Azért szeretem mások házibulijait, mert mindig távozhatok anélkül, hogy bármit csinálnom kéne. Mindig nyúznak amúgy, hogy rendezzek már egyet… de hát a francnak van kedve utána takarítani, meg kidobni reggel az ott ragadt vendégeket. Szóval a házibulik szervezését mindig a csapattársaimra hagyom. Az ilyenek, mint a mostani, a kedvenceim. Kyle-nak ugyanis bazinagy úszómedencéje van és hát… mind tudjuk, hogy egy házibuliban mindig a medencében történnek a legfurább vagy épp a legőrültebb dolgok. Most például toronyugrás, amit egészen konkrétan én kezdeményeztem. Igaz, nem én akartam elsőnek ugrani, de hát annyi baj legyen. Elsőnek is szívesen megyek. Merthogy az történt, hogy próbáltam kihívni az egyik arcoskodó figurát – aki szerint egy kiscsajnak semmi keresnivalója motoron – hogy nem mer leugrani. Mehetek elsőnek is, de kár abban reménykednie, hogy nem fogják utánam lökni. A többiek már tudják, hogy én kellően tökös vagyok kettő helyett is, úgyhogy nem fogják hagyni neki, hogy szárazon megússza. -Jól figyelj, mert csak egyszer mutatom meg! Így születnek a legendák! – vigyorgok rá a srácra, aztán nekiállok átmászni az erkélykorláton. Néhány pillanatig méregetem, hogy mennyire kéne hosszút ugrani, hogy ne loccsanjak szét a betonon – azért az necces lenne, mert jövő héten versenyem van – aztán kalimpálva elrugaszkodom. Tök úgy nézhetek ki, mint a filmekben. Legalábbis én azt képzelem. Aztán becsapódom. Hagyom, hogy a lendület levigyen a medence aljára, majd elegánsan fellököm magam a csempéről és diadalitta képpel felbukkanok a víz felszínén. -Na, ki a legnagyobb király!? – visítom, miközben néhányat még pacsálok magam körül vigyorogva. De ideje helyet adni a maestronak is, hogy megmutathassa, mennyivel vagányabb nálam, úgyhogy kimászom a habokból és összefont karral pillantok fel az erkélyre. Látom, hogy igyekszik észérvekkel meggyőzni a többieket. Drágám… de kezdted az egészet! Ő jóval többet totojázik, mielőtt leugrana. Ide látom, hogy izzad. De lassanként rájön, hogy nem mászhat vissza a korláton, így aztán elrúgja magát az erkélytől és… gyönyörű térdessel beleplaccsan a medencébe. Hupsz! Azt hiszem, nyertem!
Martini, kis szalmanapernyő a pohárból kilógva, napszemcsi a sötétség ellen (ami nem kintről be, hanem bentről kifelé hivatott a sötétséget... megállítani?) Lustán galoppozok a lábbammal a vízben, mikor kedvem tartja, s lelógatom a matracról. Ami olyan élénk és undorítoan neonzöld, hogy kértem belőle, legalább hatot, az otthoni medencébe. Ja, és fluoreszkál, igaz, hamar bedöglött, ahogy kiadta magából a fényt. Most már csak halványan dereng. Horkolás szakad fel a mellkasomból, ami cseppet sem belőlem fakad. - Aki nem bírja a piát... - a medence pereme felé paskolom magunkat a lábammal, s letéve a poharat, kiemelem és leemelem magamról Tobyt. Öt martini és csókolom. Ez sem egy partiarc lesz, még nevelődjön kicsikét a kezeim között. Aztán hagyom magam visszalebegni a medence belsőbb részeibe, némi fáziskéséssel lenyúlva vissza a poharam, s útközben, mert a felénél vissza kisodródtam a szélénél.. ááá, nem direkt, nem direkt, hogy még csak véletlenül se menjek a vodkás üveg mellett el, ami féli van tele, ááá, neeem... Felmarkolom az üveget és töltök a pohárba. Talán a harmadik után érzem, hogy billen allattam a víz, hullámot vet. - Ez nem óceán, drága víztündér, izé, sellőkém, hogy itt vess és arass.... - meghallom a kérdést, ki a legnagyobb király, a kezem automatikusan a mellkasomra bökődik. - Én? - álszentség nélkül, természetesen érkezik belőlem az egyértelmű válasz. A következő hullám már nagyobb, a pia a mellkasomra loccsan. Ösztönösen kapom fel a poharat, azért belém essen inkább a tartalma, mint a mellkasomra. Azért még nekem sincs akkora hosszú nyelvem, hogy lenyaljam magamról onnan... Kinyitom a szemem és körbenézek, majd a kezemmel odaevezem magamat. - Mi van, algaszámolás versenyt nyitottatok? - Vigyorgok szélesen. Mindkettőt ismerem. - Ááá, nem, várjunk csak. Vizihullásat? - teszem a szám elé az ujjam. - Ja, nem az én vagyok. Vizen hulla. Csatlakozom – semmi kérdés, hogy be akarnak-e venni. Az a Holdon. Jó helyen van ott.
