Csendesen teszek-veszek a konyhában. Andy még alszik, tuti fárasztó éjszakája volt. Én viszont pont hazaestem még mielőtt felkelt volna, úgyhogy most van időm csinálni neki reggelit. Vagyis inkább délutánit. De ez akkor is a legfontosabb étkezés. Kell az energia. Neki is és nekem is olyan munkánk van, ahol ez tényleg nagyon fontos, úgyhogy igazán megérdemel egy kis finomságot, mire felkel.
Ilyenkor azért nem örülök annyira, hogy nem horkol. Mert hát bármelyik pillanatban kisétálhat és akkor oda a meglepetés. Úgyhogy igyekszem vele sietni, de hát a tojásokat nem lehet elsietni. Azt mindenki máshogy szereti és pillanatokon múlhat, hogy pont olyan legyen, ahogy Andy szereti, különben aztán nekem kell megenni.
De hála a jó égnek nem rongyol ki, én pedig csinos kompozícióba rendezem a tojást, a zabkását, a husit meg a kávét, mielőtt bevinném neki.
Beügyeskedek a rakással a szobába, aztán leteszem az éjjeli szekrényre, én pedig nemes egyszerűséggel lerúgom a krokodilos mamuszomat és bemászom mellé a takaró alá.
-Csináltam neked reggelit. - dörmögöm halkan a fülébe, miközben megölelem. Most nem szorongatom meg. Nem akarom, hogy szegény már ébredéskor szívrohamot kapjon, amiért nem kap levegőt, bár máskor szívesen megnyomorgatom egy kicsit. De hát olyan kis aranyos, hogy azt muszáj.
Aztán ha magához tér egy kicsit, már érezheti a friss kávé és a meleg finomságok illatát. Kitettem magamért, nem csak jól fog lakni vele, de mint a tíz ujját megnyalja, bár ez csak egy egyszerű reggeli. Nem akartam elnagyolni, mert amúgy is ritkán van ilyen. Általában mire hazaérek már fel is pattan. De most korábban elengedtek, mert amúgy is ellenőrzés van és ahhoz meg én nem kellek, hogy hátul is mindent megvizsgáljanak. Akkor már hogyne használnám ki az időt?  

Ha valaki az emberek igazi énjét akarja látni, szélsőséges helyekre kell elmennie. Nagyon kevesek számára tud úgy megnyílni egy lélek, mint a szexmunkásoknak és társaiknak. Fizetnek nekünk a munkáért, a titoktartásért és azért, hogy vállaljuk az egész közben és után a lelki szemetes kifejezetten kellemetlen szerepét is. Mégis, az egészben a legrosszabb számomra, mikor olyasmit találnak ki, ami már örökös megnyomorítási módon sok. Ezek képesek távozás után két perccel megbánni mindent és azt akarják, hogy kitörölhetetlen legyen az emléke? Ezt nem vállalom. Jó néhány volt, akinek a legújabb ötletéhez már messze nem domina, sokkal inkább egy szadista sorozat gyilkos kell. Van az a pont. amin túl mi már legálisan tovább nem árthatunk valakinek, és tegnap sikeresen elérték. Ezt még a tetoválók és kozmetikusok közül is csak a speciálisak vállalják, a jó ég tudja mennyi jogi papír mellé. Furcsa mód a nők közül inkább az alfa típusúak jelennek meg nálam. Azok, akikkel tényleg harcolni kell az irányításért, mert addig nem tudják élvezni a szexuális kapcsolatot a másikkal, amíg nem küzdöttek minden módon, amit csak ismernek. Ha pedig tudomásul veszik a veszteséget, valami megváltozik bennük. Képesek pillanatok alatt, egy-két jobb érintéstől elszállni orgazmusföldre. Az óra utáni babusgatást pedig sokszor el is hanyagolják. Az egyiknek mániája az is, hogy ne tudja előre a következő időpontját. Hívjuk és van másfél órája beérni. Akkor volt a legboldogabb, amikor ezt a telefont hajnalban kapta. Nekem éjszakai műszakot jelent a dolog, de ő még nem hozott be sárkányos dildo-t magával legalább. Hogy én mennyire utáltam abban az évben a Trónok harcát, amikor ezt piacra dobták...
