Hogyan foglaljak neked össze majdnem 1400 évet? Nem akarok kisregényt írni. Nem akarok három órán át beszélni magamról. Ennél szerényebbnek tartom magam, most már. Régen? Ó régen más volt. Nagyon más.
A mai Írország területén születtem meg az egyik kisebb királyságba. Akkoriban még több ilyenből állt az ország, nem volt egységes. A gyermekkorom egy része boldog volt. A családommal töltött első évtized maga volt a földi mennyország. Mindenem meg volt, amim lehetett, elkényeztettek. Amit csak akartam, megkaptam, és ez felvágóssá, nagyképűvé tett. Aztán megkaptam az első pofont az élettől.
A kereszténység már elterjedt vallás volt addigra, és talán épp ez volt a legnagyobb probléma...Az emberek nem nagyon tudták elviselni, ha más fajjal találkoztak, érintkeztek. A háború során az egész világ égett... nálunk is. Akkoriban, ugyan visszahúzódtunk kastélyaink mélyére, még sem bírtuk ki édesanyámmal, hogy ne mozduljunk ki. Ez az izgalom végzetes volt számára aznap éjjel. Anyám az életemet mentve vetette magát a vadászok elé. Máig emlékszem az utolsó mosolyára, arra, hogy kiabálja, hogy fussak, és így tettem. Segíteni akartam neki, de tehetetlen voltam.
Az volt az a pillanat, amikor megfogadtam, hogy olyan leszek, mint Ő. A legjobb anya a világon, aki mindent megtesz a gyereke épségéért, és jólétéért. Ehhez sokat kellett tanulnom. Nem volt különösebben nehéz, mert azután, hogy anyám meghalt, apám nem ugyan olyan pillantással nézett rám. Inkább küldött el tanulni, mint hogy időt töltsön velem, és ez fájt ugyan, de legalább a fejlődésemre tudtam koncentrálni. Teltek az évek, rengeteg könyvet olvastam, nyelveket tanultam. Ekkoriban ismerkedtem meg Jonathannel, akivel aztán szerelembe is estem. Szerelmünknek fajom sem volt akadály számára, ami még tovább mélyítette érzelmeimet. Házasságunkat apám beleegyezésével kötöttük, így a lovag felvehette a Draco nevet. Innentől kezdve már többet figyeltem rá, mint magamra. A tanulás mellett a családalapítás lett a cél, és az évek elteltével szültem is neki három csodálatos gyermeket. Castrot, Scillat, és Veronicat. Mesélhetnék arról, miket csináltam akkoriban, de ha egyszer valakiből anya lesz, akkor nem igazán számít neki más. Pedig sárkányokat tartottunk, neveltünk, még mindig távol az emberektől, mert a háborúba nem igazán akartunk bele folyni, elég veszteséget jelentett már számunkra.
Aztán hirtelen megtört a jég. Az emberek rájöttek, hogy ők maguk sem olyan "tiszták", mint gondolták. Apám megragadta az alkalmat, és mi is átutaztunk Washingtonba, hogy tanúi legyünk a békekötésnek. Boldogság és béke terjedt szét köreinkben. Végre előbújhattunk a sötét rejtekeinkből, és akkor még nem gondoltam, hogy ez problémát fog jelenteni. Pedig jelentett.
A fajok keveredése általában nem okozna gondot. Nem, ha tudunk róla, és meg van beszélve. Csak hogy Scilla nem így gondolta. Szabad gondolkodásának pedig élete lett az ára, mikor szerelmét engedély nélkül átváltoztatta. Küzdöttem. Érveltem. Kevesen vagyunk, elfér a fiú! Csak fiatalok, és szerelmesek! Elhamarkodott volt, de nem akkora tragédia! Azonban apám meg se hallott engem. Hiába könyörögtem a testvéreimnek is, hogy segítsenek, kisujjukat sem mozdították. Így vesztettem el a lányomat is, akit a saját nagyapja végzett ki. Ekkor telt be a pohár. Ekkor vesztettem el az utolsó szikrát is, amely melegen tartotta nekem a világot.
A magam mocsarába süllyedtem. Vigasztalhatatlan voltam. Elköltöztem a családtól, fogtam a gyerekeket, a férjemet, és messzire költöztem. Bárhová, csak tőlük minél messzebb. Ám hiába voltam távol tőlük, a seb nem akart beforrni, a vér nem akart apadni. Éveken keresztül ki se mozdultam a házból. A szobámban is hónapokat töltöttem. Nem beszéltem, alig ettem. Kijelenthetem, hogy Jonathan, és a másik két gyermekem tudata tartott életben. Lassan elült a gyász, és helyét átvette a makacs, düh, és szomorúság. Fityiszt mutattam a patriarchizmusnak, és saját cégbe kezdtem. A sárkányokat mindig is közel éreztem a szívemhez, és mivel értettem is a tartásukhoz, azokkal kezdtem el kiépíteni egy eleinte belföldi, majd interkontinentális szállítmányozó céget. A Dragonfly Shipping Company évenként egyre csak nőtt, duzzadt, minthogy időm és energiám nagy részét ebbe fektettem, hogy eltereljem a figyelmem az életem borzalmairól. Próbálom lassan Veronicát is belevonni a dologba. Castort is akarnám, de minthogy ő elköltözött otthonról, és inkább "rosszfiút" játszik, nem érzem elég érettnek ehhez.
Amint befutott a cég, egy alapítványt is elindítottam, amely a Ghostly Heartbeat nevet viseli. Az élők és elhunytak közti kapcsolatot igyekszik elősegíteni, illetve próbál a társadalom felé igyekvő kísérteteket segíteni ilyen-olyan módon. Persze, fantáziálok sokat, hátha megjelenik anyám, vagy a lányom a színen, kísértetként, és segíthetek nekik valahogy a visszatérésben, tudom, hogy ilyen soha nem fog történni. Éppen ezért megteszem, ami tőlem telik, hogy másokat összekössek elhunyt szeretteikkel.