A szokásos, OH jön meg megy, elhangzik az ukász a Bellájának, aki soha olyan csillogó szemekkel nem nézett még semmire, talán egy CL cipőre az új kollekcióból. Issza a szavait, bele akarom ölni egy kanál savba. Egyébként nem más, mint bármelyik amerikai. Rajongunk a számokért, ezekkel lehet nyerni. Növekedési ráta, fogyasztói kiadások, ipari termelés, GDP, GNP, népszerűségi arányok. Ha lejjebb tekintünk, akkor emberölések, tini terhességek, szegénységben élők, regisztrált drogfüggők, munkanélküliek. Ha meg a nőkre, marad a magasság, a testsúly, a csípő-, derék- és mellbőség. A fatehén mindig diétázik. Én meg leszarom. Egyelőre még nem láttam ruhapénz címszóval borítékot az asztalomon, szóval ha az egoból gyúrt, csillámló mosolyú főnökömnek valami nem tetszik, megbeszélhetjük. Két e-mail meg előzetes felmérési index között a hírekre is rápillantok. Egy csaj lefegyverezett valami 40kg-s hőst, aki valami latinot akart lelőni az út mellett. Ilyenkor mindig feldobog a szívem. Nem azért mert annyira azt sarkallnám, hogy a nő is legyen párbajhős, szerelő meg építőmunkás, hanem mert a csaj történetesen a saját személyi edzőm. Kicsi ez a rohadt világ! Mosolyogva küldök neki egy SMS-t. A fatehén már megjegyzésezik is, komolyan mint az a gombszemű kis csimbók kutya, amelyik addig ugrál a térdeden, amíg le nem vered vagy el nem kezded simogatni, mi szerint. "Öröm látni, hogy boldog vagy a munkától, bár telefonhasználatot nem igényel." Kurva. Főleg mert nem bírok a helyemen maradni nyugodtan. Reggel kimaradt a kocogás, így aztán csak tötymörgök a napban és nem betámadom, pedig ez a kulcsa az egésznek. Ellököm magam a székkel. Ebédidő, ki kell innen jutnom. Fatehén már emelgeti a szépre húzott szemöldökét. - Szűnj meg, Bella! Nekem is jár szünet. - fojtogat a világos belső tér, az absztrakt, geometriai mintákkal szabdalt mennyezet, a liftgombot ütközésig nyomkodom. Nem mintha ettől gyorsabban feljönne az a szar, de mindegy. Le innen! A fémdobozban már magamat bámulom a tükörben. Oldalra fordulok, behúzom a hasam is. Mindig szoknyában, szériakellék, ahogy a magassarkú is. Fülemben dalolnak OH intelmei, hogy mindig úgy, mintha egy kurva divatlapból léptem volna ki. Megmozgatom a lábfejem a magassarkúban. Mélygarázs. Csak két lépést teszek a benzinszagú félhomályban, mert jön a villámló felismerés. A nyelvem hegyére tolódik a válasz, el is morzsolom a fogaimon. Farkas. Tiszta, éteri, fűszeres, moha és föld illatú farkasszag. Ez elnyomja a félszt, hogy ki az, mit keres itt, mi van ha egy faszom kocsitolvaj, egy piti suttyó én meg megőrülök a szagától is. - Érzem a szagod. - csak enyhén remeg meg a hangom, kár pazarolni az időt a semmitmondó emberi szavakra. Tornáztatnom kell az ujjaimat, hogy ne akarjam leegyszerűsíteni négykézlábas keresgélésre. - Gyere elő! - csak megnézem magamnak. Megszagolom közelről és kiharapom belőle az infókat. Megállok, fülelek. Ha mezítláb van lehet nem hallom meg, de kétlem. A szagát követem inkább, szinte reszket minden sejtem. Nem akarok vele találkozni, megtudni a kilétét és másra se vágyom jobban. - Ez már úgysem titok. - mélyül a hangom is, a levegőt szimatolom. Ahh, cicc már ide te dög!
Vendég
Vendég
Szerző
Üzenet
Kedd Nov. 10, 2020 6:31 pm
to my Kittywolfie
Faaj-fenn..hagyjuk
- Örömmel. – lihegnék is miközben súgom. Le fogjuk fizetni, kikefélünk belőle minden rossz kis részrehajló gondolatot ami ahhoz segítené, hogy besétáljon OH irodájába és vallomást tegyen. Nem teheti meg ezt velem, semmiképpen sem. Ezt lihegem, sóhajtom a szájába, amivel megerőszakolta az enyémet pofátlan módon. Ráültetett a vágyakozásra, akkor csinálja meg így. Suttog a fülembe némi tanult, rögzült viselkedés, hogy talán egy mélygarázsban a munkahelyem alatt nem ajánlott arra vágyni, hogy keféljen meg a főnök testőre. Főleg mert nem annak látom, hanem farkasnak. Életerős, otthon illatot árasztó csodának akiért nedves a bugyim és akihez kerítéseket mászik át a szuka is, hogy megjelölje a szagával. A bőrén már díszeleg nyomunk, a vágy termelte nyál illatával egybekötve. Grah, eldobom az agyam tőle. A lábaim között mindjárt jobb érzés a jelenléte, összekulcsolom a bokáimat is, mintha ennyire kapaszkodnom kellene belé, talán az az igazság, hogy kell is. A forró bőre a kezem alá simul, mindegy hát mit hazudna a szája, mert ez a lüktetés ami áramlik a testéből nem hazudik. Elégedettséget sóhajtok a nyelvére a csókban, bénítóan jól esik, hogy egyáltalán hozzám ér csupasz felületen. Megrándulok az ujjain a felhívásom érezheti is. A bugyim megrántása izzó csíkot vés a bőrömbe, sikítozik az istennő, drága darabot nem dobunk neveletlen hímeknek! A szuka nem bánja, hát szakadjon szét. Csak útban van, elvon tőle. Koccan a fogunk is, kezdek türelmetlen lenni. Felcsigázott, csókban fejezem ki, hogy akarom, siessen, már így is sok idő telt el attól a pillanattól, hogy megéreztem a szagát. Benzingőzös levegőt nyelek le, tényleg koccan a fejem a betonfalnál. A szemébe nézek és imádom amit tükröz a tekintete. Az enyémben vágyakat görgetek, elhomályosult aggyal simul a forró ajka alá a nyakam is. Valahogy most nem kontrázik a veszélyt jelző gomb, csak áruló sóhaj szalad ki, hogy jobban élvezem én ezt a kelleténél. Pedig a szuka leszar holmi meleg szájakat, világos parancsokat diktálgat le. Egy részeg bölcs türelmével szedem szét a sliccet, bonyolult mechanika, a szukának erre is lenne tippje. Egy reccs csupán. Rácsodálkozós ajándékozásba viszem el, mert idegen hangú nyögéssel felelek a kezembe simuló farkára. Szavak nélküli a kérés, a sürgetés is állati utasítás csak, hát igazítom is. Már a hűvöst sem érzem, csak őt. Keresek kapaszkodót, lehunyt szemekkel szürcsölöm ki az éles pillanatot. Szinte fájón nyomul belém, átölelem hát, a tarkójába és a vállába kapaszkodom, oda is nyögök helyeslést. Az istennő a haját kitépi, de már benne is ott van. Mindenhol ott van. Élvezkedős mosoly a válasza. Igaza van, leszarom a nevét, a munkát meg minden mást. Szétfeszít belülről, fejbe kólint a nyers szex mámoros valósága. A szívem is kótyagosan próbál alkalmazkodni a sokféle érzethez. Az istennőnek ez meggyalázás, eltolná két pofonnal, de nem fogjuk. Nem akarom. Izmokat feszítek meg, hívom bele. Megfeszítem a combjaimat, lököm rá magam, egyszerűen mozdulnom kell. Finomba tolni a még sajgót. - Gyere még. - drága névtelen hímem, akinek annyira szégyenteljesen rakom itt szét a lábamat, hogy a gonzo pornósok örömkönnyezve adnának szerződést nekünk. Úrilányként szólítom fel, hogy keféljen meg. Azért egy piros pont járhat még nekem. Mozdulok vele, bár korlátozott a terem, lezihálom a vakolatot is a falról. Akartam, hát meg is kapom.
