Hátára fordult teknős

Sietve trappolok a bezárt helyiség felé. Az utolsó pillanatban jött a hívás, de hát, ha menni kell, akkor menni kell. El kell szórakoztatni a foglyot, amíg Ő is ideér. Én kifejezetten jól értek ahhoz, hogy hogy szórakoztassam őket. Sőt, ami azt illeti, ők is nagyon jól tudnak szórakoztatni engem. Mindig megpróbálnak halandzsázni. Nincsenek tisztában vele, hogy már azelőtt tudom az igazat, hogy hajlandók lennének elárulni. De hát éppen ettől lesz olyan nagyon mókás az egész. Olyanok, mint egy hátára fordult teknős, aki kétségbeesett próbálkozik a hasára fordulni, hogy visszajusson a tengerbe. Csak épp, ők sosem érik el a biztonságot nyújtó tengert.
Intek az ajtó előtt ácsorgó fogdmegnek, majd minden habozás nélkül nyitok be a helyiségbe. A cipőm hangosan koppan a parkettán. Ez a hang tele van ígérettel. Az már más kérdés, hogy milyen ígéretekkel. Csak futólag mérem végig az ipsét. Ó! Egy „gyerekeim vannak!”-típus. Nem is tudom, mikor hallottam utoljára ezt a mondatot. Jó rég volt már.
-Tudom-tudom! Gyerekeid vannak. – integetek hanyag módon. Nekem egyébként viszonylag sokan szeretik bedobni. Felteszem, az anyai ösztöneimre próbálnak hatni. Valahol aranyos, hogy azt feltételezik, rendelkezem ilyennel. De az igazság az, hogy rühellem a pulyákat. Egész nap csak visítanak és hülye kérdéseket tesznek fel újra meg újra. Elképzelésem sincs, hogyan vágyhat valaki erre.
Töltök magamnak egy italt, majd a poharammal kényelmesen a szék mögé sétálok. Nem vagyok egy Mr. Heathen, én nem vagyok olyan ijesztő. De hát nem is ezért vagyok itt és nem ettől vagyok veszélyes. Leteszem a poharamat a pasas fejére, bár nem engedem el. Még a végén leejti nekem. De azért nyugodtan tarthatja helyettem.
-Azt csiripelik a madarak, hogy megpróbáltál meglépni. Gondolom… a gyerekeid érdekében tetted. – Persze, hogy nem. Őket gondolkodás nélkül hátrahagyta az asszonnyal együtt. Csak saját magára gondolt. Csak nem jutott valami messzire. -Szomorúak lesznek, hogy idén nem kerül PlayStation a fa alá, mi? – kérdezem, miközben megértően megsimogatom az említett fejet, amíg én aprót kortyolok az Aperolból.

