First date

Bár tegnap éjszaka még folyamatosan azt hangoztattam magamnak, hogy az lenne a legépeszűbb döntés, ha itthon maradnék. Ehhez képest most itt állok a kávézó ajtaja előtt és azon tanakodok, hogy bemenjek, vagy inkább sarkon forduljak és vissza se nézzek. Nem tudom melyik opció fájna kevésbé. Mind a kettő kockázatos. Ha bemegyek, megvan az esélye annak, hogy elzavar, hiszen hazudtam neki. Nem a szó szoros értelemben, mert magamról minden igaz volt, amit mondtam. De a profilomon semmi se az, még a kép se. Nem mertem felvállalni magam előtte. Valójában most egy szép szőke lányra vár, aki nem én vagyok.
Viszont, ha nem megyek be, akkor esélyt se adok annak, hogy megismerhessem. Otthon pedig azon kesereghetnék, hogy miért nem volt bennem annyi bátorság, hogy odasétáljak hozzá. Na meg tovább álmodozhatnék, egy fantom képről. Mert valójában még azt sem tudom, hogy milyen ember is. Csak egyszer láttam és abból az egy alkalomból kreáltam magamnak egy álom férfit, aki talán nem is létezik.
Benézek a kávézó ablakán és tekintetemmel őt keresem. A helyiség másik oldalán egy eldugottabb asztalnál foglalt helyet. Feltételezem azért, hogy nyugodtabban tudjunk beszélgetni.
Felsóhajtok, majd elindulok az ajtó felé. De útközben még pár átfut rajtam a gondolat, hogy még nem késő. Még visszafordulhatok, most még nem történt semmi. De erőt veszek magamon, lenyomom a kilincset és belépek. Ahogy az asztalok között haladok, érzem az emberek tekintetét magamon. Most már kénytelen leszek oda sétálni a randi partneremhez, ha nem akarom, hogy hülyének nézzenek. Amikor odaérek megköszörülöm a torkom.
-Öhm… - nézek rá és érzem ahogy elvörösödök. Nem is tudom mit kellene most mondanom. A tekintetét fürkészem. Próbálom kiolvasni belőle, hogy mit gondolhat rólam. Valószínűleg semmi jót. Pedig, ha tudná, hogy csak miatta vagyok ennyire zavarban. Más helyzeteket remekül tudok uralni, de ez most valahogy nem akar összejönni.
-Szia –  egy halovány köszönést csak ki tudtam nyögni.

Mióta regisztráltam a Tinderen, meglepő fordulatot vett az életem. Annyi lánnyal találkoztam az utóbbi időben, hogy húha; de érdekes, hogy mellette nem igazán fogott meg egyik sem, egy-két kivétellel. Most is, itt ülök az egyik kisebb kávézóban és türelmesen várok, elvégre randit beszéltem meg egy lánnyal, de hogy mi lesz a vége, én magam sem tudom.
A kávézó eldugottabb részén foglaltam helyet, egy távolabbi sarokban, így legalább nyugodt körülmények között tudunk beszélgetni, de amíg meg nem érkezik, addig én kávéval kiszolgálom magam, igaz ez már a második ezen a napon, de hát kávéból soha nem elég.
Öltözetem egyszerű és hétköznapi, az időjárásnak megfelelő. Bakancs, farmer, fehér rövid ujjú és egy kapucnis pufidzseki, ami most a székem háttámláján pihen.
Türelmesen várok, néha kortyolok a kávéból, mikor is egy barna hajú lány áll meg az asztalom mellett. Felpillantok rá, mosolyommal is megajándékozom.
- Szia. Nem kérek semmit egyelőre, ha emiatt jöttél? - nézek fel rá picint félre billentett fejjel, elvégre nem olyan régen rendeltem a kávémat, bár megakadok azon, hogy nincs rajta pincér ruha, így fordulok egy pillanatra a pult felé, ahol a lányok dolgoztak, végül vissza az előttem állóra. - Oh, bocsánat, azt hittem, hogy a lányok közé tartozol. Tudok segíteni valamiben? - nézek rá nyitott, magabiztos pillantással.
Látom, hogy zavarban van, mondjuk nekem is sikerül tetézni a dolgot, hisz pincérnek néztem, de talán nem lesz belőle gond, szóval türelmesen várok a válaszára; meg hát arra is, hogy a mai randi partnerem, aki egy szőke lányzó, megjelenjen. Lassan ideje lenne, állapítom meg magamban, ahogy az órámra vetek egy pillantást, de nem mozdulok.