Vendég
Vendég
Pént. Nov. 13, 2020 1:49 pm
The Story of Two Wolves 18+
To: Lita
Megint egy lucskosra izzadott ing és ezúttal miért? Egy olyan nőért akinek nem tudja a nevét. Nem tudja, hogy milyen magas, ahhoz túl hamar tolta fel a falra, hogy valós képet kapjon róla. Mekkora lehet a melle? A mellkasának szoruló ziháló gömbölyűség lehet szivacsos is, bár keménynek, puhának, forrónak és kívánatosnak érez minden egyes nekiszegezett elátkozott, édes, fogkrémes, hús és vérillatú leheletet. Mi is volt rajta? Alsónemű már nincs rajta, selymes, nedves bőrű bizonyosság ez. Azt tudja, hogy milyen a combhajlatának tapintása, az ölének kívánó domborulata, az éhsége, ami az övéhez igazodva forrón robajlik a testében, a vágyteliségének aromás, telt szaga egy lohintásnyi farkastól kölcsönzött pézsmával. Még az arcvonásai is homályba hullanak, pedig csókolja, nyalja, falja a száját, az állát, a torkát, a porcok és csontok kusza textúráján keresztül kivehetné a lényeget, de felemás izzású szemein kívül nincs lényeg. Az egyik pillantásában a farkas villog, a másikban a vágy, kétlényegű ez a nő, bármit is jelentsen ez, a veszélyérzet cirógatása vérben és kézben oldódik, mint a testbelső feszültsége. Felsóhajt kézben tudva a farkát, a saját bestiáját inti türelemre. Máris. A szemét sincs ideje behunyni, és megérzi maga körül, a szájába harap, a nőstényébe, meg a sajátjába aztán, ahogy megint illetlen fémes ízt érez a nyelvén. Szenvedő nyüsszenéssel tolja bele a csípőjét a mozdulattól, de a lihegést aláfestő morgástól úgysem hallatszik másnak, mint kéjes hördülésnek, pedig fáj, neki is fáj. Élesen, gyönyörködtetően, úgy fáj, hogy abból többet akar, még többet, a keze a combján és a csípőjén markolva segít, hogy rácsússzon miközben előreszökken a lábai között a vad és a fal fogja meg a koppanásukat. Hát ilyen ez, felhúzódik a fogínyéről a szája, felmozdul, jó is hogy kapaszkodik a nő, bár amúgy sem volna hova elesnie, felpréseli a falra, hosszú lábainak végtelen ölelésében simul hozzá boldog levegő után kapkodva az egyesülés szorító mámorában. Érzi magán minden pulzáló belső centijén a farkasért égő nőstény szorosságát és akaratát. Delíriumba esett mozdulattal viszonozza a megfeszített izmokkal kivitelezett lökést, ami nehézség a nőnek, az nagyon könnyű neki, úgy siklik benne, hogy elakad a lélegzete. Szűk, persze, hogy szűk, de a vágy rugalmassá tette, beleszédül, hát még biztatja is. Mordulással felel meg az édes szónak, menjen még. Ki állna ellen ilyen hívásnak? A selymes combok között kényelmes járás esik, alátámaszt a nősténynek, hogy ne kelljen úgy szorítania, hogy levegőt sem kap tőle, egészen más baja van. Az állat fürgeségért vonyít odabent, de azért annyira nem siet, ritmikus lökésekkel illeszkedik be a helyére, hogy teljesen kitöltve érezze magán a nőt. Azt a vágyat. Az a forró, hullámzó, teliholdigézethez hasonló bűvölő vágyat, ami összecsendülő szívdobbanásaik hullámgörbéit egymáshoz igazítva változik mozgássá. Egyenletes, mély, dühösnek ható, türelmetlen lökésekkel, amivel felhajszolja a falon, mintha a mennyezetig akarná felkefélni, ahova összekeveredett nyögéseik rohannak előlük, mielőtt kivillanó fogakkal összemarcangolnák azokat is. Ez a sorsa a szájának. Az állának. A torkának cserébe a torkáért, a rúzsfoltoknak az orcáján, a nyelvének, szikrázva koccanó fogaiknak, egymás elől elszívott levegőjüknek.
