Hogy én mennyire gyűlölöm a természetfelettit! Ismét ráébredek, ahogy itt állok egy vérfarkas mögött, aki vicsorogva próbál védelmezni másik öt vérfarkastól. Mennyire képtelen szituációba sikerült belecsöppennem? Ha nem lennék a részese, valószínűleg el sem hinném. Sikítani és sírni tudnék, felváltva, hol egyiket, aztán a másikat, hogy a végén valami hisztérikus rikácsolásba csapjon át a dolog. De ezt majd később. Most az életem a tét, úgyhogy muszáj összeszednem magam, bármennyire is igyekszik úrrá lenni rajtam a pánik. Ezúttal nekem kell erősebbnek lennem.
Begörbülnek a lábujjaim a bakancsban, mintha próbálnám a földbe vájni őket, ezáltal megkapaszkodni, stabilabb állást találni. Rettegek. Meg sem próbálom titkolni, nem is tudnám, ha már itt tartunk, bármennyire is akarnám.
Halkan felsikkantok, amikor Sky nekiesik az egyiknek. Vagy az idegen esik neki? Franc se tudja, de rohadt félelmetes látványt nyújtanak, ahogy tépni próbálják egymást. Csak állok és bámulok, miközben a páni félelem munkálkodik bennem. Későn veszem észre, hogy az egyik farkas felém lódult, így már csak védekezni tudok, ösztönös a reakció, amivel hirtelen kapom magasabbra a kuka fedelét, leguggolva a pajzsom mögött, torkomból riadt sikoltás törik fel. A farkas nekipattan a fémnek, hatalmasat dörren az anyag - vagy csak én hallom fülsiketítőnek? Megbillenek, elveszítem az egyensúlyom, de igyekszem minél hamarabb talpra pattanni, hogy aztán a késsel kezdjek el hadonászni a farkas felé. Basszus, a konyhában is előbb vágom el a tulajdon kezem, mint az aprítani valót - nem véletlenül nem is szoktam főzni -, hogy fogok én most ezzel boldogulni?
Valami meleget érzek a kezemen, de nem tudnám eldönteni, hogy a saját vérem-e, vagy sikerült megsebesítenem a rám támadó vérfarkast. Nem számít, nem adom fel, újra szúrok, vágok, ahol csak érem azt a bestiát. Félek, de a dühöm egyre erősebb és erősebb. Nem hiszem el, átkozott természetfeletti szörnyetegek!

Nem számítottam arra, hogy ilyen fordulatot vesz az estém.
Kezdve azzal, hogy mindig nyomon követem a telihold állását, mindig figyelek erre Sonja és Elijah miatt, mert egy dolog, hogy vérfarkas vagyok és alapvetően kordában tudom tartani magam, de ezek az éjszakák mindig borzalmasak szoktak lenni. Egy hónapban egyszer levedlem emberi mivoltomat, s bár tiniként jókat szórakoztam, de az évek múltával ez megváltozott. Lett családom, akikre kötelességem vigyázni, akiket szeretek, és nem akarom őket ilyen blődségek miatt elveszíteni. Elijah apám helyett is apám, egy falkavezér, Sonja… Sonja pedig a kishugom, akire vigyáznom kell!
A gondolataim összekuszálódnak, rövid idő alatt megannyi érzelem és emlék suhán keresztül rajtam, végül négykézláb huppanok a földön, hogy kezdetét vegye az éjszakai tánc a természetfeletti lények között.
Nem foglalkozom Siával, ez egyszerre tudatos is meg nem is. Ha csak rá koncentrálnék, még nehezebb lenne kordában tartani a fenevadat, ami a láncait tépi és szaggatja bennem, de az adrenalin és ez a másik öt segít elterelni róla a figyelmemet. egymásnak esünk, éles fogaink hangosan csattognak, puffanás, vonyítás, morgás és acsargás hangja szeli ketté az éjszakát, mikor meghallom a női sikolyt, s vele együtt orromba kúszik a friss vér szaga, de ez nem a lányé! Nem hasonlít rá, ez a másik farkas!
Nem tudok beszélni, csak ez pillantást vetek rá, mi történt, de látom, hogy védekezik, ezaz, jó kislány! Ezüsttel bevont kés az, ebből nem fog olyan könnyen kimászni a kis rohadék; de nincs több időm arra, hogy vele foglalkozzak. Az előttem elfekvő farkas lassan kileheli a lelkét, miután a torkát téptem ki. Vére vörös foltot hagy a betonon, ahogy megcsillan rajta a hold fénye.

