dahlia + ely

Borzasutó mennyire egyedül is érezheti magát az ember, akkor is, ha olyan sokan veszik körül őket, de senki sincs akihez odaszóljon. Én most így éreztem magam, mint egy elveszett kisegér, egészen addig, amíg az az egyetlen egy ismerős megtalált itt engem akire sose számítottam. Dahlia mindig is mosolyt csalt az arcomra már csak azzal, ha betért hozzám, és szóba elegyedtünk. A helyzet az, hogy ettől függetlenül nem ez volt az egyetlen érzés amit éreztem. Mindig zavarba jövök a közelében, a kezem remeg, és ügyetlenebb vagyok, mint valami. Nem valami profi a kiállásom így. Csak tudnám miért is történik így minden, ha vele vagyok.
Kérdésére nem tudok azonnal válaszolni, nem tudom miért vagyok itt, azon kívül, hogy Heidi erősködött, hogy itt a helyem vele, mert a párom úgysincs otthon, van egy kis szabadidőm, amit itt jól ellehet tölteni. Eddig nem így éreztem, de hiába menekülök az italom mögé Dahlia mégis csak jó társaság. Csak ne égetne annyira az érintése, hogy már bizsereg azon a ponton a testem, ahol megérintett.
- Ne is mond... Nekem is jól esik ismerős arcot látni - főleg a tiédet de ezt hangosan ki nem mondanám, mert igen félreérthetően hangzik, pedig nem annak szánom. Olyan közel van, hogy az illata megcsapja az orromat, Mintha direkt adták volna ezt a nevet neki, mert az illata kísértetiesen emlékeztet engem a dália virágra. Nem túl erős, de annál kellemesebb illat. Sok van belőle a boltban is, mostanában egyre több is.
- Köszönöm, de mit ne mondjak, te sem panaszkodhatsz - nézek végig egy mosollyal én is rajta, rajtam egy pöppet több a ruha, a piros kereken dekoltált ruhámból nem sok látszik ki. Kicsit talán túl sokat idézik el tekintetem a ruha aljánál, magam sem tudom miért, de valahogy ő rajta nem találom ízléstelennek, vagy kevésnek azt a ruhát, ami rajta van, inkább tetszik, sőt, jó ránézni. A baj csak az, hogy talán már látványosan vesztem el combjai látványában így picit megrázom fejemet, és megint a koktélom mögé bújok.
- Heidi hozott ide. Jasper ma éjszakás és azt mondta el kell engednem magam - kezdek bele, majd tekintetemmel hirtelen őt is keresem, mielőtt túlságosan is arra figyelnék, hogy Dahlia hogy mozdul és merre. - De, mint látod már el is tűnt - sehol se találom, így visszafordulok egy mosollyal Dahlia felé, tuti az alkohol a baj, de most kifejezetten jól esik. - Mondjuk nem bánom, így legalább tudunk mi beszélgetni. Téged mi hozott ide? - össze kell szednem magam, és nem ráparázni minden kis dologra, annak nincs értelme. Jól érezni jöttem ide magam, és lett hozzá társaságom is, ez fontos, Dahlia, és nem más.