Szokás szerint fáradt vagyok, mire hazaérek, és eszem ágában sincs főzéssel szenvedni ilyenkor. A legtöbb kora reggeli utcai árus a metrótól a lakásig vezető úton már jól ismer, az egyiktől szerzek két fahéjas tekercset magamnak. Idős hölgy, az ingázók szerint már harminc éve van ugyanazon a ponton. Az egyiket elmajszolom, a másikat a konyhában hagyom, ki tudja mennyi kedve lesz főzni Deninek. Ráadásul értékelem is, ha nem ébreszt fel a csörömpöléssel. Bár az általában nem szokása, inkább én tartok rock koncertet, amikor nem vagyok elég óvatos mosogatás közben... Pár perc alatt lezuhanyozom, szárazra dörgölöm a bőrömet nagyjából és bezuhanok pucéran az ágyamba. Nincs még olyan hideg, imádom a puha takaróm érintését a bőrömön és a szárnyaim ilyenkor szabadok lehetnek. Fél szemmel ellenőrzöm, hogy működik-e az ébresztő óra, de arra már nincs energiám, hogy felcsapjam a tévét. Öt másodpercen belül alszom...
Az első, ami kicsit kezd magához téríteni, a hideg a lábamon. A huzattól megrándulok és az érzékeim kiéleződnek. Van velem valaki az ágyban, és az orrom segít beazonosítani. Denit ugyan nem szagolom ki vele, de a kávéját igen, így csukott szemmel tapogatózom utána és bújok
hozzá, amikor megtalálom. Nem tudom mennyi az idő pontosan, a vekkerem még nem jelzett, de biztos, hogy végig aludtam a délelőttöt. Ő ugyanis akkor dolgozott és már itt van velem az ágyban. Teljes életnagyságban, minden izmával és centijével. Érzés alapján rajta nadrág azért van. Nem mintha különösebben zokon venném a hiányát, én a saját szobámban ritkán veszem rá a fáradtságot.
- Remek az illata, kávé feketén... és kolbász? - szagolgatok a levegőbe még mindig kicsit vakon, mert ugyan a szemem addig már eljutott, hogy kinyissam, de a fény és az arcomba hulló haj elvakít. A kezeim pedig épp foglaltak, így még jobban oda fészkelődöm és macskásan végig dörgölöm az arcomat rajta, amíg el nem tűnik az extra réteg. Máris jobb, látom a gyönyörűen megpakolt tálcát. A gyomrom pedig azonnal korogni kezd, jelezve, bújni ráérek akkor is, ha már pár falat bennem van.
- Ez mind iszonyú finomnak néz ki, mikor végeztél, hogy volt időd megcsinálni? - kíváncsiskodom tovább, miközben végre felülök és hagyom, hogy a takaró az ölembe hulljon. Ha nem lenne ilyen puha és meleg, már régen az ágy lábánál járna. Furcsa, Deni jelenléte általában segít nekem. Megérteni, hogy nem mindenki számító, nagyon nehéz volt. Most is nyitom a számat és szabályosan a nyelvembe kell harapnom, hogy ne kérdezzek rá, mit kell ezért később megcsinálnom. Számomra a szimpla kedvesség olyasmi, amit hosszú ideig nem ismertem. Az én világomban mindennek ára van és ezt mindkét fél tudja. A tündér mellettem... ő más. Tud adni önzetlenül. Aminek általában én még a koncepcióját sem értem.

Nagyon ügyelek rá, hogy csendben legyek. Nem akarom felébreszteni Andyt, meg aztán ha felébred, oda a meglepetés, én meg éppen ezt akarom. Meglepni őt egy kis reggelivel. Ez egyébként nem olyan könnyű művelet. A zabkása még hagyján, az nem túl zajos, de azért sütni már egészen más tészta. Azt már egy kicsit nehezebb hang nélkül megoldani. De azért végül csak sikerül valahogy megbirkózni a feladattal, így landolhat az egész rakás az éjjeliszekrényen, én pedig odabújva hozzá ébresztgetni kezdem. Igyekszem azt is lehetőleg finoman. Hosszú éjszakái vannak, nem akarom máris lesokkolni, főleg, hogy egyébként is pont az volna a terv, hogy legalább kellemesen térjen magához.
-Az bizony. - mosolyodom el, amikor végre megszólal és magamhoz ölelem, ahogy mocorogni kezd. -Meg egy kis zabkása is. - teszem hozzá, hiszen így teljes a kép, de ráér még magához térni és befalni az egészet, ráérünk. Nem is tudom, mikor volt utoljára időm főzőcskézni neki, úgyhogy már igazán ráfért, hogy egyen valami finomat.
