Szokásomhoz híven nagy mosollyal lépek be a kávézó ajtaján, ahogy megérkezem a műszakomra. Na, nem csak azért, mert egy buzgó mócsing vagyok – az vagyok – de azért is, mert úgy gondolom, hogy a vendégeknek és a kollégáknak is mindig jár a mosoly. Utóbbiaknak különösen, mert hiába szereti valaki azt, amit csinál 8-10 órákat állni a pultban nagyon fárasztó tud lenni. Elrontott rendelések, a rengeteg számolás, bunkó vevők. Mindegyikből jut bőven egy napra, ha akarjuk, ha nem. Én ezzel járulok hozzá a munkájukhoz, hogy igyekszem egy kicsi jókedvet vinni nekik. Nekem úgyis szinte mindig jó a kedvem.
Bunkó vevőkből egyébként nekem is kijut bőven. Minden napra akad legalább egy maradi tag, akinek nem sikerült tolerálnia, hogy egy szakállas, tetovált fazon szolgálja ki, pedig mindig a legnagyobb szívvel készítem el a rendelésüket. Nem adom le a minőséget csak azért, mert valaki csőlátású és nem tud viselkedni.
Kényelmes tempóban sétálok hátra, hogy átöltözzek. Ez egyébként sem tart sokáig. Csak a pólómat veszem át és felkapok magamra egy kötényt, aztán irány a pult. Felkapom az összekészített tálcát. És ma szerencsés napom is van, mert akikhez viszem, törzsvendégek, akik örülnek, hogy látnak. Igaz, a hölgy, aki már a 80-at súrolja mindig megkérdezi, mikor nősülök már meg, elvégre olyan jóképű fiúcska vagyok. Egyszer még az arcomat is megcibálta, annak nem örültem annyira. Most z szerencsére kimarad, én pedig vissza is térek a helyemre, ahol már vár a következő delikvens, egy vicces arcú, barna hajú figura.
Ha leadja a rendelést, már készítem is elő a bögrét, miközben újra rá pillantok.
-Egy süteményt? Nagyon finom, most készültek. - Igaz, nem én sütöttem, de érzem az illatából, meg aztán dől a meleg a kis üvegpolcról. Valószínűleg pont azelőtt lettek kipakolva, hogy megérkeztem. Meg aztán tényleg finomak és ő pont úgy néz ki, mint aki szereti a sütit.  

- Ahhhh – megadóan ejte le a fejem a füdőszoba tükre előtt. Semmi kedvem nincs most a göndörséggel vacakolni, hogy kivasaljam. - Jó leszel így is, hogy egyenesednél ki... nem, nem te – zavarában meghajol az inas, mert hát ugye az merőben milyen egy szokatlan dolog, fürdés után pucéran álldogálni a tükör előtt. Igaz, onnan vagy másfél órája másztam ki...
Apámtól már jó ideje elköltöztem, óppárrrdóóón a méltóságós főügyész, aki helyettes úrtól, de néha kedvem szottyan birtokba venni a fürdőszobáját. Csak az övét! Az ágyát nem, bár szerintem az van olyan szűz, mint a frissen hullott hó. Magam köré tekerem az egyik törüközőt, aztán inkább letében és a hajamra csavarom, úgy megyek végig a folyosón. Ki a szöszt zavar, hogy meglátnak-e? Nem láttak még meztelen vámpírt? Hát hullát?
Rágyújtok egy cigire, miután kinyitottam az ablakot, aztán inkább kipöccintem  egy slukk után. Vagyis igen, mindent összevetve, halálra unom magam, megint.
Bőrkabátot kapok fel a semmi fölé, meg egy farmert és egy bakancsot a lábamra tuszkolok, aztán kidobom magam az utcára. Valami csak akad, ami lefoglal. S no lám, meg is történik. Az egyik saroknál elém vágódik egy nagyon is formás fenék és egy nagyon is ennivaló haj, járással együtt. Meglátva, merre is kanyarodik tovább, úgy döntök, betérek.  Nekem ugyan se kávé se süti nem szükséges, hogy életben, azaz halálban maradjak, szemből is látni akarom és hát egy issteni kávé az mindig jól jön. Talán még sütit is tömök magamba.