Tetszik, ahogy nevet. Olyankor egészen megváltozik az arca. Mondanom sem kell, hogy annak meg pláne örülök, ha én tudom kicsikarni belőle azt a nevetést. Én arról igazán nem tehetek, hogy egyes… rinyapináknak nem felel meg az az életvitel, amit mi képviselünk. De hát… nekik marad is a középszerűség. De ettől még Elijah férfias értékeit nem lehet megkérdőjelezni. Ha mégis… hát én tojok rá.
-Tudod… néha csinálhatnánk valami mást is. – jegyzem meg Ronnie ujjainak tördelése közben. -Nem mintha bármi bajom lenne ezekkel a vallatásokkal. De igazán rád férne egy kis kikapcsolódás. – egyenesedem fel végül, komolyan pillantva a szemeibe. Függetlenül a hátsó szándékaimtól egyébként tényleg ráférne. Ha azt hiszi, nem veszem észre a bőröndöket a szép szemei alatt, akkor nagyon téved, én figyelek rá. És nem mintha azokkal nem nézne ki jól, de pont arról árulkodik, hogy nem pihen eleget.
Meg aztán ezzel is előkészítem a terepet a… nem annyira nagy, de terveimhez. Szívesen vizslatnám most is a gondolatait, ahogy kimondom azokat az általa rettegett szavakat, de még mindig tartom magam ahhoz, hogy az ő intimszférája szent. Az ő gondolatait akkor ismerem, ha elmondja őket.
-Igen. – felelem még mindig halálos nyugalommal, habár az arcáról minden tisztán leolvasható. Szívem szerint fel is kuncognék, de magamra erőltetem a komolyságot, mert hát… igazából most tulajdonképpen róla beszélgetünk, csak ő ezt nem tudja. De éppen ezért mókás, ahogy belekezd a szóáradatba a „mitugrászról”.
-Ugye rémlik, hogy 22 vagyok, nem 8? – fonom össze a karjaimat magam előtt felvont szemöldökkel. Tényleg nem volt jobb érve? -Egyébként egyáltalán nem mitugrász. Igazi férfi. – teszem hozzá. Meg hát nem mondhatnám, hogy éppenséggel a semmiből kedveltem meg. Nagyon is jól ismerem, éppen ezért költözött be a szívembe. Máshogy nem is menne. Annyira azért nem vagyok egy nagy barátkozós, hogy ne vágjam állon a kövér, műszerészbajszos idiótát, aki leszólít az utcán. Igen, ilyenre volt példa. Nem tudom, hogy azon lepődött meg, hogy lány létemre ekkorát ütök vagy azon, hogy kioffoltam. De mindkettő torz világképre utal.
Egyébiránt ennek hallatán még Ronnie is vad grimaszolásba fog. Gondolom, neki is elég szürreális, hogy a golyói letépését tervezgetve azt vitatjuk meg, hogy felnőtt fejjel vajon fiatal vagyok-e a randizáshoz. Legalább most az egyszer valami értelmes gondolata is támadt.

Az én édes kicsi lányommal könnyű az élet. Minden csupa kacagás, derű és szivárvány még akkor is mikor éppen egy embert készülünk megkínozni. Hiába, kell a minőségi időtöltés apa és lánya között. Ez nagyon fontos egy családban.
Mintha Sonja csak a fejemben olvasott volna, ami nem lenne meglepő, felvetette hogy néha csinálhatnánk mást is a közös vallatásokon kívül. Hümmögve megdörgöltem az államat.
- Igen, igazad van... El kéne mennünk nyaralni. Családosan - gondolkodtam el - Valami tengerpartos helyre. Hawaiira vagy floridába... esetleg LA-be... Mit szólnál? Valamit kitalálunk - simogattam meg a haját mosolyogva. Én is éreztem hogy kezdek kimerülni na meg a gyerekeken is láttam hogy rájuk fér a pihenés. És mint egy jó apa az a dolgom hogy gondoskodjak a családomról.
Egészen addig el is vagyok a békés gondolataimmal a családról meg a nyaralásról míg fel nem borítja az amúgy normális vérnyomásomat a kis vallomásával.
Olyan halálosan nyugodt hogy az engem csak még jobban felidegesít. Ezt tőlem tanulta. De nem tetszik hogy rajtam akarja használni ezt.
Látom rajta hogy nevetni akar amire a pulzusom még jobban megemelkedik. Ronnie már nem is érdekel. Sokkal fontosabb hogy a kicsi lányom be akar pasizni. Sokkal kevésbé tetszik minthogy Ronnie meglopott.
- Nem érdekel hány éves vagy, de túl fiatal vagy a pasizáshoz. A férfiak ostobák és a farkukkal gondolkodnak ezt neked kéne a legjobban tudnod. Nagoyn kevés az igazi férfi aki megérdemelne téged. És nem fogom rá áldásomat adni míg nem látom - emelem fel az ujjam nevelési célzattal mikor Ronnie úgy dönt hogy nyöszörögve fintorogva elkezd magához térni.
- Ezt a beszélgetést még később folytatjuk. De nem adom áldásom csak úgy bárkire Sonja! - mondom feszülten mielőtt visszalépnék Ronniehoz. Hol is tartotutnk? Ja igen épp csonkítani akartuk.
- Szóval Ronald, drága kislányom és én meghoztuk az ítéletet hogy mi legyen veled. Búcsúzz el az ujjaidtól amondó vagyok - mosolyodom el lassan de a szemeim nem mosolyognak. Hadd pánikoljon csak.

