A Las Vegasi úthoz hamar meglett minden előkészület, tegnap este pedig, miután Danteval beszéltem, a függő ügyeket is sikerült lezártam Washingtonban, ami esetleg késleltethette volna az utazást. Három testőrt választottam ki, hogy elkísérjen Las Vegasba, egy közülük pedig természetesen Benjamin O’Neil lett. Már jó pár hónap eltelt azóta, hogy először munkába állt nálunk - legnagyobb sajnálatomra ez idő alatt sem sikerült elérnem, hogy magától felmondjon. Nem számított, milyen akadályt gördítettem elé vagy hogy milyen lehetetlen szituációba kényszerítettem, ő mindent sziklaszilárdan kiállt. Még a teljesítményére sem lehetett egyetlen panaszom sem. Ez volt hát az oka annak, hogy viszonylagos újonc létére is magammal hoztam – kíváncsi voltam, hogy ebben az új helyzetben is képes-e helytállni, hogy mikor mondja végre azt, hogy elég volt. Már majdnem viszketett is a tenyerem azért, hogy halljam ezt a két szót a férfi szájából. Ez mindenesetre még váratott magára.
Este volt már, amikor megérkeztünk Las Vegasba, engem azonban ez nem gátolt meg abban, hogy egyből munkába álljak. Már napokkal ezelőtt közöltük a nyomozókkal jövetelünk okát és időpontját, elrendelve, hogy mire megérkezek, legyen összegyűjtve minden anyaguk az üggyel kapcsolatban, és azt is intézzék el, hogy a hullásházba ellátogathassak. Saját szememmel akartam ugyanis megvizsgálni a holttesteket. Nem bíztam meg az itteniek képességeiben, bár kétlem, hogy ez meglepő lett volna azután, hogy nekem kellett személyesen idejönnöm megoldani ezt az ügyet.
A reptéren két testőrömnek parancsba adtam, hogy a csomagjainkat vigyék el a hotelbe, és csekkoljanak be, míg én Benjamin O’Neillel taxit fogva egyből a hullásház felé vettem az irányt. Nem foglalkoztatott az, hogy a dzsinnt kimerítette-e az utazás, én nem szándékoztam egyetlen másodpercet sem tovább késlekedni az ügy megoldásával, így a testőreim sem tehettek mást, minthogy az én szabályaim szerint játszanak.
Az út csendben és eseménytelenül telt, azt azonban meg kell jegyeznem, hogy Las Vegas még mindig nem nyerte el a tetszésemet. Az én ízlésemnek túl sok volt a fény még késő éjszaka is, a város zajairól nem is beszélve. Ahogy elnéztem az épületeket és a járókelőket, az a gondolat támadt bennem, mennyire nem volt meglepő, hogy egy ilyen sorozatgyilkossági ügy ütötte fel fejét itt. Bűnözőket teremtett ez a város – pontosan olyan mocskosnak éreztem én is. Washingtonhoz voltam szokva, ott is a szirén rezidenciához, ami kifinomult volt és elegáns, olyan környék, ami méltó volt a királyi családhoz, de Las Vegas a törvényen kívüliek székhelye volt.
Néhány órás utazás után végül megérkeztünk a hullásházba, ahol már az ajtóban várt egy fehér öltönyös férfi, hogy bevezessen minket. A boncmester röviden bemutatkozott nekünk – valószínűleg láthatta az enyhe türelmetlenséget a szemeimben csillogni, így nem mesélte el az egész karrierjét, hanem rögvest bevezetett minket a terembe, ahol már hét ágyon letekerve ott hevertek a holttestek. Kifejezett kérésem volt, hogy a halálozási sorrendben legyenek felsorakoztatva a testek – már amennyire ezt meg tudták állapítani. Az első ágyhoz lépve a boncmester lerántotta a testről a leplet, és hátrébb állt, hogy mi jobban szemügyre vehessük azt.