-Ma elengedtek hamarabb. Ellenőrzés van. - Időnként megesik az ilyen is, bár hála a jó égnek, mindig mindent rendben találnak. De hát hogyne találnának mindent rendben, mikor ennyire figyelünk mindenre? Mi magunk is szeretjük, akik ott dolgozunk, a vendégek meg főleg.
Megsimítom a fejét, mielőtt felkelne, aztán ha sikerül ülő helyzetbe tornásznia magát, úgy én is egy kissé felemelkedem, hogy odaadhassam neki a tálcát.
-Tudom, hogy szereted, úgyhogy megleptelek. - hunyorítok rá egy kicsit. Szeretem, ha örül, még ha azt időnként egy kicsit furcsán is fejezi ki.
-Nehéz estéd volt? - kérdezem, miközben megtámasztom a fejemet a karommal. Néha egy kicsit úgy érzem, mintha egy rózsaszín lufiban élnék mellette. Talán így is van. Nekem csak a kávéval meg a sütivel kell foglalkoznom. Andy egészen más tészta. Néha csak úgy becsomagolnám és elvinném magammal ebbe a rózsaszín lufiba, hogy őszinte legyek.  

Étel, egy tálcányi étel csak nekem. Csak úgy. Mert Deni haza ért korábban és úgy döntött, meglep vele. Ez is egyike az új élményeknek, amelyeket csak a lakótársam mellett tapasztaltam meg. Voltak kapcsolataim, amik során a partnerem készített reggelit is cserébe egy jó éjszakáért, de soha nem csak úgy, mert ahhoz volt kedve. Annál általában önzőbbek voltunk mindketten. És én sokszor ügyetlenebb is. Valahogy nem az én világom a főzés. Úgy egészében a multitasking nem olyasmi, amit szívesen csinálok és amikor egynél több edényre kell figyelnem, vagy mellette aprítanom valamit, akkor bizony az étel odakozmál sokszor. Meg tudok valamit jól csinálni, de sokkal több időre van szükségem hozzá, mint egy rutinosabb szakácsnak. Semmi olyasmi, hogy felteszek valamit főni és a tíz perc alatt összekeverem a mártást vagy felaprítom a további zöldségeket, húsokat. Annyira nem bánok jól a késsel, sokáig vacakolok a furcsa alakú növények aprításával és persze valahogy sosincs a program végére elég helyem meg tálam. Szóval inkább megnézem mi és hogyan kell, előkészítek mindent tányérokra, majd neki állok összekeverni és főzni. Sőt, még egy időzítőt is használok, hogy ne égjen oda semmi, mert éppen megragadta valami a figyelmemet az ablakon keresztül. Általában egy utcai árus, elvégre ez a művész negyed akar lenni. Oké, nem leszek soha az életben mester szakács, de még nem is gyújtottam fel így semmit. Ez nálam már jó arány. Deninél? Gyenge kezdés, ő képes három fogásos ebédet vagy vacsorát is megalkotni egyedül, szerintem, ha akar. Én igyekeznék segíteni benne, de sokszor csak láb alatt vagyok. Így marad a mosogatás és rend rakás. Meg felírom, mi fogyott el a hűtőből és kell pótolni. Amúgy takarítani tudok, az egy személyes program...
- Ahol megint minden a legnagyobb rendben lesz? - kíváncsiskodom, hiszen Deni nem az a fajta, aki hagyja elszabadulni a dolgokat. És amennyit láttam, az alapján a kollégái is szeretnek pontosak lenni. A kávézó éppen azért virágzik, mert remek termékeket készítenek és mindenki örömmel dolgozik ott. Idilli hely, ha képes vagy fél napokat mosolyogni. Nekem ebből kell óránként egy szünet, vagy valakinek a végén behúzok egyet. Viszont smúzolni az ellenőrrel? Az megy nekem is. Bár a legtöbb annyira nem fogja, nálunk kiakadnak, amikor a raktárkészlet részeként felvillan a szexjátékok kupaca, amelyeket a vendégek kedvéért tartunk. Valahogy ott mind zavarba jön... vagy felizgul. Az utóbbi a ritka...
