sometimes the best thing to hope for is "good enough"
Felírom a mai napot teljes agyfasznak. A fatehén lebetegedett varázslatos módon. Lehet a tegnap éjjeli imáim meghallgatásra leltek. Vagy az azelőttiek, voltaképpen mindegy. A habkönnyű napomból katasztrófa lett. Olyan dolgokat kerestek rajtam amikről sose hallottam, olyanok hívtak akikkel nem én szoktam lefolytatni a telefonokat és a tetejében OH is szopatott az ebédjével, ami idézném "a szokásos helyről, szokásossal", hát bassza is meg. Mintha szaglásznám a kukáját, a száját, a kajás tányérját nyalnám vagy ilyenek. Nem hívtam fel azt a kurvát azért sem. Rohadjon meg nyugodtan a betegágyban. Előre rendelni sírcsokrot mennyire geci dolog? RIP drágám, pedig még jónéhány kérdésemre ki kellene belőled szednem a válaszokat. Az mondjuk nem igazán segít, hogy a testőr farkas. Főleg ha már megmagyarázhatatlanul erős a faji vonzódásom irányába, ez meg még egy zavaró tényező. A nap végével komolyan csak az ágyamra vágyom egy ital mellett, OH "sajnos véletlen eltörtem, uram" poharából. Elég hiányos kelléktár, szegényes vágyálmok is futnak a fejemben jelenleg. Egyszerűek és kényelmesek, amik a zsibbadt agyamra hatnak. Felülök a motorra, felveszem a sisakot és közúti baleset mentesen állok meg a ház előtt. Várom a katasztrófát, de beérek az ajtón. Azonnal ráfordítom a kulcsot. Be is szegelem rögtön mindjárt, csak had üljek le. Leerőszakolom magamról a nadrágot, egy italért grasszálok pingvinként. A csengő zavaró szarként vág bele a fülembe. Biztos rosszul hallom, erről igyekszem magamat meggyőzni míg az ajtóhoz megyek. Résnyire nyitom ki, meglepetésemre az egyik szaladgálós áll itt a cégtől. Biztos kiül a mi a fasz nézés az arcomra, mire köhint. Kezében doboz, ha nem levélbomba, akkor nem értem mi van. - A térdemnél van a nadrágom Dean, mondjad már. Kigyulladt az épület? Meghalt valaki? - mindjárt ordítozni kezdek. Vele, vagy másokkal az mindegy. Az is, ha a fél utca hallja. Gagyogni kezd, valamit arról, hogy "Mr. Hudson kért meg, hogy ezt hozzam el neked. Azt mondta sürgős." - a főnök levélbombát küld nekem? Vagy minek, mi? - Várjál. - felhúzom a nadrágom, nyitom az ajtót és átveszem a dobozt. Ő meg néz, nagyon néz. - Jól van Dean, mondd meg neki, hogy személyesen átvettem. Úristen. - az arcára csukom az ajtót. Levágott fej? Farkasbunda? Előléptetés egy 2 kg-s plecsnivel? Az étkezőasztalra rakom, de elolvasom a kísérőkártyát. Milyen kurvára úriember itt valaki! "9-re érted megyek. Minden ami kell, a dobozban." - Anyád? - vékonyka hangon pislogok az írásra. Kibontom a dobozt és őszintén, némán nézem a tartalmát. Ez ruha. Óvatosan veszem ki. Ráadásul gyönyörű ruha, valljuk be. Megnézem a dobozt, azért erősen eltérnek a fogalmaink a mindennel kapcsolatban. Felhívom, persze nem veszi fel. Miért tenné? Köcsög! Az órára pillantok. A belső istennőm nagy mosollyal integet a fürdőszoba irányába. Elvonulok hát a kérdéseimet meg belefojtom a vízbe. Jó nagy légvétellel később belebújok a cipőmbe. Tartozik egy talpmasszázzsal. Megigazítom a bugyimat is, ellenőrzöm és nem látszik. A hajam rendben. 20:59-kor kilépek az ajtón. 21:00-kor itt a kocsi. Legalább pontos. - Honnan a pokolból tudja a méretemet? - beszállok a kocsiba, nagy bravúr úgy, hogy ne lássa a fél környék, milyen állapot van fenntartva a lábaim között. - Elárulja mi volt ez a titkos üzenet? - azt pedig majd meggyónom a belső szentélynek, hogy miért zúgott a vérem a majdnem parancsolgatós hangvételtől. Keresztbe teszem a lábaimat. Szerencséjére nem velem szemben ül, így nem dughatom a szájába a cipősarkam sem, hogy kikalapáljam, miért is öltöztetett így be, vagyis ki. Megyünk valahova, az világos. - Mr. Hudson? - nézek rá talán túlontúl kíváncsian is. Feladom, hogy a ruhát lejjebb igazgassam a combomon. Lehetetlen. Összekeveredik az illatunk a kocsi szűk légterében. Vasbörtönben ülünk. - Legközelebb fel is hívhat. - ne tegye, valójában nem szükséges. Viszont mi van, ha programom lenne? Nem kérdezem meg, csak közöttünk hagyom lebegni.
