Minden alkalommal mikor visszajövünk egy bevetésről úgy érzem mintha magammal hoznám a kinti forróságot a bázisra. Mintha a tűz ami lobog bennem nem csitulna, sőt elkezdene felemészteni belülről. A fejem még tele volt a nap történéseivel újra és újra lejátszva az egészet a fejemben.
Szinte még érzem a kezeimen a láng perzselését, a karomon a szőrök mindenfelé meredeztek mint minden egyes alkalommal ha használtam az elememet.
Sokáig álltam a zuhany alatt hogy lemossam magamról a kinti port, a vért és a hamut. Nem állítottam még langyosra sem a vizet, hiába libabőröztem, hiába reszkettem végig a jeges víztől. úgy éreztem erre van szükségem hogy lenyugtassam a bennem lobogó tüzet.
Néha elfogott az érzés hogy haza kéne mennem. Hogy itt kéne hagynom mindent és csak eltűnnöm. Nem keresne senki, otthon pedig nincs senkim aki beköpne hogy ott vagyok.
Kilépve a zuhany alól megdörgöltem a vizes hajam és elindultam kifelé. Nem is tudom kit kerestem, vagy mit kerestem de úgy éreztem valakivel beszélnem kell. Valakivel aki le tudja nyugtatni az idegeimet.
A törölközővel a nyakamban léptem be a kis pihenőnkbe ahol egy ismerős alakot pillantottam meg az egyik asztalnál.
A főnökünk szinte mindenben a tökéletes ellentétem volt. Vékonyabb, szálkás alkat, sötét haj, nyugodt természet. Nekromanta volt így valahogy folyton körbelengte valami hűvös aura. Mások azt mondták volna hogy a holtakat érzi körülötte de engem valahogy megnyugtatott a jelenléte. Lassú léptekkel sétáltam a kis hűtőhöz és kivettem két sört.
Az egyiket odanyújtva Ryannek huppantam bele a mellette levő kemény, csíkos fotelbe. Nem hiszem el hogy itt nem lehetnek szép és kényelmes dolgaink. Ez a fotel is bűnronda volt.
- Hosszú nap hm? - dünnyögtem. Hiába takarítottunk idebent naponta, mindig csikorgott a talpunk alatt a homok, amit behordtunk. Sosem fogyott el.
Kinyitottam a sört és belekortyoltam.
- Jól ment ma... Büszke vagy ránk főnök? - sandítottam rá egy apró vigyorral. Akármennyire is ellentétesek voltunk, kedveltem a tagot. Jó vezető volt, átgondolt és remek katona. Az hogy alatta szolgálhattam biztonságérzettel töltött el.

Épp a jelentésemet fejezem be, már megfürödtem, Ben mellé kevesen mernek be állni fürdeni, a felhevült levegő miatt is. De van az a fajta érzés, amikor mindegy mi, vagy ki van bent a fürdőben, meg kell fürödjek.
Mindig ez van, ha hullákkal dolgozom ,mintha rajtam maradna egyfajta ujjlenyomatuk, még jó ,hogy a nekromanták nem tudják az emlékeket is érezni, kész borzalom lenne,brr.
Ben az, aki az összes nyomot eltűnteti utánunk. Persze, vannak felettesek, amikor kimondottan azt kérik, hogy legyen egy-egy azonosíthatóbb hulla, csak a biztonság kedvéért. Ám az a jó a nekromanciában, hogy nem kimutatható, nem egyedi , mint az ujjlenyomat, ahogy egyetlen varázslat sem. Így sosem tudnák, hogy én vagyok. De őszintén? Ki is tudná, hogy én vagyok? Senki, mert mindenki aki fontos volt, hátra hagytam. Senki sem tud erről a tervemről,hogy pár éven belül el akarok tűnni a seregből, de úgy a világ színéről is, hogy békén hagyjanak, olyan szinten, hogy nem más parancsait akarom követni, hanem a saját szabad akaratomat. Így azt téve, amit akarok.
A fürdés után amit még Ben gőzfelhőjében ejtettem meg, kint ülök a némileg hűvösebb nappaliban, és a jelentésemet írogatom. A srácok el mentek a közeli városba gőzt kiereszteni. Ránk is ránk férne szerintem.