Hát nem mondom, nem pont erre gondoltam, amikor felvetettem a dolgot, úgyhogy kivételesen tényleg nagy erőfeszítéseket kell tennem, hogy ne üljön ki a csalódás az arcomra. Nem mintha nem szeretném ezeket a családi nyaralásokat. Nagyon is szeretem őket, csak hát… én most nem erre gondoltam. De inkább mosolyt varázsolok a képemre.
-Legyen Hawaii. Ott már rég jártunk. – Egyébként tényleg. Ha már pofára estem, akkor legalább olyan helyre menjünk, ahova én akarok. Ez amolyan… kárpótlás a veszteségeimért, amit igazán megérdemlek!
Meg aztán érthető, ha ezek után taktikát váltok és valami egészen mást dobok be… és azzal bombát is robbantok a helyiségben. Nekem nyilván valahol nagyon szórakoztató ez a helyzet, mivel én tudom, hogy őróla beszélünk. És hát… mi másért akadna ki, ha nem azért, mert érdekli?
-Nem mondtam, hogy elhívott bárhová. – jegyzem meg, bár egy pillanatra elgondolkodom, hogy esetleg odaállítom a tükör elé, hogy nyugodtan ismerkedjen csak a kiszemeltemmel, én ráérek. De azt hiszem, hogy ez nem lenne túl romantikus. Nem mintha amúgy ÉN különösebben romantikus lennék, de ez még nekem is nagyon gyenge.
-Ne is! – csilingelem derűsen, hát bárkire nem is kell. De hát mi most nem bárkikről, meg akárkikről beszélgetünk. Azt hiszem, nem értana kifaggatnom Skyt is. Franc az elveimbe! Már abba a kevésbe. Igazán megkönnyíthetném a saját dolgomat, de nyilván nem fogom.
Unottan szemlélem Ronnie-t ahogy gubbaszt a kis székében. Sokkal kevésbé hat meg a szorult helyzete, mint a saját nyomorom. De hát híresen empatikus vagyok, mint azt tudjuk. Kénytelen leszek elmenni vásárolni erre a traumára. Meg jobb híján kénytelen leszek kiélni a frusztrációmat Ronnie-n. Türelmetlenül ejtem le az üres poharamat a szekrényre, aztán a szék háta mögé lépek.
-Megígérem, hogy veszek egy Playstationt és játszom rajta a gyerekeid helyett. – mosolygok rá, hátrahúzva a fejét a hajánál fogva, aztán Elijah-ra pillantok várakozóan, hogy még szeretne vele játszani, vagy esetleg végeztünk.