Ahogy Siának sikerül megszúrnia a farkast az felnyüszítve hörögve ksuhad a földre. Az ezüst égeti a sebét, nem fog begyógyulni. A másik farkast Skyler ölte meg, abból is elszáll az élet. Az öt farkasból már csak három köröz körülöttük.
Az éjszakát vérfagyasztó vonyítás tölti be. Ez az alfa. A vezérük. Sky is érzi az alfa erejét, mintha az ösztönei neki is azt súgnák hogy támadjon a lányra. Hogy menjen és vigye el az alfának a fiatal emberlányt aki a segítségét kérte. A sötétből egy aranysárga, világító szempár bontakozik ki lassan. Az alfa közelebb sétál, termetre jóval nagyobb mint Skyler, sötétszürke bundáját régi sebek tarkítják, az egiyk füle meg van tépázva. Vicsorogva néz a fiatal farkasra, próbálja rákéyszeríteni az akaratát.
A Sia álltal megszúrt farkas elernyed, az is elpusztul. A másik három morogva közelít a lányhoz. Az alfa Skylerhez közelít lassú léptekkel.

Örülnöm kéne, ahogyan a nekem rontó farkas felnyüszít és lekushad a földre? Minden bizonnyal igen, mert ez azt jelenti, hogy a kezemen lévő vér nem az enyém, hanem az övé. Fájdalmasan nyüszít, ha nem utálnám zsigerből a természetfelettit, akkor még az is lehet, hogy megszánnám. De így.. Így csak nézem néhány pillanatig és az kattog a fejemben, hogy mégis mi a fenét tettem? Örülnöm kellene neki, büszkének lenni, hogy én csináltam, de bármennyire is nem vagyok rajongója a vérfarkasoknak, mégiscsak egy élet volt, amit én vettem el. Megrökönyödve meredek a késre a kezemben és ha nem bontakozna ki a szemeim előtt egy sokkal rémisztőbb jelenet, bizonyára el is dobnám a fegyvert.
Az viszont, hogy az alfa Skye-t veszi kezelésbe, a másik három viszont felém tart, egyértelművé teszi, hogy szükségem lesz még a késre. Már nem félek, hanem egyenesen rettegek, érzem, ahogyan könnycseppek buknak ki a szememből és már ezért is mérges vagyok, mert ez nagyon nem az a szituáció, ahol ilyen elgyengülés megengedett. A kést tartó kezemet emelem, az alkarommal törlöm le gyorsan a könnyeket, némi vért is kenve így az arcomra.
- Skye... Hogy foglak így meghívni bármire is? - suttogom magam elé, mintha magam sem tudnám, mi a jobb módszer. Hagyni, hogy maga vívja meg a háborúját az alfa ellen, vagy próbálni észhez téríteni és segíteni neki legalább így, hogy ellen tudjon állni. Ha elveszti a kontrollt, akkor én innen tuti nem távozom élve. Bár így sem túl fényesek a kilátásaim, mit csináljak három farkassal?!
Helyezkedem, próbálok úgy mozogni, hogy ne középen legyek, hanem a hármas valamelyik oldalához közelebb. Egyik kezemben a kukafedő szolgál még mindig pajzsként, a másikban a kés. Ha elég közel érnek, én biz'Isten támadok, lendítem a kést, de hárommal szemben nem sok esélyem van.. Amíg az egyik a kukafedőnek pattan, addig van esélyem a másik felé szúrni, de érzem, ahogyan az egyik pofája satuként szorul a bokám köré. Fájdalmasan sikítok fel, a földre ülök, de nem teketóriázok, abban a pillanatban igyekszem a kést a harapós szemei közé döfni. Így viszont teljesen szabadon hagyom az egyik oldalamat. Nem vagyok harcos, nem tudom olyan gyorsan visszarántani a késemet, mint ahogyan a másik két farkas újra megindul felém.