Vendég
Vendég
Pént. Nov. 13, 2020 11:43 pm
to my Kittywolfie
Faaj-fenn..hagyjuk
Elröppen a szuka füle mellett a "buta ribanc" jelzője az istennőmnek, de ő más perspektívák alapján választ magának, amiért általában a farkas morog. Aki most annyira igyekszik a neveletlen hímhez dörgölőzni, mintha az első találkozása lenne egy fajtárssal. Pedig nem, hisz láttunk, szagoltunk már másik farkast, de a mostani egészen más. Provokatív, kihívó, pofátlan és ennél fogva vonzó. Sugárzik belőle az élet és az ereje is, valami mellékíz még amitől különlegesebb is. Valami, amitől nekem másmilyen. Ettől a másságtól dőlnek le holmi emberi korlátok, tanult okosságok arról, hogy mégis minek hol van a helye és az ideje, hogy talán nevet kellene tudni mielőtt belemászom, pontosabban inkább rá. Megkattanok ha nem így fog történni. A testéhez akarok közel jutni, az édes szájába parancsolni a kívánságaimat. Meggyőzni, hogy hágjon át mindent velem, hallgasson az ösztöneire, a szuka hívó szavára. A morgáshoz hasonlatos hang is örömet fúj körénk, helyeslést, a bőröm az ajkai alá sóhajt vágyat. Szavakkal nem tudok neki mit mondani, csak csókba forrasztani a fölösleges légvételeket, rásimítani a tenyerem az alhasára, felfeküdni a falból tákolt kerevetre, rábízni a súlyomat az erejére. Vicsorgó élű mosolyt adni a bugyim kárára, de ebben is ez van. Adni akarok neki, elvenni cserébe mindent, amit ki lehet sajtolni a pillanatokból, amikbe a véletlen hajtott bele bennünket. Átölelem a lábaimmal, megvonaglok az érintéstől. Türelmetlenül hozzá akarok törleszkedni, magamban tudni. Meg se érzem jóformán a fejem koccanását a falon, csak a simogatását a lábaim között, az alhasamban görcsölő vágyat. Nincs már mit félrehúzni csak nekem és a kezembe fogni a lüktető keménységét. Sértett féldühvel morgom le, mert a kezem elkerül róla, de kárpótol. Van egy kis töredékmásodperc amikor még nem nyögök fel torokból a farkát köszöntve, még azelőtt, hogy bennszakad a levegőm a hirtelen belém nyomuló érzéstől. Amin ficánkolnék, eltartanám és tolnám magamtól, hogy ne ilyen sokat, ne ennyire egyszerre, ne mindent. Ezt tenném, kis levegő kellene még előtte. Nincs és magamba is húzom, sőt rá is tolom magam, így töröm szét azt a töredékmásodpercet ami mindkettőnknek járna előtte. Együtt remegünk meg és kortyolunk a levegőnk párás sűrűjébe. Tehetetlenül kapaszkodom belé, a tarkójára csúsztatom a kezem, kócolom a haját. Mozdulok hozzá, vagyis inkább rajta. Fogást is vált és ha lehet még inkább magamban érzem. Reménytelenül, menthetetlenül vagyunk egymásban és ha lehet, ez a legjobb érzés, a legeslegjobb. Fojtottan nyögök fel, mozdulunk, mintha kihúzódna belőlem csak azért, hogy még jobban és erősebben térjen vissza. Felel neki a testem, igazodik hozzá. Le kell hunynom a szemeimet és megint kérnem. A finomkodásnak is vége, egymásra találunk a ritmusban. A száját kérem, foggal adok nyomást, szívom azt ha már mást nem lehetett, a csókot viszont nem tudom tartani, nem bírom el. Helyette átadom magam neki, de beszállok. Már alkalmazkodtam hozzá, nincs már akadály, csak a névtelen, isteni dugás gyönyörűsége van. Hajtom magam is, magunkat is. Könyörgök a folytatásért, hogy legyen még tovább. A csendben a lihegésünk meg a testünk félreérthetetlen zaja hallatszik csak. A szex sosem teljesen csendes. Jobban húzom magamhoz, hogy feljebb tudjak emelkedni. Teljesen, hogy legyünk egy szinten. Belefordulok egy újabb csókba, de csak összepréselem a szám az övével, hogy érezzem. Neveletlen hím, mégis leoldott az agyamról teljesen. Csak még többet akarok belőle, erre válaszul szinte ejtem rá magam. Megbízom az erejében, a vágyában, a közös vágyunkban. Megnyalom a drága, követelőző és visszabeszélő száját. Az élvezetét akarom, be kell teljesednünk, hogy a farkasok is kielégüljenek a fajfenntartási ösztönök erdejében. A nyakához hajolok, karcolom a fogammal a mozgás miatt. Valójában halkabbnak kellene lennem. A szuka nem nyögne, az ember igen, mert kéjenc és élvezi. Élvezzük.
Vendég
Vendég
Vas. Nov. 15, 2020 1:18 pm
The Story of Two Wolves 18+
To: Lita
A józan ész szempontjából mindketten vesztettek egy olyan csatában, ahol nem volt hadüzenet sem seregszemle, elmulasztották kikémlelni az ellenség szándékait. Egyszerűen csak lerohanták a másikat és valahol a vad roham kellős közepén a maradék két, nem szexvágynak fürdő agysejtje a farkasnak egymásnak csiholódik és azt kérdezi magától, hogy mégis mi a faszt csinál? Baszik a falnál, de tényleg mi ebben a kérdés? A mélygarázs forró benzinszaga, a kuporogva leskelődő négykerekűk kaján krómozásának víg körében üzekedő emberpár képét festi a jó irányba álló visszapillantó tükrökre és fényesített karosszériákra. Lihegővé gyötri a nőstényt a hirtelen, szinte erőszakos mozdulattal amivel egyesül vele, és amit az követelt ki magának, sőt AZ, aki mindezt kiteljesíti azzal, hogy úgy húzza rá magát, hogy édes gyötrelemmel sajdul, jajdul fel minden porcikája a farkától a tarkójáig. Hátraveti a fejét és csak azért nem vonyít az elégedettségtől, mert így is olyan kurva zajos hörgő zihálásuk összekeveredett zenéje, hogy a visszhangtól olyan, mintha nem is ketten, de négyen, hatan, tizennyolcan egy egész falkányian idelent élveznék egymás testét. Leszegi a fejét, lehívja a tarkójába fúrt ujjak néma parancsolata, tágra nyílt szemében pislogástalan farkasszemek világcsodáira rácsodálkozó telt kelleme gomolyog kéken, miközben markolja a fenekét, és csúszik