Ledobom magam az egyik asztalhoz, pechemre egy nyanya ül majdnem szemben velem, és már harmadjára integet nekem csábosan, mire a harmadiknál rákacsintok. Hogy ebbe még mindig mennyi élet szorul! Ohó, megérkezett a hátsóm! Mire a pulthoz érne, akárki is volt előttem, ha volt, a pulthoz vágódom, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne. De tahó nem vagyok, szimplán átvetem a karom az előttem lévő vállán, mintha haverok lennénk.
- Meghívlak jó, haver? - a szemeibe tekintek, szuggerálva, higgye el, hogy találkoztunk.
- Ó, micsoda sértés, hogy már meg sem ismersz.. - pólócsekk, karkötőcsekk. Ó, anyám, ez is jógázik! - Nyáron együtt voltunk jógatáborban, hát ne mondd, hogy nem emlékszel rám! - adom a megbántottat. Porrá omlott terve lenne abban a pillanatban, ahogy előadnám a napüdvözlést.
A barátnőjét várja, ó ez.... még jobb! Le is rázhatom magamról egyből, fizetés után.
- Ó, igen, hát csak összejöttetek? - ja, nem. Az nem az a bombázó... aki fogalmam sincs, ki. Sem a volt, sem a mostani. Sebaj, legalább elhúz fizetés után.
- Nnna, hát akkor mindent bele. Egy... neked mi is? - Mutatok az álhaverra. - Egy presszó meg egy hosszúkávé, külön meleg tejjel és mézetek van? Vegyes virág? Süti? Hát hogyne! Neked, milyen lesz? - elölről is van olyan menő, mint hátulról, mint jól gondoltam, itt dolgozik.  
- Én egy narancsos akármilyet kérek inkább – s máris lendítem a hátsó zsebből a kártyámat, majd a terminálhoz érintem. Szerencsére nem a lejártat hoztam, jó szokásom.
- Ó, a frrancbaaaa – pillantok az asztalom felé. - Ki tudnád hozni majd? Kinéztem magamnak a helyet – és már ott sem vagyok, csak útközben, integetve mondom. - Nagyonnagyonkössziii!
Hogy otthagytam a jó barátot, aki éppen randira készül? Majd pont én rondítok bele ilyen romcsi dologba...

Még a kötényemmel szöszölök, amikor már látom, hogy ömlenek a további vendégek is. De hát ilyen ez a csúcsidőszak. Csak azt nem értem igazán, hogy miért pont a legforgalmasabb időpontban van váltás. Sokkal nyugodtabb lenne a dolog olyankor, amikor előre láthatóan nem fognak rohamozni az az emberek és hát nekünk is kényelmesebb lenne. A káosz kellős közepén kiigazodni úgy, hogy ezt a vendég se érezze meg nem könnyű feladat. De azért mi mindig megvalósítjuk a lehetetlent.
Még épp hogy csak a pulthoz érek, amikor már fut is a rendelés... két fura figurától. Persze, én mondom, hogy fura figura. Lehet, hogy nem kellene. Meg aztán nem is az én dolgom. De hát lehet, hogy csak ismerkedni akar vele a fiú. Én se vagyok jó ismerkedésben, nekem még ehhez se lenne annyira bátorságom.
-Gratulálok! - mosolyodom el, amint elhangzik a bűvös „nahát összejöttetek”. Egyre kevésbé értem, hogy mit művelnek ezek ketten. Közben gondosan felírom a rendelést és a gépbe is beütöm. Hát ez tényleg indokolja a sütikét, még jó, hogy ajánlom nekik. Még én is éhes leszek az illatuktól, mert én persze a polc nyitott oldaláról szagolgathatom őket.
Sokan idővel megszokják, de én mindig megéhezem tőle. De lehet, ez csak azért van, mert én azt is tudom, hogy milyen az ízük és nagyon szeretem őket.
