Sodródtam a tömeggel. Hagytam, hogy a kavalkád hangulata magával ragadjon, hogy a zene ritmusa a bőröm alá kússzon és beleivódjon az izmaimba, ösztönösen keltve mozgásra a tagjaimat. Magával ragadott. A sok szín, a hangok, az illatok, a megannyi ismeretlen arc, a jelmezek. Nem érzem a hideget, túl jól érzem magam ahhoz, hogy a tudatom olyan dolgokra fókuszáljon, mint az alacsony hőmérséklet. A kavalkád és az a rengeteg látnivaló sokkal érdekesebb.
Pásztázom a tömeget, mintha az egész látványt magamba szeretném inni. Akkor veszem észre. Először csak furcsa egybeesésnek tűnik, még a gondolat is átsuhan rajtam, milyen furcsa teremtményt sodort erre a szél, hiszen úgy állni a tömegben, mint egy fadarab, elég ijesztő látványt nyújt. Bár lehet pont ez a célja. Akit ez a förgeteg nem ragad magával és ennek ellenére mégis a közepén ácsorog, az csak furcsa lehet.
Sodródom tovább a tömeggel. És újra észreveszem. Engem néz, pont úgy, mint az előbb. Hiába furakszom át a tömegen, az alak is megmozdul, szinte le sem véve rólam a tekintetét. Zavart mosoly szalad át a képemen és kifejezetten nagyobb távot igyekszem megtenni a mulatozó tömegen keresztül. Ám hiába török előre, érzem a tekintetem a hátamban. Mint amikor valami rossz dologra leszel figyelmes és rádragad, nem tudsz szabadulni tőle. Hátrafordulok és a fekete pulcsi szép lassan az egész látóteremet kitölti. Már nem látok mást, csak a feketeséget, hiába öleli körbe ezernyi szín. Túl sok a véletlen egybeesés, az nem lehet, hogy valaki abból űzzön sportot, hogy ártatlan embereket szemel ki a tömegből és a bámulásukkal hozzá rájuk a frászt.
Valaki más után kutat a tekintetem. Hamar kiszúrok egy nagyjából velem egyidős srácot. Éppen elég időt töltök mindenféle ivókban ahhoz, hogy jó emberismerőnek tartsam magam, így minden bátorságomat összeszedve elindulok felé. Megbízhatónak tűnik, talán segít. Néhány lépésre tőle mosoly szalad az arcomra és integetek neki, mintha csak egy ismerőst sikerült volna kiszúrnom a tömegből.
- Kérlek tégy úgy, mintha ismernénk egymást - szűröm a fogaim között, amint közelebb érek hozzá és ha nem mutat nagyobb ellenállást, akkor még belé is karolok. Széles a mosolyom, belül viszont reszketek. Melyik lány ne ijedne meg, ha egy fekete pulcsis alak meredten bámulná és követné? - Azt hiszem az a hapsi követ engem - hajolok közelebb Skyler-hez, hogyha az ismeretlen idegen netán szájról is tudna olvasni, ne legyen neki egyértelmű a szituáció, hogy éppen segítséget kérek. Próbálok a lehető legtermészetesebben viselkedni.

Hideg ez az október, az utcabál meg mindig jó arra, hogy kiereesszük a fáradt gőzt. Magam mögött hagytam apát és a húgomat, egyedül jöttem ki ebbe a forgatagba, jó volt elvegyülni a tömegben, mint egy normális halandó annak ellenére, hogy farkasból vagyok.
Az illatok, a színek kavalkádja, az emberek, a zene minden magával sodor, akár egy áradat, így először fel se tűnik, hogy valaki szól hozzám, csak mikor oldalra pillantok, először értetlenül, majd szerencse, hogy jó a hallásom, már azonnal barátságos mosoly kúszik az arcomra, mintha régi ismerősök lennénk. Engedem, hogy belém karoljon, mi több, közelebb húzom magamhoz védelmezve őt, hogy az idegen, akit említ, egyértelmű célzásnak vegye a dolgot.
- Mióta követ téged? - hajolok a lányhoz mosolyogva, füléhez súgva, hogy ne lehessen a számról leolvasni, mit mondok. Elég bensőségesnek tűnik a helyzet, miközben tekintetemmel kutatok a fekete pulcsis idegen után. Átsuhan rajta a szemem, nem időzök sokáig rajta, mintha csak felületes szemlélő lennék, aki a tömeget pásztázza, cserébe elkezdem húzni magammal az idegen lányzót, hogy jöjjön velem.
- Gyere, menjünk biztonságosabb helyre, hátha eltűnik - magyarázok, miközben húzom magammal a hölgyet. - Amúgy Sky, ha már így egymásba botlottunk, ifjú hölgy. Kit tisztelhetek benned? - Azért szorult belém némi udvariasság is a gengszter élet mellett, plusz megpróbálom Anastasia figyelmét is elterelni, hogy ne féljen annyira.

