A szokásos, OH jön meg megy, elhangzik az ukász a Bellájának, aki soha olyan csillogó szemekkel nem nézett még semmire, talán egy CL cipőre az új kollekcióból. Issza a szavait, bele akarom ölni egy kanál savba. Egyébként nem más, mint bármelyik amerikai. Rajongunk a számokért, ezekkel lehet nyerni. Növekedési ráta, fogyasztói kiadások, ipari termelés, GDP, GNP, népszerűségi arányok. Ha lejjebb tekintünk, akkor emberölések, tini terhességek, szegénységben élők, regisztrált drogfüggők, munkanélküliek. Ha meg a nőkre, marad a magasság, a testsúly, a csípő-, derék- és mellbőség. A fatehén mindig diétázik. Én meg leszarom. Egyelőre még nem láttam ruhapénz címszóval borítékot az asztalomon, szóval ha az egoból gyúrt, csillámló mosolyú főnökömnek valami nem tetszik, megbeszélhetjük.
Két e-mail meg előzetes felmérési index között a hírekre is rápillantok. Egy csaj lefegyverezett valami 40kg-s hőst, aki valami latinot akart lelőni az út mellett. Ilyenkor mindig feldobog a szívem. Nem azért mert annyira azt sarkallnám, hogy a nő is legyen párbajhős, szerelő meg építőmunkás, hanem mert a csaj történetesen a saját személyi edzőm. Kicsi ez a rohadt világ! Mosolyogva küldök neki egy SMS-t. A fatehén már megjegyzésezik is, komolyan mint az a gombszemű kis csimbók kutya, amelyik addig ugrál a térdeden, amíg le nem vered vagy el nem kezded simogatni, mi szerint. "Öröm látni, hogy boldog vagy a munkától, bár telefonhasználatot nem igényel." Kurva.
Főleg mert nem bírok a helyemen maradni nyugodtan. Reggel kimaradt a kocogás, így aztán csak tötymörgök a napban és nem betámadom, pedig ez a kulcsa az egésznek. Ellököm magam a székkel. Ebédidő, ki kell innen jutnom. Fatehén már emelgeti a szépre húzott szemöldökét. - Szűnj meg, Bella! Nekem is jár szünet. - fojtogat a világos belső tér, az absztrakt, geometriai mintákkal szabdalt mennyezet, a liftgombot ütközésig nyomkodom. Nem mintha ettől gyorsabban feljönne az a szar, de mindegy. Le innen!
A fémdobozban már magamat bámulom a tükörben. Oldalra fordulok, behúzom a hasam is. Mindig szoknyában, szériakellék, ahogy a magassarkú is. Fülemben dalolnak OH intelmei, hogy mindig úgy, mintha egy kurva divatlapból léptem volna ki. Megmozgatom a lábfejem a magassarkúban. Mélygarázs.
Csak két lépést teszek a benzinszagú félhomályban, mert jön a villámló felismerés. A nyelvem hegyére tolódik a válasz, el is morzsolom a fogaimon. Farkas. Tiszta, éteri, fűszeres, moha és föld illatú farkasszag. Ez elnyomja a félszt, hogy ki az, mit keres itt, mi van ha egy faszom kocsitolvaj, egy piti suttyó én meg megőrülök a szagától is.
- Érzem a szagod. - csak enyhén remeg meg a hangom, kár pazarolni az időt a semmitmondó emberi szavakra. Tornáztatnom kell az ujjaimat, hogy ne akarjam leegyszerűsíteni négykézlábas keresgélésre. - Gyere elő! - csak megnézem magamnak. Megszagolom közelről és kiharapom belőle az infókat. Megállok, fülelek. Ha mezítláb van lehet nem hallom meg, de kétlem. A szagát követem inkább, szinte reszket minden sejtem. Nem akarok vele találkozni, megtudni a kilétét és másra se vágyom jobban. - Ez már úgysem titok. - mélyül a hangom is, a levegőt szimatolom. Ahh, cicc már ide te dög!