Nem törődöm Siával, de érzékelem, hogy sikerrel járt. Az a kés mindig mindenhova velem jön, nem véletlenül, s bár engem is ugyanúgy megsebezne, azért mégis csak praktikus, hogy magamnál tartom, mióta az eszemet tudom.
Azonban farkas alakban nem agyalok ilyeneken, az ösztöneim dolgoznak helyettem, a farkas kileheli lelkét előttem, akinek a torkát téptem ki, ekkor hallom meg a vonyítást, amitől megrázkódom. Mintha egy belső hang súgna, hogy csináljam azt, amit mond, vigyem el neki az emberlányt, akit most védek, mialatt a sötétségből kibontakozik egy nálam nagyobb, sárga szemű farkas. Nem ismerős, de a szagától is rosszul vagyok, ösztönösen feszülök be, nekem ez nem alfa, ő nem az én alfám! Vicsorogva nézek vissza rá, kék szemeim ugyanúgy világítanak az éjszakában, mint az ő sárgái.
A tudatom szinte ketté akar hasadni, mert csak egy alfát ismerek el, és az nem ez az alfa, miközben az ereje a bőrömön táncol, próbálja végigvinni rajtam az akaratát. Nem kevés ellenállásomba kerül, hogy lerázzam magamról minduntalan azt a kis belső hangot, hogy hallgassak rá, mert tudja, mit akar.
Fél füllel hallom csak meg Sia szavait, ami visszaráz a valóságba, segít felülkerekedni az ösztöneim egy részén, nekem ez nem alfa, nem vagyok a falkája tagja, ő csak egy senki a szememben, nekem Elijah az alfa!
Mielőtt többet tudnék végiggondolni, vagy ő tudna megállítani, úgy rugaszkodom el és fordítok hátat, hogy elkapjam azt, aki Siára támadt. A lendület elsodorja a lányról a farkast velem együtt, nem vagyok hajlandó az alfára hallgatni, nekem ő egy senki! Ösztönös minden cselekedetem, mégis van benne egy tudatos én, ami segít, hogy kordában tartsam a begyűrűző gondolatokat, hogy vigyem el neki az emberlányt és akkor minden rendben lesz. Fogalmam sincs, hogy jövünk ki ebből, de nem hagyok szabad teret a többieknek. Ha az alfával nem is bírok el, a többit majd megoldom valahogy, így tör fel belőlem az a vonyítás, ami bár nem egy alfáé, de a nálam gyengébbeket egy időre meg tudom fékezni vele, hogy aztán ismét a lány elé kerüljek, falat biztosítva a többiekkel szemben.

A maradék három életben aradt farkas a vonyítást halva megtorpan. Borzolódó szőrrel néznek hol Skyra hol az alfájukra és nem tudják merre mozduljanak. Nem tudták ki jönne ki nyertesen az összecsapásból hogyha az alfa Skynak esne és egyenlőre nagyon úgy néz ki hogy neki fog.
Az alfa lassú léptekkel indul el a lny felé, mit sem törődve az ezüst késsel Sia kezében. A szemeit le sem veszi Skyról a melléből halk, földremetető morgás tör elő.
Próbálja megfélelmíteni a fiatal farkast ha már elnyomni nem tudta. A másik három összepillant és szélnek erednek. Bárki is nyerne az összecsapásból, ők vesztesen jönnének ki belőle, mint a másik kettő elhullott farkas.
Hárman amradnak a sikátorban. A két farkas és az emberlány, a legveszélyesebb fegyverrel amit csak találhatott. Sia szinte már érzi az aranyszemű farkas lélegzetét ahogy közelít felé.