- Mr O’Neil, kérem, Ön is jöjjön közelebb – intettem a dzsinnek néhány perc múlva, miután első ízben felmértem a holttestet. Le volt fagyasztva, így legalább a szagokkal nem kellett foglalkoznunk. – Maga katona volt, bizonyosan sok holttestet látott már. Kérem, mondja el, hogy mit gondol erről – pillantottam a szemem sarkából Benjaminre, s habár kérésként állítottam be mondatomat, valójában az parancs volt. S nem is azért mondtam ezt, mert a véleményére lettem volna kifejezetten kíváncsi. Nem. Ez is egy volt az apró tesztjeim közül.

Utálok repülni. Rengetegszer repültem már, töménytelen óceán felett, töménytelen szárazföld felett mégsem tudom megszokni azt az érzést ami akkor kerülget ha odafent vagyok. A gyomrom felkavarodik és másra sem vágyom minthogy végre ismét szilárd talaj legyen a lábam alatt. Nem vagyok föld elemű dzsinn hogy ne merjek eltávolodni a szilárd talajtól de mégis... Egyszerűen rosszul éreztem magam egy szűkös fém kalickába zárva olyan rohadt magasan.
Washington és Vegas pedig kifejezetten messze vannak egymástól, és természetesen Caelannak mindenképpen kellettem hogy ott legyek mellette a vegasi kiruccanása alatt.
A sivatagban legalább otthon érezhettem magam. Nem zavart a forróság és a város zaja. Ott úgy érezhettem hogy megint a fronton vagyok. Caelan mellett amúgy is folyton úgy éreztem hogy támadás alatt állok. Szerencsére bírtam a sarat. Nem véletlenül voltam a különleges osztag tagja éveken keresztül.
Nem hagyhattam hogy kikézítsen. Ennél több büszkeség volt bennem.
Nem is volt oka elégedettlennek lenni. Tökéletes testőr voltam. Csendes, figyelmes, tanulékony. Pont olyan amilyen akart maga mellé. Mégsem kegyelmezett nekem. Állandóan az idegeimen táncolt mintha kötelező lenne neki.
Ahogy ereszkedni kezdtünk a Las Vegasi reptéren már éreztem hogy ez egy nagyon hosszú nap lesz. Caelan elküldte a másik két testőrt a hotelbe és csak engem ültetett be a taxiba maga mellé hogy elhajtsunk megnézni valamit. nem avatott be a részletekbe természetesen de ahogy megálltunk a rendőrség előtt már görcsbe szorult a gyomrom. Hallottam pletykákat egy vegasi sorozatgyilkosról aki szirénekre specializálódott. Emiatt jöttünk volna.
Némán kinyitottam az ajtót a hercegnek és követtem be ahol egy fehérköpenyes boncmester vált minket.
A formaldehid szagától összerándult a gyomrom de ellenkezés nélkül követtem a két férfit az alagsorra. Ott hét letakart ágy várt.
Nem volt nehéz kitalálni hogy mi van a nehéz takarók alatt.
Megálltam pár lépésre a herceg mögött és némán figyeltem ahogy Caelan beszélni kezd a doktorral. Hamarosan feltárult az első holttest, egy fiatal nőé. Innen láttam hogy szirén alakban van. Megcsonkították.
Legnagyobb meglepetésemre Caelan odaintett magához én pedig közelebb lépve néztem a testre.
- Nem kifejezetten értek a holttestek azonosításához - jegyeztem meg - De az biztos hogy ezt a lányt valaki olyan támadta meg akit ismert. Váratlanul érte a támadás. Nem látszik hogy védekezett volna. Már halott volt mikor letépték az úszóját, ez látszik abból hogy nincs bevérzés a sebek körül - halkan, lassan beszéltem mintha félnék hogy felébresztek valakit.
- Mintát csak akkor tudnék felfedezni rajtuk ha látnám a többit is, felség - pillantottam a férfira és finoman hátraléptem jelezve hogy nem tudok mást mondani.