Már tenném is eléjük a pulton a süteményeket, amikor már el is viharzik a fiúcska. Épp csak egy tétova „persze”-re futja tőlem. A fejemet vakarva nézek utána, a szavaimat pedig így jobb híján az ott maradt barátjának intézem.
-Máris készítjük a rendeléseteket.
Még jobban vakarom a fejemet, amikor a másik srác végül nem is az előző elé ül le. Néhány pillanatig meglepetten ugrál közöttük a tekintetem, de aztán felocsúdok, odaadom Audrey-nak a papírt a rendeléssel és már veszem is fel a következőt, amíg elkészül az övék.
Ahogy lefő a két kávé, jobb híján két tálcára rendezem és az egyiket elviszem a srácnak és a barátnőjének, aztán célba veszem a nagylelkű barátot is.
-Hoppon maradtál? - kérdezem mosolyodva, ahogy leteszem elé az asztalra a sütijét és a kávéját. Nem egy hétköznapi figura, az már biztos.  

- Ugye? Ugyee?? Yeeyyy! - ütöm össze a két tenyerem a boldogságtól. Dunsztom sincs, kivel jött össze, és hogy egyáltalán hogy hívják. Istenem, a pultos haja! Hogy lehet valakinek így is meg úgy is... istenni?!
Ehhez meg jár a süti, meg kell ünnepelniük! S addig is, halál nyugiban leshetem, aki a pult túloldalán áll...
Mit sem törődök azzal, hogy teljesen tökkelütötten néz a pultosra zavarában a srác. A hátsóját naná, hogy megsimítottam, miközben elnyargaltam! Jól fog járni a leendő, akár egyéjszakás alkalmija is. Izmos farral bír, menni fog oda a szufla kéremszépen!
Úgy ülök le az asztalhoz, mint aki már régóta ott ül, úgy integeteg kedvesen azoknak, akik célba vették az asztalt, aztán meg a könyökömre támaszkodva nézem a pultos fiút. Ahhhh...
Kiszúrok egy tekintetet, aki úgy néz, hogy menten keresztbe döf. Á, tuti a másik fél! Lelkesen integetek neki, s egy hajrá jelet dobok felé. Hibbantnak néz, de éppen leül hozzá a közös emberkénk és máris csak rajta függ.
Ahhhh, a szereleeem, a szerelemmm....
Tekintetem visszavándorol rá, ahogy kilép a pult mögül a tálcával. Mennyire élvezi, amit csinál! Mennyire kevesen élnek így... hasonszőrű kiszúrja a hasonszőrűt, s rajta látni, hogy amivel foglalkozik, azt szereti mesterien csinálni. Csakúgy, mint én. Bár egyesek szerint a semmit művelem mesterien, háhááá!
Továbbra is könyöklve nézegetem, ahogy közeledik felém.
- Ó, hát tudod hogy van ez. A nagy szerelem! Olyankor a barátság is arrébb szorul – elveszem a kezem az asztalról, hogy oda tudja tenni közelebb a tálcát elém.
- Kedves vagy, köszi. Bár kár, hogy nem sokáig lesznek együtt. Figyi csak a másikat, hogy ül... - az pedig semmi intimitás felé, vagy csak úgy a másik feléfordulás és figyelés.
- Kár... már terveztem volna a nászutat nekik – biggyesztem le ajkaim. - Neked melyeik a kedvenced? - váltok hirtelen témát. Le van ejtve a két jómadár, mikor itt van őőőő! - Süti. Tudnál olyat nekem hozni belőle? - a kártyám veszem ki bízom benne, hogy nem fog visszaélni vele. Közben nagyon szépen mosolygok rá. Tudok angyal lenni. Ja, nem. De mosolyogni az megy!