Vendég
Vendég
Kedd Jan. 19, 2021 9:29 am
Pietro & Miri
Underestimate me. That'll be fun!
Mivel mindenki – na, jó, nem mindenki, de a népek zöme – azzal van elfoglalva, hogy leugrunk az erkélyről, nem nagyon törődöm vele, hogy ki az, aki esetleg nem. Látom, hogy ott úszkál valaki egy matracon, úgyhogy azért igyekszem nem ráesni, de ha netán felborul, vagy elúszik, az már nem az én problémám lesz. Kimászom szépen a korláton, aztán már repülök is szabadon, mint egy madár – jó nagy madár. De hát hogy lehetne nemet mondani egy ilyen kihívásra, főleg akkor, amikor tudom, hogy a másiknak csak a szája jár? Én le merek ugrani, de ő már akkor berezel, amikor még fent vagyok. A kis hülye… mintha megúszhatná. A nagy diadalmámorban alig fogom fel a mellettem felcsendülő hangot, inkább sietve odébb úszom, nehogy rám essenek és csak akkor ocsúdok fel, amikor már ez a rakás szerencsétlenség is megérkezik mellénk. No lám! Hát kit sodort ide a medence vize? -Nem, az úriember éppen demonstrálja, hogy lány létemre több tököm van. – kacsintok rá, láthatóan bazi elégedett vagyok magammal. -Egyébként meg nem vagyok sellő. – Azt hiszi, nem hallottam? De amikor tombol az adrenalin és az öröm, akkor kisebb gondom is nagyobb, mint egy kis méltatlankodás. Igazából máskor is. -Szerintem azt ott meg is érdemlem. – pillantok el Pietro válla felett a medence széle felé, majd oda is ugrándozom, hogy megragadjam a vodkás üveget. Hát igazán megérdemlem én azt a jó kis italt, főleg, mert én nemcsak tökösebb vagyok, de még szebben is ugrok. -Bocs, hogy leöntöttelek. De ha akarod, lenyalom. – vigyorodom el, visszafordulva a Matrackirály felé. Hát na, nem vagyok szívbajos. Ha esetleg ez egyébként nem lenne egyértelmű. A szemem sarkából figyelem, ahogy a vesztes a hasát szorongatva kimászik a medencéből. Szerintem meg örüljön, hogy a belei még a hasfalán belül vannak. A víz pont olyan kegyetlen, mint amennyire jó barát, ezt senki sem tudja nálam jobban. Nem sajnálom – ő akarta.
Vége a csendes kérődzésnek, s ideje belevetni magunkat a.... Lehúzom a napszemcsit, megnézve, ki is van a medencében, nem mintha nem ismertem volna fel a hangjáról és a ritka merész ugrásáról. - Biztos? Olyan szépen úsztál.... a levegőben – vigyorodom el, taposgatva lassan a vizet, hogy az örvényeket úgy alakítsam, közelebb érjek hozzá a matraccal. Lusta nyugalmas mozdulattal teszem, hova rohanjak? - A napernyőmet? - értem direkt félre, ahogy a vállam fölött átnéz. Kellemesen végiggusztálom, ahogy a vízben elemére talál, aztán feltolom a napszemcsit és hátradőlök a matracon. A bocsira felkapom vissza a fejem és végignézek magamon. Hát itt aztán nincs semmi, amit le kéne nyalni, még megvolt a reflex. - Ahha. Van itt, meg itt, meg itt, meg itt – mutatok először a hasamra, aztán a mellkasomra, végül a pofimra. Van itt kreativitás kérem szépen!. Aki harmadjára jött élvezni a habokat, annyira nem foglalkoztat. Három ego nem fér meg egy medencében, én kiteszek egy ezredet, így aztán az Archimedesi szép törvény szerint, és mert a vizet szeretem, valakinek távoznia kell. - És mondd csak, csak innen van merszed ugrálni? A jó kis kivilágított teraszon, tök sima terepen? - Kérdezem teljesen ártatlanul, miközben kortyolgatok a poharamból.
