Csendesen teszek-veszek a konyhában. Andy még alszik, tuti fárasztó éjszakája volt. Én viszont pont hazaestem még mielőtt felkelt volna, úgyhogy most van időm csinálni neki reggelit. Vagyis inkább délutánit. De ez akkor is a legfontosabb étkezés. Kell az energia. Neki is és nekem is olyan munkánk van, ahol ez tényleg nagyon fontos, úgyhogy igazán megérdemel egy kis finomságot, mire felkel.
Ilyenkor azért nem örülök annyira, hogy nem horkol. Mert hát bármelyik pillanatban kisétálhat és akkor oda a meglepetés. Úgyhogy igyekszem vele sietni, de hát a tojásokat nem lehet elsietni. Azt mindenki máshogy szereti és pillanatokon múlhat, hogy pont olyan legyen, ahogy Andy szereti, különben aztán nekem kell megenni.
De hála a jó égnek nem rongyol ki, én pedig csinos kompozícióba rendezem a tojást, a zabkását, a husit meg a kávét, mielőtt bevinném neki.
Beügyeskedek a rakással a szobába, aztán leteszem az éjjeli szekrényre, én pedig nemes egyszerűséggel lerúgom a krokodilos mamuszomat és bemászom mellé a takaró alá.
-Csináltam neked reggelit. - dörmögöm halkan a fülébe, miközben megölelem. Most nem szorongatom meg. Nem akarom, hogy szegény már ébredéskor szívrohamot kapjon, amiért nem kap levegőt, bár máskor szívesen megnyomorgatom egy kicsit. De hát olyan kis aranyos, hogy azt muszáj.
Aztán ha magához tér egy kicsit, már érezheti a friss kávé és a meleg finomságok illatát. Kitettem magamért, nem csak jól fog lakni vele, de mint a tíz ujját megnyalja, bár ez csak egy egyszerű reggeli. Nem akartam elnagyolni, mert amúgy is ritkán van ilyen. Általában mire hazaérek már fel is pattan. De most korábban elengedtek, mert amúgy is ellenőrzés van és ahhoz meg én nem kellek, hogy hátul is mindent megvizsgáljanak. Akkor már hogyne használnám ki az időt?  

Ez vagyok én, egy nagy fahéjas csiga, aki folyton ölelgeti a lakótársát. Nem is tudom, milyen lehet az, amikor valaki nincs jóban a lakótársával. Én a kezdetektől fogva így álltam Andyhez, mert hát mégis csak együtt lakunk. Meg aztán szerethető kis figura a maga különc módján, még ha sportot is űz belőle, hogy folyton zavarba ejtő részletekkel bombáz a munkahelyéről, mint az előbb.
Szóval ha már egyébként is hoppon maradtam, akkor igen is vele tölteném a Halloweent. Egyébként is szeretném, csak épp a családosdi nem igazán az ő műfaja, pedig az unokahúgaim igazán elbűvölőek.
-Miért, te szoktál olyat? - kuncogok, mert Andyt közel sem nevezném visszafogottnak... hát, úgy nagyjából soha. -Kéred a közepét? - kérdezem, amikor a végére érek a tekergetésnek. Ezért szeretem egyébként körbe enni. Így külön lehet megenni a legjobb részét a csigának. De vele szívesen megosztom. Ha viszont nem kéri, akkor nagy élvezettel elnyammogom az agyoncukrozott finomságot.
-De hát azok nem kopaszok? - kérdezem döbbenten, amikor felveti a szerzetesi csuhát. Mert hát én hosszú hajú és szakállas vagyok. A tetoválásokat meg sem említem, mert azt még el is takarja egy ilyen köpeny, na de a többivel mi lesz?
Meg aztán én valóban nem tudom, hogy miért pont ezt veti fel nekem. Elmennék érte a klubba, ha baj lenne, de egyébként nem is tudom, mit csinálnék egy ilyen helyen. Szerintem a pultot támasztanám és próbálnék nem megbámulni senkit.
-Nem baj. Szívesen főzök neked. - mosolyodom el aztán. Különben nem csináltam volna neki reggelit. De igazán megérdemli, meg aztán így tudok gondoskodni róla, hogy rendesen eszik. Így is eleget piszkálom miatta. -De majd legfeljebb néha segítesz. - teszem hozzá, mert amúgy meg a közös főzőcske szerintem mindig jó móka. Legalábbis én mindig szerettem azokkal főzni, akiket szeretek, a testvéremtől kezdve a volt barátnőmig.