benne. Lüktet benne. Forr és izzik a férfitagja, a saját szívdobbanásai oda leköltöztek, a nőben a szíve, ennek semmi köze a szerelemhez, csak a megáradt vért rekedt pulzálásához, a gyönyört sürgető összehúzódásokhoz az alhasában és a gerince aljában, amikkel fogcsikorogva küzdeni kell, mert ahogy hüvelyi szorosságot érez magán a test rögtön rohanna elélvezni, mintha az lenne maga a kiélvezés. Pedig nem. A kiélvezés úgy működik, mint a libikóka, a lány testében mozduló nyűgös lökésnek ő ad teret és testet, a saját elképzeléseit és lendületét valósítva meg az érte nyújtózó éhség hívó szavára. A szájára szorított szájban szétesve kapkodó farkasszagú légvételeket csóknak becézni szinte obszcén, mert finomra hangolt marcangolás zajlik odafent a testek nyögdécseltető csatája felett. Ha most valaki jönne jöhet, nem hall semmi mást, mint a féktelen szívdobbanásokat, a feszes sóhajokat, a lift búgása akár "veszett huligánok", "ezek a mai fiatalok" szövegeket is artikulálhatna, neki csak arra van füle, hogy mit akar a nőstény. Kéjesen fúrja feljebb a falon, a csípőjével lökve persze, a derekát szorítva odafogja, le ne csússzon rögtön rá, a térde fájdalmasan koccan a betonpanelen, de nincsenek rá érzékei, fájjon csak miközben minden más érzéke lucskos gyönyörben fürdik. A szájában hörgő halált hal, ahogy rácsúszik a lány magasabbról, hát mélyebbre megy, egyre mélyebbre, kúszva kúszik az édes megsemmisülés felé, kikapkodja a szájából a levegőt. Kell még belőle, nem a levegőből, hanem a szorító testéből, akarja még, meg is szerzi, lüktetve lökve a betonszagú érdes eseményhorizonton egyre feljebb és feljebb, hogy aztán a saját magasságukra zuhanjanak vissza, mert az emelkedés csak vízió, a józanságát vesztett agy játéka. Vagy valami másnak. Fogalma sincs róla, csak panaszos elégedettséggel nyögdécsel a torka a nő szája alatt az élvezet határvidékén, mert nem lehet sokáig visszatartani a gyönyört, ha egyszer ennyire nagyon adja magát a másik és akarja ő maga is.
Vendég
Vendég
Vas. Nov. 15, 2020 9:48 pm
to my Kittywolfie
Faaj-fenn..hagyjuk
Hálás lennék talán valami díszletért, egy buta lepedőért amit markolhatok, ágykeretért amiben kapaszkodást lelhetnék. Egy kis kegyet, lélegzetvételnyi szünetet vagy valamit, ami az álom és valóság közötti egyezkedést segítik. Mert nem lehet ez a hely, a nyirkos fal a valóság maga, a valóságban nem tenném szét a lábam egy idegen farkasnak, nem nyögdécselnék elaléltan amiért leszakítja a bugyim és nem kívánnám eszelősen, hogy folytassa minél mélyebben, töltsön ki, kefélje belém a jelét, hogy sose felejtsem el. Annyira dörgölőzöm hozzá és lököm rá magamat, hogy a levegővétel is nehézkessé válik. Elvette a valóságomat az otthonos illatával, az arcátlan szájával ami harapást tompított, csókkal fertőzött vággyá egy domináns kört. Csak ismerkedtünk biztosan, eljártuk a táncot, aminek véget kellett vetni lábakkal, érintéssel és sóhajokkal. Akaratot belemosni az egyszerűbe, egy nagyon ősi és eleven igazságot vetni el benne. Nem tudok miatta gondolkodni, csak az létezik most, hogy bennem jár és akarom, hogy így legyen. Görcsösen minél többet. Nem érdekel, hogy mi van a ruhámmal, hogyan hallatszunk a néma autók között. A mélygarázs elrejt minket, pedig a tanultság fojt el minket, hangos nyögésből lihegés, sóhaj válik. Nincs kapaszkodóm, a fal az ágyam és annyira is érzem magam könnyűnek, mintha tényleg feküdnénk és a súlyát köszönteném magamon, az préselne bele a textilekbe. A kettőnk illata csúszik le a torkomon, elégedetten morgok a szájába, tetszik nekem, zamata van. Lököm magam rá tovább, amíg meg nem állít, le nem fogja a csípőm és le nem taglóz az érzéssel, hogy tényleg a magáévá tesz a mélyre érő mozdulatokkal. Muszáj ránéznem, látnom az arcát, elakadó lélegzettel tudomásul venni minden lökést, súlyos lélegzettel találkoznom a szépen fénylő kék szempárral. A számba kell harapnom, hogy el ne élvezzek rögtön. Hogy merészeli ezt csinálni velem, így csinálni. Ilyen mindent kitöltően, magától értetődően. Aléltan csókolom meg, hogy levegőért kapva a torkát rúzsozzam a vértől rózsaszín nyállal, imádva és követelve. Becézem a bőrét, pedig időt húzok, nem akarom még befejezni de túl nyers és eleven a mi valóságunk ahhoz, hogy kibírjam. Emel, visszakapom a mozgásomat. Ki is használom, ő se kap egérutat. A szuka sem hagyja, nem pihenhetünk meg, nem szabad. Mindent akarunk belőle. A tarkójára támasztva nagyon közel húzom, együtt mozgunk a kapkodó levegővételek és sóhajok birodalmában. Könyörög neki a testem, én viszont hajszolom, kapaszkodót lelek magunkban. Nem helyezkedem már nincs hogyan, nincs hová, beszorított a gyönyörbe, nem menekülhetek. A szukával ellentétben a testem nagyon is tudja az orgazmus erejét, csodáját. Mozdítom a fejem, a nyakamhoz húzom a száját, kibukok a ritmusból, valami sajátosba, a kíméletlenségben nyögöm az élvezetem a fülébe. Remeg, rázkódik az egész bensőm, az izmok a farka körül húznak össze. A hátam elválik a faltól, ívbe feszül, próbálom megtartani, hogy ezt a hullámot kapja ő is, érezze az én mélységem, a valódi élvezetem gyönyörűségét amit tőle kapok. A szuka nem értve liheg, az emberi hang nyög, a tüdő levegőért liheg. Csókba fordítom magam, pecsétet szívok a szájára. Máris minden szebb, evidensebb. Hátradőlök, a hátam vetem a falnak, a csípőm nyomom hozzá. Befejezési ajánlat, egy nedvességgel hívó tánc a remegő hüvelyemben. Szétcsúszok, a világ is gyönyörbe burkol.
