Sosem gondoltam volna, hogy valaha belülről fogom látni ennek az impozáns intézménynek a falait. Hiszen az a bűnöző, akit elkapnak és picilányt elkapták. Mert rossz dolgot tett. Bár az ugye viszonyítás kérdése, hogy mit nevezünk rossznak, hiszen ahogyan egy másik mondás tartja, valakinek hős vagy, valakinek gonosztevő. És akkor most fejezzük is be a különböző szólások listázását, mert egyrészről kifogytam belőlük, másrészről már magam is unom, hogy ilyen okos vagyok.
Odakint leparkoltam a kocsit, a mérőórába bedobtam a megfelelő érméket, mert bár én is szoktam néha rosszalkodni, azért annyira nem vagyok hülye, hogy a fakabátok szent helyei előtt tennék a törvény ellen. Persze egy bontásra ítélt börtön a keleti parton teljesen más, hiszen ott még a polgármester is jelen volt, amikor annak a macskajancsinak megfeleztem a fülei számát, ez a hely azonban él és virul, működőképes és aktívan használatban van.
Lassan lépkedek, nem keltek feltűnést, bár egy száznyolcvan magas, szigorú arcú, bőrkabátos tulok minden lehet, csak feltűnésmentes nem. Ezzel azonban most nem törődök, amikor kikerülök egy síró nőt, aki egy képet szorongat a kezében. Valószínűleg a fia, s valószínűleg csak üvegfalon keresztül látta az elmúlt években. Vagy üvegfalon keresztül fogja csak látni, mert most került be a srác a böribe, az asszony meg siratja annak fiatalságát, ártatlanságát, meg ki a tököm tudja, hogy még micsodát.
Jogsit villantok az embernek, felnéz rám, ellenőriz, nevet kérdez, majd hümmög, amikor megtalálja Kassy-t a rendszerben, s engem is, hogy látogathatom. Azt mondja, hogy várjak ott, én pedig a kijelölt helyre megyek, egyelőre nem akarok semmi fennakadást, majd leülök a padra, ami nyikorogva sikít fel a súlyom alatt. Ha fizetnék adót, akkor most kikérném magamnak, hogy erre költik a nehezen megszerzett dollárjaimat, de utoljára talán akkor voltam tisztes polgár, amikor egy gyorsétteremben dobáltam a húspogácsát a zsömlékbe. Meg néha egy érlelt turhát, egyszer-kétszer fanszőrt, s olyan is volt, hogy körbenyaltam a felszeletelt uborkát, hogy még ízesebb legyen az elkészült kajcsi-majcsi.
Egy újságot olvasgatok, igazából semmi érdekes nincs benne, csak kell valami, amíg várok, hogy láthassam picilányt, s amikor meglátom a köpcöst, már tudom, hogy én következek. Vagyis mi... De mégis, mi a pénisznek jöttem ide? Jó, persze, látni akarom, mert régen láttam már és most nagy szarban van, szóval segítek, ahol tudok, de toszomalássan, miről fogunk beszélgetni? Az, hogy milyen szép időjárás van, neki valszeg nem mond semmit, mert egész nap egy betonkockában tölti az idejét, új filmek mostanában nincsenek, a modern zenék meg nem nagyon tudnak lekötni. Szóval marad a kérdés, hogy mi a péklapát lesz a téma?
Sétálok a köpcös mögött, érzem, hogy elfingta magát, egy vérfarkast ilyen szempontból nem lehet átverni, akkor sem, hogy nagyon csendben csinálja az ember. Mert ez a jelentéktelen kis smasszer ember előttem, s annak ellenére, hogy egyetlen mozdulattal széttéphetném a torkát, visszafogom magam, mert hatalma van és a kamerák vigyáznak rá. Kissé megrázom a fejemet, amikor megszólít, majd pofát vágok neki, amikor arra kér, hogy a kulcsokat, a mobilom, meg a tárcám tegyen ki egy kis kosárkába. Azt mondja, majd visszakapom, ha végeztem, majd egy fémdetektorral átvilágít, ami egy kicsit csiklandoz. Fogalmam sincs, hogy miért, s amikor végeztünk a kötelezőkkel, meglapogatja a vállam, amit hirtelen zokon veszek és már majdnem ugranék a gerincének szemből, szíven át, amikor felhívja a figyelmem, hogy mindent szalagra vesznek, amit odabent mondunk.