 

Mi a baj azzal, ha az ember eq-ja a béka feneke alatt van? Például, hogy nem mindig fogja fel, ki gondolja a dolgokat komolyan és ki az, aki csak viccel. Ha nem figyeled a másik gesztusait, arcát és hanglejtését pontosan, mert mondjuk éppen kaját tömsz befele, akkor bizony el tudsz veszni. Mint például én itt és most, amikor Deni visszakérdez. Jó, nem erősségem a virágnyelv és az utalgatás, de viszonylag tűrhetőre vagyok hangolva ebben a lakásban. Leszámítva a szexjátékos szekrényt, de azon meg lakat van. Persze a lakótársam meg a másik véglet, nagyon prűd tud lenni és fogalmam sincs, mennyi ideig emésztette egyáltalán a munkám lényegét.
- A hosszú orrú hegyi tengu maszkot még nem akasztottam a nappali falára - márpedig az azért látványos lenne, tekintve, hogy nagyon minimális képzelő erő kell csak az embernek, ha meg akarja érteni, mit is ábrázol a vörös figura igencsak látványos szaglószerve. Segítség: férfin van, nagy, vastag és egyenesen előre mered harci állapotban. Az én maszkom nagyjából kétszer akkora mint egy emberi fejre alkalmas és a nózija simán elmegy piszkavasnak méretre. Egyszer pedig jobb híján rá is húztam egy óvszert, amikor meg akartam védeni a festését nagytakarításkor. - Edd csak meg nyugodtan a csigát - utasítom közben vissza az ajánlatát. Valahogy más tányérja és adagja nem az én világom, nem szívesen veszem el és használom ki egy másik ember jó szándékát. Nem leszel vele népszerű, Számomra nem is esik jobban az a falat és most még itt van előttem a saját reggelim is, amit a lakótársam készített. Szóval a csiga legyen csak az övé mindenestől...
- A legtöbb csuha kapucnival is rendelkezik, ráadásul ezt halloweenkor nem igazán követik - aki pontos jelmezt akar valamiről, az costplay-re jelentkezik, nem erre. Itt a kreativitás fontos, meg hogy valami távolról felismerhető legyen, senki nem várja el a részletességet. Bár szerintem a google valahol tuti kidob egy anime karaktert is csuhában, akinek hosszú a haja. Kizárt, hogy ezt a klisét nem lőtte le valamelyik unatkozó japán mangaka. Meg persze ez simán illik az én igencsak ledér apáca szerelésemhez is. Jó, már megint a magam malmára hajtom a vizet...
- A késsel boldogulok, a fakanálnál kezdek elveszni - meg minden olyan cuccnál, amit folyamatosan kevergetni kellene, hogy ne égjen le. Nekem se kedvem, se tehetségem ahhoz és a legtöbb remekművem így egészen könnyen végezheti a nem túl finom kategóriában. Szóval sokszor csalok és másképp csinálok valamit, ami így sokkal hosszabb program. Deni ha főz, nekem nem gond darabolni, mosogatni és pakolni utána, mert tudom, hogy cserébe jót kapok. - Te mindig is ilyen házias voltál, vagy rákényszerültél? - mondjuk amikor először kiköltözött a családi fészekből. Lánytestvérem mellett sokan ellustulnak, az még nekem is összejött, pedig ő minimálisan segített csak bármilyen házimunkában, szerintem egészen komoly habitus kell ahhoz, hogy valaki megmaradjon tettre késznek...

Kikerekednek a szemeim, pontosan tudom, hogy melyik maszkról beszél. Én még elfogadnám, hogy a nappaliban lóg, de biztos, hogy akkor többet nem hívnám vendégségbe a családomat. Nem kislányok szemének való az ilyesmi, na. Egyébként is szörnyen néz ki az a maszk, ha már mindenáron valami ilyet akar a nappaliba, akkor vegyen egy szép aktfestményt, vagy nem is tudom.
-Nagyon örülnék, ha ez így is maradna. – nyögöm ki végül nagy nehezen a csigát nyammogva. Még olyan hálás is vagyok ezért, hogy odaadnám a csiga közepét is. De, amikor nem kéri, akkor csak vállat vonok és láthatóan nagy élvezettel megeszem azt is. Mindenki tudja, hogy a közepe a legjobb. Egészen nagy kár, hogy nem lehet az egész a közepe.