Szenvedek ebben a sok fölösleges szagban, amik csak arra vannak, hogy elrejtsék előlem, akit keresek. Sose gondoltam, hogy itt akadok bele egy farkasba. Olyan ritkán látni egyet-egyet, hogy örömömben szeretném a nem mindig létező farkamat csóválni a boldogság látható bizonyítékául. Másrészt meg nem kellene itt lennie. Nem éreztem eddig odabent a szagát, tehát nem dolgozik itt. Ettől az izgató tudat idegesítővé válik, nyugtalanítóvá. Egyébként is reménykedem, hogy csak csalatkozik az orrom és valakinek kutya volt a kocsijában. Vagy van, akkor meg azért fogom beverni az ablakát. Az agyam viszont súgja a választ, nem kutyaszag van, ez farkas. Méghozzá emberi egyveleggel keveredve. Férfiéval. Leverem egy olajos korsóval a belső istennőmet, aki a fajfenntartásról kezd búgni. A helyébe ültetem a harcost, aki némileg nagyobb logikával szemléli az ilyen eseményeket. Idegen hím, a szándékai eleve rossznak vannak feltételezve. A gyomrom ettől függetlenül gurgulázik a bugyborékoló éhségtől, vagy kíváncsiságtól.
Beszéltetni akarom egy kicsit, a néma csendben akarom hallani. Megzavar, hogy itt a kukatároló meg a többi szar eldugva, de az édes ismerősség felé irányít. Ellenséges a faszt bele, ezt nem szabad elfelejteni. Ennél fogva nem is érdekelhet, hogy ki az. Nem számít, egyszerűen nem kellene itt lennie. Csak zavar, belerondít a képbe pedig nem szabadna. Beljebb sétálok, OH kocsiján végignézek, megcsavarja az orrom az ammónia szagú egyveleg. Rossz farkas. Tényleg behatoló vajon, vagy szándékos?
- Nem csak az orrom jó, Piroskám. - beleszimatolok a levegőbe. Ó, itt van közel. Talán egy autó ékelődött be közénk. Micsoda veszteség, nem szabadna annak sem itt lennie. Semminek sem, egy erdőnek csupán, hogy mezítelen talpakat simogasson az avar. Le akarom venni a cipőmet, a blézert, szakítani a szoknyán. Nem ehhez a találkozáshoz öltöztem fel. - Akkor már látnálak. - összecsattintom a fogaimat is, hmhmhm, nem csak látnám hanem érezném is. Tornáztatom az ujjaimat, bundát akarok. Vagy a behatoló meleg vérét és húsát. Nagyot nyelek az imádott gondolattól, hogy vért fakasztok és lenyalhatom a kezemről. Fenséges.
Oldalra kapom a fejem a légmozgásra, az erősödő illatra, háttal ütközöm a betonfalnak. Megnézni sincs időm még, egy elmosódott alak csak. Érte nyúlok, olvadásig simulok a mellkasához, hogy mindkét kezem a csuklójára fonva patthelyzetet teremthessek. Annyira erős az illata, hogy megbolondulok, hogy közelebb jussak a bőréhez. Torokból morgok fel, az övéhez akarom nyomni a homlokom. Már ha sikerül. - Mindig így szoktál köszönni? - Fókusztalan a tekintetem, egyelőre mindent látok és semmit sem. - Neveletlen. - morogva szagolom őt, az arcát. OH illat is érzik róla. Cigaretta is. Mélyen alulról pedig a farkas. - Hogy kerültél ide? - a hangom sem túl emberi, nem is fontos. Szerintem nincs itt körülöttünk senki. Ha rossz lesz felrúgom. Vagy ő engem.