Csak egy újabb sikításra futja, ahogyan Skye lesodorja rólam az egyik támadómat, mielőtt sikerülne a szeme közé döfnöm a kést. Annyi baj legyen, legalább ez a része nem fog éjszaka álmaimban kísérteni. Éppen elég a másik kettő, próbálok talpra kászálódni, habár a bokám rettenetesen fáj, ahol az előbb az egyik belém mart, akit Skye sodort le rólam. A morgás meg csak erősödik és már pusztán ettől a borzasztó hangtól feláll a szőr a tarkómon. A vonyítástól nem kevésbé, de ez most Skye-ból jön és valamiért pozitívabban hat, nem tudnám megmondani, miért.
Amikor a három farkas szélnek ered, felnevetek. Sőt, kacagok, kicsit mondjuk hisztérikus kirohanásra hajaz a dolog.
- Nesze neked hűség! - bukik ki belőlem, hiszen milyen alfa lehet az olyan, akinek az alattvalói ennyitől elmenekülnek? Persze amilyen hirtelen jött az érzés, olyan könnyen tova is száll, nem sokáig van időm vidulni, mert az alfa felém lépdel. Ösztönösen lépnék hátrébb, de a bokám kínzó sajgással adja a tudtomra, hogy jobb lenne nem annyira ficánkolni.
Talán csak én képzelem, de az aranyszemű farkas olyan erősen fújtat, hogy már a bőrömön érzem. Megborzongok tőle, érzem, ahogyan a libabőr végigfut a karjaimon. Észre sem vettem eddig, hogy a kukafedőt elhagytam, így az egyik kezem szabad. talán rosszabb lesz, fene tudja, de a mellettem álló Skye bundájába túrom az ujjaimat, rámarkolva a szőrére a háta tájékán, mintha csak szavak nélkül üzenném neki, hogy bármi lesz, nem hagyom magam és ki fogunk keveredni ebből a szar helyzetből.
- Na mire vársz? - szűröm a fogaim között az alfának, megszorítva az ujjaim között a kés markolatát. Félek, persze, de a dühöm jelen pillanatban sokkal nagyobb, hogy ilyesmi szavakat legyek képes odavágni egy vérfarkasnak. Egy kifejezetten félelmetes vérfarkasnak, ha már itt tartunk.
És ha felém ront, hát szúrok, éppen úgy, ahogyan az első farkassal tettem, akinek a teteme alig néhány méterre fekszik tőlünk. Ha kell a bőröm, küzdj meg érte, te szörnyeteg, nem fogom könnyen adni!

A lendületem lesodorja a farkast Siáról, s vele együtt most a lány mellé kerülök, hogy felszakadjon belőlem a vonyítás, ami nem egy alfáé, de ez a rohadék nem az én alfám, nekem ő senkim. Fejem a talajhoz közelít, ahogy vicsorogva meredek az aranyszeműre, érzem, hogy Sia megsérült, majd ahogy apró kezével fekete bundámra fog rá a hátamon. Enyhén nekidőlök a lánynak, hogy meg tudjon támaszkodni bennem, miközben tapodtat sem mozdulok.
Valóban, ott van bennem a félsz, ott van az az érzés, hogy mi fog történni, mi történhet, de nem az a fajta vagyok, aki egykönnyen feladná vagy megfutamodna. Nem véletlenül vagyok apám jobbkeze, nem véletlen ő az én alfám, ő az, akire hallgatok, akire felnézek, akire támaszkodhatok, s ez rá is igaz. Mi család vagyunk, amibe egy ilyen jött-ment senki nem tud belerondítani.
Mellkasomból mélyről jövő, remegtető morgás tör fel, nem hunyászkodom meg egy ilyennel szemben, s Siával az oldalamon már nem félek. Ez az apró lány segít abban, hogy ne felejtsem el emberi mivoltomat, s ezáltal ne futamodjak meg, hanem álljak ellent. Nem mozdulok egy tapodtat sem, de testem ugrásra készen megfeszül, hogyha kell, azonnal nekirontsak ennek a rohadéknak. Fogaimmal csattogok olykor felé, hogy kivillantsam, nem félek tőle, morgásom egyre erősebb és mélyebb lesz; miközben Siát óvom magam mellett. Nem tudhatom, mit hoz a pillanat, de egyben biztos vagyok, ha kell, nekiugrok az alfának és megölöm, történjék bármi.