-Mondjuk ez igaz. – bólogatok és így már azért fontolóra veszem, hogy esetleg azt vegyem fel. Igaz, hogy fogalmam sincs, mik a tervei. De hát favágónak se öltözhetek, mert az már vagy háromszor voltam és nem lenne túl kreatív. Meg egyszer voltam madárijesztő is, de az meg szörnyen kényelmetlen. Olyan helyeken is találtam szalmát… inkább el se mondom.
-Akkor majd te vágod fel a paradicsomot. Meg egyébként is szoktál segíteni elpakolni. – mosolyodom el, mert én tényleg nem bánom, ha főzni kell. Hozzászoktam már, meg aztán mindig is főztem valakinek. Látszik, hogy nem is nagyon tudok úgy főzni, hogy csak magamnak. Meg aztán az olyan lehangoló. Úgy minek álljon neki a tündér?
-Szerettem otthon segíteni. Aztán kiderült, hogy egészen jó érzékem van hozzá. Meg aztán nálunk nőuralom van, szóval inkább az a szokatlan, ha valaki nem tud főzni. – Igaz, ilyen csak egy van. A legkisebb nővérem vőlegénye egy igazi antitálentum, egyszer még a kakaót is belerobbantotta a mikróba, bár fogalmunk sincs, hogy csinálhatta. De gondolom érthető, hogy azóta nem igazán szoktuk őt a konyha közelébe engedni. De annyi baj legyen, mert amúgy meg nagyon ügyesen barkácsol. Mindenben ő se lehet jó. -Meg aztán anyának nagyon sokat segítettem a növényekkel is. Nekem van a legerősebb kapcsolatom velük a családból, úgyhogy mindig nagyon finom paprika került az ebédbe. – húzom ki magamat. 10 évesen ettől a világ királyának éreztem magam. Sőt, igazából ahogy visszaemlékszem, most is pontosan ugyanezt az érzést váltja ki belőlem, hiába teltek el az évek. -Meg itthon azért teljesen más. Bent a munkában mindig sütit sütök, kávét főzök. De itthon meg egészen azt csinálok, amit akarok. – Nem mintha egyébként a kávéfőzést unnám. De így, hogy itthon egészen más dolgokkal foglalatoskodom, nem válik egyik sem monotonná.
 

- Nyugalom, a korhatáros dekoráció marad a szobámban... - vagy rajtam, teszem hozzá magamban, mert pontosan tudom, mennyire ki akarna ugrani az ablakon a lakótársam, ha ezt hangosan is elhinteném. Általában ilyesmire nincs szükség, ő még dolgozik, mikor én elmegyek és alszik, mikor haza érek, szóval nem vizsgálja meg, hogyan is nézek ki aznap. Vagy mi az, amit nem ártott volna még magamra öltenem. Az egyik exemet idézve például némi szemérmet. Jah, vele sem fogok többet összejönni, amilyen kettős mércéje van. Az alig találkozás nem volt gond a közös "életünk" elején, mert ugyan nem vagyok hazug, de nem fejtettem ki teljesen, mit kell érteni a viselem, amihez kedvem van szófordulaton. Az első igazi alkalommal, amikor női ruhában, sminkben és magas sarkú cipőben tipegtem ki a szobámból, a legnagyobb megdöbbenésemre, pozitív volt a reakciója. Oké, mások sem szoktak kiakadni, de ők általában nem tudják, mi rejtőzik az aprócska szoknya alatt. Deni már látta, ha nem is ismerkedett meg vele közelebbről. Házi nyúlra még én sem lövök, csak a gond van vele. Egyébként is, ha őszinte akarok lenni magammal, ő a legközelebbi, amim valaha is volt egy normális testvérhez. Akinek nem az az első gondolata, hogyan lökjön téged a busz elé. Bizalmi problémák? Jah, megvannak minden szinten és nem kooperálnak jól az érzelmi ürességemmel...
- A pakolással nincs bajom, meg a takarítással sem - elég sok szar helyen laktam miután kikerültem apám házából ahhoz, hogy ne akarjak újra koszos helyen lenni. Nem vagyok mániákus takarító, de semmi bajom azzal, hogy minden héten egy szabadnapom felét eltöltöm rendrakással és tisztítással. Csak a szokásos dolgok, porszívózás, felmosás, fertőtlenítés, nagy mosás. Meg némi portalanítás, de azt hajlamos vagyok a mágiámra bízni. Lusta tündér lennék végül is. És három havonta egyszer még az ablakokat is lemosom. Szárnyakkal az ember hátán nem akkora probléma a sokadik emeleten is tökéletesen tisztára polírozni kívülről. Kihasználom, amit kaptam...