A hirtelen ütközés, vagy nevezzük kibillentésnek, teljesen a húsomba ivódik. Öröknyomdaként jegyzem meg a pillanatot, ha kifordítanak egy rossz órán mégis, ott lesz a találkozás dátuma. Általában minden farkasra felfigyelek, főleg ha ilyen acsargós, nagy arcú módiban jönnek belém. Minden józan pont azt diktálja, hogy kezdjek legalább sikítozni, mert az emberek úgy szokták ha megijednek, aztán üssem a fejét. Szívesen egyébként, csak más mértéket venne fel a történet üvegcséje és rögtön hordóvá avanzsálna. Utána nem tudom mi következik, leraktam a könyvet.
A bundásabbik gondolatmenetem viszont tudna ötleteket adni. Nem pont sikítozás van egyikben sem.
A hozzám nyomódó homloka olyan meleg, hogy beletáncolok ebbe a róka fogta csuka pozícióba, hogy súrlódjon a bőrünk egy kicsit. Keveredik a szagunk ami már majdnem otthonos is lehetne, ha nem állna vigyázzban minden kis pihe a testemen. Idegen hím, baljós árny vagy mit mond a Star Wars, lehet nem pont a nagyközönség változata. Majd megnézem újra, alkalomadtán. Igyekszem minél nagyobb kortyokban nyelni a farkasszagú levegőt, elraktározni őt a bugyrokban, felcímkézni a korhadó polcok egyikén. A morgás a gerincemen rezonál végig, megszólítja az idegeket. Szuszogva veszem tudomásul a figyelmeztetés fémességét. A morgásra harapom kettőnk között a levegőt, úgy is lehet. Mindenhogy lehet.
- Úriember sose számolja. - a szavak sem épek, nem gördül a replika, sőt csak nehézkes elmorgott, elnyújtott a hang ami kicsúszik a torokból. Nem akarok beszélgetni vele, vagyis nem egészen emberi nyelven. - Többféle a lélek, vagy rossz az alom. - nah, elég lesz ennyi is, engedjen közelebb. Akkor is neveletlen. Játszhattuk volna ezt meghajlós párbajos módszerrel is. Elneveletlenkedte. Szakadós levegő szökik belőlem. A tüdőm is belezeng a betonfalba. Most nevelünk is? Elmosolyodom, lehet ez kicsit eszelős is. Mozdítom a fejem az orra nyomán, azt tolom alá, ahol erősebb az igazi illat. A művi kencéktől, vegyszerektől mentes. A nyakamért dühös vagyok, ez nem jó helyzet így. Muszáj vagyok térdből rogyasztani egy kicsit, nem járja. Fordítom a fejemen, belehempergek az illatkavalkádba, a hajában, a fülénél keresek vigaszt a vonyítónak. Már biztos, hogy nem ismerem. Sosem találkoztunk ezelőtt. A fülkagyló ívén húzom az orrom, pedig mást kellene. Felbasz a gondolat. Visszahörpintem a nyálam is.
- Akkor téged érezhettelek a folyosókon. - mégsem volt képzelődés, hogy talán valami másmilyen. Megsimogatom a bundást, az én orromat eléggé eltömíti a fatehén parfümériája. Az istennőm meg balettozik. - A kettes számú asszisztens, egyébként meg nem jöhetek le a mélygarázsba? - forró a leheletem, visszacsapódik a bőréről. Kelletlenül elfintorodom a távolságra, az engem pásztázó szempárra. Elengedem a kezeit. Elég hülyén festhetünk így, főleg mert majdnem lihegek. Minden porcikájának a tudatában voltam az előbb. Felfektetem a tenyerem a hasára, hogy megtoljam hátra. A fogaim kár, hogy bizseregnek a bőre után. A nyelvemmel simogatom őket, addig is keresem a belső békét vagy mit, a farkas feje felett meg kérdőjel villog. Fajfenntartás, hirdeti neonnal. Népesítsük be a bolygót, nosza! Elkalandozik a tekintetem. Láncot dobok a dögre. - A kóbor kutyáktól védelmezed a területet éppen? - mindjárt rátérünk a lényegi részekre is, nagy nehezen elhúzom a kezem. Faj-fenn-tar-tás. Felkerül a szájkosár is. Megpendül a múzsák lírája. - Szeretném ha ez a kis infó köztünk maradna. - akaratlanul is felfelé pillantok. A végén lenne egy Bodri feliratos nyakörvem. Nem OH érdekel igazából, hanem a fatehén. A végén sajnos tényleg sírcsokrot kellene rendelni. - Tudja, hogy mi vagy? - biccentem oldalra a fejemet. Fajfenn hmhm kuss! Visszarántom, meggyűröm a zakót. Szerintem eleget tököltünk, később is elmehetünk kávézni. Ha legalább a meglepetés ereje megmarad, a nyaka oldalára cuppanok fel nyitott szájjal. Nem harapok. Nagyot.