Hatalmas megkönnyebbülés szánkázik rajtam végig, ahogyan a kiszemelt srác is elmosolyodik és engedi, hogy belé karoljak. Az jelen pillanatban meg sem fordul a fejemben, hogy esetleg egy veszélyes alak karjaiba szaladok, teljesen önként, de bízom az emberismerő képességemben, úgyhogy ilyeneken meg sem próbálok agyalni.
Örülök, hogy a srác egyből vágja, hogy mi a helyzet, hogy ugyanúgy közelebb hajol hozzám, mint az előbb én tettem, ezzel abszolút úgy tűnik, éppen valami bensőséges pillanatot élünk meg együtt.
- Nem tudom, egy ideje már biztosan - rántom meg a vállam, mert igazából fogalmam sincsen, mióta követ, hülyeséget meg nem akarok mondani.
- Rendben - bólintok, megindulva a sráccal együtt, amikor húzni kezd. Nem kezdek kérdezősködni, hogy miféle biztonságosabb helyre gondolt, hiszen egy báli forgatag kellős közepén aligha van biztos fedezék. A rémületem jelenleg sokkal nagyobb, elmossa a józan ész határait, így csak sodródom tovább. - Sia vagyok - fordítom a másik felé a fejemet, halvány mosoly szalad ajkaimra. - És ne haragudj, amiért páros lábbal trappoltam az estédbe. Becsszó jóvá teszem, ha ennek az egésznek vége - erősödik kicsit a görbület az ajkaimon, magabiztosabb ívet véve. Azért próbálok hátrafelé sandítani, jön-e utánunk a kapucnis alak, de túl sokan vannak és nagyobb feltűnés nélkül kivitelezhetetlen a mozdulat, így inkább felhagyok a kísérletezéssel.  

Pár pillanat múlva, de kapcsolok, miről lehet szó és mit kérnek tőlem, tökéletesen előadom a gáláns úriembert, elvégre megtanultam Elijah mellett ennek a fortélyait is. Ugye, hogy milyen sokra tudja vinni egy utcakölyök is?
Hagyom, hogy Anastasia belém karoljon, közelebb is húzom magamhoz, hogy biztonságban érezze magát, no meg az idegen is vegye a célzást, a lány nincs egyedül. Egyelőre úgy tűnik, nem mozdul felénk, de ez még változhat egy idő után.
- Semmi baj, a fontos, hogy szóltál, ügyes lány vagy! - teszem még hozzá, biztatóan megpaskolom a kezét is, hogy értse, tényleg így gondolom. Finoman húzni kezdem a másik irányba, kerülgetve az embertömeget. Érzem, hogy Anastasia próbálna néha hátra pillantani, de jobb, hogy nem teszi ezt, mert én érzem, amit ő nem. A férfi még mindig követ minket, igaz, tisztes távolságból.
- Szép neved van - felelem, szintén biztató mosolyt varázsolva olykor morcos képemre. Szeretem, hogy sokszor azt hiszik a húgommal együtt, milyen ártatlan bárányok vagyunk, pedig ha tudnák sokan, miből élünk és miket tettünk eddig, vagy milyen utat jártunk be, biztos, hogy kiakadnának. - Majd meghívsz egy sörre, az tökéletesen megfelel - terelem Sia figyelmét, amúgy egy sörre mindig kapható vagyok, na, szeretem ezt az italt.
Haladunk előre, pontosabban az egyik zsákutca felé, bár nem tudom, Sia mennyire ismeri a környéket, de ha máshol nem, hát itt elkaphatom ennek a fráternek a grabancát, hogy csak úgy nyekkenni fog. Ki mondta, hogy fegyver nélkül megyek bárhova is?