- A szabad döntés szépségét át tudom érezni - válaszolok mormogva, mert szinte mindenkinek, aki ilyen munkát végez, más otthon a teljesítménye, ha magának csinálja. Van, aki pontosabb lesz, mert tudja, hogy nincsenek meg ugyanazok az eszközök a hiba későbbi kijavítására, más a saját szája ízére alakítja az alap feltételeket, megint más pontosan azért nem ismétli meg a dolgokat, mert munkáról van szó. Vannak eszközök és feladatok, amelyeket én a magán életben nem vagyok hajlandó megcsinálni, egyszerűen mert nem vonzanak vagy annyira speciálisak, hogy nem tudok róluk egy konkrét személyre gondolni. Talán ha lenne valakim, akit tényleg ez vonz és hajlandó dolgozni velem a témán, akkor még be is vállalnám. Mivel azonban itt nem tartok, létezik a tabu lista. Egy-két mindennapi dolog is van benne, de ezek általában nem akadályoznak. Csak ne szólítson senki fiamnak például, mert attól kiráz a hideg. Ahogy a "miattad csinálom, hogy neked jó legyen" kifejezéstől is. Általában nettó manipuláció és olyasmi, amit nem kértem... - Én viszont nem nagyon tudok bármi élőt kezelni, ezért nincsenek állataim és szerintem azt az egyetlen aloét az ablakban évek óta te tartod életben - mert én hajlamos vagyok hetekre elfelejteni, utána meg túlöntözni, mikor ez eljut az agytekervényeimig is. Nem rossz páros, ha valamit meg akar ölni az ember, ha nem... akkor jó szar ötlet. Ezért nincs aranyhalam sem. Ami nincs, azt nem gyilkolom le véletlenül, direkt meg nem szokásom. - Amúgy ma dolgozol? - ugyan nem tudom mennyi az idő, de ha igen, akkor nem akarom feltartani, amíg végre beindul az agyam.

Az a maszk valami egészen szörnyű. Én nem is igazán értem, hogy Andy minek vesz ilyeneket. Félreértés ne essék, én is tudom, hogy az ő munkája megköveteli a… segédeszközöket, de az a maszk akkor is borzasztó. Meg hát tényleg nem szívesen mutogatnám az unkahúgaimnak sem, ők még nagyon kicsik az ilyesmihez.
Nem arról van itt szó, hogy elítélném őt – bár ezt szerintem ő is tudja –, de hát mindenkinek van olyasmi, amit nem nézeget szívesen. Van, aki például nem szereti a horror filmeket. Én ezt a vacakot nem szeretem nézegetni.
-Az bőven elég. – legyintek, mert én amúgy is szeretek elpepecselni egy finom ebéddel vagy vacsorával. És főzni akkor igazán jó, ha van kinek és vele mindig szívesen megosztom. Addig is eszik valami rendeset legalább.
-Na ugye! – mosolyodom el, miközben átkarolom és magamhoz ölelem. Tudom én is jól, hogy hogy értette, de hát neki ilyen munkája van. Pont. Nem lehet mindenki barista. Sőt, nem is igazán tudnám őt elképzelni a pultban, ahogy sütit osztogat és elviteles poharakra írogat kedves üzeneteket a vendégeknek. Ez valahogy nem az ő világa. -Szeretem azt az aloét. Egyébként sincs vele sok dolog, szívesen nevelgetem. – Igazából kedves kis növény, mostanra már egészen a magaménak érzem. Meg hát nem hagyhattam, hogy a halálát lelje ott az ablakban szegénykém. Ráadásul mindig meghálálja a törődést, mindig szívesen ad a leveleiből egyet-egyet, ha szükség van rá valamiért. Egészen jó barátokká lettünk, mióta a szárnyaim alá vettem.
-Hát te tényleg nagyon álmos vagy még! – nevetek fel a kérdés hallatán. -Éppen most mondtam, hogy hamarabb elengedtek az ellenőrzés miatt. Csináljak még egy kávét? – pillantok rá kérdő tekintettel, mert a jelek szerint nem ártana neki. Meg hát el is fogyott már a fahéjas csigám, így két szabad kezem is akad, ami nagyon szívesen készít neki egy másodikat, ha kéri. És ha így van, akkor ki is suhanok rögtön a konyhába, hogy készítsek egy szép nagy adagot neki.