Touché, úrilánynak nem lenne. Sosem neveltek azt hiszem annak, vagy nem eléggé. Lehetséges, hogy félresiklott valami a rendszeremben valamikor. Már nem minden tiszta, néha nem tudom mennyi ebben a valóság és mennyi a hülye agy által szaladgáltatott képzelgés. Az agyi óraművem bizonyos dolgokban már nem pontos. Ellenkezőleg. - Egy úrilánynak nem is lenne. - nyáltól csöpögő örömmel súgom kettőnk közé ezt a nem túl bizalmas titkot. A kötöttségeket, az illemet és a feddhetetlen felszínt a belső istennő olajozza, fényesíti szépre. Egy pszichológus ezen jót csámcsogna, sőt nevetne és be is zárna talán egy időre. Ez most azonban nem számít, az épület falai ledőlnek, egyszerűen eltűnnek felőlünk. Nincs benn a fatehén, sem OH akik előtt makulátlanul kell szerepelni, szép ruhákban járni és nem hibát hibára halmozni örökké. A hím van előttem, a szaga kisöpör minden embervilági származékot, minden művit. - A lélek haszontalan. - eszerint a pedigrém megteszi neki, reszelősen nevetek fel, az illatában ez művészet mert levegő is alig akad amit lepréselhetnék az orromon. A szuka hátára ül az istennő, hátrébb rángatja, mert értetlen szemekkel vizslat végig. Neki nem kell ennyi hívság a bugyikkal, ruhákkal. A lényegre kell térni, utána meg eldönteni, hogy alkalmas-e a továbbiakra.
- Ahogy én sem neked. - főleg mert elnyomta a rengeteg másik parfüm, kaja, kávé és vegyszer. Elmosolyodom a képtelen helyzet közepén. Nemi erőszak, mindenre számítanék csak ilyesmire nem. - 60%-os arány, elég alacsony egy nem erőszakhoz képest. - blamáló a hangsúly, az 10 napból is jószerivel hat. Kevés. Az istennőm kitépi a haját, a szuka nyelvet öltve ugrat ki a kezei közül. Eresszük csak oda. Nem tehetjük meg, éppen veszélyezteti a megélhetést, a megbízást azzal, hogy egyáltalán szóba elegyedtünk egymással. El kell tolnom magamtól, egyébként is meg amúgy is. Hamarosan lejár az ebédidő, még a fogaim közé se vettem semmit. Összegyűrt kosztümben nem mehetek fel sem. A súlya nekem nyomódik, érzem az ujjaim bizsergését, hogy belemarjak és újratárgyaljuk a 60%-ot. Fintorba görbül a szám, tényleg csak egy leheletnyivel hajolok közelebb. Egy kis semmivel, jóváhagyhatóval. - Biztos nem 60%-ot. - az istennőm litániát sír, veri a farkas fejét, hiába ők ketten örökké harcolnak valamin. Vissza az üzlethez, ez már nem farkas vonal. - Mit akarsz a hallgatásodért? - egyszeriben olyan lényegtelen dolog is fontos lesz, mint mondjuk a neve. A bólintás mégis összezavar és olyan térfélre tol, ahol a labdát adagoló gép sorozatlövő. Előbb kellett volna ezt megkérdeznem! Akkor most nem állnék egy zsarolós alku előtt. Hudson tudja róla, hogy micsoda és nem rúgta ki. Bár egy testőr meg egy asszisztens. Jobban meg kell ismernem a főnökömet. Az istennő felvonja az egyik szemöldökét. Ő jelezte, súgta, korbácsolt az olajfa ággal éjszakánként. Ennyit a türelmemről.