Összeszedem magam, megnyugszom, amennyire tőlem telik, majd leülök az egyik székre és a lábamat pattogtatva várom, hogy megjöjjön a picilány. Valahonnan megint érezni kezdem a fingszagot, köpcös lehet, hogy még nem indult vissza az őrhelyére, de leszarom, mert nem miatta vagyok itt. Hátradőlök, fejben háromszor kiverem magamnak és várok. Kurvára nem kellene engem megvárakoztatni!

Türelmetlenné kezdtem várni, ahogy ebben az apró, ablaktalan szobában ültem, s nem dobott fel túlságosan az sem, hogy mindenféle egyéb szagok vesznek körül. Lehetne azt mondani, hogy köpcös hátvágánygáza elviszi az egész tapasztalatot egyfajta rémálommá, de valahonnan fegyverolaj sikamlós bűze, valami beazonosíthatatlan étel szaga és egy halom izzadós hónalj penetráns pofoncsapása vív háborút az orrommal. És egyelőre vesztésre állok.
Aztán egy pillanat múlva már a fülemet forgatom, mert láncok és bilincsek ütemes zöreje találkozik a hallójáratomban, s megérzem őt közeledni. Mindig is különleges illata volt, mindig is csábított, vonzott magához az illatfelhő, ami körül lengte, mindig is vágytam a közelségére csak emiatt az aura miatt. Lehet mondani, hogy ez a fétisem, ettől pörgök be, ez ad apró értelmet ennek az egész létezésnek, s szinte már a nyál is összefut a számba, amikor arra gondolok, hogy belefúrom az arcon a nyakába és csak élvezem, élvezem őt.
- Bizony régen. - válaszolom neki, mellőzve az üdvözlést vagy a napszaknak megfelelő köszönést. Figyelem őt, ahogy apró teste apró lépésekkel közeledik, nézem a húsba maró karperecek fémes csillogását, magamba szívom narancssárgába bújtatott lényének minden kicsiny részletét. Jó nő... Akkor is az volt, amikor először találkoztunk, bár akkor még lányka volt és nekem erről elfelejtett szólni. Erről azonban most nem törpölök tovább, mert leül velem szembe, kikötik, mint egy sánta korcsot, aztán várunk, várunk arra, hogy történjen valami.
Ezen a helyen azonban nem történik semmi, s a börtönöknek éppen ez a lényege, hogy megtörjenek, hogy bezárjanak, hogy elvegyenek tőled minden emberi méltóságot, ami még beléd szorult. A szájába vesz a rendszer, megrág, megcsócsál, majd valami felismerhetetlen és kiábrándító gennygócot köp ki, mondván meggyógyultál és újra részese lehetsz a társadalomnak.
- Megyeget, nem panaszkodom, de egy vágóhíd az egész. Csak úgy repülnek a karok, lábak, fülek, orrok... Jó lenne, ha te is ott lehetnél. - válok szentimentálissá egy pillanat alatt, majd kicsit közelebb hajolok hozzá, előre nyújtom a kezem és próbálom megérinteni, amire annyi választ kapok az őrtől, hogy nem. Ha nem, hát nem. Nagyon nem.
- Tudod, elgondolkodtam azon, hogy mennyire kibasztál velem. Ha arról lenne szó, felpofoználak, de az a marcona őrbácsi biztosan nem engedné, hogy megadjam neked, ami jár. - vigyorgok a smasszerre, majd vissza Kassy gyönyörű, gyönyörű szemeihez, melyeket nézek, bámulok, s szinte még a nyálam is kicsordul, annyira szeretek elveszni bennük. Mint már mondottam volt, jó nő... Beérett, kicsi nőiesebb lett az arcéle, valamivel szebbek lettek a vonásai és azok a mellek. Jó, nem két literes kannák, mint egy sztriptíztáncos szilikonnal felfújt emlői, de csodálatosak lehetnek, gömbölydedek és formásaik, éppen kézre állnak és markolni valóak. Ó bassza meg, de régen nem voltam már igazi nővel!
- Azt, nyaltál már puncit azóta, hogy lesitteltek? Esetleg egy barátnő? Vagy hogy mondják a lányoknál, hogy köcsög? - vigyorgok, mint a tejbetök, és még a könnyem is kicsordul, ahogyan felnevetek. És nem, egyáltalán nem készültem ezzel a kérdéssel azóta, hogy megtudtam be akarok jönni hozzá. Kikérem magamnak!