That, my dear |
is what makes a character interesting, their secrets.
|
Here we are kings and queens of the world | Jelenleg 4 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 4 vendég Nincs A legtöbb felhasználó (73 fő) Csüt. Szept. 19, 2024 11:46 pm-kor volt itt. |
| | | |
---|
Vas. Jan. 31, 2021 2:21 pm |
Dimitri Draco I am but a body whose heart’s torn away. A vain shadow, an object of misery. Who has nothing left but death-in-life Születési hely és idő London, 1691. szeptember 20 Családi állapot Egyedülálló Beállítottság Heteroszexuális Vámpír Arisztokrácia Matthew Daddario Erösségek Erősségeim közé tartoznak mindazon tulajdonságok, melyek vámpírlétemből fakadnak: a gyorsaság, kiváló látás és reflexek, gyors regeneráció. Ezeken kívül az egyetlen erősségem, melyre büszke is vagyok, az az orosz nyelvtudásom. Több évet is éltem ott, így emellett a kulturájukról is sokat tudok. Gyengeségek Képtelen vagyok az érzelmeim kimutatására, bár ez abból is ered, hogy nem érzek semmit. Egyszerűen képtelen vagyok. Megkeseredtem az évek során, és olyan rideggé lettem, mint egy jégtömb. Emellett arrogáns vagyok, ami méltó egy arisztokratához, és szarkazmussal köszörülöm a nyelvem a legtöbb emberen, kivéve, amikor dolgozok. Egyedül a munkám képes minderről megfeledkeztetni. Család A Draco családról órákig képes lennék mesélni, bár felesleges ilyesmire pazarolnom az időmet, elvégre rólunk mindenki tud valamit, mégha sokan csak azt hiszik, hogy ismernek minket. Anyám, Callista Draco, egy sikeres ügyvéd, ám én soha nem álltam túl közel hozzá, hiába hasonlítok most már rá annyira - mindketten ridegek vagyunk. Az apám ember volt, és ő volt a mindenem. Én álltam hozzá a legközelebb, egyszerűen imádtam őt, csüngtem minden szaván, így amikor meghalt, az mindent megváltoztatott. Engem változtatott meg. A húgom, Dahlia is ismerte apánkat, s mivel a húgom volt, így őt is szerettem, és bármitől hajlandó lettem volna megvédeni. Mostanra ezek az érzések már elhaványultak, s habár még most is célom megvédeni őt, szeretetet már nem igen vagyok képes érezni. A legkisebb testéverem, Florian emberként született, amikor apánk meghalt, így őt soha nem ismertem meg, és soha meg sem kedveltem. Ennek az ellentéte mondható el leginkább, mégha igazán gyűlölni se vagyok képes senkit, inkább ahhoz hasonlítnám, hogy tudom, mit kell éreznem bizonyos emberek irányában, de képtelen vagyok igazán át is érezni azt. Mindenesetre, Florian már vámpír, és én igyekszem elkerülni őt, amennyire lehetséges. Torteneted Kopp. Kopp.Az eső nagy cseppekben hullott alá az égből, hideg függönyt vonva a város köré. Hátamat a sír hideg kövének vetettem, arcomat pedig felfelé fordítottam, hagyva, hogy a víz végig csurogjon rajta. Tekintetem a semmibe meredt, egy szempillám sem rezdült, még akkor sem, amikor az esőcseppek rácsöppentek. Csak hallgattam a zivatar egyenletes, s megnyugtató zuhogását, mintha az ég is tudta volna, hogy a mai nap mire volt szükségem. Az én szemeimből könnyek nem tudtak ugyan hullani, ám ahogy itt kint ültem, azt is lehetett volna hinni, hogy sírok, zokogok. Minden okom meg lett volna rá. Elvégre apa halálának évfordulója volt. Én mégis képtelen voltam bármit is érezni az ürességen kívül. Hideg