Vendég
Vendég
Kedd Okt. 27, 2020 2:41 pm
first mission
To: Lita
Az agyam eldobom, úgyis biztos, hogy több helyen vérzik, semmint másra is alkalmazható legyen, minthogy kidobjam az ablakon. Halkan ordítok a telefonba, mi az, hogy beteg? Hogy mer beteg lenni? Ki engedte meg neki? Hogy képzeli? kirúgom, sőt a bőréből kitépem. Mennyire beteg? Járni tud? Tud csak hány közben. A jóóó kurva…. anyját. Mélyeket lélegzek. Nem lehet beteg, ma dolgunk van. Tudja, ő mindent is tud, de ha egyszer… értsem meg. Megértek én bazdmeg mindent… Jó, akkor gyógyuljon meg. Vagy forduljon fel, az sokkal célravezetőbb lenne. Nem hiszem el, konkrétan nem hiszem el. Akkor nézzük meg, hogy szerepel az új lány, na persze adhatnék komoly összegetek vérpofiknak, kit megmozdítanom is lenne, de nekem kis amatőrség kell, hogy az a retek elhiggye, hogy... mindegy. Megüt a guta. A második italom lököm le, míg a ruhát rendelem és visszahívom Bellát, mondjon már egy méretet meg egy weboldalt… elintézi… na emiatt ő a jobbik és balabbik kezem is menten egyszerre. Még mindig beteg? Felhorkan és kinyom. Kirúgom! Pontosan gurul be a kocsi a nő háza elé, el is késhettünk volna, mert közben cigit is vettem. Az első ülésről Eddy osztja az észt, hogy nem tartja ezt jó ötletnek, szerinte a nő nem a legjobb választás. A munkám nem akarja elvégezni? Tán bújik koktélruhába, hogy a szőrös combjait csodálja a világ? Bújik? NEM! Akkor kussoljon el. Felhúzom a plexit köztünk, meg fogok ma őrülni, pedig kívülről nyugodt vagyok, mint egy jól lakott újszülött. A sofőröm nyit neki ajtót, felnézek a mobilomból. Jól van, jó lesz, remek és még jobb is. Színben passzol hozzá az ingem, nyakkendőt nem vettem a zakóm lazán hever mellettem az ülésen, elfér ő is, ezzel a testsúllyal. – Magának is szép estét Miss Mileston. – már jóval többet tudok róla, mint az irodai találkozásunkkor. Megeresztek felé egy szemtelen mosolyt, lehetetlen hosszú combjai meghívják a tekintetem, Bella valami hosszabb ruhát is választhatott volna, akkor lehet tudnék koncentrálni. – Nem akarom kiábrándítani, de nem az én érdemem, pedig bezsebelném ezt egy bóknak. – de nem én voltam, nem ékeskedek más tollával. Bella volt a kivételező az ingem is az ő lelkén szárad, emiatt a színbeli tökéletes passzolás. Érzem a puha illatát a hajának, a parfümjét, a bőrét is vélem. Megőrjít, hogy tudom selymes a bőre a combján, elképesztő hosszú lába van. Elkalandozik a gondolataim sokasága, hogy hova is vihetném ma este, a melle biztosan a kezembe illik, apró és kerek, de ezerféle feszességet tapintottam már, mind tartogat valami újdonságot. Hallom a hangját, a kérdés is eljut hozzám. A nevemre felkapom a fejem – Hüm? – ja igen. – Nem volt titkos üzenet, arról szólt ami, magáért jöttem, hogy elvigyem egy hivatalos vacsorára. – még nem mondok neki többet, azt akarom, hogy rögtönözzön, ne agyaljon. Újból végig szalad a tekintetem rajta, kinyomom a mobil képernyőjét, lódulunk az éjszakába. – Miért, talán nem volt egyértelmű az üzeneten, ne aggódjon kifizetem túlóradíjban. – ha ezen akadna fenn. – De örömmel hallom, hogy legközelebb is számíthatok magára. – bár most sem kérdeztem meg, mondjuk. Elhallgatok, beletemetkezem a mobilomba, foglalja le magát, lehúzom a plexit, hogy Eddyvel váltsak néhány szót arról, hogy az este folyamán olyan láthatatlan legyen, mint egy szellem, de nem akarom, hogy tágítson mellőlem, ne igyon, ne flörtöljön, ne tévesszen szem elől és nem, semmiképpen se lépjen le senkivel semerre. A maga cinikus módján eligazít, már nem is félek... Jó 20 perc múlva parkolunk le a kétszintes csicsás ház előtt, odabent zajlik az élet. Talán a vacsorát magát le is késtük? Mikor volt? Eddy hányra vagyunk hivatalosak? Mit tudja ő, talán 7. Akkor nem eszünk. – Remélem nem éhes. – biztos lesz valami harapnivaló. Kiszállok a kocsiból, meghagyom a sofőrnek, hogy kisegítse a nőt, mellé sodródom, belebújok a zakómba, össze már csak félig gombolom. – Csak lazán, ne hazudjon semmit, mert vissza fognak kérdezni, maga a kísérőm nem több és nem kevesebb. – ja hogy ne hazudjon. Bevezetem a forgatagba.
Vendég
Vendég
Kedd Okt. 27, 2020 8:07 pm
to my Boss
sometimes the best thing to hope for is "good enough"
Szeretem tudni, hogy mi történik velem azt meg pláne, hogy miért történik. A rövid, tömör üzenet és szépen csomagolt ruha egy egész parancssor magyarázat nélkül. Szívből reménykedem, hogy ezen szeretne változtatni, különben megbolondulok. Bezzeg a fatehénnel biztos cseveg előtte egy órát, kielégíti telefonon keresztül. Jellemző lenne, bár erre nincs semmilyen illatú, alakú bizonyítékom. Elég a képzelgés arról, hogy mit művelnek odabent míg mondjuk én kint egyensúlyozok hat kávéval, négy rendeléssel meg öt megbeszéléssel, interjúval. Viszont sajnos a ribanc beteg lett, remélem külföldön kell kezeltetni három évig. Annyi idő talán elég lesz, hogy elsöprögessem a csodálatos Oliver Hudson fantasztikumát és a helyébe rakjak valami nyersebb és valóságosabb szörnyet. Mégis kihúzom magam akaratlanul is, amikor megáll a kocsi. Kicsit úgy fest, mintha valami Hamupipőke történetbe tenném be éppen a fenekem, de olyan verziójú a film, amit még meg sem írtak és nem is láttak sehol sem. Bentről az orromba nyomakszik a farkasszag. Több, mint elégedetten szippantok mélyet a neveletlen farkashím és a főnököm adta egyvelegbe. Ha a sofőr hirtelen úgy döntene, hogy bezár minket és rohadjunk meg a ketrecben, még érdekes kimenetele is lehetne a dolognak. Mik nem jutnak eszembe egy drága ruhában? Sajnálattal vegyes nyálcsorgással mérem fel OH színben passzolását. A parancsosztómnak milyen jól áll a vörös. Oda ne üljek! Muszáj leszek. Jótékony csend és egy plexifal választ le az acsargóstól, a szukábbik részem neheztelve harap oldalba. Nem tudom hogyan gondolná, hogy ültessem az ölünkbe? Idilli lenne. Ez a távolság viszont OH és köztem kevesebb mint a megengedett minimum lenne. Nagyon is tudatában vagyok annak is, hogy ha pislog egyet. Igyekszem tehát nem úgy ülni mellette mint akit karóra ültettek fel. Kedélyes mosollyal rakom keresztbe a lábaimat. Van köztünk egy zakó, micsoda támfal! - Bella. - rá sem kérdezek igazából, meg nem is annyira számít. Remélem legalább zokogott miközben válogatott kettőnknek. Ezt el tudnám viselni a mindennapjaimban. Mármint, hogy a némber rendeljen nekem ruhákat más kontójára. Fenséges lenne. Tornáztatom a lábfejem, maradjunk a kocsiban. Sokkalta jobb lenne. - Valamiért sejtettem, hogy nem a sarki bárba megyünk. - gyermekien lemondó a sóhajtásom, de ha vacsora, akkor odamegyünk. - Ahová csak akarja, Mr. Hudson. - teázni is elmegyek ha ezen múlik. Meg persze ha kifizeti, valamit valamiért. Majd ha egyeske leszek, akkor más alapokon fogunk talán nyugodni. Addig valutában mérjük az ismeretségünket. - Majd jelzem a könyvelésnek. - abban biztos is lehet. Felvont szemöldökkel pillantok rá, mindjárt megetetem vele a telefonját is. Helyette az enyémbe bámulok, mindig agresszívabb vagyok ha kicsalják a farkast és a Neveletlen szaga úgy vág pofán, hogy majdnem elejtem a hülye mobilt is. Küldök Bellának egy "Jobbulást, gyönyörű a ruha!" jellegű üzenetet csak azért, hogy a mai geciségi indexem is megfelelő ponton álljon meg az éjféli zárás előtt. Mire megállunk, már végigkergettem magamat mindenféle ostoba dolgon a mával kapcsolatban. - Nem. - dehogynem vagyok éhes. Segítséggel szállok ki, remélem nem a Pokol Bűnbarlangjába hozott. Rápillantok, semmit nem vélek felfedezni. Olyan lezser magabiztosság sugárzik abból is, ahogy a szép ujjaival begombolja tessék-lássék módon a zakóját, hogy már ezért is kedvem lenne megkérdezni arról, hogy mi a faszra készüljek fel odabent. Úgy mégis. Vagy nincs-e kedve rágyújtani, ugyanis érzem rajta, hogy szokott. Végigmérem. Csak egy kísérő, mindjárt meg is sértődöm a dolgon. Mert én..nem csak az vagyok neki. Pedig de, a beosztottja. Nagy levegő, már megint a tévképzetek. - Majd nem beszélek a munkámról. - belekarolok, rögtön le is zsibbad a fél oldalam az élménytől. Szinte sistergek, pedig ez csak a zakója, némi átpárolgó testhővel megspékelve. A füléhez hajolok. - Ha magamra hagy valamiben, utólag nem vonhat felelősségre. - lehet, mondom lehet, hogy túl sok krimit nézek. Vagy élénk a fantáziám. A nevem meg nem Agatha Christie. Fellépdelek vele a lépcsőkön. Ha már szóba jött az evés, akkor nem is vacsora végül. Vajon mennyire illendő dolog a bejáratnál magas C-n folytatni? Semennyire. Mosolyogva lépek be.