Nem mondanám, hogy teljesen értem, hogy mi is történik itt előttem. Meglehetősen zavartnak tűnik a beszélgetésük, ráncolom is a homlokomat, de nem szólok. Végül is nem azért fizetnek. Legfeljebb akkor, ha esetleg a másik vendég jelzi, hogy zaklatják, de ő nem tesz így. Szóval felteszem, ismerik egymást, csak rossz az időzítés, vagy hasonló. Én mondjuk nem lennék ilyen otromba vele. De én mindenkivel kedves vagyok.
Egyébként is nekem a rendeléssel van dolgom. Összekészítem a kávéikat. És hát mit mondjak, azért kicsit megsajnálom a fiút, hogy így lerázták, még ha nem is tűnik emiatt olyan bánatosnak.
-Azért annyira csak nem vészes a helyzet. -felelem, mert hát a rózsaszín felhőket ugyan én is ismerem, de a barátaimról azért nem szoktam megfeledkezni. Végül is ők azok, akik mindig ot vannak mellettem. Akkor is, amikor történetesen elhagynak.
Azért követem a tekintetét, ahogy magyarázatba kezd... és el kell ismernem, hogy igaza van. Randi ide vagy oda, az intimitás hiányzik kettejük közül.
-Nászutat, mi? - pillantok rá cinkosan, mert ezt azért erősen kétlem, elvégre még a randijuk kellős közepébe is belerondított. Én inkább azt érzem, hogy cseppet sem kedveli a lányt. De hát megesik az ilyen. Nem is tudom, hogy én mihez kezdenék egy ilyen helyzetben, bár azt nem hiszem, hogy én így csinálnék.
-Ó hát nekem... a málnás sajttorta. - mosolyodom el. Nem titok, hogy egyenesen rajongok a málnáért, a sajttortát pedig egyenesen imádom. Szóval így érthető, hogy egy málnás sajttorta nekem igazi nagy kedvenc. -Természetesen. - bólintok egy aprót, majd elveszem a kártyáját és el is húzom a csíkot a pult felé. Magamhoz veszem a sajttortát, teszek rá egy kis habot is és sietve vissza is térek az asztalhoz.
-Jó étvágyat kívánok! Hozhatok még valamit esetleg? - kérdezem illedelmesen, de ha nem marasztal, akkor nem fogok itt ácsorogni, visszatérek a munkámhoz.

Sóhajtok egyet romantikusan. Hájj, de kár, hogy ebből aztán nem lesz semmi. Már akkor sem volt, hogy beléptek ide a kávézóba. A csajt nem érdekli a fiú, de hát ez a srác... ez vak. Meg tök. Meg szerelmes. Ahh, így már érthető, ha vak.
- Ó, hát én felettébb megbántódtam – teszem mellkasomra a kezem, művi bánattal. Ordít róla, hogy egy fenét. Úgy meg pláne könnyű, hogy nem is ismerem az illetőt. De majd megvigasztalom a szakítás után. S alapvetően sem foglalkozom azzal, ki, minek tart.
- Ja – veszem a cinkos pillantást és egy csalódott műarcot vágok. - Mindig is akart a Bahamákra menni, gondoltam jó lesz ott nekik. De hát most nézd... - aztán legyintek, mert a süti illata az.. és a kávé... és az övé...
- Ahh, mennyei illat... és a látvány – nézek rá a sütiről és a kávéról. Ha kitalálja, mire mondtam, akkor valamit nagyon rosszul takargatok.
- Ó, mmálnásss sajtorta – megy hozzá, na! Igazi málnás sajtorta. Horror külső finom lelket takar ám... és én hallgatok a belső súgásaimra, akkor legalább nem farcolok bele annyira szitukba. Annyira.
- Kettőt kérek belőle – ha ennyire mennyei a sütijük, ami éppen előttem van, tudni akarom, milyen az, amelyikről beszél.
- Kössze...nöm – rendes csávó, és … az összes gondolatom egy helyre függ, ahogy megy a pult felé.
A kávét szürcsölöm, míg sasolom, amit látok takarásmentesen. A habnál körbenyalom a csészét belülről, csak utána iszok bele. S őt figyelem, mikor közeledik is.
- Ez tökéletesen elég, köszönöm – nyalom le a kanálról a habot, s teszem a csészére. - Mennyei a kávétok.