A z ellenséges alfa egyre csak közelít Sia felé, nem akarja futni hagyni prédáját. Nem gondolja, hogy Sky veszélyt jelenthetne rá, annyira nagyra tartja magát, mint alfa. Talán egy kicsit el is bízta magát, hiszen falkája tagjai nem mozdulnak, nem szólnak bele abba, hogy mit tesz. Ez a harc most csak az övé.
Ahogy megindul, majd ugrik a fiatal farkas felé, teljesen biztos benne, hogy máris győzött. A torkának támad, ám rosszul mérte fel ellenfelét, hiszen Sky könnyedén kivédi a támadását, és lelöki magáról. Az adrenalin és az élni akarás sokkal erősebben dolgoznak benne, mint hogy hagyja, hogy fölé kerekedjenek. A sárgán villogó szemű farkas a földre esik, de abban a pillanatban fel is tápászkodik, hogy újabb támadást intézzen, igyekszik kifárasztani ellenfelét, hogy könnyebben fölé kerekedhessen. Szinte már meg is feledkezett az ember lányról, vesztére.
Ahogy a két farkas egymással dulakodik, Sia valahogy mindig Sky háta mögött tud maradni, védve a támadótól, bár kicsit aggódik, hogy a másik három esetleg neki támad. Ahogy helyezkedik, mégis megtalálja a megfelelő alkalmat, hogy előre szegezze a kezében szorongatott ezüst kést. Ahogy az alfa támad, már nem éri el Skyt, a szeme közé szúródik a fegyver, a markolatáig. Hangosan felnyüszít, majd élettelenül esik össze a két fiatal lábai előtt. A falkája pedig szinte azonnal fület-farkat behúzva iszkol el. Számukra sem kecsegtet túl sok jóval a jövő, alfa nélkül.
Sky és Sia viszont immár megnyugodhatnak, kalandosan alakult Halloween estéjük véget ért, és talán még egy kis szórakozás is bele fér hajnal előtt.

Félek. Remegnek a lábaim. Remeg a kezem. A kést szorító tenyerem annyira izzad, hogy félek, bármelyik pillanatban kicsúszhat az ujjaim közül a penge. Mégis, ahogyan Skye bundájára markolok, ahogy érzem, enyhén nekem dől, így rá tudok támaszkodni, ahogyan nem mozdul mellőlem, egy pillanatra felüti bennem a fejét a remény. Hogy talán nem pusztulok itt, hogy képesek leszünk Skye-al legyőzni az ellenfeleket. De talán sokkal többet nyom az a latba, hogy ez az idegen srác, akiről semmit sem tudok, aki nem ismer, akinek talán csak egy kis fruska vagyok, aki belé botlott az utcai forgatagban, most mégis itt áll mellettem és küzd azért, hogy mindketten életben maradjunk. Pedig széttehette volna a kezét és odalökhetett volna az alfának, hogy mentse a bőrét.
És minduntalan, amikor az alfa nekilendül, úgy helyezkedik, hogy mögötte legyek. Kicsit azért dühös vagyok, annak ellenére, hogyha majd kiürül belőlem az adrenalin, hálás leszek neki, hiszen miért nem hagyja, hogy segítsek? Miért nyeli be ő az összes karmolást és harapást? Próbálok kilépni mögüle, de két összegabalyodó farkas esetében nem olyan egyszerű jól irányítani egy szúrást, mert féle, hogy rossz farkast bökök meg.
Aztán egy óvatlan pillanatban, amikor Skye talán levegőért kap és újabb adag energiát igyekszik a végtagjaiba pumpálni, kilépek, hogy egyenest a felénk ugró farkas szeme közé döfjem a tőrt. Érzem, ahogyan a markolat a koponyájának ütközik és egészen meglep, hogy milyen könnyedén siklott a penge, áttörve csontot, mindent. Egy pillanatra elhűlök, még a szám is tátva marad, mert bármennyire is készültem föl néhány pillanattal ezelőtt arra, hogy támadjak, arra nem számítottam, hogy nekem sikerül bevinnem a végső döfést. Így amikor holtan esik össze a lábaink előtt a farkas, ahogyan a szeme üvegessé válik, ahogyan nem mozdul többet, ismét megijedek. Úgy meredek a kezemre és rajta a vérre, mintha valami fertőző dolog volna. Hátrébb lépek, vagyis lépnék, ha a megcsócsált lábam nem tiltakozna a mozdulat ellen. Hacsak Skye nem áll éppen mögöttem, akkor egyensúlyom elvesztve huppanok a földre.
- Vége? - nyögöm a másik felé, mint aki még mindig képtelen elhinni mindazt, ami az előző néhány percben történt, mintha ez még mindig nem a valóság volna, csak egy rossz rémálom.
Nyertünk.