Vendég
Vendég
Csüt. Okt. 29, 2020 1:35 pm
first mission
To: Lita
Végig szalad a tekintetem rajta és mi tagadás Bella betalált, a mérten nem megfelelő, egyenesen tökéletes, lehet centivel lemérte, amikor beléptettük. A combjai majdnem teljesen kilátszanak és ettől... sajnos összefut a nyál a számban. Lehetetlen hosszúak, karcsúak. Ha ez nem lennél elég, akkor felpillantok az arcába és a szemeibe veszve rájövök, hogy megint itt ez a fura érzés, ez, ami rettentően eszembe akart juttatni valamit, itt tolakszik mint egy halk böffenés, de megáll a gyomorszájamban és nem tudom kiadni magamból, mert nem tudom mi az, aminek eszembe kéne jutnia, de azonnal. Mi lehet az? Mit akar megüzenni a világ nekem ezzel a nővel, mi ez a megfoghatatlan édes érzet odabent, amitől a tűz fellobban az ereimben. – Csalódás? A sarki bár lehet közelebb állna a mindennapi kiruccanásokhoz, nem untatnám. – ó jaj, nem, nem jártam utána, nem… cseppet sem. De nekem muszáj tudnom ki ő, ha bevetem, márpedig most bizalmi helyre viszem. – Helyes választ, ezt már szeretem. – könnyedén elmosolyodom, valóban kitűnő a válasz. Amit és ahogy csak akarom legyen így. Áldás, hogy köztünk a zakóm, mert olyan forróság sugárzik belőle, eléget az ereimet. – Mindenképpen, egy számlát is írok, ha gondolja. – suttyó vigyorom már lefelé orientálódik belemerülök a mobilomba. Jó neki, én kicsit éhes vagyok, de felfalni készül pár birkát és nem is vagyok farkas. Röptében összeszólalkozunk Eddyvel, ahogy kiszállunk a kocsiból, komolyan, mint két öreg házaspár. – Beszélhet, semmi szégyen nincs a munkájában, ha nem zavarja, hogy a részletekről fogják faggatni, rólam legfőképpen és én jobban szeretném, ha… - milyen forró ez a nő, milyen illatos, mint egy igazi… egzotikus lakoma. A nyakán akarom az ajkamat végig csúsztatni, le a vállára, a melleire… khm nem. A gyomomban megugrik az ebédem emléke. – magát adná és amiatt lenne érdekes, aki. – vagyis nem miattam, ne azért kerülgessék, mert belelát a könyvelésembe, amúgy sem teszi. – Hiba Miss. Milestone, a végén kénytelen leszek elverni a seggét. – persze ezt már csak úgy mondom ki, hogy a kezem a kezére csúszik és belépek az ajtón, ahol szinte biztos, hogy nem lesz ideje egy szellemes replikára. Az illata itt motoszkál valamit akar mondani, valami lényegit. Bizalmi lehelete besiklik az agyamig. Az első szembejövő tálcáról nyúlok egy italt, a kezébe adom, lebontom magamról, mert néhányan így is felénk pillantanak, hogy én is azt mérem fel ki kivel, hol és mit, úgy térképeznek fel minket. Van itt minden fajból nem is egy de menten több. Tündérek, elfek, farkasok alkotnak kis klikket és beszélgetnek, férfiak és nők. Emberek és szirének vegyülnek a tömegbe, biztos vagyok benne, hogy Dracoval is lehetne találkozni, ha nem rázna a hideg tőlük elementárisan. - A pufók kis ember, aki felénk törekszik Mr. Paetz meglehetősen gazdag és módfelett szemtelen, ne vegye fel, ha sértene, ő a házigazda és a bájos neje, kicsit arrébb feltűnő pinkben, jobbra tőle. – a nő több botoxot látott, mint illene, mert Paetz tengeri fajta. Máris felénk tör. Nem nagy a tömeg, nem kell elveszni. Gyors bemutatást celebrálok, balom marad a nő hátán, finom jelzés, hogy magán bírtok ezzel még jobban felhívom a figyelmet arra, hogy tabu. Nagyon helyes, minél tilosabb annál jobban kell, nem lehet ez titok. A halvacsora bájcseveg, milyen szép a szeme és milyen különleges , mindig is bírta az ízlésem, cserébe megdicsérem a besoroló nejét, aki hivatalosan is üdvözöl minket, játékosan lebasz, mert valójában mosolyogva az anyámba küld el, hogy lekéstük a vacsorát. – Nők és amíg elkészülnek. – ráfogom Litára, hogy elkéstünk, férfias, de legalább a férjúr megérti a nő meg együtt érzően felkacag, pedig amíg ő elkészül az 35 év. Elköszönök, tovább kormányozom a nőt. – Nem miattuk vagyunk itt. Aki nekünk kell az a házigazda szépeszű unokaöccse. - Vér szerint nem az, ugyanis a srác ereiben a tündérek vére folyik, de mi már csak ilyen furák vagyunk. – Joffe imádja a szép nőket, és elkápráztatni őket a bélyeggyűjteményével.. – hagyok neki időt, hogy megértse. Meg fogja nézni, be fog menni a kis külön lakosztályára és kihozza nekem onnan, amire szükségem van, azt is tudom, hogy a kis pendrive az éjjeliszekrénye felső fiókjában van. Menten el is mondom neki. Hátra pillantok, embereket mutogatok be, kezeket rázok, szavakkal válunk el, szerzek harapnivalót. Néhány poén elül itt, egy két beszúrás ott, ha figyel láthatja a viszonyokat, itt sem vagyok pincsi, mert a jellemem nem engedi. Többen gyűlölnek, mint nem. Eddyre pillantok, ráérősen sétál velünk, semmi idegzsábásodás, akkor nincs baj még, megkérdezném van-e nála fegyver. 32 perc kedélyeskedés után megszellőztetem a nőt az erkélyen, cigivel kínálom.