Alkudozós neveletlen hím bőrt akarok a számban érezni. Az istennő eldobja az ágat, elsétál. Belehempergek az élménybe, mormogva nyögök ebbe a nagyon otthon illatú bőrbe, a fogaim alatt megfeszülő izmokba. A bőrömbe vájó ujjai fájnak a testnek, de örömöt adnak a farkasnak. Szikrázóan szépet. Rosszallóan morgok a nyakam miatt, de tarkón vágóan jót kínál cserébe. Valamit, ami idegen az állatnak, de megfelel az emberi test dolgozhatóságának. Az erőszakos gyönyörűség megnyit előtte, engedem a forróságát a számba, béna nyögésre késztet vele, a nyelve íze megkovácsolja az ismeretségünket. Már szagról és ízről is felismerem majd őt, bárhol meg bármikor. Suta ujjakkal rángatom ki az ingét a nadrágból, csak a bőréhez kell érnem, az alatta bújó izmok mozgását akarom érezni. A farkas leszuszog a tábláról. Semmit nem kell érezni. Nyomást adok a domináns csókba, csak évődő vércseppet fakasztanék. Magamhoz húzom, a fal igazán kidőlhetne mögülünk. Olyan szorosan fog, hogy deréktól lefelé nehezíti a mozgást. Küzdeni kezdek ez ellen, lazítsa már meg, vagyis ne. Az ajkaim égnek, ígérem nem írom be nemi erőszaknak, hogy engedély nélkül a számba dugta az izgató nyelvét. Akkor is tolok rajta egyet ha neki nem tetszik, vagy ha megroppan a medencém az erejétől. - Emelj meg! - emberi száj formáz ki egy gondolatot, bár a szuka a láb szétrakós módszerekkel nem ért egészen egyet. Mindent hátulról szeret. Nem tudom mit mond, mit ért, vértől vöröslő szájjal égetek pecsétet az övéire és addig nyomulok, amíg a dereka köré nem pakolom a lábaimat.

Majdnem kínomban kezdek felnevetni, de félő az valami vinnyogó nyüszítésként jönne ki a torkomon. Azt mondja hallatlan, hallatlan, hallatlan! Nem is akarom hallani, semmit se akarok hallani. Pedig minden erőmmel vezénylem vissza a nem karámban élő farkasomat a karámba, de a hím neveletlenül tolakszik az orrunk alá, ösztönöket hív életre, ami leginkább négykézlábat igényelnének könyörtelen gyorsasággal, fájdalommal vegyezett éteris emlékkel. -  Lemorog a szuka, egyszerűbb ez az ő fejében. Vágja már be, minden könnyebb lesz és nagyon egyszerű. A múzsám majdnem koponyarepesztően próbálja ezt visszafogni, olyan semmiségeket súg a farkasnak mint, munkahelyi etikett, idegen férfi, úrinők, nem illik. A kezébe harap érte, nekem is majdnem fájt.
