Csak azért tudom, hogy mikor születtem pontosan, mert a nővérem volt olyan normális, hogy elmondta nekem, mikor már elég idős voltam.
Vérfarkas családba születtem, Kalifornia államban, Los Angeles elhagyatott, legettósodott külvárosában.
Mondanám, hogy legalább a családom megvédett és vigyázott rám, de pontosan azt az utat jártam be eddig, amit senki nem akar megtapasztalni.
Apám iszákos, erőszakos faszkalap volt; anyám drogfüggő senkiházi. Igazából fogalmam sincs, miből éltünk meg annak idején, csak abban voltam biztos, mivel fiúnak születtem, dolgoznom kellett már fiatalon, hogy ne haljak éhen. Olyan, hogy iskola, nem igazán volt járható út nálunk, pedig titkon azért reménykedtem benne, látva azokat a kölyköket az utcán, akik épp iskolába tartottak, normális szülőkkel a hátuk mögött. Én egy senki voltam mások szemében, az aljanép közül is a legaljább, pontosan azért, mert annak születtem, ami vagyok.
Fiatalon már az utcán koldultam, vagy épp ételt-italt loptam, hogy ne kínlódjak annyit; cserébe legalább volt lehetőségem olyanokkal összeakadni, akik nem akartak vasvillával agyonverni. Sok emberrel találkoztam, sokuktól tanultam is, mi több, egy olyan volt, aki megtanított írni, olvasni; akitől könyveket kaptam kölcsön, hogy ne csak egy buta utcagyerek legyek. Ha tehettem, naphosszat nála lógtam ahelyett, hogy az utcán lebzseltem volna. Ennek viszont az lett a következménye, hogy amikor apám rájött, mit is csinálok valójában, nem csak engem vert agyon, hanem ezt az öregembert is. Én túléltem azt a verést, az öreg nem. Akkor fogadtam meg, hogy amint csak lehetséges, eltakarodom ebből a fertőből és olyan életet fogok élni, amilyet csak akarok, tartson bármeddig is ezt megvalósítani.
Ahogy idősödtem, úgy lettem erősebb, bunyókba keveredtem az utcán, illegális harcokba, mit az nekem, bírtam a strapát, bármilyen kicsinek is tűntem akkoriban; s ennek köszönhettem azt is, hogy megismerkedtem az alvilág mocskával, drogokkal és kurvákkal, olyan helyeken jártam, ahova épeszű emberek nem merészkednek, viszont a bunyóval megkeresett pénzből tanulhattam.
Soha nem mondtam el senkinek, mit csinálok a szabadidőmben az edzéseken kívül; de ez volt a másik elfoglaltság; ez volt az, amit még az öregtől kaptam annak idején.
Azonban minél idősebb lettem, úgy keveredtem bele a drogüzletbe, ha túl akartam élni, és márpedig kellett a lóvé az iskolára és egyebek miatt, úgy kénytelen voltam árulni a cuccot az utcákon. Már nem csak Los Angeles városában, apám kinyírása után fel kellett kapnom a nyúlcipőt, magam mögött hagytam mindent és mindenkit, tovább álltam, mire kilyukadtam Las Vegas forróságtól duzzadó városában.
A tengerparti strandokat felváltotta a homok és a hegyek, amik körbevették a várost; nem beszélve a rengeteg emberről, ami olyan nagy potenciált jelentett a drogüzletben és a bunyókban.
Mit nekem ez, enyém az egész világ, kellett a pénz, kellett valami, amivel finanszírozni tudtam az életemet.
Ennek köszönhettem azt is, hogy az egyik felhős éjszaka egy olyan ember előtt lyukadtam ki, akire azóta is felnézek és követek, akár a hűséges kutya a gazdáját; mert megadta nekem azt, amire vágytam, cserébe nem kért mást, csak az erőmet és az eszemet.