Vendég
Vendég
Pént. Okt. 30, 2020 11:14 am
to my Boss
sometimes the best thing to hope for is "good enough"
A tv-n szocializálódott felem valami epés megjegyzést várna, kritikát esetleg. Felhorgad a bánatos és örök megfelelési kényszer, hogy talán nem jó valami. Talán sok lett ebből vagy abból. Viszont ha létezik simogató tekintet, ami melegséget húz ott, ahol jár akkor most abba csomagol bele. Mélyülő lélegzettel ellopom ezt a nézést, megtartom a pillanat könnyed elismerését és a bugyimba csúsztatom. A szemébe nézve azt motyogja az agyam, hogy már nézett így rám. Álltam vele így szemközt, amikor..nincs kép. Nincs emlék. Talán nem ő volt és egyszerűen vetítődik valami. Fáradtság, idegesség. - Csak nem? - lassú mosolyra húzódnak az ajkaim míg beszállok. Bizalmas titok tudójaként hajolok közelebb, csak súgok mondókát. - Ez most háborítson fel, vagy izgasson? - mármint az aprócska információ, hogy tisztában van vele, hova járok. Azzal is, hogy hol lakom, pedig esküszöm másik címet adtam meg a munkahelyi adatbázisnak. Már az a hülye is tudta hova kell hoznia a dobozt. Lehet felnagyítom és egyszerű GPS alapú követésről van szó. Vajon az a ribanc is tudja hol járkál a főnök és ennél fogva mikor nem lehet zavarni? Hess, Bella! Haldokolj csak. - Gondoltam. - valahogy, hogy beleegyezéssel egyszerűbb. - Hogyisne, még adózzam is le a pluszt? - halkan felnevetek. Megtaláljuk a módját, hogy ki legyen rendezve a plusz óra. Na meg még mindig nem tudom, hogy mit fogunk csinálni. A vacsora olyan egyszerűnek hangzik. Lévén ha velem akart volna vacsorázni, tán nem így hív meg. - Épp ez az, nem magáról akarok beszélgetni. - megfordulok - Hátul is rendben? Lehangoló egy szép ruha felgyűrődve. - viselkedjen is úgy mint a kísérőm, na meg már megint nem vagyok normális. Viszont ennek fényében tényleg nem vonhat utólag felelősségre. Csakis ott és abban a szent pillanatban. Az ajtók túl hirtelen nyílnak ki, fenéken se billenthetem, elkísérem pislogással ebbe a nagyon csillogó, nagyon gazdag körbe. A botoxolt homlokok megmerevedett vonású maszkjai mögött több mocsokság rejlik mint egy börtönben. Majdnem a karja után kapok, hogy ne igyekezzen már annyira távolra tőlem, helyette a poharat tapizom. Megremeg a kezem, adhatott volna a kocsiban is egy felest. Annyi szag cikázik a teremben, a farkasok felé villan a tekintetem. Ne, ma éjjel ne! Az istennőnek kell tündökölni. Eddy tudata segít egy kicsit. Ő nem hagyná a katasztrófát, már csak OH miatt sem. Bólintok a gyorstalpalót hallva. Felöltöm az ügyfél mosolyt, a hízelgő kíváncsit. Az elmúlt években egész kelléktárat kellett kifejleszteni, hogy igazodni tudjak a helyzetekhez. Ezért gyűlölöm ha farkasok vannak a közelben. Könnyebb lenne, ha OH ujjai alatt nem bizseregne a csupasz bőr a hátamon. Iszonyatosan finom az ujjai érzete, mindjárt le kell ütnöm ezért. Pedig nem olyan ez, nem is erre kell figyelni. Lehet fel sem tűnik neki a kálváriám sem. Köszönök. Nem baj, ha nem lesz vacsora. Nem tudnék enni. - A tökéletesség nem két perc. - mosolygok negédesen a házigazdára. Úgy hallgatom távozóban, hogy nem nézek rá. Ez most munka, éppen bizonyítanom kell neki. És ha ki akarom ütni a ringből azt a ringyót, akkor nem csavargathatja a figyelmemet kedve szerint. A bélyeggyűjteményt hallva erős az inger, hogy tarkón vágjam és körbejárjuk a kérdést, hogy mi a picsát hisz rólam, de elnyomom a következő negédesség mögé a kényszert. Az illető még nincs bemutatva. Kezet fogok egy farkassal, az ereimet feltölti a belőle áradó ismerős erő. A szirének számomra halszagú bemutatkozásától majdnem megkordul a gyomrom. Zenés vacsora, jelenik meg a szuka gondolataiban. Persze a zene nélkül, azt már csak én teszem hozzá. A sok tekintet ilyen-olyan kereszttüzében már csíkos lenne a bőrünk, vagy sok kis lézerpont tapadna rá szívtájékon. Netán fejnél. Mire az erkélyre érünk, már világos, hogy miért beszélt annyit a tökéletességről. Azt is figyelik, hogy mozdítja a kezét. Kinek mit mond. - Nem dohányzom. - most biztos nem, lehangoló a harmadik félnek. Az egyébként meseszépen megkreált kertre nézek, hátat fordítok neki és megtámaszkodom a korláton. Jöjjön a szarabb rész. - Mire van szüksége az unokaöcsitől? - szorítkozzunk a tényekre, mielőtt csúnya gondolatokkal leszek kibélelve. Az orromba kúszik egy idegen szag. Figyelnek minket, meg kell fordulnom. Nagyon közel hozzá, nem a betolakodó irányába nézve. - Beszéljen. - belerejtem egy mosolyba - Aprólékosan. - húzom a kezét a derekamra, az ujjai járjanak a gerincárkomba, találja meg a két kis bemélyedést a fenekem felett, vagyis ne, vagyis igen. Ha végig is mondja kilépek hátra, megrázom a fejem. Műsor csak a kukkolónak. Felemelem az állam, mintha nagyon kihívó, nagyon dühös szavakat szánnék neki. Szánnék az biztos, csak nem itt. - Mennyi időm van? - hajolok hátrafelé, a zakója alá csúsztatom a tenyerem, dőljön velem, a számba adogassa a szavakat. Épp veszekszünk, vagy akaratot meccselünk a kukkolónak. Bár hajolna jobban, úgy igazán rám. Küzdök a műsor meg a valós közelség titán méretű problémájával, ez így nem jó. Nem lesz jó. Hirtelen döntéssel lendítem a kezem, fel is pofozom ha kijön a lépés, vele a dühödt hátralépés. Így itt tudom hagyni. Így most majd meg kell vigasztalni és lenyugtatni. Csípőre teszem a kezem, a tekintetemben felvillan a farkas ragadozó izgatottsága. - Utólag nincs elszámoltatás. - megindulok befelé. A remegő, elégedett mosolyomat begyűröm a nézése mellé a bugyimba.
