Erőltetett mosollyal az arcomon hallgatom végig munkatársamat, amint arról mesél, hogy ezen az estén ki alá fog feküdni, és, ho9y tegnap ki alatt volt. Igazán nem érdekel engem, azt csinál az életével amit akar, egészen addig amíg beér a boltba amikor be kell neki. Váltásban vagyunk, én inkább reggel vagyok itt, és este otthon vagyok, főzök, és takarítok, mint egy jó háziasszony. Kicsit már monoton néha, sőt, kezdem unni, de szeretem vacsorával várni Jasper-t. Tudom, hogy olykor munka közben elfelejt enni, így nem szoktam olyat, hogy vacsora nélkül hagyom elaludni.
Hogy hiányzik-e az az élet amiről Heidi beszél? Nem. Sosem voltam az a pasizós fajta, nekem nem elég egy gyors menet, amit letudnak pár perc alatt, aztán puszi pá és sose találkozunk többet. Nekem szükségem van az ölelésre, az együtt ébredésre, az összebújásra, csak úgy a szeretetre, ami ezzel jár. Az érzelemmentes szex nem az én asztalom. Persze tudom, ne ítélkezzünk, amíg nem tapasztaltuk meg, de nekem ez a tapasztalat nem hiányzik az életemből.
- Ely figyelsz te rám egyáltalán? - a kérdés úgy kiránt a gondolataimból,. hogy még meg is ijedek és elejtem az ollót ami a kezemben van. Reflexszerűen nyúlnék utána, de megállítom magam a mozdulatban, hagyom leesni, mert így biztos nem fog baleset érni. Megdörzsölöm az arcomat, majd le is hajolok érte, addig húzom a válaszadási időmet, hátha valamit fel tudok eleveníteni abból amit mondott, de nem, semmit.
- Ne haragudj, kicsit elkalandoztam. Megismételnéd? - mosoylgok rá, ahogy leteszem az ollót a pultra, most tényleg minden figyelmemet neki szentelem. Ez nem volt szép tőlem basszus, figyelhettem volna jobban is. Remélem azért nem haragszik nagyon.
- Az volt a kérdésem drága, hogy nincs-e kedved velem jönni ma este. Hidd el, jól fogod magad érezni - olyan széles a vigyora, mint még soha, én pedig pislogok, mint hal a szatyorban. Bulizni? Én? Nem is tudom mikor volt az utolsó alkalom, hogy akár egy pohár koktélt megittam volna. Persze, otthon néha felnyitok egy üveg bort, de azt egyedül teszem ez más.
- Nem is tudom... kicsit húzom a számat, nem akarom ezt, nem tartom jó ötletnek, de Jasper ma éjszakás, nem lenne otthon, egyedül pedig nehezen alszom, így egy halk sóhajjal egyezem bele aminek persze Heidi úgy örül, mint majom a farkának.

Hatszor gondoltam meg magam indulás előtt, hogy biztosan el kellene jönnöm, vagy sem, de összeszedtem magam, és minden olyan ruhadarabomat, ami jó lehet. Nehéz volt találni egyet is, és akkor még nem beszéltünk a sminkről, ami még nehezebb volt, a hajam meg... Megmostam, a hajszárító meg elvégezte a dolgát. Persze most, hogy itt vagyok, és látom ki, hogy néz ki, kicsit elszégyelltem magam. Olyan kevés ruha van egyeseken, hogy nem tudom, hogy mit fognak megmutatni, ha odakerültek. Heidi hamar otthagyott a pultnál egyedül, és úgy érzem magam, mint egy elveszett kiscica, aki csak a gazdáját várja, hogy hazavigye és megmutassa a helyét.
Mintha valaki hallotta volna a gondolataimat, mert mellettem terem, és kell pár pillanat mire realizálom, hogy ki az. Az arca, sosem tudnám elfelejteni azokat a csodás szemeket, amivel megáldották őt.
- Dahlia! Szia! - ennél több nem csúszik ki a számon, csak mosolygok, mint valami idióta, nem tudom miért, de ha a közelemben van, még ügyetlenebb vagyok, mint valaha, és elfelejtek szinte beszélni is.
- Még nem láttalak itt soha, hogyhogy most itt vagy? - engem is meglep, hogy itt vagyok, de úgy látszik őt is. Hirtelen mint mondtam, nem jutnak eszembe a szavak, így kézbe veszem a poharamat és ajkaim közé veszem a szívószálat úgy pislogok rá. Kérdőn figyel engem, én meg hosszú pillanatokig csak a szemeibe meredek, teljesen elveszve bennük. Szinte nem találom a helyemet, és nem tudom mi lesz így az este vége. Ez nagyon nem normális.... Mi az franc baj van velem? Nem menekülök, pedig tehetném, de kíváncsi vagyok arra, hogy ebből mi lesz, vagy inkább, hogy mi lehetne.