Kibukik belőlem a nevetés a dicséretét hallva. Kicsit úgy érzem magam, mint iskolás koromban, amikor a tanító néni megdicsért egy ügyes felszólalásért.
- Köszi! - nevetőssé válik a hangom is, ha másra nem, hát arra tökéletesen jó volt, hogy oldja kicsit a hangulatomat.
- Anastasia teljes valójában, de azt túl komolynak és hivatalosnak éreztem mindig is - beszélek, mert ez tényleg jó taktikának tűnik, már nem akarok hátranézni és habár még továbbra is remeg a kezem, könnyebb, ha a srácra fókuszálok. - Tökéletes, megbeszéltük! - bólintok az ötletre. Egy sörözésre én magam sem tudnék nemet mondani és hát ennyit Sky tényleg megérdemel, ha már keresztbe húztam a ma esti számításait.
- Remélem nem voltak nagy terveid ma estére, felcsípni egy helyes lányt mondjuk a forgatagban, vagy ilyesmi, mert akkor csak rosszabbul érzem majd magam, bár akkor legalább két sörre meghívlak majd - zavart mosoly suhan át az arcomon. Ha ideges vagyok, hajlamos vagyok többet fecsegni, ennek Sky most a tökéletes példáját láthatja.
- Hova megyünk? - kérdezek, ahogyan közeledünk a zsákutca felé, sőt, amikor egyértelmű válik, hogy mi is lenne a célállomás, egy elhagyatottabb rész, ritkuló tömeg, kihalt zsákutca, megtorpanok. Összeszűkül a gyomrom és visszahúzom a kezem, az első gondolat, amit a félő szívem az agyamba pumpál, hogy egy újabb csapdába sétáltam bele, hogy a zsákutca nem a kapucnis alaknak szól, hanem nekem. Mibe keveredtem?

Bár azt gondolhatják, hogy megszabadultak a kértelen társaságtól, és a súly egy kicsikét leesik a vállukról, Skyler és Anastasia mégsem nyugodhatnak meg. A tömegben nem látták, de lassan még több kapucnis figura kezd mozgolódni, és csapatba verődni. Egy vadászó vérfarkasba futott bele Anastasia, aki nem akarta csak úgy elengedni a prédáját, akit egyszer kinézett magának. A falka, aki a közelben ólálkodott, lassan összeverődött, hogy a nyomába erdejen a két fiatalnak.
A Hold lassan elődugta ezüstös arcát, rámosolyogva Skyra, tudván, hogy a fiatal farkas nem tud majd uralkodni magán. Ám szükség is lesz rá, hiszen üldözőik ugyanúgy változnak fenevaddá, ahogyan ő. Talán az adrenalin, és a segíteni vágyás elég erősen fog dolgozni Skyban, ahhoz, hogy ne ártson a mellette álló ember lánynak, és megvédje azoktól, akik rátámadnak. Minden önfegyelmére szüksége lesz.
Anastasiat sem kell félteni, hiszen talpraesett lány, és tud segíteni a vérfarkasnak támadóikkal szemben. Az utcán heverő bármiféle eszköz jó lehet az önvédelemre., de minden bátorságát össze kell majd szedje. Az összeverődött banda , amely követi őket, öt tagból áll, jelentős túlerőnek számít, ám legyőzhetőek, ha az embert eléggé hajtja az élniakarás.

Egy ötlet kezd körvonalazódni a fejemben, az már más kérdés, hogy be is válik-e, de szükségem van a lányra, hogy el tudjuk kapni a kapucnis fickót.
- Ah, nagyon szép név. Nem, amúgy nem volt semmi különös, csak szórakozni akartam kicsit, távol a többiektől - vonok vállat jókedvűen, mert tényleg így van, miközben haladunk a sikátor felé, közben a tömeg is ritkul és sötétedik az utca, hogy már Sai is megtorpan mellettem.
- Ha kitartasz, akkor elkaphatjuk a fickót, még mindig követ minket. - felelem immáron sokkal határozottabban, mikor megérzem, hogy itt baj lesz. A gyomromban, a gerincem mentén, ösztönösen pillantok fel az égre, amiről a Hold első sugarai mosolyognak vissza rám.
Úgy ér az érzés, mintha arcon csaptak volna! Ne, teljesen elfelejtkeztem róla, ne, csak most ne!
Érzem, ahogy egész testemben reszketni kezdek, átölelem magam, hogy visszafogjam a vérszomjas érzést, de kék szemeim sokkal élénkebbek lesznek, ahogy felpillantok görnyedt tartásomból Anastasiara.
- Jól figyelj! Használd a késemet.. - szinte már hörgöm a szavakat, ahogy próbálok a lánytól hátrálni és késleltetni az átváltozást. Elé dobom azt a kést, ami a kabátomban lapult eddig. - Keress még fegyvert, értetted?! Többen vannak, legalább öten… Ennyivel… egyedül nem bírok el! - Ennyi, többet nem bírok kinyögni, mire a földre zuhanok, hogy megkezdődjön az átváltozás.
Mindig gyűlöltem a teliholdat, kiforgatott önmagamból, most mégis, megpróbáltam uralkodni az elmém felett, nem teret adni a szörnyetegnek, hanem túlélni, segíteni ennek a nőnek itt mellettem.
Testem megnyúlt, ruháim szétszakadtak, hogy mostani álló helyzetemből négykézláb essek Sia elé, koromfekete bundám akár az ében, kék szemeim most élesebben világítanak a sötétben, ahogy kifelé vicsorgok a sikátorból az öt másikkal szemben, elállva útjukat Anastasia felé.