Vendég
Vendég
Szomb. Okt. 31, 2020 10:38 am
first mission
To: Lita
Végig pillantok rajta, nekem mindegy, hogy háborodik vagy éppen izgatódik, mert attól a tény, tény marad, nem veszik el az értéke és nem lesz több sem, tudnom kell ki ő, ha már bejárkál az irodámba. Elteszem tarsolyba, hogy nem anyagiakban fogok neki fizetni, de a szívességbank így működik, betesz és kivesz belőle mindenki, én most befektetek nála, adott alkalommal vagy meghálálom, vagy nem, csak rajtam áll. Nem vitatkozom róla, minek tenném? Az lesz, amit akarok, csak ne bódítson el az illata, ne érezzek folyamatos késztetést, hogy a szemeit vizslassam, hogy a nyakának ívén ábrándozzak, vagyok olyan puha a bőr rajta, mint képzelem, beillik a szám alá? Miért izzad a gyomorban a sav is, ha csak erre gondolok? Mély levegő, le kell higgadni. - Talányos, hogyan oldja meg, de adok érte egy jó pontot, ha sikerül. - nem rólam… édesem. Ha velem jössz, hozzám kötnek, mellém fektetnek a halálos ágyra is, ez sem elhanyagolható közéleti koncepció. Végig pillantok rajta. Szent fasz… - tökéletes. - azért ha már felbaszta a labdát a mennyezetre, lágyan lesimítom a ruháját, úgy, hogy nem is érek hozzá csak a ruha anyagához, de biztos vagyok benne, hogy a kezemből áradó hő eléri a szövete keresztül is. Bájcsevegünk, ismerkedtem a környezettel és őt is az emberekkel, had szokják, nem mulasztom el a pillantásokat, amikkel befogadják a látványát, a háta mögött súgnak össze, mégis csak különleges a nő, már csak a külseje miatt is. Birtoklón érek a hátához, de csak az ujjbegyeimmel pedig az egész csak kelléke annak, hogy elhiggyék fület rágok le érte és nyakakat tépek ki le a gerincről. Minden szóra felfigyelek, hallom, hogy epésen kezdegetik, hiszen fiatal, karcsú, olyan combokkal, amit végig nyalni egy mozdulattal nem is lehetne, én is irigy lennék, ha nem velem lenne, de én hoztam én viszem haza, azután, hogy… Jól szerepel, mosolygós, kedves, közlékeny, válaszolgat, ha kérdezik, nem ugrik az elejtett kis bombákra, külön büszke vagyok rá, Bella egyszer leöntötte az egyik díszpicsát, nem is véletlen, aztán kivonult, aznap este nem lettünk túl jó barátok, hiszen megbüntettem, tanulságosan és nem kedvesen. Segítette a kapcsolatunk fejlődését. Őt szokták meg mellettem, mint kísérőt előtte sem kérdezik meg, hogy álla nősülés projekt, mert a nagyközönség szerint is ideje lenne, egyrészt kiesnék a nőiket kúrogató piacról, másrészt végre lekötne 8-10 poronty kidolgozása, a család, az olyan család más hírnevet követel, akkor kevesebbet lehet hibázni, nagyobb a figyelem… erősebben is ragaszkodik. Rágyújtok, alig vártam már, tudom, hogy a testőrök krémjét a guta üti meg, de most nem kínálom meg, sem a cigiből sem magamból, hiszen nem azért vagyunk itt, felé pillantok, minket tart szemmel és tudom, hogy mindent, ami bent hozzánk közel történik, rábízom. Eddig jó szerepelt. Minden kurva szempontból. - Dicséretes, most vagy soha? - én kárhozok, mégis őt nézem csak, kedvet érzek, hogy végig simítsak a keskeny, karcsú hátának ívén, főleg, ahol nem fedi a ruha, a bőre hibátlannak látszik innen és forrónak érzem, a vérét is szinte hallom száguldani. Az illatát lebontja elemire az orrom, vadészeb leszek a közelében. Elvigyorodom a kérdésen, közelebb lépek, hogy jól hallok se füleljenek ki. Ez a segg... biztos kemény, sima... - Egy pendrive. - Ahogy felém fordul Eddy diszkréten felköhög a háttérben, értem. Mindent is érek, de mi álltunk páholyba. - A hálójába van, a jobboldali éjjeliszekrényben. - eloltom a csikket a korláton és visszarejtem a dobozba, ettől persze az egész kuka, de nem akarok arrébb lépni. Átölelem, még közelebb lépek, a szavakat a szájára sóhajtom. - Ennyit kell tudnia - lesiklik a kezem a fenekére, nyitott tenyerem éle érinti csak, mintha készülnék rámarkolni és már lép is el, időben. - Akár fél óra is, addig lekötöm a nőjét és másokat. - felszisszen a szám, valahogy sejtem mire megy ki a játék, közelebb lépek megint, mintha csitítanám. Forró tenyere elégeti az ingem, ráhajolok egészen, egyik kezem a derekán, a másikkal a tarkójára fogok rá csúszik a leheletem az ajkaira, megőrülök. Hagyjuk a picsába, csináljuk ezt. Ellenkezik, megtartom, rámarkolok a koponyája aljára, gúnyos, cinkos mosoly az ajkamon, eljátszom, hogy megpróbálom megcsókolni. Csattan a pofon, felröffenek. Tűz gyullad a tekintetem. - Te… - súgom a szájára, amint visszafordulok teljesen, hiszen a pofon kilendít. Nem, nem tegeződünk, magasra emelt állal elengedem, szinte kilököm a kezeim közül, ég az arcomon a pofon csípőssége. Kurvaisten, hogy felizgat ma még ez a nő, alig állom meg, hogy ne lépjek utána, toljam a korlátnak és bassza meg itt helyben. Némán megemelem a mutatóujjam, ráfenyítek. Eddy jelzi, hogy kettesben maradtunk. - Nagyon elseggelem ezért. - hagyom elvonulni, a testőrre pillantok, oldja meg, hogy szemmel tartja és engem is. Míg a nő bevonul a terembe, megtörlöm a szám, letörlöm a pofon okozta kéjvigyort róla , adok neki egy ciginyi időt, hogy felhívja a figyelmet magára, hogy egyedül érkezik vissza, persze a “veszekedésünknek” azonnal híre megy. Pontosan az a kép vár, amit akartam, mire én is belépek.
Joffe örömvigyorát elfojtva közelíti meg a szépszemű idegent egy pohár pezsgővel. - Az első nő, akitől azt látom megüti a nagy Oliver Hudsont. Engedje meg, hogy gratuláljak, sokunk álma vált volna valóra, ezt nyíltan teszi meg. - átadja a poharat, ahhoz van szokva, hogy nem kérdez, ha ő adja elveszik, Körülbelül egymagas a nővel, vékony alkat, kissé sápadt, barna haja aprólékosan beállított. Örömmel látja, hogy a kedves barátnője felzárkózik a sértet félhez és elképzelése szerint nem is tudja mekkora szívességet tesz neki Oliver, hogy elvonja a nőt a társaságból. Nyeregben van, egy sértett szöszi, akit a nagyvezír kefélget, az jó kihívás, meg a nő is gyönyörű, de bedörgölni a vezír orra alá, hogy megdöngette… Csodás élmény lenne.