- Nem, nem mondanám - csak hosszú volt a nap, de egészen átlagos. Sőt, miközben a kolbászt darabolom, végig gondolom a hetemet és rájövök, hogy eddig még nem kaptam semmi olyan felkérést, ami beleillik a hajmeresztő kategóriába nálam. Sem pedig a törvény- vagy üzletpolitika-ellenes vonalba. Ami egészen... kellemes. Így nincs hisztis ügyfél, akinek a kedvére kell tenni valami mással, sem pedig kiakadt dolgozó. - Ez a hét egészen nyugodt volt, de a halloweeni orgia előtt mindig lecsendesednek a kedélyek - akkor úgyis csak az állandó tagok léphetnek be és más a koncepció, mint az alap semmi szexuális érintkezés. Viszont álarcokban és köpenyekben rejtőznek sokan. Ami azt illeti, a szekrényben van az apáca jelmezem és a sima fehér egész arcot takaró álarcom nekem is. - A jelmezek viszont mindig mindenkit felizgatnak, Tavaly a plafont is le kellett utána tisztítani - nem mintha a vezető nem számított volna ilyesmire. Igazából az egész hely speciális, mosható festékkel borított falakkal rendelkezik, szóval elég, ha kerítesz némi takarítószert és egy jó felmosót. A bútorokat lakk vagy bőr fedi és a szőnyeg nem divat. Simán pár óra alatt ki lehet úgy takarítani a helyet, mintha egy orvosi műtő lenne. Mondjuk annak az egész elég szürreális...
- Te már ettél? - kérdezem két falat kolbász között, miközben kiszúrom a tojást is. Ezek szerint teljes reggelit kapok, nekem megfelel. Magamtól valószínűleg kínait rendelnék, mielőtt neki állok... ah, fogalmam sincs, mit akartam ma. Talán edzeni...

Mindig rá tudok csodálkozni Andyre, ahogy meglepődik ilyenkor. Nekem adja magát, hogy ha éppen van időm és lehetőségem, akkor meglepem valamivel. Egy habos kávé, egy reggeli, vagy épp egy ebéd. Ezekben egyébként is jó vagyok, akkor már olyasmire fordítom, ami fontos nekem. És hőt… ő az. Ez ráadásul nem is olyan nagyon túlbonyolított reggeli, mert időből sem volt azért végtelen mennyiségű, meg hát nem is akartam olyat csinálni, ami túl sok zajjal jár.
-Hát gondolom. – pillantok le rá. Azért nem vagyok ostoba, én is tudom, hogy nem valószínű, hogy bármiért megbüntetnek minket. De ezek az ellenőrzések egyszerűen kötelezőek és még így is nagyon stresszesek.
Még nyomok egy puszit a feje búbjára, aztán hagyom felkelni. És inkább tovább is terelem a témát a kávézóról. Nem szeretem ezeket a komor ellenőröket, na. Amikor megjelennek, akkor valahogy még a kis otthonos, kedves kávézónk is mintha kihűlne. Bár lehet, hogy nem pont ezt akartam megkérdezni.
Sose ítéltem el Andyt a munkája miatt, de megszokni sem tudom valahogy. Mondjuk ezen ő se segít sokat. Tudja, mivel hozzon zavarba és ezzel rendszeresen vissza is él. Ezzel szórakoztatja magát.
Így aztán most is megrebben a szemem az orgia szó hallatán. Sose értettem, miért járnak ilyesmire az emberek. Én, mint örök romantikus valahogy nem tudom elképzelni, hogy egy csapatnyi ember testnedveiben úszkáljak egész este. Én inkább az a kettesben vacsorázós ipse vagyok.
-A… plafont? – szaladnak fel a szemöldökeim. A plafon… hogy…? Nem… lehet, hogy ez is olyasmi, amit inkább nem is akarok tudni. Plafon…
-Aha. Ebédeltem. Ettem finom csirkét ott a sarkon. Tudod, ahol adnak hozzá édesburgonyát is. – Szeretem én a sima sült krumplit is, de az édeskrumpli, a nevéből adódóan is, közelebb áll hozzám. Javíthatatlan vagyok ezen a téren.