Már éppen menne, mikor csak úgy mellékesen megjegyzem.
- Jól láttam, hogy most kezdtél? - a villához nyúlok, ekkor csattan fel egy hang és sietősen távozik valaki. Fel sem nézek, csak feltartom a kezem a tiszta villát.
- Megmondtam – vigyorgok elégedetten.

Mondanán, hogy fura ez a figura itt előttem, de azt hiszem, én vagyok az, aki a legkevésbé mondhat ilyesmit bárkire. A magam csodabogár kinézetével és jellemével talán jobb, ha senkit nem nevezek furcsának vagy bármi szokatlannak. Meg aztán szórakoztató kis fickó ez, még ha nem is teljesen értem, hogy pontosan mi történik itt. Eleintegyáltalán nem vagyok meggyőződve arról, amit mond, csak ráhagyom a dolgot. Ha baj van, úgyis közbeavatkozom, addig viszont nincs rá okom, hogy ilyesmit tegyek.
-Képzelem! – csóválom a fejemet nevetve, miközben pakolgatom le a tálca tartalmát elé. De azt meg kell hagyni, hogy tényleg jól olvas az emberekből. Még jobban is, mint én, pedig nap mint nap velük dolgozom, én is tanultam az évek alatt egyet, s mást. Bár én általában csak azt tudom előre megtippelni, hogy mit fognak rendelni, azt viszont 98%-os aránnyal szoktam eltalálni.
-Lehet, egzotikusabb utat kellett volna választanod. – nézek rá komolykodva. De hát nehéz őt komolyan venni ezzel a kissé bogaras megjelenésével és hozzáállásával. Egyébként is szeretek nevetni, ezt mindenki tudja rólam, ezért is szórakoztatom egy kicsit.
-Látod, ezért kellene itt gyakrabban sütizned. – mosolyogok rá. Fel sem merül bennem, hogy nem a kávéról és a süteményről beszél. Már csak azért sem, mert magamból indulok ki és én nagyon szeretem a hasamat. Főleg, ha sütiről van szó. Csoda, hogy nem zsírosodtam el egy ilyen munka mellett.
-Igen. – húzom be kissé szégyellősen a nyakamat. A málna különleges helyet foglal el a szívemben és a sajttorta is a legnagyobb kedvenceim közé tartozik. Ebből azért egyenesen következik, hogy a kettő kombinációja nekem igazi mennyország.
-Hát neked is van egy slukkod. – nevetek fel, amikor leadja a rendelést, de már suhanok is érte, nehogy sokat kelljen várnia rá. Sosem szeretem megvárakoztatni a vendégeket.
-Köszönjük. – vigyorodom el elégedetten, amint visszatérve hallom is a dicséretet. Mindig örülök, amikor valaki elégedett. Ha olyasvalaki, aki még nem törzsvendég, akkor meg főleg, mert akkor reménykedhetünk abban, hogy még visszatér.
-Igen, most kezdtem a műszakot. – nem vagyok benne egészen biztos, hogy erre gondol, vagy hogy mostanában léptem-e be ide. Utóbbi nem volna igaz. –Miért? – kérdezem kíváncsian, mert egyébként meg éles váltás a nagy nászutak meg sütik után. De mielőtt jobban belegondolhatnék, látom a lány kiviharzani, hogy még a szemeim is kigúvadnak utána.
-Egészen tehetséges vagy. – jegyzem meg egy döbbent grimasz kíséretében, miközben a tekintetem az előbbi srácra vándorol, akinek az arcára először hasonló döbbenet ül ki, mint az enyémre, majd azt felváltja a harag. Felhörpintve a kávéját ő is köszönés nélkül távozik, én pedig kíváncsian fordulok vissza az előttem ülőhöz.
-Nem mész utána? – kérdezem, bár már magam sem igazán tudom, hogy mit gondoljak róla… meg az elvileg barátjáról.

Művi meglepett ijedtséggel nézek rá, még az arcomhoz is odateszem a tenyerem.