Vendég
Vendég
Szomb. Okt. 31, 2020 1:17 pm
to my Boss
sometimes the best thing to hope for is "good enough"
Mindig kicsit ragadós az ilyen helyek érája. Könnyedén elvisz olyan utakra, melyekkel nehéz boldogulni és még nehezebb mindig olyat mondani, ami maradéktalan egyetértést vált ki a hallgatóságból. Bizonyára vannak akik észreveszik, hogy gyors egymásutánban eltűnik a torkomban három pohár pezsgő, de könnyebb a csevegés is, ha nem OH ujjairól fantáziálgatok, amik túl sok ponton bizseregtetik a hátam már így is. Még egy pohár fog beleférni, több nem. Túl sok a farkas a teremben, az enyémnek meg hosszú a póráza olykor-olykor. Valamiért úgy érzem találgatják, hogy van-e rajtam bugyi vagy sem. Végül is a fatehén ruhája elérte a funkcióját, kevesen néznek az arcomra. Mindig utáltam, hogy magas vagyok, mára már ráleltem az előnyösségére. Könnyen felszállok bármilyen buszra. Muszáj viszont hárítanom pár kérdést ami a nem létező házasságomra, az arra irányuló tervekre irányul. Biztos azt hiszik valami felkapaszkodó ribanc vagyok, aki ráadásul éppen a mellette tündöklő gyémánthegyet mászogatja serényen. Egy-két szilikonozott szopókorong szájú "hölgy" olyan szemekkel méregeti OH-t mellettem, hogy rá kell pillantanom van-e rajta még ruha, vagy már elégett a párzó tekinteteik alatt. Nagyon erős az inger, hogy műsor helyett előadást kapjanak és a fitosra vagdosott orrocskáik előtt nyaljam végig a sokat mosolygó főnököm száját. Végigszalad a feszültség, a farkas litániát vonyít, hogy tanítsuk csak őket móresre. Jobb lenne ha inkább a párnázott szájukra vágnánk párat. OH zakójába kapaszkodom észrevétlen, nehogy tapinak tűnjön. Egyelőre ő közvetít rólam infót, nem én róla. Egyébként meg akkor lennék meglepve, ha nem dugott volna meg párat az itt jelenlévő droidok közül. Nem hibáztatom, ezért nem. Kint már némileg sikerül lenyugodnom, elúszik a fullasztó parfümfelhő is. Kifelé mosolygok, a kert biztos értékeli. - Nocsak, nem tudja? - pillantok rá a vállam felett. Egyébként meg váltakozó szokásaim vannak. Most jól tudna esni, viszont mellé ezer más dolog meg még jobban. Egyikkel sem élhetek. Neki vagyok tudatában, a mögöttem vibráló alakjának és vele együtt a pillanatot ellopó idegen szagának is. Hallom Eddyt, észrevette ő is. Csodás dolog a farkasok orra. Megfordulva csak két pillanatra bénulok le OH túlságosan közeli lététől. Be tudna szippantani a tekintetével, valami csorgó nyálú rabbá tenni aki beledöglik abba, ha nem érinti meg és nem ajándékoz neki mosolyt. Igyekszem a szavaira koncentrálni, minden szavára. - Hálószoba, jobb oldali éjjeliszekrény. - súgom kettőnk közé, muszáj elismételnem, mert csak a hihetetlen zöld szemeit és a szavakat formáló száját vagyok képes elsőre megjegyezni. Azokat viszont maradéktalanul. - Nem is akarok többet. - ó, dehogynem. Csak nem érdekel jelen pillanatban, hogy mi van azon a vackon. Vagy, hogy kihez kell bejutnom érte. Nehezen megy a szavak formázása, csak elméletben nézett az ki jól, hogy intimmé tettük a beszélgetést. - Igyekszem abban a harminc percben. - na, el is engedhet, csak sajnos húzom magammal. A műsor része, küzdök a kényszerrel, hogy a szája alá csúsztassam a bőröm, a forróságával mormoljon nekem még parancsokat, utasításokat. A leheletünk már keveredik, szuszogva győzködöm magam. A tarkómon támasztó ujjai felégetnek belülről, a fenébe vele is, meg azzal a barommal is akihez felküld. A pofon ad némi lenyugtató elégtételt, nyitott szájjal lihegek mert amit a szeme üzen, az egyszerre hív és ijeszt meg. Éppen meg nem billenek, de itt kell hagynom. Egyszerűen muszáj, több okból is. - Ne.. - szólok rá. Be ne fejezze a rohadt mondatot! Biccentek Eddynek, igen, tényleg figyeltek. Valaki ezt mindet látta és elraktározta. Pletykát fog elhinteni perceken belül. Meg sem kell játszanom a feldúltságot, a remegő ujjakat. Kapok is rögtön érdeklődő, csodálkozó és persze nagyon elégedett tekinteteket. A tenyeremen még érzem az arcát, a hasamra simítom, mert másra kell figyelnem. - Megérdemelte. - veszem el a pezsgőt, legalább nem borítom magamra. Ez is előrelépés. - Olyan egy aljas rohadék. - sűrűn kezdek pislogni, elfordítom a fejem. - Bocsásson meg! - kapkodom a levegőt, mintha legalábbis fűzőben estem volna seggre és egyik tüdőm sem tudna megfelelően működni emiatt. Remegtetem a hangom. - Mondja, nincs ebben az épületben egy zug ahol egyedül lehetnék egy kicsit? Mert én.. - köhintek halkan - én.. istenem. - nem vétek akkorát, hogy hozzá is bújjak, meg ilyesmi, csak megérintem a karját, vigaszért könyörgő tekintettel nézek rá, beharapom az alsó ajkam. - Nem szeretném ha így látnának. - mintha érdekelne, hogy egy rakás ismeretlen baromnak mit sikerült leszűrni a színjátékból. - És őt sem szeretném most.. - lefelé nézek, a tudatában vagyok, hogy OH a teremben van, egy kurva hölgykoszorúban rögtön. Hölgyeim, a farkára nem ülnének rá itt előttünk? - Látja? Azt hiszi érdekel, pedig.. - elhagyom a végét, fonja bele az egójába ha kívánja. Kiiszom a pezsgőmet, várakozva nézek, gyerünk lúzer vigasztalj meg!
Vendég
Vendég
Szomb. Okt. 31, 2020 2:45 pm
first mission
To: Lita
Bizalmas ujjak érintenek, mesélnek, kérdeznek, nocsak mi történt? A hölgy olyan szép és kedves és most nézzenek oda, hogy ég a fülem alatt a bőr. Szerényen elmosolyodom, kezembe veszem Joffe kurvájának a kezét, rácsókolok az ujjaira elforgatom a Litához lépő Joffe felől. - Tragédia. Elkapattam, mindent megadok neki, de nem elég, semmi sem elég. Drága Monic milyen szerencsés veled Joffe, ha nem tudnám, hogy…- közbekotyognak, elnevetem magam, lemaradok a párbeszédről, mert muszáj felmérnem, hogy valakinek szemet szúr-e a hirtelen jött párcsere? Naná, de megszokott, hogy a kis unkaöcsike összevissza farkalgat népeket. Miért pont az én nőm lenne a kivétel? Eddy idegesen húzkodja a száját, ő meg engem seggel el a végén. Kapok egy italt, egy simogatást, együtt érző szavakat, némi kárörömet. Loppal pillantok Lita felé, vajon érti a dolgát?