- Igen, a plafon is úszott a szokásos nedvekben - válaszolok két falat között, miközben az arcát nézem. Valahogy Deni akaratán kívül is mindig arra a legkíváncsibb a részletek közül, amely garantáltan taccsra vágja. Elpirul, bevörösödik, torkot köszörül perceken át és közben próbálja elfogadni, hogy valakit ez izgat, de nem megy neki. Nem véletlenül nem mondtam ki a sárkány dildo szót hangosan, utoljára az ért el hasonló eredményt nála. Meg még van pár ilyen kulcsszó. Néha azért árulom el neki, mert jó móka akkor ugratni. Máskor meg azért, mert ezt még nem hallotta és érdekel, mennyire akasztja ki. Kegyetlen vagyok ilyenkor? Meglehet, de ha kéri, simán elengedem a témát. Ha ásni akarja maga alatt a gödröt, egyszerűen csak tovább kell érdeklődnie. Engem nem zavar az információ megosztás. - ... amik általában előkerülnek: sperma, némi női vizelet, hála a spriccelőknek, esetleg nyál, vér és izzadság - meg egyebek, de azokat nem osztom meg, mert én sem akarom tudni. Van az a kutatás, ami szerint legalább húszféle váladékot tud egy test kibocsátani magából. Nekem elég a feléről tudni és ilyenkor hálás vagyok, amiért azokat nem nekem kell eltakarítani. Viszont az étvágyamat ezek sem tudják elvenni. Már ott tartok, hogy a tojást töröm fel és pucolgatom, mellé pedig a zabkását kóstolom meg. A kolbász csont nélkül eltűnt, finom volt, az egyik kedvenc ételem. Vannak húsok, amiktől tartom a távolságot, de ebben a hentesben bízom. Vagy tíz éve vásárolok nála, nem ver át, nem ér neki annyit egy jó eladás...
- Az mikor is volt? - kíváncsiskodom, mert azt ugyan elhiszem, hogy evett, de szeretek biztosra menni. Mindketten más ízléssel rendelkezünk, ami néhol megegyezik, néhol különbözik a másikétól. Ha kínait kellene rendelnem, neki egyértelműen valami édes-savanyú szószban úszó húst választanék és desszertnek mézes szezámmagos gombócokat, míg magamnak extra csípős mongol marhát vagy csirkét, mellé pedig citromos szeletet. Csupa olyasmit, ami másik íz tartományban éri el a szélsőségeket. A zabkásám is sós, kap némi extra szója szószt és tojás mellé fogyasztom el, amíg ő tuti gyümölcsökkel megtöltve kezdene neki. Jó hír, különbözünk és nem lopjuk el a másik kajáját, még jobb hír, hogy annyi közös van bennünk, nem kell kétszer főzni hozzá. - Jut eszembe, a fahéjas tekercs a pulton a tiéd, megtaláltad? - kíváncsiskodom két falat között, mert most ugrik be, hogy nekem az volt a reggelim és dupláztam. Tudom, hogy szereti az édes dolgokat, a hölgy, akitől vettem, jól csinálja, és ezen az alapon hoztam is neki. Csak éppen nem cetliztem fel. Jó, máskor sem mindig szoktam, általában csak azon hagyok üzenetet, amit nem akarom, hogy megegyen. Papír nélkül részemről bármi szabad préda a hűtőben. Meg lehet enni, fel lehet használni főzéshez vagy bepakolni ebédes dobozba és elvinni...
- Tényleg, neked van programod Halloweenra? - kérdezem, mert eddig nem került szóba a téma. Oké, az utolsó héten egymással ellentétes beosztásunk volt, annyit nem is beszéltünk, de ezt nem árt tisztázni. Én dolgozom, ami nem is kérdés, mindig ez az egyik legnépszerűbb nap, és jó eséllyel utána egyedül érkezem haza, de azért érdekelnek Deni tervei is. Főleg, mert nem akarok semmibe belerondítani neki. Ha gyerekeknek akar cukrot osztani, jó lesz tudni, mit ne egyek meg. Ha felnőtt programot tervez egy nővel, aki fontos is neki, akkor sem árt a tájékoztatás. Legalább nem kérdezem meg az illetőtől, melyik póz jött be neki a legjobban, hogyan védekeztek és mikor volt utoljára nemi betegség szűrésen. Mindegyik munkahelyi ártalom...

Andy mindig tudja, hogy hozzon zavarba… aztán meg jót mulat rajtam… de hát könyörgöm! A plafon? Ettől csak további kérdéseim támadnának, de aztán rájövök arra is, hogy nem akarom tudni inkább. Így aztán csak vörösödve pislogok rá, hogy már megint mibe sikerült ilyen jól belekérdeznem. Főleg akkor, amikor már a női vizeletet sorolja. Vizelet… Nem… Tényleg nem akarom tudni!
