Nagyot sóhajt. -Sietek ahogy csak tudok, csak maradj ott, ahol vagy! – Azzal le is teszi a telefont és a tarkóját vakargatva lép a szekrénye elé. Megint bajba keveredett. Amikor először segített neki már gondolta, hogy később is bajok lesznek a lánnyal, éppen ezért is akarta rajtatartani a szemét. De azt álmában sem gondoltam volna, hogy majd ennyiszer kell a megmentésére sietnie.
Pár perc gondolkodás után ki is veszi a legkevésbé drágának tűnő és még annyira sem kirívó ruháját. Nem szeretné felhívni magára a figyelmet, pláne így este nem, mikor már nem is lenne jó ötlet elmennie itthonról. Az apja semmilyen körülmények között sem tudhatja ezt meg, mert akkor kap a fejére, hogy már megint csak elcsatangol itthonról ahelyett, hogy tanulna, vagy edzene. Pedig ő mára ezekkel már végzett, így igazán nem látja okét annak, hogy miért is ne tölthetné azzal a szabadidejét, amivel kedve tartja. De ilyen az öreg sajnos.
Sietve lép ki a ház ajtaján és ül be az autójába. A belváros nincs messze, azonban nem fogalmazott a hölgy elég pontosan, merre is találhatja, így nehezebb dolga lesz, de megpróbál majd korábbi tapasztalatai által ráakadni. Nem egyszer kellett már hirtelen kérésre nekiindulnia a városnak, hogy megbizonyosodjon, nem esik semmi baja. Néha átoknak gondolja, hogy ennyire szeretne vigyázni az emberekre, legfőbbképpen rá. Valami furcsa kapocs tartja őt vele össze, amit még maga sem tud, vagy akar elhinni, hogy mi lehet. Szerintem a puszta lelkiismerete teszi ezt vele. Tudja milyen, ha egyedül akar valaki harcolni a világ ellen, így legalább Historianak nem kell, legalábbis amíg ő mellette áll, addig nem. Bár szeretné vele megértetni, hogy a saját érdekében álljon le ezekkel a szenvedélyeivel és ügyeljen magára egy kicsit jobban, mert egyszer nem fog ráérni, vagy egyszer érkezik később, mint az utolsó pillanat és akkor csak saját magát fogja tudni okolni. Nem lehet állandóan a lány mellett, hiába szeretné, mert neki is van dolga.
Egy ideig eltartott, mire eljutott a belváros sűrűjébe, de csak sikerült neki. Ott aztán leparkolta a gépjárművet, mert innentől kezdve sokkal egyszerűbb lesz gyalogszerrel keresnie. Ki tudja hány szűk kis utcát járt végig és mennyi időn keresztül nézelődött, hátha megakad a szeme rajta, mire végre felbukkant. Futva igyekszik csökkenteni a késés mértéket és egyből mellette terem, hogy aztán a saját kabátját levéve a vállára helyezze azt. – Jól vagy? Nem történt semmi? – kezdi aggódva, miközben a pillantását keresi, hogy lássa mekkora is a gond, valamint milyen állapotban van. – Sajnálom, hogy eddig tartott. Gyere, hazaviszlek. Autóval vagyok, csak odáig kell sétálnod. – Kezével átkarolja, már ha engedi és elkezdi vezeti visszafelé, ahol az előbb az autót hagyta. Remélhetőleg nem fog ellenkezni, különben elő kell rukkolnia valami tervvel.

Sose volt egyszerű a lány. Illetve amióta csak ismeri tudja, hogy nem volt könnyű őt meggyőznie. Pedig már számtalanszor megpróbálta neki elmagyarázni, hogy vigyáznia kéne magára, mert még a végén komoly baja is eshet. És ezt nem azért mondta, hogy megszabaduljon tőle, hogy többé ne kelljen odarohannia ahová csak Historia hívja, mert ő szívesen van vele. Azt kevésbé szereti, ha meg kell mentenie. Talán őrangyalnak hiszi a másik, de nem az. Ő pont nem való annak. Talán, még ha gyógyító lenne, akkor több értelmét látná ennek a kifejezésnek, de így a nekromancia képességével pont, hogy az ellenkezőjének tartja magát. Mégis valahol jogos lehet, mert tényleg vigyázni akar a lányra, tudja, hogy sokszor kerül olyan helyzetbe, mint például a mai is és akkor rohan hozzá. Eleve szeret segíteni másokon, mert ő is tudja milyen az, mikor egyedül harcolsz. Neki, hiába utálja azt, amivé vált, az apja nyújtotta a kezét, így ő is igyekszik a bajbajutottakat megmenteni.
A lány szavaira halványan elmosolyodik. – Mindig eljövök, te is tudod. –  És ezzel együtt meg is nyugszik, hogy nem lehet akkora baja, ha még mindig képes így vigyorogni. Ő is egy megkönnyebbült mosolyt vesz fel, de azért figyel minden lépésére, nehogy elessen és szemével még vizslatja, hogy hol van rajta karcolás vagy érte-e bármi baj. Szerencsére azonban nem kell izgulnia, mert úgy fest, hogy nem esett bántódása. Ez most számára a legfontosabb. Aztán egyből vinné is haza, de Historia ellenáll. Pedig bízott benne, hogy most az egyszer könnyű lesz vele.
A lány billegő járására inkább csak megfogja a kezét, amivel eddig őt húzta, hogy biztosan ne huppanjon a földre. – Historia ez nem… -  De a lány csak azért is kéri. Egy pillanatra eluralkodik rajta a pánik. Eleve kint sem kéne lennie. Az apja meg fogja ölni, ha rájön, hogy bármi más helyett kint csatangol már megint, pláne ha még arra is rájön miért. – Ria én… nincs nálam a napszemüveg és a sapka! Ha valaki felismer… - Akkor neki vége. Főleg, ha még fénykép is készül róluk. Eddig mindig minden lányt visszautasított, még azt is, akit az apja akart ráerőltetni. De ha a média tudomására jut, hogy valakivel együtt bulizott, akkor abból komoly gondok lesznek otthon. Hiába képes kettéválasztani az életét azzal, hogy mindenki csak Sebastian Aldertonként ismeri a médiában a magánéletében meg ő csak Keith, sajnos az arcon osztozkodnia kell a két felének. És Historia ugyan ismeri mind a két személyiségét és ő nem is foglalkozik azzal, hogy kinek a fia, vagy mi a munkája, mások egészen biztosan nem lesznek megértőek és annyira rendesek, hogyha arra kerül a sor, ne leplezzék le.
Mégis, róla van szó, ráadásul a lány nekidől, és olyan szemekkel néz rá, hogy nem képes arra, nemet mondjon. – Egy óra. Ennyit maradunk és utána szépen hazaviszlek. Vagy ahová szeretnéd. Áll az alku?