Már a mosolya is számító, olyan, amiért alapból kirónak 20 évet, mert biztos, hogy gyerekgyilkos, erőszaktevőt és mellé egy ügyvéd kölyke. - Persze, hogy meg, többet is érdemelt volna, de nagyon jól tette, hogy nem fajult el jobban. - részvét a szemében, meg öröm és öröm, hogy a nő összeomlik, egyenesen a karjaiba, könnyű préda, majd sír kicsit, aztán hagyja magát megvigasztalni, lesz este egy kis tányértörés de a dolgok a helyükön vannak. - Senki nem mondta magának, hogy ne kezdjen vele? Látja, nem kérdezett jó ember. - alias őt magát, ő bezzeg tudná és meg is mondta volna. Láthatóan élvezi a nő reszkető hangját, a feldúlt pillantást, most jut el oda, hogy a szemeibe pillantson. - Ó. - kifut a meglepetés, mint a tej és kezdi érteni… Oliver kis különleges babája, biztos hangosan visít miközben kefélik, akkor messze kell innen vinni, tökéletes hely kell. Az apja irodája megfelelő lesz. - Hogyne lenne, ne vegye úgy a szívére. - megérinti a kezében a poharat, igyon. Ellágyul még a hangja is, átpillant a válla felett, hogy lássa a drága nője merre kóricál, éppen elfelé tartanak, nagyszerű. - Jöjjön, meghívom egy komolyabb italra. - Halkan felnevet, diszkréten, lobbanó örömmel. - A legjobb döntés, tudja Oliver minden partyn megcsinálja ezt a nőivel, már ne haragudjon, maga kifejezetten különleges, csak ő olyan amilyen. - kifelé tereli a nőt. - Oldódjon fel, édesapám irodájában nagyszerű whisky található, meghívom egyre és elhordhatja nekem mindennek, még társ is leszek. Ismerem milyen amikor összetöri a szívét valakinek. - na igen, neki biztos nem, de attól még hazudni nem bűn. Majd a nő a vállán sír, miközben felhúzza a rövidke ruhát rajta és a seggébe karmolja a jelét. Kitereli a nőt az ajtón, ki a folyosóra, keskeny ujjait a hátára fekteti, ömlik belőle az önelégültség, övé a nő.
Még elkapom a mozdulatot, amivel Lita megérinti a seggarcút és kifelé indulnak. Eddy ötfelé bomlik agyban és minden ellenállásnak engedve felém fordul, pislogok százzal, mégis velem tart. Jogos, ez a munkája le ne szúrjanak egy műkörömmel. Rápillantok az órámra, a nyakamhoz érintem a kezem háromszor nyitom az ujjaim és kissé zárom, csak bízom benne, hogy Eddy 15 perc múlva kirángat a nők közül, főleg, mert becsatlakozom egy nagyon nevetgélő társasághoz. Még hogy a mumus a rémálom.. ez…. ez a rémálom.
Vendég
Vendég
Vas. Nov. 01, 2020 4:38 pm
to my Boss
sometimes the best thing to hope for is "good enough"
Megüti a fülem a mély hangja, még hogy aggódik érte az a sok ribanc! A női szolidaritás egy hatalmas hazugság. Valójában ott és akkor köpködik egymást arcon, hátba amikor csak lehetséges. Főleg ha valakinek az oldalán egy ilyen kaliberű férfi díszeleg. Basszam, OH! Mondhattad volna, hogy hiénaverembe jövünk! Ilyenkor jó lenne kérni egy lelehetnyi kis szünetet, hogy alkalmazkodni tudj a felvett helyzet mélységeihez. Vagy mondjuk valami tábla megjelenhetne a közeli szférámba érkező célszemélyes parasztnak, hogy várjon egy kicsit, még ne mondjon semmit, ne jöjjön a közelembe mert éppen feldolgozás alatt állok az egésszel kapcsolatban. A tulajdon főnököm a hálójába küld, mint valami kurvát. Na persze nem mondta ki, hogy tegyem is meg. Lehet, ha odakint valóban egy igazságosztós, erényvédős pofont adtam volna neki, akkor most kisétálhatnék innen. Munka nélkül, elvétve a célt, amihez felhasználtam szegény Damient is. - Nem akartam jelenetet rendezni. - félrenézek, pedig élveztem minden pillanatát. Csináltam volna belőle műsort is szívesen, csak az még most is tartana. Nem nehéz a feldúltság, még mindig a torkomban kavarog OH illata, a testem érzi a közelségét, pedig rohadtul nem vele kellene most foglalkozni. Semmilyen szinten. Mintha nem is lenne a teremben. - Ha azt mondják ne, az ember csak még inkább akarja, nem igaz? - szomorkás mosolyt öltök, amennyire hallani, leginkább mindenki az ágyába kívánna beférkőzni, társává válni a nevének, a családi vagyonnak és a presztízsnek is, amit a személye ad. Ebbe az életbe kell belépnem, hogy ezekről én-én-én tudhassak! - Csak tudom milyenek az emberek. - fél mozdulattal intek körbe. Hallom miket mondogatnak. Vannak, akik velem értenek egyet, mert Hudson egy disznó, vannak akik kárörvendenek, mert így remélik szabad lesz a farka ma éjjel, meg holnap is, meg addig, amíg nem jön egy következő én, aki majd megint eltűnik a semmiben. Kivéve Szent Bellát persze. Na, ő eltűnhetne a semmiben! - Köszönöm, kedves Öntől! - olyan hálás szemekkel pillantok rá, mintha legalábbis egy lakást ajánlott volna fel meg brill nyakláncokat heti szállítással. - Ostoba liba voltam. - csóválom a fejem csak, majdnem elfelejtek zavarban félre is nézni. - Mitől lennék én különlegesebb mint bármelyik nő ebben a teremben? - mondjuk egész hihetetlen dolgokat tudok produkálni testben és lélekben is, de talán nem az alapján választ az ember szeretőt, hogy követi a vadászat izgalmait és ha nem vigyáz akkor megölhet másokat. Persze ez olyan információ amit nem kötnék az orrára, vagyis nagyon remélem nem fog rá sor kerülni. Most viszont ideje indulni, nincs felmentősereg meg tv műsor a hátunk mögött. Lépdelek vele előre, minden harmadik lépésnél a saját célomat lebegtetem a szemem előtt. - Maga is átlökné az emeleti ablak üvegén? - hamiskás a mosolyom, szerintem túlélné, végül is dzsinn, de meglepődhetek. Az elvégzendők szép hosszas listájára azért felkerül mint lehetőség, a saját lelki üdvöm kedvéért. Már nem nézek rájuk, az a függöny legördült. - Maga honnan ismeri? - szipogok, pedig nem nagyon van mitől. Nincs sírhatnékom, ellenkezőleg. - Nem erre számítottam ma este. Egyáltalán nem. - ez még teljességgel őszinte is, egyébként tényleg nem. Ennél jobban már csak valami gloryhole orgiával lephetett volna meg, mert na azt nem nézném ki belőle. Feladom, hogy megjegyezzem az útvonalat, egyébként is az orromra támaszkodom ilyenkor. A dolgozószoba meg olyan, mint amilyennek lennie kell. Robusztus bútorokkal tele, sötétre lakkozott fából, könyvek, enyhe szivar és cigaretta füst illattal. Leülök a leginkább tárgyalókanapénak elnevezett alkalmatosságra. A fénylő bőr nyikorog is a súlyomtól. - Tudja, hogy éppen a legjobb pillanatban érkezett? Valószínűleg kirohantam volna innen. - hátradőlök nagy sóhajjal - Valami erősebbet emlegetett. - nem akarok alkoholistának tűnni, de az segíteni fog lenyugodni. - Legalább a nevét megmondaná, ha már megmentett? - kedvesen mosolygok fel rá. Nem pont az az alkat, akit egy irodában kedvem támadna a számba venni, de fel kell vele jutnom. Ahhoz meg inni nem árt.