- Micsoda? Te el akarod kapni? - döbbenek meg, tágra nyílt szemekkel meredek Sky-ra. Én inkább menekülnék, meg sem fordult a fejemben, hogy szembeszegüljünk a kapucnis férfival, így döbbenten baktatok a srác mellett. Egészen addig, amíg meg nem rándul mellettem, amíg reszketni nem kezd, amíg át nem öleli magát. Az égboltra pillantok, látom a Telihold sápadt arcát.
- Vérfarkas vagy... - suttogom meglepetten, egyik megdöbbenésből a másikba zuhanok, sokáig azonban nincs idő teketóriázni. Én nem érzem őket úgy, mint Sky, mégis elfog a baljós érzés, hogy valami baj lesz hamarosan. Mint vihar előtti csend, olyan a pillanat, ami a kés betonon koppanásával ér véget. reszketni kezdek én is, de én nem a megindult átváltozás miatt. Az én tagjaimat a félelem rázza. Remegő kézzel nyúlok a kés után és úgy érzem, valami rémálomba csöppentem. Legszívesebben sírni tudnék és rohannék, ahogyan csak a lábam bírja. De nem hagyhatom itt a srácot, aki már felöltötte farkas bundáját.
Mély levegőt veszek. Ilyen szempontból nem vagyok jó kondiban, sosem kellett még az életemért harcolnom. Egy kukafedelet kapok a másik kezembe, inkább a védekezésre helyezném a hangsúlyt, a másik kezemmel meg szorítom a kést, olyan erővel, hogy belefehérednek a bütykeim. Bátorságom morzsáit keresem, újabb mély levegőt veszek, próbálok félelmemen úrrá lenni, hogy tudjak segíteni Sky-nak. Legalább öt vérfarkas!
Támadó pozíciót veszek fel, egyik kezemben a kukafedővel, másikban a késsel. Jöjjön, aminek jönnie kell, nem fogom könnyen adni magam, az egyszer biztos! Vágok, rúgok, ahol csak érem őket!

- Egy próbát megér, ismerem ezeket az alakokat! – felelem határozottan, tudom, miről beszélek, nem egy hasonlóval találkoztam már eddigi életem során; viszont amire nem számítok, hogy ma éjszaka a telihold ragyog le ránk fentről.
Nincs időm sokat beszélni, csak bólintok szavaira, igen, vérfarkas vagyok, de hogy mit tudok kihozni ebből, és vajon hogy fogjuk ezt az éjszakát túlélni, még én sem tudom.
Megkezdődik az átváltozás, s alig pár pillanattal később már négykézláb találom magam, szemben a másik öttel. Érzem Sia felől a félelmet, de ott van az elhatározás is, okos kislány, csak erre figyelj!
Iszonyatos erőfeszítésembe kerül, hogy ne szabaduljon el bennem teljesen a fenevad, különben a lány is belehalna ebbe az éjszakába, így ehelyett megteszem a kezdőlépést előre, inkább én indulok meg, elállva ezzel az útjukat Anastasiahoz.
Először csak három átváltozott farkast látok, végül kiszélesedik az utca, ahol vagyunk, hogy feltűnjön a másik kettő. Gerincem mentén a szőr égnek áll, vicsorogva nézek rájuk, dominálva őket, hátha ez beválik, de nem tágítanak, csak jönnek felém. Próbálnak minket körbe venni!
Felmérem a területet, most óvatosnak kell lennem, nem ugorhatok csak úgy, ahogy nekem tetszik, hisz a hátam mögött ott van más, aki akár még a húgom is lehetne; de még mielőtt mozdulhatnék, ketten indulnak el felém. Az, aki követett minket, a szaga alapján a vezér lehet, ő kimarad egyelőre a buliból, helyette a kutyáit küldi; de nem én lennék, ha most fülem-farkam behúzva elmenekülnék. Vicsorogva és morogva esek neki az elsőnek, csapásaim erősek és precízek, talán ez lesz a kulcs, nem tűnnek képzett katonának, inkább suhancok, mint akik nem küzdenek minden nap farkasokkal.
Csattogó fogak, morgás és vicsorgás töri meg az éjszakába vesző zenei dallamokat, kívülről még ijesztőbb lehet a jelenet, mint mikor az ember benne van. Szabad utat hagyok a bennem tomboló fenevadnak, levéve róla az irányítás egy részét, hogy kitombolja magát és ellássa ezeknek a baját. Így kerüli el figyelmem, ahogy az egyik farkas megindul a lány felé.