-Jó-jó! Elég lesz! – tartom fel a kezemet, nehogy folytassa még itt nekem. Éppen elég lesz nekem ennyi információ. Mindig megbánom, amikor a munkájáról kérdezem. De hát az mindig érdekel, hogy mi van vele. Csak néha bánom kicsit, hogy nem könyvelő lett vagy valami hasonló. Azt csak szimplán nem érteném.
Jobb is, hogy inkább az ebédem érdekli, mert nekem máris kezd kicsit túl sok lenni ezekből a testnedvekből.
-Nem t’om. Úgy két órája. – vonok vállat, mert az órát nem néztem közben azért. De azt nyilván tudom, hogy mikor végeztem. De jobban lekötött, hogy finom a csirke. Ott nagyon jól csinálják, sose tudok rá nemet mondani.
-Tényleg? – felcsillannak a szemeim, aztán egyszerűen Andy nyakába borulok, nem törődve vele, hogy egyébként éppen eszik. Tudom, hogy a címkézetlen kajáit nem félti, de nem szoktam őket megcsócsálni így se. Mindig úgy vagyok vele, hogy mi van, ha kedve támad hozzá, amikor hazajön és nem lesz ott? Szóval a fahéjas csigához se nyúltam, bár nagyon-nagyon szeretem. A nagy lelkesedésben fel is pattanok, hogy behozzam, aztán nagy elánnal majszolni kezdem. Természetesen kitekergetve. Csigát úgy kell enni.
-Még nincs. De biztos sok minden lesz a városban. – Én a többséggel ellentétben annyira nem vagyok halloween-rajongó. Sokkal jobban szeretem a karácsonyt, mert akkor lehet ajándékozni. Meg ajándékot kapni. Meg finomakat enni. Ez a legjobb ünnep a világon! Andynek már meg is vettem az ajándékát. -Te mész valahová? – Igazság szerint szívesen tartanék vele. De ismerve őt, előbb azt szeretném tudni, hogy hova megy, különben még a végén magával cipel valami orgiára és az elég kellemetlen lenne.

És itt is van, a zavar, pirulás és jó adag hitetlenkedés. Ez az a pont, ahol Deni elérte a lelki teljesítőképessége határát, én pedig leállok a részletek megosztásával. Igen, őt is kínzom időnként, amikor bemutatom neki, mennyire más az én testnedvekben tocsogó világom az övétől, a határt viszont soha nem lépem át. Amikor valaki az én világomban azt mondja elég, azt úgy is kell érteni. Akkor ő már nem akar tovább kísérletezni, nem képes elfogadni többet, és aki jó a szakmájában, azt tiszteletben is tartja. Hogy ezen belül mennyiszer és milyen sebességgel megy el belerúgni a határokba? Az már egyéni preferencia mindkét fél megegyezése alapján. Valaki azt kedveli, ha beleszállnak hirtelen, leállnak és amikor nem számít rá, megint megteszik. Másnál minél többször cirógatják, annál jobban élvezi a dolgokat. És pedig? Élvezem, hogy látom rajtuk, mennyire igyekezniük kell, hogy elviseljék, amit eddig kaptak. Talán ez az oka annak is, hogy megkönyörülök Denin, és elárulom neki, a fahéjas csiga nem miattam van a pulton. A cserébe kapott ölelés csak mosolyra késztet, és mire felocsúdok, ő már nincs is a szobában. Jólesően kinyújtom a szárnyaimat, elkezdem meghámozni a főtt tojást a reggelimből, és mielőtt eljutnék az első harapásig, már vissza is ér fülig érő mosollyal, csigát "hámozva". Mintha attól más íze lenne, ha csíkban eszi valaki, mint amikor csak egyenesen beleharap. Oké, szerinte más. Én meg csak rázom a fejem olyankor és még egyet harapok a sajátomba...