A kérdésére meglepődők. Aztán eszembe jut, hogy ez lenne a legkézenfekvőbb magyarázat arra, hogy miért jöttem ide hozzá. Hiszen nem rám számít, egy másik lányra, aki szerintem sokkal szebb is nálam. Meg aztán közel sem biztos, hogy emlékszik rám, vagyis valószínűbb, hogy nem. Csak én álmodozom róla, azóta a nap óta.
-Semmi baj – ahogy felelek a hangom egy kicsit megremeg. Bízom benne, hogy számára nem annyira feltűnő a zavarodottságom.
Azon kezdek gondolkozni, hogy mégis mit kellene most mondanom. Mivel magyarázhatnám meg, azt, hogy valójában velem van randija. Mi lenne a megfelelő magyarázat arra, hogy félrevezettem.
Nem akarom elijeszteni, azt szeretném, ha maradna, de megérteném azt is, ha mégis elmenne. Csak nehezen fogadnám el.
-Azt hiszem… velem van randid – a hangom még mindig remeg, ahogy ezt a pár szót kiejtem. Jó lenne, ha valami segítene lenyugodni. A szívem is egyre hevesebben kezd verni, a pulzusom pedig a magasba szökik.
Még a végén itt fogok elájulni, mielőtt bármi mást is mondhatnék. Veszek néhány mély levegőt, hogy megpróbálja észhez téríteni magam.
-Én vagyok a lány, a tinderről – végre elmarad a remegés, helyette olyan hadarva beszélek, hogy csoda lesz, ha megérti a mondandómat. Várom, hogy ő is megszólaljon. Csak esnénk már túl a nehezén. Nem gondoltam, hogy ennyire nehéz lesz itt állni előtte. Azt hittem sokkal jobban fog menni. Nem is tudom mit képzeltem.
Álmaimban ez a rész nem szerepelt. Ezt valahogy mindig átugrottam. Pedig most hasznát venném, ha legalább egyszer is végig gondoltam volna. Akkor most nem állnék itt előtte, mint egy idióta, aki megszólalni is alig tud.  

Türelmesen várok, hogy megszólaljon, elvégre nem pincérlány, s bár először annak néztem, hátha csak segítséget szeretne kérni. Sokszor előfordult már, rendőröknél megesik ez, bár most civilben vagyok itt, úgyhogy érdeklődve nézek fel rá, mi hozta most ide.
Azonban következő szavai meglepnek, miszerint vele van randevúm. Kétkedve nézek fel rá, kissé összezavarodtam most, főleg, ahogy folytatja a gyors beszédet és egy szuszra elhadarja, hogy ő az a lány a Tinderről, csak épp nem úgy néz ki, mint a képen.
- Öhm… oké? – kérdezek vissza egy pillanatra. Most erre így hirtelen mit mondjak? Igazából összezavarodtam, mert hát mégsem rá számítottam. Jó, nincs vele semmi gond, nem azért, csak hát na. Intek, hogy inkább foglaljon helyet, és üljön le, az a biztosabb, végül nagy levegőt veszek.
- Miért más fotóját használtad? Ugye amit leírtál, az attól még igaz rólad? – kérdezek őszintén, mert hát most így nem igazán tudom, hogyan tovább. Mármint tök aranyos csajszinak tűnik, meg kedves és bár zavarban van, de amúgy aranyos; csak hát itt van ez, hogyha a fotóban hazudott, akkor vajon még miben?
Alapvetően jól tolerálom, ha valaki nem mond igazat a magánéletemben, rendőrként ezt kevésbé tudom elnézni, hisz szakmai ártalom is egyben, meg én is rámehetek, ha valaki hazudik.
Viszont most türelmesen várok, oké, sokszor mondták már, hogy rossz szokásom, hogy olyan komolyan nézek az emberekre, hogy megered a nyelvük, azért most próbálom visszafogni magam, nem akarok ráijeszteni, úgyhogy előre dőlök picit, úgy nézek kíváncsian a hölgyeményre, hogy hátha beszél.