Vendég
Vendég
Hétf. Nov. 16, 2020 9:29 pm
The Story of Two Wolves 18+
To: Lita
Az esze helyett a megvadult akarat mozgatja a testét, és az nem nagyon gondol megfeszült gombokra, kilazuló varrásra, a cipő nyekeregve tiltakozó talpára, a szövet kiboltosulására térdben, ahol nem kéne megfeszítve lennie a rendese munkafolyamatok során, de most az egész teste olyan íjfeszes, mint munka során még soha. A zakó se bírja. A kosztümöt se erre találták ki. Csak a szoknya tudja a dolgát, azt pontosan ezért kreálták meg a gondos ősök, hogy felgyűrve az ölbe hozzáférhetővé tegye a rejtett részek buja, nyirkos paradicsomát, bejárhatóvá nedves útjait és végül saját testéből hurkálódott kapaszkodót nyújtson a csípőt megkoronázva. Belemélyednek, markolnak az ujjai miközben lefogja a nőstényt magát mint a prédát, olyan hevesen is jár a csípője, mintha a leterített vadból pusztán a nyakizmainak rándításával akarná kitépni a falatot, csakhogy most acsarogva és morogva nem kifelé húzza a jussát, pont ellenkezőleg. Bele. Akar. Mászni. Minden. Egyes. Mélyre. Szegett. Lökődéssel. És benne akar maradni örökre, persze ez a lehetetlenség ami minden aktusban ott kísért a hörgő nyögések mélyén, ami az ő szájukból felcsendülve valahogy állatibb lesz, mint azt az épített környezet el tudná viselni, de amíg a testük bírja a bőrük alatt hullámzó fenevadak ostromát nagy baj nem lehet. Nem látják az eget és nincs fenn a Hold sem, s főleg nincs telihold, csak a kettőjük birtokában lévő összesen három kék szem hideg tükrében úszik az égi vándor számító, hideg kegyetlensége, ami alatt mégis ilyen forrón és párzón sajdulnak az egymásnak csapódó lendületes testek. Tavasz van a levegőben, mámorító, pézsmaszagú, kölyökcsináló, forrongó vérű tavasz, ami kettőjükből árad véres fémszagúan, összemart bőrükből le lehorzsolt szemérmetlen szeméremrészeikből, amik átvették az irányítást felettük. Könyörög a szája a csókban levegőért, de erről a farkas mit sem tud, felvetett fejjel kapkod zihálva a torkát odakínálva, viszonozva a kiszolgáltatottságot, a kéken lüktető erekben robajló vérét, amiben feloldottak minden gátlást és korlátozást, és ahogy felengedi a nőt is a fogásból... késő már kegyelemért könyörögni? A gyönyörrel küszködve élvezi a lendületét, ami érte vagy, egymásnak feszülnek a falon, a testül lenyomata majd belemélyed, összekapaszkodások fog és körömnyomokkal díszítetté teszi mindkettőjüket, a közelsége fullasztó. Vibráló vonaglássá válik a lendületes mély mozgás, az erő koncentrálódik, érintkező testpontjaik minden sejtjük egymáshoz sóvárgásának rohamát állják, ahogy bírják. Nem bírják, kell az erősítés, az öl mellé a nyak, boldog nyüszítéssel szorítja, préseli a torkának a fogait, nem harap, hanem ráfolyik, az ajka felgyűrődik rajta, tátognak rajta a puha agyarak, simogatják a sós, verítékes húst, miközben a közelgő kéj darabokra tördeli a mozgást, mint a felmelegedés fuvallata a jégtáblák testét. Bennük is morajlik a szakadozás, hallják is, tudják, érzik és félig, mint a villámcsapást, de mégis izgatottan rándulva várják, a farka megrándul benne, egészen más ritmust követel a testétől és most már ehhez igazodik. A feszesség az agyára borul az ölétől, a nekidomborodó nősténynek fekszik, torkát a falhoz harapja, a csípőjét az ölébe szegezi, megimbolyodhat a világ nem számít, mert a gerince aljából remegve pumpálja bele a kéjét, az elállatiasodott, csókban nyögdécselős, önző kielégülését, mert hiába tudja, hogy jó a lánynak, akkor is a legjobb neki. Forr és izzik benne a gyönyör, kapva kap a száján, de abban nem tud megmaradni úgy, mint a testében tudott, és hajszolta magukat, és a csúcson túl lihegve megpihen. Rátapadva. Hozzásimulva. Hideg ez a világ kielégülve pucér seggel, de benne még az elégedett eltelítettség köde. Nem siet megmozdulni. Ó nem. A kutyák is ráérnek összetapadni az aktus után, nekik is nagyon megfelel a szájra simult száj alatt zihálás addig, amíg felfogják, hogy nincs mindennek vége a világon, csak nekik és ideje szétválasztani erőszakkal összegabalyodott ösztöneiket.
