Nem akartam elhinni mikor megláttam az ügyeleti beosztást. Öt éve dolgoztam a kórházban, és öt éve havi legalább tízszer voltam az éjszakai ügyeleten, ami minimum 600 alkalmat jelent.
Többnyire összeraktak Opheliaval amit szerettem, mert nekem nem kellett csinálnom semmit csak figyelnem ahogy mindenkivel kedves és gúnyolódnom vele ezért, de őt még az se bántotta. De most... A Moore név mellett nem a Henderson név állt.
Nem.
Moore és Ravalee.
Ennek nem lesz jó vége.
Hétköznap este volt, így az eddigi tapasztalatok alapján tudtam hogy úgy este kilenc után semmi dolgunk nem lesz csak ülünk az orvosi pihenőben, jó távol a pletykás nővérektől akiket ki nem állhatok és nézzük egymást. Vagyis esetünkben inkább öljük egyást.
Talán nem is akkora baj hoy együtt oszottak be. Meglesz a szórakozásom ma estére.
Nem tudtam elfojtani a vigyoromat ahogy a köpenyem zsebébe mélyesztettem a stetoszkópomat és visszamentem a sebészetre megnézni hoy futott-e be valami izgalmas.
Sajnos nem volt éppen semmi így csak az aktákat nézegettem mintha nagyon fontos és elfoglalt lennék hogy a betegek és kedves hozzátartozóik ne jöjjenek oda hozzám mindenféle hülyeségeket kérdezni, minthogy túlélik-e a műtéteket, vagy hoy mi bajuk van.
Honnan tudjam, hagyjanak békén.
A fejemben eközben más sem járt mint hogy Ravaleevel fogom tölteni az estét. Egyszer már... töltöttem vele, giaz akkor a véralkohol szintünk igen magas volt, és azóta a kapcsolatunk sem volt képes normalizálódni. De talán pont ezért volt olyan jó piszkálódni vele.
Már megkaptam. El kellett volna veszítene az érdeklődésemet de nem ment.
Eljött a nyolc óra és mindenki elindult haza az utolsó esti vizit és a vacsora után. A kórház kiürült, csend lett.
Lassú léptekkel kocogtam le a sürgősségire ahová be voltunk osztva. AZ orvosi pihenőben már láttam a barna hajkoronát és szinte hangtalan léptekkel osontam oda.
A kanapén ült és olvasott valamit mikor mögé léptem és a feje két oldalára támaszkodtam a kezeimmel. Valami uncsi orvosi lap volt. Azt hiszik hogy az ilyen cikkekke a rákot is gyógyítani lehet.
- Hosszú esténk lesz, pláne ha ilyen ostobaságokat olvas, doktornő - jegyeztem meg hirtelen. Reméltem hogy sikerült megijesztenem. Le se sikerült törölni a gúnyos vigyort az arcomról ahoy rám nézett.

Teátrálisan kaptam a kezem a mellkasomhoz. Még hogy én megjegyzéseket teszek és piszkálodom?! Najó talán... néha. Najó talán mindig, de csak azért mert... Nem is tudom miért. Egyszerűen csak jól esik. Ha egyszer jobbnak érzem magam mint az itt dolgozók nagy része, nehéz mindig alázatosnak lennem. És valljuk be... jobb is vagyok. Az egiyk legjobb egész washingtonban. És nekem még gyógyító ujjacskáim sincsenek mint egyeseknek.
- Sosem piszkálódom ok nélkül - jegyeztem meg a teátrális gesztusom után - De ha már úgyis itt unatkozunk az éjszakai műszakban, igazán mesélhetnél egy két dolgot hogy szarkasztikus megjegyzésekkel szórakoztathassam magam - vigyorodtam el borzasztóan elégedetten. Nem ismertem a családi életét, a magánéletéről is csak annyit tudtam amennyit a nővérek elcsepegtettek olykor olykor ha a közelben voltam. Csodálkoztam néha hogy a kis karácsonyi... incidensünkről nem tudott senki. Igaz mindenki elég részen volt azon a bulin. Mi is. Különben sosem jutottunk volna el a lakására.
- Tény, nem vagyunk barátok, de unatkozom és mivel lehetne jobban elütni az időt minthogy beavassuk egymást a magánéletünkbe. Ha akarod még a hajad is befonom utána - jegyeztem meg gúnyosan, kissé összeráncolva az orrom - Felajánlanám hogy fond be te is az enyémet, de félek az túl sokáig tartana - tettem egy mozdulatot mintha hátradobnám a hosszú hajam és belekortyoltam a kávémba, őt figyelve ahogy a mobiljában turkál.
Nem győztem szugerálni hogy a pasija legyen egy bányarém. Vagy legalább unalmas. Hogy rájöjjön sokkal jobb pasi vagyok nála. Nem mintha számítana... Csak... szerettem a figyelmet.
Aztán felém fordította a mobilt és egy... meglepően jóképű, nagydarab szőkésbarna fickó vigyorgott rám a képernyőről. A fenevad a mellkasomban magához tért és újra tépkedni kezdte a belsőszerveim féltékenységében.
- Cuki - ennyit tudtam kinyögni hogy még elég gúnyosnak hangozzak anélkül hogy beleremegne a hangom. Aztán csak felszaladt a szemöldököm.
- Nekem? Nekem nem kell nő. Egy kapcsolatnál kevés unalmasabb dolgot tudok elképzelni - legyintgettem mintha a puszta gondolatot is el akarnám hessegetni - De az is meglep hogy neked van. Úgy értem... mindig itt vagy - intettem körbe.
Ez mondjuk erősen korlátozta hogy kivel kezdjünk el járni. Kevés olyan orvos volt nálunk aki boldog családot tudhatott magáénak. Én is ezek táborát erősítettem.