Nem ilyen reakcióra számítottam. De ezek szerint pont olyan kedves, mint amilyennek gondoltam. Legalábbis elsőre nem zavar el, sőt, még jelezte is, hogy csatlakozzak hozzá. Aminek örömmel teszek is eleget és leülök a vele szemben lévő székre. Táskámat a szék támlájára akasztom.
A következő percben, viszont már nekem is szegezi a kérdést, amire hirtelen azt se tudom mit reagáljak. Nincs előre begyakorolt szövegem. Ami talán baj, talán nem.
A szívem csak úgy kalapál. De ha ez sem lenne elég, a nézése is zavarba ejtő. Álmaimban el tudtam veszni a szemeiben, de most… ez más.
-Azért… mert, nem is tudom – na hát ebből nem sokat tudott meg abból, amire kíváncsi lenne. De, hogy lehetne azt elmondani, hogy egyszer láttam és azóta csak ő jár a fejemben? Hogy fogadná azt, hogy nem voltam elég bátor ahhoz, hogy felvállaljam magam? Nem gondoltam volna, hogy ha engem lát, akkor is szeretne majd velem találkozni. Akkor most nem ülnénk itt.
-Amit neked írtam… az mind igaz volt – valóban azokban nem hazudtam. Egy kép mögé bújva könnyebb volt.
-De nem itt élek – célzok arra, hogy a profilom beállításán se volt minden igaz.
Remélem, hogy el fogja nekem nézni. Nem tudom milyen logikus válasszal szolgálhatnék. Bár, ha nem küld el, akkor végül úgy is ott fogunk kikötni, hogy szépen lassan mindent elmondok. Csak még a körítést nem tudom.
Egy pincérnő érkezik az asztalunkhoz, hogy felvegye az én rendelésem is. Először ránézek a fiúra, hogy szeretné-e, ha maradnék. Amennyiben nem küldd el, egy vaníliás latte-t rendelek magamnak.

Maradjunk abban, nem erre számítottam, mikor megérkeztem a randira. Oké, én se vagyok épp könnyű eset, de hát na, ki gondolta volna, hogy így lesz?
Türelmesen várok, hogy megeredjen Evy nyelve és meséljen nekem, bár igyekszem visszafogni a szokásos hideg, zsaru pillantást, nem akarom a frászt hozni szegény lányra. Ha úgy vesszük, sokan csinálnak ilyet az ilyen randi oldalakon, nem túl meglepő, de valahol nekem mégis az, és kicsit becsapva is érzem magam, már azok után is, hogy kiderül, nem is idevalósi. Na jó, talán akkor kezdjünk tiszta lappal.
Megvárom, míg rendel a pincérnőtől, addig van időm gondolkodni, hogy most hogyan is tovább, végül döntök.
- Na jó, ez így lehet, nem lesz egyszerű, de tudod mit? Öntsünk tiszta vizet abba a bizonyos pohárba. Szóval, Kade Rivers vagyok, őrmester a New York-i rendőrségen, benned kit tisztelhetek? – pillantok magabiztosan mosolyogva Evyre, remélem, veszi a célzást, miközben kezemet nyújtom felé kézfogásra. Kezdjünk tiszta lappal, mindenki megérdemli azt a bizonyos újabb esélyt, ő pedig valószínű félt attól, hogyan reagálok arra, ha találkozunk és kiderül, hogy nem is az, akinek mondta magát.
Úgyhogy itt az esély mindkettőnknek tiszta lappal kezdeni.
Ha kap az alkalmon és a lehetőségen, finoman megszorítom a felém nyújtott kezét, hüvelykujjammal picit simítok kezére a kézfogás közben, hogy érezze, nem tett semmi rosszat, és nem kell félnie tőlem. Azért nem vagyok olyan ijesztő dzsinn létemre, no, nem harapok… nagyot.
- Mi járatban ebben a városban, ahol a madár sem jár? Na jó, talán azok igen, olykor… néha napján. Átutazóban, iskola esetleg? – kérdezem, hogy oldjam a feszültségét, hátha ettől megered a nyelve és meg is nyugszik, ha már randi, akkor próbáljunk belerázódni a szerepbe, de hozzá kell tennem, rég voltam randin. Az iskola és a munka sokat kivett belőlem az elmúlt időben, így nehéz vissza rázódni a civil életbe.