- Aztaaa, igaz! Hmm.. Szibéria azt hiszem tökéletes lesz. Nagyon jól jellemzi a kapcsolatukat. Persze, nem arra gondolok, hogy bikiniben rohangálnak a tajgán...tundrán..  afene tudja mindig melyik az – de hogy fagyos, arra minden kussporomat ráteszem.
- Öreg hiba, hogy még nem jártam erre – bólogatok. Persze, nem éppen a sütiért meg a kávéért jönnék be... úristen a mosolya... lenyalom a kávéról a habot. Muszájjjjj!
- Az egyik legfinomabb kombináció a világon! - lendítem fel a kávéskanalat. Mert ő csakis finom lehet... - Te tényleg odáig vagy érte... - állapítom meg csodálkozva. B@sszameg, már megint elszóltam magam! Kell valami jobb kussport keverni, ez egyre... szarabb.
- Hohó, de még milyen! - És még nem is tudja, milyen aljas terveim vannak vele! Mármint a sajttortával. Mármint vele. Meg vele meg a sajttortával...
Ó, egy álszerénytelen vendéglátós! Ezt szeretem! Igenis fogadják el a dicséretet. Mindenki! Főleg, ha jár nekik.
Még mielőtt válaszolhatnék arra, miért is, jön az ominózus jelenet, fel sem nézek, teljesen felesleges. Csak úgy robbant a gondolat, és az érzelmek áradata a csajban. Aki mellesleg... a srác jobbat érdemel. A kis naív. De sok csaj fogja kihasználni, istenem!
Rákönyökölök az államra és úgy veszek egy falatot a sütiből, s nézem a srácot.
- Mmmm nyemmm... egy ilyen isteni falatot nem fogok itthagyni – rá értem, hát hogyne rá érteném! - Ráadásul a csaj után szalad, lesz egy kis haddelhadd, aztán meg jön a békülős szex. Vannak, akik így szeretik – vontatottan semleges a hangom.
-  Mennyei a süti! Van kedvem velem osztozni műszakod után egy sütiben? - érdeklődöm tőle. Bele? Teljesen! Legfeljebb a fejem landol a süteményben. Vagy a sütemény a fejemen.  Onnan is le tudom nyalni.

Azt hiszem, kedvelem ezt a fura, bongyor fickót, még ha egészen furcsán is viselkedik. Mert hát lehet, hogy furcsa, de a legtöbb furcsa ember érdekes is egyben és ezalól ő sem kivétel. Kifejezetten szórakoztató.
-Nem tudhatod, nem-e rejtőzik bennük finn vagy svéd vér. – ők például imádnak szauna után a hóban szaladgálni és jeges vízbe ugrani. Én egyszer kipróbáltam, beleugrottam a jéghideg úszómedencébe, amikor kijöttem a forró gőzből, de ezt azonnal megbántam. Többet nem is csináltam inkább. Sőt, azóta szaunában se voltam, hogy őszinte legyek.
-Ideje változtatni a szokásokon. – vigyorodom el. Nyilván nem mindenki törzsvendég itt, de akik igen, azok okkal. És ők már igen hosszú ideje mindig minket választanak, ami szerintem sokat elárul arról, hogy milyen kávé és milyen kiszolgálás vár itt a vendégekre.
-Hát… igen… nagyon szeretem a málnát. – vörösödöm el végül, amikor az én kedvencem jön szóba. Erre egyébként mindenki nagyon hamar rájön, mert ahányszor én választok édességet, az biztos, hogy málnás lesz, legyen szó protein szeletről vagy süteményről. De legalább végre valaki nem cukkol vele, hanem még meg is kóstolja a kedvencemet. Mondhatni elégedett mosollyal az arcomon szedem össze a rendelését, hogy aztán jól megpakolt tálcával térjek vissza hozzá.
És most először felmerül bennem, hogy talán nem is a sütiről magyaráz nekem nyammogás közben, mert hát… belebámul az arcomba. Én pedig megint elvörösödöm, majd inkább a távozó lány után nézek, aki valamin igencsak megharagudott. Addig is visszanyerheti az arcom a normális színét.