Vendég
Vendég
Hétf. Nov. 02, 2020 2:41 pm
first mission
To: Lita
Ostobácskának gondolja a nőt, aki nem akar jelenetezni, nem akart feltűnősködni,pedig ebben a világban, ezen a szinten már minden manír, minden arról szól, kinek nagyobb a figyelme, ki kap többet a jóból, kire vetül nagyobb rivaldafény. Már szerinte, mert ő imád a középpontban lenni, Hajdanán színésznek készült, de ripacsság itt nem mindig előny, sem az a fajta önzés, ami a népére oly jellemző, hiszen ők felsőbbrendűek… de Joffe kiszakadt a népéből, most itt díszeleg, mert oda nem volt elég jó. Kivezeti a prédát a teremből, hogy közel engedhesse maghoz, majd jól felkeni a falra vigasztalásképpen, aztán a tetves dzsinn orra alá löki a nő bugyiját, akkor majd lesz jelenet, igaz ő is szorulni fog de Oliver Hudson arcára fagyasztani a vigyort… nos amiatt megéri. – Higgye el, neki nem árt egy kis jelenetezés, csak magának tetet volna, bölcs, hogy inkább hazaviszi a dühét. – ő meg azon lesz, hogy a bomba még itt felrobbanjon, minél előbb. Laza a mosolya, mintha ő bizony mindent is értene azonnal. – A tiltott gyümölcs szépsége, mind beleesünk ebbe a hibába- együtt érző ő, hogyne ismerné, ő direkt botlik ezekbe, imádja a botrányokat, emiatt sokat szorul is, a bokája zöldre, véresre verve, de ő belefut újra és újra, mert szereti, ha vele foglalkozik a világ, menten az egész, nem elég csak a fele. – Páran biztos irigyek most, mert megütni Mr. Nagyarcot itt sokak vágya, na meg vele kapcsolatban egész sors elképzelés kering, nem ismerik eléggé. De maga már látja milyen a külső takaró mögött megbúvó lénye. – az az ocsmány, undorító tetű, akit Joffe ki nem állhat. terelgeti a nőt kifelé, menjenek már, mielőtt a barátnőjének szemet szúr, hogy a víg özvegyet vigasztalgatja. – Igyekszem. – szerény mosolyt villant rá, hát ő olyan segítőkész, mint senki más a világon, nincs párja. – Dehogy. Nehéz ellenállni neki, elvégre megvan benne, mindaz, amit keresnek, de ez csak a felszín. – és egy percig sem kételkedik benne, hogy a nő már ma este az ágyában fog bocsánatot nyekegni csak abban bízik, hogy a lenyomta még rajta lesz a hófehér bőrén. – ne legyen ilyen szigorú magával, persze a teremben lévő nők többségét is ágyba cipelte már. – túlzás, nem is kicsi, de nem baj, meghagyja ezt a tévképzetet benne. Odakint kedélyesen felnevet a nő mellette, már sokkal szabadabban, terelgeti a lépteivel, már érzi a szájában a csókjának bő ízét, alig is nem rángatja be az első üres szobába. – rosszabbat is tennék vele, maga még midig túl nagylelkű hozzá. – ő szabályosan kínozná meg, had ordítson, de ez csak ellenszenv, mi lenne, ha gyűlölné is? Lehet teszi.. sőt kezdi azt érezni, hogy igen, nagyon is. – Azonos körökben forgunk. – lehet Oliver a dzsinnek nagyvezíre és ettől politikus kutya, aki harap is ha basztatják, nem csak a kerítés mögött morog, de ő is lesz valaki egyszer, ha már a saját népe kitagadta. – Persze, hogy nem, de min kaptak össze tulajdonképpen? – mert megdöglik olyan kíváncsi, de csak ilyen szőrmentén kérdez rá, miközben beengedi a nőt az irodába, gondosan becsukja az ajtót. – Akkor szívesen leszek a megmentője, állok szolgálatára. – kecses, szép mozdulatú a lény, az arca kellemes, szép vonásokkal áldott, arátlan pillantása sok bugyiba juttatta már be. Elfordul, ahogy a nő leül, neki már nyert ügye van. – Máris adom. – a bárszekrényhez lép, lenyitja, elővesz két üvegpoharat, egy erős Bourbont, csak egy jégkockát dob bele és a zsebéből azt a finoman oldódó illattalan vegyszer, amitől a nőnek engedékenyebben nyílik majd a combja, amitől a tűz az ereibe költözik, amitől a világ csodás lesz, vicces és ő olyan odaadó lesz, pár óra alatt lebomlik a szervezetéből és Lita kiütve terül el bárhol. Innen még egy buliba akart menni, áldja az eszét, hogy nála van a cucc... Átadja neki az italt és mellé ül a sajátjával, a kockával szétkerget a drogot benne már. Hozzá koccintja a poharát, muszáj inni. – Joffe. – megvárja, hogy a nő is bemutatkozzon, akkor emeli a szájához a saját poharát. – Mióta van együtt Oliverrel? – nem lehet rég, mert párhete másik nővel volt bár… ki tudja attól még. – Döntsük le! – noszogatás, nem illik ellenállni, főleg nem ha, valakit vigasztalnak.
Kezdőlap 
írta: 
Felírom a mai napot teljes agyfasznak. A fatehén lebetegedett varázslatos módon. Lehet a tegnap éjjeli imáim meghallgatásra leltek. Vagy az azelőttiek, voltaképpen mindegy. A habkönnyű napomból katasztrófa lett. Olyan dolgokat kerestek rajtam amikről sose hallottam, olyanok hívtak akikkel nem én szoktam lefolytatni a telefonokat és a tetejében OH is szopatott az ebédjével, ami idézném "a szokásos helyről, szokásossal", hát bassza is meg. Mintha szaglásznám a kukáját, a száját, a kajás tányérját nyalnám vagy ilyenek. Nem hívtam fel azt a kurvát azért sem. Rohadjon meg nyugodtan a betegágyban. Előre rendelni sírcsokrot mennyire geci dolog? RIP drágám, pedig még jónéhány kérdésemre ki kellene belőled szednem a válaszokat. Az mondjuk nem igazán segít, hogy a testőr farkas. Főleg ha már megmagyarázhatatlanul erős a faji vonzódásom irányába, ez meg még egy zavaró tényező. 