és magányosság vett körbe, második árnyékként követve bárhova is mentem. Kopp. Kopp.Mindmáig úgy emlékszem arra a napra, mintha ha csak tegnap lett volna, s nem jó pár száz évvel ezelőtt. Mindenki rendkívül izgatott volt, amiért apa is végre csatlakozik közénk a halhatatlanságban, olyannyira, hogy a legkisebb testvérem is sietett kijutni anya hasából, hogy ő is az ünneplők közé állhasson. Az öröm azonban hamarosan szomorúságba csapott át, ahogy az átváltozás katasztrófává lett. Apa nem élte túl azt. Nem sírtam, hiába éreztem olyan nyomást a mellkasomban, amibe majd megszakadtam, én nem ejtettem könnyeket, mert apának megígértem, hogy mindig erős leszek. Erős és bátor. Egy Draco nem sír. Semmilyen körülmények között. Amikor azonban megszületett az öcsém, Florian, képtelen voltam visszatartani a fájdalmamat. Nem azért kezdtek el folyni a könnyeim, mert szomorú vagy boldog lettem volna, nem, ezek a düh könnyei voltak. Ostobaság volt, magam is tudtam, mégis minden porcikámmal hittem abban, hogy Florian volt az oka annak, hogy az apám nem élte túl az átváltozást. Esendő, gyenge emberként született meg, akinek muszáj volt mást is bekebeleznie azért, hogy ő élhessen. Én pedig képtelen voltam ezt elfogadni. Olyan gyűlölet töltötte meg a szívemet, amelyet addig elképzelni sem tudtam. Minden idegszálam sikított, üvöltött azért, hogy tegyek valamit, okozzak fájdalmat Floriannak, hogy ő is olyan nyomorultul érezze magát, mint én, még ha csak egy kisbaba is volt. Nem érdekelt ő, nem érdekelt senki, csak vissza akartam kapni apát. Rágondoltam, amikor egyik este odalopóztam az öcsém bölcsőjéhez, készen állva arra, hogy megfojtsam őt. Olyan könnyű lett volna, semmilyen erőfeszítésembe nem került volna, elvégre ő csak egy ember volt, gyenge, halandó. Ám nem számított, mennyire fókuszáltam minden utálatomat erre a csecsemőre, csak néztem és néztem őt gyűlölettel teli szemekkel, ahogy békésen aludt, a kezeim pedig nem mozdultak. Így hát sarkon fordultam, és elrohantam. Kopp. Kopp.Az volt az első alkalom, hogy kést ragadva saját magamon töltöttem ki minden dühömet. Csak ültem apa sírjánál, és a pengét újra és újra a csuklómba mártottam. A seb szinte rögtön begyógyult, engem azonban ez nem akadályozott meg abban, hogy ismételten felvágjam a bőrömet. Nem éreztem fájdalmat, abban a pillanatban nem létezett semmi más csak a dühöm és a hús, amin kitölthettem azt. Amikor apa meghalt, olyan érzés volt, mintha hirtelen kirántották volna a lábam alól a talajt, azóta pedig állandóan csak zuhantam és zuhantam, egyre mélyebbre a sötétségbe, míg már egyáltalán nem láttam a kiutat, a fényt. Éltem, mivel nem tudtam meghalni, mégis olyan voltam, mint egy üres héj. Nem éreztem többé semmit, nem számított többé semmi. Apa kedvéért úgy tettem, mintha pusztán arról lett volna szó, hogy hirtelen kellett felnőnöm és megkomolyodnom, és ez vezetett ahhoz, hogy az évek alatt megkeseredtem és hideggé váltam. Szarkazmussal és rideg racionalitással igyekeztem leplezni a bennem lakozó ürességet. Egyedül a fájdalom volt az, ami még mindig mutatta, hogy élek, nem számított, mennyire vérzett a szívem, mennyire nem voltam képes bármit is érezni. Így hát továbbra is vagdostam magam időnként. Senki nem tudott róla, hisz