Nem gondoltam volna, hogy ilyen nehéz lesz majd itt állni, ebben a pillanatban. Azt hittem megy majd minden könnyedén, magától. Bár a fogadtatásom teljesen rendben van, csak én nem tudom magam még elengedni. Ezáltal a beszélgetés sem megy még valami jól. A szavakat is alig találom, nem, hogy egy normális mondatot össze tudjak rakni. Egyelőre azt hiszem nem megy ez nekem. De reménykedek, hogy hamarosan magamra találok és végre normális emberként tudok előtte viselkedni. De most úgy néz ki, hogy ez nem lesz olyan egyszerű.
-Egy dupla eszpresszót kérek – szólok ahogy a pincérnő mellém lép. Majd miután távozik ráeszmélek, hogy mit is kértem. Azt hiszem már gondolkozni se tudok, csak mondom, ami eszembe jut. Nem tudom, hogy voltam-e már valaha ennyire zavarban. De az, hogy még egy egyszerű rendelést sem tudok leadni, az egy kicsit már sok.
-Tudom – nyögőm ki ezt az aprócska kis szót, de ahogy elhagyta az ajkaimat már meg is bántam. Persze, hogy tudok róla egy-két dolgot, de ezt nem kellene rögtön elárulnom. Lesütöm a szemem. Ő annyira kedves, én meg annyira… reménytelen eset vagyok.
-Ne haragudj – szabadkozom.
-Holly Clark vagyok – nem tudom miért pont a középső nevemen mutatkozom be. Szinte senki sem szokott így hívni, mindenki Evynek szólít. De legalább ebben nem hazudtam. Amúgy sem tervezem, hogy továbbra is ferdítenék az igazságon. Most már, ahogy mondta, ideje tiszta vizet önteni a pohárba.
-Egyetemi hallgató és Washingtonban élek – teszem még hozzá hadarva. A mosolya megint csak zavarba hozott, így nehéz a beszédre koncentrálni. Úgy ül most itt előttem, mint egy angyal. Egy félisten, vagy mint a leghelyesebb fiú, akit valaha is láttam.
-Egyszer itt fogok élni – jelentem ki. Bár nem ez volt a kérdés, mégis ez jutott először eszembe válaszul.
-Ez egy nagyszerű város – próbálom magam figyelmeztetni, hogy jobb lenne, ha lassabban beszélnék, mert így nem sokat fog belőlem megérteni. Bár ez még mindig nem az a válasz volt, amire kíváncsi.
-Most csak hozzád jöttem – ahogy kimondom érzem ahogy az egész arcom lángba borul. Fogalmazhattam volna másként is, bárhogy, csak ne így ahogy végül sikerült.
-Vagyis elég gyakran járok erre. Vannak itt barátaim – próbálom elfeledtetni vele a korábbi mondatom.

Evy nem könnyíti meg a dolgomat, annyi szent, kissé döcögve halad a beszélgetésünk, igaz, próbálom levetkőzni magamról a zsaru stílust, mielőtt halálra rémítem szegény lányt a viselkedésemmel.
Nyújtom felé a kezem, kezdjünk tiszta lappal elvégre miért is ne, így talán megismerhetjük egymást és Evy is megnyugszik, de az, hogy tudja, hogy őrmester vagyok, azért meglep.
- Semmi baj, de remélem, tudod, hogy nem könnyíted meg a dolgom – teszem hozzá nagyot sóhajtva, mert amúgy tényleg így van. Próbálok fesztelen lenni, hogy benne is oldjam a feszültséget, de úgy tűnik, több kell ehhez, úgyhogy összekapom végre magam, aztán meglátjuk. - Szép neved van, Holly – teszem hozzá biztató mosolyt társítva szavaim mellé, elvégre tényleg így gondolom.
Figyelmesen hallgatom, de a Washington szóra kapok az alkalmon, hátha lesz még egy kapcsolódási pontunk a Tinderen kívül.
- Washington szép hely, az elmúlt hónapokban voltam ott, kihelyeztek gyakorlatra az ottani őrsre – felelem vigyorogva, mert ez tényleg így van. Nem volt könnyű az az egy hónap, de Yada és a többiek rengeteget segítettek nekem, nem beszélve arról, hogy mennyi tapasztalattal bővült a repertoárom.
- Nagyszerű, viszont veszélyes is, legyél óvatos! – Oké, próbálom leállítani a fejemben a zsarut, de ez baromi nehéz ebben a helyzetben, mégis csak egy aranyos egyetemi hallgató, csinos is, visszafogott is, könnyű préda lehet a veszélyes alakoknak.
- Oh, ez kedves. Látod, ilyet se sűrűn mondanak nekem – vigyorgok rá Evyre jókedvűen, hát ezt tényleg nem mindig hallom, hogy hozzám jönnének ilyen szép lányok, mindig nekem kell mennem mindenki után. - Ah, pedig már azt hittem, csak miattam jöttél, fenébe! – csapok a mellkasomra, miközben csalódott fejet vágok az egészhez, mintha most ettől megrökönyödtem volna, hogy nem csak miattam jött ide, de ha figyel, akkor láthatja, hogy kék szemeimben ott csillog a jókedv, és csak szórakozom. No, használjuk ki az alkalmat.
- Viccet félretéve, mit tanulsz, ha nem gond, hogy megkérdezem? Mondhatnám úgy is, hogy mi leszel, ha nagy leszel? – kérdezek közben, végül ismét kortyolok az italomból, lassan el fog fogyni, szóval intek megint a pincérlánynak, hogy jöjjön oda hozzánk.
- Eszpresszót kérek hideg tejjel felöntve, és mellé Sacher-tortaszeletet, leöntve azzal a lekvárral, ami a tortában is van. Holly, te kérsz valami finomságot? – pillantok a lányra, és ha leadja a rendelését, akkor a pincérlány elmegy, hogy pár perc múlva kihozza a kért italokat és ételeket. - Nem tudom, te hogy vagy vele, de imádom a Sacher-tortát. Kérsz egy falatot? – kérdezem Evytől, miközben a villámmal leveszek egy szeletet és már nyújtom is a lánynak, hogy hamm, tessék megenni, mert nagyon finom.