- Hawaii! Nagyszerű! Szólok a titkáomnak hogy kezdje el szervezni az utazást. Ígérem most nem fogok anynit dolgozni mint a legutolsó nyaralásunkon. Ha mégis, megengedem hogy Skyal beodbjatok a hotel medencéjébe, rendben? - emelem a kezem a szívem fölé és apró keresztet rajzolok oda. Mindig ezt teszem ha olyasvalamit ígérek amit meg is akarok tartani. Nem szoktam ígéreteket tenni, hiszem a hitelemet veszíteném ha sok megszegett ígéretem lenne, és vannak akiknek egyszerűen nem lehet elég jót tenni.
De a gyerekeimnek bármit hajlandó vagyok megtenni. És a betartott ígéretek is ezek közé tartoznak.
Ahogy azonban témát vált érzem hogy a korai halálomat okozó agyvérzés előjelei lassan lüktetni kezdenek a homlokom mögött. Tisztában vagyok vele hogy Sonja hány éves, viszont úgy érzem nem vagyok felkészülve arra hogy egy fiút hozzon a házhoz.
Minden lányos apa így van ezzel valószínűleg, de én egy olyan lányos apa vagyok, akinek nagyon sok fegyvere van, amire még csak szüksége sincs ha meg akar ölni egy embert.
Plusz megvannak a forrásaim és a technikáim ha el akarok tüntetni egy holttestet.
- Nagyon helyes. Nem is engednélek el sehová - emelem fel az ujjam szigorúan és megyek inkább töltök magamnak valami töményet. A gyereknevelést nagyon nehéz épp ésszel kibírni.
Nagoyn szeretném lezárni ezt a témát és ezt egy lapos, és meglehetősen gyilkos pillantással jelzem Sonjácskának, akinek a mosolya szinte letörölhetetlen.
Persze, engem bosszantani mindig öröm. Fognak még sírni ha majd elvitt egy agyvérzés. És nem csak azért mert akkor nekik kell átvenniük az irányítást a területeim felett.
A figyelmünk lassan visszatér az ébredező Robbiera aki mintha csak azért lenne itt hog yminden frusztrációnkat kitöltsük rajta.
Lehajtom az italomat egyetlen mozdulattal és odalépek elé.
- Olyat még nem vettél? Nem tudom követni ezeket a ti modern ketyeréiteket - legyintek és megropogtatom az ujjaimat.
- Akkor... szerintem kezdjük el Ronnie büntetését. Sok dolgom van ma még. Lépj hátra kincsem, nem akarlak összevérezni - intek neki finoman és mit sem törődve Ronnie átható sikoltásaival és jajveszékeléseivel, elkezdtem tőből kitépdesni az ujjait. Hozzá sem kell érnem hozzá.
A vérzés majd eláll és előbb utóbb úgyis elájul és elhallgat. Az átható csendben pedig majd elintézem a maradékot is.
Meg Sonja pasiját is ha a szemem elé kerül.

köszönöm a játékot    

Hawaii azon kevés helyek egyike, ahova akár egymilliószor is elmehetnék, de akkor se unnám meg. Az valahogy… olyan más. De olyan jól más. Mintha nem is az államokban lennénk, pedig egyébként az is ide tartozik.
-Azt ajánlom is, mert még a végén megőszülsz itt nekem. Vagy elkezdesz kopaszodni! – mosolygok rá, mert bár biztos vagyok benne, hogy az is veszettül jól állna neki, azt hiszem, ő nem örülne annyira ennek a folyamatnak. A kopaszodásnak különösen nem. Bár, ha így folytatjuk, akkor lehet, hogy meg fog, mert nem könnyítem meg a dolgát. De hát a végtelenségig én se várhatok a csodára.
-Akkor mégis hogy fogok vásárolni? – grimaszolok. Egyébként se kell nekem utcára mennem ahhoz, hogy találkozzak az említett férfival, elvégre éppen itt áll előttem, csak… még nem közöltem vele. És Ronnie gondolatait elnézve tulajdonképpen már mindenkinek leesett rajta kívül. Istenem… hogy lehet a férfiaknak ilyen nehéz felfogása?
Persze, azért Ronnie és Elijah még így sincsenek szintben. Ronnie olyan alapvető dolgokra is képtelen, minthogy túlélje a saját életét. Pedig azért ez elég alapvető lenne, pláne, ha már volt olyan kedves, hogy családot is alapított. Vagy nincs igazam?
-Az az előző széria. – forgatom a szemeimet. -Az újról lecsúsztam, mert az összes izzadtságszagú gyík lenyúlta már előrendelésben a készletet. – Szeretek játszani. Főleg a bunyós játékokkal, mint a Tekken és a Mortal Kombat, de… mint a mellékelt ábra mutatja, én legalább nem vagyok egy izzadtságszagú gyík. Nekem Chanel illatom van és ízlésem.
-Igaz… ez még új. – mármint a nadrágom. Szóval szépen lezuttyanok az egyik távolabbi fotelbe, amíg Daddy a többivel foglalkozik. Ha pedig végeztünk… hm, tulajdonképpen rám fér egy pár kör Tekken, most, hogy így emlegettem.

//Köszönöm, imádás