Vendég
Vendég
Vas. Jan. 24, 2021 10:06 pm
Pietro & Miri
Underestimate me. That'll be fun!
Csak akkor vagyok hajlandó tudomást venni bárkiről is, ha már elegen éljeneztek. De ha ez már megvan, akkor azért csak kiszúrom a drága Pietrót, akit még jól nyakon is öntöttem. De hát annyi baj legyen, azt is megoldjuk gyorsan és ügyesen, mint ahogy mindig mindent gyorsan és ügyesen oldok meg. -Én mindenhol nagyon szépen úszom! – húzom ki magamat. Legalábbis addig, amíg ki nem szúrom, hogy van ám itt itóka is nekem! Nem tudom, hogy kire vár az a vodka, de rám nagyon szépen néz. Vétek lenne, ha hagynám magában szomorkodni, és nem innám meg, nem igaz? -Igen! Rémesen a szemembe süt a nap! – felelem szarkasztikusan, majd magamhoz veszem az üveget, hogy egymáséi lehessünk most és mindörökké. De még mielőtt benyakalnám, van máshol is vodka még, ami pont engem vár. Hát igen… a népszerűség ára. -Na várjál csak! – megfogom a matracot, hogy ne úszkáljon már nekem ide meg oda a csávó, aztán egy jó kiskutyához méltón végigfuttatom a nyelvemet a testén követve a mutogatását, hogy hol sikerült (nem)leborítanom ezzel a nemes és drága itallal, aztán szélesen elvigyorodva meghúzom az üveget is. -Á, az olyan unalmas. – legyintek, hát beszél nekem itt zöldségeket. Bár aztán pont én mondom, hogy valaki zöldségeket beszél… -Viszont itt még rengeteg hely van! Húzd össze a beledet! – teszem hozzá, aztán úgy, ahogy vagyok, hanyatt keresztbe fekszem rajta, mit sem törődve vele, hogy így a matrac is meghajlik és süllyed is valamennyit. A víz úgyis megtart minket, hacsak Pietro nem csuklik össze a fenenagy, húsz kiló vasággyal súlyom alatt, de azt valahogy kétlem. -Egyébként se pazarold az energiádat világmegváltó ötletekkel, mert te ma még táncolni fogsz velem. – ez nem kérdés. Ez egy kijelentés, mert én bizony táncba viszem az urat, ha akarja, ha nem. De hát nyilván akarja.
- Ó, a szirének biztosan irigyelnek. Próbáltad már óceánban? - Az édesvizi szirének is jöhetnek, minden formában, nade az igazi vadviziek, akik, áh, mindenhogyan jöhetnek! - Feltétlenül. Átsüt az egész bolygón – vigyorgok. Evezgetésemet megakasztja valami, vagyis valaki, érdeklődéssel fordítom arra a fejem. - Mmm, egészen jó, még gyakorolnod érdemes. Feltétlenül – vigyorgok, élvezgetést mutatva, ahogy halad a mutatott nyomok mentén. Totál félreértette a kérdésemet, ám pont az vagyok, aki aztán húde megsértődik az ilyenen, így el is evezek a témán. - Van olyan? - Szabad kezem már nyúl úgy, hogy az ugrásának érkezését megtartsam, s a hirtelen súlytöbblettől ne kezdjen a matrac V-alakban összecsuklani. A fergetes súlya alatt mindenképpen ez történne. - Inkább te, nekem. A rúdtáncod isteni. Világmegváltó ötleteimet meg senki sem fogja visszatartani, ha éppen arra szottyan kedvem – de hát ezt tudja. Én aztán ontom mind a hülyeséget, mind a bölcsességet, ami csak kifér. Így aztán tökre nem veszik észre, hogy milyen szépen bele lett ültetve valami kobakocskájukba és olyan simán be lettek etetve, hogy még! Evezgetni kezdek a lábammal, most mind a két kezem foglalt már, ahogy átkarolom Mirát, ne csusszanjon le rólam. - Bááár, valami vadabb is jöhetne... - dobom be a kezdeti törülközőt. Ha már annyira szeret vagánykodni, ééén aztán nem fogok vissza senkit! Hagyok mindenkit kibontakozni....
Vendég
Vendég
Vas. Jan. 31, 2021 8:44 am
Pietro & Miri
Underestimate me. That'll be fun!