Ismét elpirulok, ahogy azt mondja, hogy nem könnyítem meg a dolgát. Igyekszem magama összeszedni, de nem igazán akar ez nekem összejönni. Szerintem még sosem éreztem magam ennyire zavarban és ennyire kínosan. Közben pedig őt is nagyon sajnálom, hiszen nem engem várt és ezért lehet, hogy nem is örül annyira nekem. Ezért is lenne jó, ha végre ki tudnék találni, hogy ne remegjek itt előtte, mint a nyárfalevél.
-Köszönöm – mosolygok vissza, igencsak bátortalanul.
-Ó, komolyan? Ezt nem is tudtam – azonnal elhallgatok, ahogy rájövök, hogy mit is mondtam. Ugyan sok mindent tudok róla, de ezt nem muszáj vele is megosztanom.
-Úgy értem, hogy valóban nagyon szép hely, bár nekem New York jobban tetszik. Imádom a lüktetését és azt, hogy maga a város is él, hogy itt mindig történik valami – fejtem ki én is a véleményem.
-De Washingtont is szeretem, sok minden köt oda – valójában a bátyámon kívül semmi. Na jó, még az egyetem, de annak is hamarosan vége.
-Rendben, de persze ha ilyen emberek óvják a közbiztonságot, akkor annyira nem kell félni – komolyan már azt sem tudom mit beszélek össze-vissza zavaromban. Ahogy azt sem tudom, hogy ennek a mondatomnak, mennyi értelme volt, de ha ő vigyázna rám, biztos egy percig sem félnék. Mellette biztonságban érezhetném magam és nem csak azért, mert a rendőrségen dolgozik, de a kisugárzása is azt sugallja, hogy ne féljek. Bár most mégis rettegek, de nem tőle, hanem miatta. Az egész nap kimenetelétől, az érzéseimtől és attól, hogy ne rontsam tovább a helyzetet.
-Most csak azért – suttogom magam elé. Ráadásul már annyira vártam ezt a randit, azt, hogy itt legyünk kettesben. Na jó, vannak még rajtunk kívül jópáran, de nekem most csak ő számít. Jól érzem magam vele, még akkor is, ha a szívem majd kiesik a helyéről és alig kapok levegőt is.
-Szociológiát tanulok – de még elképzelésem sincs, hogy mit is akarok majd magammal kezdeni. Nem biztos, hogy ebben, az irányba szeretnék majd karriert építeni, ezért lehet, hogy ezen kívül elvégzek még néhány képzést, amig rátalálok magamra és arra amivel szívesen foglalkozom.
-Egy kókuszos forrócsokit és egy sajttortát szeretnék kérni – illetve az előbb kért dupla eszpresszómat töröltetném. De ezt inkább magamban tartom, túl kínos lenne kimondani, ezért majd igyekszem valahogy azt eltűntetni.
-Igen, én is szere… - válaszolnék, de mielőtt befejezhetném a mondatot már nyújtja is felém a falatot. Ha lehet még vörösebb leszek, mint korábban. Gyorsam bekapom, miközben mélyen a szemébe nézek.
-Köszönöm, ez nagyon finom – mosolygok, miután lenyeltem a falatot.