Vendég
Vendég
Kedd Nov. 17, 2020 7:54 pm
to my Kittywolfie
Faaj-fenn..hagyjuk
Egészen más dimenzióba kerülök, egy párhuzamosba amit a farkasok csaholtak körénk, akik áthágtak mindenféle szabályt és kört kettőnk között. Be sem kellett mutatkozni, elég volt egy kis szelet az illatából, hogy a szuka kész legyen fogadni a neveletlen kihívást. Feláldozni érte a békét az istennővel, aki összekuporodva szorongatja a térdét, mert ezt az elemi csodát neki is éreznie kell, a láncaitól megszabadított farkas mély szabadságvágyát és a hím behatolását. Amint lefog és nem hagy játszadozni, irányítani, ember módra kiélvezni a helyzetet, megadom magam neki. A testem is, levegővételekkel küzdök azért, hogy ne nyögjem le a vakolatot is a falakról. Korlátot szakít át és mély, igazi, vérbő élvezettel ajándékoz meg, aminek nincs eleje, nincs vége hiszen bennem remeg tovább. Kiütődöm teljesen, gyorsan verő szívvel kapkodok levegőért, lehunyt szemekkel adózom az ajkainak, a bennem járó keménységének. Megvárt engem, nem hagyott parlagon, olvasztom hát kettőnk egyvelegébe még jobban. Amennyire csak tudom. Remélem sose hagyja abba, sose kell őt elengednem a lábaim közül. Hanem megismétli még százszor, sőt, ezerszer, hogy csak ebben kelljen léteznünk. A szuka elégedett morgása vegyül a lélegzetembe. A testem nem érti, de ebben nincs újdonság. Új lendületet veszünk, a haját kócolom, a kezem a fenekébe markol, ösztökélem a mozgásra, a mélységre, pedig így sem tudok megszólalni az elsöprő energiától és érzéstől amit belém diktál, vág. Nem hangzanak el szavak, se más, mindent megtesz helyettünk a két farkas. Jobban megismerik egymást mint mi szavakkal tennénk, nem cseszik el fölösleges humanoid szarságokkal a folyamatot ami ugyanide vezethetne. Annyira intenzíven érzem meg az első kis pillanattól az élvezetét, hogy lassítom a csípőm is, rászorítok, hogy mindent kisajtoljak belőle magamnak. A szuka helyeslőn morran, a világot benépesítjük, nem veszhet kárba semmi. Nyögök vele, hisz bennem rándul és remeg meg, én vagyok tele vele. Az ajkunk összeér, puhán nyomom az övére az enyémeket, jussunk levegőhöz. Dolgozzuk fel, éljük túl egymást. A szájára mosolygok, mégis megcsókolom. Kedvtelésből, mert közel van és mert szeretném. A hűvös eléri a bőrömet, egyenesedem és jelzek, hogy letehet. A szuka lemorogja az ötletet, jelez rá, hogy hát itt van, akkor meg mi a faszt művelek. Hja, neki olyan könnyű lenne, részéről amúgy is utálja a bezártságot, a kis tereket. Neki erdő kell és szabadság. Halk nyögés, alig van vér a lábaimban, de kitűnően energikusnak érzem magam. - Pazar bemutatkozás. - mosolygok rá, a szemeimből a szuka kipislog, hát részéről is meg minden, akkor meg ne távolodgassunk. - Vissza kellene menni, részemről ennél jobb ebédszünetet kívánni se lehetne. - mérem végig elismerően. Keresek egy zsebkendőt a blézer belső zsebében, ékes bizonyítékként csillog a combomon az elmúlt bemutatkozás. Letörlöm, amennyire lehet. A bugyim maradékáért lehajolok, még a szoknyámat is lehúzom, hát nem pont skatulyából húztak ki, de a hajon lehet segíteni. - Jössz fel? - rendezem magam vissza, bár nem tartom jó ötletnek most a liftezgetést, ráadásul annyira rágyújtanék, csak hát azt mondtam nem dohányzom. Itt nem is szoktam. Odalépek hozzá, a nyakára nyomok egy csókot. - Még találkozunk! - indulok el a lift felé, az istennőm szétdorgál, a szuka lerúgja. Hátra liheg a hímünkre, vonszolja már a seggét, nincs lazítás. Megnyomom a lift gombját. Én mennék, a farkas nem akar. Mi a fasz?
Vendég
Vendég
Szer. Nov. 18, 2020 2:55 pm
The Story of Two Wolves 18+
To: Lita
Úgy vetette rá magát erre a nőstényre, mintha legalábbis hetek óta erre várt volna. Készült volna rá, kerülgette volna, kimerítően űzte volna. Volna, volna, volna. Gyönyörködtető erőszakkal teszi a magáévá és az egész világában ez a lüktető nyögdécselés, mindkettőjüké a legfontosabb. Teljesen abszurd, de fel sem merül benne, hogy csak rohanjon a saját kielégüléséért, pedig az ösztönök így dolgoznak, olyan egyértelmű minden egyes arcába lihegett sóhajjal együtt, hogy hol tart a nő, mint semmi más ezen a világon. A csontjaik, húsaik, sóhajaik zenéjébe belebolondultan mozog, ritmusra, táncol, persze nem igazi tánc ez, pedig úgy kapaszkodnak, hajba, fenékbe, ki mibe tud, bele az édes, felrobbanó, mennyezet alá vonító sötét elégedettségbe. Rohadjon meg, ha érti, hogy mi történik velük, arról is alig tud mi történik bennük, bár a gyönyör kiköveteli magának a figyelmet és miközben egyenesen beleélvez a nőbe határozottan állatiasan hörögve már tudja is a helyét a világban. Ó igen. Nagyon igen. A szőke fullasztó remegése körülötte, rajta, az a leginkább nagybetűs IGEN, aminél többet és jobbat szegényes fantáziája el sem tud képzelni, de igazából nem is akar. Felliheg fojtottan, benne van a szájában, tele van a szagával, az ingergyönyörökkel, elárult élvezet kóborol benne, hogy ő mennyire nagyon nem akarja letenni! Tiltakozva nyöszörögve csókolja a száját, irgalmazzon neki, még nem áll készen erre a rút valóságra, a garázs hidegére az alomszagú élvezetből kipenderülve, de azért leengedi a végtelen hosszú lábakat, amikből még mindig van a kezében még mindig van, na még egy kicsit, aztán már nincs. Fájóan felsóhajt. Máris hiányzik, pedig a nevét se tudja. - Áh igen, én vagyok a fasz, amelyik jó a falnál, te meg a... nem, ennyi gyerekszobám nekem is volt - rekedt morgással törnek fel belőle a szavak, ő még nem, ő ezt nem, de a keze magától mozog, segítőkészen a helyére húzza a szoknyát, kicsit bojkottálva a törölközést, senki se mondta, hogy önzetlenül segít. Ebédszünet vége! Mérgelődve morran, mint akinek egyáltalán nem tetszik a távozás, a farkas a farkast jól megérti. - Még nem. Elszívok egy cigit - dacosan lebiggyeszti a száját, a bugyicafatot nézi a lány kezében és azon tűnődik, hogy a nőstények hordanak-e tartalékot, vagy Bellától fog kérni egyet, hogy működik ez a világ? Gyorsan rágyújt, mélyre szívja a füstöt, be akarja hörpölni az egész szálat egyben, hátha akkor nem látszik, hogy mennyire elgyengült. De tényleg, amúgy védekezés nélkül, még ő sem ennyire bátor, hiába fiatal és halhatatlan. "Hé szépszőke, nincs valami bajod odalent, vagy várjam ki amíg viszket?" egyáltalán nem hangzana jól következő mondatnak, főleg, hogy amúgy viszket máris de nem azért. Szívja a szálat és bámul utána dühös-dacos mohósággal ahogy távolodik meg tudja nézni a fenekén, a nyakán ott ég a búcsúcsók amire úgy morgott, mint aki nem ismeri emberi nyelvet, Eddy szedd már össze magad! - Várj! - ellöki magát a faltól hirtelen elhatározással amikor a nő már a liftben van, valakinek tartania kell az a fémkalickát, amíg odaér, futva, mint a sárkány, orrán-fülén dől a füst, de nem számít, bedobban, kihúzza magát büszkén a nyalogató pillantású nő mellett, rámosolyog, mintha mi sem történt volna, aztán az utolsó pillanatban elhajított füstölgő csikket nézi a becsukódó fémszárnyak között. Ó egek. - Amúgy mit dolgozol itt? - gyönyörű, de nem túl okos babáik lesznek.