-Hát, van egy temperamentuma. – vágok egy grimaszt. Én hosszú távon nem bírnék ennyi drámát, de ízlések és pofonok. Andy mellett sok mindent tanultam erről. Ő aztán igazi cifraságokkal áll elő néha. De hát szakmai ártalom nála.
-Ööhm… én elég sokára végzek. – vakarom meg a fejem, habár hajlok rá, hogy igent mondjak. De nem hiszem, hogy itt akar üldögélni 8 és fél órán keresztül. -De miért ne? – teszem hozzá, mielőtt még azt hinné, hogy nincs kedvem hozzá- Mert nagyon is van, de épp most kezdtem a műszakomat. Messze még a vége.

A párosra pillantok.
- Erre nem is gondoltam, nagyon is észben tartandó – bólintok komolyan. - Azért megnézném, ahogy rohangálnak a hóban, rákvörös bőrrel. Anyázva – vigyorodom el.
- Megfontolandó – főleg, ha ennyire jó a személyzet is. Mindenféle értelemben. Csípem a fickót, nem egy zordon mord, meg ne, itt a cuccod, oszt jónapot. Ez viszi a boltot. Na, mert persze én aztán értek a boltokhoz!
Ó, de milyen édes elvörösödve.
- Nincs abban semmi baj. Mindenkinek van kedvence. Neked a málna. Igaz, azt frissen szeretem, egyből a bokorról legelni – szarrá is égnék menten, ha csak új majszolnám, nappal, a szabad ég alatt. Éjjel viszont jó hűvös is a gyümölcs, élvezem is.
Jahahhjjj, leesett neki! Pedig az egyik fele a sütire vonatkozott. Egy fenét! Rá! Egészen pontosan rá!
- Á, drámakirálynő – legyintek. - Így hiszi azt, hogy uralni fogja a srácot. De csak azt tudja, aki hagyja magát. Engem utál, de addig jó neki – simán beégetem, ha bepróbálkozik. Mennyi mindent ki lehet deríteni egy lényről, nem egészen öt perc alatt is! Elképesztő!
Elvigyorodom a válaszára. Ez az!
- Tökéletesen megfelel. Egészen pontosan mikor? - Mielőtt még kiderül, hogy reggel, napfelkelte után. Akkor aztán tényleg felsülök az egésszel, s köddé vált tervvé válok csupán.  Na, annyira nem, a kocsik tudnak rejteni a napfény elől, és a járművek, de szeretek nappal dögleni és úgy tenni, mint aki tetszhalott.
- De nem tartalak fel, sok a dolgod – kapok észbe, dehogy kapok észbe, csak hát na! Gyorsan teljen el az az idő!
Mit ne mondjak, a sütemény mennyei, a kávé nem különben, s a hátsója is, ahogy visszatér a pulthoz. Elnézegetem sütievés közben, kortyolgatom a kávét is. Ráérek, addigra el is múlik a vendégsereg nagy része talán, s nem foglalok feleslegesen helyet a nyalakodásommal.
Összefogom az üres holmikat, s az állványhoz viszem vissza. Akármennyire lazának tűnök, éppen ezen okból, azért vannak dolgok, amiket követek, mert szerintem ötletesek.
- Mennyei! Csak annyit tudok mondani, mennyei! - rákönyökölök a pultra, de csak, hogy ő halljon jobban.
- Ha nincs dolgod meló után, kint várlak majd – mosolygok rá, s hagyom lubickolni a munkájában.

A megbeszélt időben ott várom a hátsó bejárat előtt, napszaknak függően, hiszen nem vágyom kozmált állapotban, s egy kupac porként várakozni rá. Viszont megkerestem a legjobb málnás sütit és elkészíttettem a legjobb málnás, akármilyenes kávét, úgy várom. Teli vigyorral az arcomon.
- Az ígéret szép szó! - megszokásom tartani, ha olyan kedvemben vagyok.