Igazából rég kinőttem már abból, hogy óvodás módra várjak valamire. De most joggal mondhatom, hogy be vagyok sózva. Alaszkát elhagyni évekkel ezelőtt egy dolog volt. Az is nagy váltás volt, de most egy másik nagy váltásra készülök. Ideje elengedni végre a vendéglátást. Nem mintha egyébként nem szeretném ezt csinálni. De igaz a mondás, hogy ebben lehet csak igazán kiégni. Engem ugyan a kor nem ér utol, mint az átlagembereket, de a lelkemre így is rányomja a bélyegét.
Szóval, mit is tehet ilyenkor a farkas? Hát… beiratkoztam az egyetemre. Más is jár iskolába ennyi idősen, csak ők már őszülnek, nekem viszont még szőkén bodorodnak a tincseim a fejem búbján – hála a jó égnek.
Idejét sem tudom már, hogy mikor jártam utoljára iskolába. Szóval bevásároltam lényegében mindent, amit jónak láttam – és aminek a felét valószínűleg sosem fogom használni. De legalább csinos halomban tornyosulnak az asztalomon.
-Szerelmes regényt akarsz írni, vagy egyetemre mész? – csendül egy hang a hátam mögött, megfordulva pedig a csinos hugicámat találom, amint az ajtófélfának támaszkodva szemléli a méretes pakkot.
-Hát… - dörzsölöm meg a tarkómat. -Nem tudtam, melyik fog kelleni igazán. Megvettem mindet. – nevetek fel félszegen vigyorogva. Nem vagyok éppenséggel egy tudatos vásárló. Már tucatszor elhatároztam, hogy listát fogok írni, de mindig elfelejtem. Egyszerűen nem az én világom ez a listaírósdi.
-Sírni fognak a lányok a kocsmában. – ingatja a fejét Jade ciccegve, belőlem pedig kipukkad a nevetés.
-Az még azért odébb van. Még egy pár évbe beletelik, mire végzek. Addig is állok a hölgyek szolgálatára. – hajolok meg színpadiasan, mintha éppen valóban szükséges lenne kiszolgálni valakit. De addig még van két órám amúgy is. Még szerencse, hogy kocsmában dolgozom, így az óráim nem zavarnak be a műszakjaimba. A suliban végzek, mire kezdenem kéne a pultban.
-Még a végén az én kedvemet is meghozod a tanuláshoz. – csilingeli tovább, én meg úgy nézek rá, mintha most érkezett volna meg a Jupiterről egy görögdinnyében utazva.
-Te? Egy tankönyv fölött? – nézek rá megütközve. Nem mintha Jade nem lenne egy okos lány, csak épp nem az a türelmes típus, aki képes lenne éjszakákat készülni a vizsgáira. Ő egyszerűen nem ez a típus. Sokáig én se voltam. Nálam egyszerűen csak arról van szó, hogy már nem akarom az egész életemet egy sörcsap társaságában tölteni és mások szórakozásáról gondoskodni, amikor szívem szerint én is buliznék inkább.
-Még akár doktor is lehetnék! Dr. Jade Fisher… ez egészen jól hangzik. – morfondírozik, én pedig mosolyogva csóválom a fejemet. Hát, pontosan erről beszéltem. Én azért megyek suliba, hogy új irányt vehessen az életem. És nem is leszek doktor. Bár jobban belegondolva, a Dr. Cyrus Fisher sem hangzik rosszul…
De mire ezt közölhetném vele, már ki is libeg a szobából, én meg magamra maradok a könyvrakásommal. Jobban megnézve tényleg talán egy kicsit túlzásba estem a mértékkel. Vagyis azzal, amit nem nagyon ismerek.
Futólag rápillantok a telefonomra, hogy lássam, még rengeteg időm van, mire nyitni kell. De itt téblábolni sem akarok, úgyhogy mégis csak felkapom a dzsekimet, aztán kitrappolok a bejárati ajtóhoz.
-Leléptem! Beugrom még odafelé Calhez! – kiabálok át a lakáson Jade-nek, aztán már nyitom is magam előtt az ajtót. Rég láttam már, vagy két hete! Meg így legalább van okom rá, hogy vegyek egy csomag töltött fánkot. Igaz, magamat ismerve marad majd benne vagy egy darab, mire odaérek, de annyi baj legyen. Majd legfeljebb azt mondom, hogy kiraboltak és elvitték az összes fánkot, csak ezt az egyet tudtam megmenteni. De természetesen megmentettem, hiszen neki hoztam.