Vendég
Vendég
Szer. Nov. 18, 2020 5:10 pm
Under the skin
To my kittywolfie
Végérvényesen elbúcsúzom az ép gondolatoktól a közelében, erről az édes, izgató remegése tehet, aminek nem tudok ellenállni, amit nem akarok sem kilökni sem eltolni magamtól, csak folytatni, elkezdeni megint, érezni magamon a száját, a forró sóhajait és a bőre alatt megbúvó avar, erdő és farkasszagot húzzam magamra. Attól még egy parkolóban vagyunk a munkahelyünk alatt, emelettel felettünk pedig a főnökünk székel. Nem mintha össze tudnának minket kötni, vagy bárkit érdekelne, hogy mi egymásra és egymásba omlunk. Belenyöszörgök a csókjába, a vörösre csókolt szájába. Nem szeretném én sem ha kicsúszna belőlem, ha nélküle kéne lennem. Megpihenhetnénk így együtt, hisz a szuka helyeslő és nagyon elégedett. A hím jól szerepelt és megérdemelte, hogy magunkba engedtük. Nem is tudok megnyugodni a szájától, az ízétől még kevésbé. Csalódottan kapna utána a farkas, hogy hova a picsába siet, ilyen hirtelen nem húzódhat ki! Mégis megtörténik, mert az ép agyam tudja, hogy szükséges. A lábaim is hálátlanul bizseregnek nélküle, az ujjai nyomán libabőrös leszek. Felnevetek némi lihegő utózengéssel megbolondítva. - Ne rontsd el. - a levegőbe szippantok, mindenhol a szex tömény szaga köszön vissza, a kettőnkké. Magamból is őt érzem és egy kicsit még magamban is. Reménytelen vágyat csahol a fülembe a szuka, tolna vissza hozzá. A meleg, sűrű bizonyítékot törlöm a lábaim közül, a hirtelen segítsége megállít a mozdulatban, hiszen nem lehet egyszerre összehozni a kettőt, húzom vele én is az időt. Igazgat, de hozzám ér, benne maradhatok a közelségében. Muszáj mennem, mert hívogat ez a hasonlóság, valami bizarr összetartozást kovácsoltunk, amire a szuka helyesel, ő érti nekem meg kuss legyen. Végül csak a helyére kerül a szétgyűrt ruhadarabom. Határozottan úgy nézek ki, mint akit gyorsan megdugtak valami félreeső helyen. Rendbe kell szednem magam mielőtt a fatehén kiszúrja. A morgásra a szemébe nézek. Talán valami nem tetszik? Hát közel is lépek, a nyakára forrasztok egy csókot, ahol még piroslik némi a lenyomataimból. Nemsoká elmúlik, erős a kényszer, hogy ne is hagyjak arra teret, hogy elmúljon. Bólintok neki. - Értem, csak fel ne gyulladj itt a végén. Kár lenne érted! - nézek rajta végig egy mosoly kíséretében. Pedig a farkas ráprüszköl a cigiszagra amit megérez rögtön, ahogy az öngyújtó kialszik a kezében. Nem szeretjük, más szagokat viszont annál inkább. Elbúcsúzom, veszek egy nagyon nagy levegőt, a liftben legalább van tükör. Vissza kell festenem a számat, megfésülni valahogy a hajam, a szoknyámnak úgyis mindegy, a bugyimnak szintén. Bele is tömöm a zsebembe, majd otthon kidobom. - Na? - fordulok meg kíváncsian, megállítom a liftet egy mosoly kíséretében, hogy be tudjon hozzám lépni. Újra megnyomom az emelet gombját, bezárul mögöttünk az ajtó. Elégedett, kíváncsi és simogató tekintettel nézek rá. Akkor most mégis úgy döntött, hogy visszajön dolgozni és elég a dohányzásból, legalábbis a jelek szerint. A farkas kinyújtózik bennem, magunkhoz vonjuk ezt a bőszen vigyorgó hímet, na nem teljesen. Csak közelebb egy kicsit. Nem vagyunk mi egyszerű emberek, hogy a lift két pontjából beszéljünk. Elmosolyodom, szóval már érdekli mit csinálok? - Asszisztens vagyok, Bella alatt. - rühellem a nevét is kimondani, az alárendeltségemet szavakba önteni. Minden ilyesmit rühellek ami vele kapcsolatos, egyáltalán a lényével meg a nevével. - Te pedig a testőre Mr. Hudsonnak. - aham, mindent értek. Kicsik vagyunk a nagy közelében. Pontosabban jelenleg semennyire nem vagyok a főnök közelében, a kávéját csak beszerzem, nem én viszem. Végighúzom az ujjbegyeimet a gerincén. - Van neved is? - lehelek a szájára kérdést, úgyis mindjárt felérünk. Semmi rosszat nem teszek csak ösztöntől vezérelve simulok hozzá, a közelében maradok. - Számíthatok rá, hogy beköpsz a főnöknek? - a szuka elégedetten szuszogja az illatát, nekem viszont muszáj elfordulnom, hogy meg tudjam igazítani a hajamat, rendezni a szoknyámat, hisz mindjárt felérünk. Hogy közben hozzáérek csak jó, csak segít. Vagyis valójában nem, mert rajta akarok pihegni, kimenni vele az erdőbe, együtt rohanni a fák között, avarban hemperegni. Köszönteni és megismerni. - Búcsúcsók testőrkém? Tartozol vele. - nézek rá a tükörből. Nem tartozik valójában semmivel, csak jó kimondani. Jó nem elengedni őt.