a sebek begyógyultak, egyetlen karcolás sem maradt utánuk, egyedül a lelkemen látszottak a sérülések, melyek soha nem tűntek el. Kopp. Kopp.Egy sóhaj hagyta el végül ajkaimat, leheletem fehér páraként szállt a magasba, és vitte magával minden emlékemet. A következő sóhaj megszüntette a gondolataim forgását, s a harmadik alkalomra már visszakerült az álarc az arcomra. Nem engedhettem meg magamnak, hogy ennél tovább elmerüljek a bennem lakozó üresség bugyraiban, ugyanis az azzal fenyegetett volna, hogy végleg darabjaimra hullok. De még képes volt egyben tartani magamat, így hát felálltam, s mintha mi sem történt volna, eldobtam az eddig kezemben tartott üvegdarabot, mivel nem volt már rá szükségem. Felszegtem az államat, hátrasimítottam nedves fürtjeimet, a zakómat pedig leporoltam. Teljesen átáztam, facsarni lehetett volna a ruháimból a vizet, a szemeimben azonban ott csillogott a nemességre oly jellemző gőg és dac, miközben úgy sétáltam vissza a ház felé, mintha én lennék az eső ura, s mintha az csakis azért esett volna, mert én azt mondtam neki. Nem hagytam, hogy lehulljon arcomról a maszk, hogy bárki a mögé lásson. Elvégre én vagyok Dimitri Draco, és nem vagyok gyenge. |
| ArisztokrataPlay by : Matthew Daddario
Join date : 2021. Jan. 31.
|
Szer. Feb. 03, 2021 11:36 pm | Üdv köztünk Dimitri! Some people don’t believe in heroes. But they haven’t met my brother Sok időbe telt, mire elfogadtam, hogy nem szeretsz engem. Rengetegbe. Mert nem tudtam, hogy mit vétettem ellened, csak azt láttam, hogy tiszta szívedből gyűlölsz. Először nem éretettem miért, és végül, mikor idősebb lettem, és Nagytata elmagyarázta, egyszerűen csak elengedtem, hogy mi ketten jóban legyünk. Azt hiszem, akkor redukálódott kurta köszönésekre a kettőnk kapcsolata, amikor úgy döntöttem: nem vagyok hajlandó tovább törni magam. Pedig, ha tudnád, hogy mennyire irigy vagyok rád, rátok. Hogy ti még ismertétek Apát, hogy az életetek része volt. És ahogy haladt előre az idő, lassan úgy éreztem, bár én születtem volna aznap halva, hogy Ő még mindig élhessen. Azt hiszem, idilli életetek lehetne négyesben, de valamiért a Sors máshogy akarta. Pedig, odaadnám az életem az övéért cserébe. És bármennyire is úgy tűnik, nem érdekelsz, aggódom érted. Mert bár nem beszéltünk, nem kergettünk együtt labdát a mezőn, te mindig a nagytesóm leszel. Akire felnézek, akit csodálok. Akinek csodálom a lelki erejét, hogy túlélt mindent, amin átment, és a mai napig is megőrizte a józan eszét. Néha nagyon kínánom, hogy bár áthatolhatnék vastag páncélodon, bár segíthetnék elviselni az apánk halála okozta gyászt. Szeretnék én lenni a legjobb kisöccs a világon, és tudd, ha szükséged van rám, én ott leszek. Most csak messziről tudom remélni, hogy hamarosan megtalál a boldogság, és kicsit felszabadulsz. Nem regélek tovább, ha máshol nem, a kastélyban úgyis találkozunk. Fuss, foglald le sármos arcodat, és vesd bele magad az élet sűrűjébe, hiszen még számodra is tartogat sok kellemes meglepetést! Üdvözöl: Florian |
| ArisztokrataPlay by : Timothée Chalamet
Join date : 2020. Sep. 17.
Hozzászólások száma : 147
| |
Similar topics | |
|
|
Engedélyek ebben a fórumban: | Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
| |
| |
| |