- Mi van? - lefagynak a vonásaim, a múzsám rendezi a tógáját, megmondta. Harsogta, jelezte, hogy nem is ismerem ezt a férfit, a nevét se tudom. Hogy képzeltem, hogy ennyire közel engedem magamhoz, miközben Mr. Ragyogyó testőre, tehát miért ne az lenne az első dolga, hogy lejelentse ezt. Ezért akarom eltolni, hideg fej kell hozzá, hogy erre mondhassak valamit. Meg kellene egyeznünk, úgy értem felnőtt, gondolkodni tudó emberek módjára. Eldöntjük az istennővel, hogy kapu becsuk, húzzon szépen vissza a saját, kocsit oldalba pisáló térfelére, sóval hintjük be az emlékezetes pillanatok lenyomatait. Az istennő fejbe is vágná az olajággal, szép, karistolt lenyomatokat hagyva rajta, az alkuba nem bocsátkozó arcán. A hirtelen váltásra a farkas mozdul. Nem érdekli ilyen szar duma, meg zsarolgatás. Lehet amúgy is pulykavacsorát kérne thai táncosokkal, cseppet sem azt, ami felé most robogunk mint az express vonat. - Alkudozni akarsz? - alkudjunk a jó szabályok szerint, a fog-hús-vér szabálykörében. A hörgéssel lekísért nyögése mámort fecskendez a számba, a forró bőrének íze megül a nyelvemen. Most akarjunk alkudozni, basszam! Most! A párzásra és vérre éhező felem nem érti a csókot, a másik igen. Aki szívesen magamra hagyna, de olyan jó nekünk együtt már! Belenyögök ebbe a harapós, erőszakos forróságba, vért préselünk a nyelvünk közé, az ö fémes ízét. Feltapad a tenyerem az alhasára, a hasfalára. Felszisszenek, belekerülök a vérből-nyálból kevert egyvelegbe, a szót amit vágyok az életben nem tudnám valószínűleg röhögés nélkül kiejteni, mert ilyen kifejezés nincs is, úgyhogy teszek azért, aminek meg kellene valósulnia. Utasítom, kérem, súgom neki vöröslő, lüktető szájjal.
- Akkor még kérek! - mindenképpen, meg mosolyognék is ha tudnék. A hűvös levegő bekúszik a szoknyám alá, kísérik a kezei is, az emberi réz igazodik ehhez, végre átölelem lábbal a derekát. Valódi látás nélkül követelőzök ki még egy csókot, sikamlós húsfinomságút. A fehérneműm enged, ontanék némi könnyet érte, de eléggé letaglóz az ösztönös célra kapdosás ahhoz, hogy valójában is érdekeljen. Prüszkölve értetlenkedik a szuka, hogy követelő érintés, hím erő, de mi van még, hát csak ki kell nyúlni értünk. Sőt, még azt sem kell megtenni. Kezd leszűkülni a mozgásterem, nyomom magam hozzá a csókját falva, nyelvét szívva mert a vágyam vigyázzállásban tartja a gerincem. Más kérdés, hogy nem lazítok a lábaimon, mintha képtelen lennék engedni rajta fél centit is. Egyszerűsödöm, nem kellenek komplikált baromságok. Tart a falnál, a forró ujjai engem is azzá tesznek. Nedves vagyok, érezheti, miatta van és neki, akkor nem kell merengeni. Lihegve szakadok el a szájától, a falnak döntöm a fejem és a szemébe nézve keresek választ. A pattanásig feszültséget látom, valószínűleg az enyém is ilyen. A szuka értetlenül acsarog. Megérdemli a hím vagy nem érdemli meg. Kettőnk közé nyúlva a nadrág gombját keresem, a cipzárt rángatom szét, hát őt akarom. Fogni, magamban tudni. Befúrom az ujjaimat az alsó alá, csak addig húzom míg elő nem tudom venni. Elárul a picsa torkom, mert a lüktető keménység csak nyögésre késztet. - A farkast magadban, ezt meg bennem. - tartsd, bár lenyelem a végét, mert mozdulok előre, kérem a száját. Az alsó ajkát nyalom meg, kis harapásokkal kuncsorgok. Mint a kicsi, ha kaját akar. Enni tervezek, elég fejedelmi a lakoma is. Halványan feldereng az istennő, hogy lehet a nevét meg kéne kérdezni, a szuka azonban nem foglalkozik ilyen hívságokkal. Magamhoz igazítom. - A bemutatkozást halasszuk. - engedek. Magamat rá, hozzá. .