Vendég
Vendég
Csüt. Nov. 19, 2020 12:48 pm
The Story of Two Wolves 18+
To: Lita
Pedig az a speciálitása, elrontani, el van ez már rontva abban a pillanatban, hogy leveszi róla a kezét és zsizsegő áramköreik felszakadoznak. Megszűnik a pajzs, ami alatt ketten együtt úgy elvoltak, de a mélygarázs lámpái most már haragosan hunyorítanak és benzingőz harapja oldalba a szex odőrjét, hogy egy léghuzat lökéssel szétkergesse azt, amit idepöffentettek maguk alá. Ilyen ez a kegyetlen világ, amiben betonba öntötték az igazi ösztönöket, a testbe húzott rugók beledermedtek az időbe. - Csaknem - neveti el magát kásásan, megdörzsöli a nyakába harapott foltot, már a sokadikat, mintha összebélyegezte volna, lüktetve ég a bőre a száján, a torkán, az ölén, a karmolásnyomai a tarkóján, a fejbőre alá húzott véres sávok, boldog csíkok, tele vággyal és akarattal. Higgadjon le, higgadjon, persze, nem rossz ötlet, miközben nézi és arra gondol ki ez a nő, és felidézi magában az első benyomásokat róla, és még mindig úgy gondolja, hogy valahol sántít, sunyít az a csodálatos lénye. De ez csak egy lustán kavargó gondolat bizalmatlan természetének a mélyén, aztán még az is lehet, hogy paranoiás, de biztos, hogy nem szégyellős, mert a nő már a lifthez ért, amikor a füstöt szívva neki egyáltalán eszébe jut elrakni a farkát és becipzározni a nadrágot, mintha egészen addig arra várt volna, hogy visszarohan hozzá a szőke, hogy megdédelgesse azt a boldog hímtagot, amelyik benne hagyta a délcegségét. Felsóhajt önmagára dühösen, hátrarázza a fejét, hát úgy viselkedik, mint egy nyeretlen tizenkét éves az első hecc-szex előtt, amikor a haverok ráeresztenek egy kanos kiskölyköt egy full ájultrészeg csajra, az meg hirtelen azt sem tudja melyik lyukba dugja. Megtörtént események alapján, persze minden hasonlat a fantázia művel, de olyan mérhetetlen feszengés és zavar környékezi meg a kocsik között, mintha tilos volna itt lennie. - Hát nah - lohol utána, pedig nő és hot-dogos kocsi után soha nem fut, ez elvi kérdés, úgyhogy az elveket mint egy jó horrorban úgy vágja ketté a liftajtó, hogy látja a belsejüket és nincs ott semmi látnivaló. Az mellette van, a jószagú nőstény aurája pattogva súrlódik az övén, ránéz, nézheti még eleget, de azért nem győzi megbámulni, mert az kimaradt a szex előtt, pedig a kánonjog szerint ezzel illik kezdeni. - Hát sokan lennénk szívesen valamik Bella alatt, ha a kollégákat kérdezed - próbál szellemesnek tűnni, mert a nőből úgy reppen fel az utálat szaga, mint egy rakás takaros kismadár ez pedig valahol édes. Szereti hergelni az embereket, nem a legjobb testőrtulajdonsága. - Ó igen, megvédem mindentől már amikor hagyja - fanyarrá válik a mosolya, ő is szúrt, akaratlanul kapott egyet, megint végigméri a nőt. Tőle vajon meg kell-e védeni? A farkas farokcsóválva azt feleli, hogy szívesen fedezi, már mindkettőt. - Van, de valahogy elfelejtettem - kinyúl, pergő betonszemeket seper le a blézerbe bújt vállról, egyenesen tartja magát, a gerincén úgy szalad le az érintés, hogy a folytatásban egyenesen a heréjére markol, nem kezd el nyüszíteni a szájába és nem smárolja le. Nem. Nem. Nem. - Kár lenne, ha a rasszizmus miatt elveszítenéd a munkád - leheli mégis megadóan a szájába, mintha tartozna neki bármivel - egészen más egy farkas testőr, mint egy farkas miniszoknyában, valahogy nem azt látják az emberek benned, hogy milyen ügyesen... - mit csinál egy asszisztens? Mégsem mondhatja, hogy baszik a falnál, pedig ez történt, látni a teljes agyleállás tükröződését a kék szemekben, kész szerencse, hogy a lánynak újra kell varázsolni az egész megjelenését, a saját hosszú hajába túrva hátraigazítja, aztán a szájára bukik. Ha már tartozik, ugye és csókolni sokkal egyszerűbb, mint csevegni, nekiszorítja a fali tükörnek, de nem jár el rajta a keze, hát tiszteli ő a női munkaerőt, csak odanyomja, hogy még egyszer érezze maga alatt a testét domborodni és addig le sem válik róla, amíg zökkenve meg nem áll a készülék az ő emeletükön, ami hirtelen megtelt vízszintes bagzófelülettel és csábos függőleges faltetthelyekkel. Ő is a mosdóba menekül.
Kezdőlap 
írta: 
A szokásos, OH jön meg megy, elhangzik az ukász a Bellájának, aki soha olyan csillogó szemekkel nem nézett még semmire, talán egy CL cipőre az új kollekcióból. Issza a szavait, bele akarom ölni egy kanál savba. Egyébként nem más, mint bármelyik amerikai. Rajongunk a számokért, ezekkel lehet nyerni. Növekedési ráta, fogyasztói kiadások, ipari termelés, GDP, GNP, népszerűségi arányok. Ha lejjebb tekintünk, akkor emberölések, tini terhességek, szegénységben élők, regisztrált drogfüggők, munkanélküliek. Ha meg a nőkre, marad a magasság, a testsúly, a csípő-, derék- és mellbőség. A fatehén mindig diétázik. Én meg leszarom. Egyelőre még nem láttam ruhapénz címszóval borítékot az asztalomon, szóval ha az egoból gyúrt, csillámló mosolyú főnökömnek valami nem tetszik, megbeszélhetjük. 
- Örömmel. – lihegnék is miközben súgom. Le fogjuk fizetni, kikefélünk belőle minden rossz kis részrehajló gondolatot ami ahhoz segítené, hogy besétáljon OH irodájába és vallomást tegyen. Nem teheti meg ezt velem, semmiképpen sem. Ezt lihegem, sóhajtom a szájába, amivel megerőszakolta az enyémet pofátlan módon. Ráültetett a vágyakozásra, akkor csinálja meg így. Suttog a fülembe némi tanult, rögzült viselkedés, hogy talán egy mélygarázsban a munkahelyem alatt nem ajánlott arra vágyni, hogy keféljen meg a főnök testőre. Főleg mert nem annak látom, hanem farkasnak. Életerős, otthon illatot árasztó csodának akiért nedves a bugyim és akihez kerítéseket mászik át a szuka is, hogy megjelölje a szagával. A bőrén már díszeleg nyomunk, a vágy termelte nyál illatával egybekötve. Grah, eldobom az agyam tőle. 