- Okos kölyöknek tűnsz, szóval kapsz tőlem egy lehetőséget! - nézett le rám viharos tekintetével az előttem álló férfi. Nem tudtam, ki ő, vagy hogy mit akar tőlem, csak abban voltam biztos, hogy jobb, ha tartok tőle. Volt benne valami, valami erős, valami furcsa és szokatlan. Ember volt, de nem olyan, mint a többi nyámnyila, volt ott valami más is.
Nem szóltam semmit, csak kivártam, mivel rukkol elő, miután a fogdmegjei elkaptak az utcán. Ez az ő területe volt, tudtam róla, de más nem vállalta be a melót, nekem meg kellett a lóvé.
- Vagy elkotródsz innen és életben hagylak… - A zsigereimben éreztem, hogy ez akkora nagy hazugság, csoda volt, hogy nem szakadt ránk a plafon. Éreztem, hogy nem mond igazat, a szaglásom sokszor kisegített már. - Vagy nekem dolgozol. A döntés a tied, viszont a helyedben alaposan megfontolnám a válaszomat. - Nem mondott ennél többet, de a foglárok elengedtek, én pedig ott maradtam, ahol voltam. Térdelve ez előtt az ismeretlen előtt a földön.

Válaszhatok, vagy elkotródom, de akkor halott vagyok és ha már eddig túléltem mindent, ne most kelljen sírba menni; vagy neki dolgozom, legyen szó bármiről.
Nem kellett több két másodpercnél, arcomra kúszott az elégedett ragadozómosoly, kék szemeim hideg fényben villantak, mert tudtam, hogy ez a munka többről fog szólni, mint azt elsőre bárki gondolná.
- Elfogadom a munkát! - feleltem nyíltan és egyenesen, pontosan felnézve rá, mert tudtam, hogy ő más, mint az eddigiek, valami megfogott benne és bár vagyok annyira öntörvényű, neki nem tudtam nemet mondani, mi több, nem akartam nemet mondani.


„- Szóval nem tudtad volna? És kinek a pénzéből fizetted le a kikötőmestert? - kérdezte meg Mr. Heathen nyugodt, semleges hangon. Már mocorogni kezdtem mellette, tudtam, hogy hamarosan jelenésem lesz. Az adrenalin kezdett felzubogni a véremben, azonban kezének finom intésére a helyemen maradtam.
- Az...az önéből, uram. De visszafizetem. Ezt a tartozásomat is visszafizetem! - Tommy hangja megremegett, mire Főnököm felállt, és nyugodt, magabiztos léptekkel közelítette meg áldozatát. Én már tudtam, amit az a szerencsétlen nem. Ma este vér fog folyni!
- Állj fel, Tommy... ugyan, nem kell térdepelned. - A férfi kissé bizonytalanul, de felállt. - Jól van, jól van - porolgatta le a vállát nagy műgonddal, kedves mosollyal az arcán Mr. Heathen. Szinte hallottam én is, ahogy a férfi szívverése lelassul, a vállai ellazulnak és megnyugszik.
- Elmondom, mi lesz most. Elküldöm veled Sonját, és megnézitek, mekkora kár keletkezett a szállítmányban. Mennyit foglalt le a rendőrség és társai... Aztán, a többit elrendezem... rendben? - paskolgatta meg az arcát egyre szélesedő mosollyal.
- Hess, hess - intette a kezével könnyed mozdulattal, ismertem már ezt a kifejezést, ezt a gesztust. Az évek során megtanultam alkalmazkodni és érteni a mozdulatait, a pillantását, a szavai mögött megbújó veszélyt. Tommy meghajolt még egyszer és sietős léptekkel elindult kifelé. Mr. Heathen megfordulva indultam el vissza a széke felé és rám nézett. Láttam az arcán a saját reakciómat tükröződni, ahogy szemeim izgatottan csillogtak, ahogy az érzékeim kiélesedtek. Ma éjszaka vadászat lesz!
A nagy fémajtó becsapódott odakint, mintegy megpecsételve ennek a szerencsétlennek a sorsát.
- Öld meg! - mondta nyugodtan, én pedig kilőttem, akár a puskagolyó.

Ma éjszaka vér fog folyni!”