- Van egy buli abban a kocsmában a szomszéd utcában, valószínűleg ott kezdek. A klubban csak éjfélkor kell megjelennem - és nem hiszem, hogy a szomszéd gyerekek értékelnék a csokit vagy csalunk játékuk közben, ha egy ribanc apáca jelmezes alak adogatná nekik az édességeket a házalás alatt. Főleg, hogy az említett lény technikailag férfi. Az már más ügy, hogy ezt még a kedves szüleik sem tudják biztosan, annyi alkalommal láttak már engem női ruhában, vagy valami uniszex szerelésben. Na igen, a kispolgári mentalitásuknak nem tesz jót a lényem, az meg még inkább, hogy a legtöbb kicsi érdekesnek tartja a játékot, ami szerint azt veszek fel, amit csak akarok. Nem értem egyébként miért panaszkodnak, talpig latexban még nem jelentem meg a saját lakásomban. És az ablakon közlekedni csak azért, mert van szárnyam, kifejezetten kegyetlen kérés. Milyen szerencse, hogy általában nem én vagyok otthon, amikor ezt tolmácsolhatják. És főleg akkor nem vagyok otthon, amikor lakógyűlés van. Nekem mindegy, mennyire lesz rózsaszín az új lift belseje. - A testvéreid gyerekei nem jelennek meg aznap délután? - ugrik be a kérdés, amit már egy hete fel akartam tenni. Nekem ugyan nincsenek kiskorú rokonaim és a nagykorúakkal sem állok szóba, de a mellettem lévő plüssmaci más ügy. Őt imádják a kicsik, tudja kezelni őket és én nem problémázok, amíg nem nem próbálnak egyet közülük a kezembe adni.

Nem szeretem, amikor Andy ezt csinálja. Mármint, tudom, hogy a munkájával jár, de azt nem szeretem, amikor direkt csinálja. Tudom, hogy élvezi, amikor zavarba jövök, de hát na. Nem vagyok én prűd egyébként, csak hát az ilyen orgiák meg miegymás már az én komfortzónámon kívül esik. Meg hát szerintem az ilyesmi azokra tartozik, akik éppen részt vesznek a dologban. Én például sose kotyogom ki a hálószoba titkaimat. Nem mintha egyébként lennének mostanában, de amikor vannak, akkor sem.
Szóval, jobb is, hogy témát váltunk, mert a Halloweenről egyébként meg majdnem el is feledkeztem. Ez mondjuk vicces annak fényében, hogy a kávézóban már nagyon készülünk rá tematikus sütikkel és italokkal, dekorációval. Egy fahéjas csigával a kezemben ráadásul sokkal könnyebben megy a tervezgetés is. Kell az energia.
-A kocsmába mehetnénk együtt. – jegyzem meg két falat között. A klubba biztos, hogy nem megyek vele. Meg aztán mit csinálnék én ott? Csak ácsorognék, mint egy rakás szerencsétlenség, szóval azt inkább kihagyom. De egy-két sör azért mégis csak jó lenne. Már csak azt nem tudom, hogy mit vegyek fel. Nem akarok megint favágónak öltözni.
-Nem. Pizsamás bulira hivatalosak. – mosolyodom el vidáman. Persze, kicsit azért bánom, hogy idén nem segítek nekik cukorkát gyűjteni, de hát az első pizsamás buli az nagy dolog. -Kicsit fura is lesz. – vallom be aztán, mert hát akármennyire is örülök nekik, azért mégis csak furcsa lesz nélkülük a Halloween. Annyira gyorsan repül az idő. Nemrég még a pólyából cibálták a szakállamat, most meg pizsamás bulikba járkálnak. Holnap meg majd tanúzhatok az eskövőjükön… Miért nőnek ilyen gyorsan?
-Nem tudom, mit vegyek fel. – váltok gyorsan témát, mielőtt nagyon magával ragadna itt a nosztalgia meg a szentimentális érzéseim. Nem mintha Andy nem tudná, hogy velem megesik az ilyen de hát nem azért reggelizünk együtt – pontosabban én inkább uzsonnázom – hogy itt pityeregjek neki a cseperedő unokahúgaimról és öcséimről. Meg aztán… tényleg nem tudom, hogy mit vegyek fel.