Grimaszolok egy kicsit, elvégre víz dzsinn vagyok és szörfözni is szoktam. Tehát nyilván úsztam már az óceánban. Ami azt illeti, elég sűrűn teszem, főleg, amikor leesem a deszkáról. Akkor főleg. De voltam már búvárkodni is, és szeretek csak egyszerűen úszkálni is akár. -Miért, legközelebb kukkolni akarsz? Persze, hogy úsztam az óceánban. – húzom ki magamat, miközben a vodkát is megkaparintom. Persze, nem sajátítom ki, ha Pietro esetleg még akar belőle inni, de másnak tuti nem fogok adni belőle. -Ó, és feltétlenül rajtad kell gyakorolni, igaz? – nevetek fel. Nem mintha lenne ellene kifogásom, de akkor a következő alkalommal tényleg leöntöm azzal a vodkával, ne csak ő szórakozzon már. De tény, elképzelésem sincs, miről beszél, de majd legközelebb pontosabban fogalmaz, ha netán azt akarja, hogy a kérdésére is válaszoljak, ne csak a levegőbe magyarázzak meg a matracára ugráljak fel. -Óóó, hohó, hát az csak akkor lehetséges, ha táncolsz is velem. – vigyorodom el. Nem mintha nagyon szívbajos lennék, hogy táncoljak neki, egyszerűen csak arról van szó, hogy én márpedig a fejembe vettem, hogy mi táncolni fogunk. Valamit valamiért. Időközben kényelmesen el is helyezkedem az alkalmi, Pietro névre hallgató matracomon, és hagyom, hogy körbeúsztassa magunkat a medencén. A mondat hallatán viszont felkapom a fejemet, érdeklődő csillogással a szemeimben. -Mit forgatsz a fejedben? – a kaján vigyor elterül az arcomon. Persze, hogy felcsigázott. Ilyesmivel engem nem nehéz. Ráadásul őt ismerve tényleg nem valami unalmas, ötvenszer is hallott dologról van szó. Pontosan ezért is kedvelem őt – na mellette tényleg nem lehet unatkozni. Már az első találkozásunkkor is egyértelmű volt, hogy egy húron pendülünk. És hát ez meglátszik most is. Ráadásul tudja ő is, hogy ha elég nagyot tud mondani, akkor én egész biztosan benne leszek.
- Helyes – vigyorgok elégedetten. Hogy kukkolok-e? Én mindenkit lesek, csak nem úgy, ahogy azt általában elképzelik. Háháá, itt jön a tréfa az egészben! - Jobb biztosan nincs kéznél perpill – elégedett vagyok magammal, mikor ne lennék? Ugyan ki olyan, hogy saját magáról kinyilvánítaná, hogy áááá, nem elég jó... Ja, szoktak, az nem foglalkoztat annyira. - Pff, ééén? Hát elhajlik az a rúd, ha én annak nekimegyek. - várok egy kicsit. - Benne vagyok! - Pörögni megy, és ugyan már, kihagyni egy ilyen bulit? Simán benne vagyok! Meg fordítottan is! Tapiskolom még egy kicsit a vizet, mint a sellők, hogy szépen haladjunk lassan körbe a medencében, még mielőtt úgy éreznénk, centrifugában vagyunk. S a csillagok is el-el tűnnek, ahogy néha kisebb vattapamacs áthalad közöttünk. - Ugrani szeretnél, vagy ugrani? - Biccentem oldalra a fejem és úgy nézem kobakját, aztán vissza az égre. - A sziklákat és a hullámverést mennyire kedveled? Még az ordításod sem hallani – igaz, én hallani fogom, hála Draco véremnek.
Vendég
Vendég
Vas. Jan. 31, 2021 10:23 pm
Pietro & Miri
Underestimate me. That'll be fun!
