő szívét töri össze, akkor nekem kötelességem eltenni az illetőt láb alól. Mintha csak az... apja lennék. Mert az is vagoyk. Vagy olyasmi. A rosszabb és sötétebb verziója egy szeretű családapának.
Visszatérünk Ronhoz aki ájultan lóg a székben és figelem ahogy az ártatlannak tűnő szőke lányzó, lassan, akár egy ragadozó köröz a férfi körül. Elbűvölő látvány. Elöntenek az apai ösztönök.
Egyetlen elegáns mozdulattal kirántja az izületet használhatatlanná téve a férfi ujját. Nem tudom elfojtani a mosolyomat.
- Azt hiszem igazad van. Tíz ujj minusz... plusz szerintem még egy kis nyúlványt le kéne vágni róla... Soha többet nem dug semmit... senkibe - dörzsölgetem meg elégedetten simára borotvált államat. Persze a kasztrálását és a csonkítását nem én óhajtottam megtenni. Van erre képzett orvosunk. Azonban mielőtt kellően beleélhetném magam a végeredménye Sonjácska megszólal mire még a levegőt is félrenyelem. Nagy szemekkel fordulok felé.
- Hogy mit mondtál? - kérdezem lassan, kissé talán fenyegetőbben mint szerettem volna. Az atyai ösztönök kissé durván taglóztak le hirtelen

Hát az engem igazán nem foglalkoztat, hogy mások mit gondolnak róla. Van, akinek tetszik Elijah, meg van, akinek elbaszott szar ízlése van. De hát az már nem az én problémám. Akik pedig magukra haragítják… nos, ahhoz már végképp nem tudok semmit hozzáfűzni, elvégre nem mondhatnám, hogy zsákbamacskát árul. Ő korrekt ember – mindig betartja, amit ígér. A kevésbé vidám ígéreteit is. Ez az, amit Ronald sem akart eléggé komolyan venni.
-Jó, hát kicsire nem adunk, a nagy meg nem számít. – legyintek a szavaira, szummázva a saját gondolataimat azokról, akiknek ő nem szimpatikus. Tény és való, hogy kissé elfogult vagyok, de erre meg rászolgált.
Felteszem, a nem létező udvarlóm se lenne odáig érte ezekkel a kilátásokkal. Szóval nagy mázlija van, hogy nem létezik. Mert hát nekem már régesrég megvan, hogy ki az, akit magam mellett szeretnék tudni, csak ő makacskodik. Vagy nem is tudom. Nem tudom hova tenni ezt az állandó féltékenykedését.
Persze, van, ami ennél is fontosabb. A munka mindig előbbre való, mint a magánélet, még ha mi most épp Ronnie orra előtt is éljük a fent nevezett magánéletünket. De hát neki már mindegy. Csak még azért jó, ha emlékeztetve van rá, hogy kivel szórakozik. Nem a saját erőmet demonstrálom az ujjtördeléssel, hanem Elijah-ét. Elvégre ha én elég kegyetlen vagyok, akkor mire lehet számítani tőle?
-Azzal a valamivel a helyében úgysem dicsekednék. – grimaszolok. Volt alkalmam megcsodálni, amíg a fejében turkáltam. Hát… maradjunk annyiban, hogy a kurvája jobban járt, mert ő legalább kapott pénzt, a feleségével ellentétben.
De ennél tovább nem is foglalkoztat Ronnie farka, visszakanyarodom az eredeti beszélgetéshez, mert az egyébként is sokkal érdekesebb. Legalábbis nekem biztosan, főleg, amikor Daddy felkapja a fejét.
-Mondom tetszik nekem valaki. – ismétlem meg nyugodtan a mondatot. Más megijedne ettől a hanghordozástól, én viszont már rég ismerem, nem olyan könnyű megijeszteni. Egyébként is sokkal jobban leköt az erőfeszítés, hogy ne nevessem el magamat az arckifejezése láttán. Elvégre én tudom, hogy kiről beszélgetünk.

Halkan elnevettem magam ahogy rám legyintett. Látszik hogy az én lányom. Soha nem érdekelte mások véleménye csak azoké akik közel álltak hozzá. Én is pontosan így tettem hiszen tudtam hogy vannak olyan emberek akiknek lehetetlen jót tenni. Ők nem is érdekeltek engem.
- Igazad van Sonjácskám - simogattam meg a fejét gyengéden és még rá is mosolyogtam. Ő tudta hogy ez a mosoly más mint az amit a többiek látnak. Az a mosoly többnyire halált jelez, a cápa mosolyának is nevezik. De rá... rá nem tudok nem gyengéden mosolyogni. Ő apuci kicsi hercegnője.
A munka kerül megint előtérbe és együttesen döntjük el hogy mi legyen az áruló sorsa. Hiába a maffia családi biznisz, elég sok mindent beszélek meg velük már így is.
És egy elrettentő példa sosem árt a mi szakmánkban. Elmosolyodtam a grimaszra és lassan én is körbejártam Ronniet. Mintha két ragadozó készülne lecsapni rá úgy köröztünk.
A gyors témaváltás meglep pláne témáját tekintve. Vadul kapom a szemem Sonjára aki édes mosollyal és a lehető legártatlanabbul néz rám.
- Tetszik neked... valaki...? - szalad magasra a szemöldököm mintha csak azt közölte volna velem éppen hogy a föld valójában banán alakú és úgy kajakozunk át vele vadul az univerzumban.
- Mégis ki ez a valaki? - bárki is legyen az megölöm - AMúgy is túl fiatal vagy te még a randizáshoz. És előbb tőlem kellett volna kikérnie. Szóval ki ez a mitugrász akit csak úgy megkedveltél a semmiből? - alaposan utána kell járnom hogy kivel érintkezett Sonja az elmúlt időben. Skyt is ki kell kérdeznem.
A féltő apa üzemmód teljes gőzzel égett.