De nekem nem sok kedvem van, néha… bárki ha közeledek felé, megérzik a felőlem áradó hűvösséget, és inkább kereket oldanak. Ben más. Ő kezdetektől fogva másképp ál mindenhez. Szerintem ő a legvidámabb színe a csapatomnak. Amit nem bánok, mert e mellett, lelkiismeretes, és nagyon jól végzi a munkáját.
A jelentést zárom épp, amikor hallom,hogy közeledik, még át olvasom, hogy van-e valahol helyes írási hiba, aztán küldöm csak el.
- A jelentéseket utálom egy-egy küldetés után. Nem elég, hogy mindenkin ott a személyi kamera, még írjam is le… - vonom meg a vállamat. De szerencsére gyorsan írok, racionálisan, és nem másítok meg semmit sem.
Egy hálás biccentés közben veszem át az üveget, és bele kortyolok, jól esőn döntöm hátra a fejemet, és csukom le a szemem néhány pillanatra.
- Büszke, mindig büszke vagyok, ha épségben érünk vissza a küldetéseinkről. Te pedig, napról napra jobban uralod a képességed. – pillantok rá elismerőn. Mindegyik rám bízott taggal törődöm, és szeretek is beszélgetni velük, hogy tudjam, mi nyomja a lelküket, és miért nem úgy teljesítenek adott pillanatban, mint máskor.
- Nincs kedved billiárdozni, vagy kosarazni? – nem mintha nem fáradtam volna el, agyban kattogok inkább. – Vagy sakkozni? – pillantok rá majdnem mosolyogva, ez olyasfajta mosoly nálam, mintha tényleg mosolyognék, de valamiért el harapom.Mégsem az a savanyú citrom fajta, mert a szememig is el ér a jó kedv.

A zuhany segített hogy egy kicsit lenyugtassam magam. A bőrömről gőzfelhő szállt fel ahogy a hideg víz végigfolyt rajta. Tudtam hogy a srácokat ez sokszor zavarta így mindig én voltam az utolsók közt aki lezuhanyzott. Nem is bántam, nekem nem kellett melegvíz, elhasználhatták az összeset, na meg, legalább kicsit egyedül maradhattam a gondolataimmal.
Mire kiértem a zuhany alól a többiek mind leléptek a közeli városba szórakozni és kiengedni a gőzt. A legtöbben valószínűleg nem itt töltik majd az éjszakát hanem inkább valaki más ágyában. megértem őket. Ki akarnak szakadni innen mégha csak egy pillanatra is.
Én viszont másra sem vágoyk hogy amint besötétedik bedőljek az ágyamba és elaludjak.
Az orromban még ott ült az égő hús szaga, semmilyen sampon vagy tüsfördő nem tudta azt onnan kiűzni.
Talán ezért is kerestem a főnök társaságát. Ő annyira más volt, hideg, körbelengte a nekromantákra jellemző édes illat. Sokan a bomlás bűzének nevezték de engem nem zavart. Legalább nem kínokkal teli halálról árulkodott.
Ryan elfogadta a sört én pedig leültem mellé halványan elmosolyodva a morgásán és belekortyoltam a sörömbe.
- Nem... rossz felidézni még egyszer? - kérdeztem halkan miután lenyeltem a kortyomat és a forró ujjammal végigsimítottam az üveg páráján ami rögtön eltűnt a kezem alatt.
- Köszi... Igyekszem. Egyre nehezebb lehűtenem magam utána. Ki kell találnom erre valamit - dünnyögtem. Most is éreztem hogy izzik a bőröm mintha legalábbis lázas lennék. Nem akarok megint parázsló ágyneműben ébredni mint pár hónapja.
- Odafent is elégedettek lesznek velünk remélem - eresztek el egy félmosolyt ahogy a főnököt figyelem. Hiába fiatalabb nálam, egyáltalán nem zavar. A tisztelet nincs korhoz kötve, és ő kiharcolta magának a tiszteletemet, nem bánom hogy ő a feljebbvalóm.
- Sakk? Ezer éve nem sakkoztam már. De jól esne egy kis agytorna, menjünk - kelek fel mellőle és felkapom az egész pakk sört hogy legyen mit innunk a játék közben.
Az asztalra rakom a söröket és kiveszem a szekrényből a szedett vedett sakkészletet, majd elkezdem kipakolni rá a bábukat. Utoljára apámmal sakkoztam. Ha nem nyertem, elvert. Hamar megtanultam sakkozni.