 

Nem hittem volna, hogy ilyen helyen kötök ki. Mármint nem a lakásra értem, az teljesen átlagos a fizetésemhez képest, de a lakótársam nem az. Egy hatalmas, ölelni való plüss maci, akivel már az elején közöltem, hogy empátia problémáim vannak és ha ez zavarja, inkább be se cuccoljon. Mégis jött és azóta nem egyszer terelt vissza a helyes ösvényre, amikor elvesztem az érzelmek labirintusában. Arról nem is beszélve, hogy amikor ő ölel meg, nem vár érte semmit. Az utóbbi még mindig feldolgozás alatt álló tény számomra és sokszor arra késztet, hogy a kedvére akarjak tenni. Nem azért, mert ebből előnyöm lesz valamikor, hanem csak úgy. Mert ő is megteszi. És már nem számolom, hányszor. Így nem tudom, ki tartozik kinek és mennyivel. Mondjuk esélyes így is, hogy én neki és sokkal. Sosem voltam jó a viszonzásban, ha nem mondta ki konkrétan valaki, mire vágyik vagy éppen mit szeretne. Egy-két édességből vagy a kedvenc ételéből időnként hozni, az megy; karácsonyi ajándékot kitalálni? Lőjenek le, évek óta csak udvariasságból ajándékozom és mindenki egy jobb üveg alkoholt kap. Idén se nagyon számítok másra, a másik amiben jó vagyok, az a szexjátékok és Deninél senki nem garantálja, hogy nem a család előtt nyitja ki a csomagot. A legtöbb egyéb "haveromnak" meg megvan a saját készlete és kényes rá, mit enged közéjük. Most sajnálom, hogy a legtöbb felnőtt bolt erre felé nem készít karácsonyi ajándék utalványokat...
- Oké, de szólok, hogy a vallás az évi téma a klubban, és én nem fogom vissza magamat - ami annyit jelent, a szokásos nerc harisnya és magas sarkú cipő mellé, amit nőcis kedvemben húzok fel, még a mű cicik is elő kerülnek. Nem gyakran viselem őket, de van egy pár, amikor jobban nőies akarok lenni, mint férfias. Egyébként a legtöbb ruhám inkább feneket emel ki, nem dudákat, szóval sok simán leplezi a vonalaimat. Igen, régebben voltak partnereim, akik jobban kedvelték, ha a nyilvánosság előtt nem tűntem férfinak és bár most már csak a saját örömömre csinálom, a késztetés megmaradt. Nem véletlenül van egy figyelmeztetés a szobám ajtaján, hogy csak saját felelősségre lépjen be bárki is. Nem szexbarlang, de itt át lehet esni érdekes cuccokban reggel, ha nem egyedül töltöttem az éjszakát, hajnalt.
- Szerzetes csuha? - fordulok felé kíváncsian, mert ugyan én első sorban viccnek szánom a javaslatot, de azért van bennem a kisördög, ami azt dörmögi, beszéljem rá. Egyik oldalról azért, mert ennek a tartozékait nem nehéz tényleg beszerezni, elég egy kaki barna köpeny, egy zsinór meg egy rózsafüzér kereszttel, másik oldalról pedig számomra vicces jelentése van. Minden évben a klubban van egy kód, akik nem akarnak fizikailag részt venni a programban, csak nézni szeretnék, azok egyen öltözéket viselnek. Ha akarják, levehetik és engedéllyel csatlakozhatnak a szórakozók közé, de alapvetően amíg rajtuk van, mindenki tiszteletben tartja a kérésüket a zavartalanságról. Idén pedig nem más lett erre megszavazva, mint az uncsi barna csuha. Hogy szemét vagyok, amiért tudtán kívül Denit is megpróbálom bevonni? Meglehet, de hülye sem vagyok, nem a szabad a pálya Buddha köpenyt ajánlottam számára. És ki mondta, hogy be fog esni a klubba? Ennyire sosem tudnám leitatni, magától meg? Még a kevésbé kegyetlen meséimtől is elpirul. Őszintén, a legtöbb, amit ebből a buliból elvárnék egy közös selfie, amit elpakolhatok a személyes emlékek közé.
- Egek, ez finom volt. Melletted el fogom felejteni azt a keveset is, amit tudok a főzésről - és ez nem túlzás, a konyhában még jobb napjaimon is lassú és átlagos vagyok. Senki nem tanított főzni és magam a youtube oktató videók korszaka előtt elég ügyetlen voltam benne. Egy tanfolyam, egy csomó haladás a digitális világban fel tudott hozni túlélhető szintre, de hogy nem a hasán keresztül hódítok meg bárkit is, az egészen biztos. Deni hozzám képest egy öt csillagos séf, akinek kérdés nélkül eszek bele a legfurább színű és illatú kreálmányába is. Általában még az is meglepően jó, ami gyanús állagú vagy színű. Persze, ez itt New York és tele van éttermekkel, mi nem fura itt? A múlt hónapban egy olyan desszertet kaptam, ami alakra egy penészes mosogató szivacs volt. Ízre meg egy huzatos sajttorta...