Buzerálhatom én a nagy arca miatt, de igazság szerint az enyém is alig fér be az ajtón. Meg hát aztán lássuk be: mindkettőnknek megvan az oka rá, hogy ilyen legyen. Én ugyan tuti nem tudnám így élni az életemet, mint ő, de azért ettől még rohadt menő. -Nem a rúddal kell táncolni, te dinka, hanem velem! – nevetek rá, megpöckölve az orrát, mintha legalábbis valami gomb lenne. Nekem nem kell rúdtánc, amúgy sem szeretek egy helyben ülni a fenekemen. Én azt szeretem, ha velem táncolnak, az sokkal mókásabb tud lenni. Például az asztalon. Vagy egy háztetőn. Mondjuk, az csak egyszer fordult elő, de király volt. Lehetett látni az egész várost! -Hmmm! Szerintem kihagytad az ugrást! – Kezdetnek egészen jól hangzik, de hát mindent harapófogóval kell belőle kihúzni! Hát nem igaz! -Ugrottam már szikláról. – Azért mégiscsak Kaliforniában vagyunk, ez még annak se ritka, aki nem extrém sportoló. Hát még nekünk! Ugrottam a tetejéről, ugrottam már indával is. Indával ugrani egyébként rohadt király. Főleg, amikor a sokadik nekifutásra már fárad a kezed és egyszerűen csak lecsúszol. -De nem úszod meg a táncot! Gyere szépen! – kiáltok rá, és lekászálódom róla, hogy a medence széle felé vegyem az irányt. Ha nem jönne magától, akkor őt is húzom magam után a matracon, legalábbis a peremig, mert ott már kimászom, aztán befelé veszem az irányt, hogy behajthassam rajta végre azt a táncot. Én a magam részéről már út közben is illegek meg billeget, mint azok a széllel fújt babák. De ezt már megszokhatta tőlem. Mindig ezt csinálom.
- Akkor minek van a rúd, ha nem rúd táncról van szó – mosstt vagy én nem értem a cikkcakkot, vagy összeraktam a pirosat meg a sárgát és lett belőle narancs. A narancsot szeretem, jöhet az is, így aztán hol zavar, hogy esetleg félrement a duma? A sündisznó is embernek hitte magát, szóval hol itt a probléma? - Mindig az a legfontosabb, amit nem mondanak ki – kortyolok bele rejtélyes arccal a poharamba. - Nemmondod – adom az ártatlan csodálkozást, majd egy rövidet vigyorgok. Lepattan rólam, villámgyorsan, ám eggyel nem számol, én aztán senkinek sem ugrálok. Najó, Nagytata kivétel. Néha ő sem, de az szívás, s mazochista sosem voltam. Vagy mégis? Gurgulázom az italt, ahogy a matrac mozog alattam, s csak azért nem lövöm ki, mint a bálnák a vizet, mert kár a piáért. Igaz, így is és úgy is, úgyhogy az út felénél elindul a szökőkút. Ráforgok a medence szélére, egy kis levitáció segít, az üveg azért csak nekikoccan a medence széléhez, amire vágok egy képet, majd lazán a hátam mögé dobom a poharam, hogy az toccsanva a vízben, elmerüljön. Ha valaki belelép, én tuti ki fogom szagolni. Halad befelé, a tömegbe és a buliba, s az erre szomjazó lelkem máris átveszi a ritmust, s ahogy beljebb jutunk, jut hely is nekünk, ha máshogy nem, akkor majd csinálok, nem tart semeddig, s nem azért, mert az arcom fele kint maradt. Hagyom érvényesülni, s megszokhatta már, hogy nálam a szokásos forma az az extrém. Ugrálni akart? Most is érkezethet kecsesen, mert én bizony dobálgatom is, forgatom is, ami csak belefér. Tánckultúrám van, udvari táncokon nevelkedtem, ott meg olyan, hogy rálépsz a másik lábára, felejtsd el. Tény, voltak így is rendesen két ballábasok, de csak azért, mert lenyúltam tőlük a jobbikat. Mikor vége a számnak, nem hagyom elmenni, hanem magamhoz vonom, s ott tartom, a szemeibe tekintve, míg el nem kezdődik az újabb dal. Táncolni akart és én maximalista vagyok. Volt időm kiművelni a lazaság témakörében. - Szóval... vodka narancs vagy jin tonic? - kormányzom magunkat végül a pulthoz. Hogy jól táncolt-e? Meg kéne dicsérnem? Tőlem a dicséret az, hogy kitartok a szám végéig. S aztán a következőig.
Kezdőlap 
írta: 
Azért szeretem mások házibulijait, mert mindig távozhatok anélkül, hogy bármit csinálnom kéne. Mindig nyúznak amúgy, hogy rendezzek már egyet… de hát a francnak van kedve utána takarítani, meg kidobni reggel az ott ragadt vendégeket. Szóval a házibulik szervezését mindig a csapattársaimra hagyom. Az ilyenek, mint a mostani, a kedvenceim. Kyle-nak ugyanis bazinagy úszómedencéje van és hát… mind tudjuk, hogy egy házibuliban mindig a medencében történnek a legfurább vagy épp a legőrültebb dolgok. Most például toronyugrás, amit egészen konkrétan én kezdeményeztem. 
Martini, kis szalmanapernyő a pohárból kilógva, napszemcsi a sötétség ellen (ami nem kintről be, hanem bentről kifelé hivatott a sötétséget... megállítani?)