Karba tett karral, csendben hallgattam Benjamin megállapításait, miközben szememmel végig követtem, hogy éppen melyik sérülésekről beszélt. Nem találtam kivetnivalót a mondandójában, elvégre én is ugyanezekre a következtetésekre jutottam a jelenleg látottak alapján. Valami azonban nem hagyott nyugodni. A test egyértelműen arról árulkodott, hogy ő lehetett az első gyilkossága, amit még hirtelen felindulásból követhetett el. A legtöbb sorozatgyilkos esetében mindig az első volt a meghatározó, ami valamilyen hozzájuk közeli személyhez szokott kapcsolódni. Épp ezért kulcsfontosságúnak tartottam ennek az első testnek az azonosítását és a hátterének a felkutatását.
- Valóban. Köszönöm az észrevételeit, Mr O’Neil – biccentettem egy aprót a testőr irányába, ám tekintetemet továbbra sem vettem le a holttestről. – Tudja, mit tartok érdekesnek, Mr O’ Neil? – kérdeztem felvont szemöldökkel, ám a válaszát már nem vártam meg. – Látható, hogy a hölgy sellő alakban halt meg, vagyis valahol vízhez közeli helyen kerülhetett sor a gyilkosságra. Ám a megkapott jelentések alapján a testet teljesen máshol találták meg, ahol semmilyen vízfelület nem volt található. Ráadásul jól el is volt rejtve. A beszámolók alapján nem is ennek a hölgynek a teste volt az első, amit megtaláltak. A többit messze nem rejtette el ennyire. Mit gondol, mit jelenthez ez? – kérdeztem a testőrtől, kíváncsian arra, hogy rájön-e arra, amire épp célozgattam. Egyébiránt természetesen nem állt szándékomban továbbképezni Benjamint, mégsem tudtam megállni, hogy ne úgy beszéljek hozzá, mint egy tanár teszi a diákjával. Valószínűleg mert én is jobban tudtam gondolkodni hangosan.
Ezt követően a boncmesterhez fordultam, intve, hogy végeztünk ezzel a testtel és mutassa a következőt. De természetesen azért megkérdeztem, hogy az átadott anyagok között szerepel-e egy részletes személyleírás az első áldozatról. Erre még nem volt alkalmam ránézni, ezért egyelőre hinnem kellett a boncmester szavának, miszerint a rendőrség mindent összekészített a számomra, amit eddig sikerült felderíteniük. Csak remélni tudtam, hogy legalább ennyit képességükben állt hiba nélkül megcsinálni.
A második ágyon fekvő test is egy nőé volt, szintén sellő alakjában került sor a gyilkosságra. Ha a feltételezéseim igaznak bizonyulnak, akkor az ő gyilkossága már előre meg volt tervezve. Ezt mutatja az is, hogy a sérülései inkább kínzásra utaltak, mintsem indulatból elkövetett csapásokra. A hátuszonyát is még élve téphették ki – ezt a seb körüli bevérzések mutatták. Ha összefüggéseket szeretnék hozni az első áldozattal, akkor négy dolgot sikerült felfedeznem. Először is, hogy mindketten szirén nők voltak, akikkel sellő alakban végzett. A hátuszonyukat mindkettejüknek letépte, valószínűleg, hogy trófeaként megtartsa őket. Illetve, nem elhanyagolható az égett sebek mennyisége sem.
- Mr O’ Neil, kérem, nézze meg ezeket a sérüléseket. Mivel maga tűz dzsinn, feltételezem, jól ismeri, hogy a képessége milyen jellegű égési sebeket hagy maga után. Mit gondol ezekről? Lehet az elkövető egy tűz elementáris dzsinn? – kérdeztem érdeklődve pillantva a mellettem álló dzsinnre. Ezúttal nem kértem meg arra, hogy mondja el, mit lát a testen, sejtettem, hogy közel azonos megállapításokra juthatott, mint én. Persze, azt azért nem vártam, hogy egy volt katona, akinek a specialitása a gyilkolás volt, értsen a gyilkosságok megfejtéséhez is, de legalább azt megállapíthattam, hogy a józan esze a helyén van. Valóban pazarlásnak gondoltam, hogy egy ilyen jó képességű testőrtől kell majd megváljak, de a fogadás az anyámmal elsőbbséget élvezett.