Volt néhány szabad órám, így úgy döntöttem beülök meghallgatni, Alec előadását. Úgy sem tudnék most mással foglalkozni. Lassan felemészt a titok, amit magamban kell tartanom, mert nem mondhatom el neki.
Korábban sosem volt gondom azzal, hogy titkot tartsak. Máséval még most sincs problémám. Bárki nyugodt lehet afelől, hogyha valami bizalmasat megoszt velem, akkor azt én nem fogom továbbadni senkinek. De ez most más, hiszen a testvéremről van szó.
Nézem ahogy a pódiumon áll és lelkesen beszél. Bár próbálok figyelni arra, amit mond, de szavai alig jutnak el hozzám. Csak a testem van jelen, de gondolatban messze járok a teremtől.
Képzeletben a szobámban vagyok. Ahol pár nappal ezelőtt rábukkantam anyánkra, méghozzá teljesen véletlenül. Céltalanul bújtam a netet, amikor megláttam egy képet, egy nőről. Először nem is akadt meg rajta a szemem, csak órákkal később kezdtem el azon gondolkozni, hogy mennyire ismerősnek tűnt. Vissza is kerestem az oldalt az előzményeimben. Csak néztem és néztem, de sehogy se akart összeállni. Végül annyiban is hagytam.
Másnap ahogy a szobámat takarítottam, kezembe akadt egy régi fotóalbum. Fellapoztam, csak a nosztalgia kedvéért és akkor ott volt. Megláttam a nőt, az előző napról. Nem akartam hinni a szememnek. Ismét leültem a gép elé, hogy összehasonlítsam a két képet, ami ugyanazt a nőt mutatta.
Azóta próbáltam még több információhoz hozzájutni, de eddig nem sok sikerrel. Nem tudom, hogyan akadhatnék a nyomára, hogy léphetnék kapcsolatba vele. Viszont amig nincs másom, mint a tudat, hogy életben van, addig nem akarok a bátyám elé állni a ténnyel, hogy anyánk nem halt meg.
Gondolataimból a diákok neszezése térít magamhoz. Körbe nézek. Mindenki pakol és az ajtó felé igyekszik. Felállok és elindulok a bátyám irányába.
- Vacsi? - teszem fel a kérdést. Tudom, hogy nem kell bővebben kifejtenem, félszavakból is értjük egymást.
- Persze – hangzik el a válasz.
¤¤
Az ágyamon fekszek és a mobilomat bámulom. Már vagy fél órája nem is teszek mást. Annyira hihetetlennek tűnik, hogy a srác, akiért már hónapok óta odáig vagyok találkozni akar velem. Na jó, azt azért hozzá kell tennem, hogy lövése se lehet arról, hogy mégis ki vagyok. A profilomból se sokat tudhat meg. Szinte semmi sem igaz abból, amit oda leírtam és a képen se én vagyok. Azért nagyon kíváncsi leszek arra, hogy vajon mit fog hozzám szólni, ha meglát. Feltéve, ha elmegyek, mert még abban sem vagyok biztos.
Pár hónappal ezelőtt láttam őt először, amikor New Yorkban jártam. Az egyik barátnőm maga mögött hagyta Washingtont és az ő házavató bulijára érkeztem a városba. Ahol alig ismertem ki magam, folyamatosan a mobilomra kellett támaszkodnom, hogy odataláljak a lakáshoz. De még így is sikerült egyszer egy rossz utcán lefordulnom. Ami abban a pillanatban eléggé dühítő volt, mert elég későn érkeztem csak meg a buliba. Viszont visszagondolva már egyáltalán nem bánom.
Felnézek a telefonomból. Épp egy buszmegállóhoz közeledek. Egy pillanatra elgondolkoztam azon, hogy esetleg felszállok, hátha úgy gyorsabban érek az úticélomhoz. Ahogy oldalra néztem láttam, hogy egy idősebb hölgy is pont ezt tervezi. A tárcáját már elő is vette, hogy kihalásszon belőle annyi aprót, ami fedezi a jegy árát. Ám ahogy akarná visszarakni a tárcát a táskájába, valaki kikapja a kezéből és elfut vele. Nézem a távolodó alakot. Szívesen segítenék a nénin, de ebben a magassarkúban, úgy sem tudnám utolérni a tolvajt.
Viszont valaki más is látta az esetet. A ruhájából ítélve rendőr lehet, de nem úgy tűnik, mintha jelenleg is dolgozna. Sikeresen utolérte a tolvajt, visszavette tőle a tárcát és visszaadta a tulajdonosának. A hölgy hálálkodott neki egy sort.
Mielőtt azonban távozott volna, rám nézett. Nekem önkéntelenül is mosolyra húzódott a szám és éreztem ahogy elönt a forróság. Még sosem voltam szerelmes ezelőtt és nem is gondoltam volna, hogy létezik az a bizonyos, szerelem első látásra. De ő… annyira más volt, mint a többi férfi. Annyira tökéletesnek tűnt, ahogy önzetlenül segített. Megdobogtatta a szívem és azóta se tudtam őt kiverni a fejemből.
Még aznap, a bulin elkezdtem utánajárni, hogy ki lehet ő. De nem jártam sikerrel, egészen a tegnapi napig, amikor is megtaláltam a randi appon. Ma pedig már a találkozót is leegyeztettük. Amitől egyszerre jár át az izgalom és a félelem.